Fővárosi Lapok 1879. március (50-74. szám)
1879-03-02 / 51. szám
gr. Esterházy Kálmán fogja a vendéget üdvözölni. A megérkezés estéjén a három dalegyesület s egy zenetár serenade-ot is rendez tiszteletére, s ott mulatása valamelyik napján, hihetőleg 14-én, a színházban nagy hangverseny lesz, melyen az »Erzsébet« oratórium és a »Prometheus« részleteit, s Berlioz »Rákócziinduló« átiratát adják elő a színházi zenekar és ének-személyzet, a conservatorium s az említett dalegyesületek. ** Vidéki farsang. Hódmezővásárhelyen február 22-én volt a kaszinóegylet ez idén egyetlen (karton) bálja, mely nem nagyon számos, de annál díszesebb közönséget gyűjtött egybe. A hölgyek kevés kivétellel a vigalom címének megfelelőleg egyszerű kartonban jelentek meg. Háziasszony nem volt, hanem a házi úr tisztét a kaszinó ifjabb tagjaiból alakult rendezőség dicséretes buzgósággal teljesítő. Vagy harminc pár táncolt s a füzértáncot Hermán Pál ügyesen és nem túlságos hosszasan rendezte. A táncosnők közt voltak: Baranyi nővérek, Csejthei Piroska, Gazdag Mari Gyuláról, Dósits k. a., Gosztonyi és Konstantin nővérek, Nagy Liza, Nyizsnyai Aranka,Nyizsnyai Gusztáv zeneszerzőnk kedves leánya, kitűnő csárdástáncosnő, Solti Mari és Gizela, Szilágyi Ida, Szomor Ilka, Szondy Berta Peregről (a cotillon előtáncosnője), Zwér Teréz Szegedről, Balassa Sándorné, Faragóné, Kis Gyuláné, Konstantin Györgyné, Német Pálné, Ritt Jánosné, Szél Pálné, Szikszai Albertné, Teszári Józsefné úrnők. Jelen voltak még ezeken kívül Dósits Péter kir. asztalnok neje, Konstantin Péterné, Nyizsnyay Gusztávné, id. Solti Károlyné, Özv. Szilárdy Jánosné, Szondy Lajosné Peregről. A vigalom, bár kissé feszesen, mégis reggeli öt óráig tartott. Ugyanez este volt az iparegylet második táncvigalma, könyvtára javára, mely nem sokkal volt látogatottabb, mint az első, s rendezői bizonyára meggyőződtek most már arról, hogy Vásárhelyen nincs oly nagy közönség, mely egy estén két jótékonycélú vigalom termét is megtölthetné! A néhány fiatal úr által tervezett pikniket néhány környékbeli úr részvételével a böjtben tartják meg. Esztergomban a kaszinó február 22-én jól sikerült hangversenyt rendezett, mely egyszersmind befejezte az ottani víg farsangot. Közreműködtek: Schwarczel Elza, Rudolf Etelka, Rédly Izabella k. a. zongorán, Dobrovay Janka k. a. Feigler Károly és Wallfisch Gyula magándalokkal, Feigler János hegedűn, Blaha Károly citherán, Földváry István a Tompa »Három a daru« című költeményét szavalta. A hangversenyt víg tánc követte, melyben a közreműködő hölgyeken kívűl még: Wimmer Hermin, Merzéna Nella, Mayer Mariska, Hutta Szerén, Kovács Liszka, Györfy Róza, Merényi Vilma, Földváry Ilka, Kaan Etelka, Havasy, Berta, Medvey, Kuzmich nővérek, Niedermann Pálné, Kovács Ferencné, Szilassy Béláné, Sztankócyné, Schönbeck Mihályné, Lieb Béláné sat. vettek részt. Eperjesen a »sárosmegyei urak báljá«-t február 22-én tartották meg a városi vigadó nagy termében fényes sikerrel. Ez alkalommal ismét bebizonyult, mily jó hírnévnek örvendenek Sárosmegye táncvigalmai és a sárosiak vendégszeretete, mert a nagy társaságnak majdnem túlnyomó része idegen vendég volt. A kitűnően sikerült, tapintat- és eleganciával keresztülvitt ügyes rendezésben legtöbb érdeme Szabó Edének, az eperjesi s megyei körökben köztisztelet- és közkedveltségben részesülő »bálapá«-nak van, ki az ifjúsággal együttérezve, mindig készséggel fáradozik annak örömeiért. Pulszky- Keczer Therézia úrhölgy szeretetreméltó nyájassággal felelt meg háziasszonyi tisztének. A reggeli hét óráig tartó mulatságon részt vettek: Ghillány bárónő, Keczer Imréné, Szinyey Józsefné, Szinyey