Fővárosi Lapok 1873. augusztus (176-200. szám)
1873-08-28 / 197. szám
prózaibb a nő, mikor eszik« , fényesen megcáfolták. De tegyük fel, ha Börne igazat mondott volna is, de falánkos bölcsész nem gondolhatott arra, hogy a Balaton hullámai felett, a legpompásabb vidék költői keretében is, — szokás enni. Puff, puff! Meg ne ijedjenek önök bájos hölgyeim ! a két kis rézágyú dördült el, s miután a szentmihályi remetekápolnára még egyszer visszatekintettünk, Keszthely partjai tűntek szemünk elé. De hah! ki ama vakmerő férfiú, ki egy lélekvesztőn közeledik felénk ? Minő célokat forgathat agyában ? Gonoszakat-e, avagy jókat, hogy oly elszántan közelit a gőzösünk kerekei által felzavart hullámgyűrűk bűvös körébe ? Nem ! Terstyánszky úrnak tisztességes szándékai vannak; — hatalmas éljennel fogadjuk, midőn hajónk leeresztett lépcsőjén közénk jön, s a füredi igazgatóság által táviratilag előre jelzett expedícióról, annak elszállításáról, ellátásáról szives gondoskodását ígéri. Brávó ! Éljen ! Fel a bérkocsikra, melyek vidáman eveznek a mintegy hatvan személyből álló társasággal Keszthely felséges portengerén át Nizner uram kerti helyiségébe, hol készen várnak a terített asztalok, s oly kövér, termetes gombócok vannak a levesben, mint egy Krupp-féle ágyúgolyó, csakhogy sokkal gömbölyűbbek. Oh, e gombócokat sohasem fogom elfeledni; bizonyára feltűntek volna a világkiállításon is, még Nasr-edin sahnak is. Az ebéd igen familiárisan ment végbe s jó volt, és olcsó is. A kiszolgálat pedig egy a maga nemében! A pincérek csaknem fejüket vesztették, ugyannyira, hogy magunk jártunk a konyha ablakára, magunkat szolgáltuk ki jobbadán. Egyszóval minden kifogástalanul kedélyesen ment. Ebéd után megtekinthettük a gazdasági akadémia tantermeit, múzeumait, hol Sporzon igazgató úr, s a tanár urak a legnagyobb előzékenységgel mutogattak meg minden látnivalót s experimentáltak is a vegymühelyben, a mi szörnyű bámulásunkra és megelégedésünkre. Majd a gróf Festetich kastélyát és parkját szemléltük meg, híres lovászatával együtt, hol a műértők gyönyörködtek az arab és angol telivér ménekben. Mikor újra kocsikban ültünk a visszatérésre, mikor újra áteveztünk a még egykor világhírre vergődhető keszthelyi portengeren, az utcákon, amerre elhajtottunk, megnyíltak a házak ablakai s csinos női arcok tűntek elő a redőnyök mögött. Nos, mi búcsút intettünk nekik, mit ők találgatva, hogy kik lehetünk, tartózkodással vegyült kíváncsisággal viszonoztak. A hajón újra találkozott az egész társaság, s az egy-két késedelmezőt is gyors közelítésre bírták megdördülő ágyúink hatalmas szavai. Terstyánszky úr szives volt bennünket a Balatonba jó távolságra bekisérni, hol újra vidám éljenzések között szállott ki lélekvesztőjébe s kendőlobogtatások és éljenek között távozott a mindig kékebbülő keszthelyi zöld partok felé. Jókaiék, Jankovichék és Sennyeiék hiányzottak csak a társaságból, kik tengelyen mentek vissza Füredre, hogy a híres várromokat közvetlen közelségből is szemlélhessék. Gőzösünk gyorsan úszott a Balaton selyemhullámain Füred felé, a tájképek a leszálló nap bíboros fényében égtek, majd az alkonynak mindig tömöttebb szürkés árnya kezdett a hegyek aljáról felszállani, mig egyszer csak egy oly tájkép állott előttünk, mint ama hires képe Pestnek, midőn még gázvilágitásunk nem volt, s mely egyetlen tintacsöppel volt rajzolva, s csak is az aláírásból tudhattuk meg, hogy milyen Pest éjjel. De mentül sötétebb lett körülöttünk a levegő, mely összeolvadni látszott a Balaton fekete hullámaival , mint az ég szikrázó távol csillagai, úgy jókedvünk is kezdett kigyúlni. Megrendült a zene, felhangzott a dal, majd kórusban, majd egy-egy magánáriában