Fővárosi Lapok 1885. augusztus (180-205. szám)

1885-08-28 / 203. szám

penütt és mindenkor, de kétszeresen szükség van rá ma és kivált az izraelita felekezeti iskolákban, a­hol tagadhatat­lanul fog még a tenni s reformálni való. Az értesítő arról győz meg, hogy az intézetben modern irányban s egítséges szellemben foly a tanítás. A tanulást pedig a jótékonyság is nagyon megkönnyíti benne. A beiratás és tanítás ingyenes, a tanulókat az intézet látja el tankönyvekkel s a szegények, ha szorgalmasak, ösztöndíjat is kaphatnak. Az ifjúságnak van önképző köre is, melyben tizennyolc év alatt har­­madfélszáz munkát nyújtottak be s biráltak meg és hétszáz­nál több szavalatot tartottak. Az értesítő élén Deutsch Hen­rik igazgató közöl értekezést a nevelő-tanítás történetének köréből. A nagykőrösi ref. főgimnázium, tantervében a lefolyt év elején szintén történt némi változás. Mint minden felekezeti iskolában, itt is alkalmazkodni kellett az új törvényhez. Lé­nyeges változásra azonban nem volt szükség s a tanítás zavartalanul folyt. Nyolc osztályba összesen 233 tanuló irat­kozott be, de az év végén csak 198 tett vizsgálatot. Ezek közt is 62 kapott »elégtelen« osztályzatot. Az ifjúságnak volt dalegylete­s önképzőköre, de a vékonyka értesítő nem ad számot róla : milyen élet folyt benne ? Az iskola a tanító­­képzőintézettel közösen tápintézetet is tart fönn. Olcsó ellá­tást lehet benne nyerni. Ebédet és vacsorát egy hóra­­ fi­t 25 krért, csak ebédet ötödfél forintért. A zilahi állami felső leányiskola még a fejlődés stá­diumában van. Csak két éves múltra tekinthet vissza. Tan­testülete is még kiegészítésre vár. Eddig csupán két nő­­tanító (az igazgatónő és zongoratanítónő) szentelheti idejét teljesen az új intézetnek. A többi tanerők más városi isko­lák tanáraiból kerültek ki. Összesen tizen voltak s két osztályban az év végén csupán 15 növendékük volt. Remél­hetőleg, e szám jövőben gyarapodni fog. A mi kívánatos is. Az iskolában az állami tanterv szerint foly a tanítás s a tandíj egész évre csak nyolc forint. A­ki ezen felül még két forintot fizet, oktatást nyer a zongorában is. A lefolyt év­ben a növendékek igen jó bizonyítványt kaptak s a szülők közül évközben is többen látogatták meg az iskolát, meg­győződve az ott uralgó rendről s egésséges szellemről. A Mikán-félegyházi állami tanítóképző-intézet értesítő­jét Zajzon Dénes igazgató adta ki s élére Felméri Albert tanár irt rövid értekezést »A tanítóképzők néhány reform­­kérdésé«-ről. Az intézet fölszerelése s szervezete kielégítő. Fölépült a téli tornacsarnoka s nyolc holdnyi kertje van ok­szerű művelés alatt. A növendékek tehát a kertészkedésben, gazdálkodásban, méhészetben és selyemhernyó-tenyésztés­ben is kellő útmutatást kaphattak. Tanulták még a házi­iparnak némely ágát is, és volt dal- és énekkörük. A meg­élhetés gondjait szintén megkönnyíték számukra, a­mennyi­ben csaknem négyezer frtnyi segélypénzt osztottak ki köz­tök. Mindez előnyök a négy éves tanfolyamon összesen 57 ifjút tartottak meg a tanév végére. Nem voltak sokan, de jól tanultak, csupán öten nem feleltek meg a vizsgálaton. Tanítói oklevelet az intézetben a tanév végén 25-öt