Fővárosi Lapok 1875. augusztus (174-198. szám)
1875-08-01 / 174. szám
Művészeti ügyesség, nemkülönben testi erő és szépség dolgában mindnyája közt legjelesbek voltak a nápolyi Ascanio és a római Macherani Pál. Cellini azzal kezdte a munkát, hogy elkészítteté a megrendelt istenek közül négynek a mintáját, Jupiterét, Juno, Apollo és Vulkánét. A királynak megtetszett mind a négy minta, mindazáltal Jupitert szerette volna legelőbb s e célból 300 font ezüstöt adott a művésznek. Estampes marquisnő, ki tudvalevőleg oly nagy befolyással birt I. Ferencre, hogy Parisban tartózkodása alatt még V. Károly is hódolt előtte, Estampes marquisnő, mondjuk, sértve érezte magát azáltal, hogy a mintákat Cellini csak a királynak s nem egyszersmind ő neki is mutatta meg, s e naptól kezdve az olasz mesternek elkeseredett ellenségévé vált. Benvenuto keveset törődött a marquise haragjával s gondtalanul fogott nagy munkájába. Jupiter és Vulkán szobraihoz nagy mintákat készített agyagból, megkezdte Mars óriási szobrát, azután a király kívonata szerint Jupitert öntő ezüstbe. A napi munkát csak az étkezés szakíta félbe; mindnyájan egy asztalnál étkeztek, és ilyenkor mindig vígan voltak, mivel a negyvenéves mester éles vidám ötletek dolgában túltett az ifjakon. A kastély felügyelője, a jókedvű vén Pepin, úgy ahogy részt vett a művészek foglalkozásában és mulatságaiban. Belnyitó számukra az évek óta várva tartott labdázó termet; a fiatalság lármázva, nevetve labdázott, mig egyizben igy szólt a vén francia titok teljesen Cellinihez: — Azt az egyet nem bírom megérteni, hogy e kastély tulajdonképeni gazdája, ki itt évek óta háborútlanúl uralkodott, nyugodtan fogadja az önök jelenlétét. — E kastély, úgy tudom, nagylelkű királyunk birtoka, — felesé Benvenuto, — s miután nekünk engedte át, csak nem fog valaki zavarni ? — A kiről szó van, annak nem parancsol a király, hacsak a mennyei nem, — mondá Pepin halkan. — Ki legyen az ? — Egy Bovo nevű kisértet, — suttog— a gondnok, — ősidők óta tartózkodik itt s azelőtt sok rész tréfát űzött az emberekkel. — Ne mondja! — viszonzá Benvenuto nevetve. Mai nap nem hiszünk már a papok csodáiban s még az ördögtől sem félünk ; ön pedig ily vénasszonymesékkel bibelődik! — Tényeket említek . . . — Talán volt már szerencséje az igen tisztelt Bovo úrhoz? — Látni nem láttam, — sóhajtott Pepin, — de sok ízben hallottam, mikor éjjel zajt ütött a fölöttem levő szobákban vagy a szélzászlón ült és nyöszörögve kiabált. Benvenuto tanítványai azalatt közelebb jöttek s Ascanio finom mosolylyal tudakolá a félelmes lakó külsejét. — Tetszés szerint változtatja alakját, — mesélé Pepin. — Vannak, kik mint tüzes szemű fekete kandúrt látták a ház fedelén sétálni, mások dúsan díszített szép nő alakjában találkoztak vele; ismét mások nyárfának tartják, vagy tökfejű rut törpének. — Bizony nem kivánom a derék Bovonak, hogy a fiúk kezébe kerüljön, — mondá Cellini. — Ismerem a fiúkat, egy szálig bátor, merész legények, kik csak olybá veszik egy kisértet elpáholását, mint akár egy bibornokét vagy hercegét. — Úgy van, mester! Jaj a szegény szellemnek, ha utunkba akad! — felélé Ascanio. Társai jókedvűen osztoztak nézetében. — Mit látok, — szólalt meg egyszere Pepin úr, — amott jó komám Barrot mester, nejével és leányával. Majd látnak most a fiúk szép leányt, minőnek nem akad párja egész Olaszországban. Tegye zsákba agyag dámáit, Cellini mester, akármily remekek is, az Olympus összes istennői nem méltók arra, hogy megoldják Barrot Margit saruját. — Nagy fába vágja fejszéjét, jó Pepin, — nevetett Cellini, ki egész életében nagy barátja volt a nőknek; — rajta, fiúk, nézzük meg a nyolcadik világcsodát. A vén gondnokkal együtt mindnyájan kisiettek az udvarra és üdvözölték az érkezőket. Bárót mester könyvkereskedő, magas termetű ember volt finom arcvonásokkal, hófehér hajjal, fekete, szikrázó szemekkel. Jártassággal birt az irodalom s a művészetek terén s nem kis hírnévnek örvendett Párisban. Neje köpcös köznapi asszonyka volt, de szeretetreméltó élénkség tükrözött értelmes arcán. Benvenuto és tanítványai csak futtában vették ezt észre a két öregen s bámulva nézték a gyönyörű leányt, ki szerényen, két lépésnyire állt