Fővárosi Lapok 1880. október (225-251. szám)
1880-10-19 / 240. szám
tás után este 7-kor értek Kis-Körösre, mely már akkor fel volt lobogózva s kivilágítva, a nagyobb épületek szines lampionokkal is diszitve. Zene szólt: a Rákóczi-induló, a lakosság éljenzett s a Jókai kocsijába virágokat szórtak. Később is, midőn elmentek megnézni a Petőfi-házat, a legszívesebb üdvözlésekben részesültek, dr. Magyar vendégszerető házánál pedig, vacsora mellett, megismerkedtek a derék magyar község értelmiségével. Vasárnap reggel Jókai Mórt a város, a kaszinó, az egyházak, iparosok, Halas, Vadkert és Kecel községek küldöttei keresték föl, üdvözölve a hírneves magyar irót s kifejezve hódolatukat a hazai irodalom iránt.Tíz óra előtt kezdődött az ünnep. A Petőfi-ház első az utcában s a dr. Magyar háza mellett áll, hol Jókai többekkel együtt volt szállva. A szegényes szülőház diadalkapuval, zászlóval, lombozattal volt ékesítve s az udvaron emelvény állt, a ház ajtaja mellett, benn a szoba középasztalán is fris virágkoszorú feküdt e napon. Az udvaron pince és gémes kút van, mellette kis kert akácfákkal, jó nagy telek. E ház nem volt soha a Petőfi atyjáé, ki csak mint bérlő lakott benne. A költőnek sem voltak emlékei innen, mert mikor szülei Kis-Körösről elköltöztek, csak másfél éves volt. De itt született. Ezért gyűltek oda vasárnap a fővárosi küldöttek, Kis-Körös értelmisége, hölgyei, a lakosságból a ki befért s a környékből is számosan. A szerény ünnepet, melynek nem külpompa, hanem a szellem adott fényt, Kemény János evang. lelkész nyitá meg, ki egykor Petőfinek jó ismerőse, barátja volt. Beszédében kiemelte az irodalom nagy hatását s vázolta Petőfi költői emelkedését, aztán üdvözlé a vendégeket, örömét fejezve ki a fölött, hogy a mint Petőfi a nemzeté volt, azé lett most e ház is, melyben isten napját először megpillantá. Az éljenek után Jókai Mór állt az emelvényre, beszélve ékesen, melegen, költőileg. Üdvözlé az emlékezetes hajlékot, uj gazdája, az irodalom nevében. Birtokba vette azt s elmondá szivének érzelmeit. Ifjú korában úgymond — mint költőt mindig maga előtt látta Petőfit, mint jó barátot. Ő buzdító az irodalmi pályára s egy eszményképük volt: nemzet és szabadság, melyet akkor még keresni kellett. Jókai fenkölten emlékezett meg Petőfi életéről, haláláról s emelkedő dicsőségéről. De legnagyobb hatást a beszéd vége tett: »Áldás legyen rajtad emlékezetes hajlék, légy megtelve a dicső szellemével örökké! Isten keze takarjon be minden részek elől s vezessen küszöbödre minden boldogságot. Petőfi szülőhajléka alatt múló szava legyen a fájdalomnak, tartós az örömnek, futó vendég legyen benne a baj, rendes szálló az áldás!« E szavakat kalaplevéve hallgatták, az őszi nap is előbújt, sugarat vetni a szónokra és a házra; dr.. Magyar fehérruhás kislánya pedig bokrétát nyújtott át. Következett a Komócsy József meleg hangú ódája, mely élénken hatott mindenkire s melyet olvasóinknak már vasárnap bemutattunk. Majd Jókai a város gondjaira bízta a házat s Safáry Ágost — a biró nevében — megígérte a gondos felügyelést. Jókai bement a szobába is s az öreg Martinovicsot megkérte, hogy viselje majd gondját az emlékkönyvnek, melybe a látogatók fogják beírni a neveket s a szintén odaküldendő Petőfi-mellszobornak. A háztól a Petőfi-szoborhoz mentek, melyen nagy koszorú volt, széles piros szalagján e fölirattal: »Petőfi emlékének a kiskőrösi hölgyek.