Fővárosi Lapok 1878. május (100-125. szám)
1878-05-19 / 116. szám
Vasárnap, 1878. május 19. 116. szám Tizenötödik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre...........................8 írt. Negyedévre.......................4 . Megjelenik , ünnep utáni napokat kivéve mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintugy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Felsőhajtás. Csak lett volna mégis végre Oly csöpp, melynek nem volt mérge, Csak egy jó nap, mely boldog volt, Kötelék, mely föl nem bomlott. Csak lett volna egy kis bála, Szív, mely nekem volt kitárva, Remény magvát hintem folyvást, S mit arattam ? csak lemondást! Csak lenne egy kicsi vánkos, Melyre fejem hajthatnám most, Egy kis nyugpont, enyhe emlék, Melyen én is pihenhetnék ! Tóth Kálmán: Az ördög története vagy élete és működése a társadalomban, irta Wertheimer Ede. A legnagyobbszerű újkori költemények egyike, mely minden nyelvre lefordíttatván, majdnem megszűnt nemzeti vagyon lenni: Goethe, »Faust«-ja az ördög és tevékenysége iránti hitnek remek emléket emelt. Míg Goethe arra használta Mephistophelest, hogy Faust lelkét megrontsa, másrészt Le Sage »Le diable boiteux« (a sánta ördög) című regényében az alvilág urát, Goethe szerint: »den herrn der Ratten und der Mäuse, der Fliegen, Frösche, Wanzen,« akként szerepelteti, hogy egy tanulónak kalandjainál vezetőül szolgáljon, ki előtt magát szokott szeretetreméltó modorában mint nevetséges házasságok szerzője s egyúttal mint olyan mutatja be, ki a fényűzést, a szerencsejátékokat s az alchémiát behozta, valamint a carousselt, a táncot, a zenét, a színházat és minden új francia divatot feltalált. Hogyha ily módon kitűnő szellemek az ördögben való hitet alkotásaik számára kiaknázták, úgy a mint Shakspeare az ő drámáiban az egész kísérteties világot szolgájává teszi, ugyan a hitet a korábbi időkben nem mint költői képzeletet, hanem akként látjuk elterjedve, hogy minden néposztály körében hiszik annak valóságos hatalmát és teljes tevékenységét. Csupán azokat a mondákat s csak a babona számos nemeit, melyek a nép felfogásait jelzik, kell megpendíteni s mindgyárt meggyőződünk arról, hogy az ördögben való hit egykor hatalmas volt s még most sem halt ki egészen. Talán szabad állítanom, anélkül hogy ezzel bárkit sérteni akarnék, még ma is nem egy találkozik, aki majd visszaemlékezve azokra, amiket itt hallott, elalvás előtt bizonyos borzongást fog érezni, azt mondván: bárcsak ne festette volna az ördögöt a falra, végre talán még el is jöhet. Olyan képzeletek, melyek évszázadokon át uralkodtak, vajmi nehezen vesztik el hatásuk erejét. Az ördög iránti hit valóban ma is meglehetősen el van terjedve. A művelt egyén ugyan nem hisz benne, vagy legalább szégyenli magát benne hinni; de lessük meg csak a népet s meg fogjuk hallani, hogy a sátán még ugyancsak háborog körében; sőt lessük meg önmagunkat különféle szólásmódjainkban, s valóban, nem egynek képies értelme az ördög egykori uralmára fog mutatni. Sokáig azt vélték, hogy Machiavelli csak az ördög támogatásával és segítségével írhatta meg »Il principe« című, a »fejedelemről« szóló könyvét. Egész Németországban hitték, hogy a szabadkőmívesek az ördöggel állanak szövetségben, hogy az őket pénzzel segíti s hogy János napján ünnepélyt tartanak, melynél az ördög is jelen van fekete kutya alakjában. Bizonyára érdekes, hogy Attila és hunjairól valaha az a hit élt, hogy elűzött varázslónőktől és gonosz szellemektől származtak. Luther Mártonról pedig állították, hogy fia az ördögnek, ki egykor utazó ékszerész álarca alatt egy wittenbergi polgár házába járatos lett s ott