Fővárosi Lapok 1885. október (234-264. szám)

1885-10-14 / 247. szám

Szerda, 1885. október 14. 247. szám. Huszonkettedik évfolyam.­­Péli ívre..................................8 frt. Negyedévre ...... 4 írt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek­ tere 3. sz.­­ I. emelet. Előfizetési díj: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek­ tere, Athenaeum-épü­let), küldendők. A „Fővárosi Lapok“ előfizetési felhívását ajánl­juk a műveit magyar olvasó közönség figyelmébe. Szeptember közepétől fogva a lap mindennap egy tel­jes ivén jelenik meg s hétfőn és ünnepek utáni regge­leken is rendesen külön számot ad. Ekkér tetemesen megnagyobbodva, sokkal több olvasmánynyal s na­gyobb és újabb hírrovatokkal szolgál közönségé­nek. S bár e tetemes és állandó megnagyobbitás az »Athenaeum« társulatnak nagy anyagi áldozatába s a szerkesztőségnek sokkal több munkájába kerül: az előfizetési ár marad az eddigi: évnegyedre 4, fél­évre 8, egész évre 16 frt. Búcsú. Vándorol a gólya, A puszták lakója, Vissza a magasból Búsan néz a tóra. Mért is kell elmenni ? Hosszú útra kelni ? ■— Nádas tavam, áldjon az ég! Ki tudja, hogy látlak-e még ? Te is búsan nézi, Búcsúszavát érti, Integet a náddal A magasba néki. Mért is nincsen szárnya ? Most utána szállna. — Gólyamadár, áldjon az ég. Ki tudja, hogy látlak-e még ? Pósa Lajos.­ ­ — N­irvana. (Elbeszélés.) irta Gozsdu Elek. (Folytatás.) Elhallgattak mind a ketten. Sem az egyik, sem a másik nem tudott miről beszélni. Némán nézték egymást egy kis ideig, s midőn ez a csönd­­már feszé­lyezte a grófnét, közönséges hangon kérdezte: — Hol akarod tölteni a telet, Pista ? — Még nem tudom, mamán, de Budapesten semmi esetre. Valószínűleg Parisba megyek, lehet Nizzába, még nem tudom. Budapest­ igen unalmas egy fészek. Nagyon nyilvános ott minden. Kicsi, semmi raffinement. A kis gentrynek való hely. Hiszen is­meri ! Mamán is jobban szerette Bécset. — Igaz! A társalgás ismét megakadt. A grófné kenyér­golyócskákat gyúrt, s gondolatokba mélyedve játszott velük. A gróf pedig komoly, mélázó arccal nézte ezt a játékot. Kis idő múlva a grófné fölkelt és csókra nyújtotta a kezét. —­ Jó éjszakát, Pista. — Jó éjszakát mamán. Aludni mentek. Midőn a kastélyban elcsöndesedett minden zaj, a grófné óvatosan kiment a félig megvilágitott fo­lyosóra és visszafojtott lélekzettel közeledett a fiatal gróf lakosztálya felé. Mikor a gróf szobája elé ért, megállott és szinte hallani vélte szive minden dobba­nását. Nesztelenül mint valami árnyék, oda lapult az aj­tófélfához és hallga­tódzott. Valami ellenállhatlan vágy vonzotta fiához. Nem volt nyugta, szeretett volna a nyakába borulni és sírni. Nem ment ki a fejéből, hogy néha szárazon köhög, s minden ruha úgy lóg rajta mintha igen bő volna. Arca is csupa csont és bőr. Föl akarta őt kelteni, hogy megölelje, megcsókolja, ágyba fektesse s mellette virrasszon, mert azt hitte, hogy a halál a homlokán ül. A csöndes és fölcsigázta képzelő erejét s növelte aggodalmait. Szerette volna meglesni álmában nyugodtan alszik-e ? Látni akarta, látni csak. Azt hitte, nem tudna eltelni nézésével, s hogy pusztán csak a nézése is megmentené a veszté­nek indult fiút. Letérdelt az ajtó elé, égnek emelte kezeit és imádkozott. Mikor hajnalodni kezdett, csöndes óva­tossággal visszalopózott szobájába és lefeküdt. Álom­­talan álom szállta meg, mely délig tartott. Izgatottan öltözött fel, mert beszélni akart a fiával. De hogyan kezdje ? Szeretetteljesen nem tudott közeledni hozzá, nem volt ehhez ereje. Feszélyezve érezte magát, s minden melegebb hang, gyöngédebb kifejezés