Fővárosi Lapok 1886. december (332-361. szám)
1886-12-13 / 344. szám
Hétfő, 1886. december 13. 344. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre................................8 írt Negyedévre.......................4 frt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Argyelán Titusz. (Elbeszélés.) Irta Palotás Falisztul. (Folytatás.) A két kis hegyi ló után vigan röpült a könnyű jármű s csakhamar eltűnt a szem elől. De néhány perc múlva ugyanabból az irányból egy lövés dörrenése hallatszott, amit rögtön tompa lárma, érthetetlen kiáltozás követett. Bileki komoly veszélyt sejtve »futólépést« vezényelt. Bakáival csakhamar beérte a kocsit. Az egyik ló a földön vonaglott. Szügyéből patakzott a vér. A kocsis ott guggolt a szegény pára mellett s az ablakos tarisznyával törülgette a mély sebet. A jegyzőt helyéhez szögezte a végtelen meglepetés. El volt sáppadva, zavartan ide-ode tekintgetett. — Hadnagy úr, ott van az útonálló. Az én becsületes ellenfelem : Argyelán Titusz. — És jobbra egy sűrű vadcseresznye bozót felé mutatott. Bileki Zoltánnak egy hatalmas alakra esett a tekintete. Magassága megközelíti az élet; vastag, duzzadt nyaka, széles vállai ritka erőre vallanak. Erősen hajlott orra keleti jelleget kölcsönöz arcának, a melyen most gúny és káröröm ül. Hosszú, fekete haja vállát verdesi. Öltözéke urias, tartása kevély és mint valami vékony pálcát forgatja fegyverét a dereka körül. — Tehát elillant az a hánytorgatott bátorságod ? — felelt Nyérinek metsző gúnynyal.— Egyedül nem mertél visszajönni ? Pedig én magam vagyok . A katonák köpenye alá rejtőzöl ? De kirántalak onnét, mihelyt számodra a golyót megöntik. Az első lövés a lovadnak volt szánva. Látod, nem hibáztam. Jaj neked, ha rád kerül a sor. Aztán megfordult s eltűnt a sűrűségben. Léptei alatt hosszasan recsegtek az ágak. Nyíri Benő most heveskedett még igazán. — Lövessen utána hadnagy úr! Megérdemli az éles töltést. Egy útonállóval kevesebb lesz !. . Bileki indulatosan vágott vissza. — Mit tartozik én reám az önök vitás ügye. Megígértem, hogy számíthat a segítségemre, de azt nem , hogy a biró szerepét elvállalom. Táskájából egy iratot vett elő és azt Nyéri Benő elé tartotta. — Tehát ön a belicei jegyző, kétséget kizárólag ! — Úgy hiszem, már mondottam. — Helyes! Minthogy pedig amint látom, rendeltetési helyemen vagyok, tessék az ezredem nyílt parancsa, amely a főcsapatnak holnap, a faluba való megérkezését tudatja. Ez a parancs meghagyja a községi elöljáróságnak, hogy az elszállásolásnál tőle kitelhető módon segédkezzék. Az elöljáróság ki fogja jelölni a lakásokat, amelyek a katona elszállásolás kötelezettsége alá esnek és a melyek a tisztikar részére fönntarthatók. És most tartson velem: kocsiját úgy sem hesználhatja, menjünk előre a községházához. A csapatjához fordult. — Gilice gyalogos kövessen! A szakaszt az első tizedes fogja a faluba vezetni. Dobolás elmaradhat. Megindultak. Bileki nem győzött a falu festői fekvésében gyönyörködni. De a jegyző nem bírta leküzdeni a nyughatatlanságát. Végig mentek egy hosszú görbe utcán, amely a szűk templomtérre vezetett. A házak kevés kivétellel egyformák, nyomorúságos bódék inkább, mint lakóhelyek — fából építve. Az ajtókban, ablakokban fölbukik néhány kiváncsi emberfej, aztán megint eltűnik. — Hiszen alig lehet látni élőlényt, véli Bileki mosolyogva. — hol vannak hát azok a rémes lázadók ? A jegyző kedvetlenül rázza a fejét. — Épen ez a nagy csendeség nyugtalanít