« Aztán énekelték a »Szózat«-ot és szétoszlottak. Később az iskolaterembe gyűltek vagy százan közebédve. A terem fel volt virágozva s benne a Petőfi arcképe megkoszorúzva. A Kecskemétiek zenekara többnyire Petőfi-dalokat játszott. Az első felköszöntőt Salamon járásbiró mondta a királyi családra; Jókait Safáry és dr. Magyar éltették; mondtak toasztokat a vendégekre, Kis-Körösre, dr. Magyarra, Kemény lelkészre, a vidéki küldöttségekre s Kossuthra. Üdvözlő sürgönyt küldtek a marosvásárhelyi szoborbizottságnak. A Jókai és Komócsy toasztjai különösen élénk hatást tettek. Négykor lett vége az ebédnek s miután a fővárosi vendégek a táviró hivatalnak, (meg a kedves táviró nőnek) köszönetet mondtak, hogy a hivatalos órán túl is fáradoztak a sürgönyök fölvételével, öt órakor útra keltek a kiskőrösiek szives búcsúzása mellett. Az új versenytér megnyitása. (Vasárnap.) (L.) Az ember szörnyű konzervatív teremtés. Tapasztalhattuk ezt vasárnap is a turfán. Az új versenytér közel esik a városhoz, nagy tribünje pompás, többi épülete is csinos, berendezésében fölülmúlja az európai legtöbb nagypályát, a jockey-klub annyit költött rá, hogy miatta vagy kétszázezer forint adósságban úszik , s mégis tíz vendég közül nyolc vasárnap egyre azt emlegette, hogy az az elhagyott rákosi gyep milyen kellemes volt, szép ligetek szegélyével, smaragdzöld pázsittal, mennyivel jobban lehetett ott figyelemmel kisérni a versenyeket s a kikocsizás oda, a hosszú egyenes után, mennyivel nagyobb élvezetet nyújtott! Pedig a valóság csak az, hogy attól, amit megszoktunk, nehezen válunk meg, még ha jobbat, szebbet kapunk is érette cserébe. Nem sok időbe fog azonban kerülni, hogy ez az új versenytér teljesen elfeledteti a régit. Vasárnap a megnyitásra olyan sem jó sem rész időt kaptunk. Az őszi verőfény nem kívánt hozzájárulni a sportünnep emeléséhez. Szürke borongós, őszi idő volt, hűs, de nem hideg , a felhők pedig bírtak annyi udvariassággal, hogy csak a futtatás második felében indítottak meg egy-egy kis szemező esőt, mintegy emlékeztetőül, hogy ők is jelen vannak s egészen tőlük függ, hogy egy programmon kívüli nagy futtatást rögtönözzenek: a szabad ég alól, a pázsitról befuttatva az urak és hölgyek tömegeit a tribünök fedele alá, ahová bizony nem igen fértek volna el, annyian voltak. Amint gyülekezni kezdett a közönség, kezdődött a színhely bírálata. Sok hölgy nem szereti, hogy nincsenek páholyok. Mások meg azt nem, hogy számozott helyek hiányában nincs meg az ülés biztonsága sem. Egyik fő kifogás volt, hogy a királynét sem lehet látni, mert az udvari páholy az épület külső végén teljesen el van különözve. A két tribün jó messze esvén egymástól: a közönség látványa is ketté van vágva. Sőt az ugyanegy tribün néző seregét is bajos egészben szemügyre venni, mert a nagyobb rész jár-kel, eloszlik a széles pázsiton, kiül székekre a sík pálya korlátjához, szóval szerteszét van. Nincs itt egy nagy kép, melyet egyszerre látunk, hanem van egy képes könyv, melylyel csak lassan kint lehet megismerkedni. Ez azonban a lényegre nézve kisebb baj, mint az, hogy a sík- és akadálypálya külső korlátain át lehet bújni s igy az oda gyűlt tömeg most is hol a sík pályára tódult be, hol az akadályverseny terét lepte sűrűn el, s az intézőknek, rendőröknek ugyancsak meggyűlt a bajuk, míg az ide-oda tóduló népet kiszoríthatták onnan, ahol a futtatásnak ép útjában álltak. A nagy tribün felső részén is van baj. A többségnek (a három és két forintos jegyek tulajdonosainak) kisebb helyet szabtak, mint a kisebbségnek (hat és négy forintosnak, holott ez utóbbi lemehet a gyepre is, míg amaz fenn egy ültő helyben kénytelen szorongani. Történt is onnan a verseny kezdete előtt egy rögtönzött berontás a drágább helyekre, hol a pázsitra ment társaságok sok üres helyt hagytak. Általában ez első napon kissé zavaros képe volt a közönségnek s végül megesett lest az is, hogy a fellengző urfi, ki a legdrágább jegygyel distingválhatni vélte magát, a korlátokon átkerült szobalányok szomszédságában nézte a futtatást. A gyakorlat azonban majd kimutatja a módosítni valókat. Annyi már bizonyos, hogy