Fővárosi Lapok 1875. január (1-25. szám)

1875-01-12 / 8. szám

öntudattal, egyetértőleg mentek vissza a korcsmába, íme, a hideg víz hatása: békességet szül a bor ne­vében. Ilyen változatosságot nemcsak a test, hanem a lé­lek is megigényel. A­mint az ember végig fut a hosszú, néma folyosókon a lombardiai palotákban, szinte hallani véli a szegény szerzetesek zokogó panaszát, vagy a karthauziak komor üdvözletét: memento móri. S mikor belép az előszobába: mosolygó, frakkos inas üdvözli a komor, csuklyás fráter helyett; a belső ter­mekből nem zsolozsma, nem a »peccavi, pater« megható hangja hallatszik, hanem zongora és dal csá­bító, epesztő ének, mely elragadja magával az érzéket, s a bámuló szemek előtt összefutó világban mosolygó Máriák és imádkozó Vénusok táncolnak össze-vissza. A templomokban sincs máskint. Az »Amibrogio« átriumában borongó érzés nehezül rád. Az ős­sírok közt tévedez lelked. A császárt büntető merész Am­­brozius áll előtted, kinek gyermek szájára mézet szívni méhek gyűltek, a többi két szenttel együtt. Vagy a »Carlo Boromeo« előtt a pestis­üző szelíd bibornok tűnik eléd. A »Celso« magas oszlopai pedig a római császárok korszakába varázsolnak. És bent ? A res­tauráló kéz tönkretette a műremeket; áhítatban hul­lámzó lelked galambárusokat talál a templom pitva­rában ; nem tudod, mi az igaz, mi a túlvilági ? S majd glóriát sző csapongó képzelmed a művészet tudásánál, majd ismét visszatesző mosolyt fedez fel szemed a madonna szűzies, tiszta arcán. Észre sem ve­szed, hogy tévedés mind­kettő: saját tépelődő lelked viszfénye. S ha észreveszed, még­sem tudod, mi az egész. Lelked ideálját ellensúlyozza a rideg való, s a kettő közt nem lelsz középutat. Egészen böjti lett a farsangi tárca, íme az »Apollinea« hatása. Ha rendeztek volna álarcos bálo­kat, farsangi meneteket, talán máskép ütött volna ki minden. Az áttombolt éjszakák viharai után az em­ber vagy nem látja a ködöt, vagy ha igen, egészen­­természetesnek találja azt. Míg, ha öntudatosan halad­nak egy irányban, annál inkább boszant és kielégítet­lenül hagy a hiányok érzete, melyeket más oldalról tapasztalunk magunkban. Pedig nincs ily időben semmi mást mit tenni. Jer Ossian, ködös, homályos énekeddel! Hó borítja a lombardiai mezőket, az alpesekről lefutó szél meg­fagyasztja a locs-pocsot, s köddel borítja be a szo­morú utcákat. A dóm gyönyörű gót oszlopai is bele­­vesznek e ködbe; a »Gallena« üvegtetőire, hogy rá­­nehezkedik; a Como és Garda tavait befogja s a zöld mezőket beborítja. Halotti lepedő csakugyan ez a köd! A napsugár elsápad, benne, a szellő belefúl, az eső beleolvad. Egyhangú idomtalan sulylyal neheze­dik a mellre, a lélekzetre, a szívre. Valami fagyasztó nyirkosság árad ki belőle, mint a kripták szaga. Ilyen időben a vígan kezdődő tárca is elereszti szárnyait. Bocsánat ért te. György Endre. Az udvari bál. (Szombaton.) (E.) Budapest idei farsangjának fénypontját két­ségkívül ez a bál képezi. Páratlan volt minden tekin­tetben , azért is, mert hasonló fény nem képzelhető máshol, meg azért is, mert nem következik párja. Már nyolc óra előtt egymás után robogtak vagy álltak a fogatok, bérkocsik a lánchídon és Albrecht­ uton, föl­­jutandók a várba, hol a királyi palota termei és lép­­csőzete fényárban úsztak. Az utcákon sokan nézték a kocsikat, melyek annyi pompát és kitűnőséget szállítottak föl. Ezer­kétszáz vendég volt hivatalos, köztük hatvan hölgy, mind a legelőbb kelőek. Bár koránsem jelent meg min­den meghívott vendég, mégis a nagy teremben elein­­tén volt egy kis szorongás, mert a királyi pár megje­lenéséig nem nyitják ki a mellékhelyiségeket. Volt azonban mit nézni: a