Kálmánné, Pulszky Gézáné, Dessewffy Ferencné, Beőr Kálmánné, Wittenbergné, Melioris Miklósné úrnők, Barkóczy bárónők, Butter grófnő, Luzsénszky bárónő, Toeply bárónő, Keczer Ida, Szirmay Matild, Krajzell Aranka, Kuzmik Eugenia, Beőr Gizela, Bánó Gizela és Margit, Pásztély, Jekelfalusy, Winkler kisasszonyok, sat. Szobon Luczenbacher Jenő ur vendégszerető házánál vidám házi mulatság volt február 24-dikén. A szives házi asszony és házi ur lekötelező figyelemmel fogadták vendégeiket, kik bebizonyítva, mily jól és fesztelenül érzik magukat,viradatig táncoltak fáradhatatlanul s egyenlő jó kedvvel. Szob és környékéről, különösen pedig Esztergomból sok szép nő vett részt a sikerűti mulatságon. A derék házi asszonyon, Luczenbacher Claime úrnőn kivűl jelen voltak: Nagyné, Röznerné, Ulrichné (Budapestről,) Yonkené (Újfaluról) és Szegedyné úrnők, továbbá Ehmann Mariska, Bail Anna, Stéger Leona, Rössler Antonia kisasszonyok Szobról. Az esztergomi szépek közül Schwarczel Eliz, Havassy Jolán és Ilonka, Wimmer Hermin, Rédly Izabella és Szegedy Auguszta sat., kisasszonyok jelentek meg. Kölesden a kaszinói egyesület táncmulatsága szépen sikerült február 22-kén. A nagy számmal megjelent hölgyek közül tudósítónk említi gr. Zichy Anna, Dőri Ilona, Csuthy Amália, Csuthy Róza, Légler Berta és Tóth Erzsike úrhölgyeket. Az erdélyi kis Kalifornia egyik nagyobb pontján , Verespatakon, február 23-án az olvasóegylet helyiségében batyubált rendeztek. Nem nagy számú, de válogatott közönség vett benne részt. A terem csínnal volt díszítve. A nyitány hangjai alatt megjelent ugyan egy pár hölgy, de a közönség, divatosan csak kilenc 9 óra után kezdett gyűlni. Örvedetesen lehetett ez alkalommal tapasztalni, hogy a társadalmi osztályok különfélesége mindinkább egybeolvad. A nők közül jelen voltak: a vendégszerető Ebergényi Mózesné, Dávid Jánosné, Winkler Edéné, Winkler Dénesné, Székely Ágostonné, Szánthó Györgyné, Jenei Emánuelné, Csora Sándorné, Henzel Károlyné, Henzel Manóné úrnők; továbbá a vidék legszebb leányai: az Ebergényi nővérek, Almási Matild (Egerből,) Dávid Róza, Papp Nina (Abrudbányáról,) Jánki Anna, Csora Karolin kiasszonyok. Teljes elismerést és dicséretet érdemelnek a hölgyek egyszerű öltözékeikért. A kedélyes mulatság csak a kelő nap óráiban ért véget, mindenkit kelégítve. Méltó elismerés a fáradhatatlan rendezőknek! Szamosújvártt a »dal- s zene-egylet« február 24 én zártkörű táncvigalmat rendezett az egylet pénztára javára. E vigalom minden tekintetben kitűnőleg sikerült. A bál hölgyei közt voltak: Piacsintár Dávidné, dr. Gajzágó Lászlóné, ifj. Simay Gerőné, id. Turtsa Lukátsné, Verzár Manóné, Pál Kristófné, ifj. Pál Jakabné, Moldován Simonné, Duha Jánosné, Hatfaludy Sándorné úrnők; a lányok közül: Voith Kata, Piacsintár Gizela, Elekes Véri, Gajzágó Pepi, Tódorfi Lilla, Czóbel Emma kisasszonyok. A bál jövedelme jelentékeny, a tánc reggeli négy óráig tartott. A nagykanizsai „Társas kör“, a város társadalmi életének e valódi központja, már több ízben volt fényes mulatságok színhelye, de oly előkelő társaság régen gyűlt ott össze, mint február 24 én, midőn a hajnali órákig vigan folyt a tánc. A hölgyek közt voltak: dr. Laky Kristófné, Légere Rudolfné, Belus Józsefné, Wachtel Zsigmondné, Schreger Lajosné, Ebenspanger Lipótné, Szabó Kálmánné, Dauscha Ottóné, dr. Pollak Lajosné úrhölgyek, Gózony Marosa, Belus Emilia, Koch Zsófia, Nentvich Nina, Danneberg Johanna, Weisz Irén és Boronkay kisasszonyok. Békés Gyulán a házias jellegű társas estély igen szépen sikerült. A »Korona« táncterme válogatott, közönséggel telt meg. Részt vettek a hölgyek közül Jancsovich Jenny és Margit (az alispán