Fővárosi Lapok 1879. február (26-49. szám)
1879-02-11 / 34. szám
ez kilépett, valamit kellene tenni, hogy ezt megakadályozzuk.« — »Erre csak egy mód van!« — feleli egy éhes párttag. »Mi az?« — sürgetik jobbról-balról. — »Hát, mikor még én földbirtokos voltam, egyszer a juhászom minden reggel beállít a szép hírrel, hogy ma három, ma öt birkám bulit el. Megunom a a sok rossz hirt s hogy ne halljam többé, mikor egy reggel megint jött mondani, hogy ismét két darab pusztult el, fogtam magamat s jól képen vágtam. Nem jelentett az aztán többé soha semmit.« * Panaszt kaptunk külső-kerepesuti lakóktól, kik — mint mondják — teljességgel nem látják az utcatisztítás áldását. A belvárost és Lipótvárost ötször is kitisztítják addig, míg a népszínházon túl egy átjáróhelyet sem csinálnak, noha az nem kerülne sem sok munkába, sem sok költségbe. Ott bokáig érő sárban kell átcammogni a kövezeten. A gyerekek meg oly sárban gázolnak az evangelól iskolába s a Bezerédj utcai népiskolába, hogy alföldi faluk gyermekei sem látnak sokkal nagyobbat. Pedig hát ott is csak fizetik az adót, mint a belvárosban. * Rövid hírek. A királyi pár és Rudolf főherceg kétszáz forinttal, József főherceg pedig ötvennel gyarapíták a közvacsora jövedelmét. — Kertbeny Károly újra egy forintot küldött az irói segélyegyletnek Petőfi-fordítások jövedelméből. — Batthyány József gróf, saját kérelmére fölmentetett a mosonymegyei főispáni állástól. — Tisza Kálmán vagy tegnap este ment Bécsbe, vagy ma megy. — A dalárdák bizottság alakítását határozták el, az ezüstlakadalmi dalünnep rendezésére. — A közoktatási miniszter köszönetet nyilvánít Bugyis András ungvári lelkész főesperesnek, ki nyolcezerforintos házát kisdedóvoda s népiskola alapítására ajándékozta, négyezer forintot adott ez épület átalakítására s tizenkétezer fő alapítványt tett az abban tanító irgalmas nővérek biztosítására. — A primás-herceg a ferencvárosi templom főoltárának költségeire ajándékozta Ó Buda elleni ötezer forint követelését. — A sugárúti klubban ma este fél hétkor Dömötör Géza tanár felolvasást tart »az állatok szellemi képességéről.« — A citera-klub szombat éjjel vidám táncestélyt tartott a Széchenyi-tér épületében; a siker főérdeme gróf Keglevich Ödön elnöké. — Dr. Poór Imre a nap nagy részét már ágyon kívül töltheti. — A mérnökegyletben Gerster Béla érdekesen ismertető New- York állam csatornahálózatát, Péchy miniszter és Türr tábornok is hallgatták. — A dunai meddő jégrobbantások kísérlete 2400 ftba került a kormánynak ; ez is kár a mai szűk időben. Szeghalomnál a Berettyó jegét, mint mondják, Zubovics Fedor több sikerrel robbantgatja dinamittal. — A népszínházi sorsjáték néhány hónapi munkájában legfőképen Kléh István fáradozott, s nem hiába, mert húszezer forintnál több a tiszta jövedelem. — Az újpesti izraelita nőegylet elnökének Spitz Fanni asszonyt, alelnökének pedig Schwarcz Emma asszonyt választék meg. — „Az asztraháni pestis“ című 30 kros füzetet adott ki dr. Kovách Imre. — A fővárosi árvaszék irodafőnökét, Hanzély Ignácot a belügyminiszter elbocsáttatá hivatalából; 32 éve szolgál s két kétemeletes házat szerzett magának. — Az Oroszországba küldött dr. Rózsahegyi anyja, mint hivatalnok özvegye, ötszáz forint nyugdíjat húz s ha fia áldozatúl esnék, a kormány nyolcszáz forintra emelné nyugdíját. — Tettey és társa a világtárlaton volt húsz darab díszes kiállítású könyvet ajándékoztak az orsz. tanszermúzeumnak. — Stenzinger Alajos orsz. levéltári igazgató elhunyt 55 éves korában. * Kérelem. A miskolci árvíz sujtotta evang. egyház »Erdő szózatá«-t a nagytiszt, egyházak, felügyelők, lelkészek és egyes jóltevőknek fölsegítő részvételre újólag is melegen ajánlván, tisztelettel felkérem: netaláni kegyadományaikat már csak az okból is, hogy azok a március elsején sajtó alá bocsátandott évkönyvben felvétethessenek, hozzám f. hó végéig eljuttatni méltóztassanak. Miskolc febr. 8-án. Zelenka Pál, ev. lelkész. *** Népszínház. »A bácskai rezervisták.