Fővárosi Lapok 1880. augusztus (175-199. szám)

1880-08-07 / 180. szám

Az előadás eléggé jól folyt s főleg Komáromi Mariska és Erdősi Eugénia kisasszonyok érdemelt tapsokat arattak. Solymosi az utolsó jelenésben ismét régi túlzásaiba esett; az ilyen izetlen sivalkodás nem mivelt közönség elé való. A szinház, mint említők, majdnem egészen megtelt s még néhányszor talán meg fog telni; de hosszú életet az »Utszéli grófkisasszony« aligha fog élni. Vidék. ** Szentesen, mint lapunknak írják, e hó 4-én tartá búcsúelőadását Prielle Kornélia asszony »A 47-ik cikk«-ben. Cora szerepében egészen elra­gadta a zsúfolt ház közönségét s ez szűnni nem akaró tapsokkal, többszörös kihívással adózott a nyújtott élvezetért. E búcsúelőadás egyúttal jutalomjátéka volt a művésznőnek, kit nagy babérkoszorúval is meg­tiszteltek, melynek fehér selyemszalagján e felirat olvasható: »A szentesi ifjúság Prielle Kornéliának.­ Egy másik, borostyánból készült koszorút, a Szath­­máry nővérek (Szathmáry Ede ottani ügyvéd leányai) nyújtották át az ünnepelt vendégnek. Előtte való este bankettet is rendeztek tiszteletére, melyen az értel­­messég nagy számmal jelent meg s Kiss Zsigmond ügyvéd felköszönte a művésznőt. Prielle Kornélia csütörtökön Egerbe ment. ** A székely művelődési egylet e hó 15-én és a következő napokon tartja Tordán évi nagygyűlését. A vendégek fogadásáról a tordai intéző bizottság gondoskodik, az ünnepélyes fogadás a megye és vá­ros hatósága részéről aug. 14-én lesz s ugyane napon rendezik az ismerkedési estélyt. A nagygyűlés egyik főtárgya lesz az alapszabályoknak az eddigi tapasz­talatok alapján való átalakítása és az általános tiszt­­újítás. Hogy aztán lesz díszlakoma, táncmulatság sat., természetes, de lesznek nagyérdekű kirándulások is, többi közt a sóbányába, a tordai szirthasadékhoz, hol a város vendégeli meg a társaságot, továbbá Torockóra. Innen, ha vállalkozó akad, nagyobb ki­rándulást terveznek az erdélyi havasok legszebb ré­szein át a szkerisovai jégbarlanghoz, aztán Abrud­­bányán át, a Csetatye és Detonata mellett Zalesnára, innen pedig a vasúthoz Gyulafehérvárra. ** Bereg megyében, úgy látszik, már van sikere annak a meggondolatlan heccnek, mely egy orsz. képviselő aegise alatt foly a zsidóság ellen. Makarja faluban nemrég egy Keszler nevű izraelita megvett egy házat, a­mi a falubelieknek nem volt kedvökre, pereltek, de a pert elvesztették. Ekkor a nép össze­csődült, megrohanták a házat, széthányták s a szó szoros értelmében a földdel egyenlővé tették. Kesz­ler újra fölépíté a házat, s alig készült el vele, e hó 3-án éjjel fölgyujtották s ugyanakkor a mezőn levő szénakészletét is hamuvá égették. A főcinkoso­kat a hatóság elfogatta. ** Vidéki hírek. Pozsonyban a trónörökös ezredének zászlószentelési ünnepére még mindig várják Stefánia hercegnőt s remélik is, hogy eljön; erre nézve biztató előjel az, hogy a legfelsőbb hatá­rozat nem intézkedett véglegesen a helyettesítés tár­gyában. — Lugoson Furluki Palik-Ucsevny Péter nagybirtokos és Torontálmegye volt főispáni hely­tartója július hó 2-án nyolcvanegy éves korában meg­halt. — Kis-Loókon a múlt héten halt meg Hrabony Jánosné, született Bothfalvi Both Alojzia urhölgy, kit lelki jóságáért széles körben tiszteltek. — Debrecenbe e napokba tért vissza Kunos (Lusztig) Ignác a csángó magyarok köréből, a hol az akadémia megbízásából nyelvtanulmányokat tett. — A pan­­csovai reáliskolához a közoktatásügyi miniszter Requinyi Géza és Simkovics Lajos nagyváradi reál­iskolai derék tanárokat nevezte