Fővárosi Lapok 1883. szeptember (204-229. szám)

1883-09-22 / 222. szám

vádaskodni, anélkül, hogy a dologgal tisztában lett volna. * A budai színkörben tegnap a »Donna Juan­­nita« operettet jótékony céllal adták elő. A tiszta jöve­delem felét az igazgató a hírlapírók nyugdíjintézeté­nek adja át. A címszerepet Orley Flóra k. a. énekelte. Holnap lesz a Krecsányi társulatának utolsó előadása: »A pünkösdi királynő,« s valószínű, hogy ez alkalom­mal magát az igazgatói elismerések nyilatkozataival fogja kitüntetni a közönség. Krecsányi Ignác megér­demli ezt. Becsületet szerzett Budapesten a vidéki színészetnek s gondja volt a repertoki és előadások jó színvonalon való tartására. Színre hozott három oly eredeti színművet is: »Buda ébredése« című prologot, Váradi Antaltól, »A jeles kompániá«-t G­yőry Vilmos­tól , a »János és János«-t Gabányitól, mely műveket méltó volt bemutatni.Ellenben nem engedte játékrendjét elsekélyesíteni oly sikertelen kísérletekkel, minek a budai színkört a megelőző nyáron annyira tönkre tették. Továbbá a színkör sorra bukott igazgatói közt Krecsányi a harmadik, ki nem csak erkölcsi sikert, hanem anyagi jó eredményt is tudott elérni. Csak a néhai Latabár Endre, (e derék, művelt, ügybuzgó igazgató) brit hasonló sikert felmutatni sok év előtt a maga erejéből, mert a Miklósi Gyula idényének vendégszerelések (Blaha Lujza, Odry) szerezték meg a sikert. Krecsányi a budaiak érdeklődését nagyobb mértékben fölébresztő, mint bármely elődje. Megsze­rették, mert kielégítő előadásokkal szolgált, s becsül­ték, mert komoly rendet tartott társulatában. Sze­mélyzetének tagjai nem csak a színkörben nyertek tapsot, hanem a magánéletben is becsülést. Óhajtják is viszontlátni mind az igazgatót, mind társaságát s sokan vannak, kik azon működnek, hogy ne csak a jövő nyarat töltsék a szinkörben,hanem a jövő telet­ is a várszinházban. A vidékre szintén hatással volt a Kre­csányi sikere, mert Nagyváradon is alakult egy kör, mely a jövő év nyarára Krecsányit akarja megnyerni s átalában visszaállítani a régi viszonyt Debrecennel. Mindezt annál inkább kötelességünk elmondani, mert tavaszszal Krecsányit is, noha ismertük komoly törek­vését és társulatának buzgalmát, féltettük a budai színkörtől, ettől a fából csinált sziklától, melyen már annyi vidéki színigazgató szenved a hajótörést. * A zsidó-kérdésben Kossuth Lajosnak újabb nyilatkozatát hozta szőnyegre egy nagyváradi lap. E nyilatkozatot a nála járt Mezei Ernő képviselőnél tette. Azt mondta különben, a­mit már máskor is mondott, hogy az antisemita mozgalom kárára van a nemzet hagyományos szabadelvűségének és szégyenére az emberszeretetnek; továbbá, hogy az alsóbb nép­osztály gazdasági érdekeit védelmezni kell, de nem úgy, hogy lerombolják a szabadelvű intézményeket s nevezetes vívmányokat. Újabb mindennél az, a­mit — ez értesítés szerint Kossuth Lajos a kormányelnökről mondott »Arról győztek meg — úgy­mond — a leg­utóbbi események, hogy Tisza bir érzékkel a nemzet szabadelvűsége iránt s erről az ellenzék rovására ta­núságot is tett.