szülei mögött. Bárót csakugyan a legigézőbb leány volt, mint egy művész képzelme csak alkothat magának. Amit Cellini antik és új remekműveken nagyszerűt látott, mindezt magasan túlszárnyalta a szép leány feje, termete ritkitó párját, haja vetélkedett az éjjel, hosszú szempillái alatt nagy, fekete, bársony szempár sugárzott szellemesen és ártatlanul. — Barrot mester vágyva vagy megismerkedni az újkor leghíresb szobrászával és csodálni műveit, — mondá Pepin Cellininek. — Engedje meg elébb, hogy én emeljek kalapot a művész előtt, — viszonzá Benvenuto, közelebb lépve a könyvárushoz. — Hogy értsem a tréfát ? — rebegő Barrot némi zavarral. — Ön fölülmúlt engem, — folytatá Cellini és Margitra mutatott. A jelenlevők mind nevetve fakadtak. Cellini a műhelybe vezeti a vendégeket és megmutogatá nekik új műveit. Míg Marrot nagyban bámulta a szebbeknél szebb dolgokat, Ascanio a szép leányhoz sompolygott s alázatos, éles útmutatójává lett. Az első pillanat eldöntő sorsát s heves szerelmet keltett szivében. Midőn Mergiték eltávoztak a kastélyból, Ascanio utánok ment s jó sokáig galambra leső sólyomkint cirkált házuk körül. Ugyanazon éjjel csodás dalt énekelt valaki a kertben Margit ablaka alatt. Egy zengzetes férfihang kedves hízelgő szavakat dalolt a szerelemről,a szerelem fájdalmai és boldogságáról. Margit kinyitá az ablakot, de nem látta meg dalnokát. Másnap amint Margit kinézett, megpillanta Ascaniót, ki udvariasan emelt neki kalapot. E jelenet ezentúl naponta ismétlődött s néma, de mégis beszédes viszony támadt kettőjük között. Vasárnap ha templomba mentek Margiték, Ascanio az ajtónál várt rájuk, s tenyerében szentelt , vizet nyújtott a leánynak. Margit mosolyogva érintő , ujjaival az ifjú művész kezét. A szülőknek sehogysem tetszett az egész dolog. (Folyt, köv.) Fürdői élet. (Marienbad, júl. 27.) Minden gyógyvendég azzal dicsekedik másnap a sétányon, hogy neki van Marienbadban a legszebb lakása. Hogyne! Belől tisztaság s ha az ablakon kinéz, elkényeztető figyelem. Ha kinéz, szeme a fenyvesek árnyas zöldjébe pillant s ha egy puskalövésnyíre távozik háza kapujától, a vadon méhében van. Csakhogy szelíd vadonban, melynek legfélelmesebb állatja a mókus. A mézga illatos áramlata feszíti a keblet, az egyengetett serpentine sétára csábít s fölcsal a magasba, honnan elittasodó tekintetem a kis Egerlandot fogja magába, melynek földje egykor szintén sok vért ivott, mikoron megrengett a friedlandi herceg véres vitézeinek csörrenő lépése s vasas lovainak nehéz dobogása alatt. A vér sava és vasa a gyógyvizekből bugyog föl most és piros színe a szamócából sugárzik feléd, mely a hegy oldalait borítja be élénk bíborával. A forróság itt csak fogalom s igen mulatságosnak találtam, hogy a 35 foknyi hőségben irt levelet öt foknyi hideg mellett vacogva olvastam. A »Waldquelle« fasorába még a delelő nap sem hat be. Nyilait felfogja a barátságosan összehajló ihar- és bükkfa lombsátora. A Bellevue-be jókora hegyeken át vezető úton a legkényesebb nő sem él napernyőjével, midőn kövér karját a vastag lovagéba fűzve, az ápolnt főtt fris tojásokkal és »verkehrt« kávéval biztató csarnok felé biceg föl és hengeredik le. Karls- és Franzensbaddal összevetve Marienbad valóságos János pap országa. Amott zöldarcú májas emberek, vonatkozólag vérehagyott sápadt nők , emitt duzzadó test és pozsgás arc. Az idevaló betegség voltaképen túlságos egésség. A vesztes nyereség, a fogyás igazi, siker. De még az a csoda is megesik itt, hogy a véznaság nekiteljesedik. Szóval : Marienbád csudafürdő, melynek bűvös itala szerelembe ejti a gyomrot a legcudarabb konyha iránt is. Amit mi az itteni ebédlőkben ételül magunkba hányunk, otthon bőséges okot szolgáltatna arra, hogy az ember elváljon a feleségétől, vagy hogy — legjobb esetben, — agyonlőjje szakácsnéját. De mikor az itteni konyhakontárok pogány műveletei mellett az étvágy kantálkodik! Mihelyt higul a lé, legott kanál — azaz a fűszer benne. S ha bográcshoz, fazékhoz oda nem férhet, brutális voltában beletolakodik a kinszenvedett borjuszeletbe, midőn sápkórjának teljes hitványságában lézeng előttünk s úgy eszszük, mintha étel volna. A vajas mártást hozzá, állítólag, télen át szűrik. Úti