Fővárosi Lapok 1877. július (148-173. szám)

1877-07-03 / 149. szám

magát, azok egy kis útravalót is ráerőszakoltak s kocsit is szereztek neki egy darabra. Elmondá ezután, miért jött Pestre s mutatta összeirt költeményeit. Biztattuk mi is. Elment tehát azok kiadatása végett legelsőben Geibelhez, de ez olyanformát mondott neki, hogy ha ő minden ilyen hozzá hozott verset kiadna, már régen koldus volna. Petőfinek sem kellett több, dühösen tért vissza, lecsapta kéziratát, kijelentve, hogy többé senkinél sem kunyerál. Alig birtuk őt s csak nagy sokára rá­venni, hogy menjen el Vörösmartyhoz vagy Bajzához költeményeivel, majd ha azok ajánlják, lesz kiadó is, mert ismeretlentől mit sem szoktak elfogadni. Sok unszolás, nógatás után tehát csakugyan elment Vörös­martyhoz, és­­— jött vissza nemsokára örömsugárzó arccal. Vörösmarty igen szivesen fogadta, kéziratából azonnal sokat elolvasott s megígérte, hogy lesz kiadó; azután megmutatta neki egy pár még kéziratban levő versét is, melyeken törlések és javítások voltak. Ezt a bizalmas közlést Petőfi oly kitüntetésnek vette, hogy mikor visszatért, madarat leh­ett volna vele fogatni. Vörösmarty ajánlatára a »nemzeti kör« vállalta el Petőfi első kötet költeményeinek kiadását, a tiszta jövedelmet teljesen az ifjú költőnek szánva, s előleg­kép Tóth Gáspár szívességéből hatvan forintot azonnal adott is neki. Nyomtatás alá le kellett még a kéziratot tisztázni, a mit én vállaltam magamra s teljesítettem is. Ezután Yahot Imrével szerződött a »Pesti Divatlap «-hoz segéd-szerkesztőnek, s ennek megindításáig pár hétre haza ment szüleihez diadal­masan, hogy emberré lett s ezután lesz kereset és lesz dicsőség! Petőfi életének kalandos öt éve ezzel véget ért s 1844 ápril havától kezdve élte minden mozzanatát a két magyar haza osztatlan figyelemmel kisérte. Mind­a mellett nem követek el talán hibát, ha az elmondottakhoz még egy-két adattal járulok. Alig látott világot Petőfi költeményeinek első kötete s alig volt néhány hétig a »P. Divatlap«-nál, az ifjúság már csak őt tartotta költőnek. Mikor a Pillvaxba új szépirodalmi lapot hoztak, az volt az első kérdés: van-e benne vers Petőfitől ? s nem egy ifjú volt, ki a »nincs« válaszra rögtön letette a lapot. Mikor Petőfi első ábrándos szerelmét a halál széttépte s Csapó Etelka oly korán és hirtelen elhalt, több hétig vigasztalhatlan volt s alig lehetett vele szólani. Sokan e bút és gyászt segélyezettnek tar­tották s ez sértette őt a legérzékenyebben. Mély el­keseredéssel panaszolta ekkor egy ízben, hogy kerül­nie kell a szívtelen embereket, a világot, mert legszen­tebb érzéseiből is gúnyt űznek. Tehát a »Ciprus-lom­bok« mélyen érző szívből fakadtak s a kedves sírra hullatott könyek igaz gyöngyök voltak. Petőfi könnyen kötött barátságot, s ha az meg­szakadt is, a vélt vagy valódi sérelmeket szintén köny­­nyen feledé. Neumann Károly, mint már említem, Aszódon is némi fölényt gyakorolt felette, Pozsony­ban pedig, már mikor obsittal jött oda Petőfi, komo­lyabban intette őt, de különösen 1843-ki pozsonyi idő­zésekor quasi leckéztette is. Petőfi ezért szakított vele s mikor 1844. nyarán mondták neki, hogy Neumann Pestre jön lakni s Benyovszky Péternél nevelő lesz, azt felelte: nem akarja látni s a Pillvaxba ne jöjjön! Mi mosolyogtunk ezen, sőt Czékus (most tiszai evang. szuperintendens) azt mondta Neumannak, hogy Petőfi találkozni szeretne vele. Neumann, ki egykori baráti feddéseit tiszta szándékból tette s már feledte is nem sejté, hogy Petőfi haragot tart iránta ; midőn tehát csakhamar a Pillvaxba menve, ott Petőfit meglátta, melegen összeölelte és csókolta őt, ezután rögtön hívta lakására a barátok terén lévő Jankovics-házba, hogy magukat kibeszéljék. Petőfi meglepetve hagyta magát vezetni s fél óra alatt újra a régi jó barátok voltak, s nemsokára Neumann a »Divatlap«-ba színi bírálatokat írogatott. Arra is tisztán emlékezem, hogy 1844. december 30-án estefelé Neumannról beszél­gettünk, s Petőfi egyszerre azt mondja: »Ma van szü­letésem évnapja, ma vagyok huszonkét éves.