az egyetlenegy lányka szerelmét megnyerte. Luther még maga is hallotta éjjel, a mint a sátán egy zsák mogyoróval borzasztó zajt ütött. A wittenbergi kolostorban Luther, míg tanulmányaival foglalkozott, hallotta az ördögöt oly erősen zajongani, s ez őt oly sokáig zavarta, hogy könyvecskéjét betette és ágyba ment. Azután boszankodott, hogy nem dacolt a bohóccal. Egyébiránt számtalan ördögöt különböztetett meg: országos ördögöket, fejedelmieket, jogászi és iheologiai ördögöket. Egyszersmind a tűz keletkezését illetőleg igen kényelmes elmélettel birt:a hol egy tűz fellobog, — mondá ő — ott mindenkor egy kis ördög ül mögötte s belefúj a lángba. Még a múlt században azt a szerződést, melyet Luxembourg hercege, mint orániai Vilmos ellenfele, az ördöggel kötött, kimerítően s minden paragraphusával együtt közölték a közönséggel. A herceg elég szépészeti érzéket mutatott, midőn magától az ördögtől is kikötötte magának, hogy előtte soha sem szabad az ő borzasztóan rút külsejében, hanem csak kellemes alakban megjelennie. Liguori Alphonz, kit a pápa egyháztanári méltóságra emelt, a gyóntató atyáknak ezt a tanácsot adja: előforduló esetekben a varázslókat és boszorkányokat kényszerítsék, hogy az ördöggel kötött szerződésüket, mely írásba van foglalva, kiadják és elégessék; ha pedig csak is az ördög birtokában lenne a szerződés, akkor nem szükséges ennek kiadását erőszakolni, mert ugyanaz, a töredelmesség által elegendő módon föl lesz oldva. Midőn a vasutak életbe léptek, a parasztok azt beszélték egymás között, hogy a sátán találmánya, miért jutalom gyanánt minden vonattól egy lelket elrabol. Tyrolban az a vélemény uralkodott, hogy ha valaki húsvét-éjszaka tizenegy és tizenkét óra között valamely keresztútra fekszik, s ha minden nevetséges és borzadalmas jelenéssel dacolva, se nem nevet, se nem sír, se nem imádkozik, se nem beszél, akkor eljön az ördög egy vadász képében s győzelmet és megsebezhetlenséget, a kocka- és kártyajátéknál pedig szerencsét ígér. Csehországban azt hiszik, a gonosz lelket arról lehet megismerni, hogy valamely kereszt megpillantásakor erősen prüsszentenie kell. Németország különféle vidékein a vadászok állítólag szövetségre lépnek az ördöggel, hogy a soha sem tévesztő lövéssel bírhassanak. Az eljárás ennél igen csodálatos. A vadász az úr vacsorájánál a szent ostyát szájában elrejtve megtartja, azután valamely fára tapasztja s keresztüllövi. A lövésre az ostyából vércsöppek hullanak, melyeket egy alája terített fehér kendőn felfognak és ezzel együtt egy cserépfazékban elégetnek; ezután a hamut a golyóöntéshez felolvasztott ólom közé vegyítik. Ekkor a vadász azt mondja: »Komm, Teufel, halte mir das Thier, ich gebe dir meine Seele dafür« (Der ördög, tartsd ez állatot, neked adom értte lelkemet.) Elég erre a bűvös vadászról szóló elterjedett mondára hivatkoznom. Magyar mondák is megtanítanak arra, hogy minő fontos szerepet játszott az ördög a kincsásásoknál és várépítéseknél. Mennyi szólásmód utal rá! Ellentétben azzal, hogy »isten hozta, isten fogadja,« azt mondják: »ördög vigye,« »vén bába ördögök hadnagya,« »ki ördöggel cimborál, annak ördöggé kell lennie,« »ördögöt fest a falra,« »ördög adta teremtette.