Fővárosi Lapok 1886. október (272-302. szám)
1886-10-01 / 272. szám
Párisi tárca. (A párisi diic-leány és divathölgy.) Vessünk egy pillantást a hanyatló francia magast társadalom viszonyaiba. A »femme séparée«-ről (vált asszonyról) akarok szólni és egyet közülök természet után rajzolni. Általában a házasfelek gyűlöletből válnak el, de a párisi divatos hölgy néha csupa citcból is, mert bármennyire előkelő, elegáns, szép, szellemes, ünnepelt legyen is, a nagyvilágias dicsőség befejezettségét — sokak képzelme szerint — csak úgy nyeri el, ha elvált nő. A divat királynői: Sagan hercegnő, Galliffet marquise, Kersaent grófnő, a leghíresebb politikai, irodalmi, művészi szalonok házinői, köztük Mathild császári hercegnő, elvált nők, egyetemben azok többségével, kik az ő dicsőségükre vágyva, nyomdokaikon járnak. Az elváltság annyire esik dolog kezd lenni, hogy a divatos nevelésben részesült nők, mielőtt még férjhez mentek volna, máris arról ábrándoznak. Töbször meggyőződhettem erről, midőn előkelő nevelőházakból szünidőre hazajött egyik-másik tizenhét éves leánykától incselkedő hangon kérdem : várjon az a huszártiszt, akire gondolni szokott, szőke-e vagy barna és nagy bajusza van-e? Magáról természetesen azt fogja mondani, hogy ő csak tanulnivalójára szokott gondolni , de társnőit illetőleg többnyire kevésbbé diszkrét és nagyon könnyen beszédessé lehet őt tenni e tárgyban. Ez elfecsegések aztán mintegy láthatóvá teszik ama cskákat, melyeket egy hanyatló társadalom látványa vetett e zsönge szívekbe. A csábos kurta fámának dicszengései élénken visszhangoznak e kicsi világban, ki-ki aztán, hajlamai és sajátságai szerint, ebben vagy abban az ünnepelt szalonhősnőben ismer a maga ideáljára, mintaképül választja, jobbra-balra kutatni fog, hogy mentül többet tudjon meg róla és minden vágya, minden igyekvése oda fog irányulni, s hogy eszményképéhez mindenben hasonló legyen. C íme logikai okadatolása annak, miként gondolhat egy backfish, anélkül, hogy hóbortos lenne, az elválásra, mint egy gyönyörökkel és dicsőséggel hímzett jövő kiindulási pontjára. Csak az, akinek eszébe jutott ez irányban tapogatózni, adhat magának számot arról, mennyire és mily általánosan meg vannak mételyezve azoknak szívei, kik a holnapi társadalomban az asszonyi világot fogják alkotni. Ama leányokat, kiknél a szív természetes érzelmekre fakad, kik kölcsönös szerelemről, családi boldogságról ábrándoznak, naiváknak tekintik ; az igazi dilc-leány a hanyatló világnézet három érces vértjével védi szivét ilynemű gyöngeségek ellen , s rendszeresen elfojtja magában mindazon érzelmeket, melyek nem szegődnek abbeli törekvésének szolgálatába, hogy divatos és ünnepelt asszonynyá legyen; egyszóval márványkeblűvé törekszik magát keményíteni. Kisasszonynak csak a színészi világban lehetséges az önálló szereplés; az igazi világban múlhatlanul Madame-má kell lenni; e nélkül a nő nincs képessé téve a világias dicsőséget megszerző szereplésre. A diic-leány tehát csak ez okból vágyódik mielőbb asszonynyá lenni, férjét is kizárólag az imént körvonalzott életcélra való tekintetekből választja meg, ha módjában van a választás. Különben igyekszik olyat szerezni, aki nevével, társadalmi állásával, összeköttetéseivel a lehető legelőnyösebben segíti a szalon királynő utáni törekvésében. Gyakran megtalálja ebbeli ideálját saját édesanyjában, aki tapasztalataival meg fogja neki könnyíteni