adtak ki. Tizenkilencen első ízben jelentkeztek vizsgálatra s köz­tük csak kettőt utasítottak vissza. Nyolcan pótvizsgálat út­ján jutottak oklevélhez. Az unitárius vallásközönség három intézetben föntartott hat iskoláról egy értesítőt adott ki. A legnagyobb intézet: a kolozsvári főiskola nyitja meg a sort. Háromféle tanfolyam van benne: papnevelői, gimnáziumi és elemi. A tanév végéig 22 papjelölt, 217 gimnáziumi és 62 elemi iskolai tanuló nyert oktatást, összesen 24 tanerőtől. Magyar anyanyelvű­nek vallotta magát csaknem minden tanuló. Unitárius volt, 181, ref. 30, ev. 19, kath. 42, gör. kel. 10 és zsidó 30. Érettségi vizsgálatra 32 ifjú jelentkezett és 26 felelt meg. A papjelöltek s gimnazisták külön önképző­ körökben munkál­kodtak, a jól fölszerelt intézetnek van kórháza, de kevés beteg került belé. Az intézetben összesen 281-en tettek év­végi vizsgálatot s csak 32 gimnáziumi tanuló kapott »elég­telen« osztályzatot. A tordai középiskolában polgári iskolai s elemi tanfolyam, van, de tanítják a klasszikus (latin és görög) nyelveket is. Összesen hat tanerőnek kilenc osztályban év végén 156 növendéke volt. 91 a polgári iskola öt osztályában, 65 az elemi iskolában. Az előbbi csoportban kilenc kapott »elégtelen« osztályzatot. A vallási viszonyokat e számok tüntetik föl: a polgári iskolába beiratkozott 47 unitárius, 27 ref., 3 ev., 21 kath. és egy görög keleti, összesen 99 tanuló. A székely­keresztúri középiskolában kilenc tanár öt gimnáziális és egy előkészítő osztályban összesen 11­8 fiút tanított. 9 —19 éveseket, a­mi azt mutatja, hogy néhányan nagyon későn kezdtek tanulni. A tanulás szorgalmasan folyhatott, mert csak kilenc bizonyítványba került »elég­telen« osztályzat. A csurgói ref. főgimnázium a lefolyt tanév folyamán több tekintben örvendetesen gyarapodott. A Bujanovics­­féle hagyatékból tizenötezer forintot kapott s a magán­jótékonyság is sokat lendített az iskola szűkös anyagi ügyein. Szertárai gazdagodhattak, megalakult az ifjúsági segélyegylet s emelkedett a tanulók száma is. Év elején összesen 213 iratkozott be. Nagyobb része (105) róm. kath. és 79 ref. vallásu. A tanév végére 198 tanuló maradt s a vizsgálaton 39 nem felelt meg a követelményeknek. Az ér­­tesítőből az tűnik ki, hogy a tanulók gondos vezetésben ré­szesültek s az intézetben egésséges szellem uralkodik. A rendes tárgyak tanításával kilenc tanár foglalkozott. Eddigi kis fizetésüket a kapott nagy alapítványból a jövő tanév­ben már emelni fogják. Az ifjúságnak három egyletben volt alkalma a közéletre előkészülni s egyszersmind gyara­pítani képzettségét. A »Csokonai önképzőkör «-ben 65 tag volt. Beadtak s megbíráltak 45 munkát s tartottak 48 - i­d­é­n. ** Kolozsvárit az erdélyi kultur-egyl­­­e­t vasárnapi közgyűlésére serényen foly a készülő­dés. Az 54 tagú központi bizottság, mely a rendezés munkáját végzi, állandóan a városház tanácstermében van együtt dr. Nagy Mór elnöklete alatt. Az utcákat és házakat javában tisztogatják. Szász Károly ref. püspök maga is erdélyi származású, dús ivet küldött s egyházkerületében az eszmét terjeszteni ígérte. Ugyanő írta, felkérésre, a színházi díszelőadás prolog­­ját. Ez