Fővárosi Lapok 1874. február (26-48. szám)
1874-02-19 / 40. szám
Csütörtök, február 19. 1874. 40. szám. Tizenegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 42. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre............................8 frt. Negyedévre.........................4 „ Megjelennik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok-terv-, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. jül. Teljes számú példányokkal, az első számok utánnyomása következtében, folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. Káró király. (Történeti beszély a zenész-életből.) Bartalus Istvántól. (Folytatás.) — Szent liba! — fordult erre az ördög Genovévához — még azt kérded, ki az a banya, ki fejbe veri a macska orrát? Hát nem ismered Haydnné asszonyt ? De csöndesség ! A mester most épen azt írja, hogy az aranyat visszaküldi, s kéri azt a szép kezet, na csak lássa az ember, kéri azt a szép kezet, mely báró király költeményét írta, hogy hívja segítségül másik szép testvérét, s egyesült erővel csináljanak emlékül egy — na te Didó! ha okosnak tartod magadat, találd ki, mit csináljanak ? . . . Erszényt ?... ugyan megadtad neki, van is szükségük a zenészeknek erszényre . . . nem ezt, hanem ... el ne pirulj Genovéva . . . hanem egy pár harisnyakötőt. Tessék az emberek mind ilyen filozófok. De most már Genovéva is fölfoghatja, mire céloz a fenebbi kifejezés: »Szivemből óhajtom, hogy a dal megtegye hatását.« Így elmélkedett a »Görbeördög«, miből legyen is elég ennyi. Haydn sokáig irt, sokáig törte a fejét, s épen oly nehezen jutott az utosó pontig, amilyen hamar világra szólította báró királyt. Mondanom sem kell, hogy mind akettő, a dal s a levél, azonnal útnak indult. Eltelt ezek után néhány hét a rendes művészeti teendőkkel, anélkül hogy valami említésreméltó történt volna. Káró királyról a mester kezdett ugyan megfeledkezni, de mindamellett többször jutott eszébe, s ilyenkor szeretett volna nemcsak hallani valamit jó vagy rész sorsa felől, hanem Laura kisasszony előadását is örömest meghallgatta volna. Mert legkisebb műve iránt sem volt közönyös, s főleg előadatásukat örömest végig hallgatta. Egyszer fiatalabb korában Ditters zeneköltő barátjával késő éjjel barangolván Bécs utcáin, ilynemű kíváncsiság vitte be egy kis sörházba, hol alvófélben levő lámpák mellett félig alvó zenészek gonoszul kínozták valamelyik menüettjét. »Kitől van e menüett ?« »Haydntól« »Akárkitől, de igazi disznóság.........« Erre a zenészek unisono hangszereiket vágják a fejébe, ha Ditters közbe nem lép. Máskor Eszterházáról Bécsbe utaztában a kemény hideg ellen egy nagy báránybőr-sapkát tett fejébe, s kilenc gallérú köpenyére egy közönséges, de jó meleg juhászbundát. Hasonlított a hercegnek akármelyik bojtársához. A kocsi már épen a karinthiai utcában haladt, midőn egy palota ablakain át zenekari hangok, dob s trombitaszó ütötték meg a fülét. A palotában egy főurnál számos főrangú műkedvelő s Bécs jelesebb zenészei gyűltek volt egybe. Haydn azonnal ráismert egyik symphoniájára, s nemcsak megállíttatta a kocsit, hanem megfeledkezve a sapkáról, a bundáról, fölsietett a lépcsőzeten, s az előszobában is csak azért állott meg, mert egy inas föltartóztatta, s ha önként ki nem viszi magát bundájával együtt, kidobással fenyegette. Végre erszénye segítségével juthatott annyira, hogy néhány percig tarthassa fülét a kulcs lyukához. Valaki azonban épen ekkor nyitván ki az ajtót, a bámulat átalános lett; a zenekar elnémult; körülfogták; bámultak hogy egy bundásparasztra a zenének ily nagy hatása