Fővárosi Lapok 1879. szeptember (201-224. szám)
1879-09-14 / 211. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 211-dik számához. désre vezette társalgásukat, felhasználták az alkalmat komoly eszmecserére, de sokáig nem időztek egy tárgynál, mint a méh, mely virágról virágra száll. Irigységnek, rosszakaratnak vagy cselszövénynek nyoma sem volt közöttük. Imádták az ókor nagy költőit, de kortársaiktól sem tagadták meg a kellő elismerést, sőt szerénységgel beszéltek azokról, s őszinte véleményt mondtak egymás műveiről, ha valamelyikük a kor betegségébe esvén, könyvet irt.« Lafontaine Psychéjében nemcsak összejöveteleiknek adja leírását, hanem az elbeszélés folyamában érdekes példáját tünteti fel a helylyel-közzel kifejlődött szépirodalmi vitatkozásoknak. Ezúttal a az a kérdés képezi az eszmecsere tárgyát, hogy mit tekintsen a költő fő feladatának: a részvét és fájdalom gerjesztését-e vagy inkább a vidámságnak és nevetésnek nyújtson tápot ? Acanthe (Racine) természetesen a részvétet tartja fontosabbnak, ellenben Gélaste (Moliére) a nevetés ügyét védi. A vitára Polyphile ad alkalmat, aki nem akarja tovább folytatni felolvasását, midőn Psyche balsorsának leírására kerül a sor, nehogy megszomorítsa hallgatóit. »Nos tehát kényezni fogunk, — szólt Acanthe — ez ne akadályozzon téged regéd folytatásában, — az ókor nagy hősei is sírtak. A részvétnek épen úgy megvannak a maga bájai, mint a vidámságnak, sőt én azt gondolom, hogy amazéi még vonzóbbak s ezt a véleményemet bizonyosan Ariste is osztja.« — Moliére nagy hévvel beszél a nevetés és vígjáték előnyeiről, mig Lafontaine, a ki műveiben szereti a részvét könyét a vidámság derűjével váltani fel, jelenleg zavarba jő, hogy melyiknek ítélje a pálmát. Boileau határozottan Racine pártjára áll és eme szép mondatával fejezi be a vitát: »a halandók csak emberek, midőn saját fájdalmuk miatt kényeznek, de istenekké lesznek, midőn a mások balsorsát siratják.« Boileaunak az ilynemű vitatkozások alkalmával nemcsak Lafontaine regényében jutott a befejező szó, hanem a valóságban is. Elismert igazságszeretete és éles ítélete mindig súlyt kölcsönöztek szavának és jelentékeny befolyást biztosítottak számára költőink szellemi szövetségében. Ehhez járult még, hogy szeretetreméltó modora és nyíltszívűsége barátaival szemben elfeledtették a szigorú kritikust, ami még inkább elősegítette tanácsainak kedvező fogadtatását. S valóban ki hinné, hogy Boileau, akit az irodalomtörténet egyik legkomolyabb gondolkozójának ismerünk, a mindennapi életben kedves és kedélyes embernek bizonyul. Barátai gyakran gyűltek össze vieux-colombier utcai lakásán s vendégei között magasrangú egyének s az udvar főurai is képviselve voltak. Despréeaux (Boileau) a legszeretetreméltóbb házigazda volt; ízletes vacsorákat tálaltatott, pikáns adomákkal a divatos belesprit-k és színészek kiparodizálásával mulatta rá a társaságot. Később, midőn Racine-nal együtt a király történetírójává lett kinevezve, auteuili lakában ép oly szíves vendéglátó és vidám asztaltárs volt, mint azelőtt a vieux-colombier utcai lakásán. Magas állása teljességgel nem veszélyezte kedélyességét, büszkeségtől vagy álszerénységtől egyaránt ment volt s abban az időben irt levelei telve vannak a tiszteletreméltósággal párosult vidám életmód tanújeleivel. Boileau vendégszeretetének a kedélyesség és a »bonne chére« ápolása mellett nem szabad figyelmen kívül hagynunk egy magasabb célját: az új irodalmi iskola híveinek egyesítését és Chapelaines Quinault uralmának kiküszöbölését a költészet birodalmából. Ez a törekvés képezte ama jelszót, mely azután sem szűnt meg a négy halhatatlan szellemi működésére varázshatalmat gyakorolni, midőn