Fővárosi Lapok 1878. április (77-99. szám)

1878-04-28 / 98. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 98-dik számához. Néró e Terpnusz társaságában minden idejét zenetanulásra fordította, oly buzgalommal, hogy — mint mondva van — ha ily hajlamot érez a hadi tu­dományokra, felülmúlja a világ minden nagy katoná­ját. Későbbi művészi kirándulásai eléggé mutatják, hogy Terpnusz mester nem plátói eszmékkel gyújtotta lángra zenei szenvedélyét. A zenei szenvedély emésztő lángra gyűlt, s erre a mesteren kivül, kétséget nem szenved, legtöbbet tett a hízelgők serege. Van példa rá, hogy hízelgés a nagyokat is megszédítvén, nevet­séges, a hatalmasokat pedig veszélyes bolondokká te­heti. Néró veszélyes bolond lett, annyira, hogy aki Róma utcáin, volt légyen kézműves vagy közkatona, imádva kérte őt, hogy hallassa mennyei énekszavát: nemcsak engedett a fölhívásnak, de bőkezűsége sem ismert határokat. Ellenben ha csak sejtette, hogy va­laki nem hajlandó hódolni művészete előtt, elbúcsúz­hatott a fülétől, orrától vagy életétől. És tudván ezt Róma, mit tehetett okosabbat, mint istenírni az ő szép énekszavát s vigyázni a maga orrára, fülére és életére. így lett Róma, az egész birodalom és Görög­ország hízelgővé, igy lett Néró naponkint veszélye­sebb bolonddá, s igy lettek áldozataivá mindjárt kez­detben saját anyja,Burrhus és Seneca, kik, mint legkö­zelebb állók, egy császárhoz méltatlannak tartották ama szenvedélyt s vagy el akarták fojtani vagy lega­lább mérsékelni. Senki és semmi sem állván többé útjába s Terp­nusz mester három év múlva a művészet koronáját is fejére tevén, mint nyilvános dalnok megindult Nápoly felé. Apollónak öltözve vonult e városba, zenészek s tisztek nagyszámú kíséretében, kik ezer szekeret vet­tek igénybe, ezüsttel gazdagon díszített lovaktól s öszvérektől vonatra. A boldog Nápoly soha sem lá­tott ily vonatot, melyben az ember nem a patríciuson, hanem a patriciusi fényben csillogó ló-és szamárszagú kocsison és öszvérhajtón kezdődött. A több napon át folyó hangversenyeket megszámlálhatlan nép bámulta. Mindjárt Néró első felléptekor, mintha anyja s neve­lői vérét a haragos istenek meg akarták volna beszúlni, mintha Apolló, ki egykor a vele mérkőzni merészkedő Marsyást elevenen megnyúzatta, most szintén meg­büntetné a kontárt: a Vezúv dörögni kezdett s ezt földrengés követte. De az anyagyilkos ily csekélységre nem jött zavarba. Bevégezte énekét s a színpad, a római nép és művészet romlására, csak lelépte után omlott össze. A boldog Nápoly aztán folyton élt új Apollója jótékonyságával, mert művészetét a legna­gyobb tetszéssel fogadta. Ezután ötezer zenészt fogadott szolgálatába, kik dús fizetésért térdet-fejet hajtottak előtte. Nápoly példájára a római nép is elég okos­ arcátlan volt tér­den esdekelni, hogy Rómától se tagadja meg isteni művészetét, s ezt szintén megnyervén, Róma is határ­talan hízelgő lett. Csoda-e, ha Néró ezután csak ko­médiások társaságában élt ?, ezekkel osztozott a nyil­vános előadások jövedelméből?, s a művészetével szerzett pénzt többre becsülte császári jövedelménél? Mindamellett azonban, hogy a zenészekkel így fillére­­zett, nagylelkű is tudott lenni. Egyszer az Őrjöngő Herkules szerepét adta. Leláncolva dühöngött. Egy katona az őrségből, nem tudván, hogy ez csak komédia, fegyveresen oda rohant császárja megmentésére. Nérótól aztán, kinek nagyon tetszett e bárgyúság, 250,000 tallér értékű pénzt kapott ajándékba. Csoda-e, ha a nép hízelgett, a patrícius azonban — legalább magában — mélyen megvetette az isteni művészt és az isteni művészetet. De Néró mintha sejtette volna ez idegenkedést, vagy hogy ezáltal magát igazolja, kényszerítette a legfőbb rangú