helyiség nagy díszét s egyik fa­lon ama pompás koronázási képet, mely azt a mozza­natot ábrázolja, midőn gr. Andrássy (akkor kormány­elnök) elkiáltá: »Éljen a magyar király !,« s a vendé­gek pompás díszruháit, érdemjeleit, a tábornokok, tisz­tek, honvédek aranyos egyenruháit s a mágnási disz­­öltözeteket. A konzulok hímzett egyenruháit kivéve, kevés frakk volt látható. Átalában az egész bál teljesen magyar jelleg­gel bírt. Fél kilenckor lépett be a királyi pár. A király, magyar lovas tábornoki egyenruhában, vezette karján a királyasszonyt, ki ragyogott a gyémántoktól, a szép­ségtől és szívélyességtől. Hosszú uszályú nehéz fehér­selyem ruhája zöld fűszálakból kötött csokrokkal s arany himzetű tunikával volt diszitve; hajában zöld fűvirág, homlokán diadém, mely ép úgy csillogott a gyémántok sok szint játszó fényétől, mint nyakéke és karperecei; kezében zöld díszítésű legyező. Arca vi­ruló egésséget mutatott s a legszivélyebb mosolylyal üdvözlé a vendégeket, kik hódolva hajoltak meg. Ve­lők jöttek József főherceg (honvéd-ruhában), báró Nopcsa főudvarmester, id. gr. Károlyi Istvánné, mint a főudvarmesternő helyettese s Ferenczy Ida k. a. A királyné a félkörben állt hölgyekkel, kiknek sorában lehetett látni gr. Karácsonyiné, gr. Hunyadi Lászlóné, gr. Festetich György­né, Majláth Györgyné, Bittó Ist­vánné, gróf Pallavicininé, Ürményi Pálné (Vukovich Sebő leánya,­ b. Edelsheimné, gr. Szapáry Gyuláné,sat. urhölgyeket, kegyteljesen beszélt. Néhány, a világba lépő fiatal leány is részesült a szerencsében, hogy be lettek mutatva a királynénak, mint gróf Festetich Georgine, (György leánya) gr. Karácsonyi Guidobal­­dina, Majláth k. a. A király először is az angol és orosz konzulokkal beszélgetett, aztán gr. Andrássy Gyulával hosszasabban, több urhölgygyel s feltűnt, hogy volt­ minisztereknek, gr. Lónyay Menyhértnek, Kerkápolynak és Szlávynak mily szívélyesen nyújtott kezet, mig a többi urak közül vajmi kevesen részesül­tek a királyi kegy eme kifejezésében. De részesültek nyájas szavaiban annál többen, köztük gr. Károlyi György főudvarmester, Bittó kormányelnök, Perczel Béla, b. Sennyey Pál, Majláth György, b. Edelsheim s több képviselő. A tánc kilenckor kezdődött s rendezője, gr. Zichy Ferraris Lajos kezdte meg Majláth kisasszony­nyal. Két keringő, két négyes, két csárdás, egy polka és füzértánc volt. Fahrbach katonai zenekara és Sár­köziék szolgáltatták hozzá a zenét. A második négyes után a királyné egy mellék­terembe vonult cercle­t tartani s csak a füzértánc előtt jelent meg ismét a táncteremben, hol az északi oldal egy szöglet-pamlagán foglalva helyet, többeket bemutathatott magának, köztük Pulszky Ferencet, Kerkápolyt, K. Lipthay Bélát. Pompás látvány volt végig nézni a sok szép ru­hán és alakon. Az egyszerűséget a fiatal lányok kép­viselték, selyem és ékszer nélkül, többnyire fehérben és rózsaszínben, fejükön virágokkal. A főúri asszo­nyok annál inkább pompáztak nehéz selymekben s ragyogó ékszerekkel. Gr. Zichy Pálné Kornis Anna grófnő fehér-fekete bársonyban jelent meg s vele vol­tak Sarolta és Margit lányai; gr. Almássyné Wenck­­heim Mária K­laszin selyemben, Erzsébet leányával; b. Sennyey Pálné kék bársony derekú halvány kék csíkos fehér ruhában, nővére Fiáth Jozefa bárónővel; b. Edelsheim-Gyulayné ibolyákkal díszített fehér at­laszban ; Korniss-Vécsey Mária bárónő zöld selyem­ben ; Bánffy Irma bárónő s Fehérváry-Biedermann bárónő zöld folyondáros fehérben , gr. Károlyi Pistá­­né rózsaszínben, gr. Szapáry Gyuláné fekete csipkék­kel díszített megyszin öltözékben. Volt két hercegné is: Odescalchi Gyuláné, ki Paula leányát személye­sen mutatta be a felséges