Fővárosi Lapok 1885. október (234-264. szám)
1885-10-14 / 247. szám
Szerda, 1885. október 14. 247. szám. Huszonkettedik évfolyam.Péli ívre..................................8 frt. Negyedévre ...... 4 írt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési díj: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület), küldendők. A „Fővárosi Lapok“ előfizetési felhívását ajánljuk a műveit magyar olvasó közönség figyelmébe. Szeptember közepétől fogva a lap mindennap egy teljes ivén jelenik meg s hétfőn és ünnepek utáni reggeleken is rendesen külön számot ad. Ekkér tetemesen megnagyobbodva, sokkal több olvasmánynyal s nagyobb és újabb hírrovatokkal szolgál közönségének. S bár e tetemes és állandó megnagyobbitás az »Athenaeum« társulatnak nagy anyagi áldozatába s a szerkesztőségnek sokkal több munkájába kerül: az előfizetési ár marad az eddigi: évnegyedre 4, félévre 8, egész évre 16 frt. Búcsú. Vándorol a gólya, A puszták lakója, Vissza a magasból Búsan néz a tóra. Mért is kell elmenni ? Hosszú útra kelni ? ■— Nádas tavam, áldjon az ég! Ki tudja, hogy látlak-e még ? Te is búsan nézi, Búcsúszavát érti, Integet a náddal A magasba néki. Mért is nincsen szárnya ? Most utána szállna. — Gólyamadár, áldjon az ég. Ki tudja, hogy látlak-e még ? Pósa Lajos. — Nirvana. (Elbeszélés.) irta Gozsdu Elek. (Folytatás.) Elhallgattak mind a ketten. Sem az egyik, sem a másik nem tudott miről beszélni. Némán nézték egymást egy kis ideig, s midőn ez a csöndmár feszélyezte a grófnét, közönséges hangon kérdezte: — Hol akarod tölteni a telet, Pista ? — Még nem tudom, mamán, de Budapesten semmi esetre. Valószínűleg Parisba megyek, lehet Nizzába, még nem tudom. Budapest igen unalmas egy fészek. Nagyon nyilvános ott minden. Kicsi, semmi raffinement. A kis gentrynek való hely. Hiszen ismeri ! Mamán is jobban szerette Bécset. — Igaz! A társalgás ismét megakadt. A grófné kenyérgolyócskákat gyúrt, s gondolatokba mélyedve játszott velük. A gróf pedig komoly, mélázó arccal nézte ezt a játékot. Kis idő múlva a grófné fölkelt és csókra nyújtotta a kezét. — Jó éjszakát, Pista. — Jó éjszakát mamán. Aludni mentek. Midőn a kastélyban elcsöndesedett minden zaj, a grófné óvatosan kiment a félig megvilágitott folyosóra és visszafojtott lélekzettel közeledett a fiatal gróf lakosztálya felé. Mikor a gróf szobája elé ért, megállott és szinte hallani vélte szive minden dobbanását. Nesztelenül mint valami árnyék, oda lapult az ajtófélfához és hallgatódzott. Valami ellenállhatlan vágy vonzotta fiához. Nem volt nyugta, szeretett volna a nyakába borulni és sírni. Nem ment ki a fejéből, hogy néha szárazon köhög, s minden ruha úgy lóg rajta mintha igen bő volna. Arca is csupa csont és bőr. Föl akarta őt kelteni, hogy megölelje, megcsókolja, ágyba fektesse s mellette virrasszon, mert azt hitte, hogy a halál a homlokán ül. A csöndes és fölcsigázta képzelő erejét s növelte aggodalmait. Szerette volna meglesni álmában nyugodtan alszik-e ? Látni akarta, látni csak. Azt hitte, nem tudna eltelni nézésével, s hogy pusztán csak a nézése is megmentené a vesztének indult fiút. Letérdelt az ajtó elé, égnek emelte kezeit és imádkozott. Mikor hajnalodni kezdett, csöndes óvatossággal visszalopózott szobájába és lefeküdt. Álomtalan álom szállta meg, mely délig tartott. Izgatottan öltözött fel, mert beszélni akart a fiával. De hogyan kezdje ? Szeretetteljesen nem tudott közeledni hozzá, nem volt ehhez ereje. Feszélyezve érezte magát, s minden melegebb hang, gyöngédebb kifejezés a torkán akadt. Fiának egy