Fővárosi Lapok 1879. február (26-49. szám)
1879-02-01 / 26. szám
M■ Szombat, 1879. február 1. 26. szám. Tizenhatodik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre........................ • 8 ^ Negyedévre.........................^ n Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Könnyű fájdalmat. (Elbeszélés.) B. Büttner Júliától. (Folytatás.) — Vigyázzon csak! — figyelmeztetett engem, — mint sápadozik Kékes, ha önnel bizalmasan csevegek. Tegnap is, mikor arcképemet átadtam önnek, ő nagy haraggal és sértődéssel egy gyilkos tekintetet vetett ránk s azzal kiszaladt a szobából. Apám ép jött haza, s a folyosón találkozott vele, s mert már is ismeri féltékenykedését, hát szép szóval vissza akarta hozni, de Kékes kézzel-lábbal ellenkezett, s utoljára is azt mondta, hogy el kell mennie, mert gyomorgörcse van. Persze, erre apa eleresztette őt útjára, hanem mennyit nevetett azóta azon, hogy Kékes a féltékenységtől gyomorgörcsöt kapott! És az a bohó apa el is mondja ezt mindenkinek. Én pedig azért úgy haragszom ! Magam is jót nevettem azon, hogy Kékesnek gyomrára mily rossz hatással van a szerelem, s ezután Ellával összebeszélve bármikor felkerestük együtt Kékest, ha jelen volt a társaságban, és részvéttel tudakozódtunk egéssége után. Persze az a mama háta mögött történt, mivel ő nem engedte volna meg így nyugtalanítani a szerencsétlen udvariét, ki iránt gyöngéd nőiességgel, mély részvétet érzett, s gyakran sajnálkozott előttem felette, hogy úgy nem tud uralkodni szívén, s annyira rabja érzelmeinek, az a szegény fiú! (csak úgy hüledez és sápad, ha Ellát meglátja.) Őt pedig egyre azzal ostromolja, hogy anyai tekintélyével vigye ki Ellánál, mikép az az ő kezét elfogadja. — Mert az a szegény, balga fiatal ember azt hiszi, — téve hozzá sajnálkozó nevetéssel, — hogy az anya árucikknek tekintheti gyermekét, kit a legtöbbet ígérőnek eladhat! Azért hozza fel folyton azt, hogy mennyi vagyonnal bir ő, s hogy különb fogatot tartana Ellának, mint gróf Szamosvári, vagy Káldor a követ, vagy az alispán. Mintha Ella olyan hiú s kapzsi lenne, mint más leányok, és adna arra valamit, vagy mintha én Ellát oly tunyának s fényelgőnek neveltem volna, hogy az kénytelen lenne a férjválasztásnál csupán a vagyonra lenni tekintettel. Hisz én leányomat én azért szoktattam minden házi dologhoz, s azért szoktattam igénytelenséghez, hogy ha férjet fog választani, választhasson a kevésbé vagyonos férfiak közül is. Mert a mai világban a gazdagság csaknem egyértelmű az aljassággal, és csak több alkalmatud aljassá lenni annak, aki nem az. Én csak bánattal látnám, ha Ella szíve valami nagyvagyonú férfihoz vonzódnék. Több ízben nyilatkozott előttem Tárnokyné ehhez hasonlóan, és én nemcsak elbájolva, de szivemig meghatva voltam e kitűnő nő és anya nemes gondolkodásától. Elragadtatva dicsőítettem is őt azért mindenfelé. — Volt is okod rá, — kacagott fel Klári néni, kötését félredobva s kissé piros kezeit egymásba kulcsolva, — mert hisz a közélet színpadán szereplő nők között, azokat, kik ügyesek az ámításban, csak úgy dicsőíthetitek épen, mint Thália felkent papnőit! Sőt igazság szerint azokat még jobban kellene imádnotok a színjátszás művészetéért, mint a színésznőket, kik a színpadon többnyire rosszabbul játszák szerepeiket, mint közöttünk az élet komédiásnői, kik szintén az élet kényelmeiért sokkal nagyobb művészettel s tökélylyel adnak hősnőt, szerelmest, anyát, már