Fővárosi Lapok 1881. május (99-123. szám)

1881-05-01 / 99. szám

— „A dohánytermelés és kezelés kézikönyve.“, a magyar gazda­közönség számára irta dr. Nyáry Ferenc, számos ábrával, ára 50 kr. — „Képek az iparos világból.“ olvasókönyv nép­tanítók és iparos tanulók számára, irta Frecskay János, százhárom képpel, ára egy forint. Vidék. ** Egy horvát drámam­­ és színész, Freuden­reich József, halt meg a napokban Zágrábban. Ama ritka szerzők egyike volt, kinek egy darabja a száza­dik előadást is megérte. E mű a »Granicsari«, melyet Freudenreich József 1855-ben, három év alatt irt. Ma is hatásos reportok­-darab a horvát színpadokon, va­lamint a szerző egy másik műve is, míg a későbbiek, ezek közt a »Magjari u Hrovatskoj« című, nem sok sikert arattak. Mint a zágrábi horvát nemzeti színház tagja, 1871-ben ülte meg az író és színész negyedszá­zados jubilaeumát, a­mikor sok kitüntetésben része­sítették. ** Győrött a »Magyar dalalbum« és »Magyar daltár« szerkesztője. Limbay (Limbeck)Ferenc és ki­adója Hennicke Rezső folytatják a vállalatot. Tervük az, hogy legalább kétezer népdallamot és azok szövegét gyűjtsék össze, azért felhívást intéznek a vidéki kö­zönséghez, hogy e fáradozásukban támogatni szíves­kedjék őket. A dallamot csupán egy hangra is le le­het írni, míg a szöveget egész terjedelmében kérik. A kettős vállalatnak most már harmadik kötete van sajtó alatt. ** Hymen. Csík-Szent­k­irály­on Thury Gergely volt-képviselő­nőül vette özv. Antal Károlyné szül. Biró Anna urhölgyet. — Körmenden teg­nap volt Bieber Sándor vasmegyei birtokos és Rátz Etelka k. a. (ottani kereskedő lányának) esküvője. ** Az alföldről tegnap jobb hírek érkeztek. Szélvihar és esőzés ott is megszűnt s a helyzet lénye­gesen javult. Csongr­ád is megmenekült a fenyegető katasztrófától. A védekezés nagy erőfeszítéssel folyt. Az önfeláldozással működő katonák közt sokan meg­betegedtek, köztük Benard mérnökkari főhadnagy. Ők a legveszélyesb pontokon tettek nagy szolgálato­kat. Ifjabb segély­erőre tegnap már nem volt szükség s a Szentesről érkezett utász­csapatot is visszaküld­ték. Távsürgönyök szerint: a bökényi gátat csütör­tökön éjfélkor a nép, katonaság és királyi mérnökök már tarthatatlannak nyilváníták s bevonultak Cson­­grádba, Tóth István vészbizottsági mérnök azonban hat emberrel a gáton maradt s a szélvésztől megron­gált gát­testet sikerült fentartaniok. ** Vidéki hírek. Az alcsúthi főhercegi kápolnáról nagy ivrétű diszmó készül, színezett kő­nyomatú lapokkal, melyeket idősb Storno Ferenc műépítő rajzolt; a kápolnát a nyár végén szentelik föl s az illető mű is akkor jelen meg. — Kolozsvárit Nagy Imre »Bánk bán«-ja teljes sikert aratott, a né­zőtér egészen megtelt s a művész sok tapson kivűl pompás babérkoszorút és virágbokrétát kapott. — Gödöllőn a szabadelvű párt értekezlete egyhangúlag Bossányi Lászlót kiáltá ki képviselőjelöltnek. — Szat­márit Hermann Ferenc 1848-diki honvédszázados elhunyt; társai körében köztiszteletben állt. — A horvát országgyűlésen, junius második felében, tárgyalják a választási törvényjavaslatot; aztán fel­oszlatják a házat s az uj választások szeptember hó közepén lesznek. — Győrött Brinkmann Antal törvényszéki biró tiszteletére, a fővárosba való áthe­lyezése alkalmával, táncestélyt rendeztek, melyen az átutazott Kriszt Alajos törvényszéki alelnök is jelen volt. — Nyitramegye levéltárnoka: Tagá­­nyi Imre e hó végén, élte 73-ik évében, elhúnyt. — A diószegi cukorgyárban néhány nap előtt a kazánból kicsapott gőz több munkást súlyosan meg­sértett, egyet pedig megölt. — Grabócon meghalt Fischer Gézáné, született Lenhardt Emilia asszony, élte 23 évében. Ausztriai hírek. *** A trónörökös menyegzőjénél, bármily nagy készületek folynak is mindenfelé, szigorúan megóvják a családi ünnep jellegét. Monarchiánk kül­­képviselői utasítást kaptak, hogy ezt az illető udva­rokkal­­bizalmasan közöljék s ekként elejét vegyék, nehogy valamelyik uralkodó vagy házának tagja ez alkal­omra Bécsbe utazzék. A szász és svéd királyi pá­rok e­nnélfogva le is mondtak látogatásuk tervéről s csak a walesi herceg lesz incognito jelen, továbbá Vilmos porosz királyi herceg, a trónörökös személyes barátja. Ugyanez okból a bécsi nagy­követek által a trónörökös-pár tiszteletére tervezett fényes estélyek is elmaradnak.