Fővárosi Lapok 1875. január (1-25. szám)
1875-01-12 / 8. szám
öntudattal, egyetértőleg mentek vissza a korcsmába, íme, a hideg víz hatása: békességet szül a bor nevében. Ilyen változatosságot nemcsak a test, hanem a lélek is megigényel. Amint az ember végig fut a hosszú, néma folyosókon a lombardiai palotákban, szinte hallani véli a szegény szerzetesek zokogó panaszát, vagy a karthauziak komor üdvözletét: memento móri. S mikor belép az előszobába: mosolygó, frakkos inas üdvözli a komor, csuklyás fráter helyett; a belső termekből nem zsolozsma, nem a »peccavi, pater« megható hangja hallatszik, hanem zongora és dal csábító, epesztő ének, mely elragadja magával az érzéket, s a bámuló szemek előtt összefutó világban mosolygó Máriák és imádkozó Vénusok táncolnak össze-vissza. A templomokban sincs máskint. Az »Amibrogio« átriumában borongó érzés nehezül rád. Az őssírok közt tévedez lelked. A császárt büntető merész Ambrozius áll előtted, kinek gyermek szájára mézet szívni méhek gyűltek, a többi két szenttel együtt. Vagy a »Carlo Boromeo« előtt a pestisüző szelíd bibornok tűnik eléd. A »Celso« magas oszlopai pedig a római császárok korszakába varázsolnak. És bent ? A restauráló kéz tönkretette a műremeket; áhítatban hullámzó lelked galambárusokat talál a templom pitvarában ; nem tudod, mi az igaz, mi a túlvilági ? S majd glóriát sző csapongó képzelmed a művészet tudásánál, majd ismét visszatesző mosolyt fedez fel szemed a madonna szűzies, tiszta arcán. Észre sem veszed, hogy tévedés mindkettő: saját tépelődő lelked viszfénye. S ha észreveszed, mégsem tudod, mi az egész. Lelked ideálját ellensúlyozza a rideg való, s a kettő közt nem lelsz középutat. Egészen böjti lett a farsangi tárca, íme az »Apollinea« hatása. Ha rendeztek volna álarcos bálokat, farsangi meneteket, talán máskép ütött volna ki minden. Az áttombolt éjszakák viharai után az ember vagy nem látja a ködöt, vagy ha igen, egészentermészetesnek találja azt. Míg, ha öntudatosan haladnak egy irányban, annál inkább boszant és kielégítetlenül hagy a hiányok érzete, melyeket más oldalról tapasztalunk magunkban. Pedig nincs ily időben semmi mást mit tenni. Jer Ossian, ködös, homályos énekeddel! Hó borítja a lombardiai mezőket, az alpesekről lefutó szél megfagyasztja a locs-pocsot, s köddel borítja be a szomorú utcákat. A dóm gyönyörű gót oszlopai is belevesznek e ködbe; a »Gallena« üvegtetőire, hogy ránehezkedik; a Como és Garda tavait befogja s a zöld mezőket beborítja. Halotti lepedő csakugyan ez a köd! A napsugár elsápad, benne, a szellő belefúl, az eső beleolvad. Egyhangú idomtalan sulylyal nehezedik a mellre, a lélekzetre, a szívre. Valami fagyasztó nyirkosság árad ki belőle, mint a kripták szaga. Ilyen időben a vígan kezdődő tárca is elereszti szárnyait. Bocsánat ért te. György Endre. Az udvari bál. (Szombaton.) (E.) Budapest idei farsangjának fénypontját kétségkívül ez a bál képezi. Páratlan volt minden tekintetben , azért is, mert hasonló fény nem képzelhető máshol, meg azért is, mert nem következik párja. Már nyolc óra előtt egymás után robogtak vagy álltak a fogatok, bérkocsik a lánchídon és Albrecht uton, följutandók a várba, hol a királyi palota termei és lépcsőzete fényárban úsztak. Az utcákon sokan nézték a kocsikat, melyek annyi pompát és kitűnőséget szállítottak föl. Ezerkétszáz vendég volt hivatalos, köztük hatvan hölgy, mind a legelőbb kelőek. Bár koránsem jelent meg minden meghívott vendég, mégis a nagy teremben eleintén volt egy kis szorongás, mert a királyi pár megjelenéséig nem nyitják ki a mellékhelyiségeket. Volt azonban mit nézni: a helyiség