Fővárosi Lapok, 1885. április (22. évfolyam, 75-100. szám)

1885-04-08 / 81. szám

Szerda, 1885. ápril 8. 81. szám. Huszonkettedik évfolyam. Szerkesztői iroda: #y IP ■ m Hirdetések na^.tb^er.3... Tfi/Tf T A TjflVT I A DATT • , ^ tc V V UVAlvUuI mtUJL r “r Negyedévre................* frt* TM BHflHBBH Athenaeum-épület) Megjelenik a kiadóhivatalba SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY • küldendők. Előfizetési felhívásunkat a „Fővárosi La­pok“ 22-dik évfolyamainak második negyedére ajánljuk az olvasó­közönség figyelmébe. A lap ára : negyedévre 4, félévre 8, egész évre 16 frt. A posta­­utalványok vagy pénzes levelek így címzendők: »A Fővárosi Lapok kiadó­hivatalába, Budapest.« Egy dalt hozzá. Megénekellek, édesem, Ahogy csak illik, ékesen. Megérdemelsz egy dalt nagyon, Sötétbe’ fénylő csillagom. Te szégyeneld e dalt soha ! Hisz érttem gyakran lángol a Fénylő sugárral bít szemed, Biztatva csüggedt lelkemet. Fogadd cserébe fényedért E dalt, mely bár semmit sem ér, De lelkemből fakadt során A hála gyöngye csillog ám. Hisz ismersz évek óta már, Tudod, hogy szép tavaszra vár Lelkem völgyén sok kis virág. Azt is tudod, hogy ott mi rág Most téli fagy és hó alatt. . . Tudod te jól a titkomat. Megénekellek, mert hiszen Hozzám kivebb nincs senki sem . . . Örömben, búban egyaránt Fényt szór szemed sugára rám. Ha fáj az élet s lelkemet, Mint fát vihar, úgy tépi meg Balsors kavargó zord szele, S már hullni kezd zöld levele : Elém te állsz, s fénylő szemed Gyógyítva tépett lelkemet, Szól hozzám súgva, titkosan : Látom, szivednek baja van, Munkára fel, dolgozz tovább, A munka gyógyít s nyugtot ad. S folytatva munkám csöndesen, nem fáj az élet sebje sem. Megénekellek, persze meg. Hiszen sugározó szemed Oly gyakran s hosszan láthatom Magányos néma éjszakán . . . Ha künn a lappangó sötét Terité szét vastag ködét, S lerakta rémes árnyait, Fát, bokrot forgó táncra vitt: Megállsz előttem és szemed Beám hivólag integet . . . Megértelek s szövöm tovább Eszméim tarka fonalát, S ha már megszőve egy darab, Legombolyitom vásznamat S festek reá egy kis hímet, ám egy darab legyen tied! Legyen tied te nagy hamis ! Ki meglesed im mostan is, Mint járt kezem ez íráson, Te jó öreg hű lámpásom ! Itt Villény József. ------------------­ Mikes szerel­mei. (Történeti beszély a Rákóczi-időkből.) Irta II. Szathmáry Károly. (Folytatás.) IV. Sok idő telt el és a Rákóczi címerben lévő arany kerék küllői alá fordultak s azokkal együtt a magyar szabadságügy szerencséje. Hét esztendeig kitartóan küzdött a felkelő ma­gyar sereg változó szerencsével, de az utolsó év bal­végzetes volt a magyar ügyre nézve: az ország éjszak­­nyugati felében folytatott csaták szerencsétlenül ütöttek ki, a had folytatására szükséges pénz hiány­zott ; végre maga a végzet is bele kezdett elegyedni a dologba : a Rákóczi ellen fölkelt rácok táborában pestis ütött ki, mely lassan kint elterjedt az egész országban és­­fölment egészen a trónig, hol magát I. Józsefet kérte áldozatul. A vadkerti és trencséni vesztett csaták, Ocskay árulása s a már emlitett pénzügyi és egésségi csapá­sok lehangolták a magyar sereget; a szökdösések napi­renden voltak és Rákóczi kénytelen volt a tért fel­adni; maga leghívebb embereivel 1711 elején Ugo­­csába vonulva vissza, hol a salánki értekezlet után és annak határozatából, oly szándékkal ment ki Lengyel­­országba, hogy ott sereget gyűjt és segélyt keres, míg