Fővárosi Lapok 1873. május (100-125. szám)

1873-05-08 / 106. szám

106-dik 87. Csütörtök, május 8. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere,Athenaeum-épü­let. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési díj: Félévre . . . 7 ft 1 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 1. em. Hirdetési dij: Hatodhasábos petit­sor.....................10kr. Bélyegdij minden ik­tatáskor . . . . 30 kr. Előfizetési f­elhívásunkat a „Fővárosi Lapok“ ápril-júniusi évnegyedére ajánljuk az olvasók figyel­mébe Napi­lapunk ára: évnegyedre 3 h­t 50 kr., félévre 7 frt. A nyomorék. (Beszély.) Írta: Nagy László (Folytatás.) — E szerint talán nem is létezik ?! Na, vallja be nyíltan, egy titokkal több vagy kevesebb, nálam nem határoz. — Hogy nem hazudtam, legnagyobb bizonyság beteg testvére, ki a ,Nádorban“ fekszik s várja a feltámadást. — De hát a férj, a férj ?! — Unta Pestet és itt hagyott. — Beteg testvére őrizete alatt ?! Ez lovagiat­­lan tett, egy ily szép asszonyt elhagyni büntetést ér­demel. — S ha én nem ezt mondanám ? — Akkor kettő lehet: vagy megjutalmazzuk a férjet jóságáért, vagy, a­mit — bocsánat — nem hi­szek, sem nem büntetünk, sem nem jutalmazunk. — Vigyázzon magára, most is szerencsére hogy szükségem van vezetőre s igy nem lehet apprehen­­dálnom. Jöjjön, ingyen sétálni. — Ahogy parancsolja. Mióta vannak fent ? — Hála istennek tiz napja. — Tiz napja ?! és csak ma találkozunk ! Vigasz­talhatatlan vagyok ! — Oh, azóta nagyon jól mulattam, úgyhogy ki sem léphettem; azóta mindig a nyomorékot, a bete­get őriztem. — Borzasztó i­s ki bírta állani ? Ezért kárpótolni kell magát. A megkezdett beszéd és séta rövid ideig tartott, mert Laura nem akarta nagyon hosszúra nyújtani az első kimenetelt. De bármily rövid időt töltött is, Ol­gának bosszú volt, szemrehányást is tett magának e miatt, de mégis türelmetlenkedett, s egészen felvidult, midőn visszajött. Laura elbeszélte, hogy egy régi ismerősével ta­lálkozott, ki megígérte, hogy meglátogatandja őket. Olga is engedett Laurának s egy öreg orvos az iszapfürdőt rendelte s annak közelében szállást is bé­reltek s kiköltöztek. Ráksay haza menve, társát, Erdey Gyulát otthon találta. — Na, Gyula, egy szép asszony ismerősöm van itt, szerencsésen megszöktem tőle egyszer, majd be­font, de most nincs veszély, férjhez ment, bemutat­lak, jó iskola leend egy ily hamvába halt fiatal em­bernek. — Köszönöm, nem kérek belőle, — válaszolt hidegen Erdey. — Nem vetted jól szemügyre, különben nem így válaszolnál. De ha ez nem tetszik, ott van sógornője, mint mondja fiatal, szép és gazdag leány, csak az a kis hibája van, hogy nem tud járni, de hátha meg­­gyógyul, fáradságod nem vesz kárba, az egésséges háladatos leend­ő mellette Bálvándy Laura áll őrt. — Azt hittem, mind a kettőt magadnak tartod meg. Köszönöm, nem fogok bele. — Megint bomolsz ? Legönzetlenebb barátodat is félreismered! — monda komikus pathoszszal Rák­say. — Tele vagy te is hóbortokkal, bármint titkolod is, egy élelmes hölgy észreveszi ezt, és befön. Én vén róka vagyok s bűnnek tartanám a tapasztalatlanokat jégre vinni; minket már csak az érdekel, hol ész elle­nében ész harcol s nem ártatlanság. De e leány, a­mint Laura előttem leírta, még nagyon is ártatlan? én nem rontom el, én csak nevelni szoktam azokat, kik már némi alappal bírnak; én vagyok az egyetem. Erdey hallgatott. Ráksay beszéde még kiván­csivá sem