Fővárosi Lapok 1886. október (272-302. szám)

1886-10-01 / 272. szám

Párisi tárca. (A párisi diic-leány és divathölgy.) Vessünk egy pillantást a hanyatló francia ma­gast társadalom viszonyaiba. A »femme séparée«-ről (vált asszonyról) aka­rok szólni és egyet közülök természet után rajzolni. Általában a házasfelek gyűlöletből válnak el, de a párisi divatos hölgy néha csupa c­itc­ból is, mert bármennyire előkelő, elegáns, szép, szellemes, ünne­pelt legyen is, a nagyvilágias dicsőség befejezettségét — sokak képzelme szerint — csak úgy nyeri el, ha elvált nő. A divat királynői: Sagan hercegnő, Gal­­liffet marquise, Kersaent grófnő, a leghíresebb poli­tikai, irodalmi, művészi szalonok házinői, köztük Mathild császári hercegnő, elvált nők, egyetemben azok többségével, kik az ő dicsőségükre vágyva, nyomdokaikon járnak. Az elváltság annyire esik­­ dolog kezd lenni, hogy a divatos nevelésben részesült nők, mielőtt még férjhez mentek volna, már­is arról ábrándoznak. Töb­­ször meggyőződhettem erről, midőn előkelő nevelőhá­zakból szünidőre hazajött egyik-másik tizenhét éves leánykától incselkedő hangon kérdem : várjon az a hu­szártiszt, a­kire gondolni szokott, szőke-e vagy barna és nagy bajusza van-e? Magáról természetesen azt fogja mondani, hogy ő csak tanulnivalójára szokott gon­dolni , de társnőit illetőleg többnyire kevésbbé disz­krét és nagyon könnyen beszédessé lehet őt tenni e tárgyban. Ez elfecsegések aztán mintegy láthatóvá teszik ama csk­ákat, melyeket egy hanyatló társada­lom látványa vetett e zsönge szívekbe. A csábos ku­rta fámának dicszengései élénken visszhangoznak e kicsi világban, ki-ki aztán, hajlamai és sajátságai szerint, ebben vagy abban az ünnepelt szalonhősnőben ismer a maga ideáljára, mintaképül választja, jobbra-balra kutatni fog, hogy mentül többet tudjon meg róla és minden vágya, minden igyekvése oda fog irányulni, s hogy eszményképéhez mindenben hasonló legyen. C íme logikai okadatolása annak, miként gondolhat egy backfish­, a­nélkül, hogy hóbortos lenne, az elvá­lásra, mint egy gyönyörökkel és dicsőséggel hímzett jövő kiindulási pontjára. Csak az, a­kinek eszébe jutott ez irányban ta­pogatózni, adhat magának számot arról, mennyire és mily általánosan meg vannak mételyezve azoknak szívei, kik a holnapi társadalomban az asszonyi vilá­got fogják alkotni. Ama leányokat, kiknél a szív ter­mészetes érzelmekre fakad, kik kölcsönös szerelem­ről, családi boldogságról ábrándoznak, naivák­nak te­kintik ; az igazi dilc-leány a hanyatló világnézet három érces vértjével védi szivét ilynemű gyöngesé­­gek ellen , s rendszeresen elfojtja magában mindazon érzelmeket, melyek nem szegődnek abbeli törekvésé­nek szolgálatába, hogy divatos és ünnepelt asszony­­nyá legyen; egyszóval márványkeblűvé törekszik magát keményíteni. Kisasszonynak csak a színészi világban lehet­séges az önálló szereplés; az igazi világban múlhat­­lanul Madame-má kell lenni; e nélkül a nő nincs képessé téve a világias dicsőséget megszerző szerep­lésre. A diic-leány tehát csak ez okból vágyódik mi­­előbb asszonynyá lenni, férjét is kizárólag az imént körvonalzott életcélra való tekintetekből választja meg, ha módjában van a választás. Különben igyek­szik olyat szerezni, a­ki nevével, társadalmi állásá­val, összeköttetéseivel a lehető legelőnyösebben segíti a szalon királynő utáni törekvésében. Gyakran meg­találja ebbeli ideálját saját édes­anyjában, a­ki ta­pasztalataival meg fogja neki könnyíteni a feladatot. Hogy a számításba beillő férj öreg-e vagy fiatal, csúnya-e vagy szép, nemeslelkű-e vagy nem, az mel­lékes valami. Mikor a férfi osztozik a dili-leány világnézeté­ben, frigyök szövetkezésnek tekinthető, hogy együttes erővel szerezzék meg a világias dicsőség babérjait.