a torkán akadt. Fiának egy tekintete elnémí­totta, mintha szemrehányást olvasott volna minden szavából. Nem volt elég ereje, hogy a szeretet hang­ját eltalálhatta volna. Az udvariasság hangjánál egyébb nem állt rendelkezésére. Idegenül érezte ma­gát, ha együtt voltak; gyöngéd érzései eltompultak , majdnem félt tőle. Most bizalmasan akart vele be­szélni, az eszéhez akart szólni. Háborgó lelke köve­telte ezt. Meg akarta menteni a fiát; meg akarta vele értetni, hogy szereti, s hogy érdeklődik sorsa iránt. Ebéd után karon fogta a grófot s levitte a sza­lonjába. A szalonba érve, leültek egymással szembe. A grófné palástolt izgatottsága föltűnt a grófnak. Sej­tette, hogy valami váratlan következik. Nyugodt nyílt­sággal nézett a grófné szemei közé és várt. A grófné lesütötte a szemeit, és olvasójának gyöngyeivel játszott, majd ismét fiára tekintett. Lát­szott, hogy kereste a kifejezések formáit. Végre halk hangon megszólalt. — Egy bizalmas kérésem van, Pista. Már régen a szívemen fekszik, ki kell mondanom! Ne vedd tőlem rossz néven, hiszen anyád vagyok. — Hallgatom, mamán. — Nos, igen! Szeretném tudni, minő terveid vannak az életre nézve. A grófné palástolt zavarral­­ tekintett fiára és halkan ismételte a kérdést: — A programmodat szeretném ismerni. Anyád vagyok, és — és hát igen — aggódom miattad! A gróf nyájasan mosolygott, fölkelt és járkálni kezdett a szobában, mialatt azt mondta: — Nem értem egészen mamán. A grófné hirtelen fölvetette a szemeit és fia nyájassága, mosolya által fölbátorítva mondta: — Kérdésem az volt, hogy milyen célnak aka­rod szentelni életedet. Mert hiszen valamit tenni csak kell! Nem ? A gróf megállott, hosszasan nézett anyjára s vontatottan ismételte a kérdést: — Milyen célnak ? — Aztán megint járkálni kezdett és folytatta: — Különös kérdés! Nekem nin­csen szükségem semmiféle célra. Elek. — De miként ? — A grófné sóhajtott; ujjai gépiesen forgatták az olvasót. — Azt hiszem, elég kellemesen készülődöm a halálra. S a maximumát fényhatályossága gyöngülni, színe pedig változni fog. Ez állítás valószínűségét támogatja az a tény konstatálása, hogy csakugyan vannak kialvó­fél­ben levő csillagok, vannak sötét napok, e napokat azonban csillagászati távcsövekkel hiába keresnék, hanem az úgy nevezett »szellőtávcsővel« — mint Mädler elnevezte — s a Newton által föltalált nehéz­ségi törvényekre alapított számítás által, melyek az úgy nevezett kettős csillagok megállapításánál elő­fordulnak. Az ideiglenes csillagok megjelenése sokkal na­gyobb föltűnést szokott kelteni, mint az üstököséi, mert amazok sokkal ritkábban fordulnak elő. Például 1252-től 1800-ig csak kilenc ideiglenes csillag jelent meg, míg üstökös hatvanhárom. Humboldt szerint minden 8000 évben csak 21 ideiglenes csillag tűnik föl. Legnevezetesebb ideiglenes csillagok voltak a következők: 389-ben Sas (a Sas alphájában) egy csil­lag mutatkozott, mely az ideiglenes csillagok tünemé­nyét mutatta. 1670-ben az úgy nevezett Rokka csillag­zat képében tűnt föl ideiglenes csillag. Legújabban és egyszersmind utolszor a »Kigyó­­tartó«-ban Hird észleletei nyomán egy fényes csillag volt látható, mely folyvást fogyó fény hatályosságá­nak minimumát 1848. ápril 27-dikén elérvén, meg­szűnt világítani. Az ideiglenes csillagok sorában legnevezetesebb és leghíresebb az összes, eddig észlelt ideiglenes csil­lagok között az a csillag, melyet 1572-ben Cassiopea csillag­képben Ticho de Brache szemlélt, mely eleinte halvány, szerény kis csillagnak látszott, de fénye foly­ton növekedett s fehér színe később vörössé változott és növekvő fénye csakhamar Syriuséval, majd a Vénu­­séval vetélkedett s a körülötte lévő Almák,Ledir,Siracht Mirach csillagokat —­s általában Cassiopea és Andro- Egy visszatérő álló csillagról. (Csillagászati tárca.