« Eredeti látványos népszínmű dalokkal, négy felvonásban. Irta Varga János. »A bácskai rezervisták« tehát végre tegnapelőtt este berukkoltak a népszínházba, sokkal több dérreldurral, golyópattogással, mint igazi színpadi hatással; — de hát szoktunk-e mi alkalmi és látványos daraboktól irodalmi becset kívánni? Az alkalmiság múzsája úgyis csak tiszavirág-életű műveket teremt s arra a három-négy estére, amelyet betöltenek, elég jók, hogy megrnkassák, megkacagtassák, megtapsoltassák a karzatot. Különben »A bácskai rezervisták« nem esik egészen ebbe a kategóriába; szerzője tud tősgyökeres magyarsággal, a nép észjárását híven visszatükrözőleg s gyakran sok humorral írni s azok az alakok, melyeket a színpadon mozgat, ha nem is eredetiek egy csöppet sem,legalább természetesek. A darab »fénypontja« különben a harmadik felvonás vége: Bihács égése, (»a nagy összeomlással, »mint a színlap a kiváncsiakat előre izgató.) Egy bosnyák putriba belecsap egy süstörgő, szikraszóró bomba, mire az egész gunyhó összeomlik,ss föltűnik a távolban a görögtűzfényben lángoló Bihács, karcsú minarettjeivel, egy dombon szuronyszegezve rohanó Arroldi-bakákkal, a levegőben pedig világító golyókkal, shrapnelekkel. Lett e látványra olyan riadás a karzaton, hogy ha külügyminiszterünk hallja, bizonyára meggyőződik afelől, hogy Magyarország (legalább a karzati Magyarország) már egészen megbékült az okkupációval. Különben el is kellene mondanunk a darab meséjét, ami azonban egy kicsit nehéz volna. Mozgósítás híte a faluban; indulás Vinkócára; búcsúzás; tábori jelenet ; bosnyák támadás; bosnyáknak beállt magyarember bűnhődése; mindeneknek jórafordulása; hazatérés, békülés sat.; ezek az igen laza fonallal egybekötött jelenetek töltenek be harmadfél órát s mulattatják a közönséget nem épen rosszul. A szereplők: Tamásy, Tihanyi, Solymosi, Lukácsyné asszony, Sziklay Emilia k. a. sat., mindent elkövettek, hogy a darabot vízszinen tartsák, ami sikerült is. Ez előadás különösen arról nevezetes, hogy Sziklay Emilia k. a. a legnagyobb tapsot kapta egy oláh daláért, az összes színpadi pályája alatt aratott tapsok közt. Egész orkán zúdúlt le a karzatról s a kisasszonynak ismételnie kellett a dalt. A nézőtér egészen megtelt. — 165 -1- A „bünhödés“ szóról. Tisztelt szerkesztő úr! A »Fővárosi Lapok« i. e. 29-dik számában a fővárosi hirek rovatának élén ezt olvastuk: »A nemzeti színházban a jövő héten is lesz drámai újdonság: egy Wilkie Collins-féle érdekes regény dramatizálása, mely nálunk is, mint a németországi szinpadokon »Magdolna« néven fordul elő. Fordította Kárffy Titusz: »Bünhödés« cím volt a kéziraton, de e nálunk hibásan használt szót a szinház mellőzte s igen helyesen. Csak Kölcsey »himnusz«-a óta jött átalános divatba a »bünhödés« szót a »lakolás« helyett használni. A »bünhödés« szó tulajdonképeni értelme : a bűnökbe való nagyon is beleesés, nem pedig a bűnökért való lakolás.« — Engedje meg a t. szerkesztőség, hogy ez állítást a következőkép igazítsuk helyre. Nem tagadhatni, hogy a bűnhődni szó első nyelvemlékeinkben leginkább »peccare, vétkezni« jelentésben járatos, pl. »miglen nem bűnhődtek ő istenek személyek előtt, e jószágok ővesek vala« , usque dum non peccarent in conspectu dei sui, erant cum illis bona (Bécsi cod. 19. L); de e jelentés mellett ugyancsak a régi irodalomban ott szerepel ama másik is: »poenam solvere, lakolni,« pl. »az ki bines, binhedjék.« (Szál. Leveles tár. 58.1.) S hogy ez utóbbi jelentésben már a tizenhetedik században nagyon is használatos volt, tanú rá Molnár Albert szótára, ahol a bűnhődni szó latin egy értékeseinek ezek vannak odatéve: »peccare, delinquere, item, poenam litere, peccati reum fieri.