asszonynak, s hg Thurn*­­■Taxisné. Gr. Karácsonyi Guidóné három leányával együtt jelent meg. S ki tudná elszámolni mind ? Említésre méltó, hogy ez alkalommal az ellenzék többségre jutott. Ugyanis több baloldali képviselő vett részt e királyi ünnepélyben, mint jobboldali. Ott volt Tisza Kálmán is. A szélsőbalt is képviselték ket­ten : Simonyi Ernő és Helfi. Gr. Andrássy külügyér honvédtábornoki egyen­ruhát viselt. A királyi pár éjfél felé, a fűzértánc után távozott el, mire a társaság nagy része a thea asztalokhoz ült. A buffet mindenféle cukrászati cikkel pazaron kínál­kozott. Éjfél után egy órakor lett vége ez udvari ünne­pélynek, mely sokáig meg fog maradni a vendégek emlékében, nemcsak pompájáért, hanem mert Ő­fel­­sége ezúttal is megmutatta, hogy a felköszöntés e szólásmódja: »a legelső magyar ember a király,« nem puszta szóvirág. Budavárában is igazi magyar farsangi ünnepélyt adott. 35 A nőképző-egyleti tombola, (Január 10-kén.) (E. B.) Fényesebben sikerült, mint előre bár, ki is remélte. A rosz idők dacára, az elnöknők, a köz­reműködött hölgyek és a rendezőség fáradozását a legteljesebb siker koronázta. El is követtek mindent, hogy a szerény sétahangversenyt fényes mulatsággá emeljék. Többet ígértek, mint akármelyik új lap min­dent ígérő programmj­a, és többet adtak, mint a­meny­nyit ígértek. A jótékonyság hadat üzent a társaséleti csüggedtségnek és diadalmasan le is győzte azt. A hódítás élén gr. Teleki Sándorné állt, ama szép, festői sereggel, mely oly kedvesen tudott kifogni az idők mos­­tohaságán. Az ellenség nem is volt valami nagyon da­cos s a báj és nyájasság ellenállhatatlan ereje előtt azonnal lerakta fegyverét s oda adott mindent, a mit adhatott. De a győzők is nagylelkűek voltak és nem sarcoltak túlságosan. A harc szinterén, a nagy teremben, hat óra felé már mozdulni is alig lehetett. A­kit elkapott az em­berár, többé nem igen oda ment, a­hová akart, ha­nem a­hová vitték. De ebben a hullámzó tömegben is tudtak sürögni forogni azok a szép, jelmezes alakok, kik behízelgő nyájassággal kínálgatták tombola-je­gyeiket. A terem hosszában felállított tombola-asztalok körül csak úgy hullámzott a sokaság, élénk figyelem­mel szemlélve a díszes nyereménytárgyakat, melyek közül igen sok a legelőbbkelő szalonokban is helyet találhat. A cukrászda felé eső oldalon volt felállítva a színpad, mely körül rendületlenül állt a sűrü tömeg és várta a legcsudálatraméltóbb türelemmel az új vígjátékot: »Ha nem káromkodik!« melyben Prielle Kornélia asszony a legszeretetreméltóbban játszott a nagy közönség egy kis részének. Náday is teljesen elemében volt, gondolva: a jótékonyság célja szente­síti az eszközöket! Blaháné asszony csengő magyar dalait többen hallották, mint a vígjátékot, melynek nincs is kritikája, miután nem színpadi előadás volt. Előadás után megkezdődött a nyereményekkel kecsegtető tombolajáték, és pár óra hosszant eltar­tott, a­nélkül hogy bárkinek is ideje maradt volna az efféle játékok kisértő árnyát, az unalmat észrevenni. Hogy a tombola­asztaloknál kik voltak beosztva, azt már vasárnap közöltük s így a hosszú névsort (mely­ből azonban többen elmaradtak) fölösleges volna ismé­telnünk. A tombola-játék befejezése után a nagy kö­zönség oszlani kezdett és csak azok maradtak a par­­keten, kik a bálban részt akartak venni. E célra a ki­sebbik terem volt kiszemelve, de a résztvevők nagy száma miatt a nagyobbikban kellett maradni. A gyö­nyörű jelmezeket csak ekkor vehettük figyelmesebben szemügyre. Tér szűke miatt azonban csak is a legkivá­lóbbakat sorolhatjuk föl. Gróf Teleki Sándorné mint igen elegáns rococo jelent meg; gróf Vay Sarolta, ki