Fővárosi Lapok 1880. október (225-251. szám)

1880-10-14 / 236. szám

Csütörtök, 1880. október 14. 236. szám Tizenhetedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, hatvani utca 8. sz. II. emelet. Előfizetési dij: Félévre ..............................8 frt. Negyedévre ...... 4 „ Megjelenik az ünnep utáni lapokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Viverolle kisasszony. (Beszély.) Írta Beniczkyné Bajza Lenke. (Folytatás.) — Most szobádba kell menned, Charlotte. — monda neki. — Könnyű öltözéked nedves, át vagy fázva, meghűtheted magadat s az ágy melege és az álom jót fog tenni idegeidnek. Charlotte szó nélkül állt föl s arcán mély fájdalom ült, midőn Jaqueline kezét mgszorítá: — Én nem hittem, hogy te ily jó tudsz lenni, Jaqueline, — mondá akadozva, — meg voltam győződve, hogy érzelmeimet ismered és elitélsz; hogyan háláljam meg szeretetedet; egész életem a tiéd. — Majd máskor beszéljünk minderről, — viszonzá Jaqueline s most nem a szokott gúny ült arcára a hála említésekor, hanem szomorú hitetlenség futott át vonásain ; tudta, mennyit érnek az életben a »hála« szavai. A reszkető nő karjába ölte kezét, ki ellenállás nélkül engedte vezetni magát, s midőn saját szobájába ért, újra zokogásban tört ki, viszontlátva mindama tárgyat, melyektől néhány óra előtt elbúcsúzott. Jaqueline megölelte őt és magára hagyta. Fáradtan tért vissza s kimerülten dőlt egy karszékbe. Gondolatai messze tévedeztek, gyermekkorán, anyja tanain, a szokásokon, melyekben növekedett, a reményeken, melyekkel hitt, s a csalódásokon, melyek azokat követték, az emberek rosszaságán, a ferde fogalmakon, hiúságokon és tévelygésen, miknek egész életünket áldozzuk s midőn szivét mindezektől megtisztulnak érzé, midőn a tévelgők s gyengék iránt szánalom lepte meg keblét, midőn szellemi tehetségei magasan meghaladták a mindennapiságot, a világot értéke szerint ítélte meg s mégis kész volt bárkinek jóval viszonozni a rosszat, akkor boldognak érezte magát, hálaimával húnyta be szemeit, s álmai ragyogó vidékekre varázsolták, hol napfény, virágillat között és virányos mezőkön vándorolt, s néhány órára egy éjen át megszabadult a földi keserűségektől, az emberi társaságtól, annak minden nyomorúságával együtt. Teljesen boldognak érezte magát. Vili. Másnap a rendes kerékvágásban folyt le minden. Charlotte nyugodtnak látszott, szokott teendőit végezte, Filöp korán elhagyta a házat s a gazdaságba ment; a két nő között a múlt éj eseményeiről nem történt említés és Jaqueline az egész napot otthon töltő, még rendes sétájára sem ment. Harmadnap különösen szép idő volt. A nap fényesen kelt föl s november havában rendkívüli meleget árasztott a vidékre és Jaqueline nem hitt ellenállni vágyának s a szép időnek, melyek őt mozgásra, sétára hívták. Alig haladt a réten néhány lépést, Laverne állt előtte. — Tegnap egész nap vártam — mondá már messziről neki. — Nagy nyugtalanságban töltöm a napot; azt hittem, valamely komoly ügy vagy baj tartja kegyedet távol. — Legyen nyugodt, marquis úr, — a komoly ügy már végbe ment és szerencsésen végződött. Tegnapelőtt éjjel Charlotte-ot visszavezettem a kert régi és mély kútjától, melybe már épen ugrani akart. Mint látszik, megbánta tettét; azóta csöndes s talán egy életre elégnek tartja a nem