közöttük a szív barátsága már lankadozni kezdett; a közös szellemi cél tudata még azután is fennen lobogtatá a szövetség zászlóját, midőn tagjait az idő, félreértés és ellentétes életnézetek mindinkább eltávolíták egymástól. Míg Moliére, Lafontaine és Racine halhatatlan műveikkel szereztek dicsőséget az uj iránynak, Boileau, mint »a század irodalmi törvényhozója,« a kritika fegyvereivel küzdött közös ideáljuk érdekében. Az ő reformátori működése kétféleképen érezteté üdvös hatását, t. i. szellemileg és erkölcsileg. Szellemileg, midőn kimondá, hogy a költő egyetlen hitvallása az igazság hirdetése legyen, melynél magasztosabb eszményt nem ismer semmiféle emberi művészet ; erkölcsileg, midőn példát mutatott kora divatos költőinek, akiknek múzsája nagyurak zsoldjában állt és egymás érdemtelen dicsőítésével üzérkedtek, — hogy miként egyesítse a szellem fölkentse a kedélyt tiszteletreméltósággal s a szigorú igazságszeretetet méltányossággal. Ő hadat szent a Scudéry, ■ Chapelaine és Saint-Amant-féle költői kotekáknak s ezek hatalmas pártfogóival és az elterjedt irodalmi kishitűséggel szemben egyedül igazságérzetére és ama kicsiny, de erős táborra támaszkodott, mely ő nála tartá összejöveteleit. Hogy mennyire megvetették és gúny tárgyává tették Boileau és társai az ellenfél tartalmatlan hatásvadászó költészetét, az a történetileg följegyzett adoma is bizonyítja, mely szerint Chapelaine egyik leghíresebb műve: »La pucelle« mindig ki volt zárva az asztalon, és ha közülök egyik vagy másik hibát követett el a társaság bevett szokásai ellen, elavult szót használt vagy megnehezült munkájának igazságos megbírálásáért: büntetésül az említett könyvből kellett — vétségéhez mérten — több vagy kevesebb versszakot felolvasnia. Költőink vállvetve haladtak a közös cél felé : Boileau megírta Satiráit, melyben megtámadja a félszegségeket és l’Art Poetique-jét, melyben a költészet öröktörvényeit jelöli ki; ugyanekkor Moliére megteremti Tartuffe-öt és a Misanthrope-ot, Lafontaine legszebb meséit és Racine első remekműveit írja meg, mintegy igazságot szolgáltatván a Boileau által sürgetett reform-eszméknek a »szép elmék« italo-hispanicus mániája ellenében. Különböző tehetségek lévén, mindegyik másmás fontos szerepre volt hivatva az újítás terén. Moliére nemcsak megteremté a francia vígjátékot, hanem mintaszerű alkotásaival a tökély utolérhetetlen magaslatára emelé azt. Lafontaine a meseírás terén szerzett halhatatlan nevet, melynek Aesop óta nem volt hivatottabb mivelője. Racine újításait a francia tragoediában a romantikusok bizarr helyzetdrámái mellett maguk a nagy Corneille művei is kívánatossá tették. Corneille nagy erényhősöket teremtett, akik erkölcsi erejök által legyőzik a bűnös indulatokat. Racine tragoediáiban a fékevesztett emberi szenvedélyek végzetes hatalmát és a megsértett erkölcsi világrend kérlelhetetlen boszúját ecsetelte. Szóval — amint Nisard mondja, — »Corneille megmutatta, hogy milyenek legyünk, s Racine lefestette, hogy milyenek vagyunk.« Corneille nőalakjait is a férfierényeknek hozzájuk nem illő fényével veszi körül . Racine művészete a női jellemek geniális alkotásában tetőzik, melyek a nőiség jellegét sem az erény magaslatán, sem a bűnös szenvedélyek rabbilincsében nem vetkőzik le. Moliére, Lafontaine és Racine nagyszerű vívmányai mellett Boileau szelleme is kiérdemlé az utókor méltánylását. Ő nem szédít meg lángeszével, de meggyőz, meghódít az igazsággal; ő nem varázsol a képzelem csodás világába, de kijelöli az alapkövet, melyen e tündérbirodalomnak nyugodnia kell; ő nem teremtett halhatatlan műveket, de ráutal az eszményre, a melyre minden művészi alkotásnak törekednie kell, ha igény tart a