legtöbb tombola­jegyet adott el, Mara sárga kaftános kék jelmezét viselte »Brankovics« dalműből, Török Erzsi havasi rózsának volt öltözve, Mocsáry Rózsika százszorszépnek, Agai Adolfné sokácnőnek, Buday Sándorné sakkirálynőnek, Asboth Flóra nápolyi leánynak (egyike volt a legfestőbbeknek), Máyné Mi­­hályfi Vilma szerb nőnek, Bulyovszky Lilla XV. Lajos korabeli delnőnek, Kacsó Lajosné szász nőnek, Bar­­thodeiszky Matild hóvirágnak, Almássy Viola kár­tyának, Almássy Irma arragoniai leánynak, Forinyák Gyuláné pompás marquise-nak, Harsányi Ignácné (ki a rendezés egyik fővezetője volt,) sárga-kék jel­mezes úrhölgynek, gr. Bethlen Margit kurlandi pór­nőnek, Plosz Irma, Bittó Aranka, Beke Kornélia szép rococo-hölgyeknek, Sántáné­ Gál Mari asszony Colombine-nek, Kölesi Mari Opheliának, gr. War­tensleben Ida versaillesi udvarhölgynek , Razem­­berszky Aranka török leánynak; Szende k. a. feketé­ben jelent meg virágokkal; Schmid k. a. görög hölgy­nek volt öltözve, Ruttkay Mariska görög nőnek, Stett­­nerné, Ohmné rococoknak; Barcsay Sarolta svájci leánynak az úri cantonból, Lakatos Sarolta a tizenhe­tedik század második feléből francia polgárleányká­nak, nagy történeti hűséggel, Helvei Irén barackvirág­nak, Helvei Laura búzavirágnak, b. Rudnyánszky Ilka szivárványnak, Földváry Jolán Junónak, Ellinger Jo­zefa hóvirágnak, Szigeti Jolán amazonnak, Pecháta Gyuláné igen érdekes rococónak, Bérczy Mariska spa­nyol leánynak,Beniczky Anna Margarétának »Fausté­ból, Ravasz Ilona Marijánának »Don Caesar de Ba­­zan«-ból, Beke Mariska rococonak, Blaháné magyar menyecskének, Deák Lajosné lovagkori delnőnek. Volt még ez elsoroltakon kívül számtalan igen szép jelmez, s a nem jelmezesek között is néhány feltűnően szép öltözéket lehetett látni. A négyeseket hat colonnéban táncolták s a séta­­hangversenyből kifejlett élite­ bár reggeli négy óráig tartott. Szóval teljes volt a siker, mint mindig, midőn a nőképző-egylet rendez valamit. Hanem azért tavaly mégis több jelmez mutatta be magát a sétahangver­seny téli kabátjának, a jótékonyság nevében. Fővárosi hírek. * Kitüntetések. Szögyény-Marich László fehér­megyei főispán a Lipót-rend nagykeresztjét kapta, félszázadot megközelítő nyilvános működésében szer­zett kiváló érdemei elismeréséül.— Gr. Teleki Sándorné született Teleki Josephina grófnő a királyné palota hölgyévé neveztetett ki. * A Kárpát-egylet küldöttsége tegnap délelőtt tiz­reakor nyújtotta át Király Ő Felségének a pompás kárpáti díszalbumot. A küldöttség tagjai voltak: Szentiványi József vezetése alatt Hunfalvy János, Radványi István igazgató, Déchy Mór és Döller őr­nagy titkár. Ő Felsége kegyesen fogadta el az albu­mot, a királyné nevében is, s a küldöttekkel szívélyes szót váltva, kilátásba helyezte, hogy a Tátra-vidéket meg fogja egyszer látogatni. * A színházi intendáns kinevezésének hírét a »Jelenkor« azzal a megjegyzéssel említi, hogy a »kor­mánykörök belátták a Szigligeti-regime tarthatlansá­­gát,« s e tarthatlanság bizonyítására azt hozza föl, hogy Adams második föllépése is csak kétszáz forin­tot jövedelmezett. Mindebből pedig az látszik, hogy a »Jelenkor« igen kevéssé ismeri a színház szervezetét. Először is, ha az opera keveset jövedelmez, az nem a Szigligeti, hanem a Richter baja, miután a két műág igazgatása már régóta kétfelé van választva. Másod­szor az intendáns kinevezése — az enquéte javaslata szerint, — nem az igazgatás, hanem a főfelügyelet gyakorlásának kérdése. Részünkről elettől fogva azt óhajtottuk, hogy a főfelügyeletet ne hivatalnok, ha­nem kinevezett intendáns gyakorolja az enquéte-mun­­kálatban kijelölt hatáskörrel, s örvendezni fogunk, ha. *

Next