amint szükséges. Ők mindig résen, mindig készen vannak titeket elbolondítani. S rosszul mondtam elébb, mert nem is orrotoknál fogva, oh, rem ! hisz habfehér kezeiket féltenék az ily érintkezéstől, — de füleiteknél fogva vezetnek ide-oda kényük-kedvük szerint. Miklós hangos hahotára fakad, míg Bóra kedves sajnálkozással vonja végig kis kezét férje fején. — Szegény füleid ezer szerencse, hogy bajuk nem történt! — mondja enyelgve. Miklós ajkaihoz szorítja a részvétes kezecskéket. — Ügyes kezekben voltak azok, kicsikém, nem is éreztem a hablágy ujjakat, melyek azoknál fogva vittek egyenesen a házasság paradicsom-kertje felé. S igy vezetve, már a kapu előtt álltam, mikor az istenek újra latba vethették bűneimet, s úgy találhatták, hogy talán nem is érdemlem én meg azt a büntetést, amit rám róttak, s elégségesnek tartották, ha csak több ideig tartó kegyetlen, kínos fogfájást küldenek rám, heves gyuladással, daganattal, ami nemcsak az ágyhoz szegzett, hanem úgy eltorzította arcomat, mikép öreg ápolónőm alig győzte sajnálkozással és csodálkozással: »hogy igy el tetszett galádálni!« Tárnoky az első napokban meglátogatott s elmondta azt is, hogy a nők megbízásából jött, mivel azok igen nagyon sajnálnak, sőt aggódnak is felettem. Mire én majdnem könyekig meghatva köszöntem részvétüket. Később újra eljött Ella atyja s akkor igen sürgette, hogy vessek már véget ennek az állapotnak, s a gyuladás dacára huzassam ki fogamat s jöjjek mielébb hozzájuk. Hanem én nem tudtam magamat rászánni a műtétre. A halálbüntetésnek akkor sem vagyok barátja, ha azt másokon hajtják végre, nemhogy még saját énemnek egy részét foszszam meg az élettől, ha az mindjárt rossz is. így aztán két hetet töltöttem szenvedve, tűrve, ha nem is békében, mint arról bizonyságot tehet öreg ápolónőm, ki együtt örült velem, midőn végre megszabadultunk, én a bajtól, ő pedig, mind a kettőnktől. Tárnoky nem jött többször, de már is mentem őt, hogy mennyire szeles sas, s így biztosra vehettem, hogy csak azért felejtett úgy ide, pedig én vágyva vágytam tudni róluk, és amint kimehettem, első utam is hozzájuk vitt. Tárnokyné meleg részvéttel fogadott, ha kissé idegenebb is volt modorában. No, de nem találtam egyedül, mellette a pamlagon egy koros férfi ült, kit Dobos Antalnak nevezett, midőn minket egymásnak bemutatott. Akkor alig ügyeltem az előttem idegen vendégre s rövid társalgás után Ellához fordúltam, ki az ablaknál állt s duzzogva fogadta szavaimat, s közben csaknem sértődötten mondta, hogy csupán magamat okozhatom a miatt, hogy bajom oly hosszasan tartott. De mily boldoggá tett e duzzogással! Örömben, gyönyörben úsztam, mert nem úgy vehettem-e azt a nyilatkozatát, mint vallomást? hisz nem azért, neheztelt-e ez az angyali teremtés, mert oly soká nem láthatott. No, a mama nem a szerelem önzésével tekintette elmaradásomat, ellenkezőleg ő még most is anyai gonddal aggódott felettem, s alig váltottam Ellával néhány szót, mikor azzal szakította félbe társalgásunkat, hogy nekem az épen nem jó, ebben a rút, nedves időben még fél betegen künn járni, s ha én jó és saját javamat belátó akarok lenni, úgy még néhány napig őrizni fogom a szobát. — Mert, ha ön olyan könnyelműn bánik egésségével, akkor nekünk kell arra gondot viselni, azért most is csak menjen szépen haza és ne mutassa magát, míg ez a rossz idő tart. No, ugye Dobos, hogy ezt meg kell neki tenni ? Az utolsó szavakat már vendégéhez