Fővárosi Lapok, 1887. április (24. évfolyam, 90-118. szám)

1887-04-21 / 109. szám

érdekében kívánatos, hanem a nagy közönség is új és egésséges kiinduló helyet nyerne a nyéki erdőben. * Himlő­oltó anyag elárusítása. Dr. Heben­­tanz Béla, ki a belügyminisztertől engedélyt nyert himlőoltó-anyag előállítására, már szolgálhat vele az orvosoknak. Híg és kocsonyás anyagot készít, adagját 1 frt 10 krért, mely két ember beoltására elegendő. Oltó tűt és dörzsölőt 50 krért ad hozzá. Az oltóanyag hatósági felügyelet alatt készül és Hebentanz bő hasz­nálati utasítást mellékel minden üvegcséhez. Levélbeli megkeresések az oltó­intézetbe (Budapest, vár, uri­ utca 34. sz.) intézendők; oltásokat végez azonban szervita­tér 5. sz. alatt levő lakásán is. * A »gróf ur.« Két falusi asszony siránkozva emelt panaszt a rendőrségnél, egy szélhámos ellen, kit hol »gróf ur«-nak, hol csak bizalmasan Józsi bácsi­nak neveztek. Fura kis kalandjuk volt vele. A dolog azon kezdődött, hogy a szilas-balhásiakat husvétra nagy megtiszteltetés érte. Egy éltesebb ur állított be a faluba s a templomból kijövőknek pompás kis me­sét mondott. Hogy ő egy olasz gróf üldözött fia, alig tudta megmenteni a nagy örökség egy kis részét, de ebből aztán meg is van még nyolcezer forintocskája s egy csomó ezü­stneműje. Itt tartja Budapesten a Ráday palotában. De csöndes életre vágyik s vagyonkáját annak szánta, a ki őt élte fogytáig eltartja. A jámbor falusiak szentül hitték a dolgot s egy jómódú gazda tüstént mégis hívta a »gróf urat« vendégül. Ez nem sokat kérette magát, sőt fölszólitá házigazdáját s en­nek ismerőseit, hogy szólítsák egész bizalmasan Józsi bácsinak. Ez szörnyen tetszett az egyszerű emberek­nek s egy hétig aztán tejbe-vajba fürösztötték az ide­­­­gént, ki toaszokban fogadkozott, hogy nem mozdul­­ körükből, mig csak a hant rá nem borul. Csak egy utolsó utat akart még tenni, a pénzért s ezüstért. Föl is hozatta magát Budapestre, a gazda feleségét és só­gorasszonyát küldte vele. Ezekkel aztán beállított egy kertész­ utcai korcsmába, jó ebédet rendelt, aztán egy percre távozott, de aztán vissza sem tért többet. Ma­gával vitte még a gazdától az útra kért felső­ ka­bátot is. * Rövid hírek. A főrendiház ma délelőtt tizen­egy órakor tart ülé­st. — A belügyminiszter jóváhagyta a fővárosi közgyűlés ama határozatát, mely szerint a vizmis ügyében kihallgatott szakértők 3600 frt tiszteletdijban részesüljenek. — A közlekedésügyi miniszter Némethy János és Linzbóth Ignác kir. mérnököket főmérnökökké nevezte ki. — Kedélyes lakoma volt a »Vadászkü­rt« vendéglőben, Hileczky Béla igazságügyminisztériumi miniszteri tanácsos és Kiss Gyula s Liszkay Jenő osztálytanácsosok előléptetése alkalmából; a minisztérium tisztikara rendezte s számos toastot mondtak a távollevő miniszterre és a kinevezettekre.­­ A ferencvárosi szabadelvű párt jövő vasárnap délután három órakor a Bakács-téri városi épületben tartja szer­vezkedő gyűlését. — A pesti izr. hitközség egyik derék elemi iskolai tanítója, Reich Ignác, élete 71-dik évében meghalt. — A kőbányai templom helyéül a belügyminiszter a bányatért jelölte ki. — A kerékpár-egylet közgyűlését, melyet kedden a megjelentek kis száma miatt nem lehetett megtartani, május 4-dikére halasztották. — A tisztviselők egyletében ma délután öt órakor lesz az új választmány alakuló gyűlése. — Egy védő­ügyvéd négy­szem­közt akart beszélni a pestvidéki törvényszék fogházában lévő véden­cével, de az ügyészség ezt nem engedte meg. — Drága kabátot loptak el a közlekedési minisztériumban Gordán Ferenc fűtőtől; zsebében állítólag 15,200 frt értékű köte­lezvény volt. — A házépítő tisztviselők kérelmére a köz­munkatanács megengedte, hogy e telep házaiban pince­lakások is legyenek, de csupán a cselédség számára; bérbe adni semmi címen sem szabad. — A budapesti határban a tavalyi szüretnél 9­7,344 hektoliter mustot szűrtek; 1883. óta ez volt a legnagyobb termés. — A királyi tábla meg­erősítette a nagybecskereki törvényszék amaz ítéletét, mely Almási Elek volt kir. ügyészre, sikkasztás miatt, hat évi fegyházat szab. — Villa-építő szövetkezet van alakulóban a fővárosi magántisztviselők körében; az eszmét Kunkel Imre, a tejcsarnok-szövetkezet igazgatója pendité meg s már mintegy 75 tisztviselő jelenté­se csatlakozását. * Időjelzés. A tegnap reggeli táviratok szerint: ha­zánkban