Fővárosi Lapok 1883. február (27-49. szám)
1883-02-01 / 27. szám
Csütörtök, 1883. február L 27. szám. Huszadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Barátok-tere 4. sz. X. emelet. Előfizetési dij: Félévre ....... 8 frt. Negyedévre.....................4 frt. Megjelenik a ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Két kép egy keretben. .. És ment az ifjú, ment a nagy világba, Az ő lelkének fényes pusztaságba. Onnan betévedt szörnyű rengetegbe, Ott üldözött vad jött riadva szembe. A zöld mezőket elkerülte lába Nem érdekelte ligetek virága. Szegődött fűhöz, fához ifjú hévvel, Iparkodott a remény száz kezével. És gyüjte kincset, hadd legyen szabad, ha Lejár a súlyos évek hosszú napja. Mert oktatátt bús tapasztalása : A szolga rab s nem isten képemása. Fillérre fillért büszkén fölrakott már, Ez itt egy oszlop, ebből lesz az oltár. Készült a szent ház földön és a légben, A rög megindult, mennydörgött a lég fenn. Csillagírásban állt, hogy átok érjen Egy vétkes angyalt itt utol serényen. Csillaghulláskor jött a hír sötéten És visszatért az ifjú, vissza régen. Bús ravatalnál aztán ott megállott, Ajka nem szólt, de szive megbocsátott. Most itt bolyong, kibírta néma sajját, Ne vedd el isten az ő bizodalmát! Jékey Aladár. ------------— Három feleség. (Elbeszélő.) Írta Murai Károly. Öcsém! Ott vannak a szivarok, gyújts rá, azután hallgass ide, és egyátalában ne ütközzél meg azon, ha én — kit megvénült agglegénynek tart az ismerős világ — a családi életről beszélek neked. Te azt hiszed, mint minden ismerősöm, hogy a gardon élet sorvasztó láza tett engem ilyen öreggé, zsörtölődővé, és szentül meg vagy győződve, hogy olyan vén medve vagyok, aki sohasem éreztem a családi élet melegét és sohasem csókoltam meg olyan asszonyt, akihez jogot adott volna a pap, a templomban elhangzott esküvés. Nincs igazad! De hát én ezért nem hibáztatlak, mert hiszen a te és a ti tudatlanságtoknak oka egyedül én vagyok. Hallgattam előttetek mindig és excentrikus természetem sajátságaira nem is gondoltatok. Éppen azért nem fogok csodálkozni, édes öcsém, ha kerekre nyitod szemeidet akkor, mikor kijelentem neked, hogy három feleségem volt. És most, midőn ezt egész komolyan ismételem előtted, kijelenthetem, hogy terveddel egyátalában nem vagyok megelégedve és tanácsom így nyilvánítom ki: ne esküdjél meg titokban azzal a lánynyal. Ha az apád nem egyezik bele ebbe a házasságba, bizonyosan oka van és pedig olyan oka, mely megérdemli a meghallgatást. De még ha apád — aki eléggé ismerős az emberekkel és a világgal, — nem ellenezné is ezt a házasságot, én akkor sem tanácsolnám. Erre pedig két okom van. Fiatal vagy és lángolan szeretsz. Olyan két ok, aminek természetes következménye a boldogtalan házasság. Megmondom miért. Mikor a fiatal ember elvégzi tanulmányait az iskolákban, akkor kezd ábécés gyerek lenni az életben. És amint az iskolás gyermek odaadja minden pénzét egy értéktelen játékszerért, amely megtetszik neki, éppen úgy az életbe lépő ifjú is odadobja jövője drága kincseit egy szép leány fejére, melyet ő akkor csudásszépnek lát, a melynél azonban később ezerszer szebbeket és jobbakat talál. Szerelme lángolva tör elő és azt hiszi, hogy ha szerelme tárgyát nem bírhatja , akkor e láng őt emészti meg. Bobó gondolat, aminél csak egy van bobóbb. Nos , kitalálod-e, mi az ? Semmi más, mint egy ilyen fickónak komoly tanácsot adni és ezzel azt hinni, hogy szófogadásra lel. Te szerelmes vagy, és a mi fődolog, a házikisasszonyodat szereted, akit négy évi jogi pályádon tanultál megismerni, illetőleg szeretni, és akiről azt hiszed, hogy földre szállt angyal. Ha én most elkezdeném beszélni neked, hogy milyen nagy ostobaság egy házikisasszonyt nőül venni, és tartanám ezt a beszédet egy álló hétig, akkor is ott volnék, ahol most vagyok. Nem hinnél és azt mondanád: ez egészen más, hogy a te esetedre ez az elmélet nem illik, és még jobban szeretnéd azt a leányt, s ha máskép nem lehetne, elvennéd titokban. Hát vedd el! Szöktesd meg, vagy szöktessen az meg téged, én nem bánom. Bele nem halsz,azt tudom magamról, de hogy kellemetlen perceket fogsz szerezni magadnak, arra én felteszem ezt a tajtékpipát a te emberismereted ellen. Akarod? A nősülést illetőleg két valamirevaló elmélet van. Az egyik olyan, mint a kis lutri, vagyis a találomra való. Lehet jó, lehet rész. A másik a nőismereten alapul, ami szintén reszkrit dolog, mert minden nőnek két természete van; az egyik a mit az udvarlójának mutat, a másik pedig, a mivel a férjet lepi meg. Máskülönben, édes öcsém, a házasságba vágó férfi hasonló ahhoz az utashoz, a ki rosszhirű erdőbe téved s különös szerencséjének kell lennie, ha ki nem fosztják. Hanem hát nem akarok én neked házasságriasztó szónoklatokat tartani és éppen azért eltérve ettől a tárgytól, a magam eseteiről tartok neked épületes elbeszéléseket, teljesen rád hagyva kimagyarázni belőlük a morált, amint ezt a meséknél szokták tenni. Arra azonban minden esetre kérlek, hogy bele ne kiabálj, mert ezt nem szeretem; a hatást, — ha kiváncsi leszek rá — megtudom szivarod füstkarikáiról, vagy égéséről.