van; mikor pedig ráismertek, kitörő nevetés, kitörő éljen váltották egymást. Szóval minden műve, s igy báró király is érdekelte. Tegyük ehhez Laura kisasszony kalandos levelét s még egy második levelét is, egy csomag kíséretében, melyet szerencséjére a postától tanú nélkül vett át. Ha az első levél kalandos, úgy a második csábító volt. Laura kisasszony megköszönte szép, meleg, elragadó költői szavakkal a mester gyönyörű dalát. Arról, hogy váljon a pudli gazdájának tetszett-e? sikerült-e a fürtös fejedelmet detronizálni ? mélyen hallgatott; de tán azért, hogy annál többet írhasson a dal szépségeiről, s elmondhassa, mennyire szeretné, ha egyszer alkalomszerüleg megtisztelvén látogatásával, meghallgatná : várjon a nagy mesterhez elég méltóan fogta-e föl báró király előadását; szóval, hogy ismételve elmondhassa: minő vakmerő e reménye, mely ha teljesülne, erre volna legbüszkébb egész életében — Tudtam, . . . tudtam . . . Monda Haydn, végig olvasván mindezeket s örömében két kezét egymásba dörzsölvén: »Megmondtam, hogy utójára is kiderül egy oratórium, vagy opera-szöveg.« E szavakra a Görbe ördög meg nem állhatta Baucis fülébe súgni: »A nagy mester most azt hiszi, hogy okos ember.« S aztán gúnyosan nevetett. Hát a csomag ? — kérdi az olvasó. A csomag tartalma egy pár sok ízléssel készített gyöngyös harisnyakötő. Mindeniken a mester aranyos betűkkel hímzett neve díszelgett. A mosolygó Haydn, noha mosolyában több volt egy filozoféból, de mivel a Görbe ördög fenebb megmondta, hogy az emberek mind ilyen filozofok, nagy kedvet érzett a harisnyakötöket azonnal fölpróbálni. Aztán eszébe jutott szerencsétlen neje, ki ha meglátná a női remekműveket, nemcsak halálra boszantaná madám Porcellivel, mi már különben is megszokott dolog, hanem magát kétszerte inkább gyötörné. Ily gyöngédségtől vezettetvén, fájt ugyan a titkolózás, de miután őszinteségének mindig megadta az árát, mit tehete okosabbat, mint a remek harisnyakötőket elrejteni, még pedig olyan helyre rejteni, hol Haydnné asszony soha sem szokott kutatni ? E célra első pillanatban alkalmasnak vélte két régi könyvét: Bach Sebestyén Filep nevű fiának zongoraiskoláját, s MatthesonVollkommene Kapellmeister-ét, melyek segítségével egykor önerején képezte magát művészszé, s amelyek most kéziratai alá temetve bevertek. De egyik sem volt alkalmas a titok megőrzésére, a harisnyakötők végei kétfelől lapjaik közül kilógván. Végre az történt, amit maga a Görbe ördög sem látott előre, t. i. hogy ő maga, a Görbe ördög legyen kiszemelve e megtiszteltetésre. Mert Haydn né asszony az ördög szó kiejtésétől sokkal inkább fél, hogy sem eme vezérkönyvet néha megtisztítná a portál, vagy épen benne lapozgatna. Miért írjam le most, mennyit tépelődött Haydn afelett: Vájjon elfogadja-e Laura kisasszony meghívását, vagy elfeledje? Az okosság a feledésre, ellenben a kíváncsiság a másikra szavazott, s végre is győzött az utóbbi. Mert hisz mi van abban, ha valaki megrendel egy dalt, s a szerző meghallgatja az előadást ? E szavakkal fegyverezvén le az okosságot, néhány nap múlva Bécs felé repült a herceg négyfogatú kocsiján, mely, mikor akarta, rendelkezésére állott. Ürügy az utazásra elég volt. Haydnné aszszony is örömest beleegyezett két okból: mert derék, előzékeny férje az osztrák fővárosból soha sem tért vissza üres kézzel; és, mert ezalatt legalább nyugton lehete madám Porcelli miatt. Az utazás azonban Bécsbe csak azért volt, hogy innen Hitzingbe lehessen hajtatni, még pedig nem a herceg kocsisával, mert az inasok, kocsisok fecsegők szoktak lenni. Ha azt