halhatatlanságra. Önmagának alapos ismerete és a mások szellemének beható tanulmányozása. Ítéletét az utókor magaslatára emelték, mely mindent részlethajlatlanul és önálló értéke szerint becsül meg. Ő mondotta ki Moliéreről, hogy XIV. Lajos korszakának legnagyobb költője, Pascalról, hogy legtökéletesebb prózaírója és Athalikiáról, hogy az Racine mesterműve, és ez ítéleteit máig sem cáfolta meg az utókor. Boileaut nemes mérséklete és méltányossága attól is megőrizte, hogy barátainak bármelyikével megszakítsa a szívélyes viszonyt. Midőn Moliére és Racine viszálya és Lafontaine rendetlen, könnyelmű életmódja mindinkább megtágítá a testvéri köteléket, Boileau volt az, ki mindegyikkel igyekezett fentartani a barátságot s a viszálkodókat megóvta egymás becsmérlésétől. Moliéreben sohasem szűnt meg kora legnagyobb lángeszét tekinteni s Racine-nal mindvégig a legbensőbb barátság fűzte össze. Egyedül Lafontainetól távolíták el szigorú erkölcsi életnézetei, de azért ő irányában sem lett méltánytalanná, mint azt a nagy meseíró életírója Walkenear feltüntetni szeretné. Girardin, a kitűnő irodalom-búvár, bebizonyította, hogy Walkenear gyanúsítása nélkülöz minden történeti alapot. A francia irodalom tanulmányozói közül többen — túlságos osztályozási kedvből — költőink szövetségében is két pártot különböztetnek meg, mely Racinet Boileauval és Lafontainet Moliére-rel egyesítené. E túlzó véleményt mi, az irodalomtörténet első tekintélyeihez csatlakozva, bízvást mellőzhetjük jellemzésünkben. Boileau, Lafontaine, Moliére és Racine műveinek az igaz eszménye, a formai tökély utolérhetetlen szépségei s a klasszikus minták iránti előszeretet képezik fő jellemvonását, s ez annál világosabban tűnik szemünkbe, mert mint különböző tehetségek, más-más költészeti műfajban örökítették meg a közös ideált. Gondáné Nagy Irma: 1015 Fővárosi hírek. * Az egyetemen a most kezdődött téli félévben következő magyar irodalmi és eszthetikai előadások fognak tartatni: Gyulai Pál a magyar irodalom történetéről fog olvasni 1830—1848 közt, továbbá a középkori magyar költői maradványokról; Greguss Ágost általános művészettant ad elő s a vers széptani elméletét fejtegeti; Beöthy Zsolt a tizenkilencedik század magyar regényirodalmáról olvas. * Színházi játékrend. A nemzeti színházban: holnap, 15-én a »Mizantróp« és »Szeleburdi« (tehát Moliére-est.) 16-án a »Norma«, Wilt Mária asszony első föllépteül; 17-én »Az új cég«; 18-án »Sylvia« és »Lalla Roukh;« 19-én »A közügyek« és »A házasítók«; 20-án »A hugenották« Wilt Mária asszonynyal; 21-én a »Fourchambault család«; 22-én »Antigone« és »Gringoire«. — A népszínházban: holnap hétfőn »Cornevilléi harangok« Blahánéval, kedden a »Szentluri rózsa« operettel az arabok 5-dik vendégjátéka, egészen új műsorral, melyből különösen egy khinai ballet emelendő ki. Szerdán »Kis nagysám«, csütörtökön »Huszárcsiny« vagy »Tündérlak« Blahánéval és Tamásyval, pénteken és szombaton az arabok vendégjátéka. * A Kisfaludy Társaság tudvalevőleg emléktáblával készül megjelölni Kisfaludy Károly téri születési házát. Most azonban a »Hon «-ban figyelemreméltó felszólalás jelent meg, mely szerint: a költő sajátképi születési házát már nyolcvan év előtt lebontották s a most is fenálló uj házat nem épen a réginek helyén, bár azzal egy telken építették. * Rajner Pál öngyilkosságáról, az első hírekkel ellentétben, most azt jelentik, hogy nem szobájában, hanem a kertben, egy akácfához támaszkodva lőtte magát szíven s a halál azonnal bekövetkezett. Szomorú elhatározását környezete nem is gyaníthatta, pedig már augusztus közepén megérlelte szomorú tervét, Esztergomba utazott s ott vásárolt revolvert. Egy váci kereskedőhöz, kivel régóta