Fővárosi Lapok 1873. november (252-276. szám)

1873-11-16 / 264. szám

veszik, de hasznos segédkönyv ez egyszersmind mindazoknak, (főleg üzletembereknek,) kik terjedt levelezést folytatnak. A különféle súlyú levelekért, csomagokért mennyit kell fizetni, hogyan kell azok­kal eljárni, sőt­, ki van mutatva a föld legtávolabb eső pontjaira vonatkozólag is. Miután ily postai segédkönyvek eddigelé nem voltak magyar nyelven, óhajtandó, hogy Balás Sándor közhasznú törekvését s vállalkozását kellő részvét támogassa. Az előfizetési pénzek hozzá Pestre, Práter­ utca 9. sz. alatt kül­dendők. * „Der musikalische schöne Meyer.“ A »Pes­ter Lloyd« zenekrójáról, (a pestiről, mert a bécsinek, Th. Helmnek teljes tisztelet!) kívánunk megemlékez­ni e cím alatt. Ő maga ugyan hat nap óta aligha­nem Dávid királynak képzeli magát, ki dicsőségesen le­­parittyázta Góliáthot, holott csak a vigyorgó suszter­­pub dicsőségében osztozik, ki egy darab sarat dobott egy férfi kabátjához, kinek mindenki nagy­ tisztelet­tel köszönt. Hiába, neki minden szabad! Ő a hang­versenyek »schöne Meyer «-je, ki félrecsapott cylin­­derrel, ujjait mellényének felső kihágásába feszítve, szivarfüstjét tisztességes emberek szemébe fújva, fito­­gatva, kelletve magát, lenézve a magánál sokkal különbeket, pöffeszkedik, toporzékol, s azt hiszi, hogy nagyra nézik, midőn nevetségessé teszi magát. Ez az úri­ember a Liszt-ünnepen, melyen — mint maga írja— »az egész nemzet egyesült, hogy nagy fiának ünnepnapját kegyelettel ülje meg.« Liszt­ről, a zeneköltőrűl oly hangon ir, mely azt mutatja, hogy e kegyeletes ünnepet egyátalán nem kívánta respektálni. Az, hogy Lisztet nem tartja hivatott költőnek, hogy megtagadja tőle a kedélyt, a lelket, az isteni szikrát, hagyján! A kritikának még ünnepek alkalmával is joga és szabadalma van az először hal­lott művekről szigorú ítéletet mondani, s nekünk — kik a vélemények és nézetek szabadságát tiszteljük — sohasem jutna eszünkbe ilyesmit nyilvánosan megróni. De van egy, mit ily kiváló ünnepélyen nem hagyhatunk megrovás nélkül, s ez a neveletlenség hangja a kritika tisztes örve alatt. A »Per Lloyd« zenészeti fickója írhatott volna sokkal szigorúbb íté­letet is a komolyság hangján, de nem illett ily alka­lommal oly cinikus durva hangot használnia, mely­­lyel mindenekfölött a saját érzékhiányát és érzületé­nek nemtelenségét árulta ugyan el, de egyszersmind a közlés nyilvánosságánál fogva az ünnepély öröm­teljes harmóniájába is durva hangot vegyite. A »Per Lloyd«-nak bizonyára nem tett azzal szolgálatot, hogy az oratóriumról írva, ily kifejezéseket használt: az első rész egyik karéneke úgy hangzik: »mintha a tisztelendő káplán adná elő minisztránsaival;« a »pásztorok éneke a jászolnál« egy »hausgebaekenes Pastorale,« melynél az ember »önkénytelenül a falu­si életre gondol, hol Juci Pistával tréfálkozik, mig a juhász, hason fekve, a furulyán egy dalt trilláz ; a három szent király »egy igazi csárdásra masíroz ;« a »csoda« egy »altbekanntes Eskamoteurstücklein;« a harmadik r­ész eleje »wüste Blash­theit« benyomá­sát teszi ránk; a húsvéti himnuszban Liszt »törté­nelmi, zenei ismeretekkel koketth­oz;« a »resurrexit« pedig »banális processzió-muzsikával« végződik, sat. Kérdjük : igy irják-e a kritikát egy lángeszű ember­ről ? S igy irják-e különösen akkor, midőn ez ember félszázados jubileumát ünnepük ? Úgy látszik, némely ember, kit sem nemesség, sem a toll nem kötelez, azért sajátít el némi zenei és írási képességet, hogy azzal kiváló alkalmakkor neveletlenkedjék, cynis­­musát mutogassa s a tintával — melylyel más írni szokott — szemérmetlenül köpködjön. Sajnáljuk, hogy a »Per Lloyd« fészkében ilyen tollú madár is helyet talál! Hogy pedig e minden nevelt körben visz­­szatetszést okozott cikket csak most, megjelenése után napokkal rájjuk meg, egyszerű oka az, mert nem tartottuk volna illőnek ugyanegy időben foglalkozni e muzsikális fickóval és Liszttel, a­kire most — mel­lesleg mondva — nem egy itteni elődi német fenekedik azért, mivel a jubilaeum alatt kétszer beszélve, mindig franciáúl s nem a Hermann és a »schöne Meyer«-ek nyelvén beszélt.