ki. — ,,A gyapjú­­ismeret“ című műből, melyet dr. Kodiczky Jenő a magyaróvári gazdasági akadémia tanára irt, meg­jelent a második füzet Magyar-Óvárott, Czéh Sán­dornál. — A Vissó-völgy fölött, Máramarosban e hó 2-án délelőtt nagy villámlás közben cikázó fény ragyogott föl, egy ideig cikk-cakkosan mozgott, majd kék-szederjes színre vált, s utóbb lassan elmosódott. — Szabadkán már folyamatban van a vizsgálat a Kepes-féle nagy szenzációt keltett váltóhamisítási bűnügyben; a károsult fél dr. Kováts Gyula fővárosi ismert ügyvédet és jogtudóst kérte föl képviselőül, ki már el is utazott Szabadkára. A M.-Szigeten Man­­dics Pál 1848-diki honvéd-százados e napokban vezette oltárhoz Várady Róza kisasszonyt, Várady Gábor képviselő testvérhugát. — Fiuméban Whit­­head torpedó­gyárában török és portugáll törzstisztek nagyobb mennyiségű pokolgépeket vásároltak. — A Nagyszebenben működött német színház­igazgatótól a belügyminiszter rendőri okok miatt vonta meg az engedélyt; említettük már, hogy a nevezett város pártját fogja az igazgatónak, de hiszszük, hogy hiába. — Koryt­icán a fürdővendégek száma újul. 25-én kiadott névsor szerint 588 volt. — Balassa-Gyar­­maton a Láng szül. Hammer Franciska asszony hat­osztályú leánynevelő intézete, mely már huszonhat éve áll fenn, most teljesen újonnan felszerelve nyílik meg s a beiratások e hó 15-én, az előadások szeptember 89-­ ­-án kezdődnek. — Egerben e hó 4-én hunyt el szív­­szélhűdésben Syposs Ilona, a Syposs Kálmán alig húszéves kedves leánya. — Szabolcs megye alispánja, Zoltán János, felhívta a szolgabirákat, hogy a kó­borló cigányoknak ne adjanak útleveleket, sőt az érkező karavánokat toloncoztassák haza. Bécsi hírek. *** Az udvar köréből. Vilmos császár fogad­tatására Ischlben minden előkészület meg van téve. A programmot egy ponttal meg is bővítették. Aug. 10-én délután Ferenc József király és Erzsébet király­asszony Wolfgangseebe kísérik magas vendégüket, s a regényes kirándulás után visszajövet Stroblban vacsora lesz. A két uralkodó találkozásáról azt írják a berlini lapok, hogy ez a német uralkodó óhajtása volt. Midőn Vilmos császár megtudta, hogy a király osztrák földön üdvözölni akarja őt, levelet irt ural­kodónkhoz s arra kérte őt, hogy nyugalmát ne sza­kítsa meg s inkább várja be, mig ő látogatja meg Ischlben. *** Bécsi hírek. Király ő felsége Steyr városának 900 éves jubileumán jelen lesz; ez alka­lommal nagy kiállítást és népünnepet rendeznek ott. —­■ A bécsi nyomdász-ünnepély, melyet a könyv­­nyomtatás négyszázéves jubileuma alkalmával ren­deznek, 1882 június 24-én veszi kezdetét. — A Döb­­­­ingbe szállított Montenuovo Vilmos Albrecht her­ceget gyámság alá helyezték s ügyeit dr. Raczynsky Kelemen bécsi ügyvéd vezeti. — A bécsi pénzverő intézet nyugalmazott igazgatója Csaslowszky Alajos Lipótrend-tulajdonos e hó 2-án meghalt Badenben s Bécsben temették el részvéttel. — Nagy árvizek pusztítanak Ausztria több helyén , Märisch-Ostrau környékén a nagy felhőszakadás miatt a vasúti forga­lom is szünetel. Oderberga víz alatt áll és Märisch- Weiszkirchenben az ár roppant károkat okozott. Külföld. *** Egy magyar lány Kossuthnál. Mennyey József vasmegyei tanfelügyelő leánya, Róza, az utóbbi hónapokban Turinban lakott nagybátyjánál, Mennyey Ferencnél, ki ott a felső-olaszországi vasutak szám­­vizsgáló osztályának főnöke. A család egyik fó ismerőse Ihász Dániel, kit Róza kisasszony is több­ször meglátogatott Baracconeban, s egy alkalommal megismerkedett Kossuthtal. A nagy száműzött a magyar konyháról