Fővárosi Lapok 1877. július (148-173. szám)
1877-07-03 / 149. szám
magát, azok egy kis útravalót is ráerőszakoltak s kocsit is szereztek neki egy darabra. Elmondá ezután, miért jött Pestre s mutatta összeirt költeményeit. Biztattuk mi is. Elment tehát azok kiadatása végett legelsőben Geibelhez, de ez olyanformát mondott neki, hogy ha ő minden ilyen hozzá hozott verset kiadna, már régen koldus volna. Petőfinek sem kellett több, dühösen tért vissza, lecsapta kéziratát, kijelentve, hogy többé senkinél sem kunyerál. Alig birtuk őt s csak nagy sokára rávenni, hogy menjen el Vörösmartyhoz vagy Bajzához költeményeivel, majd ha azok ajánlják, lesz kiadó is, mert ismeretlentől mit sem szoktak elfogadni. Sok unszolás, nógatás után tehát csakugyan elment Vörösmartyhoz, és— jött vissza nemsokára örömsugárzó arccal. Vörösmarty igen szivesen fogadta, kéziratából azonnal sokat elolvasott s megígérte, hogy lesz kiadó; azután megmutatta neki egy pár még kéziratban levő versét is, melyeken törlések és javítások voltak. Ezt a bizalmas közlést Petőfi oly kitüntetésnek vette, hogy mikor visszatért, madarat lehett volna vele fogatni. Vörösmarty ajánlatára a »nemzeti kör« vállalta el Petőfi első kötet költeményeinek kiadását, a tiszta jövedelmet teljesen az ifjú költőnek szánva, s előlegkép Tóth Gáspár szívességéből hatvan forintot azonnal adott is neki. Nyomtatás alá le kellett még a kéziratot tisztázni, a mit én vállaltam magamra s teljesítettem is. Ezután Yahot Imrével szerződött a »Pesti Divatlap «-hoz segéd-szerkesztőnek, s ennek megindításáig pár hétre haza ment szüleihez diadalmasan, hogy emberré lett s ezután lesz kereset és lesz dicsőség! Petőfi életének kalandos öt éve ezzel véget ért s 1844 ápril havától kezdve élte minden mozzanatát a két magyar haza osztatlan figyelemmel kisérte. Minda mellett nem követek el talán hibát, ha az elmondottakhoz még egy-két adattal járulok. Alig látott világot Petőfi költeményeinek első kötete s alig volt néhány hétig a »P. Divatlap«-nál, az ifjúság már csak őt tartotta költőnek. Mikor a Pillvaxba új szépirodalmi lapot hoztak, az volt az első kérdés: van-e benne vers Petőfitől ? s nem egy ifjú volt, ki a »nincs« válaszra rögtön letette a lapot. Mikor Petőfi első ábrándos szerelmét a halál széttépte s Csapó Etelka oly korán és hirtelen elhalt, több hétig vigasztalhatlan volt s alig lehetett vele szólani. Sokan e bút és gyászt segélyezettnek tartották s ez sértette őt a legérzékenyebben. Mély elkeseredéssel panaszolta ekkor egy ízben, hogy kerülnie kell a szívtelen embereket, a világot, mert legszentebb érzéseiből is gúnyt űznek. Tehát a »Ciprus-lombok« mélyen érző szívből fakadtak s a kedves sírra hullatott könyek igaz gyöngyök voltak. Petőfi könnyen kötött barátságot, s ha az megszakadt is, a vélt vagy valódi sérelmeket szintén könynyen feledé. Neumann Károly, mint már említem, Aszódon is némi fölényt gyakorolt felette, Pozsonyban pedig, már mikor obsittal jött oda Petőfi, komolyabban intette őt, de különösen 1843-ki pozsonyi időzésekor quasi leckéztette is. Petőfi ezért szakított vele s mikor 1844. nyarán mondták neki, hogy Neumann Pestre jön lakni s Benyovszky Péternél nevelő lesz, azt felelte: nem akarja látni s a Pillvaxba ne jöjjön! Mi mosolyogtunk ezen, sőt Czékus (most tiszai evang. szuperintendens) azt mondta Neumannak, hogy Petőfi találkozni szeretne vele. Neumann, ki egykori baráti feddéseit tiszta szándékból tette s már feledte is nem sejté, hogy Petőfi haragot tart iránta ; midőn tehát csakhamar a Pillvaxba menve, ott Petőfit meglátta, melegen összeölelte és csókolta őt, ezután rögtön hívta lakására a barátok terén lévő Jankovics-házba, hogy magukat kibeszéljék. Petőfi meglepetve hagyta magát vezetni s fél óra alatt újra a régi jó barátok voltak, s nemsokára Neumann a »Divatlap«-ba színi bírálatokat írogatott. Arra is tisztán emlékezem, hogy 1844. december 30-án estefelé Neumannról beszélgettünk, s Petőfi egyszerre azt mondja: »Ma van születésem évnapja, ma vagyok huszonkét éves.