*) A látható csillagok megannyi napok, kivéve né­hány bolygót, melyek a legközelebbi álló csillaghoz , napjokhoz tartoznak. Ilyen bolygó például a föld is. Eme bolygóknak, holdaknak, és a fénylő álló csillagoknak számtalan, fenségesnél fenségesebb tü­neményeit nem tekintve, térjünk a mi csillagunkhoz, Ticho de Brache csillagához, mely se nem bolygó, se nem hold, hanem álló csillag; sőt még az álló csilla­gok közt sem mindennapi, hanem olyan, mely száz esztendőben legfeljebb csak egyszer fordul elő, mert Ticho csillaga a ritka, ideiglenes csillagokhoz tar­tozik. Van olyan csillag is az ég felületén, mely egész váratlanul jelenik meg, alig látható szerény fényé­vel ; fényessége azonban folyvást gyarapszik, számta­lan színeket játszva, mígnem fényhatóságának maxi­mumát eléri, azután pedig fokról fokra csökken fény­ereje, míg végre megszűnik csillag lenni. Van azon­ban ideiglenes csillag, mely sok év után ismét feltű­nik, hogy már egyszer eljátszott játékát újra kezdje s is­mét behunyja ragyogó szemét, de ezt is csak ideiglene­sen teszi, hogy hosszú évek múlva ismét régi helyén ragyogjon, szaporítandó egygyel a töméntelen csilla­gok számát. Az ideiglenes csillagok természetéről még eddig­­elé semmi bizonyosat nem állíthatunk, tehát hypotézis­­sel kell beérnünk. Az ideiglenes csillagokra vonatkozó­lag a csillagászok többfélekép vélekednek. Az ideig­lenes csillagok tüneményét úgy is lehetne magya­rázni, hogy valamely álló csillag messze-messze van tőlünk, olyannyira, hogy nem láthatjuk ugyan, de útjá­ban lassan a föld felé közeledvén, mind jobban és jobban láthatóvá lesz s elérve közelségének non plus ultráját, ismét távozik, miközben a maximumot elért fényhatályosság is gyöngébb és gyöngébb lesz, míg végre elenyészik ideiglenesen vagy örökre, a szerint a mint a csillag a mi álló csillag-rendszerünkhöz tarto­zik, vagy valamely máshoz. Ez állítás azonban téves, mert figyelembe véve az álló­ csillagok roppant távol­ságát , e közeledésnek és távozásnak majdnem olyan gyorsan kellene történnie, mint a világosság terjedé­sének, mely másodpercenként, Römer szerint, 41518.5 g. mértföldet tesz; hogy pedig valamely test ily kép­­zelmet felülmúló gyorsasággal történjék, merő képte­lenség , noha a változékony csillagok más és más színekbe mennek át. Sokkal valószínűbb a következő állítás: az álló­csillagok fényt és meleget sugárzó képességét való­színűleg elektrizáció következtében nyerik, lehetsé­ges azonban, hogy eme elektrikus folyamatot valami ok véglegesen, vagy csak bizonyos időre megakadá­lyozza, miközben a csillag színe is változhat. De még természetesebb az az állítás, hogy a csillag, mely hatalmas fényével elárasztá egykoron a világegyetem egy részét, már-már kialvófélben van s csak néha-néha jön lassan kint működésbe az elektri­kus folyamat, melynek erősbülése a csillagnak mind­­nagyobb fényt és meleget kölcsönöz, elérvén azonban * az érdekes tárcát, melyért köszönetünket nyilvá­nítjuk, Herényből kaptuk. Hazánkban csak három teljesen berendezett csillagda van : az ó­gyallai (a Konkoly Miklósé,) a kalocsai (az érseké) s a herényi (a Gothard testvéreké.) Gothard Sándorné úrnőnek, e tárca írónőjének, közvetlen alkalma van ez utóbbi csillagdában szabatos észleleteket tenni, s szives ígéretét birjuk, hogy a »Főv. Lapok« olvasó kö­zönségét koronkint figyelmeztetni fogja az érdekes­ csilla­gászati tüneményekre. Szerk.

Next