Fővárosi Lapok 1880. október (225-251. szám)

1880-10-19 / 240. szám

tás után este 7-kor értek Kis-Körösre, mely már akkor fel volt lobogózva s kivilágítva, a nagyobb épü­letek szines lampionokkal is diszitve. Zene szólt: a Rákóczi-induló, a lakosság éljenzett s a Jókai kocsi­jába virágokat szórtak. Később is, midőn elmentek megnézni a Petőfi-házat, a legszívesebb üdvözlésekben részesültek, dr. Magyar vendégszerető házánál pedig, vacsora mellett, megismerkedtek a derék magyar köz­ség értelmiségével. Vasárnap reggel Jókai Mórt a város, a kaszinó, az egyházak, iparosok, Halas, Vadkert és Kecel közsé­gek küldöttei keresték föl, üdvözölve a hírneves ma­gyar irót s kifejezve hódolatukat a hazai irodalom iránt.Tíz óra előtt kezdődött az ünnep. A Petőfi-ház első az utcában s a dr. Magyar háza mellett áll, hol Jókai többekkel együtt volt szállva. A szegényes szülő­ház diadalkapuval, zászlóval, lombozattal volt ékesítve s az udvaron emelvény állt, a ház ajtaja mellett, benn a szoba középasztalán is fris virágkoszorú feküdt e napon. Az udvaron pince és gémes kút van, mellette kis kert akácfákkal, jó nagy telek. E ház nem volt soha a Petőfi atyjáé, ki csak mint bérlő lakott benne. A költőnek sem voltak emlékei innen, mert mikor szülei Kis-Körösről elköltöztek, csak másfél éves volt. De itt született. Ezért gyűltek oda vasárnap a fővá­rosi küldöttek, Kis-Körös értelmisége, hölgyei, a lakos­ságból a ki befért s a környékből is számosan. A szerény ünnepet, melynek nem külpompa, hanem a szellem adott fényt, Kemény János evang. lelkész nyitá meg, ki egykor Petőfinek jó isme­rőse, barátja volt. Beszédében kiemelte az irodalom nagy hatását s vázolta Petőfi költői emelkedését, aztán üdvözlé a vendégeket, örömét fejezve ki a fölött, hogy a mint Petőfi a nemzeté volt, azé lett most e ház is, melyben isten napját először megpillantá. Az éljenek után Jókai Mór állt­ az emelvényre, beszélve éke­sen, melegen, költőileg. Üdvözlé az emlékezetes hajlé­kot, uj gazdája, az irodalom nevében. Birtokba vette azt s elmondá szivének érzelmeit. Ifjú korában­­ úgymond — mint költőt mindig maga előtt látta Petőfit, mint jó barátot. Ő buzdító az irodalmi pá­lyára s egy eszményképük volt: nemzet és szabadság, melyet akkor még keresni kellett. Jókai fenkölten emlékezett meg Petőfi életéről, haláláról s emelkedő di­csőségéről. De legnagyobb hatást a beszéd vége tett: »Áldás legyen rajtad emlékezetes hajlék, légy megtelve a dicső szellemével örökké! Isten keze takarjon be minden részek elől s vezessen küszöbödre minden bol­dogságot. Petőfi szülőhajléka alatt múló szava legyen a fájdalomnak, tartós az örömnek, futó vendég legyen benne a baj, rendes szálló az áldás!« E szavakat ka­­laplevéve hallgatták, az őszi nap is­ előbújt, sugarat vetni a szónokra és a házra; dr.. Magyar fehérruhás kis­lánya pedig bokrétát nyújtott át. Következett a Komócsy József meleg hangú ódája, mely élénken hatott mindenkire s me­lyet olvasóinknak már vasárnap bemutattunk. Majd Jó­­kai a város gondjaira bízta a házat s Safáry Ágost — a biró nevében — megígérte a gondos felügyelést. Jó­kai bement a szobába is s az öreg Martinovicsot meg­kérte, hogy viselje majd gondját az emlékkönyvnek, melybe a látogatók fogják beírni a neveket s a szintén odaküldendő Petőfi-mellszobornak. A háztól a Petőfi-szoborhoz mentek, melyen nagy koszorú volt, széles piros szalagján e fölirattal: »Petőfi emlékének a kiskőrösi hölgyek.