tette. Olga és Laura két idegen nő volt, minden érdekeltség nélkül s érzékeny szive csak a fiatal, szép és gazdag, de nyomorék leányt sajnálta, hanem ezt is úgy, mint a jobbszivüek sajnálják a sze­rencsétleneket. Ráksay első látogatását az uj szálláson tette. Olga egy pamlagon feküdt, szép szenvedő alak volt, arcán bizonyos sápadtság ömlött el; a hosszas betegség következménye , az arcon kitűnő gyerme­kes ártatlanság Ráksayt is meglepte s kellemesen ha­tott, részvétet gerjesztett. Ha Laura szólott hozzá, oly bensőséggel emelte fel rá szép ovál-metszésü sze­meit, hogy még Ráksayt, a világfit is megh­atotta e gyermeki ragaszkodás, s szinte fájt, hogy a nyomo­rékot Laura kezei közt látja. Ráksay élte nagyobb részét Pesten töltötte s alapjában nem volt roszszivó, de mint sokan, korán élvezve az életet, hamar elvesztették a fiatalság bol­dog tudatlanságát és sokszor tapasztalták, hogy a legnagyobb szendeség is csak álca, mely gyakran a legnagyobb bűnt takarja. Ő nem hagyott egy percet sem élvezetlenül, de volt benne bizonyos lovagiasság, melyet legjobban fejezett ki Erdeyvel tartott párbe­szédében, hogy ő bűnnek tartaná az ártatlanság el­lenében az észt használni s valakit elrontani. A fiatal, tapasztalatlan leányt bátran kezére lehetett bízni. Benne sok szív és ész volt, de pályát nem választva, haszontalan cselszövényekben tölte el életét. Egy időben pénzviszonyai nem a legjobb rendben voltak s egy évre elvonult Pestről egy vidéki városba, hol T.nnrával hamark­ezdett meg ,.­ őt eleinte érdekelte, de midőn Laura, hogy megkeritse, „mindent“ áldozott észre tért, s egy szép napon érzékeny búcsúval ott hagyta Laurát, magával vive egy pár mélyjelentésü szerelmes levelét. Laura egy darabig sirt, átkozódott, de végre is belátta, hogy maga volt a hibás s mert levelei is nagy bizonyítékot képeztek ellene, lassan­­kint megvigasztalódott s a kedélyes és víg Ráksay emléke nem a legroszabb szinben volt, s ezért — mint láttuk — fogadtatása is elég szívélyes volt. Az első látogatás nem volt hosszú s Ráksay ha­zameneteléig folyton azon törte fejét, vájjon mit akarhat Laura Olgával, mert ha nincsenek céljai, bizonyára nem teend annyit Olgáért, mint rövid ott­léte alatt tapasztalta, s a leány feltétlen, odadó bizal­ma még ártalmára lehet, s alig várta hogy egyszer egyedül beszélve Laurával, mindezt ki­puhatolhassa. Mióta Olga teljesítette Laura kérelmét, sokszor csalta Ráksay Laurát sétálni, de ez mind ennek, mind Olga kéréseinek ellenállt, míg végre egyszer mégis engedett. Annyi igaz, hogy Laurában, vas­akarat volt, utálta a szobát, vágyott a szabadba, mulatni és látni, de mindezt legyőzte, hogy egyik legfőbb célját, jelenleg Olgát mentül jobban lekötni, kivigye és ne veszélyeztesse. Az említett séta alkalmával sokat megtudott Ráksay, a házassági tragikomédiát, a végrendelet gyanítható kedvezőtlen voltát s Ráksay megdöbben­ve hallotta ama kérdésére: „s ha az apa mindent Ol­gára hagyott volna ?“ Laura feleletét: „Teszek róla, hogy Olga az őt nem illető részt nekem adja.