Fővárosi Lapok 1873. június (126-148. szám)
1873-06-01 / 126. szám
126-dik ez. "Vasárnap, junius 1. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere, Athenaeum-épület Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft 1 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési dij: Hatodhasábea petits.sz.....................10 kr. Bélyegdij minden iktatáskor . . . . 30 kr. Előfizetési fölhiványnlítót a „Fővárosi lapok“ ápril-juniusi évnegyedére ajánlják az olvasók figyelmébe. Napi lapnak ára: évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Népdal. Szentiványon hármas halom van, Ott voltam én a nagy templomban, Könyörögtem a jó istennek , Hogy gyógyítsa az én szivem meg. De szivembe nem szállt nyugalom, Most is csak a csalfát siratom, Megvert engem az én istenem, Mert nála is jobban szerettem. Tóth Kálmán, Tücsök Péter. (Elbeszélés.) Irta: Németh Ignác. (Folytatás.) A papházban nem csuda tehát, hogy csakis dicséretekkel emlittetett Tücsök Péter neve. Bárány plébános urat elragadta a derék ifju hitbuzgósága s meg aztán e példa által is megerősítve látta az emberi természet romlatlanságába vetett hitét. Luiza kisasszony s a mesterné szentül meg voltak győződve, hogy a jeles fiatal ember példája meg fogja nyerni a falu férfiait is, Magdaléna kisasszony pedig meg is mert volna esküdni rá, s volt mit hallani Flóriánnak, hogy a zászlóra megindított adakozásban épen semmi részt sem vett. Posré -v0 Flórián egy darab idő óta csakugyan csehül érezte magát. Ha előmozdítja annak a társaságnak ügyét, melyet annyira felkaroltak azok a hóbortos asszonyok, szemükben az ügy gyarapodása csak annak a szabólegénynek becsületét s növeli, ha pedig távol tartja magát, akkor meg az ő szeretett Magdalénájának haragját vonja magára. S aztán úgy rémlett előtte, hogy akár teszi akár hagyja, Magdaléna kisasszony kegyeiből kifelé áll már az ő szekerének rudja. Az az átkozott Tücsök szabó, az a vékonydongájú ollóhős, az szabta ki a szerencsétlenség ama fekete fátyolát, mely mindinkább körülveszi. Mert mért nem oly nyájas hozzá Magdaléna, mióta azzal a pipaszárral megismerkedett, még ha legfeszesebb vadászruháját ölti is fel, arra sincs mosolygó tekintete, s legfélrecsapottabb tollas kalapjára is csak vállvonitás a felelet. Az a Tücsök szabó ! ! Miért is csavarog az most annyit utóbbi estéken a kastély körül! Bár mint szemfényét, úgy őrzi Magdaléna kisasszony lépteit, de hát az ördög végre is nem alszik , a park tágas s az ő kötelességei nem engedik meg a folytonos parkszaladgálást. De hiszen — keserűll el végre Flórián, — kerüljön csak egyszer kezébe az a barázdabillegető, csak tudjon rá annyit, mint egy leesett mákszem, tudja, meggyom- rozza ő úgy, hogy unokái is megemlegetik ! Tücsök Péter meg sem álmodta, hogy mily barátságos érzelmekkel viseltetik iránta Magdaléna kisasszony és sejtelme sem volt Pospischl Flóriánnak folyton növekedő ádáz ellenszenvéről.Magdaléna iránt kíméletesen gondolkozott, mert a nőket mindig tisztelő lovagias érzülete, de Pospischl Flóriánt illetőleg nyiltan kimondá magában, hogy az akár mint barát, akár mint ellenség, ő rá nézve nem létezik: szolga, s hozzá amaz uraság szolgája, ki Tücsökdomb urának nevezi magát! Tücsök Péter tehát egyikre sem gondolt komolyan, de élvezte növekvő népszerűségét