« Aztán énekel­ték a »Szózat«-ot és szétoszlottak. Később az iskola­terembe gyűltek vagy százan közebédve. A terem fel volt virágozva s benne a Petőfi arcképe megkoszorúzva. A Kecskemétiek zenekara többnyire Petőfi-dalokat játszott. Az első felköszöntőt Salamon járásbiró mondta a királyi családra; Jókait Safáry és dr. Magyar éltették; mondtak toasztokat a vendégekre, Kis-Körösre, dr. Magyarra, Kemény lel­készre, a vidéki küldöttségekre s Kossuthra. Üdvözlő sürgönyt küldtek a marosvásárhelyi szoborbizottság­nak. A Jókai és Komócsy toasztjai különösen élénk hatást tettek. Négykor lett vége az ebédnek s miután a fővárosi vendégek a táviró hivatalnak, (meg a ked­ves táviró nőnek) köszönetet mondtak, hogy a hiva­talos órán túl is fáradoztak a sürgönyök fölvételével, öt órakor útra keltek a kiskőrösiek szives búcsúzása mellett. Az új versenytér megnyitása. (Vasárnap.) (L.) Az ember szörnyű konzervatív teremtés. Tapasztalhattuk ezt vasárnap is a turfán. Az új ver­senytér közel esik a városhoz, nagy tribünje pompás, többi épülete is csinos, berendezésében fölülmúlja az európai legtöbb nagypályát, a jockey-klub annyit köl­tött rá, hogy miatta vagy kétszázezer forint adósság­ban úszik , s mégis tíz vendég közül nyolc vasárnap egyre azt emlegette, hogy az az elhagyott rákosi gyep milyen kellemes volt, szép ligetek szegélyével, sma­ragdzöld pázsittal, mennyivel jobban lehetett ott figyelemmel kisérni a versenyeket s a kikocsizás oda, a hosszú egyenes után, mennyivel nagyobb élvezetet nyújtott! Pedig a valóság csak az, hogy attól, a­mit megszoktunk, nehezen válunk meg, még ha jobbat, szebbet kapunk is érette cserébe. Nem sok időbe fog azonban kerülni, hogy ez az új versenytér teljesen elfeledteti a régit. Vasárnap a megnyitásra olyan sem jó sem rész időt kaptunk. Az őszi verőfény nem kívánt hozzájá­rulni a sport­ünnep emeléséhez. Szürke borongós, őszi idő volt, hűs, de nem hideg , a felhők pedig bírtak annyi udvariassággal, hogy csak a futtatás második felében indítottak meg egy-egy kis szemező esőt, mint­egy emlékeztetőül, hogy ők is jelen vannak s egészen tőlük függ, hogy egy programmon kívüli nagy futta­tást rögtönözzenek: a szabad ég alól, a pázsitról be­futtatva az urak és hölgyek tömegeit a tribünök fe­dele alá, a­hová bizony nem igen fértek volna el, annyian voltak. A­mint gyülekezni kezdett a közön­ség, kezdődött a színhely bírálata. Sok hölgy nem sze­reti, hogy nincsenek páholyok. Mások meg azt nem, hogy számozott helyek hiányában nincs meg az ülés biztonsága sem. Egyik fő kifogás volt, hogy a király­nét sem lehet látni, mert az udvari páholy az épület külső végén teljesen el van különözve. A két tribün jó messze esvén egymástól: a közönség látványa is ketté van vágva. Sőt az ugyanegy tribün néző seregét is ba­jos egészben szemügyre venni, mert a nagyobb rész jár-kel, eloszlik a széles pázsiton, kiül székekre a sík pálya korlátjához, szóval szerteszét van. Nincs itt egy nagy kép, melyet egyszerre látunk, hanem van egy képes könyv, melylyel csak lassan kint lehet megismer­kedni. Ez azonban a lényegre nézve kisebb baj, mint az, hogy a sík- és akadály­pálya külső korlátain át lehet bújni s igy az oda gyűlt tömeg most is hol a sík pályára tódult be, hol az akadályverseny terét lepte sű­rűn el, s az intézőknek, rendőröknek ugyancsak meg­gyűlt a bajuk, míg az ide-oda tóduló népet kiszoríthat­ták onnan, a­hol a futtatásnak ép útjában álltak. A nagy tribün felső részén is van baj. A többségnek (a három és két forintos jegyek tulajdonosainak) kisebb helyet szabtak, mint a kisebbségnek (hat és négy forintos­nak,­ holott ez utóbbi lemehet a gyepre is, míg amaz fenn egy ültő helyben kénytelen szorongani. Történt is onnan a verseny kezdete előtt egy rögtönzött beron­­tás a drágább helyekre, hol a­ pázsitra ment társasá­gok sok üres helyt hagytak. Általában ez első napon kissé zavaros képe volt a közönségnek s végül meg­esett lest az is, hogy a fellengző urfi, ki a legdrágább jegygyel distingválhatni vélte magát, a korlátokon át­került szobalányok szomszédságában nézte a futtatást. A gyakorlat azonban majd kimutatja a módo­­sítni valókat. Annyi már bizonyos, hogy