Fővárosi Lapok 1876. április (75-99. szám)
1876-04-01 / 75. szám
a monarchiában nem volt. Szivarjainak dicséretéből ki sem is fogyott soha, különösen pedig ebéd utáni szivarját nem adta volna egy Nordbahn-részvényért. Amint hát mennek-mendegélnek, egyszerre felöltője hátulsó zsebéből Bur ügyesen kicsempészi a szivartárcát, teljesen kiüríti s aztán ismét helyére csúsztatja. A szivarokat mind elosztotta a velük sétáló társaság közt. Megérkeznek, megebédelnek, Fur kényelmesen elnyújtja magát a támlányon és parancsot ad a pincérnek, hogy felöltője hátulsó zsebéből hozza elé a fekete szivartárcát. A pincér engedelmeskedik, F. ur, már előre is csettentve nyelvével a páratlan füstélvezetnek, kinyitja a drága tokot... s a tárca üres. Olyan mérget még nem árult Karlsbad patikája, mint a minőtül F. ur e botrány láttára dust-fult. Egészen oda volt tőle. Ki lehetett az a vakmerő, aki őt így meglopta ? Mert azt bizonyosan tudja, hogy szivar nélkül nem ment el hazulról. Agyonverné, ha kitudná. Mert ő beteg lesz, ha ebéd után nem szivaroz, másféle szivart pedig az ő természete be nem vesz. Szóval, nagyszerű jelenet volt. Mégis, amint a többiek mind rágyújtottak, ő sem állhatott ellent a kisértésnek, hanem elfogadta a szivart, melyet neki szomszédja nyújtott. Rágyújt, szippant belőle vagy húszat, aztán mérgesen eldobja,... ő nem képes ilyent színi, teljességgel lehetetlen; meghalna tőle, úgymond. Pedig a saját szivarjaiból volt az is. Most másik szomszédja kínálta meg. Rágyújtott azéra is, egy darabig csak elszítta félelmes arcfintorgatás közt, azután egyszerre földhöz vágta és dühösen eltiporta. Vagy hat szivarral bánt így egymásután, ... pedig egytől-egyig mind a sajátja volt. Később aztán, hogy kitudta a tréfát, B. ur alig tudott körmei közül menekülni és napokig tartott, mig a gyanuskodásából megint kigyógyitották. Németországon keresztülutazván, majai Frankfurtban B. ur azt a tréfát tette meg vele, hogy beleegyezésével táviratilag megrendelte a »Schwan« fogadó legnagyobb és legszebb termét. Azt persze F.ur nem tudta, hogy ez a terem van akkora, mint Pesten a kis redoute, és Frankfurtban aztán nem kevéssé csodálkozott, mikor 500 emberre számított hálószobába vezették, melyért reggel 100 irtot vettek meg rajta. Hanem ő ezért még sem haragudott, mert a főpincér, B. ur sugalmazására, azt a fölvilágosítást adta neki, hogy ő tudja ám, mi dukál az ilyen uraságoknak, az a terem pedig ugyanaz, melyben Bismarck és Jules Favre tavaly a frankfurti béke iránt alkudoztak. Innen a Rajnára bocsátkoztak és F. ur, ki már sokat hallott e táj szépségeiről, gyermekies örömmel nézett a rajnai út elé. Azonban bezzeg, más volt írva ama csillagokban, melyeket B. ur szokott vizsgálni. Amint a gőzhajó fedélzetére léptek, B. ur rögtön megkente a pincérek markát és meghagyta nekik, hogy ha utitársa a leggyöngébb borokat kéri, mondjanak igent és hozzák a legnehezebbeket. Azok aztán, mint a rajnai gőzösökön szokás, asztalkát tettek eléjük és kérdezték, hogy miféle bort parancsolnak. F. ur, ki igen mértékletes ember és soha bort nem iszik, egyátalán nem akart rendelni semmit, B. ur azonban addig-addig bizonyítgatta neki, hogy azáltal csak blamálná magát, és hogy a Rajnán hajókázni, de rajnai bort nem inni, annyi volna mint Ostendeben lakni s a tengert nem látni, mig végre rávette. — Hiszen nem kell valami nehéz Johannisbergert innia, — biztatá B. ur — hozasson a legislegkönnyebből,aztán kortyintson belőle egyet-egyet forma kedvéért, mert különben ez a sok badeckeres anglus itt körülöttünk kinevet. A kinevettetés ellen Furnak mindig nagy antipathiája volt és amint körülnézett, csakugyan látta, hogy máris többrendbeli monoklit rá van irányozva és néhol a fejeknak gyanús összedugdosása mutatkozik. A mint hogy csakugyan úgy is volt, de csak