tekintete elnémította, mintha szemrehányást olvasott volna minden szavából. Nem volt elég ereje, hogy a szeretet hangját eltalálhatta volna. Az udvariasság hangjánál egyébb nem állt rendelkezésére. Idegenül érezte magát, ha együtt voltak; gyöngéd érzései eltompultak , majdnem félt tőle. Most bizalmasan akart vele beszélni, az eszéhez akart szólni. Háborgó lelke követelte ezt. Meg akarta menteni a fiát; meg akarta vele értetni, hogy szereti, s hogy érdeklődik sorsa iránt. Ebéd után karon fogta a grófot s levitte a szalonjába. A szalonba érve, leültek egymással szembe. A grófné palástolt izgatottsága föltűnt a grófnak. Sejtette, hogy valami váratlan következik. Nyugodt nyíltsággal nézett a grófné szemei közé és várt. A grófné lesütötte a szemeit, és olvasójának gyöngyeivel játszott, majd ismét fiára tekintett. Látszott, hogy kereste a kifejezések formáit. Végre halk hangon megszólalt. — Egy bizalmas kérésem van, Pista. Már régen a szívemen fekszik, ki kell mondanom! Ne vedd tőlem rossz néven, hiszen anyád vagyok. — Hallgatom, mamán. — Nos, igen! Szeretném tudni, minő terveid vannak az életre nézve. A grófné palástolt zavarral tekintett fiára és halkan ismételte a kérdést: — A programmodat szeretném ismerni. Anyád vagyok, és — és hát igen — aggódom miattad! A gróf nyájasan mosolygott, fölkelt és járkálni kezdett a szobában, mialatt azt mondta: — Nem értem egészen mamán. A grófné hirtelen fölvetette a szemeit és fia nyájassága, mosolya által fölbátorítva mondta: — Kérdésem az volt, hogy milyen célnak akarod szentelni életedet. Mert hiszen valamit tenni csak kell! Nem ? A gróf megállott, hosszasan nézett anyjára s vontatottan ismételte a kérdést: — Milyen célnak ? — Aztán megint járkálni kezdett és folytatta: — Különös kérdés! Nekem nincsen szükségem semmiféle célra. Elek. — De miként ? — A grófné sóhajtott; ujjai gépiesen forgatták az olvasót. — Azt hiszem, elég kellemesen készülődöm a halálra. S a maximumát fényhatályossága gyöngülni, színe pedig változni fog. Ez állítás valószínűségét támogatja az a tény konstatálása, hogy csakugyan vannak kialvófélben levő csillagok, vannak sötét napok, e napokat azonban csillagászati távcsövekkel hiába keresnék, hanem az úgy nevezett »szellőtávcsővel« — mint Mädler elnevezte — s a Newton által föltalált nehézségi törvényekre alapított számítás által, melyek az úgy nevezett kettős csillagok megállapításánál előfordulnak. Az ideiglenes csillagok megjelenése sokkal nagyobb föltűnést szokott kelteni, mint az üstököséi, mert amazok sokkal ritkábban fordulnak elő. Például 1252-től 1800-ig csak kilenc ideiglenes csillag jelent meg, míg üstökös hatvanhárom. Humboldt szerint minden 8000 évben csak 21 ideiglenes csillag tűnik föl. Legnevezetesebb ideiglenes csillagok voltak a következők: 389-ben Sas (a Sas alphájában) egy csillag mutatkozott, mely az ideiglenes csillagok tüneményét mutatta. 1670-ben az úgy nevezett Rokka csillagzat képében tűnt föl ideiglenes csillag. Legújabban és egyszersmind utolszor a »Kigyótartó«-ban Hird észleletei nyomán egy fényes csillag volt látható, mely folyvást fogyó fény hatályosságának minimumát 1848. ápril 27-dikén elérvén, megszűnt világítani. Az ideiglenes csillagok sorában legnevezetesebb és leghíresebb az összes, eddig észlelt ideiglenes csillagok között az a csillag, melyet 1572-ben Cassiopea csillagképben Ticho de Brache szemlélt, mely eleinte halvány, szerény kis csillagnak látszott, de fénye folyton növekedett s fehér színe később vörössé változott és növekvő fénye csakhamar Syriuséval, majd a Vénuséval vetélkedett s a körülötte lévő Almák,Ledir,Siracht Mirach csillagokat —s általában Cassiopea és Andro- Egy visszatérő álló csillagról. (Csillagászati tárca.