“ E szavak Lauránál nagy jelentőségűek voltak s bár titka, kivéve egyet, nem volt Ráksay előtt, e kijelentését csak annak lehetett tulajdonítani, hogy ingerültsége, a terv messze valósítása miatt, elra­gadta őt. Ráksay egyenesen haza ment, hogy Erdeyt meg­kaphassa, de ez egyszer nem ért célt s csak hosszas keresés után akadt rá. — Ugyan miért nem jösz el velem egyszer Vi­­télyékhez, úgyis alig ismersz valakit; nem hiszem, hogy egy nővel társalogni tudj. — Éppen eleget ismerek. — Pedig e leány megérdemelné, hogy megte­kintsd ; szép és gazdag. — Még nem akarok házasodni. — S nem akarsz semmi áron se eljönni? — Nem. — Látod pedig — mondá oly hangon, mint a­ki egy kedvenc eszméjéről mond le — számítottam re­­á. Van két ravasz róka, egyiknek van egy gyá­moltja, kit egy önző cél elérésére fel akar áldozni, e róka egyike a legügyesebbeknek, a gyámolt ártat­lan s teljesen bízik védőjében. A másik észrevette a játékot, s nem tudni hogyan, megszánta az áldozatot s meg akarja menteni, de vagy nem hiendenek neki, vagy a másik észrevéve terveit, megsemmisíti azokat s igy szüksége volna egy segítőre, melylyel sokat eltakarhatna és megtudhatna. Lásd, te oly nemes­­lelkű vagy, el tudnád-e nézni, hogy egy ártatlan le­ány két róka között vita tárgya legyen s minden valószinüség szerint a roszabb martalékáúl essék. Mit kívánsz, mit tegyek ? — kérdé egykedvűen Erdey. — Egyelőre semmit, csak jöjj el velem s ha lehet kelts bizalmat a nyomorékban magad iránt; nem szükséges, hogy szerelmessé tedd, úgy látszik, oly természet, melyet gyöngédség által, könnyű barát­nővé tenni. Ha nincs ellenedve, holnap elmehetünk. — Nem bánom. Midőn Ráksay belekezdett a harcba, fellobbant jobb érzelme volt inditóoka s hogy nem fogja félbe hagyni, egyrészt becsvágya, egy eszes nőt legyőzni, másrészt mert egész életében nem volt oly tett, mely­re ily különös előszeretettel gondolt volna, biztosí­totta. A megkezdett harc egyenlő előnyökkel volt párosulva. Laura nem gyanított semmit s ez előny volt, de az, kiért folyt a harc,­kinek erélyére s döntő elhatározására meglehet az utosó pillanatban szük­ség leend, teljesen az ellen uralma alatt állott s az értté küzdők egészen ismeretlenek, idegenek voltak. Erdeyt kellemesen lepte meg Olga. Képzelme, Ráksay beszéde óta mindig az ismeretlen nyomorék­kal foglalkozott, kinek sorsára most mintegy hivat­va van befolyást gyakorolni. Szépnek és szenvedő­nek képzelte, szebbnek és szenvedőbbnek találta; lelke már elébb is a szenvedő leány részén volt s las­­sankint maga is nemesnek találta a küzdelmet s most úgy érezte, mintha élte legszebb kora kezdőd­nék­­ a nemes tűz, mely eddig tétlen szunnyadt keb­lén s csak néha lobogott fel ismeretlen okok miatt felgyulva, most teljes erejében lángolt s áldotta a sor­sot, mert tért nyitott a legnemesebb tettben önzetle­nül működhetni. Önzetlenül? ! Pedig valóban nem úgy volt; mert midőn mindezeket igy elgondolta, már feltűnt kebe­lében halvány szikrakint a szerelem, még észre sem vette, midőn már növekvőben volt az. Egy lánglelkü ifjú előtt fess egy szép s az ártatlanság érintetlen hamvával biró de szenvedő leányt, kit vész fenye­get, — a szerelem nem sokáig marad el. A két nő szép volt. Az egyik az asszonyi szép­ségek mindenikét bírta. E merész tekintetü, hófehér vállú s domború keblű nő, kinek fekete hajfürtéi a leggondosabb rendetlenségben omoltak vállaira, le­bilincsel s mellette az egyszerű fonatokban felrakott szőke haj, sápadt s mégis fiatal, ábrándos arc, az egyszerű ruhában a pamlagon végigomló, de még itt is karcsú termet, szintúgy megragad. De Erdey már annyira el volt fogatva Olga iránt, hogy Laurát kiállhatatlan kacérnak találta s előtte csak egy szépség létezett, az, mely megfoszt­va ifjúsága minden örömétől, ott feküdt nyomorékon. (Folyt. köv.)

Next