kedves leányai, kitűnő csárdástáncosnők,) Bodoki, Kovács, Hücke, Szilágyi és Bogár nővérek, Terényi Ágnes, Winkler Elvira, Batik Gizela, Kalmár Leontin, Uferbach Nelli, Lukács Ilona, Gozman Mariska, Frailer Minka, Pain Vilma, Jancsovich Emilné, Urbán Adolfné, Kirileszky Gyuláné, Bodor Gézáné, Lederer Edéné, Márki Lajosné, Gruden Ivánné, Hoffinger Károlyné. A négyeseket 40 pár táncolta. Nagy-Körösön február 22 dikén volt a»polgári kör« vigálja. Előkelő és polgári családok szépen egyesülve mulattak a reggeli hat óráig tartott mulatságban, melynek szives háziasszonya Trümmer Antalné úrhölgy volt. Felcsúthon február 22-én a közbirtokosság jól sikerült táncmulatságot rendezett. A táncosnők között voltak: Vasanits Miklósné, Juraszek Ödönné, Lethenyey Gizela, Halász Mariska, Yasanits Szeréna kisasszonyok sat. Batonyán a fiataság február 22-dikén táncestélyt rendezett teljes sikerrel. A rendezőség buzgón működött s mindenki jól mulatott, kivált a fiatal hölgyek, u. m. Szabó Lajosné úrnő, Vertán Viola és Róza, Hervay Marianna és Ágnes, Domanovszky Gizela, Bartók Jolán, Vidiczky nővérek, Tail Klementin urhölgyek sat. Kis-Kun-Halason február 23-dikán a kaszinó helyiségében részvényes tagok táncvigalmat rendeztek, mely tombola, szavalás és társasjátékkal volt egybekötve. A rendezés élén Péter Kálmán tanár állt. A lányok köre igen kedves volt: Péter Róza, Pethő Jula, Novák Emma, Hodossy Lotti, Szekér Zsuzsánna, Bulcsu nővérek, Ferenczi Jolán, Babiiczky Róza, Huszka Juliska, Orthlieb Lina és Bartek Zsuzsánna kisasszonyok s még többen mulattak együtt. A tánc-szünetek alatt Bernáth Mariska, Gál Pali k. a. és mások szavalatokkal kedveskedtek. Adonyban febr. 22-kén vidám táncmulatságra gyűlt össze a környék úri népe. Jókedvű mulatság volt, reggeli félnyolcig. Részt vettek benne: Jankovich Gyuláné, Jankovich Margit, Bárdossy Imréné, Bárdossy Erzsébet, Radnits Imréné úrhölgyek Rácalmásról, Nyíri Aladárné Ercsiből, Ercsey Krescencia Biharból, Weigl Irma Perkátáról, Szebeny Milcsi Budapestről, Kriptné Szolgaházáról, Stankovits Józsefné Szabolcsról, Pap Lajosné és Boros Judith Csongrádról, Heroldné és nővére Jakabszállásról, Kissné és Körmendi Lujza úrhölgyek Bárándról, Radaitsch Mátyásné és nővére Hanny Janka, Hornori Györgyné, Baur Györgyné, Faragó Antalné, Wehner Edéné, Nuszbaum Lajosné, gróf Zedtwitz nővérek, Bobik Etelka, Kállay Erzsike, Nagy Mariska, Helder Eliz és Tumler Eliz úrnők helyből. A tiszta jövedelmet (14 ft) a helybeli utcai világításra adták. 245 Szegeden a héthetes farsang táncheve sokkal jobban kifejlődött, semhogy annak az eddig tartott bálok sora véget vethetett volna. Farsang kedden azonban az élite-bálok utolsója volt, melyet a szegedi fiatalság rendezett, élükön Marin törvényszéki elnökkel. Háziasszonyul Wébner Flóra úrnőt nyerték meg, ki szeretetreméltóságával mindenkit lekötelezett. A háziasszony körében voltak: Vöber Antalné, Görgeiné tábornokné, Polgár Dáni Sarolta, Heim Mátyásáé, Tolnay Boriska és Mariskával, Olayné, Eisenstädter Lukácsné, nővéreivel: Zsótér Mariska és Sárikával, Eisenstädter Irén, Hauer Ágostonná és leánya Mariska, Jobbágyiné, Horváth Lajosné, Salamon Zsigáné, Fiukné leányaival, Erzsikével és Margittal, Varjasiné leányaival, Ilona és Lenkével, Rónay Ist-vánné és leánya Ilonka, Kelemen Istvánné és leánya Ida, Krikai Gusztávné, Májer Ilkával, Nagy Pálné, Hódi Kornélia, Tóth nővérek, Stróbl Józsefné és nővére Vedres Ilona, Tasler Józsefné és leánya: Margit, Vinkler Józsefné és leánya: Yilma, dr. Neumanné, dr. Macholdné, Bngvári Sarolta, Ábránovits Yilma, Zuna Flóra, Pilih Hon, Smied Poldi, Sas Ilka, Donner Nina, Lefterné, Lefter