Károlyi Sándor Husztra országgyűlést fog összehívni, melyen Rákóczi újból megjelenni ígérkezett. Erre Rákóczi és Bercsényi csekély kiséretökkel ugyanazon szoros után, a vereckein, vonultak ki, me­lyen hét év előtt oly szép reménynyel törtek volt be, de a bereghi köznépnek, kivált a ruthénségnek bal­jóslatú előérzete volt; a falvak népe ezrenként követte a fejedelem kocsiit és mint a krónika följegyezte »jaj­gattak a hegyek, és az erdők sirtak«, amint azon nép fajait viszhangozták, mely Rákócziban nemcsak a fejedelmet és szabadsághőst, hanem földesurát, mond­hatni édesatyját siratta. Mindezeknél nagyobb baj volt, hogy Rákóczi hadvezére Károlyi Sándor nem tartotta meg a salánki határozatot és a kuruc sereget és összegyüjthetett urakat saját jószágára és egyszersmind gróf Pálffy János ellenséges hadvezér seregének torkába a nagy­­majtényi mezőre hívta össze, hol Rákóczi természete­sen meg nem jelenhetett s a két hadvezér Rákóczi beleegyezése nélkül kötötték meg a szatmári békét, melynek pontozatai eléggé gondoskodtak az egyesek, kivált a hűségre tértek érdekeiről, de az ország köz­dolgaira nézve csakis ígéreteket tartalmaztak; Rá­kóczi fejedelmi igényeit pedig teljesen elejtették. Egy rövid határidő, mindössze 13 nap volt kitűzve azok számára, kik az ausztriai ház hűségére visszatérnek, mely esetben jószágaikról biztosíttattak. Rákóczi és Bercsényi előbb Nagy Péter cár segítségében reménykedtek, de miután ez annyi más­sal együtt meghiúsult: elfogadták XIV. Lajos francia király meghívását, ki Rákóczit eddig is örömest segí­tette, mint az ausztriai ház örökös és természetszerű ellensége. Rákóczi szabadságára hagyta kísérőinek, hogy a szatmári békekötés értelmében még idejében vissza­térjenek hazájukba, de e szabadsággal kevesen éltek, mert a fejedelemnek egyénisége oly vonzerővel birt, hogy a ki egyszer közvetlen közelébe jutott, nehezen tudott tőle elszakadni, ha csak módja volt a mellette maradásnak. így maradtak mellette Bercsényi, Csáky, Esterházy s mondhatni mindazok, kik benső udvarát képezték: ezek között leghívebb udvarnoka Mikes Kelemen is, kikkel Danzigban hajóra ülvén, Francia­­országba költözött át. XIV. Lajos a bujdosókat azzal a hideg nagy­lelkűséggel fogadta, mely második természetévé vált. Hizelgett neki, hogy udvarában fejedelmeket látott maga körül, habár azok trónvesztettek voltak is. Azonkívül a nagy sakkjátszó, ki­s országokat tett fel egy-egy játszmára, az udvarához menekülőkben oly játékfigurákat látott, kiket ha egyelőre pihentet is, a politikai élet változandósága folytán még hasznukat veheti. A háborúskodásban ugyan ez idő szerint or­szága és kincstára erejét eléggé kimerítette, de éppen ezért nagy szükségét látta az olcsó fenyegető eszkö­zöknek, milyennek Rákóczit is tartá. Az érkező bujdosó fejedelem és kisérete elé ud­vari hintóit küldé, szállásul az igen díszes és nagy­szerű parkkal ellátott Luxemburg-palotát tűzte ki és udvara mind Párisban, mind Versaillesben folyvást nyitva volt Rákóczi és előkelőbb hozzátartozói előtt. Meg voltak hiva s gyakran meg is jelentek a nagynak hirdetett király fényes és feszes estélyein, hol XIV. Lajoson kívül Maintenon asszony volt az uralkodó planéta és hol a belépéstől kezdve a király kártya­játékának elvégeztéig, minden mozdulat és lépés akként volt kimérve a mint ezt az udvari rendtartás szabá­lyozta, melyeknek céljuk volt az udvar erkölcseinek sekélyességét külső formák