Fővárosi Lapok, 1886. február (23. évfolyam, 32-59. szám)
1886-02-01 / 32. szám
Hétfő, 1886. február 1. 32. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: WW m Előfizetések . pATTi DHOT T ADHF Előfizetési dij: P 11 V H fill / Aj I I 1 H ■ 1 I IV a kiadóki.atalb. ■■i v ■BHBi mm vp hbb mtmm rhife hb h (Budapest, Negyedévre .„...4 M. , _ Athenaeum-épület) Megjelenik mindennap. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. widen«*. Az igazi. (Elbeszélés.) Irta Schack Béla. (Folytatás.) Egymásnak teremtve. Legelébb jöttek Küllőkindára Franciskáék, azután jöttek Bánvölgyiék, legvégül érkezett Dédesi Aurél, a »szolid fiú.« »Aha! Eris almája,« mosolyognak szép olvasónőim, mert mindegyikük olvasott már sok, sok novellát, elbeszélést, szomorút és vígat, miáltal oly training -re tett szert, hogy előre megmondja, milyen és mi kimenetele lesz ennek vagy annak a históriának. Itt azután füstbe megy az elbeszélő minden törekvése, tévútra vezetni a tapasztalt olvasót; megért az minden, még oly jelentéktelen célzást is, ami bizon könynyen kicsúszhat az ember száján, meg minden gondtalanul odavetett , ki látta volna ekkor előre, hogy ennek ez meg ez lesz a következményét, meg úgyszólván minden gondolatjelet. Ilyen csekélységek előkészítik az olvasót, jó előre a nevetésre vagy zsebkendőre csöcskének szóló ugatására. Volt egy ismerősöm, ki a regényeket utolsó kötetük utolsó oldalán kezdte olvasni, azt lesve, ha várjon megkapják-e egymást ? — szerelmesek t. i. Ha az ultimán boldog házaspárról volt szó, akkor roppant örömmel fogott neki az olvasásnak, ellenkező esetben küldte a könyvet hamarosan vissza a könyvtárba. Hiába, mit tehet az ember róla, ha a természet gyönge idegekkel küldte a világba. De hát még ez az eljárás se mindig alkalmazható. A regénynek lehet utolsó lapjára fordítani, de a hírlapnál ott csak hirdetéseket találhatni. A vég, az a vég! azt a szerkesztőség sarsi leple borítja. S az lesz a kiváncsi hölgyek irányában oly udvarias, hogy már most megsúgja, hogy. .. Dédesi Aurélnak egy jótékonycélú hangversenyen, melynél csak a cél hatott jótékonyan, feltűnt a a csinos Bánvölgyi Elvira. Kedves, nyugodt, nőies megjelenése egészen megigézte. Vele táncolta a második négyest s táncolta volna még a harmadikat is, ha akkorára ki nem fogyott volna a kőolaj a lámpákból, ami mindenki számára érthetőleg a mulatság végét jelzé. A petroleum hiánya, mely úgy látszik, az utcák világítására is kiterjedt, nem gátolta Aurélt abban, hogy Bánvölgyiéket haza ne kisérje, azon udvarias kérdést kockáztatván merész fővárosi modorban, hogy megengedik-e neki másnap a hölgyek hogyléte után tudakozódni ? A válasz barátságos igen volt. Másnap megtette az első látogatást s utána tett még többet is, számtalant. Régi szokásához híven, — ej, ej, de csak nagy totum faktumok is azok a pesti gavallérok, fenyegetőzött kedélyeskedve Tini tánti, — egy szép lányt meglátni, azt tetszőnek találni s udvarolni egymásból folyó dolog volt. Úgy tudta az egész litániát, mint a parancsolat. Már harmadik nap elszavalta, hogy: Minek is van a szív, a szívben a szerelem, a miben a legszebb, hogy egy kérdéssel végződik, s kivivott vele annyit, hogy Elvira mosolyogva bár, de nyugodtan hallgatta végig. A legközelebbi alkalomra az volt kitűzve, hogy: »Költői ábránd volt, mit eddig érezek és nem szeretem !« amit szintén igen hatásosan tudott előadni. A benyomást az zavarta meg, hogy Elvira a költemény közepetáján egy szót kifogás alá vett, minek következtében elő kellett keresni Petőfit, ki Elvirának adott igazat. Ez lehangolta Dédesit s elvette kedvét a további szavalástól. Ily csekélységek azonban nem zavarták a barátságot, mely lassanként a két fiatal közt kifejlett. Dédesi a szép leány állandó lovagjául szegődött. Mulatságokon vele táncolta a szuper-csárdást, kirándulásoknál vitte a kendőjét s ha a tavon csomnakázni indultak, Aurél és Elvira bizonyára kettesében voltak a a kis