Fővárosi Lapok 1873. szeptember (201-224. szám)

1873-09-02 / 201. szám

jában) szintén igénybe veszi, s e mellett a saját szer­kezetű ágy-gőzfürdő rendszere által is igen sok be­tegségben idézett elő gyógyulást ott, hol a hidegvíz egyedüli alkalmazása a beteg testben már visszaha­tást (reactio) többé előidézni nem képes. Rikli volt az első, ki a kombinált vízgyógymó­­dot ily alakban alkalmazni kezdé s ha Priznitz hal­­hatlanná tette nevét a vizgyógymód feltalálása, meg­alkotása által, azt hiszem, Riklitől sem fogja az utó­kor a vizgyógymód regenerálásának dicsőségét meg­tagadhatni, mert a kombinált vizgyógymódnak való­ban ő a teremtője. A­mint hogy e kombinált viz­­gyógymódot követni is kezdik mindenütt ott s fő­leg a Svájcban, hol a vizgyógyintézetek élén való­ban erre hivatott férfiak állanak , de napról-napra nagyobb elismerést vív e gyógymód ki magának a szakemberek előtt is, a minthogy épen jelenlétem al­kalmával is volt e gyógymód tanulmányozása és az intézet megszemlélése végett Veldesben egy szászor­szági orvos. Rikli vízgyógyintézete egészen a tó partján fek­szik, s azonkívül, hogy a tó vize szabad rendelke­zésére áll még bent az épületben is, mely egyemele­tes svájci stylben épült házból áll, még három viztar­­tánynyal (basin) bir, melyek közül az egyik -1- 8, a másik 11, s a harmadik -j- 14° R. vizet tartal­maz, s oly gazdag forrással bir azok mindenike, hogy a 3 □0 és 4' mély tartányok mindenikében 8 óra alatt megújúl a viz. Az, hogy miként alkalmazza Rikli a lég-, nap- és gőzfürdőket, nem tartozik e tárca keretébe, csupán annyit kívánok itt e részben megjegyezni, hogy a­mely testben még csak egy kis életerő van, azt emez a legnagyobb óvatossággal és okszerűen alkalmazott gyógymód okvetlenül felkölteni képes. Rikli a víz­­gyógymódot összeköti a vegetarianizmussal, vagy a kizárólag növénytápszerekkel való étkezéssel. Elveti pedig ő a húsételeket azért, mivel szerinte a húséte­lek sok más természetellenes izgató és élvszerek használatát teszik szükségessé, melyek azután sűrű s lázakra hajlandó vért állítanak elő, mi mindenféle a betegségek eltávolítására célzó műveleteknek útjában áll. Különben a­ki a vegetarianizmus eszméjével meg­barátkozni nem képes, vagy nem akar, húsételeket is kaphat; azonban a betegek legnagyobb része s maga Rikli is csupán zöldség, főzelékfélékkel, tejjel és gyü­mölcsel táplálkoznak. S a vegetarianizmus, kivált gyomorbetegségek és csúznás a gyógyulás nélkülöz­­hetlen feltételeként is mutatkozott minden esetben. A vizgyógyintézet Veldesben csak május köze­pétől október végéig van nyitva s október végétől május közepéig Rikli Triestben működik, a »Corso Stadion« végében levő népkert megötti gyógyin­tézetben. Egy teljes gyógyszak legalább három hó­napra tehető, de kisebb bajokban 4 — 6 hétig szép eredményeket szokott szülni. E sorok megírásánál csupán a jóakarat vezette follamat, hogy t. i. szenvedő hazámfiai részére Vel­desben is egy reménysugarat mutassak, a gyógyu­lásra. Kodolány­i Antal: A világ végéről. (Tárcalevél a bazini fü­rdőból.) A francia - porosz háború idején egyszer pár napra falura utaztam, egy szeretetreméltó öreg ur minden feddése dacára, ki elmondta a falusi csönd minden szörnyű unalmát, s mikor már minden argu­mentumból kifogyott, utójára azzal fordult hozzám: »De gondolja meg: öt napig nem olvasni újságot, hiszen ez a­­ kolera.« És épen öt napja már, hogy nem olvastam újságot, hanem a kolerát még nem kaptam meg, sem én, sem más, »valaki e fürdő hatá­rain belül vagyon.