a feladatot. Hogy a számításba beillő férj öreg-e vagy fiatal, csúnya-e vagy szép, nemeslelkű-e vagy nem, az mellékes valami. Mikor a férfi osztozik a dili-leány világnézetében, frigyök szövetkezésnek tekinthető, hogy együttes erővel szerezzék meg a világias dicsőség babérjait. Megértve egymást, jó viszonyban élhetnek egész éltükön át, akár mint két üzlettárs, kiknek, hogy boldoguljanak, föltétlenül szükségük van egymásra. A szívnek persze nincs semmi köze a jó barátsághoz; e tekintetben ők érzés nélküli lények. Mindegy nekik, ha egyik vagy másik fél szeszélyből vagy érdekből ismeretséget köt és ha ez ismeretség olyan, melyet sokan megirigyelnek, nemcsak nem bánják, de szeretik is, hogy közbeszéd tárgyát képezze. Helyén lesz itt utalni egy különösnek látszó, de mégis nagyon természetes dologra: a divatban levő hölgynek női jó híte — többnyire kifogástalan, még az elváltaknál is. A párisi előkelő körökben is vannak hölgyek, — ép annyian mint máshol, akik érzelemből vagy gyarló hajlamaiknál fogva elsülyednek ; de én nem ezekről beszélek, hanem a diic-leányról, ki divatban levő hölgygyé alakult át. Hogy gerjedhetnének gyöngédebb érzelmek oly kebelben, mely elvesztette fogékonyságát minden olyan iránt, ami nem függ össze a tündökléssel, a híresség utáni törekvéssel ? Hideg kacérok ők, irtóznának a gondolattól is, hogy valamely szerelmes hősnek lángja szétolvaszthatná szívük jegét. Hisz a divathölgyi szereplés sisyphusi munkája mellett, mely teljesen elfoglalja minden idejüket, hogyan érhetnének ők rá a bensőbb érzelmekkel való bibelődésre ? Mert a divathölgyi dicsőség nem szinekura ám. Mint minden bódításnál, úgy a világias dicsőségnek is nem csupán megszerzése, hanem megőrzése is nehéz, fáradságos dolog. Folyton talpon kell lenni, soha el nem maradni onnan, hol az elegáns világnak találkozása van. Napjuk hajnalban végződik, midőn premierekről, operai előadásról, bálokból, estélyekről térnek haza és korán reggel kezdődik, mert kilenc óra felé már amazonnak öltözve telivér paripán kell vágtatniok avagy kocsizniok a boulognei erdőben. Alig marad nekik néhány óra alvásra. Azok, akik irigy szemekkel tekintenek a divat- HRMHMHB Péntek, 1886. október 1. 272. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. az. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre............................ . 8 frt. Negyedévre ...... 4 frt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNYE Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. A „Fővárosi Lapok“ előfizetési fölhívását, a 23-dik évfolyam utolsó negyedére, ajánljuk a hazai művelt közönség szíves figyelmébe. A mindennap teljes íven megjelenő s hétfőn is számmal szolgáló közlöny tartalmát s jeles írói körének munkásságát ismeri az olvasó világ. A lap törekvése: változatos, értékes olvasmányokkal, az élet folyását visszatükröző tárcákkal, bő és fris hírrovatokkal szolgálni s a mellett a jó ízlés és műveltség igényeit fő figyelemben tartani. Előfizetési ár: évnegyedre 1, fél évre 8, egész évre 16 frt. Boldog ő, mert oda ment el, Ha hol sohse hűlt, Hol a tengeri bőven kel, Önként hajt a virril, Hol a bokor madár-dallal, Vaddal a pagony, Hol minden tó tele hallal, Vígan, gazdagon. Neki ott fönn dús asztal jut, Itt maradva mi: Hogy tetteit magasztaljuk S ássunk sirt neki. Ide hát vegg emlékinket, S gyász dalt zengjetek ! És tegyünk sírjába mindent, A mit szeretett. Bárdját a feje alá, mit Hősen forgata; S medve-comb kövér sonkáit, Mert nagy út oda ! Meg a jó élesre fent kész, Melylyel ellene Feje bőrét, három metszést Téve, szegte le. Még pirosítót markába, Hogy kéznél legyen : Hadd ragyogjon, mint tűz lángja, Égbe ha megyen ! Szász Károly. ------4*!