azért, mert B. úrtól egy pár útközben szerzett ismerős megtudta, mifajta tréfa van itt készülőben. Amint tehát a pincér nem tágított, F. úr csakugyan utasítást adott neki, hogy hozzon egy palackkal a lehető legártatlanabb rajnaiból. A pincér hozott is rögtön, de a legveszedelmesebbjéből. F.ur vizet is kért hozzá, de a pincér az eleve vett utasítások szerint azt felelé, hogy ivóvizű hajón nincs, hacsak a Rajnából nem merít a tekintetes urnák. Ez persze nem kellett és F. ur kénytelen volt tiszta bort inni.B. ur folytonos dorgálása s a köröskörűt konozáló monoklik aztán megtették a többit és F. ur szépecskén becsipett. Minthogy azonban különben is háborgó vérmértékű volt, részegségében rakoncátlanul viselte magát, palackokat és poharakat zúzott szét, székeket dobált a folyóba és a közönség nem csekély derültsége közt végre is egy kerevetre hemperedett, magára vonta plaidjét és édesdeden elszenderült. Föl sem ébredt elébb, csak estefelé, mikor már rég túl voltak Köln városán. Ott aztán elkezdett kérdezősködni, hogy már mikor jön az a híres Rajna-vidéke ? s erre azt hallá, hogy hjáh, a tulajdonképeni szép vidék Mainz és Köln közt van, hanem azon már rég túl van a hajó, akkor ő aludni méltóztatott; ami pedig most következik, az csak olyan közönséges hétköznapi világ, így járt F. ur a világhírű Rajna-vidéken és annyit látott belőle, mintha a bécsi Börsenringen sétált volna. Homburgban F. ur valami 10,000 frtot hagyott a zöld asztalon, úgyhogy fillére sem maradt. B. urnak szerencsére volt 2000 frankja, abból kölcsön adott neki 1500-at, de még ezt is elveszítette, mielőtt elutaztak Wiesbádenbe, ahová hazulról telegrafice pénzt rendelt. B. ur maradék 500 frankjával indultak tehát útnak. Wiesbádenbe érve, F. ur fölvette a számára utalványozott pár ezer forintot és B. urnak visszadta 1500 frankját, de nem sokára, mert másnap már megint koldus volt és másodszor elkérte társától a tegnapi kölcsönt, mig újra utalványoztat magának pénzt. Ugyanez ismétlődött Baden-Badenben és Spaban, úgy hogy az említett 1500 frank négyszer vándorolt ide-oda F. ur és B. ur közt, míg végre Brüsszelbe értek, hol F. ur bankárjánál nagyobb összeget vett föl s az efféle kölcsön-szükségeknek véget vetett. Innen Ostendébe mentek, hol huzamosabb ideig fürödtek a tengerben. Itten F. urnak kalandja volt egy szép londoni hölgygyel és valami öles muszkával. Egyszer ugyanis Fur barátjainak csodálkozva mondá, hogy ő nem tudja, mit akarhat tőle az a muszka gentleman, mert bárhol találkozik vele, mindig úgy fixírozza, utána megy, néha közeledik is hozzá, de hirtelen megáll ismét, mintha egy elhatározással küzdene, szóval egészen furcsán viseli magát. Több sem kellett B.urnak, a figyelmes útitársnak. Rögtön fölvilágosítá őt, hogy az a muszka Góliáth annak a bizonyos londoni hölgynek imádója és a muszka nemzet tudvalevőleg még a töröknél is sokkalta féltékenyebb, úgyhogy mindenesetre jó lesz tőle őrizkedni. Ezzel a szóval mindjárt föl volt gyújtva a ház födele F.úrfeje fölött, mint ki hősies tulajdonokkal legkevésbbé sem dicsekedhetett. Ettől a perctől fogva sem éjjele, sem nappala nem volt. Biztosnak vette, hogy az az óriás ő rá leskelődik féltékenységből, azért fixírozza mindig, azért követi lépten-nyomon, azért tart feléje a sétányon és hihetőleg meg akarja gyilkolni vagy mi. Fur rettegése minden fogalmat fölülmúlt. Pár nap múlva kijelente barátjainak, hogy ő itt folytonos életveszélyben van; ő fél, ő nem eszik, nem alszik többé, ő itt nem marad, hanem elutazik vagy fölveri az egész rendőrséget és ráuszítja a leskelődő orgyilkosra. .. Ily borzasztó tétovában múlt el vagy egy hét. Egyszer aztán, mikor B. ur a part homokján sétált, egy arra robogó hintóból valaki integet neki nagy bizalmasan. Ő néz, néz, és nem hisz szemeinek, mert hát a hintóban