s illő tisztelettel viselte magát Bárány tisztelendő ur iránt, ki most már naponkint behívatta magához a vallására tartó becsületes ifjút. Az ügy már jó kerékvágásba jött, csak virágozzék, erősödjék a társaság — pedig ő a férfiakból is legalább az öregjéből fog szerezni tagokat! — s aztán célja, mit elérni akart, el lesz érve. A plébános az ő embere, s bizton számíthat rá. Arra nem gondolt, hogy piszkos önérdeket vethetne valaki szemére; az ügynek sikere a falu erkölcsére s ennek alapján testi lelki gyarapására lesz üdvös befolyással, s e körül szerzett érdeme már nem érdeme; ha ő műveli a templom földjeit s nála kamatoznak az alapítvány-pénzek , hogy ebből neki is haszna lesz, az csak a dolog természetéből foly. Nyugodt lelkiismerettel nézett tehát a jövőbe, a pap az ő embere s biztosan számíthat rá, ha megházasodik. Ha megházasodik! E gondolatnál mindig oly fájó érzelmek ostromolták kebelét. Ha megházasodik ! De fog-e ő valaha megházasodni ? Pedig kell, mert azt kívánja méltatlanul elhomályosult nevének jövendője! S hol talál ő magához méltót, akit megszerethetne ! Efféle gondolatok kínozták őt mindig, ha esténkint szokott magános sétájára indult. Léptei önkénytelenűl a rétre vitték, melytől csak a kis patak választotta el az urasági kertet, s ezentúl egész pompájában emelkedett fel a park lombjai közül a sárga kastély. A nyugvó nap oly barátságosan ragyogott számos ablakain, s ha beállt az est, szobáinak gyertyafénye oly szeliden világolt ki az éjbe. Szegény Tücsök Péter, minek születtél te, vágyaid elérhetlen magasságban kalandoznak, egy szabólegény s egy kastély kisasszonya ! — sóhajtott fel. Mindig megcáfolta ugyan reményeit, s a rét nyiló vadvirágait szemlélve, azok bervatagságán gondolkozott, de oly dús voltaki s oly virágrakoztak a patakparti vadrózsabokrok , s szegény Tücsök Péter ismét csak azon kapta magát, hogy elérhetlen csillagáról ábrándozik. Nevetitek az egyszerű szabólegényt ? Gondoljátok meg, hogy ő titokban egyenrangúnak, jogosítottnak hitte magát, s aztán mint színész egykor marquis frakkot is viselt! S aztán nem tekintett-e már rá párszor a szép Gizela s nem mosolylyal, nyájassággal fogadta-e tiszteletteljes üdvözlését. S nem ő néz-e ki most is a kastély egyik ablakán, és sokszor, és ő felé ? Tücsök Péter hozzá támaszkodik a patak mellett egy vén fűzfához, ábrándosan tekintett a kastély felé; a kitekintő hölgyet nem ismeré ugyan fel a távolság és az ablakon játszó napsugarak miatt, de szive azt súgta, hogy ő is boldogan tépdeste egy fazág leveleit: enyim lesz — nem lesz, — s midőn az eredmény nem volt kielégítő, ugyanazt ismétlő kabátja gombjain. S aztán leszállván az est, a patak hidján keresztül a fasorba tért s hazafelé indúlt. Egyszerre csak csördülnek a bokrok, s előtte áll egy magas alak, mint megismerte : Pospischl Flórián. Flórián urnak dacosan szemére volt huzva a kalapja s kezében hatalmas botot tartott. — Ad jó estét Tücsök ur — szólt vészjós hangon. — Viszont! - felelt végignézve rajta Tücsök Péter s aztán tovább indúlt. — Tán szivesen veszi társaságomat, e fasorok ily homály idején nem egészen bátorságosak ! — folytatá Flórián, mintegy rá akarva tapintani a „szabót” bátorságára. — Elfogadom. Különben ideges ökleim egy embernek mindig megfelelnek — tolda bátorsága