« Mert, kérem, annak fele sem tréfa, ahogy mi élvezzük itt a kolerát. A város ka­pujánál álló őr a hiteles közeg, ki a legfrisebb újdon­ságokkal látja el a közönséget. Mint a karthausiak »Memento mori«-ja, úgy hangzik fülünkbe, ahogy a megérkező új vendégek (kik persze szintén keresz­­tülpasszíroztak a vén bakter előtt) elmondják, hogy Pozsonyban negyven vagy hatvan, Récén busz vagy harminc, Szent-Györgyön szint annyi a kolera­szám, már itt a szomszédban is kiütött, sőt Bazin város maga is szolgáltatott már egy áldozatot, a­melyről hogy hiteles a tudomásunk: kezeskedik róla az a tény, hogy újdonságaink forrása, az öreg bakter, szerencsés egyúttal Bazin fősirálójának atyja lenni. A világ végéről, t. olvasók, ne várjanak tőlem semmi mást. Hári János tanítja, hogy ha leül az em­ber, lelógázhatja a lábát a nagy semmiségbe. Már­pedig a sír bizony a világ vége, s azon túlra nehéz gondoskodnunk. A pest megyei öreg táblabíró is azt mondta, mikor a budapesti lánchíd építéséről volt szó: »Már ugyan minek is építenénk erre a rövid időre ?« Kell is, hogy néha megdöbbentsen végességünk érzete. Hiszen e nélkül nem volna tragikum és nem volna nagyszerű. A­ki véges létét oda dobja egy vég­telen igazságért, vagy a szubjektív meggyőződés végtelen szenvedélyéért, csak az a nagy. Kell, hogy néha emlékezzünk önmagunkra is. A zajban, mely lépteinket körülfogja, a melyben csak azt érezzük, — Arany szerint — »mint csalnak a habot, hogy át­menet mind ránk csapott«, — nincs elegendő anya­gunk pihenni. Lelkünk egy része tompul, idegeink eldurvulnak, s csak a sír némasága, a halotti szem­fedő egyszinü csillogása ébreszt föl újra. Könyeink, melyek a sír mélyébe kísérik le kedveseink áldott hamvait, saját szívünk mélyén verik föl emberiebb lényünk ama magasztos harmóniáj­át, melynek nyilat­kozata a köny. A­kinek megvannak részvétkönyei, az nem lehet rosz ember. Ilyen járványos idő pedig szerfölött alkalmas arra, hogy emlékezzünk önmagunkra s lelógázzuk lábainkat a semmiségbe. — A végtelen elmúlás szürke semmiségébe! A mit hirdet a halál-madár, a nélkül hogy tudná miért, a mit érez ösztönszerüleg az állat, s a mi elől ezer és ezer gondba temeti magát az ember. Hanem a halál — mondja az öreg Horác — »a futó férfiút is ker­geti, nem kedvez a gyönge ifjú térdének és futó há­tának.« Ott ül a száguldó lovas mellett, senki sem fecskendezheti be küszöbét, hogy be ne lépjen azon, s a­mint elrohannak a siető évek , még a kegyesség sem képes a kérlelhetlen halál vonásait megenyhite­­teni. A sírt, melyet körültettünk őrületes zsihajjal, mi is igyekszünk betölteni; ki tehet róla, ha annyi nemes fő, ha annyi mélyen érző szív sem képes kie­­légíteni folyvást lázongó éhét? »Memento mori« : emlékezzél, hogy meg kell halnod! Bárcsak emlékeznénk mindig reá, s lenne öntudatunk tiszta, mint a forrás üdítő vize, melyhez a forróság napjaiban bátran fordulhatunk fölfrisité­­sért; s lenne halálunk nyugodt, mint a nyári éjjel csillagos, megdöbbentő, megrázó csendje. Ezer bocsánat, t. olvasók! hogy »Akaratlan ilyen fekete lett gondolatom menete.« Pedig élvezet vár itt is ránk. Kolera elől futók és kolera-kerülők érdemes társaságában vagyunk. Töltjük az időt, ahogy lehet. Pompásul eszünk, al­szunk és henyélünk. Kisétálni a fonnyadt szellők közé, melyeken már­is megsült az éretlen bogyó, fel a sziklák közé, honnan a »Pulverthurm« magaslik ki, s a tölgyek-feny­vek közt egy-egy távol falu harang­szava, mint valami sirályszó hangzik ide fülünkbe, le a patak mentén a hosszú völgybe az elaszott réte­ken, hol kopár reménységen kérődzik nehány jám­bor marha, a­kik épen olyan bambák, mint a terem­tés büszke urai. Újság nincs , azt ne keress. Pletyka van , azt se keresd. Én azt hiszem, hogy német szomszédaink nyelve kizárólag pletykanyelv. Mint a francia az udvarias léhaság, mint az angol a gyakorlati számí­­tás, mint a svéd a komolyság, mint a magyar az őszinteség , úgy a német a pletyka nyelve. Mert annak egész külön terminológiája van reá. Jaj ne­ked, ha e kifejezéseket meg nem érted, jaj neked, ha megérted. A nyelv zuhatagja egy-egy szóban zsili­­penkint bocsátja a vizet; bizony így is, úgy is meg­ázol benne. Azt kérdenék önök, tisztelt olvasók, kikből áll hát a társaság, mely itt van ? És én nem válaszolok nevekkel. Ugyan kik volnának? Obuigát személy­zete van minden ily fürdőnek, fel a nyereg­gyártóig s le a mágnásig — egy rakás különböző állású és lényegű képviselője a társadalom minden osztályá­nak, kiket — mint Noé apánk bárkájába a külön­böző fajú állatokat összeszok­tá az özönvíz, — összeho­zott ide a kolerátlanság hire. Igaz, és ez sem titok, nem is pletykálok, e bárkában gyakran megesik, hogy egy pár farkas is betévelyeg a szegény bárá­nyok közé, míg a távol dombon heverésző pásztor észrevehetné, hanem »es ist eine alte Geschichte.« Majd, ha partot ér a bárka, s a szeptemberi hűvö­sebb napok megugrasztják a­­ kolerát , minden pásztor számba veheti a veszteségeket, melyeket szenvedett, s esetleg a — szaporulatot is, a mit nyert. Hanem hiszen én ott ülök a bárka szélén s lógá­zom lábaimat a semmiségbe. Bizony derék foglalko­zás! Napok óta nem zavar semmi; hivatalos akták, újságcikkek, korrektúrák, levelezések, gond és hét­köznapi baj , mind a hátam mögött. Mintha a fürdő vizével lemostam volna mindent magamról, s leoldtam volna a kötelékeket, melyek vállaimra nehezülnek. Kezdem okos embereknek tartani a remetéket, kik ily hatalmas életet folytattak, s elnevezték azt — szemlélődésnek. Itt közel a fürdőhöz van egy kénsav-gyár. Pom­pás kénsavat és vasgálicát termel benne Seibel nevű német birtokosa. Az igazgató állítja, hogy nem volt az egész környéken soha sem eset a mérgezésre, mint volt eset ugyan a tulajdonos más gyárában, melynek csak annyi különbsége van ettől, hogy városban fek­szik. A tényt megerősíti a statisztika. Társadalmunk a nagy városokban, kivált alsóbb rétegeiben, szerfö­lött szánandó állapotban van. A vagyon után kapko­dás és a demoralizáció nagy mértékben halad. Bécsnél — a statisztika szerint — nem igen van erkölcstelenebb város, és mi követjük, fájdalom!, Bécset. Nem veszszük észre, hogy erkölcsiségünk fölénye adta meg szellemi fensőbbségünket Bécs fö­lött; és ha ez elvész: »Róma ledől s rabigába gör­nyed.« A mohó haladásra következik a visszahatás, a jon­ban mohó megízlelésére annak megutálása. A köz­gazdaság terén a »krach« meglehetősen kitisztitó élődi növényeitől a csalás fészkeit; a társadalom terén talán lesz annyi haszna ez új »krach«-nak, mely nem csak vagyonunkba, hanem esetleg bőrünkbe is ke­rülhet, hogy társadalmi szervezetünk kérdésére vonja a közfigyelmet. Hiszen megérdemli e mostoha gyermek, hogy mennél többet foglalkozzunk vele, kivált mikor elha­nyagolt voltát annyira éreztetni bírja velünk, s min­dig boszút áll rajtunk. Népünk tudatlansága és piszkossága — fájda­lom, — oly köztudomású, hogy a ki egyiket vagy másikat csökkenti, valódi jótevője a társadalomnak. A tudatlanság elhárítására tesznek ugyan sokat ha­zánkban, kormány és egyesek egyaránt ritka buzga­lommal s valóban lélekemelő sikerrel, de lépéseket tenni a piszkosság ellen, s ez még nem került napi­rendre. Vájjon lesz-e valami oly társadalmi erő, mely lehatva a legalsóbb rétegekbe,azokkal kedveltesse meg a tisztaságot legalább oly mértékben, mint némely magyar­ ajkú parasztjainknál találjuk, a mely meg­tanítsa arra, mit Busch egy szikrázó illusztrációjában Schwurdhburban csak most olvasok. »Ja ! Reinlichkeit macht viele Mühe ! Doch später macht Sie auch Pläsir.