nagy díszét s egyik falon ama pompás koronázási képet, mely azt a mozzanatot ábrázolja, midőn gr. Andrássy (akkor kormányelnök) elkiáltá: »Éljen a magyar király !,« s a vendégek pompás díszruháit, érdemjeleit, a tábornokok, tisztek, honvédek aranyos egyenruháit s a mágnási diszöltözeteket. A konzulok hímzett egyenruháit kivéve, kevés frakk volt látható. Átalában az egész bál teljesen magyar jelleggel bírt. Fél kilenckor lépett be a királyi pár. A király, magyar lovas tábornoki egyenruhában, vezette karján a királyasszonyt, ki ragyogott a gyémántoktól, a szépségtől és szívélyességtől. Hosszú uszályú nehéz fehérselyem ruhája zöld fűszálakból kötött csokrokkal s arany himzetű tunikával volt diszitve; hajában zöld fűvirág, homlokán diadém, mely ép úgy csillogott a gyémántok sok szint játszó fényétől, mint nyakéke és karperecei; kezében zöld díszítésű legyező. Arca viruló egésséget mutatott s a legszivélyebb mosolylyal üdvözlé a vendégeket, kik hódolva hajoltak meg. Velők jöttek József főherceg (honvéd-ruhában), báró Nopcsa főudvarmester, id. gr. Károlyi Istvánné, mint a főudvarmesternő helyettese s Ferenczy Ida k. a. A királyné a félkörben állt hölgyekkel, kiknek sorában lehetett látni gr. Karácsonyiné, gr. Hunyadi Lászlóné, gr. Festetich Györgyné, Majláth Györgyné, Bittó Istvánné, gróf Pallavicininé, Ürményi Pálné (Vukovich Sebő leánya, b. Edelsheimné, gr. Szapáry Gyuláné,sat. urhölgyeket, kegyteljesen beszélt. Néhány, a világba lépő fiatal leány is részesült a szerencsében, hogy be lettek mutatva a királynénak, mint gróf Festetich Georgine, (György leánya) gr. Karácsonyi Guidobaldina, Majláth k. a. A király először is az angol és orosz konzulokkal beszélgetett, aztán gr. Andrássy Gyulával hosszasabban, több urhölgygyel s feltűnt, hogy volt minisztereknek, gr. Lónyay Menyhértnek, Kerkápolynak és Szlávynak mily szívélyesen nyújtott kezet, mig a többi urak közül vajmi kevesen részesültek a királyi kegy eme kifejezésében. De részesültek nyájas szavaiban annál többen, köztük gr. Károlyi György főudvarmester, Bittó kormányelnök, Perczel Béla, b. Sennyey Pál, Majláth György, b. Edelsheim s több képviselő. A tánc kilenckor kezdődött s rendezője, gr. Zichy Ferraris Lajos kezdte meg Majláth kisasszonynyal. Két keringő, két négyes, két csárdás, egy polka és füzértánc volt. Fahrbach katonai zenekara és Sárköziék szolgáltatták hozzá a zenét. A második négyes után a királyné egy mellékterembe vonult cerclet tartani s csak a füzértánc előtt jelent meg ismét a táncteremben, hol az északi oldal egy szöglet-pamlagán foglalva helyet, többeket bemutathatott magának, köztük Pulszky Ferencet, Kerkápolyt, K. Lipthay Bélát. Pompás látvány volt végig nézni a sok szép ruhán és alakon. Az egyszerűséget a fiatal lányok képviselték, selyem és ékszer nélkül, többnyire fehérben és rózsaszínben, fejükön virágokkal. A főúri asszonyok annál inkább pompáztak nehéz selymekben s ragyogó ékszerekkel. Gr. Zichy Pálné Kornis Anna grófnő fehér-fekete bársonyban jelent meg s vele voltak Sarolta és Margit lányai; gr. Almássyné Wenckheim Mária Klaszin selyemben, Erzsébet leányával; b. Sennyey Pálné kék bársony derekú halvány kék csíkos fehér ruhában, nővére Fiáth Jozefa bárónővel; b. Edelsheim-Gyulayné ibolyákkal díszített fehér atlaszban ; Korniss-Vécsey Mária bárónő zöld selyemben ; Bánffy Irma bárónő s Fehérváry-Biedermann bárónő zöld folyondáros fehérben , gr. Károlyi Pistáné rózsaszínben, gr. Szapáry Gyuláné fekete csipkékkel díszített megyszin öltözékben. Volt két hercegné is: Odescalchi Gyuláné, ki Paula leányát személyesen mutatta be a felséges