engem. Delet harangoztak. — Siessünk hadnagy úr, hogy a törvénybirót még a községházánál találjuk. Délután rendesen bepálinkáz, aztán mig ki nem alussza magát, anyaszülött nem beszélhet vele. Ő ad parancsot az esküdteknek, akik nélkül megakadnánk a munkában. IV. Tarna főhadnagy meg volt elégedve a bajtársak figyelmével. Közbeszólásokkal nem zavarják. Cigarettre gyújtott, néhány szippantást tett: ennyi élvezetet megengedhet magának. — A törvénybiró, — folytatta a rövid megszakítás után, — egy magyarba ojtott oláh paraszt, ma eltért a rendes szokásától. Kivételkép már délelőtt teleszitta magát a spiritusos szalmalével. De az egyenruhát szerfölött respektálta. Verte a mellét, hogy a község elöljárósága nem ad panaszra okot. Minden rendben lesz. Gilice a községház folyosóján, melynek felső párkányát két oszlop védte a leszakadástól, egy asztalszerü alkotmányt födözött fel s arra a bőrtáska tartalmát kirakta. Bileki mohó étvágygyal falatozni kezdett. De a jegyzőt nem volt ideje megkínálni, mert észrevétlenül eltűnt mellőle. — Bizonyára a feleségéhez sietett, — gondolta. Nagyon szeretheti azt az asszonyt. De ez a gondolata töprengéssé vált. Nem tud megszabadulni tőle. — Olyan szép-e, mint lány korában ? Négy éve látta utoljára. Változtatott-e rajta ez az idő ? Várjon fölismeri-e.. .mi lesz az első szava hozzá? Mert fölkeresi, meg fogja látogatni. Joga van a viszontlátás öröméhez, vagy ha gyötrelmet nyújt, azt is el fogja tűrni ! Nem untatom önöket az elszállásolás részleteivel. Egy óra múlva jelentették, hogy a tiszti lakások rendben vannak. A pópa átengedte szobáját az ezredparancsnoknak, a két őrnagy a tanítónál kap ágyat, huszonnyolc tisztilakás a templomtér házaiban lesz. Nyomorúságos szállások, de hát amilyen van, azzal kell megelégedni. (Folyt. köv.) A filharmonikusok 3-dik hangversenye. (Ma este.) (VM.) A mai hangverseny zenekari programmja ismét három műből áll. Az este többi része egy fiatal hegedűművészé lesz, akit utóbbi időben sokat emlegettek a lapok, mert ágyban fekvő beteg volt. Reméljük, lesz alkalmunk holnap, mint egésséges, alapos és derék hegedűművészt is emlegetni. Nahhéz Tivadar, ki beutazta már a Dél-Európát s mindenütt tapssal fogadták, a Brahms János hegedű-versenyét fogja játszani, melyről maga Hanslick is, Brahms bámulója is azt tartja, ez a mű bizonyítja, hogy Brahms akkor is értékeset nyújt, midőn inspiráció nem lelkesíti. Szóval, ez a hegedű-verseny nem tartozik a bécsi zeneköltő legjobb s poétikusabb szerzeményei közé. De előadása igazi virtuózt kíván. A műsor első száma a Weber Károly »Rübezahl«nyitánya. Száz éve most ebben a hónapban, hogy Weber született. S ezt a napot, mely a német zene fejlődésére nézve igen nevezetes, mert ez ajándékozta meg egyik gyökeres reformátorával, világszerte meg is ünnepelték. A mai hangverseny e száma is kegyeletet, emlékezést, hódolatot jelent filharmonikusaink részéről. A »Rübezahl«-nyitányt eddigelé még nem is játszották soha. Tán azért nem, mert hangversenyi hangulat ébresztésére nem igen alkalmas. Weber sokkal dramatikusabb zeneköltő volt, semhogy hangversenyi hangulatok serkentője kívánt volna lenni. Átalában a színpadi zene volt az ő világa, a hangversenyi zene iránt — kimondhatjuk bátran — nem birt elegendő érzékkel. Bizonysága ennek az is, hogy Beethoven legnagyobb alkotását nem értette meg s irgalmatlanul kritizálgatta a nyilvánosság előtt. Mert éles tollú kritikus is volt, de hogy Beethovennel szemben