Fővárosi Lapok 1881. április (74-98. szám)
1881-04-01 / 74. szám
Péntek, 1881. ápril 1. 74. szám Tizennyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, barátok tere 4. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre ....... 8 frt. Negyedévre.....................4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI lapok SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Előfizetési felhívásunkat a »Fővárosi Lapok« tizennyolcadik évfolyamának második évnegyedére ajánljuk az olvasóközönség figyelmébe. Noha a lap jövőre tetemesen megnagyobbodik, vagyis minden szám melléklettel jelenik meg, az árak az eddigiek maradnak : évnegyedre 4 frt, félévre 8 frt, egész évre 16 frt. A postautalványok vagy levelek igy címzendők: »A Fővárosi Lapok kiadóhivatalának. Budapest.« A st.-justi zarándok.* (Platen.) El van s vihar, villám cikázva fut: Spanyol barátok nyissatok kaput. Hadd alugyám, mig fölkelt a harang, Mely nektek is imára szólaland. Hadd leljek, a mit adhat házatok, Barátcsuhát s koporsót nálatok. Addig csak egy kis cellát kérek én, Ki úr valék a fél föld kerekén. E fon, mit most olló alá adok : Sok koronának fénye ragyogott. E vállat, mely most csuklyát ölt fel im : Takarta dús császári hermelin. De a halál előtt, holthoz hasonlón:' Mint birodalmam, én is porba omlom. Szász Károly. ---------------— A testvérek. (Elbeszélés.) Vértesi Arnoldtól. .. — Soká késik még a vonat ? — kérdezte egy köpcös, inkább alacsony mint magas, úriember, ki és most szállt le egy elegáns kocsiból az osztrák államvaspálya épülete előtt. — Melyiket tetszik érteni ? — szólalt meg az ott ácsorgó hordárok egyike. — Melyiket ? — Úgy látszik, mintha a köpcös úr szinte csodálkoznék azon, hogy valaki még kérdez- heti, hogy melyiket ? — A melyik Temesvárról jön. ] — Oh, az még csak egy óra múlva érkezik meg — felel a hordár. — 8 óra 46 perckor, — toldja meg egy másik. A köpcös úr kihúzza mellényzsebéből nagy aranyóráját: — Az ám, igaz. No de sebaj, jobb korán jönni, mint későn, — igyekszik vigasztalni magát, de oly hangosan, mintha a mormogó kocsist is megnyugtatni akarná, aki ott fent a bakon elég érthetően kimutatja, hogy ez a hosszú ácsorgás cseppet sincs ínye szerint. Hanem az úr úgy tesz, mintha nem venné észre kocsisának meglehetős hangosan nyilatkozó türelmetlenségét. Nem akarja elrontani a mai nap örömét; haragnak, bosszankodásnak egy szikrája sem támadhat ma szívében. Ma oly boldog, oly nagyon boldog, hogy képes volna kebléhez ölelni az egész világot, még kocsiját is, még azokat a hordárokat is, sorba valamennyit. Pirosas, gömbölyű arca, melyet kétoldalt keskeny, szürkés szakáll körtt, szinte kiduzzadt az örömtől, az apró, barna szemek oly ragyogón és oly nyájasan pillantanak körül, hogy a legközelebb álló hordár, aki élelmes kópé, meg nem állhatja, hogy föl ne *) »Der Pilgrim vor St.-Just« (A zarándok, St.-Just előtt.) Ötödik Károly, német császár, betelve, mint egykor bölcs Salamon, a hatalom gyönyöreivel és csalódásaival, letette koronáit s a st.