Fővárosi Lapok 1878. április (77-99. szám)
1878-04-28 / 98. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 98-dik számához. Néró e Terpnusz társaságában minden idejét zenetanulásra fordította, oly buzgalommal, hogy — mint mondva van — ha ily hajlamot érez a hadi tudományokra, felülmúlja a világ minden nagy katonáját. Későbbi művészi kirándulásai eléggé mutatják, hogy Terpnusz mester nem plátói eszmékkel gyújtotta lángra zenei szenvedélyét. A zenei szenvedély emésztő lángra gyűlt, s erre a mesteren kivül, kétséget nem szenved, legtöbbet tett a hízelgők serege. Van példa rá, hogy hízelgés a nagyokat is megszédítvén, nevetséges, a hatalmasokat pedig veszélyes bolondokká teheti. Néró veszélyes bolond lett, annyira, hogy aki Róma utcáin, volt légyen kézműves vagy közkatona, imádva kérte őt, hogy hallassa mennyei énekszavát: nemcsak engedett a fölhívásnak, de bőkezűsége sem ismert határokat. Ellenben ha csak sejtette, hogy valaki nem hajlandó hódolni művészete előtt, elbúcsúzhatott a fülétől, orrától vagy életétől. És tudván ezt Róma, mit tehetett okosabbat, mint istenírni az ő szép énekszavát s vigyázni a maga orrára, fülére és életére. így lett Róma, az egész birodalom és Görögország hízelgővé, igy lett Néró naponkint veszélyesebb bolonddá, s igy lettek áldozataivá mindjárt kezdetben saját anyja,Burrhus és Seneca, kik, mint legközelebb állók, egy császárhoz méltatlannak tartották ama szenvedélyt s vagy el akarták fojtani vagy legalább mérsékelni. Senki és semmi sem állván többé útjába s Terpnusz mester három év múlva a művészet koronáját is fejére tevén, mint nyilvános dalnok megindult Nápoly felé. Apollónak öltözve vonult e városba, zenészek s tisztek nagyszámú kíséretében, kik ezer szekeret vettek igénybe, ezüsttel gazdagon díszített lovaktól s öszvérektől vonatra. A boldog Nápoly soha sem látott ily vonatot, melyben az ember nem a patríciuson, hanem a patriciusi fényben csillogó ló-és szamárszagú kocsison és öszvérhajtón kezdődött. A több napon át folyó hangversenyeket megszámlálhatlan nép bámulta. Mindjárt Néró első felléptekor, mintha anyja s nevelői vérét a haragos istenek meg akarták volna beszúlni, mintha Apolló, ki egykor a vele mérkőzni merészkedő Marsyást elevenen megnyúzatta, most szintén megbüntetné a kontárt: a Vezúv dörögni kezdett s ezt földrengés követte. De az anyagyilkos ily csekélységre nem jött zavarba. Bevégezte énekét s a színpad, a római nép és művészet romlására, csak lelépte után omlott össze. A boldog Nápoly aztán folyton élt új Apollója jótékonyságával, mert művészetét a legnagyobb tetszéssel fogadta. Ezután ötezer zenészt fogadott szolgálatába, kik dús fizetésért térdet-fejet hajtottak előtte. Nápoly példájára a római nép is elég okos arcátlan volt térden esdekelni, hogy Rómától se tagadja meg isteni művészetét, s ezt szintén megnyervén, Róma is határtalan hízelgő lett. Csoda-e, ha Néró ezután csak komédiások társaságában élt ?, ezekkel osztozott a nyilvános előadások jövedelméből?, s a művészetével szerzett pénzt többre becsülte császári jövedelménél? Mindamellett azonban, hogy a zenészekkel így fillérezett, nagylelkű is tudott lenni. Egyszer az Őrjöngő Herkules szerepét adta. Leláncolva dühöngött. Egy katona az őrségből, nem tudván, hogy ez csak komédia, fegyveresen oda rohant császárja megmentésére. Nérótól aztán, kinek nagyon tetszett e bárgyúság, 250,000 tallér értékű pénzt kapott ajándékba. Csoda-e, ha a nép hízelgett, a patrícius azonban — legalább magában — mélyen megvetette az isteni művészt és az isteni művészetet. De Néró mintha sejtette volna ez idegenkedést, vagy hogy ezáltal magát igazolja, kényszerítette a legfőbb