@@Sír A tizenkettedik órában. (Novella.) irta Beniczkyné Bajza Lenke. I. A nap lemenőben volt. Fiatal leány ült az ablaknál s női kalapon dolgozott, mig egy idősebb hölgy előtte állva figyelemmel kisérte munkáját s majd ebben, majd abban tanácsot adott neki. — Ha neked volnék, Lóri, azt a virágot ide, azt a csokrot amoda tűzném. A te arcodhoz jól áll, ha oldalt van a disz s a csipke kissé homlokodra hull. — Várjon csak mama, majd megpróbálom, — mondá a leány s a tükörhöz futott, fejére téve a kalapot, azon üde, élénk, gondtalan mosolylyal tekintett abba, a mi csak tizennyolc éves arcnak a tulajdona. — Nos, meg vagy elégedve ? — így jól lesz. Klára sem találhat ebben semmi kivetőt, testvére méltó lesz hozzá. — Meddig szándékozol nála maradni ? — Ameddig szüleim megengedik, különösen atyám nem szereti, ha távol vagyok. — Én is nehezen nélkülözlek. — Tudom. Sietni fogok vissza. — És még más valaki is szomorú lesz távozásod miatt. — Oh, az a más könnyen vigasztalja magát. — Nem hiszem, ő nagyon jóravaló ember. — Milyen elfogult mama, hisz azért lehet valaki jóravaló, hogy engem nem szeret. — Most nem úgy beszélsz, ahogy érzesz Lóri, — mondá az éltesebb nő. — Te nagyon jól tudod, hogy ha valaki két évig folytonosan udvarol egy leánynak s azt két heti távollét alatt elfelejti, nem lehet jóravaló embernek nevezni. — De Sándor nekem nem udvarol. — Hát miként nevezed folytonos figyelmét, kitüntetését más lányok felett ? — Talán jobban mulat velem, mint más leányokkal, aztán meg régi ismerősök is vagyunk. — Talán neked nem tetszik ? — Azt nem mondhatom, de ha arra kerülne, hogy megkérné kezemet, nem tudom, »igent« mondanék-e. — Mi korlátozna ebben ? — Sándor csak kereskedő, míg Klára nemes ember és katonatiszthez ment férjhez. Az anya elkomolyodott. — Félek Lóri, hogy hiúságnak áldozod fel jövödet, talán boldogságodat s azért nem örömest látom e Kláránál tervezett látogatást. — Ne féljen mama. A ki annyi óhajtással bir s oly sokat nélkülözött, mint én, az nem fog oktalanságot elkövetni. Nadovesszi halotti dal. (Schiller. *) Nézd, hogy ül ott a gyékényen, Olyan egyenest, Méltóságosan s keményen, Mint mig élt, e test! De hol az erő ökléből, Hol az ajk lehe, Mely füstöt fújt még imént föl, A Fölény fele! Hol a szem, mely sólyom-éllel Fás harmaton át Kómlelé ki s ismeré fel Az iram nyomát ? Hol a lábak, mik gyorsabban Futták a havon: Mint ha ez fut, szarvas robban, S csörtet a vadon. Fs e két kar, mely az ívet úgy föl-ijjalá : Nézd — hogy elröppent az élet — Lomhán csöng alá ! *) A nadovessziek Északamerika legészakibb részében, Grönland szomszédságában lakó félvad, pogány néptörzs, melyről Carver utazási leírásaiban van emlékezet. Schiller a költemény eszméjét s a nadovessziek temetkezési szertartásai leírását ez úti munkából vette. Az eleven, színekben gazdag, mondhatni drámai előadás nagy hatást tett Schiller kortársaira is, kik e költeményt nagy becsben tartották. A mi pogány őseink is ilyenformán temetkezhettek, csak hogy természetesen harci s nem vadász-fegyvereikkel, s nem medve-combot, hanem leölt hadifoglyokat áldoztak elhunyt hőseiknek. Sz. K.