« Ebben nemcsak a nyilatkozat fel­tűnő, hanem az is, hogy ellenzéki képviselő bocsátá közre. * Invázió. Újabban sok lengyel zsidó költözkö­dik fővárosunkba Galíciából és Máramarosból. Csak Kőbányáig jőnek nagyobb csoportokban, onnan aztán kisebbekben szállingóznak. Teljesen vagyontalanok, tisztátlanok és műveletlenek lévén, mint az »Egyetér­tés« írja, tegnapelőtt a tanács ülésében is szóba ke­rült, hogy nem kellene-e ez ellen intézkedéseket tenni. De egyik irányadó tag felszólalására ma még semmi ilyen intézkedés tételéhez nem járult a tanács. * Pörök: A budavári gyilkosság tárgyalása iránt oly nagy az érdeklődés, hogy belépti jegyek már nem kaphatók. Pitély védője, dr. Vaisz Sándor beteg­sége miatt kénytelen volt lemondani a védelemről, melyet dr. Füzesséry Géza vett át.­­ A fennállott pestvárosi törvényszék ezelőtt tizenkét évvel egy Nuck Hugo nevű mérnököt egy évi börtönre ítélt s ez eset akkor nagy feltűnést okozott. A közlekedésügyi minisztériumban akkoriban nyomára jöttek, hogy egy tervezett vasút rajzai naponkint eltűnnek délután, de reggelre ismét előkerülnek s kitűnt, hogy a tervek Nuck Hugó mérnöki irodájába vándorolnak, hol le­másolják egy versenyző konzorcium számára, mely a pálya építésére akart vállalkozni. Nuck Hugót elitél­ték, de ő megszökött s nyomtalanul eltűnt, mígnem pár héttel ezelőtt a bécsi törvényszék jelente, hogy ott csalás miatt elfogtak egy Nuck Hugo nevű mér­nököt, de föl is mentették, valószínű azonban, hogy ez a Nuck azonos a megszökött Nuck Hugóval. Ez csakugyan ki is tűnt, a port újra fölvették, de Nuck-Nuck baj nélkül elmenekült, mert az eljárást elévülés miatt meg kellett szüntetni.­­ A királyi kúria tegnap egy sajtóperben hozott följegyzésre méltó végzést. Brauer Vilmos forgácsfalvi zsidó korcsmáros sajtópert indított Bojkó András lelkész ellen, ki egy összekoccanás után Brauert a »Kath. Társadalom» című lapban sértő kifejezésekkel illette. A per folyamán Brauer azt kérte, hogy tekintettel az antiszemitikus hangulatra és zavargásra, halaszszák el a tárgyalást nyugodtabb időkre. A bíróság a ha­lasztást el is rendelte. Bojkó lelkész semmiségi pa­naszt adott be, de a királyi kúria az elhalasztást jóvá­hagyta. * Rövid hírek. A népszínházban Suppé új operette­ jének, »Az Afrika-utazó«-nak első előadása keddre van kitűzve, fő női szerepében Pálmai Ilka asszonynyal. — „Az ember tragédiájáénak tegnapi előadására E. Kovács Gyula művezető is eljött Ko­lozsvárról , tán mivel ott is tervben forog be­mutatása. — A Ferenc-József ösztöndíj elnye­réséért, mely évi 300 arany forintból áll, a Sel­mecbányai bányászati és erdészeti akadémia hall­gatói a kir. magán- és családi alapok bécsi igazgató­ságánál nyújthatják be folyamodványaikat október 10-éig.­­ Pénzügyi titkár címet nyert a pénzügy­­miniszter előterjesztésére Erős János nyug. pénzügy­igazgatósági irodavezető. — A Karácsonyi Guide­­féle 105,000 forintos alapítványnak, mely a trónörö­kös születése alkalmával keletkezett, kamatait ez évre már kiosztották, miről az érdekelteket értesítik. — A város vámjövedelme az év első felében 487,573 fo­rint 56 kr. volt, 58.853 forinttal több mint tavaly. — Az­­orvostanhallgatók segélyegyletének elnökévé, a leköszönt Pákozdy Károly helyére Neghe Kálmánt választották meg. — „Futó felhők“ című beszély­­kötetre hirdet előfizetést Zátopek Antal: az elő­fizetési pénzek (példányonkint egy forint,­ a szer­zőhöz, Budapestre (József-körut 48. sz.) küldendők. — Az országos középiskolai tanáregyesület »Közlöny«-e szeptemberi füzetében az egylet ez­­idei közgyűlésének részletes leírását tartalmazza. — Az unitárius egyházközség az evangélikusok Deák­téri imatermében vasárnap úrvacsorával s egyházi szó­noklattal egybekötött istentiszteletet tart, délelőtt 11 órakor. — Az állami középipartanoda első évfolya­mára a jelentkezett 70 új tanuló közül 62-őt felvet­tek ; a tanulók létszáma 122. — Új tűzoltó szerrel tettek ismét kísérletet tegnap a tűzoltók gyakorló terén; feltalálója Bauer bonni gyáros s a szer az égő fát könnyen eloltotta, de a kőolajat nem s valami nagy jelentőséggel nem igen bir.­­ Adófelügyelői szak­­vizsgálatra egy miniszteri rendelet szerint csak azok bocsáthatók, kik jogvégzettek, az államtudományi vizsgálatot letették s félévi gyakorlatot is kimutatnak. 43 „Az ember tragédiája.44 Azt hiszszük, maga Madách Imre, midőn ez eszmékben gazdag művét huszonöt év előtt megírta sztregovai kasté­lyában, legkevésbbé gondolt arra, hogy Ádámja és Évája valaha színpadra kerüljenek. Valószínűleg a legelső, ki erre gondolt, ugyanaz volt, a­ki végre is hajtotta gondolatát: Paulay Ede. Legalább a sajtó, tudtunkkal, sohasem aján­lotta, még kevésbbé sürgette. Technikai képtelenségnek tűnt fel egy ily égben és a földi tér­i idő számtalan változatában folyó eszmei költeménynek színpadi formát adni. S ime ma, midőn sikerrel és hatással láttuk megtestesítve a szinpadon, a nehéz munka szintén Columbus tojásának tűnik föl előt­tünk s önkénytelenül azt kérdezzük: hogyan nem jutott ez már másnak is eszébe ? Egyszerűen azért nem jutott, mert nem volt még drámai igazgató, ki annyira bízott volna az előadó személyzet becsvágyában és a közönség komoly ízlésében. E bizalom előnyére írhatjuk fel amaz előbbi, meg­lepő vállalkozásokat is, melyek drámai színészetünk újabb idejében fordultak elő : egy plautusi vígjáték (a »Miles glo­­riosus«) szinrevitelét, Bessenyei múlt századi »Filozófus«­­ának s többi nagyon régi magyar darabnak bemutatását s a Vörösmarty »Csongor és Tündé«-jének fölvételét a játék­rendbe. Mindezek sikere arra mutat, hogy a játékrend gazdagításában is csak az nyer, a ki mer, föltéve, hogy meggondoltan mer s az erők helyes számbavételével foga­natosít. A drámaigazgatási jó törekvés és komoly becsvágy szakadatlan munkájában a tetőpontot eddigele a tegnapi bemutatás képezi. Madách történetbölcsészeti és költői igaz eszméinek s az emberiségi küzdelmek képeinek színpadi, közvetlenül ható életet adni — ez a hasznos és nemes tö­rekvés nagyon jól sikerült. A nagyszámú közönség elisme­rése és gyakori zajos tapsa üdvözölte az emberiség nagy drámáját a színház villámvilágitása fényében. Mert inkább dráma ez, mint tragédia, bár az egész küzdelem tele van tragikummal. A Lucifer által elé varázsolt történelmi nagy tablotnkban ugyan a paradicsomát elveszített ember, akár mint egyes hatalmas, akár mint szabad tömeg, mindig vissza­él belső és külső adományaival s az ideáltól saját túlzásai taszítják el. Ide ugyanazt az embert a kétségbeesés katasz­trófájától, az öngyilkosságtól, végre is megmenti a nő anya­sága és a hit isteni intése: »küzdj és bízva bizzál«. Nem a »vanitatum vanitas« csüggesztő bölcsészete