nem volt igaza, azt utóbb maga is érezte, mert az általa megtámadt beethoveni mű, (melyet mi és ma ismét fogunk hallani) később megrendítő be- s nyomást gyakorolt rá. Az egészből különben csak az tűnik ki, hogy Weber egészen más eszményért rajongott, mint Beethoven, s azt az eszményt ő remekül meg is örökítette a »Bűvös vadász« című operájában. Amit az előtt és azután írt, az nem ér föl e mesterművével. A »Rübezahl«-nyitány sem. Nem éri el benne azt a hatalmas hatást, a gondolatok plasztikai kidomborítását, a tartalom nem oly közvetlen s igézően dallamos, mint a »Bűvös vadász« örökifjú nyitányában. Erélyes, magvas összhang-fűzések, tüzes és szilaj hegedűfutárnok vannak benne bőven, de ezek a Rübezahl jellemzésében tán nem is igen vannak helyükön. Mert a német népmesék e hegyi szelleme abban kereste és találta kedvét, hogy a környék parasztjait bosszantsa, megtréfálja. Nem volt benne semmi ördögi, démoni vadság, sőt kedélyes kohóidnak, tréfás gnomnak tartották. Zenei képének tehát pajzán scherzók valók. De Weberben a hatalmas akcentusok őre volt a túlnyomó s igy még a Rübezahl-nyitányban is ezzel fogta föl s adta vissza zenei gondolatait. Úgy látszik, nem is vette nagyon komolyan a zene költői visszatükrözést, mint azt Lobe és mások szeretik állítani. Különben, nem tekintve a címet, poétái tartalmú, erélyes s hatásos zenekari mű. A d-moll hangnem s a hatnegyedes üten, jól illenek a lázas futamok visszaadására. Liszt Ferenc »Faust« szinfóniájából szintén először fogjuk ma hallani az »Éjjeli körmenet«-et. (Der nächtliche Zug.) E szinfonia Lenau költeménye után készült. Sok benne a költőileg szép s zeneileg jellemzetes. Zenei festmény kíván lenni. Kezdete komor, mély hangok zúgása. »Am Hímmel schwere, dunkle Wolken hangen Und harrend schon zum Walde niederlauschen. Tiefnacht.« De lassan-lassan fölmelegül a zenekar. A költő hangulatára az éj, a sötét, nehéz felhők gyakorolják az első benyomást, csak azután veszi észre az erdő ezer szépségeit, varázsait. A zene gyöngéd harmóniákra fakad: » . . . doch weht ein süsses Frühlingsbangen Im Wald, ein warmes, seelenvolles Rauschen. Die blüthentrunknen Lüfte schwinden, schwellen, Und hörbar rieseln alle Lebensquellen. O Nachtigall, du theure, rufe, singe! Dein Wonnelied ein jedes Blatt durchdringe!« És itt az elandalitó lágy dallamok oly bűvösen, oly megkapóan, melegen hangzanak, hogy a hallgató szintén érzi azt a balzsamos légkört, melybe Faust lép, mélyen elgondolkozva az élet bajain s mit sem véve észre. Lován ülve búsan folytatja útját. De ime, egy újabb látomány. Faust elbúvik a fák mögé, érezve, hogy az, amit lát, nem az ő kedélyének, nem az ő lelki világának való. Az éjjeli sereg közelit. Megtört aggastyánok, viruló szüzek, gyermekek és papok mennek szent énekek mellett szent Jánost ünnepelni. Az ájtatos sereg éjjeli körmenete ez. »Horch ! wie in hellen Kinderstimmen singt Die Lebensahnung, und zusammen klingt Mit greisen Stimmen tiefem Todesahnen ! Horch Faust, wie ernster Tod und heitres Leben In Gott verloren, hier so schön verschweben.« Az egyházi éneket Liszt hatalmas zsolozsmával adta vissza. Az ő képzelme ilyenkor mindig nagy szárnyat kapott. Itt is a harsonák széles és nyújtott énekkel, rendületlenül s erélyesen hangoztatják a vallásos érzület szent igéit. És Faust irigyli az emberek ártatlan boldogságát. Szivét megszállja a fájdalom s oda borul hű lovának sörényére s ott sírja ki szerencsétlen lelkének nagy bánatát.