—Épen leírtuk tegnap e sorokat,midőn »A közönség köréből« cím alatt a következő beküldött cikket kaptuk: »T. Szerkesztő úr! A Pester Lloyd bírálatait többször megtámadták a magyar la­pok azon magyarellenes érzület miatt, melyet a ma­gyar lapok e bírálatokban fölismerhetni véltek. Sőt a vád kiterjedt nem egyszer magára a lap érzületére is. Már, t. szerkesztő úr, ha e vádnak alapját a bírá­latokban fel lehetne is találni, magára a lapra vagy a szerkesztőre kiterjesztett vád, meggyőződésem szerint, teljesen alaptalan. A lap múltja, annak törekvése, bevallott és híven teljesített feladata, fényesen meg­cáfolja az ily vádat, mely — tekintve a szerkesztő egész politikai működését, s nevetségesül is tűnik fel mindenki előtt, ki e politikai működést figyelem­mel kisérte, s ki elég méltányos is, hogy a bírálók, a reporterek sértő, botrányos expectoratióik megjelené­sét egyedül a szerkesztőség nem szándékos mulasz­tásának tulajdonítsa. És csakis ennek lehet tulajdoní­tani a P. Lloyd zenebírálatát is Liszt oratóriumáról, tulajdonkép e bírálat megjelenését. A­ki Fálk urat ismeri, elhiszi nekem, hogy szándékában nem állt az ország fővárosa által rendezett és — mint tapasz­taltuk — Európa művészi köreinek nagy részében is viszhangra talált ünnepély harmóniáját egy ily sértő hanggal megzavarni. Fáik úr, meg lehet ön a felől győződve, nem kívánt demonstrálni a gúny, az insult hangjával ott, hol nemcsak a főváros. Hanem Euró­pának sok művészi köre ünnepel, egy férfiút, ki ha nem volna is Liszt Ferenc, a művész, de ki mint em­berbarát is nagy. Bizony, mondom önnek, hogy ha­bár Faik úr referenseinek kezét, a vélemény szabad­ságát, a felfogás függetlenségét illetőleg, nem is köti meg, a­mint nem is kötheti; de ha sejti vala Rob úr frivolitását, bizony nem engedi meg, hogy ez obscu­­ritás a Lloydban garázdálkodjék még­ azok megbot­ránkozására is, kik nem Liszt-mamelukok s kik az oratóriumot sem tartják kifogástalan műnek. Aztán Falk ur a dekórum embere. Ezt jól tudhatná Rob ur is, ki visszaélve a művészi birálat elfogulatlan nyilat­kozatára átengedett térrel, bizonyosan Faik úr tud­tán kívül öltözteté birálatát abba a mezbe, mely megengedhető ily ünnepélyes alkalommal is az ét­lapoknak, de nem áll jól a P. Ll. termetén. Különben áldás, békesség. H -I- R . * Török János, a publicista nagybecsű könyv­tárát, hir szerint, Schlauch Lőrinc szatmári püspök megvette húszezer forintért. Örvendetes, hogy a ha­zában marad, mert e könyvtár páratlan a maga ne­mében. Megvan benne hazánk közjogára és történe­tére vonatkozó minden munka s a röpiratoknak oly teljes gyűjteménye, mint alig található valahol. E könyvtár katalógusa nem sokára meg fog jelenni s abból igen ki fog tűnni becses volta. A püspöke ne­vezetes szerzeményt saját székhelyén fogja fölállítani. * Péntek, igazi péntek volt a rókavadászokra, kik e napon Göd helyett Túrára (Hatvan mellé) rán­­dultak ki külön vonaton. De »blank day,« vagyis meddő nap volt. A rókák benn maradtak nádasaik­ban s egyet sem láttak közülök, úgy látszik, oko­sabbak, mint a pestkörnyékiek. A vadász urak di­deregve, kedvetlenül érkeztek vissza a fővárosba. Tegnap a lóversenytérnél kezdték a vadászatot. * A nemzeti dalkör »Liszt-estélye« s az arany lant átnyujtása tegnap volt a redout kistermében. A budai társaskör műkedvelői előadását is teg­napra hirdeték a lapok három vígjátékkal, míg az »Ung. Lloyd« szerint már előbb lett volna, mert a lap ír is az előadásról, megemlítve, hogy a Pleskot Emilia urhölgy által irt prologot Wartha k. a. szé­pen szavalta a »Sperling und Sperber« német vígjá­tékban Benza Anna asszony s Goldschmidt Malvin k. a., a»Chassé croisé«-ban (melyet magyarul adtak elő) Osztoicsné urhölgy, Petrovics Mariska k. a., Kellenfy és Peterdy urak, az »Er experimentirt« víg­játékban pedig Pleskott Emilla úrhölgy és Racher úr tűntek ki ügyes játékukkal, s az előadás tisztán száz­negyven forintot jövedelmezett, mely összegen sze­gény gyermekeknek fognak ruhákat adni a kará­csony-est ünnepén.