a korlátokat mindenütt vasrudakkal kell elrostélyozni az átbújások meggátlására, az első tribünön pedig nagyobb tér kell a másodrendű padsorok számára, mert mennél jobban divatba jő a lóverseny látogatása, annál jobban megnő a középárak fizetőinek száma. Hogy sokan voltak, azt mondani sem kell. A pázsitot úgy letaposták, hogy az utolsó futtatáskor már többet láttunk a fekete földből, mint a zöld fűből. Székeken ülve, állva, a gyepen járva-kelve, mindenütt nagy csoportokat képezve, ezer meg ezer ember gyűlt össze. A nők nem nagyon virítottak a divattal s a mágnásnők is igen egyszerű barna vagy szürkés teilette-ben jelentek meg. Két órakor a pályakörben álló katonai zenekar a néphimnuszt kezdte játszani, jeléül, hogy jön a királyné. A jockey-klub elnöke, gr. Károlyi Gyula és számos mágnás fogadta. Az elnök bemutatta ő felségének a szalont, melyben a »Kincsem« képe is meg van (Pálik festvénye,) s aztán küni az oldal-erkélyről a pompás kilátást a város és hegyek felé. Ő felsége szépnek talált mindent. Midőn aztán a nagy bronz oldalú, piros bársonyos páholyban megjelent, alulról éljenek hangzottak. Ez az éljenzés természetesen egész hullámzó hangtengerré áradt volna, ha a közönség láthatja a legmagasb vendéget. De azok sem láthatták, kik a főtribün helyein ültek; a másik csarnokban pedig, mely jó távol esik s nagyon tömve volt, tán hírét sem halják ő felsége megérkeztének. A királyné fekete francia kalapot, fekete díszítéssel viselt s sugáralakját testhez álló olajzöldes színű hosszú begombolt felöltő boritá. Valamivel élénkebb színeket láttunk Klotild főhercegnő és herceg Coburg Fülöpné toilette-jén. Mindketten sötétkék ruhában jelentek meg, elől aranyos gombokkal, sötét színű kalapjuk vörössel volt ékítve. A főhercegné bársony ruhája hátul piros atlasz csuklyával is ellátva. Az udvari páholyban volt a királyasszony szeretett fivére , Lajos bajor herceg is, fekete polgári ruhában, magas kalappal. Neje is: Wallerisse bárónő ott ült, feketében. Hogy kik jelentek meg hódolni, azt még a pázsitról is bajos volt kivenni. Legtovább gróf Andrássy Gyula időzött ott, kinek magas alakja hamar kitűnt, midőn a felséges aszszony ülőhelye mellett állt. A verseny vége felé báró Edelsheim is fenn volt. B. Nopcsa főudvarmester a háttérben maradt. Az udvari személyzet páholyában, mely a tribün belső fala mellett, a jockey-klub tagjai számára fentartott helyen fekszik s nagyon egyszerűen van kiállítva: gr. Festetics Mária udvarhölgy, Ferenczy Ida k. a. s a főhercegnő és hg. Coburgné udvari hölgyei ültek, mind egyszerű, ízléses feketében. A pázsitra nem igen mentek le; a királyi páholyból is csak Lajos herceg és Coburg Fülöp herceg fordultak meg ott. Annál több volt lenn a mágnás és mágnásnő. Egy fiatal angol hölgy is, kivel leginkább gr. Széchenyi Béla és Éber Nándor társalogtak, járt-kelt a pázsiton; mint mondják, ama család hölgye, melynek izlandi kastélyában a királyasszony lakott. A zászlódisz nem valami nagy volt s feltűnt, hogy a nagy tribünön csak fekete-sárga és kék-fehér lobogók lengtek. Nemzeti zászlóval a mázsáló ház volt borítva s a kisebb tribünön és totalisateurön lengett egy csomó. Az első csöngetésre, a kétéves lovak ötezer frankos versenyére, a tizenhat nevezett ló közül hat szállt a síkra. Győzött köztük vagy három lóhoszszal a Blaskovits Miklós »Bálvány «-a. Második lett, — a tét- és bánatpénz felét nyerve, — a herceg Hannu Móric (a hessen-basszeli elhunyt fejdelem fiának) »Ordeal«-je. Harmadiknak a gr. Sztáray János »Kisbabá«-ja érkezett be. A kétezer forintos »St. Leger «-re szintén hat paripa futott, belföldi három évesek. Érdekes küzdés volt. A báró Springer Gusztáv »Isolani «-ja csak félhosszal nyert a General Hope »Merény«-e ellenében, mely a tét- és