a korlátokat mindenütt vasrudakkal kell elrostélyozni az átbújá­­sok meggátlására, az első tribünön pedig nagyobb tér kell a másodrendű padsorok számára, mert mennél jobban divatba jő a lóverseny látogatása, annál job­ban megnő a középárak fizetőinek száma. Hogy sokan voltak, azt mondani sem kell. A pázsitot úgy letaposták, hogy az utolsó futtatáskor már többet láttunk a fekete földből, mint a zöld fűből. Székeken ülve, állva, a gyepen járva-kelve, mindenütt nagy csoportokat képezve, ezer meg ezer ember gyűlt össze. A nők nem nagyon virítottak a divattal s a mágnásnők is igen egyszerű barna vagy szürkés tei­le­tte-ben jelentek meg. Két órakor a pályakörben álló katonai zene­kar a néphimnuszt kezdte játszani, jeléül, hogy j­ö­n a királyné. A jockey-klub elnöke, gr. Károlyi Gyula és számos mágnás fogadta. Az elnök bemutatta ő fel­ségének a szalont, melyben a »Kincsem« képe is meg van (Pálik festvénye,) s aztán küni az oldal-erkélyről a pompás kilátást a város és hegyek felé. Ő felsége szépnek talált mindent. Midőn aztán a nagy bronz oldalú, piros bársonyos páholyban megjelent, alulról éljenek hangzottak. Ez az éljenzés természetesen egész hullámzó hangtengerré áradt volna, ha a közönség láthatja a legmagasb vendéget. De azok sem láthat­ták, kik a főtribün helyein ültek; a másik csarnokban pedig, mely jó távol esik s nagyon tömve volt, tán hí­rét sem halják ő felsége megérkeztének. A királyné fekete francia kalapot, fekete díszítéssel viselt s sugáralakját testhez álló olajzöldes színű hosszú be­gombolt felöltő boritá. Valamivel élénkebb színeket láttunk Klotild főhercegnő és herceg Coburg Fü­­löpné toilette-jén. Mindketten sötét­kék ruhában je­lentek meg, elől aranyos gombokkal, sötét színű ka­lapjuk vörössel volt ékítve. A főhercegné bársony ru­hája hátul piros atlasz csuklyával is ellátva. Az ud­vari páholyban volt a királyasszony szeretett fivére , Lajos bajor herceg is, fekete polgári ruhában, magas kalappal. Neje is: Wallerisse bárónő ott ült, feketében. Hogy kik jelentek meg hódolni, azt még a pázsitról is bajos volt kivenni. Legtovább gróf Andrássy Gyula időzött ott, kinek magas alakja hamar kitűnt, midőn a felséges aszszony ülőhelye mellett állt. A verseny vége felé báró Edelsheim is fenn volt. B. Nopcsa főudvarmester a háttérben maradt. Az udvari személyzet páholyában, mely a tribün belső fala mellett, a jockey-klub tagjai számára fentartott helyen fekszik s nagyon egyszerűen van kiállítva: gr. Festetics Mária udvarhölgy, Feren­­czy Ida k. a. s a főhercegnő és hg. Coburgné udvari höl­gyei ültek, mind egyszerű, ízléses feketében. A pá­zsitra nem igen mentek le; a királyi páholyból is csak Lajos herceg és Coburg Fülöp herceg fordultak meg ott. Annál több volt lenn a mágnás és mágnásnő. Egy fiatal angol hölgy is, kivel leginkább gr. Széchenyi Béla és Éber Nándor társalogtak, járt-kelt a pázsiton; mint mondják, ama család hölgye, melynek izlandi kastélyában a királyasszony lakott. A zászlódisz nem valami nagy volt s feltűnt, hogy a nagy tribünön csak fekete-sárga és kék-fehér lobogók lengtek. Nemzeti zászlóval a mázsáló ház volt borítva s a kisebb tribünön és totalisateurön lengett egy csomó. Az első csöngetésre, a kétéves lovak ötezer frankos versenyére, a tizenhat nevezett ló közül hat szállt a síkra. Győzött köztük vagy három lóhoszszal a Blaskovits Miklós »Bálvány «-a. Második lett, — a tét- és bánatpénz felét nyerve, — a herceg Hannu Móric (a hessen-basszeli elhunyt fejdelem fiá­nak) »Ordeal«-je. Harmadiknak a gr. Sztáray János »Kisbabá«-ja érkezett be. A kétezer forintos »St. Leger «-re szintén hat paripa futott, belföldi három évesek. Érdekes küz­dés volt. A báró Springer Gusztáv »Iso­la­ni «-ja csak félhosszal nyert a General Hope »Merény«-e ellenében, mely a tét- és bánatpénzek