F. ur ült a muszka óriással. Az óriás ugyanis aznap reggel szerencsésen megcsípte F. urat, ki pár nap óta hatalmas bunkósbottal járkált, hogy veszély esetén legalább drágán adhassa el életét, és épen amint ez ijedtségben a bunkóval felé akart sújtani, igen udvariasan elmondá neki, hogy ő ez meg ez a muszka herceg és itt nem ismer senkit, csak őt ismeri, mert a bécsi operában látta minden este az első zártszéksorban, és hogy már többször meg akarta szólítani az utcán, de mindannyiszor rostélt idegen létére alkalmatlankodni; most azonban, hogy az alkalom olyan kedvező, stb. stb. stb. így szabadult meg F. ur a muszka lidérc-nyomásától és ezentúl biztosságban élvezé az ostendei tengeri fürdő kellemeit. Ostendéből haza a két utazó Párison át tért, mely persze a francia nyelvhez nem is konyitó F. urat B. ur jóvoltából sok mindenféleképen fölültette. Hogy miképen, azt elmondani már itt sokacska volna, — talán elmondom mához egy esztendőre. Hevesi Lajos: Fővárosi hírek. * Jókai Mór „Miltonjának egy fényes nyelvű töredékével nyithattuk meg a ma kezdődő új évnegyedet. A költő volt szives azt lapunk számára átengedni. E töredék színgazdagon tükrözi vissza azt a meleg képzelmet, melylyel az egész dráma írva van. Első előadását, mely átalános bérletszünetben lesz, hétfőre tűzték ki. Az igazgatóság, a rendezőség, a személyzet, a díszítők vállvetett buzgalommal működtek,hogy ez eredeti újdonságot a költőhöz és színházhoz méltó fényben vihessék a közönség elé. A kiállítás fényes lesz, kivált a nagy képletekben. Párharc is fordul elő benne paripákon. A jelmezek kiállítására szintén nagy gondot fordítottak. * Rogeard nyilvános felolvasása 159 ftot jövedelmezett tisztán a vizkárosultak javára. Ez összeget már el is küldötte a belügyminisztériumnak. A »Hungária« bérlői a termet, a gáztársulat a világítást dij nélkül adták s a Rózsavölgyi-cég is dijtalanul végezte a jegykezelést. Köszönet értte, Rogeard ez alkalommal is szellemdúsan beszélt Hugo Viktorral, mint eszmék költőjéről, s érdekesen fejtegette az ő »Notre- Dame« regényét. Igen díszes közönsége volt s a hallgatók közt valónak Tisza Kálmánné úrhölgy és báró Simonyi miniszter is. Megemlítjük, hogy Rogeard a de Gerando-család szalonjában még két előadást tart: holnap »Fenelon«-ról és holnaphoz egy hétre M-me Sevigné-ről. Aztán a köztiszteletben álló családdal együtt Erdélybe megy s ott tölti a nyarat. * Nagy jelmezes gyermek-hangverseny lesz holnap (vasárnap) d. u. fél ötkor a »Hungária« dísztermében, az árvíz által károsult gyermekek s az első gyermek-menhely javára. A közreműködők mind gyermekek. Komócsy József »Az árvíz árvái« című költeményét Nuszer Eugenia szavalja; Haydn D-szonátáját Fischer Gizela és Bloch Józsi adják elő zongorán és hegedűn; Beethoven »Elizhez« s Hünten »rondeau«-ját Kiss Ilon; Mozart »Ibolyá«-ját a hatéves Hoffmann Irma énekli; Mendelssohn egy »szó nélküli dal«-át; Leybach »Alvajáró« ábrándját Fischer Gizela zongorázza; Paladishe »Római emlék«-ét Kiss Hon és Fischer Gizela; egy »vegyes gyermekkar«-t tizenkét kislány énekel, s Durst »farsangi tréfáját« Agorasztó Ilka, Burián Aranka, Braun Gizela, Csemeghy Juliska, Fischer Gizela, Mórán Etelka és Bloch Józsi adják elő hegedűn, zongorán, sípon, triangulumon, trombitákon, kakukkal, kisdobbal. Kedves lesz. Kicsinyek »nagy« hangversenye. * Kocsis Irma kisasszony, a nemzeti színház szorgalmas és jóhangú énekesnője, ki több mint tíz évig volt a nemzeti színház tagja, tegnapelőtt »Ernani«-ban, Elvira szerepében búcsúzott el az intézettől és a közönségtől. A közönség már megjelenésekor zajos tapsokkal fogadta a derék énekesnőt, s több értékes koszorús virágbokréta repült a színpadra rokonszenv jeléül. Kocsis Irma k. a. sohsem énekelt jobban, sohasem játszott több kifejezéssel, mint ez este. Igyekezett