« A kö­rösi anyakönyvben, melyből bebizonyították, hogy ott keresztelték meg, 1823. január elsején, a születésnap­ját nem vezették be, de mint deákpajtások, már Aszó­don megállapították volt azt, hogy kis-körösi pap bá­tyámnál, ki 1823 május 30-án született, Petőfi ép öt hóval idősebb. Nem tartottam fölöslegesnek ezt is föl­említeni. 1847-ben Greguss Ágosttal is megszakadt a baráti viszony. Ez ugyanis »Futár« című röpiratában kíméletlenül bírálta őt. Azok, kik amaz idő viszonyait nem ismerik, vagy mindenkit saját rokon- és ellen­szenvük, vagy pártnézetek szerint ítélnek meg, avagy kik egyátalán másokat lerántani dicsőségnek tartják, talán ma, harminc év múltán sem bocsátják meg a férfinak, mit a hevesvérű ifjú tett vagy irt. Petőfi, ki maga is ifjú és heves volt, nemesebben gondolkodott és cselekedett. Én 1848-ban nyár elején feljöttem Pestre az alföldről s az első honvédtüzérek sorába léptem. Siettem azonnal Petőfit fölkeresni, kit már két éve nem láttam; ő akkor együtt lakott Jókaival a dohány-utcában. Először nem találtam honn, csak Juliskáját — már akkor nejét — láttam a konyhá­ban a mosó­teknő mellett; ma egy ünnepelt költő neje aligha tenné ezt. Alig egy óra múlva az utcán talál­koztam Petőfivel s mentünk azonnal hozzá. Ott talál­tuk Jókait és Orlayt is. Emez szarvasi iskolatársam volt, Jókaival pedig akkor ismerkedtem meg. Csak­hamar egy levelet adtam át Gregusstól, Petőfinek szó­lót, melyet ő feltörve, a mint az aláírást meglátta, meglepetve s nekipirulva kiáltott fel: »Mit akar ez az ember itt« ? »Olvasd — mondám, — azután szólj.« Greguss e levélben a hazafihoz fordult , s felhívta, hogy a személyes nézeteknek most meg kell szűnni, s a haza védelmében egyesülni, jobbját ajánlja tehát az ő és a fővárosi ifjak hazafias működéséhez, s válaszát kéri, hogy az ajánlatot elfogadja-e , és Petőfi habozás nélkül mondta ki az igent. Ezután itt is Greguss az »Életképek«-be, s utazott is Petőfivel egyizben a vas­úton, a hazafiságban kiengesztelődve, egyetértve. Én 1848. szeptemberében a táborba szálltam s azontúl Petőfivel csak egyszer találkoztam Debrecenben 1849 január 12-én. Elmondta akkor a nyakravaló történe­­netét, s szabadságharcunk ügyének vezetéséről átalá­­ban — talán a bekövetkezett rosznak elősejtelmével, keserűséggel szólt. Elváltunk. Ez volt utósó kézszorí­tásunk. S ha már ennyit elmondtam róla, az akkor élő­ről szabad legyen még egy adatot közlenem, egy ha­lála után történt esetet. Petőfi István, a Sándor öcs­­cse, kit a fegyverletétel után besoroztak, aztán pedig összeesküvési gyanúból, minden ok nélkül sáncfog­ságra ítéltek, épen akkor szabadult ki s jött vissza hazájába, mikor az asztalmozgatás javában dívott. Egressy Gábornál mutatták be neki e tüneményt. Az asztalka irt, és pedig irta, hogy »a Petőfi Sándor szelleme van jelen.« A többi közt István kérdezte, hogy irjon-e ő verset? erre a felelet az volt: »Faragj öcsém, de kerüld a fűzfát.« »Sokáig lesz-e még fe­lettünk ar a német?« Felelet: Hullani fog nemsoká, mint őszszel a légy.« »Hol vesztél el?« »A segesvári csatában.« »Mikor haltál meg?« »Augusztus 20-án.« »Hogyan, hisz a csata julius végén volt ?« Három hétig a kukorica közt bujkáltam.« »Mivel és hogyan éltél?« »Nyers kukoricát ettem s nem ittam semmit.« »Hogyan haltál meg?« »Egy oláh ölt meg.« »Köny­­nyen meghaltál?» »A mint átszúrt,meghaltam.« Ez *■ után volt­ neje szólítá meg, hogy írja le a nevét. — Felelet: »Azt ne kívánd, angyalom.« »De kérlek na­gyon.