­ Az osztrák főnemesség nászaján­déka tizenkét darab, művészi faragványokkal ékített székből áll, melyek renaissance-modorban készitvek és teljesen illenek ama pompás szekrényhez, melyet a bécsi iparosok nyújtanak át. A székek támlája aquarellekkel van díszítve, melyek a trónörökös által »Egy hét a Dunán« című munkájában leírt tájakat ábrázolják.­­ A nászajándékok közt, melyeket Stefánia hercegnő kap, említést érdemelnek a csipkék, melye­ket számára Bécsben készítenek. Eleinte merész gon­dolatnak vélték, hogy a királyleánynak, ki a brüsszeli csipkék hazájából jön, osztrák csipkét nyújtsanak át, de az ajándékkal nem fognak csúfot vallani. A garni­ture egy tablier, fichu, gallér és manchettekből áll és ódon velencei minták szerint, Storck kormánytaná­csos felügyelete alatt ama felsőbb iskolákban készült, melyben csehországi csipkekészítőnőket ez iparág teljesebb elsajátítására oktatnak. A Jung­­bunzlauból, mely a trónörökös nevét viselő ezred hadfogadó kerülete, művészi kivitelű üdvözlő iratot küldenek az ifjú párhoz, a kerület városainak látképeit s az ezred történetét feltüntető rajzokkal. — Lemberg városa, a trónörökös esküvője napján, kivilágítást rendez és ezer fiót fordít szegények segé­lyezésére. — A melkiek igen praktikus módon egyeztették össze a loyalitást saját hasznukkal. Rég tervben van egy dunai híd építése e tájon, de nem épen Melknél; a melki községtanács tehát most kije­lenté, hogy »a trónörökös esküvőjének emlékére« százezer fiőt szavaz meg e híd építésére, ha a hidat­­ Melknél építik. *** Furcsa név. A bécsi udvari opera közelebb feltűnt énekesnője, Papier Róza k. a. sajátságos nevé­vel sok jó és rész élete adott alkalmat. Jóakarói rá is akarták venni, hogy szebb hangzású, művészi nevet válaszszon s a többi közt Hanslick, a neves és félelmes zenekritikus azt mondá, hogy a legszebb ének sikerét is kockáztatja az, ha utána az egész színház e nevet kiáltja: »Papier! Papier!.« A fiatal művésznő azonban megköszönte a jó tanácsot, de nem követte s első sikere után a bécsiek már jobb hangzásúnak is talál­ták nevét, melyet, mint írtuk, szülei kedvéért nem akar mással felcserélni. Ez alkalomból a »Független­ség« egy más Papier kisasszonyról emlékezik, ki szin­tén művésznő volt s Luxemburg egy kis színházában volt szerződtetve. Prózai neve dacára sok tisztelője, imádója volt s a többi közt egy dúsgazdag báró gyu­­ladt szerelemre iránta, ki csakhamar nőül is vette. A vén férj a francia-porosz háború alkalmával megis­merkedett egy fiatal magyar festővel, kit nagyon meg­kedvelt, palotájába hívta s gyakran hónapokig ott tartá magánál. Nemsokára aztán meghalt a báró, s nagy vagyonát ifjú özvegye öröklé. A gyászév elteltével meglátogatta őt a magyar festő s az egykori Papier kisasszonyt — oltárhoz vezette. Azóta a boldog pár a francia fővárosban lakik, hol a művész világhírű ne­vet szerzett. Ez pedig senki más, mint — Munkácsy Mihály. *** Merényleti kísérleteket fedeztek fel e na­pokban Bécsben is. Több nagy bankárcég: Rothschild, Wodianer, úgyszintén az osztrák hitelintézet, Unio­­bank, a nemzeti bank s a tőzsdebizottság vörös tintá­val írt levelet kapott, mely fölhívta az illető főnökö­ket, hogy a jeladó töltény elsütése után távolítsák el a hivatalnokokat, mert egy órával később következik az épület felrobbantása. E levelek aláírása így szólt: »Az ausztriai parasztszövetség végrehajtó bizottsága.