beszélt, s azt mondá, hogy bár­csak még egyszer ehetnék jó magyar rétest. Róza kisasszony teljesíteni kívánta óhaját s másnap meg­lepte őt a kívánt rétessel. A napokban pedig édes atyjával búcsúlátogatást tett Baracconéban, s midőn távozni készültek, Ihász Dániel megjegyzé, hogy Róza kisasszony csak nem fog úgy elválni nagy honfi­társától, hogy meg ne csókolja. Kossuthot meglepték e szavak, de aztán mosolyogva lehajolt a bátor ma­gyar lányhoz, ki szívélyes csókkal illette a nagy gon­dolkozó s hazánk egykori kormányzójának homlokát. *** A konstantinápolyi magyar egylet, Klapka György és néhány más konstantinápolyi ma­gyar fáradozása után végre megalakult a török fővá­ros magyar egylete, mely az oda vetődő és szükséget szenvedő magyar munkásoknak tanácsot, védelmet és segélyt nyújt. Azonkívül az ott megtelepedett magya­rok klub­helyisége is ez egylet, hol hírlapokat olvas­hatnak s a rendezendő felolvasásokat is hallgathatják. A politika ki van zárva az egyletből, annál nagyobb gondot fordítanak a tagok a koronkinti súrlódások megszüntetésére, melyek legtöbbször a munkások s a gazdák közt vannak napirenden. A konzulátusi hiva­tal 32.000 osztrák-magyart számít felei közé s azért minden egyesnek nem nyújthat kellő támogatást. A magyar egylet e tekintetben is sokat segít, azért al­­elnöke dr. Pólyák Mór felhívja a jótékony adakozó­kat, hogy a törökországi magyarok e testületéről se feledkezzenek meg. *** A keleti bonyodalom válsághoz látszik közeledni. Egy athénei távirat tudatja, hogy a görög kormány csütörtökön kiadta a hadsereg mozgósítására vonatkozó rendeletet , bár nem hiszik, hogy ezt rög­tön kövesse a hadszenet, a békés elintézésre nem nagyon biztató, mikor a török és görög hadak harcra készen állnak egymással szemben. A montenegrói kérdés elintézésére a török kormány hajlandónak nyi­latkozott s kijelenté, hogy átadja Dulcignót Monte­negrónak. Csak az a kérdés, beválthatja-e szavát. Az albánok ugyanis, hivatalos jelentés szerint, a porta biztosainak azt felelték, hogy nem engedik oda sem Dulcignót, sem bármiféle török területet; a török kormánynak tehát hadat kellene viselni saját alatt­valói ellen, hogy idegen alattvalókká legyenek. A görög követelések teljesítése ellen az albánok ép oly erélyesen protestálnak. A görög kormánynak főtá­masza most Oroszország és Gladstone ; hivatalosan megerősítik, hogy a görög hadsereg mozgósítása is a Gladstone tanácsára történt. A szerencsétlen kezű angol kormányelnök egyébiránt még más bonyodal­makat is fölidézett s legújabban az osztrák-magyar monarchia ellen intrigyál, hogy a reánk és Német­országra nézve oly fontos európai Duna-bizottságból minket kizárjon és al-Dunát egészen Oroszország befolyása alá juttassa. *** Mommsen s az angolok. A hírneves né­met történetíró tűzvész által elpusztított könyvtárát az angolok helyre akarják állítani. Nagy-Británia összes hírlapjai három előkelő oxfordi tudós felszólí­tását közlik, egy »Mommsen-alap« létesítése ügyében. A »Times« első­sorban buzdít a nemes ügy érdeké­ben s a legszebb eredményt jósolja. A tudós érdemeit is méltányolja ez alkalommal s kiemeli, hogy csak Gibbon és Macaulay vetélkednek vele. *** Külföldi hírek. Berlinben a német antropológok tizenegyedik közgyűlését tegnapelőtt nyitották meg; Virchow mondott beszédet; jelen volt a német trónörökös és neje is. — A ,,Revue de droit international“ című folyóiratban nagyobb cikksoro­zat olvasható a magyar jogirodalomról Stocrk Felix bécsi magántanár tollából. —XIII. Leó pápa, Rudolf trónörökös