bebizonyítani, hogy kár volt őt elbocsátani. A búcsúzó énekesnőt nyílt jelenetekben is sűrűn tapsolták és hívták, újra meg újra elárasztották virágokkal. A nemzeti színház tagjai szintén ékes babérkoszorúval és értékes gyémántgyűrűvel lepték meg távozó tagtársukat, ki mindig igen buzgó tagja volt az intézetnek. A címszerepet Perotti Gyula énekelte hévvel, itt-ott jelesül s a búcsúzó énekesnővel együtt ő is sok tapsot kapott. Az első felvonás végén megjelent a rendező s a közönség roszat sejtett, midőn kijelenté, hogy Malecky (Don Carlos) elrekedt s elnézést kér. Kellemesen lepett meg azonban mindenkit, hogy Malecky, rekedtsége dacára, kifogástalanul énekelt, sőt hangját mérsékelvén, több ízlést mutatott, mint rendesen, midőn terjedelmes hangját mérsékelni alig bírja. A nézőtért elég nagyszámú közönség foglalta el; a páholyokban a főrangú világ jelentékeny számmal volt képviselve. József főherceg páholyában Coburg herceg neje és I. Bachné úrnő hallgatták az előadást. A távozó énekesnő tagtársai is a színházi páholyokban és a földszinten megjelentek, hogy utósó szereplésénél szintén kimutassák nagyrabecsülésüket érdemei iránt, melyeket nemzeti intézetünknél tízéves pályája alatt szerzett. Az intézet meg fogja érezni Kocsis Irma k. a. hiányát, ki mindig készen állt és sokszor segített a játékrend zavarán. Ő a »közbejött akadályok« énekesnője volt. * Egy veterán színész, Korcsek Pál, a nemzeti színház tagja, ki negyven éven át részint mint kardalnok, részint mint a népszínműi epizód-alakok ábrázolója, szolgálta az intézetet, a mai napon nyugdíjba lép. Sokszor derűit perceket szerzett a közönségnek borízű hangú kántoraival, énekmestereivel , házmestereivel , megérdemli, hogy megemlékezzünk róla. A nemzeti színház személyzete tegnap értékes ajándékkal és koszorúval örvendeztette meg a szerény veterán tagot, ki jókedvével, mulattató beszédével, ifjaknak, öregeknek felvidámítója volt. A jó »Korcsek bácsi«-ra sokáig fognak visszaemlékezni a kollegák. * Kitüntetés: Dr. Korányi Frigyes egyetemi tanár, a tudomány érdekeinek előmozdítása és sikeres tanári működése által szerzett érdemei elismeréséül királyi tanácsosi cím díjmentes adományozásában részesült. * Liszt Ferenc a jövő hét elején útra kel. Pár napig Bécsben időz, onnan a belga király meghívására Brüsszelbe megy , csak őszszel tér megint vissza. Tiszteletére csütörtökön az írók és művészek körében búcsúestély volt. Lisztet megjelenésekor zajos ovációkkal fogadták. A lakomát megelőzőleg Kvassayné asszony Liszt két dalát énekelte nagy hatással, Siposs zongorakísérete mellett. A lakomán Lisztet először Rózsaági Antal köszöntötte föl francia nyelven, utána magyarul Lukács Móric, a Kisfaludy-Társaság elnöke mint a kör új tagját éltette. Szana Tamás Róbert Imrére a német színészet képviselőjére, Kacsóh Lajos Erkel Ferencre emeltek poharat. Vacsora után Ravasz Ilonka k. a. és Almásy Miklós zongoráztak a maestro előtt. A hölgyek közül: Bezerédy Angelika, Vörös Kálmánné, Kacsóhné, Rónay Mária urhölgyek sat. voltak jelen. Az írók, művészek és irodalom pártfogói közül számosan jelentek meg. * Hatos Gusztávot tegnap d. u. 4 órakor nagy részvét mellett temették el a Rókus-kórházból. Temetésén Perczel Béla miniszter, Csemeghy Károly államtitkár, Pauler Tivadar volt miniszter s még számos hivatalnok, ismerős és jó barát volt jelen. Az egyházi szertartást Székács József végezte, ékes beszédet mondván koporsója felett. Barátai sokat beszéltek e derék ifjúról, kiről dehogy tették volna föl, hogy az életet ily könnyen el tudja dobni magától, holott mindenben pontos, gondos, lelkiismeretes s még az utósó délután is a hivatalban minden legkisebb dolgát elvégezte. Humora a csüggedtség óráiban sem hagyta el. Midőn este haza ment végrehajtani a legszomorúbb — p5l —