olvadozott egy-egy bűvös népdal a szép ajkakon. A fiatal Etsy, a füredi igazgatóság inspektora, ki az expedíció gondos vezére volt, elől járt mindenütt a jó példával, mely jókedvben magával ragadá az egész társaságot. De a legkedvesebben lepett meg mindnyájunkat a bájos Halasy Ilonka kisasszony szép dala, ki bensőséggel s mindnyájunkat zajos tapsra ragadva énekelt több igen szép népdalt, úgy, hogy még a szintén velünk utazó Lionel K. Kautin fiatal angol is alig győzte rámondani a sok »brutiful«-t. Míg mi daloltunk, csevegtünk, egyszerre csak hallatszott a »hurrah!«, mi azt jelenté, hogy a siófoki mólóban vagyunk, hol néhány Füredre szándékozó vendég fölvétele után egyenes irányban metszettük át a bársonyfeketeségű Balatont, melyre csak a hajó árbocáról csillogó három lámpa vetett nemzetiszinű fényvonalt. Alig értünk egy vonalba a tihanyi hegyfokkal, már láttuk a füredi kikötőt lángokban állani, s buzgón találgattuk, hogy mi lehet az, talán meggyűlt a kikötő hídja ? Mentül közelebb értünk, annál inkább elfogott bennünket az aggodalom, nem ugyan a kikötőért, mert már arról meg voltunk győződve, hogy ott az igazgatóság fényes fáklyavilágítással vár bennünket, hanem inkább azért, hogy éjfél felé járván az idő, aligha kapunk egyebet vacsorára, mint savanyúvizet. Pedig bárminő hatalmasak voltak is a keszthelyi gombócok, lelkünkben egyéb nem maradt meg belőlük az emléknél, s minden kedélyességünk mellett is élénken kezdtük érezni, hogy az ember nemcsak lélekből áll. Amint épen e tétel felett elmélkedtünk, hajónk alól jövő vészkiáltások hangzottak fel, gőzösünk megállt, s a már igen közel levő fáklyák fénye mellett láttuk, hogy alig egy vonalnyira előttünk egy vitorlás hajó evezett el. Csak egy hajszálnyi hija volt a karambolnak, melynek bekövetkeztével, a vitorláson Siófokra igyekező négy angol aligha látta volna viszont Brittania krétapartjait. Kapitányunk ügyessége mente meg a vakmerőket. Ez eset okozta felindulásunkat kellemesen válta fel a hazaérkezés és a fényes fogadtatás öröme. Etsy igazgató úr fogadott bennünket fáklyás világítás mellett. Még egyszer felhangzott az éljen, s mi a fáklyák lobogó lángja mellett triumphussal mentünk fel Rapsch termeibe, hol a terített asztalokon párolgó sültek és csemegék mellett újra megbeszéltük élményeinket, s az utazók egyike egy tréfás felköszöntőben részvétét fejezé ki azok iránt, kik részt nem vettek expedíciónkban s hálás köszöntőt indítványozott Etsy László igazgató úrnak, ki e kirándulást tervezvén, ezzel feltette a füredi saisonra a koronát. Késő éjjel mentünk haza, újra átálmodni élményeinket, melyek — legalább rám nézve — feledhetlenek lesznek. Fővárosi hírek. * A járvány-ínségesek részére Reviczkyné Bay Ilon urhölgy P. Bagosról s Bartal Pálné urhölgy Gödöllőrül öt-öt forintot küldtek szerkesztőségünkhöz. * Beethoven »Fidelio«-jának kedden este nagyszámú közönsége volt a nemzeti színházban. Carina k. a. a címszerepet sohasem énekli több erővel és hatással. Tanulmány és szenvedély volt kifejezéseiben, s a börtönjelenésben mindenkit meghatott erőteljes játékával és énekével. A zenekart, melyet Erkel Ferenc vezetett, hasonló elismerés illeti, s a »Leonóra-nyitány«-t élvezet volt hallgatni- A rabok megható karát szintén. Az egyes szereplők is : Ellinger (Florestan,) Kőszeghi (Rocco,) Láng (kormányzó,) Pauli (Jacquino,) és Humann Alexa k. a. (Marcelline) igyekeztek, hogy az estét élvezetessé s az előadást a nagy zeneköltő szelleméhez méltóvá tegyék. Dicséretes törekvés és kielégítő siker volt, ami különös elismerést érdemel ily időben, midőn a szinpad és nézőtér levegője oly nyomasztó, mintha csak az egyenlítő alatt laknánk. * Hymen. Ifj. gróf