lélekvesztőben, mig a többiek tucatszámra bajlódtak a nagy ladik tovamozgatásán. Ilyen feltűnő jelek láttára a többi hölgyek lemondtak minden további ostromról. Hány érzékeny jelenetnek lehetett e tájban tanúja a vén hálósipkás hold visszatérő és megbocsátó szerelmesek között, annak egyedül ő a megmondhatója! A lánykák, kik elkapatni engedték magukat az újság ingere által, (nem holdújságot értünk,) megszégyenülve sompolyogtak vissza hűen maradt lovagjaikhoz. Hogy csakugyan hűen maradtak-e, az nagyobbrészt erős kétségbevonásnak volt kitéve a gyönge nem részéről. Mert az alatt az idő alatt, míg az utóbbiak Dédesi figyelmét akarták fölkelteni, a foglalkozás nélkül maradt arany ifjúság a Franci lány kötője után bolondult. Mikor mindkét fél belátta fáradozásának haszontalanságát, szépen lehúzta vitorláit s lavírozva kezdett visszavonulni a keresztútra. Itt aztán megesküdtek egymásnak, hogy a másik fél hűségének próbára tétele volt az egész, egyéb semmi. Ez uralkodó hangulat közepett a hármas Pythia kimondta a rég várt parolát, hogy Aurél és Elvira egymásnak vannak teremtve, mire a néhány kétleskedő is lemondott a harcról, a Mimi mama négy lánya bevonta a kommandóra fölvillant szempár ütegeket. Aurél úgy meghalt a küllőkindai hölgyközönségre nézve, akár csak a déli tenger szigeteinek tabuja lebegett volna látatlanul feje fölött. (Folyt. köv.) Székfoglalás. (Az uj intendánsé.) (L.) Keglevich István gróf tegnap foglalta el új állását az operaházban, hol Podmaniczky Frigyes báró mutatta be neki a főbb személyeket s Erkel Sándor igazgató a többieket. Voltak ünnepies átadó, beköszöntő és üdvözlő beszédek, s lesznek a nemzeti színházban is, hol ma d. e. 11-kor megy végbe a bemutatás és székfoglalás. Az igazságon ejtenénk csorbát, ha azt mondanék, hogy az üdvözlés melegebb volt, mint a búcsúzás. Ez egyszer a kelő nap nem részesült annyi mosolyban, mint amennyi sóhaj kisérte a leáldozót. Báró Podmaniczky Frigyest mind a két színháznál nagyon szereti (mégpedig méltán) mindenki, az uj intendánst pedig nem ismeri ott senki. Van elég tag, ki tegnap látta s ma fogja látni először. Teljesen új ember a művészet világában. A politika teréről, hol eddig koronként eszesen működött, szintén nem kíséri át a múzsák hajlékához a népszerűség. Sőt úgy halljuk, hogy a kaszinó főurai (öregek és ifjak) sem vették különös örömmel, hogy őt nevezték ki a báró Podmaniczky Frigyes utódjának. Egyébbaránt a kaszinó tetszését megnyerni majdnem nehezebb, mint akár a sajtóét, akár a nagy közönségét. Mikor tizenegy évvel ezelőtt báró Podmaniczkyt kinevezték intendánsnak, a páholybérlő főúri családoknak majdnem fele megszűnt páholyt tartani! Miért ? Ma sem lehet tudni. Hisz a báró a főrangúságnak mindig díszére vált úgy jellemével, mint tevékenységével; már fiatal legény korában nemcsak a szalonok kedvence, hanem a közéletnek is számot tevő bajnoka volt; a függetlenségi harcban lovas százados, azután besorozott közlegény, haza jőve, regényíró, majd az új élet parlamenti szónoka, mindig áldozatkész, nemes, lovagias, feddhetetlen férfi; a munka embere, ki gondolkozása által épp oly előkelő, mint születése következtében — és mégis maguk a mágnások legkevésbbé örültek rajta, hogy intendáns lett. Később persze belátták, hogy ember a talpán e kényes állásban is, sőt hogy azt pláne könnyűvé bírta tenni a maga számára. Tavaly, midőn az ő tíz évi jubileumát ünnepeltük s érdemeit a kormányelnök, írók és színészek egyaránt hirdették meleg toasztokban, a nagy társaság egy tagja sem gondolt arra, hogy a két nagy műintézet el lehetne egyhamar az ő megszokott és megszeretett vezetése nélkül. Valóban szerencsés vezető volt, az egyetlenegy intendáns, kinek széke nem tövisekkel volt kirakva. E szerencse azonban érdemeiből sarjadt. Nem is említve, hogy az ő tíz éve alatt a színészet szavaló és éneklő ága egyaránt emelkedett, gyökeresedett, a hazai drámairodalom bokrosabbá lett, az ő működésének sikereit