asszonynak, s hg Thurn*■Taxisné. Gr. Karácsonyi Guidóné három leányával együtt jelent meg. S ki tudná elszámolni mind ? Említésre méltó, hogy ez alkalommal az ellenzék többségre jutott. Ugyanis több baloldali képviselő vett részt e királyi ünnepélyben, mint jobboldali. Ott volt Tisza Kálmán is. A szélsőbalt is képviselték ketten : Simonyi Ernő és Helfi. Gr. Andrássy külügyér honvédtábornoki egyenruhát viselt. A királyi pár éjfél felé, a fűzértánc után távozott el, mire a társaság nagy része a thea asztalokhoz ült. A buffet mindenféle cukrászati cikkel pazaron kínálkozott. Éjfél után egy órakor lett vége ez udvari ünnepélynek, mely sokáig meg fog maradni a vendégek emlékében, nemcsak pompájáért, hanem mert Őfelsége ezúttal is megmutatta, hogy a felköszöntés e szólásmódja: »a legelső magyar ember a király,« nem puszta szóvirág. Budavárában is igazi magyar farsangi ünnepélyt adott. 35 A nőképző-egyleti tombola, (Január 10-kén.) (E. B.) Fényesebben sikerült, mint előre bár, ki is remélte. A rosz idők dacára, az elnöknők, a közreműködött hölgyek és a rendezőség fáradozását a legteljesebb siker koronázta. El is követtek mindent, hogy a szerény sétahangversenyt fényes mulatsággá emeljék. Többet ígértek, mint akármelyik új lap mindent ígérő programmja, és többet adtak, mint amenynyit ígértek. A jótékonyság hadat üzent a társaséleti csüggedtségnek és diadalmasan le is győzte azt. A hódítás élén gr. Teleki Sándorné állt, ama szép, festői sereggel, mely oly kedvesen tudott kifogni az idők mostohaságán. Az ellenség nem is volt valami nagyon dacos s a báj és nyájasság ellenállhatatlan ereje előtt azonnal lerakta fegyverét s oda adott mindent, a mit adhatott. De a győzők is nagylelkűek voltak és nem sarcoltak túlságosan. A harc szinterén, a nagy teremben, hat óra felé már mozdulni is alig lehetett. Akit elkapott az emberár, többé nem igen oda ment, ahová akart, hanem ahová vitték. De ebben a hullámzó tömegben is tudtak sürögni forogni azok a szép, jelmezes alakok, kik behízelgő nyájassággal kínálgatták tombola-jegyeiket. A terem hosszában felállított tombola-asztalok körül csak úgy hullámzott a sokaság, élénk figyelemmel szemlélve a díszes nyereménytárgyakat, melyek közül igen sok a legelőbbkelő szalonokban is helyet találhat. A cukrászda felé eső oldalon volt felállítva a színpad, mely körül rendületlenül állt a sűrü tömeg és várta a legcsudálatraméltóbb türelemmel az új vígjátékot: »Ha nem káromkodik!« melyben Prielle Kornélia asszony a legszeretetreméltóbban játszott a nagy közönség egy kis részének. Náday is teljesen elemében volt, gondolva: a jótékonyság célja szentesíti az eszközöket! Blaháné asszony csengő magyar dalait többen hallották, mint a vígjátékot, melynek nincs is kritikája, miután nem színpadi előadás volt. Előadás után megkezdődött a nyereményekkel kecsegtető tombolajáték, és pár óra hosszant eltartott, anélkül hogy bárkinek is ideje maradt volna az efféle játékok kisértő árnyát, az unalmat észrevenni. Hogy a tombolaasztaloknál kik voltak beosztva, azt már vasárnap közöltük s így a hosszú névsort (melyből azonban többen elmaradtak) fölösleges volna ismételnünk. A tombola-játék befejezése után a nagy közönség oszlani kezdett és csak azok maradtak a parketen, kik a bálban részt akartak venni. E célra a kisebbik terem volt kiszemelve, de a résztvevők nagy száma miatt a nagyobbikban kellett maradni. A gyönyörű jelmezeket csak ekkor vehettük figyelmesebben szemügyre. Tér szűke miatt azonban csak is a legkiválóbbakat sorolhatjuk föl. Gróf Teleki Sándorné mint igen elegáns rococo jelent meg; gróf Vay Sarolta, ki