« A körösi anyakönyvben, melyből bebizonyították, hogy ott keresztelték meg, 1823. január elsején, a születésnapját nem vezették be, de mint deákpajtások, már Aszódon megállapították volt azt, hogy kis-körösi pap bátyámnál, ki 1823 május 30-án született, Petőfi ép öt hóval idősebb. Nem tartottam fölöslegesnek ezt is fölemlíteni. 1847-ben Greguss Ágosttal is megszakadt a baráti viszony. Ez ugyanis »Futár« című röpiratában kíméletlenül bírálta őt. Azok, kik amaz idő viszonyait nem ismerik, vagy mindenkit saját rokon- és ellenszenvük, vagy pártnézetek szerint ítélnek meg, avagy kik egyátalán másokat lerántani dicsőségnek tartják, talán ma, harminc év múltán sem bocsátják meg a férfinak, mit a hevesvérű ifjú tett vagy irt. Petőfi, ki maga is ifjú és heves volt, nemesebben gondolkodott és cselekedett. Én 1848-ban nyár elején feljöttem Pestre az alföldről s az első honvédtüzérek sorába léptem. Siettem azonnal Petőfit fölkeresni, kit már két éve nem láttam; ő akkor együtt lakott Jókaival a dohány-utcában. Először nem találtam honn, csak Juliskáját — már akkor nejét — láttam a konyhában a mosóteknő mellett; ma egy ünnepelt költő neje aligha tenné ezt. Alig egy óra múlva az utcán találkoztam Petőfivel s mentünk azonnal hozzá. Ott találtuk Jókait és Orlayt is. Emez szarvasi iskolatársam volt, Jókaival pedig akkor ismerkedtem meg. Csakhamar egy levelet adtam át Gregusstól, Petőfinek szólót, melyet ő feltörve, a mint az aláírást meglátta, meglepetve s nekipirulva kiáltott fel: »Mit akar ez az ember itt« ? »Olvasd — mondám, — azután szólj.« Greguss e levélben a hazafihoz fordult , s felhívta, hogy a személyes nézeteknek most meg kell szűnni, s a haza védelmében egyesülni, jobbját ajánlja tehát az ő és a fővárosi ifjak hazafias működéséhez, s válaszát kéri, hogy az ajánlatot elfogadja-e , és Petőfi habozás nélkül mondta ki az igent. Ezután itt is Greguss az »Életképek«-be, s utazott is Petőfivel egyizben a vasúton, a hazafiságban kiengesztelődve, egyetértve. Én 1848. szeptemberében a táborba szálltam s azontúl Petőfivel csak egyszer találkoztam Debrecenben 1849 január 12-én. Elmondta akkor a nyakravaló történenetét, s szabadságharcunk ügyének vezetéséről átalában — talán a bekövetkezett rosznak elősejtelmével, keserűséggel szólt. Elváltunk. Ez volt utósó kézszorításunk. S ha már ennyit elmondtam róla, az akkor élőről szabad legyen még egy adatot közlenem, egy halála után történt esetet. Petőfi István, a Sándor öcscse, kit a fegyverletétel után besoroztak, aztán pedig összeesküvési gyanúból, minden ok nélkül sáncfogságra ítéltek, épen akkor szabadult ki s jött vissza hazájába, mikor az asztalmozgatás javában dívott. Egressy Gábornál mutatták be neki e tüneményt. Az asztalka irt, és pedig irta, hogy »a Petőfi Sándor szelleme van jelen.« A többi közt István kérdezte, hogy irjon-e ő verset? erre a felelet az volt: »Faragj öcsém, de kerüld a fűzfát.« »Sokáig lesz-e még felettünk ar a német?« Felelet: Hullani fog nemsoká, mint őszszel a légy.« »Hol vesztél el?« »A segesvári csatában.« »Mikor haltál meg?« »Augusztus 20-án.« »Hogyan, hisz a csata julius végén volt ?« Három hétig a kukorica közt bujkáltam.« »Mivel és hogyan éltél?« »Nyers kukoricát ettem s nem ittam semmit.« »Hogyan haltál meg?« »Egy oláh ölt meg.« »Könynyen meghaltál?» »A mint átszúrt,meghaltam.« Ez *■ után volt neje szólítá meg, hogy írja le a nevét. — Felelet: »Azt ne kívánd, angyalom.« »De kérlek nagyon.