­­ Megértve egymást, jó viszonyban élhetnek egész él­tükön át, akár mint két üzlettárs, kiknek, hogy bol­doguljanak, föltétlenül szükségük van egymásra. A szívnek persze nincs semmi köze a jó barátsághoz; e tekintetben ők érzés nélküli lények. Mindegy nekik, ha egyik vagy másik fél szeszélyből vagy érdekből ismeretséget köt és ha ez ismeretség olyan, melyet sokan megirigyelnek, nemcsak nem bánják, de szere­tik is, hogy közbeszéd tárgyát képezze. Helyén lesz itt utalni egy különösnek látszó, de mégis nagyon természetes dologra: a divatban levő hölgynek női jó híte — többnyire kifogástalan, még az elváltaknál is. A párisi előkelő körökben is vannak hölgyek, — ép annyian mint máshol, a­kik érzelemből vagy gyarló hajlamaiknál fogva elsülyednek ; de én nem ezekről beszélek, hanem a diic-leányról, ki divatban levő hölgygyé alakult át. Hogy gerjedhetnének gyöngédebb érzelmek oly kebelben, mely elvesztette fogékonyságát minden olyan iránt, a­mi nem függ össze a tündökléssel, a híresség utáni törekvéssel ? Hideg kacérok ők, irtóz­nának a gondolattól is, hogy valamely szerelmes hős­nek lángja szétolvaszthatná szívük jegét. Hisz a di­­vathölgyi szereplés sisyphusi munkája mellett, mely teljesen elfoglalja minden idejüket, hogyan érhetnének ők rá a bensőbb érzelmekkel való bibelődésre ? Mert a divathölgyi dicsőség nem szinekura ám. Mint min­den bódításnál, úgy a világias dicsőségnek is nem csupán megszerzése, hanem megőrzése is nehéz, fá­radságos dolog. Folyton talpon kell lenni, soha el nem maradni onnan, hol az elegáns világnak találko­zása van. Napjuk hajnalban végződik, midőn pre­­miere­kről, operai előadásról, bálokból, estélyekről térnek haza és korán reggel kezdődik, mert kilenc óra felé már amazonnak öltözve telivér paripán kell vág­­tatniok avagy kocsizniok a boulognei erdőben. Alig marad nekik néhány óra alvásra. Azok, a­kik irigy szemekkel tekintenek a divat- HRMHMHB Péntek, 1886. október 1. 272. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek­ tere 3. az. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre............................ . 8 frt. Negyedévre ...... 4 frt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY­­E Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. A „Fővárosi Lapok“ előfizetési fölhívását, a 23-dik évfolyam utolsó negyedére, ajánljuk a hazai művelt közönség szíves figyelmébe. A mindennap tel­jes íven megjelenő s hétfőn is számmal szolgáló köz­löny tartalmát s jeles írói körének munkásságát is­meri az olvasó világ. A lap törekvése: változatos, értékes olvasmányokkal, az élet folyását visszatükröző tárcákkal, bő és fris hírrovatokkal szolgálni s a mel­lett a jó ízlés és műveltség igényeit fő figyelemben tar­tani. Előfizetési ár: évnegyedre 1, fél évre 8, egész évre 16 frt. Boldog ő, mert oda ment el, Ha hol sohse hűlt, Hol a tengeri bőven kel, Önként hajt a virril, Hol a bokor madár-dallal, Vaddal a pagony, Hol minden tó tele hallal, Vígan, gazdagon. Neki ott fönn dús asztal jut, Itt maradva mi: Hogy tetteit magasztaljuk S ássunk sirt neki. Ide hát vegg­ emlékinket, S gyász­ dalt zengjetek ! És tegyünk sírjába mindent, A mit szeretett. Bárdját a feje alá, mit Hősen forgata; S medve-comb kövér sonkáit, Mert nagy út oda ! Meg a jó élesre fent kész, Melylyel ellene Feje­ bőrét, három metszést Téve, szegte le. Még pirosítót markába, Hogy kéznél legyen : Hadd ragyogjon, mint tűz lángja, Égbe ha megyen ! Szász Károly. ------4*!