felét kapta. Következtek a mezei gazdák, tizenketten. Szőrén ültek, mint rendesen, s ingek-gatyájok vasár­­napiasan fehérlett, mint a hó. Sok mulatságot szerez­tek most is. Kettőnek lova az indulástól nem messze kitört s vitte gazdáját kifelé a megpillantott zárt ka­pun. Voltakép csak az egyik vitte, a másik levete há­táról a suhancot, ki gyalogosan vándorolt vissza. A többi azalatt ugyancsak haladt, elől Sáska István (gyakori győztes Budapestről,­ vágtatott, mint a szél. Ő is nyerte meg az első díjat (potom száz forint.) Néhány éllel később érkezett be a második: Herédi István Szolnokról, majd a harmadik: Weisz Adolf pesti lókupec. Aztán derekasan együtt tartva három. A sereghajtót jó idő múltán láttuk beügetni. A győz­test harsány éljennel köszönte a korlát mögött álló sűrű tömeg. A 250 aranyas Ritt­er-díj versenye, noha öt ló volt rá nevezve, csak egy duó lett. Két ló futott erős küzdelemben a 2800 méternyi távolban. A gr. Z­i­c­h­y Béla »Elemé­r«-je nem is bírta több mint egy lóhoszszal legyőzni a Kégl György »Con­­frater«-et, melyre sok fogadás történt. E sik futtatásokra következett az ezer forintos akadályverseny, melyre négy ló indult, mi­után a rendőrség ki tudta szorítni a tömeget. Az egyik ló azonban, a gr. Zichy Béla »Bánk bán«-ja, csakhamar pórul járt. Az első vizes árokba zuhant, fejjel ment a falnak s nyakát törve, pár perc alatt vége lett. Lovasának (gr. Kinsky Jenő) szerencsére nem történt baja s mikor gyalog visszatért, azoknak, kik paripáját sajnálták, (nem lévén a magyarban per­fekt,) igy fejezte ki ez igen helyes nézetét : »jobb ő, mint én.« Bizony százszor inkább a ló, habár azért is kár. A többi három szépen ugrálta át a sövényt, falat s az első tribünnel szemben fekvő széles vizes árkot. Legszebben gr. K i n s k y Z d e n k ó a saját »Good Morning«-ja hátán. Ő nyerte a dijat s nagy éljent kapott. Második a gróf Esterházy Miklós »Leander«-e lett, melyen Jockey nyargalt. E verseny után a királyné elhagyta páholyát s éljenek közt lépett hintójába, Gödöllőre sietve. Klo­tild főhercegnő és herceg Coburgné azonban megnéz­ték a programoira űrlovarok által ráadásul rögtönzött »vadászló-versenyt« is, melyben öten vettek részt. Ez meglehetősen egyenetlen verseny volt, mert három pompásan ugratta át az akadályokat, de kettő­nek a lovát csak a szerencse érzé, hogy a széles árok vizében nem maradtak. Nyertes gróf Almássy Kálmán lett a b. Batthyány Elemér »Nini­c­he «-én, néhány hosszal előzve meg a b. Dewitz »Romane«-ját. Részt vettek még e versenyben Beniczky Gábor, gróf Esterházy László és gróf Kinsky Jenő. Öt óra lehetett, midőn a versenynek vége lett s bár sokan már az első akadályverseny után eltávoz­tak, mégis jó időbe került, mig a kocsik sorban elő­állottak és elrobogtak. Pedig a rend itt jó. A kocsi­sürgöny ablakán bedobjuk a jövet kapott kocsiszámot s onnan hívják fel mindenkiét, s aztán künn türelem­mel várjuk, mig a sok közt a mienk is előgördül. A szétoszlás most nem történik oly egy csapáson, mint a régi pályáról a soroksári utón át. Ekkor a vá­rosban várakozó tömeg is meg van oszolva. A hintók, bérkocsik nagyobbára a városligeten át, a király­ utcán, dob­ utcán vagy sugár­uton térnek haza. Mindamel­lett most is nagy a vágtató hajsza, kivált a sugár­­úton, hol egy bérkocsis le is gázolt egy fiúcskát, a­mi miatt a főváros pénzügyi bizottságában tegnap eré­lyes felszólalás is történt. A gyalog­közönség sok­felé ment szét, legtöbbje a száz ház mellett vagy a városliget felé, nem nagyon messzire találva a lóvonatú vasút vonalát. Ha a bérkocsisok oly nagy árt fognak jövőre is követelni, mint most, midőn leg­olcsóbban nyolc, de többnyire tíz vagy tizenkét fo­rintért szállíták ki­­ be vendégeiket,­­holott a sokkal távolabb eső régi pályához csak hét forint volt a sza- 1188

Next