előadáson Bertha Sándor egyleti indulóját is játszani fogják. Ifj. gróf Teleki Domokos, a legna­gyobb eredményt elért gyűjtő ivén, a sok ezer taghoz, újabban gr. Teleki László 500 írttal, gr. Teleki Tibor 100 és gr. Berchtold Rikhárd 300 írttal járultak. Az örökös és alapitó tagok névsorát a közgyűlésre kinyo­matják és szétosztják. Az ünnepély költségeinek fede­zésére szépen folynak az adományok s szállás-ajánlás is sok történik a központi bizottságnál. ** Szlavóniában, Horvátországban, de még Boszniában is élénk mozgalmat kelt a király p­o­z­s­e­g­a­i látogatása. Mindenfelől készülnek a kül­döttségek az uralkodó üdvözlésére, egyúttal pedig a legkülönbözőbb hírek kelnek szárnyra. Boszniában azt híresztelik, hogy a király Pozsegában manifesztumot fog kiadni, mely kimondja, hogy Bosznia és Herce­govina mint külön tartomány Magyarországhoz csatol­­tatik. Zágrábban azt beszélik, hogy ő felsége, szlavó­niai időzése alatt, általános amnesztiát ad a politi­kai vétségek miatt elítéltek számára. A király öt napot­­ tölt Pozsegában. Pragerhofból Barcson át utazik a Daruvár előtt levő egyik állomásig, innen pedig ko­­­­csin az öt órányira fekvő Pozsegára. Szeptember 16-án f ő felsége Vukováron és Szabadkán át utazik Buda-­­­pestre. ** Hymen: Bonyhádon Furmann Zsigmond s kaposvári törvényszéki hivatalnok jegyet váltott Jag­­­gitza Sarolta kisasszonynyal, Jagitza Vince járásbiró-­­­sági hivatalnok leányával.— Pribéken Szamko­­ Mihály ev. lelkész s az aszódi gimnázium igazgatója­­ Honty Mariska kisasszonynyal, Honty Károly ev. lel­kész leányával. — Szegsz­ár­don Reich Sándor borkereskedő eljegyezte Waig Paula kisasszonyt, Waig Mór leányát Bonyhádról. —Pécsett Tü­ri Mihály jegyet váltott Szikora Anna kisasszonynyal. ** Déváról írják lapunknak, hogy Téglás Ist­­­­ván népiskolai igazgató az erdélyrészi délvidék népvi­seletét tanulmányozva, e nyár folytán a Retyezát vi­dékéről igen figyelemre méltó díszítési motívumokat gyűjtött össze. Dr. Boncz Ödön mint fogalmazó pedig az erdélyi részekben műtörténelmi tanulmányokat tett. Szomorú eset történt Déván. Messonier mérnök egyetlen kis leányát ugyanis kilenc hét előtt egy ve­szett eb megmarta s a kis leányon most váratlanul a veszettség kiütött. Borzasztó kínok közt a napokban kiszenvedett. Ez már a második eset ez év folyamán. ** Halálozások. Miskolcról gyászlap je­lenti egy kedves fiatal lánynak, Máday Saroltának, éste tavaszán történt elhunytak Lánya volt a kitűnő emlékű Máday Károly ev. püspöknek és az özvegyen maradt Horváth Fanni úrnőnek, Horváth Lajos mis­kolci orsz. képviselő nővérének. Atyja halála után anyai nagybátyja, Horváth László és neje Margonyai Eugenia úrnők nevelték szeretettel, saját gyermekök gyanánt s most kedves halottat siratnak benne. — Székesfehérvártt meghalt alapi Salamon Béla pénzügyi titkár, e hó 25-én. — Nagyvára­don elhunyt csik-szentgyörgyi Várady Jánosné szül. Benkő Mária asszony, élete 73-dik évében. — Eger­ben Zsendovics Ede törvényszéki biró, 45 éves. ** Vidéki hírek. A ref. egyetemes konvent legközelebbi gyűlése alkalmasint november hóban, lesz s Pápán fogják megtartani. — Szegedre helyezték át a ferencrendi szerzet tartományi főnökségét, mely 4 századon át Gyöngyösön székelt. — L.