államférfiakat és patri­­ciusnőket vele együtt komédiázni. Mellőzve a Tyridates arméniai király Rómába jöttekor egymillió néző jelenlétében tartott versenyét, melyen mint hárfa- és lyra-művész nyert jutalmat, röviden elmondom görögországi műutazását. Ötezer markos legényt vitt magával, kik elő­adásai, versenyei alatt csendet, rendet csináljanak és­­ tapsoljanak. A­ki ilyenkor mert mozdulni, vagy épen zajt csinált, nem volt biztos életéről. Yespasián is elkísérte ez útjában, vagy legalább kénytelen volt elkísérni, az a Yespasián, ki utódja lett — nem a művészetben, hanem a trónuson, alig tudta őt kien­gesztelni azért, mert egy előadás alkalmával elszuny­­nyadt. Egyébiránt a görög művészek elég okosak vol­tak rosszul játszani, gyöngén énekelni, egy szegény ördög kivételével, kinek jobb lett volna némán szület­nie a világra, mert így az isthmiai játékok alkalmával inkáb­b megölette magát, hogysem a nemzeti Apollót megtagadja. Az élő művészeket Nérónak nem volt elég legyőznie, de sehol sem maradhatott tőle olyan szobor, emlékoszlop, melylyel a görög nép egy-egy nagy művészét tisztelte meg. Ezeket tán Rómába vitette a város díszítésére ? Összetörette, mintha ezt mondaná: »a múlt nem ér semmit, én vagyok a jövő.« Mindezekről aztán, mint nagy eseményekről, futárok által értesí­tett Rómában a szenátust , képzelhetjük, hogy a szenátorok mint örvendettek. Hosszas volna a műutazás részleteibe bocsátkoznom. Visszajöttéről is csak azt mondom el, hogy Nápoly, Antium és Alba­­num falain rést töretett, s mint nagy hódoltató e ré­seken át tartotta diadalos bevonulását. E menetet Rómában Augusztus diadalíve alatt tartotta. Egy Diodorosz nevű legyőzött hárfást vitt magával, mint hódoltatok szokták a legyőzött ellenség királyát. A fejét olympiai korona díszítette s még egy pythiait tartott a kezében. Előtte 1800 egyén megannyi koro­nával. Minden koronára fölirva a verseny helye, ideje, neme­s a győztes dal. Hogyne örvendett volna mind­ezeknek a szenátus! Nérónak egyébiránt gyönge, fátyolozott ének­szava volt. Ápolására mindent elkövetett. Fölírom e módszert, ha netalán valaki napjainkban is hasznát venné. Gyümölcsöt soha sem evett. Gyakran használt hányzatok Hanyatt feküdt, a gyomrára egy vékony ólomlapot illesztve. Nehogy a sok beszéd megártson, nyilvánosan nem szónokolt. Ez sem volt elég, mert Görögország meghódítása után egy phonaikus­ i (hangápoló) hivatalt állított fel. E hivatalnak szigorú kötelessége volt vigyázni, hogy a császár csak az ő jelenlétében beszéljen; ha igen hangosan szól, figyel­meztesse ; sőt ha a megintés hasztalan, úgy a száját dugja be egy zsebkendővel. Ki mondja meg, hová fejült e nagy tehetség ily rendszabályokkal, ha nem lett volna Rómában egy hatalmas elem, mely nem tűrhette tovább, hogy magának is komédiáznia kell ? Ez elem pártot ütött, a légiókat fellázasztotta s Nérónak szaladnia kellett; mindenütt nyomban üldözték a szerencsétlent, s nem volt más menedéke, mint a halálnak két módja: meg­halni saját, vagy meghalni üldözői keze által. A töb­bit már elmondtam, így gyűlölte meg a zenét a patrícius, holott meggondolhatta volna, hogy a jó nem rossz azért, mert rossz oldala is van. S ezek után vájjon mi lehet ránk nézve a leg­természetesebb tanulság ? Örvendjünk, hogy virtuózainknak nem adatott császári hatalom. Mert mint a népdal mondja: »Ha egérnek szarva volna, minden boglyát szély elszórna.