Fővárosi Lapok 1884. április (78-102. szám)
1884-04-01 / 78. szám
Kedd, 1884. ápril. 78. szám. Huszonegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, barátok tere 4. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre ............................8 frt. Negyedévre.......................4 frt. Megjelenik az fnnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY: Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. A „FŐVÁROSI LAPOK“ 21-dik évfolyamának második, évnegyedére folyvást lehet előfizetni. A magyar szépirodalom ez egyetlenegy napi közlönye, jeles írók közreműködésével, változatos tárcákkal, élénk hírrovatokkal törekszik a finomabb ízlésű közönség igényeit kielégíteni. Kérjük továbbra is e közönség támogatását. Az »Athenaeum«, mint a lap kiadója, gondoskodik a lap csinos kiállításáról és pontos szétküldéséről. A lap ára, évnegyedre négy forint, fél évre nyolc, egész évre tizenhat forint. A postautalványok és pénzes levelek igy címzendők: » A Fővárosi Lapok kiadó-hivatalába Budapest.« Dal az éjben. Kis dalocskám, szállj az éjben — S zöld topolyfák enyhelyében Keresd fel a kis lakot! Kisdedim szunnyadnak ott. Zajt ne üss, — s kissé ha vártál: Csak hogy sejtsék, hogy ott jártál, Zörrentsd meg az ablakot. Kis dalocskám, szállj az éjben — Sebten, gyorsan, nyil röptében, Mint a fecske, egyenest. S hajnalig ha nyúl az est Hol barátim mulatoznak : Köztök egy kis óra hosszat Mulass te is örömest. Kis dalocskám, szállj az éjben — S enyhet adni, vigaszképen, Keresd föl a beteget. S mig az óra kettyeget, És suhannak rémes árnyak : Homlokát érintse szárnyad, Lázát tán enyhítheted! Kis dalocskám, szállj az éjben — Arra szállj, a hol sötéten Vértengerbe szállt a nap S elhullt hősök alszanak. Jéghomlokuk’ simogasd meg, Keblök’ vértől mosogasd meg, S áldást rájok halkan adj ! Kis dalocskám, szállj az éjben — S szállj utadról vissza szépen, Hozva szárnyad mit talált: Alvó gyermek mosolyát, Vig dalt jó barát seregtől, Köszönetét a betegtől S hősök végső sóhaját! Szász Károly. ------*¦»‡»'— A Kürthyné uborkái. (Öreg krónika.) irta Mikszáth Kálmán. Kürthy Ferencné asszonyomról azt találjuk följegyezve az annálékban, hogy két élő férje volt egyszerre és hogy olyan gyönyörű asszony vala, kit korának mind a három költője megénekelt. Már tudni illik Zrínyi Miklós uram ő kegyelmessége, Koháry István uram ő nagysága és Gyöngyösi uram ő kegyelme. Mert három nagy poéta élt akkor. Mindenben szertelen volt a bőség. Még a királyokból is kettő jutott csak nem rég is. S ha az ember nem volt megelégedve az egyikkel, átment a másikhoz. Nagy kényelem volt az a mi édes ősapáinknak! Azóta aztán annyira bekapott ez a divat, hogy mindig akadt valami ellenkirály, ha más nem, hát az erdélyi fejedelmekből valamelyik. És a nemes vármegyékbe az egyik is nevez ki főispánt, a másik is. A két főispán, mindenik a maga módja szerint, megalakítja a tisztikart, a viceispánokat és nemesi bírákat. Nem is rossz az igy! mindenki ott keresheti az igazságot a hol neki tetszik. S meg is találja mindenki, olyannak a minőnek képzeli, — mert ha az egyik tisztikar elveri rajta a port, beállíthat a másik tisztikarhoz, az merő kötekedésből is biztosan pártját fogja. Az pedig egészen az embertől függ, melyiket tartja a kettő közül törvényesnek és igazinak. Pörölhette hát Kürthy Ferencet a felesége miatt Detrik Péter uram, az első férj, nem ért az semmit, ha III. Ferdinándtól eszközölt ki valami rendeletet, fogta magát Kürthy s átpártolt I. Rákóczi Györgyhöz, minélfogva nem lehetett a rendeletet végrehajtani rajta. Mikor meg aztán Detrik is átment Rákóczi hűségére, hogy a feleségét annak a révén keríthesse meg, akkorra Kürthy Ferenc uram meg visszapártolt újra Ferdinandhoz s megint nem lehetett végrehajtani a Rákóczi rendeletét. Hát nem volt ez gyönyörűséges élet ? Nem lehet eléggé csodálkozni azon, hogy senki sem volt vele megelégedve. De ha a szép asszonynyal nem bírtak a pápai rendeletek, sem a királyok, sem a megyék, jött egy sokkal hatalmasabb ellensége ezeknél — egy másik éppen olyan szép asszony. Történt pedig az olyanformán, hogy a híres Rosalyi Kún Istvánné megunta magát Erdélyben a második ura mellett. Istenem, bele jól járt Bethlen István uram, az első férj, hogy magától hagyta ott az asszonyt, halálnak halálával szakadva el tőle, mert úgy jár vala máskülönben, mint Kún István, kitől megszökött egy délelőtt. Jó »lóházi« asszony lévén, fölkapott egy paripára tréfából s soha sem tért vissza többé. Elvágtatott Déva várába egy házamra. Utána ment Kún István sok lovas legénynyel, s másnap éjjel csikorgó hidegben ott termett a várkapunál. De biz azt csukva találta. Elkezdte döngetni kegyetlenül. — Én vagyok, Rosalyi Kún István, az uratok! — A mi urunk a mi asszonyunk! — felelte a várnagy, Szerkely Gábor. — Nyissa ki kegyelmed, — fogta Kún István rimánkodóra. — Nem lehet, asszonyunknál vannak a kulcsok! — Jelentsd hát az asszonynak, hogy megjöttem. Kún Istvánná visszaüzente: »Csak várj még egy kicsit szerelmetes férjem, mig a cipellőimet felhúzom.