-Dombegyhá­zán nagy ünnepélyességgel szentelték föl az utonépült kath. templomot. — Zágrábból írják: a Starcsevics­­párt elkövette azt a furfangot, hogy az okirat-per ügyé­ben a bán vád alá helyezését kérte a parlamenttől. — Arányban ref. papnak Sólyom Gyulát választék meg, a ki eddig Heö­ Csabán lelkészkedett. — Ungvártt e napokban nyílt meg az uj közkórház, mely célsze­rűen s a kor igényeinek megfelelően van beren­dezve. — A nagy-surányi cukorgyár egy része a múlt éjjel leégett, a cukor­finomitót azonban sikerült megmenteni, tizenhat agancsost lőtt. Az ebédnél, mely ezután kö­vetkezett, felköszöntőket nem mondtak ugyan, de királyunk a cári párért, viszont a cár a királyi pár­ért ürite poharát. Ebéd után kerc­e volt, aztán a nagy elfogadó termekbe gyűltek a miniszterek és főméltó­ságok bucsúzásra. Erzsébet királyné ő felsége a bel­ső termekben búcsúzott el a cári családtól, a király ő felsége, Rudolf trónörökös és Károly Lajos főherceg azonban kikisérték a vendégeket a pályaházba s itt az orosz udvari vonat szalonkocsijába, hol még vagy ne­gyedóráig társalogtak. Bucsúzáskor a cár és királyunk megölelték és megcsókolták egymást s hasonló mó­don búcsúztak Rudolf trónörökös és Károly Lajos fő­herceg ; a cárnénak, ki igen vidám volt, kezet csókol­tak. Az indulás perce elérkezvén, királyunk, Rudolf trónörökös és Károly Lajos főherceg kijöttek a kocsi­ból, a cár a lépcsőig kisérte őket s a vonat megindu­lásakor még azt mondá: »A viszontlátásig!« mire ki­rályunk azt felelte : »viszontlátásig, remélem nemso­kára !« A katonai zenekar az orosz néphimnuszt ját­szotta, a cár és királyunk katonásan tisztelegtek egy­másnak s a vonat elrobogott. A talál­kozásnál termé­szetesen számos rendjeladományozás és más kitünte­tés történt. Királyunk az orosz trónörököst a 2-dik dsidásezred tulajdonosává nevezte ki, György nagy­herceget pedig az ezredben főhadnagygyá s egyúttal a Szent-István-rend nagykeresztjét adományozta neki. A cár kísérete magas rendjeleket kapott, viszont a cártól gróf Taaffe a Newski­ Sándor-rendet, herceg Hohenlohe a Szent-András-rendet, Szögyényi László az első osztályú fehér sas-rendet kapta, Fürstenberg bíbornok-érsek a cár arcképét sat. Giers külügyér Kremsierből visszatért Franzensbadba ; egy levelező előtt, ki az orosz külügyért meginterviewálta, úgy nyi­latkozott, hogy a kremsieri találkozás nem irányult sem Anglia, sem Törökország ellen, hanem csak a két állam jó szomszédi viszonyainak megszilárdítására. Végül följegyzü­nk még egy jellemző kis epizódot. Rudolf trónörökös több ízben sétált Miklós orosz trónörökössel s egykor a tágas parkból kiléptek a nagy néptömegtől ellepett piacra. A cárevics meghök­kent a tömeg láttára, Rudolf trónörökös azonban nyugodtan keresztül tört a sokaságon s a két trónörö­kös természetesen minden baj nélkül ért vissza a pa­lotába. A cárevics pedig megjegyzé: »Látszik, hogy Ausztriában vagyunk.