mondanám, hogy a mester e kirándulás alkalmával csinosan öltözködött, s czopfjára, az akkori kor büszkeségére, különös gondot fordított, azt fogná hinni az olvasó, hogy mindezt Laura kisaszszonyért tette. Minden történetíró saját szemüvegével szokta nézni a tényeket, s e miatt a történetírásnak soha sem lesz vége, de vannak dolgok, melyeket minden szemüveg egyformán mutat; vannak adatok, melyeket meghamisítni nem szabad, így a jelen mozzanatra vonatkozólag nem lehet kétségbe vonni a krónikásnak Haydnról feljegyzett adatait. Ezek szerint a divatra nem sokat adott ugyan, s czopfja ifjú korától késő vénségéig egyforma volt, mit sem törődvén a hosszú vagy rövid fonadékokkal, az ezeket díszítő szalagcsokrok színével, alakjával, mindemellett annyira szerette az egyszerű csínt és főleg tisztaságot, hogy e feletti hite egész Bécs városában elterjedt. Tehát Bécsből Hitzingbe hajtatott. Schönbrunn eszébe juttatta gyermekéveit s főleg bizonyos emlékezetes eseményt, midőn egy pünkösti ünnep alkalmával az épülőfélben levő királyi palota emelvényein nyargalt és lármázott több pajtásával, midőn e miatt a királyné parancsából — miután ugyanily kihágásért már megígérték volt a Mikulást — most meg is kóstoltatták a veszszü ízét. Ez viszont eszébe juttatá ama jelenetet, midőn Mária Terézia látogatóban lévén Eszterházy hercegnél, alkalma nyílt — ő felsége nagy derültségére — elbeszélni az előbbieket, melyekre a királyasszony leereszkedő nyájassággal jegyzé meg: — De aztán derék ember is lett önbül. (Folyt. köv.) II. Katalin cárnő magánélete. (A legújabb orosz kútforrások után.) A »Revue des deux mondes«-búl. (Folytatás.) Ezután Katalin a történelem előtt ismeretes. Tudjuk, hogy 1762-ben mikép buktatta meg férjét egy katonai forradalommal, ki bukása után is csak arra kéri, hogy küldje hozzá: »Liders orvost, Narcisse szerecsent, rendelje el, hogy vigyék magukkal hegedűjét, ölebét és maitressét. De elfogatása után hat napra a cár meghalt és azután a hűséges szolgálatok jutalmáúl osztogatva volt a sok paraszt, az ezüst és az érdemrendek. A cár szeretőjét Katalin visszaküldő atyjához Moszkvába és csak azt parancsolá meg neki, hogy igyekezzék »miszerint a világ keveset beszéljen róla.« Így lett a német hercegnőbül minden oroszok cárnője és pedig annyira oroszszá lett hitben, magaviseletben , értelemben, hogy oroszainak többször monda: »Vegyék ki ereimből az utósó csepp német vért is, hogy csak orosz vér legyen ereimben.« Az évek múltak és Katalinnak fiai kiházasitásáról kelle gondoskodni. II. Frigyes itt is érdekeit védte. A nagyobbik, Pál egy hessendarmstadti hercegnőt vett el, Poroszország előnyére, mert ennek nővérét Frigyes testvére, Poroszország trónörököse vette nőül és így a két nagy birodalom leendő uralkodói sógorok voltak. Katalin nem volt menyével megelégedve, mert férjét épúgy vezette, mint ő, és ösztönzésére a herceg szerette volna magát anyja társává tenni az uralkodásban és a herceg népszerűsége nőni kezdett. Szerencsére a hesseni hercegnő meghalt és így Katalin aggodalmai eloszlottak. Frigyes testvére , Henrik ekkor épen Szent-Péterváron volt és vigasztalván a bánatos férjet, egyszersmind a hercegnő halálára következő napon azonnal irt egy würtembergi hercegnőnek, hogy leányaival azonnal induljon Berlinbe és tegye azt, mit a király parancsol. A cél az volt, hogy a würtembergi Dorottya hercegnő itt találkozzék az orosz nagyherceggel. A vallás nem nagy nehézség, de a hercegnőnek a darmstadti herceg már jegyese volt és úgy látszék egyik sem akart a másikról lemondani az orosz nagyherceg kedvéért.