sikerült öngyilkossági kísérletet. Laverne észrevehetően megrendült e hit hallatára. — Tehát csakugyan meg akarta tenni ama szerencsétlen lépést, s ön menté meg őt és mindnyájunkat ; hogyan háláljam meg ezt kegyednek ? — Ismét hála ? — mondá vállvánva Jaqueline ■ — az emberiség szótárában ez a legtöbbször használt szó, s nem kevesebbszer ejtik ki, mint a kenyeret, sót és húst, melyek nélkül nem élhetünk. Ne használja e szót többé velem szemben, marquis úr; én nem adok arra semmit. — Ismét ez iszonyú cinizmus, — mondá szomorúan Laverne, — miként lehetne önt e hibájából meggyógyítani ? Jaqueline egy különös pillantással válaszolt, melybe szánalom, gúny és csodálkozás vegyült. — Meddig marad ön e vidéken ? — kérdé aztán az ifjútól, kérdését felelet nélkül hagyván. — Egy ideig még nem szándékozom távozni. — Bocsásson meg, hogy idegen létemre tanácsot adok önnek; de most valóban szükségesnek látnám, hogy távozzék minél előbb, nehogy Charlotte valahogy ittlétét észrevegye. A marquis türelmetlen mozdulatot tett. — De hát végre is, - - mondá kitörve, — mindig földönfutó legyek-e, s folytonosan távol kellen e élnem otthonomtól,hol most kétszeresen óhajtok lenni? — Ahogy gondolja, kegyed tehet tetszése szerint, én csak véleményemet fejeztem ki; a határozat önt illeti. Laverne észrevehető zavarban volt, s egy ideig némán haladtak egymás mellett. — Nem mehetek, — mondá aztán határozottan, — midőn távol voltam, gondolataim folytonosan itt kalandoztak, lényem messze volt, de eszméim egy percre sem hagyták el e helyet. — Úgy maradjon, — viszonzá szárazon Jaqueline, közönyös arccal tekintve a lábai alatt zörgő száraz levelekre, de kínos küzdelemmel harcolt szive dobogása, ellen. 1 -0 hitetlen volt, a marquis pedig szilárd.— Igen, — mondá daccal — maradni fogok ; pár nap előtt, midőn tanácsot kértem öntől, megtagadta ; most én sem követem tanácsát. Ismét hallgattak s a leány halvány arcán égő karikák látszottak. Laverne nem tudta, a harag jelei-e ezek, vagy csak az éles szél korbácsolta arcába vérét ? Más tárgyakról beszéltek. Midőn Jaqueline hazaért, Charlotte-ot a kert ajtajánál izgatott kedélyállapotban találta. — Ő itt van, — mondá reszketve neki, — te láttad őt, beszéltél vele, miért nem kisért idáig ? Megtörtént, amitől Jaqueline félt, s az eredmény mutatá, hogy félelme alapos volt. — Tegnap este jött, — viszonzá egykedvűen, s nem említé, meddig marad. Charlotte elszomorodott és fürkészve vizsgálá Jaqueline vonásait. Arcán gyanú volt kifejezve, — a »hála« legelső jele, gondola Jaqueline. Pár napig nem lépett ki a házból, figyelemmel kisérte sógornőjét, s nagy és szünet nélküli izgatottságot vett rajta észre s különösen azt, hogy őt kerüli. Harmadnap Fülöp a reggelinél különös ünnepélyes hangulatban látszott lenni; ő nem született diplomatának, minden kedély változás ki volt fejezve arcán és modorán; reggelijét csak félig költé el s kérte Jaquelinet, hogy kövesse szobájába, valami közlendője van vele. Készséggel követé őt; még soha sem látta bátyját ily kedélyállapotban. — Foglalj helyet, —mondá neki Fülöp nyájasan s hangja reszketett; — és ígérd meg, hogy nem veszed tőlem rész néven azt, a mit mondani akarok; te oly okos lány vagy, köztünk mindig a legeszesebb voltál s nem fogod másként magyarázni