bizonyitványaként a bejegyezéshez. Flórián úr megvető pillantást vetett a „nápic“ legényre. S aztán, hogy ne rohanjon ajtóstól a házba, igy kezdé a vallatást: — Kellemesek lehetnek azok az esti séták Tücsök úr, kivált mikor az ember szép találkákra vár . . . Tücsök Péter vadul tekintett rá. — Oh, — mosolygott kegyetlenül Flórián ur, — nincs mit tagadni, hisz az egész kastély beszélt, s maga a nagyságos kisasszony is — hiába néz rám oly tagadólag, tudom én a mit tudok ! — s nagyot szorított a fütykösön. Tücsök Péter meg volt rendülve, majd elpirult majd elhalványult, az öröm, a váratlan meglepetés megreszketteté minden inát. Hát Gizela sejtené! — Úgy bizony, — szólt zordonáló hangon Flórián , — tudja már mindenki, még a veréb is arról csiripel — — Miről ? — kérdő remegő hangon alig hallhatókig Tücsök Péter, feszült várakozással meredve Flórián szemei közé. — Miről ? — tört ki Flórián, — hogy maga a kit kerülget, s akit ideje vár, az Magdaléna kisaszszony! — s szemeivel dacos villámokat szórt. Tücsök Péternek csak leesett az álla, s aztán keserűen felkacagott: — Magdaléna? Hahaha! Magdaléna! Hát azt hiszik rólam ? — kiáltott fel a keserű csalódás hangján, s újra nevetett. Pospischl Flórián nem tudta mire vélni a dolgot. Annyit sejtett, hogy itt már nem vár dolog a fütykösre, de bántotta, hogy ez a szabólegény oly kicsinylő nevetéssel mondja ki az ő tisztelete tárgyának a nevét. — Azt hiszik, — felette azért még mindig dacod, azt hiszem, hogy Magdaléna kisasszony -lánnyal együtt emlegettetni nem oly szégyen, mint ön vélni látszik. — Oh épen nem, szólt méltósággal Tücsök Péter — Magdaléna kisasszony igen tiszteletreméltó személy, mert nő; — különben uram, vannak tárgyai, melyekben véleményeink különböznek egymástól. S aztán elhallgatott, fájdalommal arcán, sötét volt, nem kellett leplezni érzelmeit. (Folyt. köv.) Lapunk mai számához félív van mellékelve. Titian fia. Elbeszélés. Manzonitól. (Folytatás.) Bianchina egész életén át azt hitte, hogy ama zacskóval egy szerfölött fontos államtitok volt összefüggésben és minden lehetőre gondolt, csak az igazira nem. Ser Orio szülei Bianchina kalandját titokban minden oldalról meghányták-vetették és hosszú töprenkedés után létrehoztak végre egy hihetetlen mesét. Egy előkelő delnő, — mondák, — valószínűleg beleszeretett Titionelloba, azaz Titián fiába, ki azonban Bianchináért rajongott, de természetes, hogy meghallgatatlanul. És a főrangú delnő, ki a zacskót hímező, szerintük maga a degaresse volt, és elgondolható, mily indulatba jöhetett, midőn megtudta, hogy Titianello e szerelmi zálogot Bianchinának ajándékozta. Pippo mód nélkül meg volt elégedve első vállalatának sikerével, most hozzá fogott egy másodikhoz, tudniillik forrón szeretett ismeretlene számára megírni a sornetet. Miután ez a sajátságos bohózat, melyet imént szinte hozott, akarata ellenére fölizgató, gyorsan papírra vetett tizennégy sort, melyen bizonyos melegség vonult keresztül. Remény, szerelem, szív, fájdalom, titok a szerelmes költőknek e kedvenc szavai, nemcsak szenvedélyesen, de csinnal, ízléssel váltogatták egymást. — De ha nem csalódom, keresztanyám azt mondotta, hogy az ismeretlen egyike Velence legelőbbkelő delnőinek, az illendőség tehát nyugodtabb és tiszteletteljesebb hangot parancsol.