ládádból csak félig szedted ki a holmit , midőn alázatos kopogás hallszik ajtódon. A csipkés asszony. Ez az első látogató. Ha másodmagaddal, azaz nővel vagy, a tagadó válaszra csakhamar visszavonul. De jaj neked, ha magadat lel. A férfi nem tud ellenállni a nőnek, ha vén csipkeárusné is. Alkudni meg épen nem tudsz. Nem is szabadulsz meg elébb tőle, míg néhány rős lenge csipkét ólomteherül a nyakadba nem varrt, amiért aztán az asszonyka otthon jól megpirongat, ahelyett hogy, amint vártad, téged nevezzen a világ legaranyosabb mucijának. De a női vevőtűl fél. Leginkább azért, mert szakértő s aztán — mert szörnyen tud alkudni. Legfelebb három anynyit ad meg, mint amennyit megér a csipke. Ez pedig fürdőn, hol a három hónap tizenkettőnek a kondenzációja, édes kevés. De a saison egy egész évnél is több. A három hó alatt nemcsak a tizenkettőt, hanem hegyébe még tizenkettőt kell kiszerezni. Hiszen a colomnandóban annak a pofók, ellenállhatnám, fürtös boltosnénak szemérmetlensége odáig dagad, hogy egy darabka közönséges gutta-percha gyűrűért, melynek tucatja tiz krajcár, húszat merészel követelni. S ez annál gyalázatosabb, mert a Kreuzbrunntól megkótyagosodott vendég nem is sokalja. S valóban, ama csapásoktól, melyek a fél világ financiáit megingaták, részben dugába is döntek : itt még a falevél sem rezdült meg. A krachot, mely e völgy felett is csattogtató hollószárnyait, a rá következő évadban ismét kiheverték az idevalók, mert a hol, széles ez Európában sikerült valakinek a fürdői költséget megtakarítani, megmenteni vagy kölcsön kapni, az ide hozza, hogy négy hétig vakon szórja. A folytonos vasárnap, az állandó tétlenség s a források szénsava sajátos pezsdülésbe hozza a vért, az isteni könnyelműség fölkap s szárnyat ölt a bankó, gurul a tallér s gördül az arany. Ládád fenekére értél már s épen az utósó gallérokat hajigálod be a szekrénybe, midőn újra kocogatnak ajtódon. Két csinos apáca nyit be. A kacéran letűzött szűzi fátyol alól szép szemek istenes pillantása keresi az utat sziveden át szűz tárcádhoz. Kórházra gyűjtenek, melyben felekezeti különbség nélkül ápolják a beteget és korteskedik bele az egyedül idve- szitő vallás aranyos menyországába. Itt az Erzsébetfillér, szent nagysárm! Interconfessionális, óvatos üdvözlet után tanult gráciával hajlanak meg az ég órái, s ezer és egy áldást rebegnek rá az uz porából még ki nem mosakodott fejedre. S ha néhány hónap elég arra, hogy kétszer tizenkét hónapnak dús nyereségeit gyűjtse az élelmes szállásadó, orvos, kereskedő és mesterember bő zsebébe : a gyógyidő négy hetének aránylag szűk keretében meg az ismerkedés, barátság, sőt szerelem oly gyorsan fejlődik, mint a nagy városban évek alatt sem. Lapland rövidke nyarában, írja Taylor, az emberek arra víradnak, hogy a fehér halotti lepel eltűnt s helyébe vidám zöld szőnyeget vont völgyre és halomra a gyorsan dolgozó természet. Fű és virág szinte szemlátomást sarjad a földből s az enyheség hatheti farsangjába az örök tavasz bolondsága szorul. Tehát nem tropikus, hanem inkább arktikus módon hajtja itt lombját az ismerkedés, kék virágait a barátság, rózsáit a szerelem és pipacsait s tüskéit a pletyka és emberszólás. Csak egyszer mentél végig a sétányon s ismerik származásodat, állásodat, sőt sok esetben többet tudnak felőled, mint magad. A szerény föllépés fél vereség. Akinek appjomb van a magaviseletében s egyúttal nem testében is, annak nem hiszünk itt, még akkor sem, ha szédelgő. Csakhogy ritkán keresi föl a Cseh fürdőket. Ahol nincs petit jen, ott neki nincs maradása. Hiszen ide még Phryne is pihenni, a croupier is nyugodni jár. Ahol az üdülés nem ürügy, ott a szórakozás nem fejtheti ki tarka lobogóját. A font itt nem sterlinget jelent, hanem szalonnát, a pair-impait a fölhajtandó poharak, s a trente et quarante az itt eltöltendő napok számára vonatkozik. »Mulatós« itt annyit tesz, mint »időzés«. Aki innen megfogyva távozik, az nem lövi fejbe magát, mint a roulette áldozata. A becsvágy tárgya, a sok gyaloglás, célja csak a domborúság meggyalulása, a boldog homorúság, a convexitás törlesztése, concav has, a vállalkozásra bátorító karcsúság, szóval : megifjúlodás. 780 Folytatás a mellékleten.