szól e műből; melegszívű költő szól belőle, ki a világtörténet drámailag jellemző, szomorú konkrét képei mellé vigaszul állítja föl a szív benső világát és a hit biztató malasztját. Az eszme soka, mely a Madách könyvét súlyos könyvvé teszi, a szín­pad varázstükrében mintegy összpontosul előttünk s hatást tesz mindenkire. Kit is ne ragadna meg az a sok mesterileg együvé állított ellentét, melyekből e költői termék összhangja szö­vődik. Hogy csak egyes részleteket említsünk: a római kép, mely az elfajult s földi elveket hajhászó társadalmat a ke­resztyéni szeretetteljes szellem mellett mutatja föl s a ledér nő bordala után hangoztatja az apostol szavát s a leszúrt gladiátor holtteste fölött tünteti föl a kereszt győzelmi jelét, minden kedélyre mély, elfoglaló hatást gyakorol. Épp igy a bizánci kép, melyben a rajongó Tankrédet, a szent sír nemes lovagját, a szőrszálhasogató keresztyén feleke­zetek gyűlölködése keseríti el. S mily gazdag és hű voná­sokban van festve a nagy francia forradalom népe (egészen más nép, mint a melyet előbb az Egyptom rabszolgái és a Hellász hálátlan tömegének festésében láttunk ;) mily számta­lan egybeillő apró életképből kavarog előttünk a londoni vásár, melyet az önzés mozgat s benne már Éva is csak árucikk; s mily mélyelmüleg van rajzolva a jövő század falansztere, melyben az egyén elvesz s a tudomány ridegsé­ge avatkozik a szív dolgaiba is. Mindezek nagy életnek igaz képei, melyek a színpadról még erősebb hatást tesznek, mint a könyvből. A fáradhatatlan munka, melylyel »Az ember tragé­­diájá«-t szinte hozták, meg lesz jutalmazva a közönség és sajtó elismerésében. Íme, a szünidő eltelte óta még egyszer sem volt annyira telve a nézőtér, mint tegnap este. Még a kaszinó erkélyen is sokan voltak. S ez a nagy közönség négy óra hosszán át szakadatlan figyelemmel nézte ama nagy történeti tablotnk életelevenségét, melyek némelyikéhez szűk a mi színpadunk. És mégis oly jól volt a darab rendezve is, mint szinte alkalmazva. A jelenetezéssel tán még könnyebben lehetett boldogulni, mint a rendezéssel. A három főszereplő mindig ul meg uj masque-ban és jelmezben lép elénk s már magában ez is mennyi nehézség ! De mindahárman a­mily jól betanulták szerepük velős verseit, épp úgy megtanultak gyorsan átöltözni is. Nagy Imre és Jászai Mari asszony helyesen voltak kiválasztva Ádám és Éva sokféle szerepére. Amaz a férfi, emez a nő változékony és lényegében mégis egy alakjait lelkiismeretes gonddal és törekvéssel érvényesíték. Nem csu­pán szerepet kaptak ezúttal, hanem egész szereplést. A paradicsom örülni, élvezni vágyó Éváját láttuk ál­latbőrben, a mint az ember első hajlékát lugassá ékíti; lát­tuk az egyptomi gúla alatt, a mint a szeretett rabszolga holttestétől a trónra jut; láttuk Athénben Miltiades fenkölt szellemű nejének ; Rómában az élvek közt is mélyebb ér­zésre vágyó nőnek ; Bizáncban kolostorba vonuló, lemondó lánynak ; a prágai csillagvizsgáló kertben Keppler, a mély­­elméjű tudós kacér, hiú, önbecsülését elveszítő hitvesének; a francia forradalomban egyik pillanatban hagyományaihoz hű és büszke arisztokrata nőnek, a másikban pedig a for­radalom fúriájának, véres tőrrel kezében s frigai sipkával fején ; a londoni vásárban a könnyen