« A leveleket átadták a rendőrségnek, de eleinte csak rosz tréfának vélték az egészet; a rendőrség mindaz­­által szorgosan megvizsgáltatta az illető épületeket és szerdán a hitelintézet épületének lépcsőházában egy nagy petárdát talált, mely robbanó­szerrel volt meg­töltve s szakértők nyilatkozata szerint, az egész lépcső­házat rombadönthette volna, szerkezete olyan volt, mint a szentpétervári bombáké. A rendőrség erélye­sen folytatja a nyomozást, de eddig siker nélkül­ meg vannak győződve, hogy afféle »parasztszövetség« nem létezik, de a megkísérlett merénylet komoly jelentő­ségét nem tagadhatják. *** „A legénység apja“. Valaha ez volt neve az olaszországi osztrák katonaság közt ama szeren­csétlen tábornoknak, kire nézve a pálya csúcspontja tarpéji szikla lett, honnan a mélységbe zuhant le. A közlegények sorsán Benedek tábornok sokat is javí­tott. Az ő közbenjárására történt, hogy az ötvenes években a vesszőfutást, a hatvanasokban pedig a bo­tozást eltörölték a seregnél. A rendjeles katonákkal mindig szóba állt az utcán s adott nekik pénzt, sőt egy-egy vitéz altisztet meg is ölelt. Szerette és haj­­hászta a népszerűséget, de csak a katonáknál, a pol­gáriakkal nem törődött. Mikor budai parancsnok ko­rában táblát adott a helytartó-tanács tagjainak s két tanácsos késett, a többiek füle hallatára kikiáltott a komornyiknak: »Ha nem jőnek, hát ki kell rúgni a székeket!« így megbecsülte őket. Egykor víg, gondta­lan életet élt s egy veronai tiszti bálba egész sereg olyan szép lányt vitt be, a kikért ő fizette a belépti­díjat. Vitéz, pontos katona, de felületes elme volt. Kedvtelései közé tartozott a lutri lakása is. Emel­kedni óhajtott, de nem minden módon. Mikor vitéz­ségéért 1848-ban megkapta a Terézia-rendet, mond­ták neki: mért nem veszi igénybe a bárói címet? »Mi­nek, — felese, nekem elég a rend s annak jelentősége, a cím rám nézve céltalan volna.« A katonák élén, a sáncon mindig vitéz volt , honvéd­ fegyvertől is ka­pott két sebet, mert Szőregnél ő mért csapást a ma­gyar zászlóra, de hadvezérnek nem termett. Jól írta e napokban egy katona, hogy hiába mentik őt a po­rosz gyútűs puska nagy fölényével, mert hisz annak is ő a fő oka, hogy a háború előtt a monarchia sere­gét nem látták el szintén gyútűs puskával. Mint ma­gyar emberre, nem tudunk jót mondani, itt született, ennyiben volt csak magyar, de sohasem érzett velünk, mindig kész volt szolgálni ellenünk; hamvai sokkal inkább valók a Lajtán túl eső föld porába; egy azon­ban bizonyos, hogy a königgratzi vész után, midőn a csatatérről futva, azt mondá: »mindent elveszték, csak fájdalom, az életet nem,« egy nyilvános szó, egy mentegető lépés nélkül tudta tűrni sorsát s örök hall­gatásra ítélte magát. Elzárkózva élt a világtól, tiszte­ket nem látogatott, nem fogadott, az utcán is kike­rülte őket, nyilvános helyre nem járt, kivéve egy szó­davizes csarnokot s onnan is mindjárt elment, mihelyt tisztek léptek be. Az urak házában nem foglalta el helyét, az udvarnál nem jelentkezett s tizenöt év alatt Bécsben is csak egyszer volt, polgári ruhában, nagy szokást eresztve, ismeretlenül, a világtárlat alkalmával. Egyenruhát nem öltött soha, s május közepén mindig elutazott Grácból, mert különben az uralkodó szüle­tésnapján neki is parádéban kellett volna templomba mennie. A­ki egykor tetőtűl talpig katona és csak ka­tona volt, azt a szerencsétlenség igy kivetkőz­­teté az egyenruhából. Még katonai dicső teme­tést sem kívánt magának. De lehetőleg megadták neki. Általában nagyszerű temetése volt. A csön­des Pensionopolis népe talpon állt, hogy meg­adja a végtisztességet