bánatpénzek felét kapta. Következtek a mezei gazdák, tizenketten. Szőrén ültek, mint rendesen, s ingek-gatyájok vasárnapiasan fehérlett, mint a hó. Sok mulatságot szereztek most is. Kettőnek lova az indulástól nem messze kitört s vitte gazdáját kifelé a megpillantott zárt kapun. Voltakép csak az egyik vitte, a másik levete hátáról a suhancot, ki gyalogosan vándorolt vissza. A többi azalatt ugyancsak haladt, elől Sáska István (gyakori győztes Budapestről, vágtatott, mint a szél. Ő is nyerte meg az első díjat (potom száz forint.) Néhány éllel később érkezett be a második: Herédi István Szolnokról, majd a harmadik: Weisz Adolf pesti lókupec. Aztán derekasan együtt tartva három. A sereghajtót jó idő múltán láttuk beügetni. A győztest harsány éljennel köszönte a korlát mögött álló sűrű tömeg. A 250 aranyas Ritter-díj versenye, noha öt ló volt rá nevezve, csak egy duó lett. Két ló futott erős küzdelemben a 2800 méternyi távolban. A gr. Zichy Béla »Elemér«-je nem is bírta több mint egy lóhoszszal legyőzni a Kégl György »Confrater«-et, melyre sok fogadás történt. E sik futtatásokra következett az ezer forintos akadályverseny, melyre négy ló indult, miután a rendőrség ki tudta szorítni a tömeget. Az egyik ló azonban, a gr. Zichy Béla »Bánk bán«-ja, csakhamar pórul járt. Az első vizes árokba zuhant, fejjel ment a falnak s nyakát törve, pár perc alatt vége lett. Lovasának (gr. Kinsky Jenő) szerencsére nem történt baja s mikor gyalog visszatért, azoknak, kik paripáját sajnálták, (nem lévén a magyarban perfekt,) igy fejezte ki ez igen helyes nézetét : »jobb ő, mint én.« Bizony százszor inkább a ló, habár azért is kár. A többi három szépen ugrálta át a sövényt, falat s az első tribünnel szemben fekvő széles vizes árkot. Legszebben gr. K i n s k y Z d e n k ó a saját »Good Morning«-ja hátán. Ő nyerte a dijat s nagy éljent kapott. Második a gróf Esterházy Miklós »Leander«-e lett, melyen Jockey nyargalt. E verseny után a királyné elhagyta páholyát s éljenek közt lépett hintójába, Gödöllőre sietve. Klotild főhercegnő és herceg Coburgné azonban megnézték a programoira űrlovarok által ráadásul rögtönzött »vadászló-versenyt« is, melyben öten vettek részt. Ez meglehetősen egyenetlen verseny volt, mert három pompásan ugratta át az akadályokat, de kettőnek a lovát csak a szerencse érzé, hogy a széles árok vizében nem maradtak. Nyertes gróf Almássy Kálmán lett a b. Batthyány Elemér »Niniche «-én, néhány hosszal előzve meg a b. Dewitz »Romane«-ját. Részt vettek még e versenyben Beniczky Gábor, gróf Esterházy László és gróf Kinsky Jenő. Öt óra lehetett, midőn a versenynek vége lett s bár sokan már az első akadályverseny után eltávoztak, mégis jó időbe került, mig a kocsik sorban előállottak és elrobogtak. Pedig a rend itt jó. A kocsisürgöny ablakán bedobjuk a jövet kapott kocsiszámot s onnan hívják fel mindenkiét, s aztán künn türelemmel várjuk, mig a sok közt a mienk is előgördül. A szétoszlás most nem történik oly egy csapáson, mint a régi pályáról a soroksári utón át. Ekkor a városban várakozó tömeg is meg van oszolva. A hintók, bérkocsik nagyobbára a városligeten át, a király utcán, dob utcán vagy sugáruton térnek haza. Mindamellett most is nagy a vágtató hajsza, kivált a sugárúton, hol egy bérkocsis le is gázolt egy fiúcskát, ami miatt a főváros pénzügyi bizottságában tegnap erélyes felszólalás is történt. A gyalogközönség sokfelé ment szét, legtöbbje a száz ház mellett vagy a városliget felé, nem nagyon messzire találva a lóvonatú vasút vonalát. Ha a bérkocsisok oly nagy árt fognak jövőre is követelni, mint most, midőn legolcsóbban nyolc, de többnyire tíz vagy tizenkét forintért szállíták ki be vendégeiket,holott a sokkal távolabb eső régi pályához csak hét forint volt a sza- 1188