* Huszonhárom éves voltam, mikor kipirult arccal álltam a kis díszteremben és a felavató beszédet hallgattam végig. — Ön e perctől fogva orvostudor — mondá komoly arccal a dékán és fonnyadt ajkával egy olyan csókkal ajándékozott meg, amit szívesen elengedtem volna neki. A tudós professzor urak ezután sorban szorongatták a kezemet és kiterjedt praxist kívántak pályámon. Mikor zsebembe gyűrtem a diplomát, tántorgó léptekkel hagytam el a termet és hármasával ugorva át a lépcsőket, a táviró hivatalba siettem. Remegő kézzel írtam néhány sort a papírra, amit a komor távirásznak nyújtottam át, aki éppen semmibe sem látszott venni azt, hogy én orvostudor lettem. Azzal meg éppen nem törődött, hogy milyen örömet fog ez a sürgöny okozni odahaza az édesapámnak, aki soha sem bízott bennem annyira, amint más édesapák és különösen édes anyák szoktak bízni a fiukban. Tanulmányaimban való minden hite abban öszpontosult, hogy sohasem avatnak fel doktorrá, és hitte, hogy előbb-utóbb hazakerülök a gazdaságba — földesurnak. Az én hibám, hogy nem így történt. Mert hát, öcsém, én gazdag fiú voltam, apám egyetlen egy örököse, ki teljesíté minden óhajom és nem mondott ellent még az ifjúság badar tetteinek sem. Minden úgy történt, amint én akartam, mintha magam lettem volna a családban az egyetlen egy független úr. Máskülönben az öreg szigorú és makacs ember volt; amit egyszer elhatározott, annak meg kellett történni, ha jó volt, ha rossz. Hogy pedig az öreg úr csakugyan ilyen volt, azt megtudod mindjárt, és ha úgy tetszik, meg is mosolyoghatod ezt a történetet, amiből különben azt is megtanulhatod, hogy a diákember szerelme sehogysem állja ki a próbakövet az életben. Amint a távirászszal elvégeztem a dolgot, gyors léptekkel siettem haza, abba a hónapos szobába, melyet egy özvegy asszonytól bírtam bérbe, a kinek igen csinos kékszemű leánya volt. A Rozinka. Mikor az előszobába léptem, Rozinkával álltam szemtől-szembe, a kit huszonhárom éves szívem egész melegével szerettem s a kinek szinészies esküktől kisérve ígértem meg, hogy — nőül veszem. A mint alkalmasint te is megesküdtél annak a leánynak, hogy nőül veszed. Halavány arccal, remegő hangon kérdezte tőlem, miközben szivecskéje gyorsabban vert: — Felavatták? — Orvos vagyok — kiáltam és abban a percben megragadtam kis kezét, melynek bársonyos haván vércseppként látszott meg forró, lángoló csókom nyoma. Azután — ölelkezve — egymás szemébe néztünk, amint nézni szoktak azok, akik nem tudnak szólni a boldogságról. Hogy hány perc telt el így, nem tudom, de hogy huzamosabb idő múlhatott el, abból gyanítom, hogy a mama nyitott be a szobába, nem tudván elgondolni, hogy hol jár Rozinka oly soká. Ekkor történt, hogy megunva a hallgatást, azt kérdeztem az én gyönyörűségemtől: — Akarsz-e még mindig a feleségem lenni ? Rozinka szemlesütve bajtá vállamra szép, lángoló fejét s a szép szemeiből kigördülő könyek adták meg a választ, azok a könyek, melyeket örömittasan csókoltam le rózsás arcáról. — Úgy ? — hangzott e percben a hátunk mögött a kedves mama hangja — hát a mamát meg sem kérdezik ? ! Megrettenés, szétugrás, pirulás, akadozó beszéd és a zavar különféle nyilvánulásai következtek e szóra, amit az én férfias fellépésem (a megkérés), Rozinka pirulva mondott igenje s a kedves mama jóságos beleegyezése követett. így történt azután, hogy a mama behívott a nagy szobába, ahol megbeszéltük a házasságot, a módozatokat ; s ahol kegyesen megengedte nekem a mama, hogy az ő jelenlétében is megcsókolhassam boldog menyasszonyomat. A dolog pedig abban végződött, hogy másnap hazautazom az apámhoz, elmondom neki a történteket és kikérem ünnepies beleegyezését a mi végtelennek ígérkező boldog házasságunkhoz. Úgy is történt. (Folyt, köv.) Szeretsz ? » Szeretlek S úgy legyek Megáldva!« Jó, én Hiszek. Áthajtok értted Ejt-napot Nehéz tusán, s nem Fáradok. Kigyó ha szisszen, Nyelv hasúg, Én azt kiáltom: Rút, hazug. Kisértenének Angyalok ? Az én hitem majd Győzni fog. És visszatérek Gazdagon, Aranyos, édes Hajnalon. Szeretsz ? » Szeretlek S úgy legyek Megáldva !« Jó, én Hiszek.