« Didergett a kapunál Rosalyi Kún István s megint csak megzörögtette a kardja markolatával: — Megvesz itt az isten hidege! Menjen kegyelmed Máriához, hogy siessen! Szerkely uram most is üzenetet hozott Széchy Máriától: »Csak várj még egy kicsit szerelmetes férjem, mig a köntöskémet bekapcsolom.« Várt várt künnyún István, mig egyszer csak hallja a bástyákon a sürgés-forgást, léptek közelednek, távolodnak. Szive nagyot dobban ... ez a Mária könnyű járása ... a következő percben a föld nagyot dobban és megrázkódik... ez nehéz ágyúnak a dörgése! Ucu, megriadnak a Kún István legényei erre a »fogadj isten«-re, vesd el magad. . . ki merre látott, meg sem állottak virradatig s Kún István uram is, (mit tehetett volna szegény feje egyebet?) elvitte onnan az irháját, tanúságára a jövendő századoknak, hogy a régi férjek sem voltak boldogabbak a maiaknál. Ennek a kalandnak hire messze csordult s válás lett a vége. Mária az Öcscséhez, Széchy Évához jött lakni Murányba. Illésházy Gábor uram ő kegyelmessége elküldte értté a várnagyát, Kádár uramat, az kisérte haza Erdélyből keserű szalmaözvegységre. Útközben azt találta mondani Kádár uram: — No most már két olyan asszony lesz a vidékünkön, hogy olyan két rezedaszál a tündérkirály kertjében se nyílik. Megütötte a Mária fülét ez a mondat s bizony nem állhatta, hogy meg ne kérdezze: ki legyen várjon az a másik ? — Az bizony Kürthyné Radóról. Olyan kívánatos piros annak a szája, mint a kökörcsin (szebb növény nem jutott eszébe Kádár uramnak) s olyan annak az arca, mint a tejbe mártott rózsa. Hanem szó a mi szó, kapós egy portéka! Most is két ura van s veszekesznek fölötte halálosan. — No és hogy eshetett az ? — kérdé Mária negédesen, mert neki még egy ura se volt most. — Úgy eshetett hiz az, hogy Detrik követségbe járván Erdélyben, a menyecskét otthon Kürthy Ferenc uram magának megnyerte, kitért a vallásából s a pap összeadta Kürthyvel. Hiszen pap mindenre akad, kegyelmes nagy asszonyom! Elvitte Detriknét a selymű Kürthy fényes nappal nagy zeneszóval Rahóra s beültette oda, mint a tulajdon feleségét. — Hát szabad ilyen istentelenségnek megtörténni ? — Tiltja az isten inszálom, de az istenre ki hallgatna, ha nem tart fegyverben se darabontokat, se mezei hadakat ? — Maga nagyon rossz ember Kádár — monda Mária megbotránykozva s alig várta, hogy Murányba érjen, hatalmas sógorához Illésházy Gáborhoz, mindjárt feszegetni kezdte ezt a Kürthy-ügyet. Volt hozzá ideje elég. Mert bizony unalmas napok virradtak a »kisebbik asszonyra«. Illésházy és neje Széchy Éva vallásos rideg életet éltek s nagy kordában tartották a »murányi Vénust«. Pedig nyugtalan lelke kalandra, vigalomra vágyott. Összes mulatsága abból állt, hogy kilovagolhatott s akkor egész Tiszolcig száguldozott. Sarkantyú volt piros lovagló csizmáján. Vérig vágta vele paripáját minden lovaglásnál. Egyszer eszébe jutott szép verőfényes délután, hogy megnézi azt a ráhói szép asszonyt: szebb e hát ő nála ? Megkérte a sógorát is, hogy kisérje el, útközben pedig erősen fellovalta, hogy milyen istennek tetsző dolgot cselekednék, ha megbüntetné Kürthynét. — Úgy is van nálam egy parancs Rákóczytól, hogy fogassam el és vitessem Detrik Péterhez: — Hát azt bizony meg is tehetnékedv az én kedvemért. Amire pedig Mária azt mondta: »tegye meg az én kedvemért«, az meg volt téve bizonynyal. Olyan volt annak a nézése, mosolygása, hogy az ellen hiába volt valaki sógor is. Az volt mondva, hogy a rózsás szép asszonyhoz nagyon nehéz a bemenetel. Pedig nem volt nehéz. Alig hogy beüzentek az erődített kastélyba, nyomban kijött maga az ur s kérdé: mi járatban vannak ? — Szomszéd a szomszédot látogatja. Illésházy van itt és Széchy Mária! Nosza lett erre sürgős forgás, Kürthy uram pedig kapta le rögtön a löveget fejéről s úgy kisérte az udvaron át a tornácra az előkelő vendégeket. Az udvar tele volt virágokkal, daloló parasztleányok éppen akkor is öntözgették piros bőrvödrökből. — A húgom a kegyelmed feleségével kívánna megismerkedni. Kürthy nem tett semmi ellenvetést. Benyitott a tornácon egy ajtót. — Íme a feleségem. S előttük állt most a híres Kürthy Ferencné Bozók Klára, cifra selyem ruhában, arany csipkével szegettben. Hanem hát ez nem valami nagyon szép asszony, ez még elbújhat ő előtte! (Vége köv.)