Fővárosi Lapok 1876. április (75-99. szám)
1876-04-08 / 81. szám
leintette magát. Mint Kobusnak gyermekkori barátja, a nap bármelyik órájában járhatott ki és be e prinsegrachti házba. — Nos, —kiáltott fel, — különös újságot mondok. Jó napot asszonyom, jó napot Van Vlooten, jó napot Amelia! — Halljuk! halljuk! — szóltak egyszerre férj és feleség. — Nagybátyjuk valóságos Lovelace! Nyomára jöttem a titoknak. A gonosz csont szereti az asszonyokat s e hajlamát épen nem rejtegeti. A jegyző mindezt oly diadalmas arccal adta elő, mint Schouten, a hires hajós, midőn visszatérte napján jelenté hazafiainak, hogy a Horn-fokot szülővárosa nevére keresztelte el. Azonban a kedves jegyző fönhangon ejtett szavainak bevágták az útját a házastársak, ugyanegy időben tekintve Amélia felé, ki bámuló tekintettel, nyílt ajkkal figyelt a szokatlan hírre, melyet Koopman úr hozott. — Szót se többé e gyermek előtt, — sugárobás. — Várjon ön egy kissé, — szólt a háziasszonyság. Ami pedig Mariét illeti: ő a Koopman első szavainál fülig vörösedett s hirtelen fölállott az asztaltól, annak az érvével, hogy a kanáltartó-szekrény kulcsát egy kis asztalon keresi, noha jól tudta, hogy ott nem fogja megtalálni. — Mit csinál ön ott, Marie? — kérdé Van Vlooten asszony. — A kis kanalakat keresem elő, asszonyom. — Ejh, istenem, kisasszony, jobb lesz ha most zongoraleckét ad Améliának. — Épen most szándékoztam, — válaszolt a leányka s azonnal távozott növendékével. Hála a túlcsigázott kíváncsiságnak s amaz örömnek, melyet a hajlandó botrány hite keltett: a nevelőnő zavarát senki sem vette észre. — Nos? — kérdezé Kobus türelmetlenül, miután meggyőződött, hogy az ajtó be van téve. — Nos, — viszonzá a jegyző, — tegnap este a királyi palota környékén találkoztam vele, csaknem a szobor alatt, karján egy fiatal hölgygyel, ki egész , meghittséggel támaszkodott rá, ketté metszette a beszéd fonalát, visszatérvén előbbi kérdéséhez. 378 greeni papság első virágzását képviselte, Lang Dávid alatt fénykorát érte el a különös papi intézmény. A krónika szerint Lang Dávid Gretna-Greenben született és nevelkedett. Fiatal korában mint kereskedő Lancashireba ment, ott azonban besorozták matróznak a tengerészethez. Az angol-amerikai háborúban hajóját elfoglalta Jones Pal és egy francia kikötőbe vitte, hol Lang felszólittatutt, hogy az amerikaiak szolgálatába lépjen. Lang azonban szerencsésen megszökött a kikötőbel s 1792-ben, hosszú bolyongás után, visszatért hazájába, megkezdte a nagy nyereséggel járó papságot s egész az 1827-ben bekövetkezett haláláig a legnagyobb sikerrel folytatta hivatalát. Sok olyan párt adott össze, melyeknek történetét mi is ismerjük: Westmoreland, lord Ellenborough, Sheridan, a Villier, Beauclerc és Coventry-családok számos tagja hozzá szöktették kedveseiket. Papságának legnevezetesebb eseménye kétségtelenül az volt, hogy lord Erskine is nála esküdött. A lordkancellárnak már aggkorában az az okos ötlete támadt, hogy megszöktette Buck Sára színésznőt és összekelt vele Gretna Greenben. Évei és dicsősége teljében Lang Dávid hirtelen meghalt. Egy gazdag örökösnő szöktetése folytán keletkezett perben Lángot tanúként Lancasterbe idézték; el is ment oda, de útközben meghalt és ez okozta halálát. Fia Simon mindaddig takácsmesterséget űzött , alkalmilag részt vett a csempészetben is (a határon fekvő Gretna-Green régi fészke volt a csempészeknek), de atyja beavatá őt a papi hivatal titkaiba s kimúlása után ő lett nevének s hivatalának örököse, anélkül hogy lemondott volna többi keresetforrásáról. Egy ideig mosolygott Simonnak is a szerencse. Voltak versenytársai, kik makacsul megholtnak mondták Simont, valahányszor egy újonnan érkező pár Lang pap után tudakozódott. Simon mindamellett virágzó üzlettel bírt s túlélte egytől-egyig versenytársait. A gretna-greeni papság fénykora nemsokára hanyatlásnak indult. A szöktetési házasságok és a gretna-greeni szokások ellenkezni kezdtek a kor szellemével. Öt évvel Lang Dávid halála után, 1833- ban törvény jelent meg, mely büntetés terhe alatt tiltja a titkos házasságokat; e törvény statisztikailag bebizonyítható következménynyel bírt, amennyiben a Gretna-Greenben kötött házasságok száma, mely addig két egész háromszázra rúgott