Pejacsevich János cs. kir. huszárhadnagy eljegyzé a fővárosi körökben ismert Lónyai Rózsa kisasszonyt, Lónyai Albert ugocsai főispán bájos leányát. Az eljegyzés Somon, Bereg megyében tegnapelőtt (kedden) történt. Báró Pongrátz Emil pénzügyminiszteri titkár s lapunk munkatársa, kedden lépett házasságra Szentiványi Etelka kisasszonynyal,Szentiványi Ferenc kedves leányával. — Prückler László fiatal szeszgyáros s derék magyar ember jegyet váltott Immervoll Liszka kisasszonynyal egy pesti házi ur leányával. * Károly román fejdelem, nejével, családjával és számos kíséretével, kedden este tiz órakor a bécsi gyorsvonattal fővárosunkba érkezett s az »Európádba szállt, s tegnap délre tűzte ki a tovább utazást, hogy Aradon és Brassón át országába visszatérjen. Bécsben a fejdelem Posner Károly Lajos magyar kir. szakbiztost is kitünteté, midőn számára oklevél mellett küldé meg a tudomány és művészet arany érmét, továbbá egy brilliantos melltűt koronával és a fejdelem névbetűivel. Ezek nem érdemjelek ugyan, de mégis csak fejdelmi kitüntetések. * Északi Károly új vígjátékát: »A szomszédság delejtete« kedden adták elő a Miklósy színházban, de nem valami nagy sikerrel. A darab mintha nem is azon a fán termett volna, melyen a »Cydoni alma.« Világtárlatra utazó két fiatal ember szerepel benne, kik beleszeretnek két, ugyanoda utazó hölgybe, s mindenkép azon vannak, hogy szomszédságukba jussanak, a mi sikerül is, sőt az egyik ifjú pláne komornának áll be az egyik hölgyhöz, sat, sat., mig végül az akadályok legyőzése után meglesz a kettős házasság. A két fiatalembert Gerőfi és Zádorné asszony játszották, vendégszerepelve az István-téren. Közönség nem nagy számú volt. * A hazai kereskedelem tagjait újra figyelmeztetjük Hanzély Ferencnek száz aranynyal jutalmazott »Kereskedelmi irálytan és levelező« művére, melyre a pesti kereskedő ifjak társulata nyitott , írt 56 krral előfizetési felhívást; kereskedelmünk magyarosodása érdekében szükséges, hogy az ily művek minél szélesb körben terjedjenek el. Hiszszük is, hogy a derék társulat és író törekvését anyagi siker is fogja jutalmazni. * A Margit-sziget most Budapest egyedüli menhelye. Miután (mint a »Pester Lloyd« kiszámítás) hatvankilenc nap óta nem esett s a városliget és a kertek növényzete oda lett a folytonos szárazságtól, igazi zöldet és portalan levegőt csak a szigeten lehet találni. Délután három órától késő éjig tömve is van minden gőzös, mely oda megy. A szobák mind elfoglalják s számos család,mely ott akarna időzni,nem kaphat lakást. E miatt a főhercegnek tettek is már ajánlatokat, hogy uj lakházakat építsenek; de a főherceg azt felelte, hogy ez csak a budai más gyógyintézetek kárára lenne, s ezt ő nem akarja, hanem arról kívánt intézkedni, hogy jövőre a sziget hosszában egy födött folyosó épüljön üvegoldalakkal, ahol a vendégek esőben, viharban is bizton sétálhassanak. Jövő télen egyéb kényelmi építkezéseket is foganatosítanak. Az egésségi állapot a szigeten folyvást kedvező, jónéhány vendég már a szőllő-gyógymódot is megkezdé. * Két Szegény paraszt járt e napokban Pest utcáin, s mindenik egy-egy tehenet vezetett kötélen maga után. Megkérdezték : hová viszik ? »Eladni hoztuk a mészárosnak — felelék, — mert otthon nem tudjuk eladni. Vásár nincs a kolera miatt, a faluban a zsidónak annyi tehenet kínálnak, hogy már tizenöt forintot sem akar adni egyért, pedig ebből nem tudjuk kifizetni az adót!