szavaimat, mint azok mondva vannak. — Legyen egészen nyugodt, Fülöp, — viszonzám mosolyogva, — s mondja meg egyszerűen, egyenesen, amit tudatni kíván; előre is biztosítom, hogy neheztelésre köztünk, bármi legyen is, sohasem adhat okot. — Te tudod, Jaqueline, hogy én az osztozáskor mily állapotban vettem át birtokaimat; megrongálva, eladósodva, zűrzavarban, s a legnagyobb fáradságomba került, hogy úgy ne járjak, mint Pál, e könnyelmű fickó, ki, midőn sajátjának nyakára hágott, a te vagyonodást is elköltötte. — Tudom. — Most e zűrzavar megszűnt. Adósságaim legnagyobb részt kifizetvék, földjeim helyrehozva s tiszta jövedelmem meghaladja azt, amit valaha remélni is mertem volna, s legkevésbbé sem esik nehezemre, ha neked kárpótlásul Pál csalásáért évenkint hatezer frank jövedelmet ajánlok. A leány bámulva nézett reá. Jóindulatú, becsületes arca lángban égett s koronkint dadogva ejté ki szavait. — Mi célból tenné ezt, Fülöp ? — mondá neki Jaqueline, — nekem igen kevésre van szükségem s teljesen elégedett vagyok. Még inkább zavarba jött. — Ne szakíts félbe, még nem mondtam el mindent, arra akarlak kérni, hogy térj vissza Párisba, hol méltóbb helyed van, mint itt, s egyszerűen bár, de élvezetesen töltheted napjaidat és független vagy, míg itt. . . Most tisztában volt a leány. Szegény Fülöp! mily nehezére esett ezt megmondani. Jaqueline rögtön tudta, honnét ered e kívánság, hisz Charlotte pár nap előtt »hálájával« biztosítás »egész életével« rendelkezni szólította fel. Önkénytelen elmosolyodott. — Nemde, Charlotte-tól jön e kívánság ? — kérdé nyugodtan. Ő nagyon jó asszony, angyali jó, de különös ellen- és rokonszenvei vannak s ő nagyon is egyszerű arra, hogy veled jól érezhesse magát; neked is kellemesebb lesz ez unalmas fészektől megszabadulni; a tél itt nagyon zord és szomorú, te Páris zajában nevelkedtél, az unalom megélne itt. — El fogok menni, — mondá Jaqueline, — de a hatezer frankot nem fogadom el. Mi okból tehetném ezt. A testvér évekig lakhatik testvére házánál, de hogy az pénzzel tartsa őt, ha másutt van, az fölösleges jóság volna, s nekem büszkeségemet sértené; azért ne is próbálja többé ez ajánlatot előhozni, ismeri hajthatatlanságomat s minden rábeszélés hasztalan volna. — De hát miből akarsz élni ? — kérdé elrémülve Fülöp. — Ne aggódjék miattam. Aztán Pál is visszaadja részben, amit elvett tőlem. Nem félek én az élet viharaitól; erős akarat, bátorság és kitartás, ez a három, a mire szükségünk van s ekkor nélkülözhetjük a barátokat, kikre csak addig számíthatunk, mig nincs szükségünk rájuk. Fülöp mind nagyobb rémülettel tekintett testvérére ; ő nem bírta őt elhatározásában követni. Esze korlátolt volt, valami magasabbra képtelen, érzé saját tehetlenségét, s meg nem fogható, mit lehet tenni az életben pénz nélkül, mit erősen markunkba szorítsunk, barátok nélkül, kik rászedjenek, s kitérve a rendes kerékvágásból, hol átdöcögjük az életet. — Jaqueline, ■ —■ mondá kérő hangon — te haragszol rám ? — Hogy gondolhatja ezt Fülöp, teljes szivem az öné s a legtermészetesebbnek találom az ön kérelmét. De Fülöp leírhatatlan szomorú volt, midőn elváltak; nem tudott megnyugodni testvére elhatározásában, s erősen feltette magában, hogy őrködni fog felette s nem hagyja nyomorban tengeni. (Folytatása köv.)