Nina, Kövesi Gizela, Árvai Szalacsi, Vadász, Preiszler, Rieger, Lemle, k. a., Lányiné, Aignerné, Kátainé, Smidné úrnők stb. ** Vidéki hírek. Pozsonyban az ezüst lakodalom ünnepén magyar díszelőadás is lesz a színházban . Jókai ünnepi darabját adják elő több főúr közreműködésével. — A béke-szentgyörgyi kerületben gr. Karácsonyi Guidót, mint kormánypárti jelöltét fölléptették. — Debrecenben igen szívesen fogadták Ellinger vendégszereplését; jutalomjátéka »Faust« volt. — Pest-megye tiszaparti faluiban vizár van. — Egerben elhunytak: Remenyik Ferenc 77 éves tisztelt polgár s Osoór Béla 24 éves, tehetséges, végzett joghallgató. — Szent-Gálon elfogták a lipótmezei tébolyházból megszökött (s ott gyilkosságot elkövetett) Lőrincze Gábor tébolyodottat. — Szegedet ismét árvízveszély fenyegeti, Csongrád városát , szintén. — Prielle Kornélia asszony szerdán lépett föl először Szegeden a »47«-dik cikk«-ben, igen nagy tetszés mellett; annyian nézték, hogy az ülőhelyeket nagyon meg kellett szaporítani. — Brassóban Komma Oszvald tüzérhadnagy (26 éves) agyonlőtte magát; egy fillér adóssága sem volt, noha fizetéséből édesanyját is segíté. Bécsi hírek. »** Az ezüst-lakodalomra a hadsereg is nagyban készül. Minden ezred tisztelgő küldöttséget küld fel Bécsbe, s óriási asztaldiszítményt nyújtanak át a királyi párnak, melynek tervét a legtekintélyesebb bécsi szobrász mintázza. A díszmeneten az ezredek valószínűleg régi öltözeteiben vesznek részt, mintegy bemutatva a hadsereg átalakulásának történetét, és pedig a heroldok után legelői a még Wallenstein és Pappenheim idejében keletkezettek mennek, s utánok a többiek korrend szerint. A főrangú urak valószínűleg Makart két szóban forgó képe közül a »Lovagmenet«-et veszik mintául, s lovagcsoportot alakítanak az először tervezett vadászmenet helyett. *** Hübner Rafael báró rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert, ki a monarchia egyik legtehetségesebb fiatal diplomatája volt, Bécsben az arisztokrácia s főkép a diplomáciai testület számos tagjának részvéte mellett temették el. Több szép koszorú diszíté a koporsót, melyek közül egyet Erzsébet főhercegasszony, egyet „A hű barátnak« fölirattal Andrássy gr. külügyminiszter és neje s végre egyet »A feledhetetlen barát és társnak« felirattal a külügyminisztérium hivatalnokai adtak. A holttestet Maria Enzersdorfba vitték. *** Bécsi hírek. Saint-Saëns pénteken érkezett Bécsbe, hol holnap (hétfőn) több zeneművét adják elő egy hangversenyben. — Hohenlohe Róza hercegné főúri műkedvelő előadásait Károly Lajos és Reiner főhercegek, nejeikkel, s Vilmos és Lajos Viktor főhercegek is megnézték; az előadott víg darabok, táncok, néma ábrázolat (a Doppler Ferenc szép zenéjével) átalános tetszésben részesültek. — Báró Rodich elutazott Bécsből Zárába. — A bécsi „Kreditanstalt“, Zsedényi helyére, alkalmasint báró Königswarter Móricot választja az igazgatótanácsba. — Rüdigier linci püspök pásztorlevélben panaszkodik, hogy a papnevelő intézetben kevesebb a növendék, mint a mennyi pap kell, a mit a védtörvénynek, a lelkészek csekély fizetésének s a papság rágalmazásának tulajdonít. — Klosterneuburg táján hazatért gólyákat láttak e napokban. — Krakdiban csütörtökön este a rendőrigazgatóság előtt petárdát robbantottak el, mely ötven ablakot tört össze, a tetteseket nyomozzák. —Bécs-Ujhelyen egy embertelen cipész, Böhm Jakab, kicsalta három kis gyermekeit az akadémia-ligetben, ott szemeiket bekötés agyonlődözte őket, végre pedig önmagát. — Layard angol nagykövet pénteken délután érkezett Triesztbe. — Gödingben az ötödik udvari vadászaton pompás nyolcágas szarvast vertek föl és fogtak el, de midőn