üzleti visszonyban állott, levelet intézett, melyben egyebek közt ezt irta: »Évek óta ismerjük egymást s most le kell számolnunk egymással. Azt hiszem, semminemű kötelezettségem sincs ön iránt. Ezt jó lesz konstatálni s erre nézve magamat megnyugtatni, miután holnap agyon lövöm magamat«. Számos más levelet is hagyott hátra barátaihoz, hitelezőihez, sőt cselédeihez is; e levelek mind igen nyugodt hangon szólanak, sőt a főispánhoz intézett sorokban még tréfálkozott is. Temetése csütörtökön ment végbe a főispán, a megyei tiszti kar és nagyszámú közönség jelenlétében. * A legtöbbet adózók. Az adóhivatal már elkészítő azok névsorát, kik a fővárosban legtöbb egyenes adót fizetnek. Nem épen hibátlan jegyzék, mert olyan név is fordul elő benne, mely már síremlékre van vésve, de mindamellett érdekes. A névsorban első most is a sok ház tulajdonosa: Kasselik, ki 23,842 ft egyenes adót fizet. Aztán következnek: Haggenmacher 17,168 fttal, a Wurm-udvar tulajdonosai 16,162-vel, gr. Erdődy János 13,757-tel, gróf Festetics Dénes 12,603-mal, Murathy Szilárd 10,840-nel, Luczenbacher Pál 10,546-tal, Wodiáner Albert 10,447-tel, Neuhoffer János 10,256-tal, gróf Cziráky János 9297-tel, gr. Karácsonyi Guidó 8747 fttal. A sorban 68-dik Coburg Füilöp herceg 3690 fttal; 99-dik Ráth Károly főpolgármester 3262-vel; 569-dik Tisza Lajos kir. biztos 863-mal s legutolsó (1600-dik) Vogel Péter ügyvéd 337-tel. A névsor eleje azt mutatja, hogy az a mondás: maholnap a zsidók megvesznek minden nagy házat Budapesten, csak mondás és nem tény. * Hymen. Dr. Arkövy József fővárosi fogorvos, mint most értesülünk, a múlt hónapban megnősült, Varannón oltárhoz vezetve Hódoly Katalin urhölgyet, Hódoly János kedves leányát. * Személyi hirek. B. Fehérváry honvédelmi államtitkár Zágrábba s onnan Varasdra utazott. — Tisza Lajos szegedi kir. biztos fővárosunkba érkezett. — Erdmann hallei tanár, a hires »Lélektani levelek« írója, tegnapelőtt meglátogatta Greguss Ágostot, ki egykor tanítványa volt. — Paulai Edéné asszony, háromhavi súlyos betegség után, a budai hegyek jó levegőjében felüdülvén, jövő vasárnaptól kezdve rendesen fog játszani, a drámai játékrend előnyére. — Bogisich Lajos törvényszéki elnök, szabadságideje leteltével, haza érkezett s ismét folytatja elnöki működését. — Báró Edelsheim-Gyulay főparancsnok a budai főgymnázium nyolcadik osztályába adta nagyobbik fiát, hogy ezt a köziskola társasága még magyarabbá tegye. — Dr. Thallóczy Lajos levéltári buvárlatok végett Bukarestben időzött s átnézte ott a nemzeti levéltárat, múzeumot s a Cogelniceanu család gyűjteményének történeti emlékeit. — Schwachhoffer Irma kisasszonyt, Schwachhoffer Alajos fővárosi háztulajdonos kedves leányát, e napokban jegyezte el Pataky Károly gyógyszerész N.Becskerekről. — Gróf Szapáry Iván tizenegyhónapos fia (Antal) meghalt s tegnap temették el. * A Petőfi-társaság ma d. e. tiz órakor tartja szünet utáni első ülését. Tárgyai:Petőfi Dunavecsény Péchy Imrétől, költemény Ábrányi Emiltől, »Herkó páter« népéleti rajz Margitai Dezsőtől. * Haydn unokájának balesete. Tudvalevőleg, a nagy zeneköltő két unokája lakik fővárosunkban: az öreg Porcelli kisasszonyok. Egyikök e napokban bástya-utcai 10. sz. földszinti lakásuk külső ablakát tisztogatván, kizuhant az utcára s fejét úgy megsértő, hogy ájultan vitték be a szobába. * Az állatkert tigrisei sehogysem akartak eddigelé összebarátkozni. A nőstény tigris azonnal megvadúl, mihelyt a hímet megpillantja. A ma esti hat órai etetéskor azonban megkísérlik őket egy ketrecbe ereszteni, ami érdekes látvány lesz. Ma d. u. öt órakor kezdik meg a szokásos állatkerti kisorsolást is, mely öt vasárnap fog tartani. Számos értékes álla