« Ha tehát a nemzeti színház a Bünhödés címet azért mellőzte, mert ez nem tesz annyit, mint »bűnökért való lakolás,« akkor épen nem helyesen mellőzte. Egy füst alatt megemlítjük, hogy ugyancsak a »Főv. Lapok« 24-dik számában olvasható amaz állítás, hogy »az újdondász, kintornás, bálanya szókat Pákh Albert csinálta az ötvenes években, hogy kigúnyolja velők a még akkoriban is nyakra-főre gyártott uj szókat,s oda igazítandó ki, hogy a kintornás nem lehet Pákh Albert készítménye, mert a kintorna már a codexirodalomban előfordúl, s kintornás, kintornál mint tájszó föl van jegyezve a Tájszótárban s a Nyelvőrben is (III. 373.) Szarvas Gábor: Petőfi egy gyermekkori pajtása : Sárkány Sámuel, nyug. ev. főesperes és pilisi lelkésztől, ki költőnek Aszódon négy évig tanuló-, lakó- és hálótársa volt, nagyérdekű sorokat közölt e napokban a »Hon.« Sárkány és Petőfi 1835-től özvegy Neumanné asszonynál laktak, kinél élelmezésök is volt. »Egykorúak voltunk, — írja a régi pajtás, — apró, vézna gyerekek. Sokszor összecivakodtunk egymással tanulás és játék fölött. Sándor semmikéképen sem volt rábírható a halkhangol tanulásra, csak azért is lármázott, deklamált — mert minket többieket boszanthatott vele, úgyhogy kénytelenek voltunk bedugott füllel ülni könyveink fölött s magolni a latin szavakat. Különben nem soká szekírozott minket, laktársait, a tanulás mellett, hamar sarokba dobta a könyvet s szétnézett játszó pajtások után. Koren István tanárunk pedig szigorúan megkövetelte a lecketudást, aminek azután Sándorra nézve nagyon sokszor az volt a következése, hogy nem tudván a feladványt, bentmarasztaltatott s abszentáltatott az ebédtől, úgy hordtuk neki fel titokban a kenyérporciókat, mikor a délutáni órákra felmentünk iskolába. Egyébiránt elég találékony esze volt arra, hogy a koplalás ellen biztosítsa magát. Mikor a professzor ur, mint akkoriban még nőtlen ember, ebédelni ment s Sándorra rázárta a klasszis ajtaját, ez kibújt a rácsozatlan ablakon s fölszedegette a ház melletti kertben a professzor ur sárgarépáját meg kalerábiját, úgyhogy a jó tanár csak akkor vette észre a kertnek nagy pusztulását, amikor látta, hogy nincs télire eltenni való zöldség benne. Volt is azután nagy inquizíció a fölött, hogy kik lehettek azok a nebulók, akik ezt a gonosz pusztítást elkövették, de biz annak gazdája csak nem akadt. A milyen élénk véralkatú, épen olyan kötekedő és hirtelen haragra lobbanó is volt Sándor. Belekötött magánál nagyobb fiúkba is s a kivel nem birt, azt meghajigálta, megverte messziről — találó gúnyszavakkal. Nagy passzióval űzte a hólabdázást, meg a hóembercsinálást. Szép holdvilágos estéken olyan hó-óriásokat építettünk a házak Vidék. ** Kolosvártt a negyvenes és ötvenes évek egyik kedvelt színésznője . Boér Jánosné asszony, szül. Csacsinovics Zsófia elhunyt 56 éves korában. Esztergomban 1841-ben lépett a színpadra s két év múlva férjhez ment Boér Jánoshoz, ki később a kolozsvári színpad kedvelt apaszinésze lett. Neje, fiatal korában, sok tapsot kapott énekéért és játékáért. Később az anyaszerepek szakmájában működött s aTücsökben Fadette anyósát sokszor dicsérték. Férje jelenleg a kolozsvári színház buzgó hivatalnoka. Két tehetséges színésznőt nevelt a színpadnak: Boér Emma aszszonyt és Boér Hermin kisasszonyt. ** Hencida biharmegyei községből Janka Sándor iparos Lajos-napkor csinos szalmakalapot küldött Kossuth Lajosnak s nem kapván választ, kérdezősködött, hogy ajándéka megérkezett-e? Kossuth jan. 24-én válaszolt neki, hogy nem emlékezik rá, de olybá veszi, mintha megkapta volna s köszöni. A küldeményt azonban ne ismételje, mert ha ez az ajándék annak jele kívánt lenni, hogy a házi ipar ama vidéken lendületnek indult, erről úgy is van tudomása s csak azt óhajthatja, hogy e lendület tartós legyen; ha pedig az a gondolat támadt a küldőben, hogy ő e kalapot viselni fogja, arra azt felelheti, hogy ő gyászt