évenkint, most körülbelül százra olvadt le. Azonkívül A gretna-greeni kovács. (F. A.) Skót lapok hírlik, hogy Carlisleben nemsokára a világ legcsodálatosabb esketési könyvét, a gretna-greeni kovács által vezetett jegyzéket fogják dobra ütni. A maga nemében páratlan könyv kétségkívül vevőjére akad és busás áron kél el, mert a vaskos kötet minden lapja tele van regénytárgyúl szolgálható és az életből merített anyaggal. Ki ne ismerné Gretna Greent? Már ifjú korunkban fejcsóválva olvastuk az ott kötött házasságokat, bámulták az ingujjban működő kovácsot, ki a legszilárdabb bilincseket verte, vagyis esketési joggal bírt s ezáltal gazdagságra tett szert. Nem ejthet csodálatba, hogy mesés dolgokat beszéltek Gretna Greenről és mythikus fénybe helyezték a papkovácsot; az egész rejtély részben még történeti megoldásra vár. Egyelőre elég legyen annyit mondanunk, hogy az 1872. ápril havában meghalt gretna-greeni pap nem volt az a hires kovács, kinek történetét gyermekkorunkban hallottuk és olvastuk. A hires kovács rég visszatért már atyáihoz és a gretna-greeni papnemzetség összes koryphaeusai együtt vannak most a mennyországban. Gretna-Green és papjai kiváltságairól következő adatokkal szolgálhatunk: a múlt század közepe tájáig egész Angolországban a régi kánoni házassági jog birt érvénynyel, mely szerint két személynek egy lelkész, békebíró, jegyző vagy más feddhetlen egyének előtt tett egyszerű nyilatkozata törvényes házasságnak tekintetett. II. György uralkodása alatt megszűnt e törvény Angolországban; Skóciában mindazáltal érvényben maradt. Skótország ennek következtében menedékhelyvé és igéretföldjévé lett az angol szerelmeseknek, kik rokonaik beleegyezése nélkül s más formalitások mellőzésével törvényesen egybe akartak kelni. A szerelmes párok nagy feladata ezentúl abban rejlett, hogy skót földre meneküljenek s feddhetlen tanúk jelenlétében férj és feleséggé váljanak, mielőtt útjukat állnak a makacs rokonok. A posták és kocsik ama korában Angolországból sehol sem (Northumberland grófság északkeleti részét kivéve) lehetett oly kényelmesen jutni a skót határra, mint azon az országúton, mely Leicester, Derby, Preston, Penrith és Carlislen keresztül a Skót- és Angolország délnyugati határát képező Sark folyóig vezet. A Sark folyón túl, egy angol mértföldnyire a határtól, Gretna-Green falu volt az első skót helység. A szökő szerelmeseknél jobbára az volt a fődolog, hogy idejekorán Gret— Lehetséges-e ez ? — Nagyon is lehetséges. Bizonyos vagyok benne, hogy fölismertem őt. — És a hölgy? — kérdezi az asszonyság. — Oh, ezzel mit sem törődtem. Nem láthattam jól. Különben, higgye meg, asszonyom, hogy én egyátalában nem ismerem az efféle megvetnivaló teremtéseket, — tévé utána némi szemérmességgel. — De ki képzelt volna ilyesmit! — Én már szinte tartottam tőle, vájjon nem ez a Marie Huisdyk volt-e az a hölgy! — jegyző meg a gyanakvó Kobus. — Kobus! Ugyan már, hogy juthat ilyesmi még csak eszedbe is! Marie becsületes leány. Ő már két éve mióta jegyben jár Herman unokatestvérével. Különben is ő igen jól tudja, mivel tartozik nekünk... — Bizonynyal, hanem a nagybácsi roppant gazdag ám! — De még, végre is, — folytatá Van Vlooten asszonyság. — Marie alárendelt személy, ki fizetésért szolgál s én nem hiszem, hogy valaki a mi családunkból annyira leereszkednék... — Oh, e tekintetben ő legkevésbbé kevélykedik, — vágott közbe Koopman. — A katonák nem sokat töprenkednek ilyesmi fölött. Ám vegyük például Achillest: nem szerette-e Briséist ? Aztán Horácot, ki szintén katona volt és pedig rosz katona, nem egy szolgáló leányt bálványozott-e ? És itt megjegyezheti magának, asszonyom, a különbséget, hogy itt nem egyszerű rabszolganőkről, hanem társalkodónők vagy nevelőnőkről van szó — és ez nagy különbség. Még maga Ovid is, akinek pedig polgári foglalkozása volt, nem dicsőitette-e eme versben Cypassist ? Apta quidem dominae, sed magis apta mihi. Becses az az illető az ő úrnőjének, de még becsesebb neki — t. i. Ovidnak. És vájjon ki volt ez a Cypassis ? Ha egyszer a jegyző elemében volt, elbeszélt volna ő akkor óraszámra ugyanegy tárgyról, azonban Kobus, ki Cypassis kilétével nem sokat törődött, na Greenbe érkezzenek és hiteles tanúk előtt letegyék a