a halottnak, ki tizenöt évig élő­halottként élt városukban. Protestáns lévén, a halottasháznál Leidenfrost lelkész tartott fölötte beszédet. »Egy vitéz baj­társ, — úgymond — császá­rának hű szolgája találta meg a nyugalmat, melyet megérdemelt. Pályája elején a szerencse kiválóan kedvezett neki, gyorsan emelkedve a kitüntetés lép­csőin. Pályája a birodalom északi részén kezdődött, délen folytatódott dicsteljesen s midőn a földön, melyet vérével festett, hazájába hivatott, ott új és kiváló működésre talált tért. Ha neki a földön, melyet kevésbé ismert, a szerencse változását kellett tapasz­talnia, azt ő a legfájdalmasabban érezé, habár meg­érhető azt is, hogy honára a szerencsétlenség napjai után az uj jövő húsvéti hajnala következett. De élete véget ért. Oly szív némult el, mely sokakért vert. Gazdag élet zarándok útja ért véget. A díszruhát,me­lyet Benedek oly büszkén viselt, már előbb letette, a rendjelek, melyek mellét boríták, visszakerülnek ahhoz, a ki adta. Egyszerű polgár áll a túlvilág kapu­jánál, kérve a menny polgárjogát. Benedek Lajos, te kiszenvedtél!« E beszéd mindenkit meghatott. A gyászmenetet a keresztvivő nyita meg, aztán az Erneszt-ezred zenekara haladt, majd hintóban a pap, a koszorúkkal borított kocsi, különösen szép volt­­. Khun­grád­ hadparancsnoké és az ottani tiszteké, Li­­tzelhofen altábornagyé e fölirással: »Feledhetetlen had­testparancsnokának 1859-ben, a Benedek-ezredé,a had­sereg táborkaráé, sat. Következett a hatfogatú gyász­kocsi, az elhunytnak végkivonatához képest minden katonai jelvény nélkül. Előkelő kato­nák jelenléte pótolta azt. Ott volt a Benedek-ezred ezredese, Heubach, küldöttség élén, herceg Liechtenstein Fri­gyes lovassági tábornok, Müller dandárnok, K. Khun hadparancsnok, vagy huszonöt tábornok s vagy hét­­nyolcszáz tiszt, báró Myrbach helytartósági alelnök, Kaiserfeld tartományi kapitány, Meran gróf, a város, egyetem­i testületek képviselői, végül a szolgálatban nem levő helyőrség. Mindez hivatalos rendelet nélkül önkényt járult a végtisztességhez. A szolgaszemély­zet égő fáklyákkal környezte a koporsót. Több tábor­nok egész a sírig kiment s ott rövid imát végzett. Az első göröngy földet herceg Liechtenstein veté a lebo­­csátott koporsóra. Valóban, akármily irányban élt Benedek s bármily felelősség terheli is emlékét a tör­ténelemben , a sors forgandóságának mindenesetre egyik megindító példája volt. Sem hazája, sem pályája, sem megszokott társasága és legkisebb hatalma sem lévén többé, sőt oly nemes kedvtelései sem, melyekkel elkopárul élete terhét könnyíthette volna, neki na­gyon könnyű lehetett megválni az élet nyűtt bék­lyójától. *** Ausztriai hírek. A király ő felsége Waldstein Mária és Pálffy Franciska grófnőket udvar­hölgyekké nevezte ki. — A walesi herceg Bécsben csak incognito és átutazóban lesz jelen a tónörökös esküvőjénél, aztán Budapestre jön a lóversenyekre. — Chambord gróf Göréből, hol a telet tölté, e napok­ban visszatért Frohsdorfba. — Jauner, ki a Ring­­szinházat kibérelte, Bernhardt Sarahval alkudozik egy bécsi hosszabb szereplés iránt. — Walter asszonyt, a burgszinház jeles művésznőjét, a weimari nagyher­ceg két vendégjátékra Weimarba hívta. — Az osz­trák-magyar hadi­flotta legújabb hatalmas páncélos haj­ój­a a San roccoi haj­ógyárban már annyira elkészült, hogy legközelebb átmegy a polai hadikikötőbe, hol föl­szerelik ; neve »Tegethoff« lesz.—A birodalmi tanács, hir, szerint június hóig fogja folytatni tárgyalásait. — Mijatovich szerb miniszter, hir szerint, nem politikai ügyekben időz Bécsben, csak üdülés végett utazik s Bécsből Svájcba és Olaszországba megy. — A keres­kedelmi szerződés monarchiánk és Szerbia közt végre meg van állapítva s már csak a formaszerű kiállítás van hátra. 555

Next