« »No, ha kívánod«, — s ezzel kiírta a nevét. Volt még több kérdés és válasz is, ám ez is elég. Az írás ma is megvan Petőfi Istvánnál Csákón, én kétszer néztem azt meg, legutóbb négy év előtt, így egyes szavak visszaadásában ha tévednék is, a lényeg és tartalom teljesen hű. Ma, ha valaki az 1854-diki asztalmozgatásokról beszél, kinevetik, akkor a társadalom minden rétege foglalkozott azzal, s megoszlott a közönség hívőkre és nem hívőkre; de ha a most leírtakat az ott együtt voltak egyikének képzelete íratta is le a papírra, elmondtam, mert hiszen Petőfiről még az ábrándokat is szeretjük hallani. Kemény Mihály: Fővárosi hírek. * A színi tanoda operai növendékei vasárnap tartották vizsgálati előadásukat. A műsor maga is haladást jelentett: három dalműből énekeltek egyegy felvonást. Tehát előadás volt s nem hangverseny, mint régebben. A nézőtér szépen megtelt a hőség dacára. A páholyokból nagyobbára a jelensok nemzeti színházi tag) nézte a jövőt, (azokat t. i., kik lesznek, vagy lehetnek egykor nemzeti színházi tagok is.) De voltak elegen a színházi nagy családtól távol álló közönségből is, melyet érdekelt megtudni, vagy legalább sejthetni azt, hogy a tanoda operai osztálya mivel járulhat a jövő zenéjéhez. Ott volt a többi közt páholyában Coburg hercegné is, ki maga is tanúl énekelni, mert átalában igen szereti a művészetet s ennélfogva e magasba nyúló élőfának nem csak érett gyümölcsei és kinyílt virágai, hanem bimbói és rügyei iránt is érdeklődéssel viseltetik. A színházi zenekart Káldy, a tanoda egyik derék, buzgó énektanára igazgatta. Először a »Faust« harmadik felvonását hallottuk, a kerti jelenést, mely az előadásban nem csupán az ének szabatosságát, hanem a kifejezés hevét és költészetét is nagy mértékben igényli, amit persze kezdőktől még nem követelhetünk. Margarétát Kurzweil Janka k. a. énekelte, kit az igazgatóság is igénybe vett az utóbbi időkben, »Virginia« anyjának ábrázolására. E negyedik osztálybeli növendék rokonszenves, tömör, minden reszketegségtől mentt hanggal bir, s zenei érzékének erősbítésével és a játék könnyűdségének elsajátításával sikeresen fog szerepelhetni az operában. Örley Flóra k. a. (első osztálybeli,) Siebel dalát csinosan énekelte s e dalt ismételtették is vele. Tehetségéről, hivatásáról ma (midőn még négyéves tanfolyam áll előtte, korai volna nyilatkozni. Faustot Ruszt József (harmadik osztálybeli) személyesítő, ki jó színpadi alakkal bir, az énekben ízlést, sőt némi melegséget is tanúsított, de a magas hangok még tartalmatlanok s nem is mellhangok nála, Walch Vilmosnak (harmadik osztálybeli), ki Mephistóban mutatta be magát, nem valami erős, de rokonszenves, elég könnyen folyó bariton hangja s a szabatosság iránt jó érzéke van. A »Hamlet« negyedik felvonásában Béli Hermin k. a. (ötödik osztálybeli), énekelte Ophelia tébolyjelenetét, s bár e jelenést kitűnőbbnél kitűnőbb koloratúr-énekesnőtől volt alkalmunk hallani, mégis e növendék is már nemcsak reményt, hanem élvezetet is képes volt nyújtani benne énekelőadásával. Tiszta, hajlékony, jól képzett, de a középfokokban kissé még színtelen hangja s kifejezési képessége van, bir zenei érzékkel és bátor előadással, s kisebb színpadon akár ma beválnék már lyrai primadonnának; éneke erőteljesebb, mint a minőnek phizikai alakja látszik, melynek izmosodásra volna szüksége. Sok tapsot kapott s vele együtt kihívták tanárát, Káldy Gyulát is. Az »Ernani« harmadik felvonásában a címszerepet Hegyesi Páltól (második osztálybelitől) hallottuk, kinek fejleszthető csinos tenorhangja van, inkább lírai, mint drámai jelleggel; előadása ma még iskolás, kiejtése a magyar szövegben hibás s járása, tagjátéka kezdetleges , de három év alatt hibáiról leszokhatik s hiányait pótolhatja. Elvirát ismét Béli k. a., Carlost Walch Vilmos énekelték