« *** A pilseni hadgyakorlatokra meghívott vendégek már együtt vannak. A bolgár fejedelem, Albrecht és Vilmos főhercegek tegnapelőtt érkeztek meg. Velük mentek báró Beck vezérkari főnök, gr. Welsersheimb osztrák honvédelmi miniszter, gróf Pejacsevich lovassági felügyelő s a kiséret. A főher­cegeket ünnepélyesen fogadták. Disz-század és nagy néptömeg sorakozott Rokitzanban a pálya­udvaron. A külföldi tisztek tegnap reggel külön vonaton utaz­tak Pilsenbe. Gróf Kálnoky külügyminiszter este indult a pilseni királyi udvartartáshoz. A király ő felsége délelőtt érkezett meg. Kremsierből Zbirowba érve kí­séretével, lóra ült és kilovagolt a hadgyakorlatokhoz. Az utón ő felsége Albrecht főherceggel és a főbb tisz­tekkel találkozott és azután figyelemmel kisérte a König altábornagy parancsnoksága alatt álló hadtest mozdulatait. Rokitzaa község, hol a főparancsnokság van elszállásolva, ünnepi mezben díszeleg. Csaknem minden utcában lobogók lengenek s a Fitz-féle nya­raló, a törzskar helye, gazdagon van díszítve drapé­riákkal. Állítottak fel lomb-diszt oszlopokat és diadal­íveket is. A városban élénk, mozgalmas élet uralko­dik. A sok idegen, a föl­d alá hullámzó tömérdek ka­tona nem mindennapi elevenséget ad a városnak. Az idő szép. *** Körözött mágnás. A bécsi törvényszék köröző levelet adott ki a 27 éves gróf Serényi János ellen, s arisztokrata körökben ez eset kínos feltűnést kelt. A gróf bécsi tudósítások szerint pár hóval ezelőtt gróf D. kíséretében megjelent a Granichstädten-féle ék­szer-kereskedésben, különféle ékszereket nézegetett, de nem vásárolt. Pár nap múlva a cég főnökének kije­lenté, hogy ő gróf D. leányának vőlegénye, s szeretne menyasszonyának valami drága ékszert vásárolni, de jelenleg nincs pénze. Granichstädten, ki igen jól is­merte D. grófot, nem is vonakodott 18,000 írt értékű ékszert adni hitelbe gróf Serényinek. A fizetés napján gróf Serényi megjelent az üzletben, megvallva, hogy vőlegénysége csak ámítás volt, mert ő már rég veje D. grófnak s az ékszerekre azért volt szüksége, hogy pénzzavarán segítsen, ígérte azonban, hogy az ügyet rövid időn rendezni fogja. Ismét eltelt pár hét s mi­dőn Granichstädten a pénzt követelte, tudta meg, hogy gr. Serényi elszökött. Még családja sem tudta, hová lett. Erre Granichstädten a rendőrségnél feljelentette az esetet s a törvényszék a gróf körözését rendelte el. Gr. Serényi állítólag egy délmagyarországi faluban tartózkodik. *** Ausztriai hírek. A király ő felsége, Kremsierben hozott határozata szerint, szeptember 25-én személyesen fogja az osztrák birodalmi tanácsot megnyitni. — Erzsébet királyné ő felsége Kremsier­­ből tegnap reggel utazott vissza Bécsbe s ugyane vo­naton utaztak gróf Kálnoky külügyér, herceg Hohen­lohe és Szögyényi László osztályfőnök is. — Stefánia 1305 szavalatot. Érettségi vizsgálatra 24 ifjú jelentkezett s 16 felelt meg. Az intézetben szervezve van a köztartás is és t­anulók tíz hónapra ötven forintért vehetik azt igénybe. Ausztriai hírek. *** A kremsieri találkozás lefolyásával mind­két részről nagyon meg vannak elégedve. A cári csa­lád fogadtatása nemcsak fényes, hanem szívélyes is volt s Giers orosz külügyér még Kremsierben sietett kijelenteni, hogy a cár elragadtatva nyilatkozott a kremsieri kellemes idézésről. A szerdai vadászat na­gyon kielégíti a cárt, ki egyebek közt egy hatalmas

Next