@@Sír A tizenkettedik órában. (Novella.) irta Beniczkyné Bajza Lenke. I. A nap lemenőben volt. Fiatal leány ült az ablaknál s női kalapon dol­gozott, mig egy idősebb hölgy előtte állva figyelem­mel kisérte munkáját s majd ebben, majd abban ta­nácsot adott neki. — Ha neked volnék, Lóri, azt a virágot ide, azt a csokrot amoda tűzném. A te arcodhoz jól áll, ha oldalt van a disz s a csipke kissé homlokodra hull. — Várjon csak mama, majd megpróbálom, — mondá a leány s a tükörhöz futott, fejére téve a ka­lapot, azon üde, élénk, gondtalan mosolylyal tekintett abba, a mi csak tizennyolc éves arcnak a tulajdona. — Nos, meg vagy elégedve ? — így jól lesz. Klára sem találhat ebben semmi kivetőt, testvére méltó lesz hozzá. — Meddig szándékozol nála maradni ? — A­meddig szüleim megengedik, különösen atyám nem szereti, ha távol vagyok. — Én is nehezen nélkülözlek. — Tudom. Sietni fogok vissza. — És még más valaki is szomorú lesz távozá­sod miatt. — Oh, az a más könnyen vigasztalja magát. — Nem hiszem, ő nagyon jóravaló ember. — Milyen elfogult mama, hisz azért lehet va­laki jóravaló, hogy engem nem szeret. — Most nem úgy beszélsz, a­hogy érzesz Lóri, — mondá az éltesebb nő. — Te nagyon jól tudod, hogy ha valaki két évig folytonosan udvarol egy leánynak s azt két heti távollét alatt elfelejti, nem le­het jóravaló embernek nevezni. — De Sándor nekem nem udvarol. — Hát miként nevezed folytonos figyelmét, ki­tüntetését más lányok felett ? — Talán jobban mulat velem, mint más leá­nyokkal, aztán meg régi ismerősök is vagyunk. — Talán neked nem tetszik ? — Azt nem mondhatom, de ha arra kerülne, hogy megkérné kezemet, nem tudom, »igent« mon­danék-e. — Mi korlátozna ebben ? — Sándor csak kereskedő, míg Klára nemes ember és katonatiszthez ment férjhez. Az anya elkomolyodott. — Félek Lóri, hogy hiúságnak áldozod fel jö­­vödet, talán boldogságodat s azért nem örömest látom e Kláránál tervezett látogatást. — Ne féljen mama. A ki annyi óhajtással bir s oly sokat nélkülözött, mint én, az nem fog oktalansá­got elkövetni. Nad­ovesszi halotti dal. (Schiller. *) Nézd, hogy ül ott a gyékényen, Olyan egyenest, Méltóságosan s keményen, Mint mig élt, e test! De hol az erő ökléből, Hol az ajk lehe, Mely füstöt fújt még imént föl, A Fö­lény fele! Hol a szem, mely sólyom-éllel Fá­­s harmaton át Kómlelé ki s ismeré fel Az iram nyomát ? Hol a lábak, mik gyorsabban Futták a havon: Mint ha ez fut, szarvas robban, S csörtet a vadon. Fs e két kar, mely az ívet úgy föl-ijjalá : Nézd — hogy elröppent az élet — Lomhán csöng alá ! *) A nadovessziek Északamerika legészakibb ré­szében, Grönland szomszédságában lakó félvad, pogány néptörzs, melyről Carver utazási leírásaiban van emlékezet. Schiller a költemény eszméjét s a nadovessziek temetkezési szertartásai leírását ez úti munkából vette. Az eleven, színekben gazdag, mondhatni drámai előadás nagy hatást tett Schiller kortársaira is, kik e költeményt nagy becsben tartották. A mi pogány őseink is ilyenformán temetkez­hettek, csak hogy természetesen harci s nem vadász-fegy­vereikkel, s nem medve-combot, hanem leölt hadi­foglyokat áldoztak elhunyt hőseiknek. Sz. K.

Next