és Stefánia hercegnő számára pompás nászajándékot készíttet. — A frankfurti új opera­­házat a napokban vette át a város hatósága; a szín­ház, mely 7,400,000 márkába került, Frankfurt egyik leszebb épülete. — Ole Bull, ki Amerikában telepe­dett le, közelebb átrándult Angliába, hol most bete­gen fekszik. — Aix les Bains vendégei közt van Nil­­son Krisztina is, ki Párison át a napokban ment oda férjével; a művésznő, ép úgy mint Patti, nem sokára végkép visszavonul a magánéletbe. — Murad effendi, az ismert német drámaíró műveit hollandra fordítják. — Brüsszel városa Stefánia hercegnőnek roppant értékes brüsszeli point d’aiguille-csipke garnitúrát ad nászajándékul. — Londonból írják, hogy Gladstone állapota lassan, de folyvást javul. — Nordenskjöld Erik tanár 1882-ben Új-Szibériába akar menni kutatások végett; onnan az éj­szaki sarkig hatolva. — Rómában 1885—1886-ban nemzetközi kiállítást ren­deznek ; a bizottság elnöke Borghese F. herceg. — A ,,Bőven“ nevű angol gőzhajón, mely Ausztrália és Honborg közt jár, nagy összeesküvést fedeztek föl; 26 kalóz le akarta ölni a legénységet, hogy a hajó vagyonát elrabolhassák. — Persia, egy kons­tantinápolyi távirat szerint, ajánlatot tett az angol kormánynak, hogy Ah­med Eyub ellen hadsereget küld s visszavonulásra kényszeríti. — Páris tanácsa elfogadta a halottak elégetésének elvét; előbb azon­ban az erre vonatkozó törvény létesítése mellett kell buzgólkodnia. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. NÉPSZÍNHÁZ. Ma, augusztus 7-én: Az utszéli grófkisasszony. Operett 3 felv. írták St­audin és G. Hirsch. Ford. Rákosi J. Zen. szerző M. Hervé. Az utszéli gróf. Solymosi­­ Mirett. . . . Erdősi E. De la Palád gróf Újvári Erkül .... Kápolnai­­ Albina . . . Komáromi M.­­Patrisz . . . Sziklai E. Margott . . . Csatai Zs. Sampanak . . Komáromi J. Kezdete fél 8 órakor. ^------ -- Nevelőintézet. — Konviktus — — GYMNASIUMI TANULÓIFJAK SZÁMÁRA — GYŐRÖTT. Az intézetben elhelyezést nyerhetnek 9—18 éves, illetőleg I.—VIII-dik osztályú latiniskolai tanulók, a­kik a nevelőintézetben teljes ellátást, pontos felügyeletet, tanulmányaikban szakszerű veze­tést és gondos ápolást nyernek, — tanulmányaikat pedig a győri fő­­gymnasiumban nyilvánosan végzik. A fizetendő díjak a lehető leg­mérsékeltebbek. — Bővebb felvilágosítással és programmal, írásbeli megkeresésekre készséggel szolgál 371 VARGYAS ENDRE, Győrmegye királyi tanfelügyelője, intézet-tulajdonos. Lakása: Gyár, Msirály-utca 4-ik szám alatt. Kitűnő szép erkély-lakás, négy bejárattal, azonnal kiadható: Budapesten, V. ker. nagy­­korona-utca 7. sz. I. em. Részei: Két nagy magas utcai­ terem, (esetleg szobákra oszthatók), két nagy utcai szoba (egyik háló­hajlékkal — alkov —), három udvari szoba, egy fürdőszoba, két előszoba, egy főzőkonyha külön kúttal, egy kapcsolatos mosókonyha szélkemencével, kamra, néhány fülke, szobai closet, nagy padlás, pince, vízvezeték. 369 Magyar sorsjegyek éven­k int 8 húzás, a legközelebbi már augusztus 14-én. Főnyeremény 150,000 forint 739 eladok 1391 egész sorsjegyeket 26 havi részletre 5 frtval, fél sorsjegyeket 22 havi részletre 3 frtval. Mindjárt az első részfizetés teljesítésével a sorsjegy a vevő tulajdonát képezi, s az már a legközelebbi húzásnál vala­mennyi nyereményre vele játszik.Í­GÉRVÉNYEK 2*/ EGÉSZ forint és a bélyeg.F­ÉL 1»/« forint és a bélyeg. J\ 'bacn,IsTa.ásza. Budapest, hatvani-utcza 17. Tulajdonos: Tóth Kálmán. Kiadja és nyomatja az „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvény­társulat.

Next