« György Endre: Fővárosi h­irek. * A gazdasszony-egylet szombati választmányi ülésében elhatárzák, hogy miután a járvány annyi árvát hagyott támasz nélkül, a nagy szárazság pedig annyi vidéket fenyeget ínséggel, e szerencsétlensé­gek enyhítésére a főváros valamennyi templomában könyöradományokat fognak gyűjteni , s egyszers­mind felhívják a szerencsés­ sorsúakat, hogy ke­gyes adományaikkal járuljanak e célhoz, azokat Damjanich Jánosné egyleti elnökhöz küldve be. Mind­erről részletes számadást fognak közölni.­­ A szom­bati ülésben kellett volna a leányárvaházi igazgató­állomást is betölteni, de miután a jelentkezők közül nem választhattak, ez a jövő ülésre maradt. A vá­lasztmány ezúttal köszönetet mondott dr. Schmidt Györgynének ötven frtos adományáért, nemkülön­ben azoknak, kik az árvák kirándulási költségeihez járultak, u. m. Jelinek Mór és Hampel urak öt-öt forinttal, Dömjénné 3 frt 75 kr. Liszt Istvánné, Adler Antalné, Damjanich Jánosné, Pecháta Argay Anasz­tázia, Simig Istvánné, P. Szathmáry Károlyné, Janik Józsefné, Szundy Radóné, Czanyuga Józsefné s Hen­­tellarné Batta Szilárda egy-egy írttal. * Magas vendégei voltak vasárnap és hétfőn a fővárosnak. Vasárnap este hat órakor a »Neptun« gő­zösön Konstantin orosz nagyherceg neje érkezett meg, két fiának, testvérének: az oldenburgi nagyhercegnek s mintegy negyven tagból álló kiséretnek társaságá­ban, melyben leányának, Olga görög királynénak udvari személyzete is benfoglaltatott. A hajó Adda kapitány vezénylete alatt állt, s a duna-gőzhajózási társaságot Málnay képviselte. Pesten a magas utaso­kat a gőzhajózási társulat hivatalnokai s a főkapi­tány fogadták. A nagyhercegnő, fiainak és testvéré­nek társaságában mindjárt megérkezése után bérko­csiba ült s Málnay vezetése mellett megtekinte a várkertet, honnan hosszabb ideig gyönyörködött a kínálkozó szép kilátásban. Később Pest nevezetesebb pontjait szemlélte meg, 8 órakor pedig visszament az »Albrecht« gőzösre, melyen tegnap tovább utazott. Tegnapelőtt este a hajón b­eázás volt, melyben a nagyhercegnő, fiai, az oldenburgi nagyherceg, a közlekedési igazgató, Málnay felügyelő, és Éti­enne az »Albrecht« gőzös kapitánya vettek részt. Olga királyné, három kis gyermekével s csekély­számú kíséretével tegnap reggel 7 órakor érkezett meg. Az indóháznál Szlávy miniszterelnök, gróf Huyn katonai főparancsnok, Jekelfalusy minisz­teri tanácsos és Haris Sándor görög követ vára­koztak reá, míg a hajónál fivérei fogadták ölelő karokkal. Megérkezése s a málhák felrakása után az »Albrecht« gőzös csakhamar elindult utazá­suk végpontja, Krim felé szállítva a magas vendé­geket, kik nem győzték eléggé dicsérni a főváros re­gényes fekvését s az előzékenységet, melylyel Buda­pesten időzésük alatt találkoztak. Málnay felügyelő Galacig kiséri a magas utasokat. * Nagyné Benza Ida asszony, mint színházi körökben beszélik, a jövő hó elején meg fogja lepni a közönséget bámulatosan megerősödött hangjával. Erdes szerepét is fogja énekelni, a tizenkét év óta Pesten nem hallott »Prófétá«-ban, melyet egészen új és nagy kiállítással készülnek előadni. Meyerbeer e híres dalműve kétségkívül megint élénk vonzerővel fog bírni. * Az osztrák államvasút igazgatósága arról értesíti lapunkat, hogy a Rákos-Palota mellett tör­tént füégés (egy mozdony szikráitól,­ igen eltúlozva * 870

Next