-justi kolostorba vonult és barátcsuhában, vezekelve végezte életét s ott is temetkezett el. Egy monda szerint: koporsóba fekve, élve levitette magát a kolostor sírboltjába, hogy maga legyen tanúja, mikép temetnek el egy baráttá lett s magát megalázott hatalmas császárt. Sz. K. használja a boldog úriembernek kedvező kedélyállapotát : — Nem parancsol nagysága egy belépti jegyet a perronra ? Dehogy nem! Ha tizenkét jegyet kínálnának azt is mind elvenné. Benyúl a zsebébe, nem is olvassa hány hatost vesz ki, csak oda nyomja a hordát markába. — Nagyon derék nagy úr lehet ez a maga ura — dicséri a hordár a köpcös urat valamivel később, beszélgetésbe ereszkedve odakint a kocsissal. — A hát ? Nagy úr ? Fene! — mormogja a kocsis, nagyot köpve le a bakról. — Csak olyan fölcseperedett kupec vagy mi az isten nyila! Azt mondják, hogy gubicscsal meg nyersbőrrel kereskedett abból gazdagodott meg. — Na hát ha abból is, mi köze ahhoz magának ? — tör ki indignálódva a hordár, ki maga is a kereskedelem ez ágában foglalatoskodott, a mennyiben nyúlbőrt szedegetett házról-házra; de igy a nyári hónapokban nem élhet meg abból a szegény ember s maholnap már télen sem, mert a nagy firmák, kiknek a számára literál, a nyúlbőrre ráadásul még a szegény emberről is le akarnák húzni a bőrt. Hanem ez az úr mégis talán másforma, — gondolja a hordárrá degradált nyúlbőrkereskedő s rászánja magát, hogy még néhány kérdést intéz a kocsishoz. Megkérdezi, kereskedik-e még az ura nyersbőrrel ? Hogy hívják ? Izraelita ? A liberiás kocsis megvetőleg tekint le magas polcáról. — Csak a kéne még, hogy zsidó legyen! Meg hogy nyúlbőrrel, birkabőrrel sefteljen! Hiszen nem szolgálnám, ha most is csak afféle kupec vana A méltóságos Kondorosy Kálmán gróf kocsisa voltam én, úgy nézz a szemembe, jordán ecsém! — Ejnye de nagyra van! — Nagyra a, — pödörgeti kikent bajuszát a kocsis. — Nem is álltam vóna be ilyen urasághoz, mint ez a mostani izé, ha csak nemennek a két pernek kedviért la! — mutat az ostor hegyével lovaira. — A Kondorosy Kálmán gróf méltósága istállójából valók. Úri fajták. Mialatt a kocsis küm ilyen szépen terjeszti ura becsületét, benn azalatt izgatott léptekkel jár fölalá a köpcös ur a perronon. Minden harmadik-negyedik percben megnézi az óráját s a hány vasúti embert lát elmenőben, mindegyiktől megkérdezi, mikor jön már a temesvári vonat ? Az öröm nyugtalansága nem hagyja egy pillanatig sem megpihenni. Lábai, kezei, még arcizmai is szüntelen mozognak. Mosoly játszadozik ajkai körül s néha-néha csaknem erőt kell vennie magán, hogy hangos kacagásra ne fakadjon. Nem fér már bele az öröm s minden szempillantásban ki-kitörni készül. Tréfál az öreg ajtónyitogatóval, megszólít egy idegen urat, aki szintén ott vár valakire, aztán egy másik idegen urat, elmondja mind a kettőnek, hogy a testvéröcscsét várja, aki főhadnagy a Pálfy huszárezredben ; már hat éve, hogy nem látta s most kimondhatlan boldog, hogy ismét együtt lehetnek. Egy egész hónapig marad itt az öcscse , jól is fog esni a pihenés a szegény fiúnak annyi fáradság, bajlódás és nélkülözés után. — Képzeljék, kérem, ott volt Boszniában is. Azelőtt meg Galliciában volt garnizonban, az isten háta megett. Nem kaphatott egy becsületes tál ételt drága pénzért sem. Hát még amit abban az istenverte Boszniában kellett kiállnia! Azok a strapációk ! Az a szüntelen tartó veszedelem! Az embernek se nappala, se éjjele, soha sem tudhatta, mikor tör rá valami gyilkos bosnyák. Az a háború, kérem! No de nem mondok semmit, tetszik ismerni az újságokból. És az