rangú államférfiakat és patriciusnőket vele együtt komédiázni. Mellőzve a Tyridates arméniai király Rómába jöttekor egymillió néző jelenlétében tartott versenyét, melyen mint hárfa- és lyra-művész nyert jutalmat, röviden elmondom görögországi műutazását. Ötezer markos legényt vitt magával, kik előadásai, versenyei alatt csendet, rendet csináljanak és tapsoljanak. Aki ilyenkor mert mozdulni, vagy épen zajt csinált, nem volt biztos életéről. Yespasián is elkísérte ez útjában, vagy legalább kénytelen volt elkísérni, az a Yespasián, ki utódja lett — nem a művészetben, hanem a trónuson, alig tudta őt kiengesztelni azért, mert egy előadás alkalmával elszunynyadt. Egyébiránt a görög művészek elég okosak voltak rosszul játszani, gyöngén énekelni, egy szegény ördög kivételével, kinek jobb lett volna némán születnie a világra, mert így az isthmiai játékok alkalmával inkább megölette magát, hogysem a nemzeti Apollót megtagadja. Az élő művészeket Nérónak nem volt elég legyőznie, de sehol sem maradhatott tőle olyan szobor, emlékoszlop, melylyel a görög nép egy-egy nagy művészét tisztelte meg. Ezeket tán Rómába vitette a város díszítésére ? Összetörette, mintha ezt mondaná: »a múlt nem ér semmit, én vagyok a jövő.« Mindezekről aztán, mint nagy eseményekről, futárok által értesített Rómában a szenátust , képzelhetjük, hogy a szenátorok mint örvendettek. Hosszas volna a műutazás részleteibe bocsátkoznom. Visszajöttéről is csak azt mondom el, hogy Nápoly, Antium és Albanum falain rést töretett, s mint nagy hódoltató e réseken át tartotta diadalos bevonulását. E menetet Rómában Augusztus diadalíve alatt tartotta. Egy Diodorosz nevű legyőzött hárfást vitt magával, mint hódoltatok szokták a legyőzött ellenség királyát. A fejét olympiai korona díszítette s még egy pythiait tartott a kezében. Előtte 1800 egyén megannyi koronával. Minden koronára fölirva a verseny helye, ideje, nemes a győztes dal. Hogyne örvendett volna mindezeknek a szenátus! Nérónak egyébiránt gyönge, fátyolozott énekszava volt. Ápolására mindent elkövetett. Fölírom e módszert, ha netalán valaki napjainkban is hasznát venné. Gyümölcsöt soha sem evett. Gyakran használt hányzatok Hanyatt feküdt, a gyomrára egy vékony ólomlapot illesztve. Nehogy a sok beszéd megártson, nyilvánosan nem szónokolt. Ez sem volt elég, mert Görögország meghódítása után egy phonaikus i (hangápoló) hivatalt állított fel. E hivatalnak szigorú kötelessége volt vigyázni, hogy a császár csak az ő jelenlétében beszéljen; ha igen hangosan szól, figyelmeztesse ; sőt ha a megintés hasztalan, úgy a száját dugja be egy zsebkendővel. Ki mondja meg, hová fejült e nagy tehetség ily rendszabályokkal, ha nem lett volna Rómában egy hatalmas elem, mely nem tűrhette tovább, hogy magának is komédiáznia kell ? Ez elem pártot ütött, a légiókat fellázasztotta s Nérónak szaladnia kellett; mindenütt nyomban üldözték a szerencsétlent, s nem volt más menedéke, mint a halálnak két módja: meghalni saját, vagy meghalni üldözői keze által. A többit már elmondtam, így gyűlölte meg a zenét a patrícius, holott meggondolhatta volna, hogy a jó nem rossz azért, mert rossz oldala is van. S ezek után vájjon mi lehet ránk nézve a legtermészetesebb tanulság ? Örvendjünk, hogy virtuózainknak nem adatott császári hatalom. Mert mint a népdal mondja: »Ha egérnek szarva volna, minden boglyát szély elszórna.