« Nem messze Gyalutól, a hideg Szamos közelében, az ördögnek egy felségesen szép kertje volt, mely a néphit szerint még ma is létezik, s melyet a költői képzelet eleven színekkel fest. E szerint ez a kert négyszögű sziklabarlang fenekén fekszik, oly mélyen, hogy aki bele akarna menni, annak előbb pokoli sötétségen kellene keresztülhatolni, mielőtt azután nappalodnék. Mennél mélyebben jut azonban, annál világossabbá és fényesebbé lesz körülötte. E földalatti fényben feküdt az ördög kertje, virágokkal telve, melyeket az emberi nyelv leírni nem képes. Szent Dömötör váráról, a kis Küküllő balpartján, egy másik magyar monda azt beszéli, hogy az ördög segélyével épült. Jutalmul azért a pokol fekete embere a vár tulajdonosait minden éjjel eke elé fogta be, rézostorral hajtotta őket s igy szántott velök egy árkot, olyan mélyet, hogy még ma is látható. A nép azóta ördög árkának nevezi s a székelyek később állítólag a szántóvasat is megtalálták. Mint a magyar, úgy az oláh mondák is hódolnak az ördögnek. A Sebes partján, tátongó mélységű völgyben fekszik egy Kápolna nevű oláh falu. Hatalmas kősziklák tornyosulnak itt a patak partján. Csupán e sziklák egyikén van egy kis kősík, alig néhány lábnyi terjedelmű, hol állítólag lábnyomok kinyomata látszik. Harminc ötnyire e kőlap alatt a habzó vízből kimered egy idomtalan szikla, mely bálványkép alakjával bir, keresztbetett karokkal és lehajtott nyakkal. Erről a szikláról azt mondják, hogy ez a megkövült gonosz lélek s a nép ma is »piatra drakului«-nak (ördög kövének) nevezi. Mert miután az ördög a szép leányokat szereti és Kápolna e tekintetben nagy hírnek örvend, a gonosz lélek nem akart ízlése ellen véteni, s mindjárt ama helység legszebbikét ragadta el, ki azonban már menyasszony volt. Midőn az ördög e zsákmányával már ép az ablakon át akart kirepülni, megérkezett a vőlegény s még jókor belekapaszkodott szép menyasszonyának lábaiba. Az ördögnek nehéz volt a teher, mert egyszer az ördögnek is nehézzé válhatik valami, s azért a kettős teherrel az említett kőlapra feküdt. Ekkor küzdelemre került a dolog, melyben a vőlegény lett a győztes. Innen a lábnyomok és az ördögnek amaz idomtalan kővé való átváltozása. Az ördög iránti összes hit a képzelet csodaműve, mely mégis az embernél ennek teljes realitásában érvényre jut, és az ijedtség és a félelem által, melyet terjesztett, megszűnik pusztán a képzelet játéka lenni. De ha még ma is félnek némelyek az ördögtől, e félelem lényegesen más, mint a korábbi időkben volt. Az ijedelem, melyet a sátán a középkorban okozott s előidézett, oly nagy volt, hogy a szerzetesek az éj közepén fölkeltek, őröket állítottak ki s virasztás és imádkozás által iparkodtak elűzni a sohasem alvó ellenséget. Ha még ma is sokan hisznek az ördögben, legalább nem fizetik meg ezt a hitet kínteljes halállal, habár közelebb Mexikóban ismét boszorkányokat égettek meg, kik néhány ember testéből szentelt vízzel akarták az ördögöt kiűzni. Az ördögben való hitnek megvan a maga szomorú oldala, mely mindenkor előttünk lebeg, valahányszor arra kell gondolnunk, mily sokaktól rabolta el nemcsak a lélek, a szív és kedély nyugalmát, hanem mily sokan lakoltak értte, borzasztó fájdalmak között, szenkint és tagonkint való megsemmisülés által a máglyán vesztve élteket. Csodálatraméltó, hogy a társadalomnak minden osztálya, különösen pedig az, mely az egyháznak szolgált, e pokoli hit befolyása alatt állott. Apácák naponkint kétszáz imát mondtak s a szerzetesek böjtöltek, hogy a sátán csábításait maguktól távol tartsák. Semmit sem használt, a gonosz lélek szolgái mégis keresztülhatottak a cellákon, s mindenféle alakok, oroszlányok, kígyók, skorpiók, farkasok, bikák, medvék, párducok törték be a tért s össze-visszatolongva, roppant lármát ütöttek. Hogyan kellett azután egy ilyen jámbor szerzetesnek félnie! Szent Makárius Alexandriában egykor maga látta, hogy a szerzetesek közé aethiopiai fiúk alakjában kis ördögök keveredtek, nem azért, hogy amazoktól jámborságot tanuljanak, hanem hogy őket kínozzák és boszantsák. (Folyt. köv.)