« De ne bántsuk a művészetet, ne bántsuk a mű­vészeket. Miután bizonyos kérdések Plátó óta nap­jainkig nem dőltek el, addig míg eldőlnének, állapod­junk meg abban, hogy a művészeti anyag és a művész két különböző dolog. A közönség nem azért megy a színházba, hogy színész legyen; hallgassa hát a vir­tuózt is, tisztelje, művészetére magasztosuljon fel, de ne utánozza. Mert kérdés tárgya: vájjon a művészeti anyag a vele foglalkozókat nem sorvasztja-e el emberi mi­­nőségekben, mint az ind mithász szerint ama dal, mely porrá égetette ama dalnokot, ki elég vakmerő volt ajkaira venni ? Én azt hiszem, nem igaz. Mert ha hinném, úgy meg kellene tagadnom a paedagogiát. Bartalus István. 479 Fővárosi h­írek. * Csokonai ismeretlen költeményei. A régi magyar költészet barátai örömmel fogják fogadni a hírt, hogy egy szerencsés véletlen Csokonai Vitéz Mihálynak néhány oly költeményét mentette meg, melyek eddig teljesen ismeretlenek voltak. Az iroda­lom terén is működő Brankovics György honvédtiszt egy bécsi ház padlásán régi könyveket talált, melyek a század legelején maradtak még ott egy gárdista után. A könyvek közt egy kis írott füzetre is akadt, s ebben néhány »Cs. V. M«-mel jegyzett költeményre, melyet bővebb megtekintés végett Beöthy Zsoltnak küldött le. Ettől értesülünk, hogy a füzet két teljesen ismeretlen Csokonai verset tartalmaz: »Egy sírhalom felett« és »A Sz. Pim­pla felé segíts!« A harmadik »Konstantinápoly« című, érdekesen egészíti ki a Toldy Ferenc töredékes közlését. A jegyen s belső okokon kivűl — mindegyik egészen a Csokonai szelleméből fakad és verselésök is tisztán az övé — bizonyítja hitelességüket az a körülmény is, hogy a füzetnek néhány darabja, mely alá szinte Cs. V. M. van je­gyezve, ismert Csokonai-munka. Egy hosszabb költe­mény iránt: »Csokonai és Földi közt halárontúli be­szélgetés«, még nem mert Beöthy határozottabban nyilatkozni, a­ki különben az egész leletről kimerítő véleményt készít. * Játékremi. A nemzeti színházban: holnap, 29-én, »Dóra«, 30-án Bignio utósa föllépteül a »Tannhäuser«, május elsején »A szerelem iskolája« Rákosi Jenőtől, 2-án Chiomi E. k. a. első vendégjá­tékául a »Faust«, 3-án »A nagyzás hóbortja« német színmű először, 4-én a »Mignon« Chiomi kisasszony­nyal, 5-én »Alfonz úr« és először az »Őszi napsugár«, 6-án »A nagyzás hóbortja.«­­ A következő héten, május 8-án, lép föl először E. Kovács Gyula az »Othello«-ban, 9-én pedig »Lalla Roukh«-ot, David Felicien szép dalművét, szándékoznak színre hozni, új szereposztással. —A népszínházban, holnap (hétfőn) a »Cornevillei harangok«, ez idényben utó­­ször, kedden a népszínházi alap javára: »Egy nő ki az ablakon kiugrik« először Soldosné asszonynyal s a »Szenes leány« Szigligetiné asszonynyal; csütörtökön a »Columbus« főpróbája miatt nem lesz előadás; pénteken: a » Columbus Kristóf« nagy látványosság először. * „ A­ falu rossza“ összes dalai ismét megje­lentek a Táborszky és Porsch féle zeneműkereskedés­ben. Erkel Gyula alkalmazta énekre és zongorára, úgy, hogy a zongorarészt ének nélkül is lehet játszani. Hat dal van benne: »Itt vagyok, ragyogok,« »Sár­gán virágzik a repce,« »Alig virad,máris alkonyúl,« »Húzzad csak, húzzad csak keservesen,« »Fogadásom tiltja szeretni,« »Én vagyok a falu rossza.« Ára egy frt. * Szigligeti „Trónkereső“-jét Schnitzer Ja­kab, a Petőfi »János vitéz«-ének műfordítója, fogja lefordítani a burgszínház számára. E színház megbí­zottja , Levinsky megköti az előadási jogra vonat­kozó szerződést a Szigligeti-család megbízottjával, Tors Kálmánnal s Paulay Edével. E szomorújáték előadása után a burgban a »Fenn az ernyő« vígjáté­kot készülnek színre hozni. Később a »Valeriá«-t. * Párisba ! Coffrefort (Pázmándy Dénes,a­kit Liszt Ferenc méltán nevezett »le Párisien de Pesth«­­nek, a »Pesti Napló«-ban közhasznú sorokat ir arról, mint legjobb és legcélszerűbb Párisba utazni. Bécs­­ben az Elisabeth-Bahn indóházánál, este hat órakor kezdődik az út. Legjobb direkt jegyet venni egész