« De ne bántsuk a művészetet, ne bántsuk a művészeket. Miután bizonyos kérdések Plátó óta napjainkig nem dőltek el, addig míg eldőlnének, állapodjunk meg abban, hogy a művészeti anyag és a művész két különböző dolog. A közönség nem azért megy a színházba, hogy színész legyen; hallgassa hát a virtuózt is, tisztelje, művészetére magasztosuljon fel, de ne utánozza. Mert kérdés tárgya: vájjon a művészeti anyag a vele foglalkozókat nem sorvasztja-e el emberi minőségekben, mint az ind mithász szerint ama dal, mely porrá égetette ama dalnokot, ki elég vakmerő volt ajkaira venni ? Én azt hiszem, nem igaz. Mert ha hinném, úgy meg kellene tagadnom a paedagogiát. Bartalus István. 479 Fővárosi hírek. * Csokonai ismeretlen költeményei. A régi magyar költészet barátai örömmel fogják fogadni a hírt, hogy egy szerencsés véletlen Csokonai Vitéz Mihálynak néhány oly költeményét mentette meg, melyek eddig teljesen ismeretlenek voltak. Az irodalom terén is működő Brankovics György honvédtiszt egy bécsi ház padlásán régi könyveket talált, melyek a század legelején maradtak még ott egy gárdista után. A könyvek közt egy kis írott füzetre is akadt, s ebben néhány »Cs. V. M«-mel jegyzett költeményre, melyet bővebb megtekintés végett Beöthy Zsoltnak küldött le. Ettől értesülünk, hogy a füzet két teljesen ismeretlen Csokonai verset tartalmaz: »Egy sírhalom felett« és »A Sz. Pimpla felé segíts!« A harmadik »Konstantinápoly« című, érdekesen egészíti ki a Toldy Ferenc töredékes közlését. A jegyen s belső okokon kivűl — mindegyik egészen a Csokonai szelleméből fakad és verselésök is tisztán az övé — bizonyítja hitelességüket az a körülmény is, hogy a füzetnek néhány darabja, mely alá szinte Cs. V. M. van jegyezve, ismert Csokonai-munka. Egy hosszabb költemény iránt: »Csokonai és Földi közt halárontúli beszélgetés«, még nem mert Beöthy határozottabban nyilatkozni, aki különben az egész leletről kimerítő véleményt készít. * Játékremi. A nemzeti színházban: holnap, 29-én, »Dóra«, 30-án Bignio utósa föllépteül a »Tannhäuser«, május elsején »A szerelem iskolája« Rákosi Jenőtől, 2-án Chiomi E. k. a. első vendégjátékául a »Faust«, 3-án »A nagyzás hóbortja« német színmű először, 4-én a »Mignon« Chiomi kisasszonynyal, 5-én »Alfonz úr« és először az »Őszi napsugár«, 6-án »A nagyzás hóbortja.« A következő héten, május 8-án, lép föl először E. Kovács Gyula az »Othello«-ban, 9-én pedig »Lalla Roukh«-ot, David Felicien szép dalművét, szándékoznak színre hozni, új szereposztással. —A népszínházban, holnap (hétfőn) a »Cornevillei harangok«, ez idényben utóször, kedden a népszínházi alap javára: »Egy nő ki az ablakon kiugrik« először Soldosné asszonynyal s a »Szenes leány« Szigligetiné asszonynyal; csütörtökön a »Columbus« főpróbája miatt nem lesz előadás; pénteken: a » Columbus Kristóf« nagy látványosság először. * „ A falu rossza“ összes dalai ismét megjelentek a Táborszky és Porsch féle zeneműkereskedésben. Erkel Gyula alkalmazta énekre és zongorára, úgy, hogy a zongorarészt ének nélkül is lehet játszani. Hat dal van benne: »Itt vagyok, ragyogok,« »Sárgán virágzik a repce,« »Alig virad,máris alkonyúl,« »Húzzad csak, húzzad csak keservesen,« »Fogadásom tiltja szeretni,« »Én vagyok a falu rossza.« Ára egy frt. * Szigligeti „Trónkereső“-jét Schnitzer Jakab, a Petőfi »János vitéz«-ének műfordítója, fogja lefordítani a burgszínház számára. E színház megbízottja , Levinsky megköti az előadási jogra vonatkozó szerződést a Szigligeti-család megbízottjával, Tors Kálmánnal s Paulay Edével. E szomorújáték előadása után a burgban a »Fenn az ernyő« vígjátékot készülnek színre hozni. Később a »Valeriá«-t. * Párisba ! Coffrefort (Pázmándy Dénes,akit Liszt Ferenc méltán nevezett »le Párisien de Pesth«nek, a »Pesti Napló«-ban közhasznú sorokat ir arról, mint legjobb és legcélszerűbb Párisba utazni. Bécsben az Elisabeth-Bahn indóházánál, este hat órakor kezdődik az út. Legjobb direkt jegyet