*) A látható csillagok megannyi napok, kivéve néhány bolygót, melyek a legközelebbi álló csillaghoz , napjokhoz tartoznak. Ilyen bolygó például a föld is. Eme bolygóknak, holdaknak, és a fénylő álló csillagoknak számtalan, fenségesnél fenségesebb tüneményeit nem tekintve, térjünk a mi csillagunkhoz, Ticho de Brache csillagához, mely se nem bolygó, se nem hold, hanem álló csillag; sőt még az álló csillagok közt sem mindennapi, hanem olyan, mely száz esztendőben legfeljebb csak egyszer fordul elő, mert Ticho csillaga a ritka, ideiglenes csillagokhoz tartozik. Van olyan csillag is az ég felületén, mely egész váratlanul jelenik meg, alig látható szerény fényével ; fényessége azonban folyvást gyarapszik, számtalan színeket játszva, mígnem fényhatóságának maximumát eléri, azután pedig fokról fokra csökken fényereje, míg végre megszűnik csillag lenni. Van azonban ideiglenes csillag, mely sok év után ismét feltűnik, hogy már egyszer eljátszott játékát újra kezdje s ismét behunyja ragyogó szemét, de ezt is csak ideiglenesen teszi, hogy hosszú évek múlva ismét régi helyén ragyogjon, szaporítandó egygyel a töméntelen csillagok számát. Az ideiglenes csillagok természetéről még eddigelé semmi bizonyosat nem állíthatunk, tehát hypotézissel kell beérnünk. Az ideiglenes csillagokra vonatkozólag a csillagászok többfélekép vélekednek. Az ideiglenes csillagok tüneményét úgy is lehetne magyarázni, hogy valamely álló csillag messze-messze van tőlünk, olyannyira, hogy nem láthatjuk ugyan, de útjában lassan a föld felé közeledvén, mind jobban és jobban láthatóvá lesz s elérve közelségének non plus ultráját, ismét távozik, miközben a maximumot elért fényhatályosság is gyöngébb és gyöngébb lesz, míg végre elenyészik ideiglenesen vagy örökre, a szerint a mint a csillag a mi álló csillag-rendszerünkhöz tartozik, vagy valamely máshoz. Ez állítás azonban téves, mert figyelembe véve az álló csillagok roppant távolságát , e közeledésnek és távozásnak majdnem olyan gyorsan kellene történnie, mint a világosság terjedésének, mely másodpercenként, Römer szerint, 41518.5 g. mértföldet tesz; hogy pedig valamely test ily képzelmet felülmúló gyorsasággal történjék, merő képtelenség , noha a változékony csillagok más és más színekbe mennek át. Sokkal valószínűbb a következő állítás: az állócsillagok fényt és meleget sugárzó képességét valószínűleg elektrizáció következtében nyerik, lehetséges azonban, hogy eme elektrikus folyamatot valami ok véglegesen, vagy csak bizonyos időre megakadályozza, miközben a csillag színe is változhat. De még természetesebb az az állítás, hogy a csillag, mely hatalmas fényével elárasztá egykoron a világegyetem egy részét, már-már kialvófélben van s csak néha-néha jön lassan kint működésbe az elektrikus folyamat, melynek erősbülése a csillagnak mindnagyobb fényt és meleget kölcsönöz, elérvén azonban * az érdekes tárcát, melyért köszönetünket nyilvánítjuk, Herényből kaptuk. Hazánkban csak három teljesen berendezett csillagda van : az ógyallai (a Konkoly Miklósé,) a kalocsai (az érseké) s a herényi (a Gothard testvéreké.) Gothard Sándorné úrnőnek, e tárca írónőjének, közvetlen alkalma van ez utóbbi csillagdában szabatos észleleteket tenni, s szives ígéretét birjuk, hogy a »Főv. Lapok« olvasó közönségét koronkint figyelmeztetni fogja az érdekes csillagászati tüneményekre. Szerk.