Párisig; a »Rundreisebillet«-ek nem célszerűek, mert összehurcolják az embert egész Svájcon, a Rajna­­melléken vagy Belgiumon. A direkt jegy harminc napig érvényes, arra a célra, hogy minden állomáson meg lehet vele állani. Oda-vissza jegyek nem kapha­tók. Osztrák bankókban (az árhullámzás szerint) az első helyi jegy ára körülbelül 82 frt, második hely 60 frt, »billet mixte« 66 frt 65 krajcárokkal. A »bil­let mixte« utasai második helyen utaznak egész Avricourtig, s itt elsőre szállnak át, hogy ne veszítse­nek ötödfél órai időt, mint a második helyen járók. Harmadik osztályban utazni teljességgel nem való, 35 óra helyett ötven-hatvan óra alatt vergődik el az ember Párisig. A főbb állomások a következők Bécs­­től: Linz, Wels, Simbach (a bajor határszél), reggel hat órakor München, egy órakor Stuttgart, hét óra felé este Straszburg, éjjeli két órakor Avricourt, reg­gel 5 óra 15 perckor Páris. * Könyvek. Az utóbbi években műfordítóinkra mintha megújult varázst gyakorolna Horatius, any­­nyian foglalkoznak vele. Az ismertebb nevű fordítók közé legközelebb egy ismeretlen is lépett: K o r­o s y L­a­j­o­s, ki egy kis füzetben »Horác nehány köl­temény­é»-t bocsátotta közre magyarul Fordított 13-at az ódák (köztük a Maecenashoz, Regulushoz, Augustushoz írtakat, a Vanitatum vanitast, a mezei életről szólót sat.) 7-et az episztolákból; ezek közt az »ars poeticát« is. A nélkül, hogy különösebb köl­tői szín, kifejezésbeli erő vagy gyakorlottság nyilat­koznék a munkában, mely fölülemelné a kísérlet színvonalán, szerzőjétől nem lehet megtagadni sem a készültséget, sem a komoly igyekezetet. Néhol egy­­versszak sikerült neki, de a legtöbbször erőtetett és homályos. Mint előszavában írja: első­sorban magya­­rosságra törekedett s e törekvéséből folynak alexan­drines és más magyaros rímes formájú kísérletei. Ilyenben fordította a Pizókhoz írt levelet is. Ha e formák bizonyos tekintetben alkalmasaknak látsza­nak is az antik naiv éposz s tán Horatius szerelmi dalainak is visszaadására, de kétségtelen, hogy ma­gasabb szárnyalású ódáira — a kifejezés tömör ere­jének e mintáira — alig illik a bő rímekkel kisujtáso­­zott öltözet. A kis füzet, ára 50 kr. — Egy másik füzetben, melynek címe: »A lyrai álláspont és Arany János« s ára 1 ft. Tóth Sándor több jóakarattal, mint sikerrel tart szemlét az antik és modern világ lyrikusai fölött s végül bővebben fej­tegeti Arany lyráját. * A tavaszi lóverseny ez idén négy napon fog folyni: május 12-én, 14-én, 16-án, 19-én. Lesz új díj is: a »sorsolási díj«. Erre a lovaregylet másfél­ezer forintot szavazott meg; a győztes ló az egyleté lesz, mely ezt a hely­színén azonnal kisorsolja a kö­zönség közt ötven-krajcáros sorsjegyekre. A négynapi versenyekre egy páholy ára hatvan forint. * Majális. Az országos nőképzőegylet majálisa május elsején (szerdán) lesz, az állatkert melletti ven­déglő-helyiségben. A majális vendégei az állatkertbe szabadon mehetnek be. Már kora hat órakor katona­zene fog játszani s reggeli lesz kapható. Az egész nap folytán frissítőkről és étkekről, mérsékelt szabott áron, az egylet hölgyei gondoskodnak. Lesz ízletes halászlé is. A nappali tánc három órakor, az esti zártkörű bál (egyszerű tavaszi öltözékekben) Patiká­­rus zenéje mellett nyolc órakor kezdődik. Belépti jegy ára: délelőttre 30 kr, délutánra 50 kr, gyermekjegy fél áron. A zártkörű bálra, külön egy forint. * A színi előadások, melyek tegnap este vol­tak, méltán érdekelhették a közönséget. A nemzeti szín­házban, Bignio vendégjátékával, a múltkor­ nagy tet­széssel fogadott »Ernáni«-előadás ismétlése volt; a népszínházban Soldosné asszony utósa föllépte a »Tün­­dérlak«-ban, az Eötvös-egylet javára.*

Next