venni egész Párisig; a »Rundreisebillet«-ek nem célszerűek, mert összehurcolják az embert egész Svájcon, a Rajnamelléken vagy Belgiumon. A direkt jegy harminc napig érvényes, arra a célra, hogy minden állomáson meg lehet vele állani. Oda-vissza jegyek nem kaphatók. Osztrák bankókban (az árhullámzás szerint) az első helyi jegy ára körülbelül 82 frt, második hely 60 frt, »billet mixte« 66 frt 65 krajcárokkal. A »billet mixte« utasai második helyen utaznak egész Avricourtig, s itt elsőre szállnak át, hogy ne veszítsenek ötödfél órai időt, mint a második helyen járók. Harmadik osztályban utazni teljességgel nem való, 35 óra helyett ötven-hatvan óra alatt vergődik el az ember Párisig. A főbb állomások a következők Bécstől: Linz, Wels, Simbach (a bajor határszél), reggel hat órakor München, egy órakor Stuttgart, hét óra felé este Straszburg, éjjeli két órakor Avricourt, reggel 5 óra 15 perckor Páris. * Könyvek. Az utóbbi években műfordítóinkra mintha megújult varázst gyakorolna Horatius, anynyian foglalkoznak vele. Az ismertebb nevű fordítók közé legközelebb egy ismeretlen is lépett: K o ro s y Lajos, ki egy kis füzetben »Horác nehány költeményé»-t bocsátotta közre magyarul Fordított 13-at az ódák (köztük a Maecenashoz, Regulushoz, Augustushoz írtakat, a Vanitatum vanitast, a mezei életről szólót sat.) 7-et az episztolákból; ezek közt az »ars poeticát« is. A nélkül, hogy különösebb költői szín, kifejezésbeli erő vagy gyakorlottság nyilatkoznék a munkában, mely fölülemelné a kísérlet színvonalán, szerzőjétől nem lehet megtagadni sem a készültséget, sem a komoly igyekezetet. Néhol egyversszak sikerült neki, de a legtöbbször erőtetett és homályos. Mint előszavában írja: elsősorban magyarosságra törekedett s e törekvéséből folynak alexandrines és más magyaros rímes formájú kísérletei. Ilyenben fordította a Pizókhoz írt levelet is. Ha e formák bizonyos tekintetben alkalmasaknak látszanak is az antik naiv éposz s tán Horatius szerelmi dalainak is visszaadására, de kétségtelen, hogy magasabb szárnyalású ódáira — a kifejezés tömör erejének e mintáira — alig illik a bő rímekkel kisujtásozott öltözet. A kis füzet, ára 50 kr. — Egy másik füzetben, melynek címe: »A lyrai álláspont és Arany János« s ára 1 ft. Tóth Sándor több jóakarattal, mint sikerrel tart szemlét az antik és modern világ lyrikusai fölött s végül bővebben fejtegeti Arany lyráját. * A tavaszi lóverseny ez idén négy napon fog folyni: május 12-én, 14-én, 16-án, 19-én. Lesz új díj is: a »sorsolási díj«. Erre a lovaregylet másfélezer forintot szavazott meg; a győztes ló az egyleté lesz, mely ezt a helyszínén azonnal kisorsolja a közönség közt ötven-krajcáros sorsjegyekre. A négynapi versenyekre egy páholy ára hatvan forint. * Majális. Az országos nőképzőegylet majálisa május elsején (szerdán) lesz, az állatkert melletti vendéglő-helyiségben. A majális vendégei az állatkertbe szabadon mehetnek be. Már kora hat órakor katonazene fog játszani s reggeli lesz kapható. Az egész nap folytán frissítőkről és étkekről, mérsékelt szabott áron, az egylet hölgyei gondoskodnak. Lesz ízletes halászlé is. A nappali tánc három órakor, az esti zártkörű bál (egyszerű tavaszi öltözékekben) Patikárus zenéje mellett nyolc órakor kezdődik. Belépti jegy ára: délelőttre 30 kr, délutánra 50 kr, gyermekjegy fél áron. A zártkörű bálra, külön egy forint. * A színi előadások, melyek tegnap este voltak, méltán érdekelhették a közönséget. A nemzeti színházban, Bignio vendégjátékával, a múltkor nagy tetszéssel fogadott »Ernáni«-előadás ismétlése volt; a népszínházban Soldosné asszony utósa föllépte a »Tündérlak«-ban, az Eötvös-egylet javára.*