hordván, szalmakalapot nem visel soha. A levél hangjából az látszik, hogy efféle küldemények csak teher a nagy hazafinak. ** Vidéki hirek. Tétényijén vasárnap gyászmisét mondtak báró Eötvös Józsefért s a környékből sokan gyűltek össze. — Békésmegye hölgyei az ezüst lakodalom alkalmával hódoló feliratot küldenek a királynénak. — Kassán a jövő hóban érdekes hangverseny lesz: Patti Carlotta, Grün és Löwenberg hegedűművészek , de Mank gordonkavirtuóz közreműködésével. — Debrecenbe Tóth András szűrszabónak hatvanöt forintot küldött a monacói fejedelem, hogy szállítson értte neki egy szép magyar szűrt. — Bokszin Miklós méhkeréki görög lelkész e hadikán tartá esküvőjét Szántay Mariska kisasszonyával. — Kolozsvárit Hetényiné Komáromi Mari asszony köztetszést aratott a »Stuart Mária« címszerepében, s Hetényi szintén, mint Mortimer. — Az »Alföldi iparlap« szerkesztésétől Gelléri Mór, majdnem ötévi működés után visszalépett s a kiadók e közlönyt az ő fővárosi iparlapjába akarják olvasztani. — A hontmegyei alispán azt sürgönyözte fővárosunkba, hogy a Paczolay állapota súlyos, de nem egészen reménytelen. — Az erdélyi román népművelődési egylet közlönye a »Transylvánia« megszűnt. — Baracskán (Barsban) Kelecsényi Zsigmond földbirtokos elhunyt, 93 éves korában. — Az esztergomi prímás ezer forintot külde a szakolcai gymnáziumi segélyegyletnek, háromszázat a pesti kath. legényegyletnek, ezeret a pozsonyi zeneegyletnek, kétszázat a ghymesi iskolának s százat-százat az esztergomi kisdedövő egyletnek s a himburgi kápolnára. — Ojtozban a főispán orvos-rendőri vizsgáló kart állított, mely az Oroszországból jövő utasokat nem bocsátja be. — Az újvidéki „Zastava“ évi segélydiját Ristics szerb miniszter leszállító ezer aranyról hatszázra; de egy szerb lap szerint: kap kárpótlást a muszkáktól. — Bogyiszló, hol az árvíz hatvan házat tett tönkre, s hétezer holdon áll a viz, könyöradományt kért a királytól. — Félegyházán 1877 junius 26-dika óta a roncsoló torokbb ezernyolc gyermeket pusztított el; s fájdalom, egy egész nemzedék. — Tokajban egy tekintélyes polgár: Graselly Eduard agyonlőtte magát, s nem tudni mi okból. — Szaplonczay József m.-szigeti törvényszéki elnök, előre haladt kora miatt, benyújtó lemondását. — M.-Szigeten Petrovics Lajos előtt vezető országút közepére, hogy másnap reggel mind megszilajodtak tőlök az arra menők lovai. A hol tiszta hólapot talált, hanyatt vetette magát bele, szétterjesztett karokkal s gyönyörködött a saját alakjának fa csimiléjén, de ha ezután elővettük, hogy arccal fektessük a hóba s arckép-lenyomatot csináljunk bele, addig viaskodott, mig valakinek a karjába bele nem harapott s megszabadult. Alakjára nézve vékony, hosszúnyakú, előre hajlott termete volt. Télen is kihajtott inggallért viselt. Beszédében nagyon észrevehető volt az orrhang; haja fekete, éles; oly híven áll előttem arca, alakja, hangja, modora, szokásai, mintha tegnap láttam volna utoljára. Ha megszólalna ajtómon kivül, most is rögtön felismerném hangjáról, hogy az Petőfi Sándor. Sőt az 1847—48-dik évből telkembe vésett arckifejezése, vonásai és viseletére is oly híven emlékszem, hogy csakis fájdalommal nézhetek megjelent arcképeire, melyeknek egyike sem adja híven vissza őt. Selmecen, Pozsonyban még többször találkoztam vele majd mint hazatérő bakával, majd mint vándorszínészszel. 1847—48-ban Pesten, többnyire esteli órákban, a Komlókertben jöttem össze vele, hol ő a tizek társaságában vacsoráit, vagy jobban mondva, egy pohár veres bor mellett üldögélt. Soha sem láttam más italt előtte. Ha jó estét mondtam neki — oda nyújtotta poharát: »Igyál pajtás a boromból!« Különben ekkor már magas régiókban hordta őt a költészet pegazusa. Rendesen szótalan, magába mélyedt volt s csak ritkán vetett oda egyegy csipős sarkastikus észrevételt. Átmeneti korszaka volt ez az ő magasröptű szellemének.«