Fővárosi Lapok 1881. szeptember (198-222. szám)
1881-09-01 / 198. szám
nagybátyjai, nagynénjei s mit tudom én, mi minden még ?.. barátnői... Nekem senkim más, mint apám.. . és én még sem panaszkodom . . . mert ő szeret engem teljes lelkéből ... és én is ép úgy vagyok vele. Az apa idegesen szorítá leányát karjai közé. Oh, mennyire szeretném, hogy semmit se hiányoznék, hogy boldog lehess! — Hát mi hiányzik nekem ? Jakab elszomorodott. Lecsüggeszte fejét és így felelt: — Az, amit saját hibám miatt vontam el tőled: a jólét . . . nevelés ... a jövő! .. . Ha én beteg lennék, istenem! Ha meghalnék! . . . Ki viselne rád gondot ? . . . Oh, egész a csontig megborzadok, ha erre gondolok . . . Hová jutsz akkor? ... Mi lesz belőled ? ... Ki fogja pártodat ? Találsz-e menedékhelyet ? . . . Hol találod meg a mindennapi kenyeret is ? Senki sem érdeklődik irántad . . . Senki sem ismer minket, senki! Toncsika egyszerre fölsikoltott s mozdulatlan állt, kimeresztett szemmel, nyitott ajkkal. Észrevette Aubertin Györgyöt. A fiatal ember nem tudva legyőzni fölindulását, kilépett rejtekéből és közeledett. Apa és leány bámulva néztek rá. György megölelte a leánykát s az apának kezet nyújtott. A mily piros lett a fiatal ember arca, és oly mértékben sápadt el a Jakabé, ki visszahökkent, összevonta szemöldökét s bizalmatlanul fordítá el a fejét Toncsika ellenben már magához tért ámultából s újra mosoly jelentkezett ajkán. Az igazat megvallva, György épen nem volt visszariasztó. Koránt sem. Magas termetű, nyílt arcú, nyájas tekintetű volt, főleg pedig a fiatalság kellemével bírt. Még egészen suhanc külseje volt, mint valamely tanulónak. — Miért e hideg fogadtatás ? — kérdé nyájas hangon a fiatal ember. — Én mindent hallottam. Nagyon szeretnék önnel szívességet tenni . . . — Mi semmit sem kérünk, — mondá Jakab komoran. — Jól van, — viszonzá a fiatal Aubertin , azonban én akarok öntől valamit kérni. — Ön! — Némi szolgálatot. — Oh, ön csak tréfát űz a szegény emberből... — Isten őrizzen! Hallgasson rám. — Nem. A fiatal ember azonban már meghódította részére a kis vad leányt. A gyermekek ép úgy, mint az állatok, ösztönszerűleg kitalálják, ki szereti őket. Toncsika bizalmat érzett a fiatal ember iránt. Oda hajolt atyjához, ki arccal még mindig a bokor felé volt fordulva, s ajkára téve ujját, igy szólt: — Hallgass. Jakab azonnal megszelídülve, jelt adott, hogy engedelmeskedni fog. György leült egy kis földrakásra s azt a kezét nyujtá a leánykának, melyet Jakab visszautasított. A kis leány sietett azt megragadni. — Köszönöm, Toncsika. Aztán kis szünet múlva folytatá: — Nem a véletlenség vezetett engem ide. Én kerestem önt. Aztán a gyermekhez fordulva: — Apád igazságtalan irántam, midőn nem hisz a szavaimban. Valóban, némi szívességet várok tőle... és tőled . . . Nem tagadod-e azt meg tőlem ? — Hüm! — mormogta normandiai kiejtéssel. — hűm! ... én nem tudhatom azt. . . A fiatalember folytatta, látszólag a leányhoz, de voltakép az apához beszélve: — A legkisebb gyermekek is segélyekre lehetnek a nagyoknak, íme ez az eset itt is. Van nekem egy ép ilyen korú nővérem, Toncsika, de, istenem, mennyire különbözik ő tetőled. Ha meglátod őt, nem fogod megirigyelni állapotát A szabad lég, a szabadság s talán a szegénység is, élénkké, vidámmá tettek téged. Nála hiányzik az egésség, e főkincs. E szerint te gazdagabb vagy. Akarsz-e vele szívességet tenni ? — De miképen ?, mondja .. . György kivette zsebéből óráját s rápillantva, hirtelen fölugrott. — Teringettél! Nem is képzeltem, hogy ennyire előrehaladt az idő. Már alig érünk oda idejében. Jer velem, Toncsika . . . atyád is jön. Majd útközben mindent elmondok. A leányka apja felé fordult. — Akarod? Az apa még habozott, miközben a fiatalemberre tekintett. — Jakab, — szólt a fiatal Aubertin, — mi nem leszünk jóltevői, csak elismerők irányában. A pártfogásnál többet ér a barátság. Meglehet, afféle léha, haszontalan fickónak látszom, de legyen nyugton, én jóindulattal vagyok önök iránt. Eljön velem? — El, — mondá a férfi hirtelen. — Elmegyek, ezért a kis leányért. György ugyanazon az után tért vissza, amelyiken