intézte, ki mellette a pamlagon hanyagul hátraveté magát, s miután megnézett engem monokliján át, azt leejtve nagy kegyesen mosolygott felém. — Igaza van nagysádnak; de az a kérdés, befogja-e azt látni fiatal barátunk is, hogy javát akarjuk ? — Belátni könnyebb, mint szót fogadni, — mondám s Ellára néztem; de mivel ő duzzogva fordult el s még válaszolni sem akart, azért jobb nap reményében mihamar búcsút is vettem Tárnofeyéktól, ott hagyva Dobost, ki midőn távozásomnál kezet nyújtott, melegen biztosított barátságáról. Mikor Tárnokyné kölcsönösen bemutatott, nem igen érdekelt ez az új ismeretség, mert egyéb foglalt el , de mégis oly ismerősnek látszott előttem ez a Dobos Antal, csak azt nem tudtam elképezni hirtelenében, hogy hol láttam én már ezt a piros arcot, amit ez az ember visel? De amint elhagytam őket, eszembe jutott, hogy hisz én Dobost ismerem, és jól ismerem Pestről az »Arany sas«-ból, hol együtt szokott étkezni több képviselő társával. Ott peckes modorú, selejtes kvalitású vidéki celebritásnak tartották, s nevezték őt vándor-színigazgatós, hatásvadászó »nagyszerű« mozdulataiért, phrázisaiért, ami végett mindig egész sora az adomáknak volt róla forgalomban. Itt, — amint láttam — más szerepet osztottak neki. Lehet, hogy jobban ismerték érdemeit, s azért jobban is méltányolhatták. Vagy talán így a vidéken az irigység nem támadhat oly tömegesen a tekintélyek megrontására, mivel itt csekélyebb az egyének száma s igy az ítéletet könnyebben meg lehet vásárolni egy kis hivatallal, pártfogással, pénzzel, vagy csak dinomdánum-adással is. S Dobos itt aztán át is érezhette személyének teljes értékét, mert bármily hízelgő dicséretet halmozott is rá Tárnokyné, ő nem utasított vissza semmit. Még azt is, midőn Tárnokyné nekem úgy mutatta be őt, mint a megye díszét, s reménybeli főispánját, Dobos csak egy rövid, elégült kacajjal s kecses fejmozdulattal köszönte meg. (Folyt, köv.) Szent Cecília. (Olasz regény.) Írta A. Barrili. (Folytatás.) Y. Olyan a szív a szerelem nélkül, mint a világ nap nélkül. Képzelhetik-e önök ezt a magára hagyott gömböt e világító csillag nélkül, mely az élet forrásait melegíti fel számunkra ? Egy röpke példáját láthatják, egy futó fogalommal bírhatnak egy napfogyatkozás rövid tartama alatt. Ha a sugarak valamely sötét test által feltartva, nem érhetnek a földre, minden teremtett lény elhalványul, a szél metszőbben fő, a hideg és sötétség azt súgja önöknek, hogy semmik sem ott, hol a nap az úr, így sötétedett el az én lelkem, mikor reményem eltűnt, hogy Cecilia szeretni fog. Feleletére megreszkettem, mintha fagy ért volna, bár előre tudtam s én idéztem föl. Olyan szívfájdalmakat éreztem, amilyenek csak egy éber lelkét gyötörhetik. — Isten veled, Cecilia, — kiáltok, — sohasem fogjuk egymást látni. — Miért? — kérdezés szomorú aggodalommal nézett arcomra. — Nem fogsz többé citerán énekelni? Zongorám nem fogja többé dallamaidat viszhangozni ? — Nem, érzem, hogy meghalok; csak az fáj, hogy látlak; ha magam mellett látnálak, Erebus kínjait érezném. Cecilia lehajtá fejét s kezeit térdein nyugtatva, mozdulatlanul ült. Fölkeltem, kétségbeesett kézmozdulattal üdvözöltem, s gyorsan keresztülhatoltam a hullámon, melyen nem voltam visszatérendő többé. Haza mentem s felnyitottam szekrényemet; benne volt vagyonom maradéka, mintegy tízezer szeszterciusz, ami majdnem semmi volt Rómában folytatott életmódomhoz képest. Elbocsátottam a tá-