« Szomorú ! Ez az év a megpróbáltatás éve lesz! A rósz aratásra jött a szörnyű hőség, mely a burgonyába és kukoricába vetett reményt is meghiúsitá. A kinek a sors csak egy kis jó módot adott , az kötelezve lesz fölösleget a szükség enyhítésére adni! * Dr. Herczeghy és Mehádia. Dr. Herczeghy Mór, kit a rosz nyelvek az orvosi tudomány »demimonde«-jához számítanak, holott valójában meglehet csak a doktorkodási kísérletek vándormadara, úgy látszik, nem bír fészket rakni sehol, s néhol a fészket, melyet meg-megpróbált, köszönetül ugyancsak bepiszkolja, hol itt, hol ott tűnik föl. Azt állítja, hogy gyógyitá Garibaldit is, s van Szent Móric-és Lázárrendje, a mire eszünkbe jut, hogy midőn egy miniszter Viktor Emánuelnek szemére hányta, a mért valakinek rendjelt adott, a király igy felelt: »Barátom! azt hiszem, hogy egy szivart és egy rendet lehetlen megtagadni bárkitől is, ha egyszer kér.« Dr. Herczeghy Párisban is volt s irt ottan egy »La femme« című könyvet, a mit Michelet ő előtte okvetlenül jobban megirt. Aztán Pesten időzött egy darabig s apró cikkeket közölt több lapba, aprókat és felületeseket, melyeket lehetlen volt ki nem adni, annyira és annyiszor kérte. Pár év előtt Törökországba ment állami orvosnak, de onnan is visszakerült, s az idei tavasz elején azt hirdette, hogy Mehádiába megy, ahová kinevezték orvosnak.úgy hiszszük,ott sincs már. Ő nem bír gyökeret verni, ami pedig minden orvosnak főtörekvése. Alkalmasint jobban pezseg benne az ideg, mint az orvosi tudomány. Mindamellett békét hagynánk neki, (hadd boldoguljon, ahogy tud !) ha felsüléseiért néha derék embereken is nem akarna boszút állani a sületlen élcekkel. Újabban, e hadikán, a zágrábi német lapban rukkolt ki a Herkulesfürdő derék főorvosa és monographia-írója ellen, egyszersmind kisebbítve a természetvizsgálók gyűlését is, mely e monographiát kiadta a hazai sajtó egyhangú elismerése közt. Ne adjon a jó sors, se a gyűlésnek, se a monographia írójának veszedelmesebb ellenséget, mint Mr. Herczeghy, s akkor ugyancsak nyugodtan alhatnak, mert nem fognak csorbát szenvedni a közvélemény előtt. Herczeghy abban hibázza el a dolgot, hogy beszél ott is, ahol a hallgatás aranyával kellene beérnie, mert különben mások is kénytelenek beszélni róla s ez neki baj. Ő nem kis igénynyel lépett föl újra, mint a kikeletről a tudás gazdag kincseivel tért vissza. A kiváncsiak kutatni kezdték nála e kincseket: hol vannak? Nem találták. Talán tévedésből a szultán kincsei közé kerültek s most a Práterben láthatók, vagy csak ezután hozzák pogyászszekéren a birtokos után ? Amit a zágrábi két cikk mutat, abban ugyan kevés nyoma a tudás kincseinek. A Cserna-völgyben töltött négyhavi dologhiány közepett valami derekasabb munka születhetett volna, mint e felületes, gondolatszegény tollgyakorlatok. Herczeghy mindenesetre csalódott Mehádiában. Úgy ment oda, mint ki »orvosi művészet«-ével hivatva van világhírűvé tenni e fürdőt, melyet — úgy látszik — még az elmaradt kelethez számított. Kürtölte orvosi kineveztetését s aranyidőkről álmodott. S ime, mire kellett ébrednie! A fürdőhatóság fölszólítja,, hogy mutatná be az »orvosi művészet« gyakorlására szükséges oklevelét! Herczeghy keresi a kincses szekrényben, s fenekén csakugyan talál egy bolognai diplomát, mely azonban nálunk nem áll valami különös tiszteletben. A hatóság is azt mondja rá: ez a citromok honában sokat érhet, hanem itt még más valami is kellene! Íme, így teremtik a martyrt és igy üldözik a patriótát a gyógygyakorlat terén is ! Mi lett volna hát természetesb, mint hogy dr. Herczeghy a zágrábi sajtóhoz folyamodik, hogy kedvére szidhassa a természetvizsgálók nagygyűlését és a »mehádiai közegésségügy vezetőjét,« aki nem tud — magyarul. Mindenesetre kár, hogy nem tud; de hát a határőrvidék maga is csak most kezd Magyarország lenni, s a magyarságot ott nem igen fogjuk erősítgetni türelmetlenséggel, szidva oly embert is, ki noha évtizedeken át katonai korit 857