érkezett. Toncsika mellette lépdelt, csaknem előtte, kíváncsian, türelmetlenül kérdő szemmel. Néhány lépéssel hátrább ballagott utánok Jakab, redős homlokkal, lesütött fővel, nyugtalan tekintettel, mintha csak veszélyes területre lépett volna s mintha másoktól is s önmagától is félne. II. Villerville másik oldalán, közvetlen a tenger partján egy pásztorlakszerű épületet vehetni észre, melynek kertje szelíd lejtővel egész a tenger széléig nyúlik alá. E nyaralót rendesen fürdözőknek adják ki bérbe. Most az Aubertin-család lakott benne. Ép a dagály, a fürdés órája volt. A pázsit Szélén kifeszített sátor alól két élénk hang hallatszott ki: egy női és egy gyermekhang. Nem messze onnan, a part fövenyén egy férfi sétált, különböző iratokat olvasgatva, melyeket olykor idegesen szorongatott. Férfias arca némi gondot, bánatot árult el. Ez Aubertin úr, a fonógyár tulajdonosa. Régi katona, ami máig is meglátszik magatartásán. Magas, egyenes termete megőrzi a harcfi feszességét. Nyakának tartásából sejteni lehet, hogy sosáig viselte a segédtiszti vállszalagot. E kissé szigorú fő, rövidre nyírott hajával, nagy jóságot gyaníttatott. E férfi főkép maga iránt volt követelő. Lelkiismeretével sohasem hasonlott meg, rend és fegyelem volt elve mindenben, mint valódi becsületes embernek. Iparunk becsületére, a hadsereg több ily jellemeket teremt. Úgy az ügyletekben, mint a harcmezőn ugyanaz a szilárdság és kötelességérzet vezérli őket. Eleshetnek, de meg nem botlanak, el nem tántorodnak soha. Valódi férfiak. A mellett bizalmas körben, a családban, jó emberek közt mind csupa érzelem, csupa gyöngédség. Aubertin őrnagy neje után kesergett még, kit nem rég vesztett el; két gyermekét az imádásig szerette. (Folyt.] köv.) Levelek a nőiparkiállításról. H. Coburg Lujza hercegasszony szekrénye. — Klotild főhercegnő néhány tárgya. — Szabadka gyűjteménye). (Pl.) A kiállítás fővédnök asszonya, kinek nemes, szép vonásai az emlékérmeket díszítik , nem csak magas nevét kívánta odakölcsönözni az országos ügynek, hanem, mint már említettük, maga is oda sorakozott a »kiállító«-k közé s oly tárgyakkal képviseltette magát, melyek megérdemlik, hogy legtöbben nézzék meg s legtovább időzzenek előttük. A nagy teremnek a Duna felé néző oldalán egyszerű fekete szekrény áll. Ez Coburg Lujza hercegnő kiállítása. Nem a legfeltűnőbb, de a csin és egyszerűség által mégis figyelmet kelt mindenek előtt hat darab csemege-kendő fehérítetlen vászonból. Ezek a szekrény keskeny üveg oldalait ékítik. Minden egyes kendőn másmás állatalak hímzése látható, egyszerű kontúrokban, s a rajz Holbein modorára emlékeztet. Az őz-, szarvas-, vaddisznó-, nyúl- s két más fejet a kendő sarkában makk- és tölgyfa-lombból font félkoszorú övezi, alatta régi német vadász mondások olvashatók stilizált, góth betűkben. Mindez majdnem az igénytelenségig egyszerű s mégis rendkívül ízléses női munka; az alakok a dekoratív hatás dacára jellemzetesek. A fenséges asszony egymás ügyessége, melyet akár a művészet nagy szavával emelhetünk ki, egy album festvényében nyilvánul. Pluche-sel szegélyzett, broncszínű keretbe foglalt üveglapon érdekes tájkép látható, melynek költői hangulata s gondos kivitele azonnal meglep. Az előtért virágok foglalják el; hátul egy kerti lak fala s annak ablaka tűnik föl. Két nyitott szárnyát zöldes, csillogó üveg fedi, körülte üde színű futókák, fantasztikus rózsa füzér csillog s árasztja a tavasz pompáját; néhány inda és ág a párkányon át az ablakba nyúl be. Az ólom-rostély mögött, a szoba sötétes hátterén egy bájos női fa tűnik föl. Ez arcban magára a hercegnőre ismerünk, ki ábrándosan néz ki a viruló természetbe, melynek szépségét a napsütés is emeli. Az egyik rózsaágon tarka madár csicsereg s szárnyait csapkodja. A »művésznő« saját aláírásával is ellátta képét, melyet tudvalevőleg Zirzen Janka igazgatónőnek adott emlékül. Becses mű a szekrényben levő mise monda ornatus. A teljes készlet tárgyai közt különösen a crsula , a stola rendkívüli gazdag hímzést mutatnak. Az alap valamenyin nehéz fehér selyem-brokát. A casula hátát különböző árnyalatú selyemhímzéssel készült kereszt díszíti; a