­­ A budapesti társas­klubnak a régi Lloyd-épületben tegnap társas estélye volt, zenével, szavalattal, tánccal. F­urcsa naivság azt hinni, hogy a külföld meg fog ismerni bennünket — úgy ahogy kell, — ha szellemi termékeinkkel magunk kívánjuk űzni az elszigeteltség politikáját. A »Reform« nem helyesli, hogy Strampfer magyar színművek fordításait is akarja adatni, mert ez azokra nézve, kik ma még könnyebben mulatnak németül, fölöslegessé tenné a magyar nyelvbe való beletörődést; valamint azt sem helyesli, hogy Jókai regényei az eredetivel egy idő­ben jelennek meg németül, mert így a németeket a Jókai tolla nem igen édesgeti a magyar olvasmányra. Részünkről azt hiszszük, hogy bel- és külföldi néme­tek akkor fognak csak örömest tanulni magyarul, ha meggyőzzük őket a jobb termékek megismertetése által, hogy méltó tanulni e nyelvet is, mert kulcs egy szellemi (habár ma még nem valami nagymérvű) kincstárhoz. A színművek bemutatását illetőleg pedig nem baj, ha Strampfer nem valami elsőrendű erők­kel mutatja is be műveinket, mert ránk nézve az első szempont az, hogy e műveket idegenek is ismer­­jék és elfogadják. Fredro vígjátékait szintén gyönge színészektől látta Karlsbadban néhány magyar em­ber, még is megkedvelték, meghonosítók s haszna lett belőle a magyar szinpadnak is, a lengyel iroda­lomnak is, mely iránt egy szomszéd nemzet körében élénkebb érdeklődés támadt. Mi is szeretnők, a »Re­form «-mal együtt, hogy az egész világ eredetiben nézze színműveinket s olvassa könyveinket, hanem — fájdalom! — nem a mi óhajtásunk, hanem a tény­állás a döntő. A tény pedig az, hogy kevéssé ismer­nek máig is bennünket, s egy világlap, a »Times« csak e napokban úgy beszélt Ghyczyről, mint az osztrák ellenzék vezéréről. Okunk van tehát óhaj­tani, hogy műveltségi életünk minden módon tudomá­sára jusson a külföldnek, s ha jó volt ránk nézve a világtárlat, hová ipartárgyainkat, borunkat és képe­inket küldtük, (nem várva, hogy jöjjön a külföld ide megnézni), úgy bizonyára a fordítás csatornáját is üdvös felhasználni irodalmi termékeink ismerte­tése végett. Sőt külön pesti szempontból is haszno­sabb, ha a helybeli német színház (ha már van), nem a bécsi Karl- és an der Wien színházak szellemét terjeszti folyvást a pesti németek közt, hanem a ma­gyar múzsának is bemutatja koronkint hódolatát, fölkeltve az idegenajkúak érdekeltségét, hogy a­mit ma németül hallgatnak, egykor eredetiben is hall­gatni törekedjenek a Szülőknek. Egy tanárjelölt, ki a minta gym­­náziumban is működött már, mint segéd­tanár, óhaj­tana a gymnáziumi tantárgyakból (történet, földrajz, számtan, magyar nyelv, stb.) oktató előadásokat tartani családoknál vagy valamely intézetben. Szemé­lyesen ismerjük e derék képzett és kitűnő bánás­módú tanárjelöltet, s tapasztaltuk, hogy nehezebb észjárású gyermekekkel is mily hamar meg tudta kedveltetni a tantárgyakat, tanítását mintegy játszva lopván be a gyermekek elméjébe. Azért kivált oly szülőknek, kiknek gyermekük egyben-másban hátra maradt, igen ajánlhatjuk, s a ki működését igénybe kívánja venni, annak szerkesztőségünk — levélben vagy szóval - szívesen szolgál fölvilágosítással, az ajánlkozó tanárjelölt lakcímével stb. * Rövid hírek. Csengery Antal az átalános magyar hitelbank igazgatótanácsosi állomásáról le­mondott, nem tartván azt összeegyeztethetőnek kép­viselői állásával. -- Ghyczy Kálmán nagyfontos­­ságú nyilatkozata, melyben visszavonulását indokolja választói előtt, a tegnap­ esti lapokban megjelent. — Deák Ferenc már elég jól érzi magát s kedvező idő mellett ki is sétálhatna már. — A Petőfi szobor-bizott­ság tagjai meghívattak az Izsó Miklós műtermébe (ősz­­utca, 10 sz. a.) a szobor tervvázlatának megtekintése és bírálata végett.