megvehető nőnek, ki ékszerben és akasztásban egyaránt örömét leli; a falanszter­ben kétségbeesett anyának, kit a rendszer megfoszt gyerme­kétől ; az eszkimó jeges kunyhójában pedig elvadult állat­asszonynak, de a­ki akkor is tud még örülni annak, hogy embert, vendéget lát. Évának mind e változatait Jászai Mari asszony nem csak jelmezeivel, hanem jellemzésével is jele­sen föltünteté; szavalata csak a görög jelenetben volt itt­­ott színtelen; a többi képekben nagyon megillette a taps, a kihívás gyakran megújuló kitüntetése. S Nagy Imrét szintén, habár Ádám, nézetünk szerint, nincs annyi drámai erővel variálva, mint Éva s így ábrázo­lása sem lehet oly hatásos. A fáraó, Miltiades, Tankréd, Keppler, Danton, a tudós, a kihűlt föld agg Ádámja érde­kesen különbözők ugyan érzésben, gondolkozásban és törek­vésben , de a férfinek ez örökképe nem annyira szenvedé­lyes, mint egy eszme képviselője. Azon kezdi: »mi szép urnák lenni mindenek fölött,« de nem annyira uralomvágy hajtja, mint az emberiség üdvének, az ideálnak keresése. Nagy Imre jól fejezte ki azokat a mozzanatokat, melyekben az eszmény utáni vágyás s az e fölötti csalódás vannak festve. Tudott borongani Kepplerrel, hevülni Dantonnal s imádkozni a kétségbeesésétől megmentett emberrel. S nagy érdeme volt a művésznek, hogy egy vers, egy szó értelme sem veszett el szavalatában. Lucifert Gyenes ábrázolta, szintén teljes törekvéssel. Értelmével el is érte e szerepet, de képzelme nem elég meleg ahhoz, hogy váltakozó alakjaiba mindenütt elég életet bitt volna önteni. Mozgása sem felelt meg kellőleg a plasztikai szépnek, az imponálónak. Hangjának sincs annyi modulációja, hogy a kifejezések annyiféle színét mind megadhatta volna. Különben ez a Lucifer nem is oly mesterien írt ördögi alak, mint a Göthe Mefistofelese, a­melytől származott. Noha az embert akarja megrontani, olykor mentorává válik. Van­nak mozzanatok, midőn úgy tűnik föl, mint a Dante Vir­gilje, ki kézen vezet, bölcseleg és segít. A gúny meg van benne, nyilatkozataiban sok a dacos erő, a félelmes fenség, de a humor csak vékony csillámokban jelentkezik nála. A démon hatalmát nem bírja következetesen. A többi szerep nem nagy, de köztük sok igen fontos. Különösen érdekes alak a római kép Hippiája, melyet P-né Márkus Emilia asszony kidomborítva jellemzett. Az élvezet, a mámor e leánya könnyelműn üríti a serleget, megcsókolja szilaj pajzánságból a keresztyén halottat, nem sejtve, hogy ajkáról a pestist kapja el s midőn e miatt hal­dokol s dőzsölő társai mind elhúzódnak tőle félelemmel, az apóstól tárja ki feléje kezét, hogy a keresztyén hit egébe emelje szeretettel. A kicsapongást, megdöbbenést, a halál félelmét, a szeretet varázsát s a meghalást a fiatal művésznő kitűnően ábrázolta. És Újházi is emelkedetten hangoztatá az apostol igéit. Szigeti József a prágai képben a császárt személyesítő, Feleki Bizáncban az ősz patriarchát, ki a szeretet vallását felekezeti gyűlölködésben torzítja el, a falanszterben pedig az agg bírát. Helvey Laura kis­asszony a római képben játszott egy élveteg nőt, ki bordalt énekel. Bercsényinek két szerepe volt: a mág­lyára lépő bizánci eretneké s a falanszter rideg tudósáé s mind a kettőben jellemző alakot mutatott be. Náday az

Next