« »No, ha kívánod«, — s ezzel kiírta a nevét. Volt még több kérdés és válasz is, ám ez is elég. Az írás ma is megvan Petőfi Istvánnál Csákón, én két­szer néztem azt meg, legutóbb négy év előtt, így egyes szavak visszaadásában ha tévednék is, a lényeg és tar­talom teljesen hű. Ma, ha valaki az 1854-diki asztalmozgatásokról beszél, kinevetik, akkor a társadalom minden rétege foglalkozott azzal, s megoszlott a közönség hívőkre és nem hívőkre; de ha a most leírtakat az ott együtt voltak egyikének képzelete íratta is le a papírra, el­mondtam, mert hiszen Petőfiről még az ábrándokat is szeretjük hallani. Kemény Mihály: Fővárosi h­írek. * A színi tanoda operai növendékei vasárnap tartották vizsgálati előadásukat. A műsor maga is haladást jelentett: három dalműből énekeltek egy­­egy felvonást. Tehát előadás volt s nem hangverseny, mint régebben. A nézőtér szépen megtelt a hőség dacára. A páholyokból nagyobbára a jelen­­sok nem­zeti színházi tag) nézte a jövőt, (azokat t. i., kik lesz­nek, vagy lehetnek egykor nemzeti színházi tagok is.) De voltak elegen a színházi nagy családtól távol álló közönségből is, melyet érdekelt megtudni, vagy leg­alább sejthetni azt, hogy a tanoda operai osztálya mivel járulhat a jövő zenéjéhez. Ott volt a többi közt páholyában Coburg hercegné is, ki maga is tanúl énekelni, mert átalában igen szereti a művészetet s ennélfogva e magasba nyúló élőfának nem csak érett gyümölcsei és kinyílt virágai, hanem bimbói és rügyei iránt is érdeklődéssel viseltetik. A színházi zenekart Káldy, a tanoda egyik derék, buzgó énektanára igaz­gatta. Először a »Faust« harmadik felvonását hal­lottuk, a kerti jelenést, mely az előadásban nem csu­pán az ének szabatosságát, hanem a kifejezés hevét és költészetét is nagy mértékben igényli, a­mit persze kezdőktől még nem követelhetünk. Margarétát Kurz­weil Janka k. a. énekelte, kit az igazgatóság is igénybe vett az utóbbi időkben, »Virginia« anyjának ábrázo­lására. E negyedik osztálybeli növendék rokonszen­ves, tömör, minden reszketegségtől mentt hanggal bir, s zenei érzékének erősbítésével és a játék könnyűdsé­­gének elsajátításával sikeresen fog szerepelhetni az operában. Örley Flóra k. a. (első osztálybeli,) Siebel dalát csinosan énekelte s e dalt ismételtették is vele. Tehetségéről, hivatásáról ma (midőn még négyéves tanfolyam áll előtte,­ korai volna nyilat­kozni. Faustot Ruszt József (harmadik osztály­beli) személyesítő, ki jó színpadi alakkal bir, az énekben ízlést, sőt némi melegséget is tanúsított, de a magas­ hangok még tartalmatlanok s nem is mellhangok nála, Walch Vilmosnak (harmadik osz­tálybeli), ki Mephistóban mutatta be magát, nem valami erős, de rokonszenves, elég könnyen folyó bariton hangja s a szabatosság iránt jó érzéke van. A »Hamlet« negyedik felvonásában Béli Hermin k. a. (ötödik osztálybeli), énekelte Ophelia tébolyjelenetét, s bár e jelenést kitűnőbbnél kitűnőbb koloratúr-éne­­kesnőtől volt alkalmunk hallani, mégis e növendék is már nemcsak reményt, hanem élvezetet is képes volt nyújtani benne énekelőadásával. Tiszta, hajlékony, jól képzett, de a középfokokban kissé még színtelen hangja s kifejezési képessége van, bir zenei érzékkel és bátor előadással, s kisebb színpadon akár ma beválnék már lyrai primadonnának; éneke erőtelje­sebb, mint a minőnek phizikai alakja látszik, melynek izmosodásra volna szüksége. Sok tapsot kapott s vele együtt kihívták tanárát, Káldy Gyulát is. Az »Er­­nani« harmadik felvonásában a címszerepet Hegyesi Páltól (második osztálybelitől) hallottuk, kinek fej­leszthető csinos tenorhangja van, inkább lírai, mint drámai jelleggel; előadása ma még iskolás, kiejtése a magyar szövegben hibás s járása, tagjátéka kezdetle­ges , de három év alatt hibáiról leszokhatik s hiányait pótolhatja. Elvirát ismét Béli k. a., Carlost Walch Vilmos énekelték kielégítőleg. A hat