­­ Az akadémiánál ez év utosó napján a következő két pályázat beküldési határideje telik le:a gr. Teleki-dijra szomorújáték, a gr. Ka­rácsonyi-díjra vetéses bohózat, a Sztrokay-dijra ,a bizonyítás elmélete«, hölgydíjakra vegytan és ásvány­tan, a Fáy-díjra »mezőgazdasági vizmatan», a Vitéz­­díjra pedig »Magyarország kőszéntelepeinek leírása«. — Koller Károly, az erdélyi jeles fényképész, kinek Wesselényi grófnét ábrázoló szép arcképét a stutt­garti iparos-muzeum vette meg a világtárlaton, hir szerint Pestre költözik s Borsossal együtt fog működ­ni. — A király-utcai Sinaféle házat Hirsch Ignác megvette 230,000 frtért és ezer aranyért. — A SU­­gárutat és a lánchidat fával fogják burkolni, oly modorban, mint a fürdő-utcát. — A pesti adópénz­tárba csütörtökön 92,800 ft, pénteken pedig 179,769 írt 84 kr gyűlt be. — Két új dohány­gyárat fognak fölállítani, mivel a mostaniak nem képesek födezni a szükségletet. — A korcsolya-egylet irodáját meg­­nyiták a Deák­ utca 5. sz. házában. —Fehér Miklós ismert angol, amerikai, francia gazdasági gépraktára és irodája nov. 6. óta a Köztelken van. — A magyar akadémiai kör helyisége már készen áll, s az első közgyűlés, mely az igazgató választmányt alakítja meg, ma délben lesz. — Szabó József gépészmérnök alapokban azt javasolja, hogy az építendő operaház­nál alkalmazzák a vízgőzt, mely szerencsétlenség esetében a legjobb tűzoltó eszköz.­­ A Budapest mellett lakó Durner földbirtokos kocsiját csütörtök­este a krisztinavárosi temetőn túl két csavargó erő­szakosan megállító, ő rájuk lőtt, de nem talált, s úgy szabadult meg csak, hogy a lovak közé csapva el­nyargalt a földre terült gazemberek elől. — A vig­­utcában Fischhof könyvkötő harmadféléves Johanna lánya, a szobába zárva, pénteken reggel összeégeté magát s meghalt. — „III. Rikhárd“ pénteki előadá­sára is elkelt minden hely, e szerint nem hiába fá­radtak vele és költöttek rá.­­ A középtanodai ta­nár-egylet mennyiség- és természettudományi szak­osztálya kedden d. u. a főreáltanodában ülést tart, melyen dr. Császár Károly módszertani értekezést tart a »Kamat és lerovat-számításról«, mások pedig tudományos jelentéseket tesznek. -- A nemzeti Színház játékrendjét tegnap este még nem állapiták meg s igy azt csak jövő számunkban közölhetjük. 1148 Vidék. ** Kassa, november elején. (x.) A magyar szí­nészetnek városunkban az idén nincsenek jó napjai. Soha sem látogatták oly gyéren a színházat, mint most. Pedig az új igazgató, Temesváry Lajos, min­dent megtett, hogy a magyar színügyet ama régi múlthoz méltólag képviselje, melylyel e városban dicsekszik. A színpadot újólag diszítteté föl, új és szép jelmezeket szerzett, könyvtárát pedig a leg­újabb eredeti és fordított drámai termékekkel látta el. A hazai átalános szinügyi viszonyokhoz képest tagjai is olyanok, hogy működésünkkel meg lehe­tünk elégedve. Drámai művekben maga a buzgó igazgató is többször fellép s mindannyiszor tetszéssel találkozik. Kivüle a társulat jobb tagjai a férfiak közül: Abonyi, Bokor, Kovács E., Mátrai, Pártényi, Szabó B., Vezéri, Zajonyi; a nők közül kedveltek: Abonyiné, Balláné-Szomolnoki Erzsi, Beczkóiné, Boer Emma, Brett Jozefa, Csabainé, Esz Anna, Pártényiné, Vezériné. A kart Jakobi igazgatja, a díszleteket pe­dig Beczkei készíti, ki magas hangjával a karban is jelentékeny számot tesz. Kár, hogy Hubai távoztával az apai szerepkör még mindig betöltetlen. Szabó B.

Next