kielégítőleg. A hat növendék, kiket ezúttal láttunk, méltó a képzésre, s közülök egy már színpadra is léphet és sikerekre számíthat. Mind a hatot megtapsolta a közönség, s ezt meg is érdemelték, mert igyekeztek jól bemutatni magukat. A taps különben ilyenkor még nem készpénz, hanem csak promesse. * Az első császárfürdői hál az idén szombaton volt. A központi Fröbel-nőegylet rendezte, de kevés szerencsével. A fürdővendégeket beleértve alig voltak százan s összesen csak harminc pár táncolt. A császárfürdői bálok évek óta sehogysem sikerülnek s a nőiparegylet — mint halljuk, — az idén nem is rendez ottan egyetlenegy mulatságot sem, nehogy — mint tavaly — deficit legyen a vége. Pedig néhány év előtt (hát még a hatvanas évek elején) mily vonzók voltak a platánok. A legelőkelőbb családok mentek lombjaik alá mulatni. Vidéki hölgyeknek is fővágyuk volt egyszer legalább ott mulatni »a platánok alatt.« Ennek már vége. E lombjaikban is meggyérült platánfák ma csak arra emlékeztetnek bennünket, »hogy itt hajdan szebb élet volt.« Hogy a szombati bálnak anyagi tekintetben mégis volt olyan a milyen sikere, vagy szabatosabban szólva, hogy e bál költségeit fedezte a bevétel, ez a buzgó Rosenzweig Saphir Sarolta alelnök s Röser Jánosné s Kuglerné egyleti tagok fáradozásának s e mellett ama kisasszonyoknak tulajdonítható, kik a virágárulásból meglehetős öszszeget »ügyeskedtek« össze. A vidék is képviselve volt néhány bájos fiatal hölgy által, u. m.: Takács Ilona kisasszony Tatáról, s a Milosevits kisasszonyok Bácskából. Ott volt továbbá Landesmann Jenni énekesnő Milánóból, ki a vendégeket mostanában a társalgó teremben gyakran mulattatja énekével. A tánc hévvel folyt a Fahrbach karmester vezetése alatt levő katonai zenekar játéka mellett. A rendezők ügyesek és figyelmesek voltak. A konyhával is meg lehetett elégedni, amit évek óta nem lehetett elmondani a császárfürdőben. Az új bérlő Simonyi Simon gondoskodása e bálban is látszott, mert ahová tekintünk, mindenütt ott volt. * A hivatalos lapból. A budapesti ítélőtábla elnöke, Szabó Miklós a Lipót-rend középkeresztjét kapta meg. — Farkas Fidél honvédőrnagy, maga és utódai részére, a »győri« előnév használatára engedélyt kapott. — Szigethy Miklós honvéd-alezredes nyugállományba helyeztetett ezredesi címmel. * A történelmi társulat csütörtökön d. u. öt órakor a Kisfaludy-teremben ülést tart. Tárgyai: »A magyar nemzet millennáriuma« Botka Tivadartól, »Céh szokások« Péteer Istvántól, s folyó ügyek, köztük Salamon Ferenc indítványának megvitatása. * A képviselőház tegnapi ülésén kihirdették a delegátusok névsorát. Aztán a gazdasági bizottság referált a júliusi diurnumokról és augusztusi szálláspénzekről. A főrendiház is tartott ülést, melyen a cukoradóról s a gyámügyről szóló törvényjavaslatokat elfogadták. Pár nap múlva megkezdheti szünetelését a törvényhozás. * A népszínházban csütörtökön adják először a »Szép Meluzina« tündérességet. Lüdtkemayer coburgi festő cég ama díszleteivel kerül színre, melyekkel a berlini Viktória-színházban 165-ször adták elő egymás után. Látni fogunk benne vízben úszó hableányokat. A címszerepet Rákosi Szidi asszony (egykor a nemzeti színház tagja) játsza, s részt vesz az előadásban egy fiatal leányka is: Komáromi Mariska, kit a népszínház igazgatósága egy vidéki társulatból vett ki, s évek óta taníttat. * Zichy Mihály nagy emlékképét, mely királynénkat ábrázolja a Deák Ferenc ravatalánál, sokszorosítani fogják metszvényekben. Ez ügyben a képíró és a közoktatási miniszter úgy egyeztek meg, hogy a tiszta jövedelem fele a párisi magyar egyleté lesz, a másik fele pedig a fővárosi és füredi szeretetházaké. * Szerencsétlenség. A Neuschlosz-féle parketgyárban szombat este, a heti fizetés kiosztásakor, a