növendék, kiket ezúttal láttunk, méltó a képzésre, s közülök egy már színpadra is léphet és sikerekre számíthat. Mind a hatot megtapsolta a közönség, s ezt meg is érdemel­ték, mert igyekeztek jól bemutatni magukat. A taps különben ilyenkor még nem készpénz, hanem csak promesse. * Az első császárfürdői hál az idén szombaton volt. A központi Fröbel-nőegylet rendezte, de kevés szerencsével. A fürdővendégeket beleértve alig vol­tak százan s összesen csak harminc pár táncolt. A csá­szárfürdői bálok évek óta sehogysem sikerülnek s a nőiparegylet — mint halljuk, — az idén nem is ren­dez ottan egyetlenegy mulatságot sem, nehogy — mint tavaly — deficit legyen a vége. Pedig néhány év előtt (hát még a hatvanas évek elején) mily von­zók voltak a platánok. A legelőkelőbb családok mentek lombjaik alá mulatni. Vidéki hölgyeknek is fővágyuk volt egyszer legalább ott mulatni »a platánok alatt.« Ennek már vége. E lombjaikban is meggyérült pla­tánfák ma csak arra emlékeztetnek bennünket, »hogy itt hajdan szebb élet volt.« Hogy a szombati bálnak anyagi tekintetben mégis volt olyan a milyen sikere, vagy szabatosabban szólva, hogy e bál költségeit fe­dezte a bevétel, ez a buzgó Rosenzweig Saphir Sa­rolta alelnök s Röser Jánosné s Kuglerné egyleti ta­gok fáradozásának s e mellett ama kisasszonyoknak tulajdonítható, kik a virágárulásból meglehetős ösz­­szeget »ügyeskedtek« össze. A vidék is képviselve volt néhány bájos fiatal hölgy által, u. m.: Takács Ilona kisasszony Tatáról, s a Milosevits kisasszonyok Bács­kából. Ott volt továbbá Landesmann Jenni énekesnő Milánóból, ki a vendégeket mostanában a társalgó te­remben gyakran mulattatja énekével. A tánc hévvel folyt a Fahrbach karmester vezetése alatt levő kato­nai zenekar játéka mellett. A rendezők ügyesek és figyelmesek voltak. A konyhával is meg lehetett elé­gedni, a­mit évek óta nem lehetett elmondani a csá­szárfürdőben. Az új bérlő Simonyi Simon gondosko­dása e bálban is látszott, mert a­hová tekintünk, min­denütt ott volt. * A hivatalos lapból. A budapesti ítélő­tábla elnöke, Szabó Miklós a Lipót-rend közép­­keresztjét kapta meg. — Farkas Fidél honvéd­őrnagy, maga és utódai részére, a »győri« előnév használatára engedélyt kapott. — Szigethy Mik­­l­ó­s honvéd-alezredes nyugállományba helyeztetett ezredesi címmel. * A történelmi társulat csütörtökön d. u. öt órakor a Kisfaludy-teremben ülést tart. Tárgyai: »A magyar nemzet millennáriuma« B­o­t­k­a Tivadartól, »Céh szokások« P­é­t­e­­­e­r Istvántól, s folyó ügyek, köztük Salamon Ferenc indítványának megvitatása. * A képviselőház tegnapi ülésén kihirdették a delegátusok névsorát. Aztán a gazdasági bizottság referált a júliusi diurnumokról és augusztusi szállás­pénzekről. A főrendiház is tartott ülést, melyen a cukoradóról s a gyámügyről szóló törvényjavaslatokat elfogadták. Pár nap múlva megkezdheti szünetelését a törvényhozás. * A népszínházban csütörtökön adják először a »Szép Meluzina« tündérességet. Lüdtkemayer co­­burgi festő cég ama díszleteivel kerül színre, melyek­kel a berlini Viktória-színházban 165-ször adták elő egymás után. Látni fogunk benne vízben úszó hable­ányokat. A címszerepet Rákosi Szidi asszony (egykor a nemzeti színház tagja) játsza, s részt vesz az elő­adásban egy fiatal leányka is: Komáromi Mariska, kit a népszínház igazgatósága egy vidéki társulatból vett ki, s évek óta taníttat. * Zichy Mihály nagy emlékképét, mely király­nénkat ábrázolja a Deák Ferenc ravatalánál, sokszo­rosítani fogják metszvényekben. Ez ügyben a képíró és a közoktatási miniszter úgy egyeztek meg, hogy a tiszta jövedelem fele a párisi magyar egyleté lesz, a másik fele pedig a fővárosi és füredi szeretetházaké. * Szerencsétlenség. A Neuschlosz-féle parket­­gyárban szombat­ este, a heti fizetés kiosztásakor, a

Next