állandó és nagy építészeti emlékek is fogják hirdetni nagyon hosszú ideig. A nemzeti színház dísztelen külsejű épülete ő alatta szépült meg, körülépítve nagy bérházzal, kapva künn nagy homlokzatot, benn tűzmentessé tett színpadot, szobrokkal és falképekkel ékes fogert, villámvilágítást süt. S alatta épült föl a fényes operaház, hogy egy régi óhajtás, a két vanág elválasztása, megtörténhessék. S alatta vált biztosabbá a személyzet anyagi jóléte is. Az a benső barátság, mely őt a kormányelnökhöz fiatal kora óta köti, s vezérlő állása a közmunkatanácsnál, hol folyvást kitűnő műszaki erőkkel állt kapcsolatban, épp úgy megkönnyitenek számára sok nehéz föladatot, mint jó természete, tapintata, méltányossága, kötelességérzete. Példát adott a folytonos lelkiismeretes munkásságban s példás békében birt élni évek hoszszu folyamán át a legkönnyebben fölingerülő természetekkel : a sajtó és színházak személyzetével. Ezért van, hogy a színházaknál sok szem lábbad könybe, midőn tőle búcsúznak s a sajtóban nincs toll, mely jót ne írna intendánsi múltjáról. Nehéz lesz az ő utódjának lenni! — ez az, amire hetek óta mindenki gondol, midőn a változás jön szóba. Valóban a béke ama szép összhangját, melyet a báró létre tudott hozni, csak hasonló kötelességérzet, hasonló jó tapintat, embereknek és viszonyoknak hasonlóan helyes ismerete után lehet jövőre is fentartani. Kell, hogy aki elfoglalta székét, ne idegen szemüvegen, hanem ép szemmel nézzen és vizsgáljon meg mindent maga körül. Voltaképen Podmaniczky báró annyit végzett, hogy utódjának már úgyszólván csak a felügyelettel lesz dolga, főleg a nemzeti színháznál, hol az ügyek mind művészeti, mind pénzügyi szempontból jó kerékvágásban haladnak. S az operánál is ma már nem egész szervezéssel, hanem javításokkal, megtakarításokkal kell az új intendánsnak foglalkoznia. Miután más eset át a kezelés nehézségein, rár másnak tapasztalata is értékes örökségül marad s általában báró Podmaniczky sokban megkönnyebbité utódjának az intendánsi állást. De ezért nem lesz könnyű dolga, főleg az operaháznál, melynek törzsvendégei közül sokan járnak Bécsbe s külföldi nagyvárosokba, sokat látnak, élveznek, van ízlésük és még több igényük s azt akarják, hogy operaházunknak európai színvonala legyen, csakhogy lehetőleg olcsón. E két igény kiegyeztetése szerfölött nehéz. A mai opera nagy luxus s a luxus sok pénzt követel. Továbbá a fokozott igényeket rendesen csak drága vendégek szerepeltetésével lehet elérni, mert közönségünk nagy része kicsinyli a rendes személyzet előadó képességét s még a kitünően játszó filharmonikusok is ma már alig mernek hangversenyt adni híres külföldi vendég nélkül. S ez baj. Ha az új intendáns oly rendes személyzetet fog összeállítani, (amihez persze idő kell,) melylyel drága vendégek nélkül is boldogulhat, akkor meg fogja oldani a legnagyobb nehézséget — azt, hogy egyszerre kielégítse a művészeti és takarékossági igényeket. Kívánunk neki hozzá erőt, kitartást. De megvalljuk, hogy valami sok reményt nem bírunk kötni e jó kívánathoz. Egyéb után kisebb megtakarításokat, (főleg a beszerzéseknél,) sokkal könnyebben fog elérhetni. Perovskaja Zsófia. (Orosz rajz a nihilista életből.) Írta Stepniak. (Vége.) Zsófia részt vett a terroristák minden vállalatában. Voinavalsky megszabadításától kezdve. Elsőrendű szervező tehetség volt ő. Higgadt lelkével, éles eszével elgondolta a legcsekélyebb részleteket is, melyektől gyakran a siker vagy a vállalat meghiúsulása függ. Kitűnő volt ő az előkészítési munkálatoknál, melyeknél annyi előrelátás és annyi önuralom szükséges. Egy rosszul alkalmazott szó mindent elronthat. Attól ugyan nem lehetett tartani, hogy az a rendőrség feléig elhalhat — a nihilisták titokzatos élete ezt lehetetlenné tette — de értem ama csaknem kikerülhetetlen indiskréciót — férj és feleség, barát és barát közt , mely kiviszi a titkot a szervezés köréből, némelyik tagnak a vigyázatlansága következtében