öcsémnek ott kellett maradni egész mostanig. Csak két hónapja, hogy Temesvárra tették át az ezredét. Hanem most már, na most már ki kell pótolni, amit elmulasztott. Nem eresztem el, míg csak egészen ki nem telik a szabadság ideje. A két idegen úr közönyösen hallgatja mindezt, hanem a köpcös úriember azt hiszi, hogy ő most érdekes dolgokat beszél. Úgy tele van a szíve boldogsággal, hogy ki kell azt öntenie. Nevetgél, kezeit dörzsöli: — Na kérem, hát nem különös, hogy hat év óta nem láttuk egymást . Soha sem gondoltuk, hogy oly soká el bírjunk lenni egymás nélkül. Mikor először ment el tőlem, azt hittem, két hétig sem bírom ki, a szívem reped meg utána. Milyen bobó az ember. Ugye nevetni való ? Hanem hát úgy tessék fölvenni a dolgot, kérem, hogy az a fiú úgyszólván mindenem volt, én meg neki mindene. Csak ez az egy testvérem volt; ez is akkor született, mikor én már majd húszéves legény voltam. Édesanyám meghalt s apám másodszor házasodott, tetszik tudni. Hanem a szegény fiatal asszonyka sem élt sokáig s a gyereke árván maradt alig nyolc hónapos korában. Attól kezdve én ápoltam, neveltem. Furcsa dajka lehettem, úgye kérem ? Hanem hát biz az úgy volt, azért is szerettem meg olyan nagyon azt a fiút. Na meg ő is engem. Tetszik tudni, olyanformán voltunk, mintha csak a saját édes fiam lett volna, én meg az apja lettem volna, mert nemsokára az apánk is meghalt, magamnak kellett a gyerekről gondoskodni. Az egyik idegen úr megunta már ezt a fecsegést s odább megy, hanem a másikat nem ereszti a nyájas, köpcös kis ember. Neki most beszélnie kell. Elmondja, hogy ő kicsoda, micsoda. Talán tetszik ismerni a Müller és Csukás céget ? Gubics és nyersbőrök. Másfél év előtt még nevezetes firma volt az itteni kereskedelmi piacon. — Az idegen gratulál. Tehát Müller úrhoz van szerencséje ? Oh, dehogy ! Müller úr már négy éve, hogy meghalt , hanem a boldogult kívánsága az volt, hogy a firma változatlan maradjon. A köpcös alacsony úriember Csukás Péter. — Nagyon örülök, — nyújtogatja kezét és emelgeti kalapját az idegen. Ő meg Singer Mór. Hatvani utca 3-dik szám. Hölgy-divatáruk. Szövetek és kész női ruhák. Nagy selyem és bársony raktár . . . Ha valamivel szolgálhat ? . .. (Folyt, köv.) A m i h a sz n á k. (Francia elbeszélés), irta Eduard Cadol. I. Ama nap, melyen e történet kezdődik, a Fortnoye Pál gróf szalonja különös látványt nyújtott. Egyetlenegy szék sem volt a helyén. A nyitott zongorán néhány felsőkabát hevert, a mint azokat hanyagul oda dobták; ezek fölött pedig estélyi kalapok gubbaszkodtak. Üres poharak vagy meghűlt puncscsal félig telt csészék álltak szanaszét a bútorok szélein s kialudt szivarvégek födték a kandalló párkányát. Egy szögletben négy fiatal ember bouillotte-ot játszott. Mióta ? Maguk sem tudták. Egyik oldalvást ült az asztalnak, keresztbe font lábbal, fölgombolt mellénynyel sárgált inge fölött. A másik kissé zilált hajjal, fölbomlott fehér nyakkendővel, melynek vége válláig nyúlt alá fekete kabátjára; a harmadik fogai közt szivarvéget tartott, melyet minden tíz percben meggyújtani iparkodott, anélkül hogy észrevette volna, hogy a dohány többnyire nem ért a lánghoz. A negyedik végre, kövér, verítékes arcú fiatal ember volt, ki a társasillem kötelékei alól fölszabadítva magát, ingvállra vetkőzött.