legtöbb tombolajegyet adott el, Mara sárga kaftános kék jelmezét viselte »Brankovics« dalműből, Török Erzsi havasi rózsának volt öltözve, Mocsáry Rózsika százszorszépnek, Agai Adolfné sokácnőnek, Buday Sándorné sakkirálynőnek, Asboth Flóra nápolyi leánynak (egyike volt a legfestőbbeknek), Máyné Mihályfi Vilma szerb nőnek, Bulyovszky Lilla XV. Lajos korabeli delnőnek, Kacsó Lajosné szász nőnek, Barthodeiszky Matild hóvirágnak, Almássy Viola kártyának, Almássy Irma arragoniai leánynak, Forinyák Gyuláné pompás marquise-nak, Harsányi Ignácné (ki a rendezés egyik fővezetője volt,) sárga-kék jelmezes úrhölgynek, gr. Bethlen Margit kurlandi pórnőnek, Plosz Irma, Bittó Aranka, Beke Kornélia szép rococo-hölgyeknek, Sántáné Gál Mari asszony Colombine-nek, Kölesi Mari Opheliának, gr. Wartensleben Ida versaillesi udvarhölgynek , Razemberszky Aranka török leánynak; Szende k. a. feketében jelent meg virágokkal; Schmid k. a. görög hölgynek volt öltözve, Ruttkay Mariska görög nőnek, Stettnerné, Ohmné rococoknak; Barcsay Sarolta svájci leánynak az úri cantonból, Lakatos Sarolta a tizenhetedik század második feléből francia polgárleánykának, nagy történeti hűséggel, Helvei Irén barackvirágnak, Helvei Laura búzavirágnak, b. Rudnyánszky Ilka szivárványnak, Földváry Jolán Junónak, Ellinger Jozefa hóvirágnak, Szigeti Jolán amazonnak, Pecháta Gyuláné igen érdekes rococónak, Bérczy Mariska spanyol leánynak,Beniczky Anna Margarétának »Faustéból, Ravasz Ilona Marijánának »Don Caesar de Bazan«-ból, Beke Mariska rococonak, Blaháné magyar menyecskének, Deák Lajosné lovagkori delnőnek. Volt még ez elsoroltakon kívül számtalan igen szép jelmez, s a nem jelmezesek között is néhány feltűnően szép öltözéket lehetett látni. A négyeseket hat colonnéban táncolták s a sétahangversenyből kifejlett élite bár reggeli négy óráig tartott. Szóval teljes volt a siker, mint mindig, midőn a nőképző-egylet rendez valamit. Hanem azért tavaly mégis több jelmez mutatta be magát a sétahangverseny téli kabátjának, a jótékonyság nevében. Fővárosi hírek. * Kitüntetések. Szögyény-Marich László fehérmegyei főispán a Lipót-rend nagykeresztjét kapta, félszázadot megközelítő nyilvános működésében szerzett kiváló érdemei elismeréséül.— Gr. Teleki Sándorné született Teleki Josephina grófnő a királyné palota hölgyévé neveztetett ki. * A Kárpát-egylet küldöttsége tegnap délelőtt tizreakor nyújtotta át Király Ő Felségének a pompás kárpáti díszalbumot. A küldöttség tagjai voltak: Szentiványi József vezetése alatt Hunfalvy János, Radványi István igazgató, Déchy Mór és Döller őrnagy titkár. Ő Felsége kegyesen fogadta el az albumot, a királyné nevében is, s a küldöttekkel szívélyes szót váltva, kilátásba helyezte, hogy a Tátra-vidéket meg fogja egyszer látogatni. * A színházi intendáns kinevezésének hírét a »Jelenkor« azzal a megjegyzéssel említi, hogy a »kormánykörök belátták a Szigligeti-regime tarthatlanságát,« s e tarthatlanság bizonyítására azt hozza föl, hogy Adams második föllépése is csak kétszáz forintot jövedelmezett. Mindebből pedig az látszik, hogy a »Jelenkor« igen kevéssé ismeri a színház szervezetét. Először is, ha az opera keveset jövedelmez, az nem a Szigligeti, hanem a Richter baja, miután a két műág igazgatása már régóta kétfelé van választva. Másodszor az intendáns kinevezése — az enquéte javaslata szerint, — nem az igazgatás, hanem a főfelügyelet gyakorlásának kérdése. Részünkről elettől fogva azt óhajtottuk, hogy a főfelügyeletet ne hivatalnok, hanem kinevezett intendáns gyakorolja az enquéte-munkálatban kijelölt hatáskörrel, s örvendezni fogunk, ha. *