keresztöltésű árvácskák mind finom kivitelt mutatnak. A bordure-ök s a kereszt jelvényei csillogó drága aranyszálakból vannak hímezve; a bélés bíbor vörös selyemből való. Egyházi fejedelemnek szánt ajándék e becses ruha; a fővédnök asszony Haynald Lajos bibornok-érsek számára készíté. Az uralkodó család egy másik tagja, Klotild főhercegnő szintén gazdagítá a kiállítást néhány tárgygyal. Két oltárabroszt és két díszes albát küldött. Ezeket román stilű polychrom műhimzés ékíti s az alcsuthi udvari kápolna számára valók. Különösen szép ez egyházi ruha-darabok rajza; ez idősb Storno Ferenctől való, ki az alcsuthi kápolnát restaurálta s arra törekedett, hogy az imaház stíljének e díszítések is megfelelők legyenek. A kivitel becsületére válik a besztercebányai nőipariskolának, melynek élén a püspöki nőnevelő-intézet szeretet-testvérei állanak. Ugyan e teremben legfeltűnőbb a középütt elhelyezett gazdag kiállítási csoport. Szabadka városának gyűjteménye ez, a legnagyobb a vidékiek közül. Első pillanatra meglep az elrendezés festőisége, melyet különben csak is ily változatos, élénkszínű tárgyak által lehetett elérni. A menyezetre felnyúló pagodaszerű csoport egész keleties hatású. Ahová a szem néz: az enyhe és rikító színű ruhák, a csillogó aranyhímzések s a tarka népviseleti tárgyak nagy változatosságával találkozunk. A délszláv jelleg és ízlés erős kifejezésre jut e gyűjteményben, mely élénk ellentétet képez a körülte levő nem-népies és kissé józan csoportoktól. A nagyszámú magánkiállítókon kívül két szabadkai intézet van képviselve. Az egyik: a gyakorlóiskola szerény működésének eredményét a házimunka több válfajában mutatja be. A horgolás kezdetleges és komplikáltabb nemeit néhány élőkés asztalterítő mutatja, de aztán vannak csipkeminták is, még pedig elég ízlésesek s egy hímzett asztalterítő is megérdemli a megtekintést. Magasabb, sőt nagy igényeket támaszt az állami tanítóképezde. Ennek élén Kossa Károlyné asszony áll, ki maga is néhány ritka szép tárgygyal vesz részt a kiállításban. Egy selyem »pregácsa« (bunyevác kötény) nagy gonddal kivitt monogrammdiszitéssel becses népviseleti darab s a hozzá tartozó »tillim«, melynek ára hatvan forint, méltó kiegészítő része. Maga az intézet derekasan van képviselve növendékeinek munkái által. Ha végig tekintünk az összehalmozott sok cikken, meglepetve látjuk, hány különféle technikát tanítanak ez intézet iparosztályában, melynek oktatói majdnem arra látszanak törekedni, hogy tanítványaik segítsége mellett hadat üzenjenek a hivatásbeli kis- és nagyiparosnak. E kérdést most a nőiparkiállítás mozgalma alkalmával már fölvetették s valóban megérdemli, hogy megvitassák, mert arról van szó: meddig terjedhet a nőiskolákban az iparoktatás s célszerű-e, hogy oly ágakat is gyakorolnak, melyeknek mívelése már a gyárak működési körébe tartozik. A szabadkai intézet növendékei a szövés-fonás számos nemein kívül a kosárfonás, az étetett és berakott munkák készítése, a porcellán-festés s az ipar más ágait is buzgón mivelik. Mind e tárgyak pedig kereskedelmi cikkeket képeznek, mi által kihívják a bírálatot: vájjon egyúttal konkurrenst képeznek-e? Íme ily következtetések által könnyen oly fejtegetésekbe bocsátkozhatnánk, melyekkel a munkafelosztás helytelenül alkalmazott elveit kellene szellőztetni. De erre most nincs terünk. Visszatérünk azonban e kérdésre, ha majd az összes intézetek kiállításait ismertetjük. Az egyszerű, használati tárgyak nagy tömegében, melyet a szabadkai intézet küldött, előnyösen válnak ki a hímzések és csipkemunkák. Néhány törülközőn egész festői hatást nyert a hímzés, melynek szerb ékítmény-motívumai más tárgyakon is előfordulnak, anélkül hogy biablonszerükké válnának. A csipkevarrást sokszor asztalterítőkön látjuk alkalmazva s e díszítés becsessé teszi az illető darabot. Egy ily térítőnek ára hatvan forint, a mi a sok gondot igényelt munkáért nem is sok. A karingek, védkendők, ablakfüggönyök, szerb vászonból készült hálóköntösök , mind megannyi ízléses tárgyak. A kereszt-hímzést egész sor tálca-takarón látjuk igen ízlésesen bemutatva. Folytatás a mellékleten: 1168