feszességével takarni el. A­mint egyszer a hosszú parókájú és magas tartású felség előtt valami halandó ember be volt mutatva, részt vehetett ugyan az estély minden mulat­ságában, de viseletére és szavaira annyira ügyelnie kellett, hogy azok az udvar illemszabályait át ne hág­ják, hogy egy legkisebb félrelépéssel, vagy elejtett szóval végleg bezárhatta maga után a királyi paloták aranykeretes ajtóit. De azért a velencei kristálycsillároktól fénylő és a rococo-izlés túlzott aranyozásaival ékes termek sík padlóin elég nagy volt az élénkség; csakhogy az udvari ármányok a kulisszák háta mögött folytak; a szerelem pillantásokkal és kézszoritásokkal beszélt s a nagyok kegye megnyeréséhez, vagy elvesztéséhez elég volt a hatalmasnak egy-egy tekintete. Rákóczi itt újra feltalálta nejét a hesseni her­cegnőt, Amáliát, ki bár élte delét elérte, hízásra hajló gyöngéd arcával és szép szőke fürjeivel még mindig számot tett az­ udvar hölgyei között; dacára annak, hogy két fia József és György már annyira felnőttek, hogy az ifjabb György is helyet foglalhatott az udvar aranyifjúsága között. A francia szokásokat és öltözetet fölvett bujdo­sók szintén elvegyültek XIV. Lajos udvara fényében, s miután egyéb tennivalójuk úgy sem akadt, az öreg­­urak részt vettek a király államférfiainak és hadvezé­reinek nagyobbára egyhangú társaságában; habár, kivált gróf Bercsényi, e hosszú udvari estélyeken pipá­ját panaszosan nélkülözte, az ifjúság pedig s ezek közt Mikes is, miután elég tanulékonysággal birt arra, hogy mind a nyelvet, mind az udvari szokásokat elsajátítsa, már vidám kedélyénél fogva is otthon találta magát az eleven és élvezetvágyó ifjúság táncai és játékai között, hol a megnyerő külsejű magyar ifjút nem egy pár szép szem kereste föl, és a feszes táncok közben is nem egy hölgy talált reá módot, hogy vonzalmát egy-egy kézszorítással irányában kifejezhesse. Mikes lelke hosszas ideig küzdött előbbi érzel­meinek visszaemlékezéseivel, de utoljára is ifjú vér lüktetett ereiben; a zágoni romladozó kúria száz meg száz mértföldre esett tőle. Zsuzsánna pedig ha néha meg is jelent Párisban, mint Rákóczinak legbuzgóbb és legalkalmasabb külföldi ágense, közeledtében még elérhetlenebbnek tűnt fel előtte, mint midőn országok voltak közöttök. (Folyt. köv.) Az unokabátya bosszúja. (Francia elbeszélés.) Irta Dániel Bernard. (Vége.) — Valóban úgy van-e az, kisasszony, — kér­dezte színlelt érdekeltséggel — hogy kegyed annyira kétségbe ejtette mindazokat az ifjakat, kiket bájaival elbűvölt ? . . Miért is mutatott kegyed oly legyőzhe­tetlen makacsságot ? . . Úgy látszik, édes­atyja sem méltányolta a kisasszonynak ama nagy szigorát a kérőkkel szemben. Nekem ugyan nincs jogom egylta­­lában, erkölcsi leckét tartani a kisasszonynak; de ha szavaimnak némi súlya lenne elhatározására, akkor azt mondanám kegyednek: »Menjen férjhez, kedves kisasszony, menjen férjhez!« Minden egyes szava éles tőrként hatott a szí­vemre. S a hűtlen még mosolygott is, pedig lehetet­len, hogy észre ne vette volna szenvedésemet. A büszkeség azonban visszaadta minden éréhé­­­lyemet. — Köszönöm, ur­am, — válaszoltam neki;­­ köszönöm önnek a tanácsát­, ám én nem áldozom föl a most élvezett szabadságot az önkéntes rabságért. Én családom körében, mely szeretettel viseltetik irántam, tökéletesen jól érzem magamat. — Kegyednek az érzelmei valóban tiszteletre méltók, — szólt Despreuil — azonban megbocsásson

Next