házassági esküt. Gretna-Greenben akkortájban egy kovács viselte a békebirói hivatalt és a skót-angol szöktetések ez első virágkorában a kovács végezte a legtöbb esketést. E körülménytől eltekintve, sem a kovács, sem a falu nem birt kiváló privilégiumokkal és minden más skót helység, minden más feddhetlen ember szintúgy teljesíthette volna ezt a szolgálatot. Megtörtént, hogy a furfangos fiatal szerelmesek, midőn üldöztetéstől féltek, kerülő utakon siettek Skótországba és a legelső határszéli helységben túlestek az esketési szertartáson. A sikeres hivatal terén a lelkész, a takács, az asztalos, a szatócs csakhamar versenyre keltek a gretna-greeni kovácscsal, jóllehet itt is, mint mindenütt, bizonyos dicsőséggel, bizonyos igényekkel járt az elsőség. Gretna-Greene szerint nemsokára elhíresült és amíg békebíró volt a kovács, a szerencsésen megszökött párok a műhelyben tartották meg az esküvőt. A gretna-greeni új házasságok divattá váltak. A múlt század végén és a mostani kezdetén, amint azt az angol regényekben, drámákban és emlékiratokban olvashatjuk, minden romantikus fiatal hölgy csak arra vágyott, hogy kedvese megszöktesse és Gretna Greenbe vigye. Az utósó előtti nemzedék epedő színdarab hősnői triviális, elcsépelt dolognak lárták a szokásos házasságot s könybe lábadt szemük, midőn azon vették észre magokat, hogy elvégre is templomban kell megesküdniök. A Gretna-Greenben véget érendő kalandos szökés iránt kivált a magasabb körök fiatalsága érzett ízlést és hajlamot, mert ezek könnyebben viselhették a kocsiért, kocsisokért s váltott lovakért járó eléggé tetemes költséget, mert gyorsan kellett utazniok, különben kézre kerítik az utánuk iramodó felbőszült rokonok. Életben vannak még koros asszonyságok, kik örömmel emlékeznek az időre, midőn Leicesteren, Derbyn és Carlislén keresztül Gretna Greenbe menekültek s az ottani papok egyikénél megkötötték az örök frigyet; unokáik már nem oly kalandhajhászok és inkább a halált választanák, hanem a londoni Hannover Squaren fekvő díszes szent György-templomban kellene esküdniök. A krónika sok ilynemű, különös kalandot jegyzett föl az előkelő angol családokból; a gretna-greeni kovács több angol Montechit és Capulettit adott össze, kik tán most is az ősrégi ellenségeskedésben élnének nélküle. A papkovácsnak, mint említők, úgy mint más papnak, ütött a maga órája. Tüze kialudt, belőle s fúvójából kifogyott a szusz, és más papi családok léptek nyomába. Ezek közül a Lang-család volt a leghíre— De végre is, kicsoda hát az a tegnap látott teremtés ? — Nem ismerem, — válaszolt Koopman , — de azt gyanítom, hogy valamely könnyelmű kisasszony lehet, afféle Lais , »multis Lais amata viris.« úgy látszik, ilyfajta vad van ínyére ez Indiákról visszatért Lovelacenak. — Valóban úgy lesz az. De hát mikép akadályozhatnék meg e pazarlást ? — Az nem lesz könnyű föladat, — vélekedett Van Vlooten asszony. — Az őrnagy teljeskorú, ugyancsak teljeskorú s nem nagyon hallgat a jó szóra; aztán meg nem is az az ember ő, aki a korholást könnyedén elsziveli. — De mi hasznuk van önöknek abban, hogy ilyesmivel emésztik magukat ? — kérdezte a jegyző. — De hát... — Lássuk csak, okoskodjunk egy kissé. Önöknek a bátyja mészszel és homokkal épít; ha ő bölcs, elérheti akár a századik évét is. — Igaz. — Ha ellenben ő, miután Európába visszatért, a palackoknak és az udvarolgatásnak szenteli életét, ez égalj aligha lesz ránézve kedvező s rövid idő alatt egy jobb világgal cseréli föl e siralom völgyét. — Az is igaz. — No lám! Nem önök-e egyedüli örökösei ? E kérdésre Van Vlootenék könnyebbült kebellel tekintettek egymásra s e tekintetek mintegy azt látszottak mondani: »Oh, minő ember ez a jegyző, mily gyakorlatias ember!« — De hát, — töprenkedett Van Vlooten, — ha ily módon elfecsérli vagyonát ? — Attól mit sem kell félni, — jegyzé meg Koopman, — önöknek a nagybátyja szerfölött gazdag. Még a jövedelmét is alig lehetne képes elkölteni, ha oda törekednék is. Birtokainak értékesítéséből több mint fél millió forintot vett be. — Ötszázezer forint! — mormogta Van Vlooten a mély csodálkozás kifejezésével. — Ötszázezer forint! (Folyt. köv.) sebb ; az 1872-ben elhalt Lang Simon fia volt a még híresebb Lang Dávidnak, és ha a kovács a gretna