általában változó, részben borús, melegebb időt várhatni, számosabb helyi esőkkel. Vidék. ** A soproni irodalmi kör, e jelesen buzgó hazafias egylet, a tagok élénk részvétele mellett tar­totta meg idei közgyűlését. Az elnöklő Bognár Géza kiemelte, hogy a kör egy évtized óta mennyit tett Sopron magyarosodása érdekében s aztán köszönetet mondott az ingyenes magyar nyelvi tanfolyamok ta­nárainak. A kör jövőben is nagy súlyt fog fektetni abbeli működésére, hogy az idegen ajkú felnőtteknek mennél több alkalom nyuttassék a magyar nyelv meg­tanulására. A közgyűlés nagyobbára a régi tagokból alakítá meg az új tisztikart. Elnök ismét Bognár Géza kir. ügyész lett; alelnök Kárpáti Károly tanár, első titkár Szentiványi János tanár, másodtitkár Ré­­csey Viktor tanár, pénztáros Ulber Mátyás. ** A bán neje Eszéken. Gróf Khuen-Héder­­váry Károlyné szül. Teleki grófnő múlt vasárnap nő­vérével meglátogatta Eszéket, hol igen rokonszen­vesen fogadták. A vörös­ kereszt egylet eszéki fiókja nevében Pejacsevich Lila grófné, a polgárság nevében pedig Ittlinger Lipót tartománygyűlési képviselő üd­vözölték a bán nejét, ki a rétfalui kastélyba szállt. Itt az eszéki polgárság megérkezése estéjén szerenád­dal tüntette ki. Eszék város nevezetességeit a bánná gr. Pejacsevich Tódor főispán és Broschan polgármes­ter társaságában szemlélte meg. A vörös­ kereszt egy­let igen sikerült hangversenyt is rendezett, melyben Eszék intelligenciájából igen sokan közreműködtek. Elő­képek is voltak s ezek egyike Vastagh György » Cigánynő « -jét ábrázolta. ** Választási mozgalmak. Fülöpszálláson a választók pártszinezet nélküli nagyobb értekezletet tartottak s a község belbékéje érdekében abban álla­podtak meg, hogy az általánosan tisztelt gr. Teleki József jelöltsége mellett fognak sorakozni. A pest­megyei keceli kerületben a kormánypárt Földváry Gábort lépteti föl a függetlenségi párti G­a­á­l Pé­ter ellenében. Ceglédről azt az érdekes és eredeti hírt írják, hogy Dobos János mérnök, az elhunyt jeles ref. lelkész fia, kötelezvényt állított ki, mely szerint tíz­ezer irtót ajándékoz a ref. egyháznak, ha Verhovay Gyula nem lesz többé ceglédi képviselő. A hír per­sze megerősítésre szorul. A somorjai kerületben Csaplitzky Ferenc antisemita lépett föl, a tor­­daiban Ferenczi Miklós függetlenségi. A szer­­bek nagy értekezlete Szent-Tamáson fiaskóval végző­dött : mindjárt az elnökválasztásnál úgy összevesztek, hogy Gombos szolgabiró kénytelen volt a gyűlést fel­oszlatni. Az erdélyrészi román nemzeti párt május 7-én Nagyszebenben tart értekezletet. ** Az orosházi kaszinó estélye, melyről már említést tettünk, változatos előadásokkal, víg­­ánccal járt. Hindy Árpád felolvasásán kívül Zipser Irma k. a. adta elő Jókai melodrámáját »A bolt költő szerel­mé «-t; Hegyei Géza, az orsz. zeneakadémia volt növen­déke, Webertől és Liszttől játszott zongorán, ifj. Székács Pál pedig elszavalta Petőfi »Pató Pál«-ját. Ezután megeredt a tánc, melyhez Lukács Anti igazán kitűnő bandája zenélt. Jelen voltak: Székács Istvánná, Juressák Imréné, Horváth Károlyné, Székács Pálné, Vangyel Szilárdné, Czagányi Bertha, Déghy Gyuláné, dr. László Elekné, Herczegh Gézáné, dr. Reisz Miksáné, Kalmár Pálné, Cauczig Nándorné, Tenner Lipótné, Steiner Jakabné, Fülöp Jakabné, Künstler Sámuelné, Kohn Gyuláné, Fischer Pálné asszonyok; továbbá Székács Melinda, Walter nővérek, Vangyel Jolán, Grubmann Matild, Székács Jolán és Vilma, Steiner Ida, Fischer Aranka, Drucker Eliz, Kalmár Berta, Feiner Irma, Zipser Irma, Lappe Hermina kisasszo­nyok sat. A mulatság virradtig tartott, s a szünóra alatt az étteremben Horváth Károly közjegyző, a kaszinó elnöke köszöntette fel Hindy Árpádot. ** Hymen: Pozsonyban Szalay Kálmán, Szalay Ödön orsz. képviselő fia, jegyet váltott Beck Erna kisasszonynyal, Beck Antal ügyvéd leányával. — N­a­g­y-M­á­r­a­s­o­n Balogh János galgóci szolga­biró oltárhoz vezette Motesiczky Ilona kisasszonyt, Motesiczky Mór földbirtokos leányát. — Kun- Szent-Mártonban dr. Magai Sándor aljárásbiró jegyet váltott Técsy Berta kisasszonynyal, dr. Técsy József orvos leányával. — Diósgyőrött Than Ferenc vasgyári tisztviselő Rükker Irén kisasszony­nyal, Rükker Vincéné úrnő leányával. — Miskol­con Kelemen Antal erdőtiszt Kovács Margit kisasz­­szonynyal, néhai Kovács Gábor ref. tanár leányával; ugyanott Babarczy Lukács igazgató-tanár Fi­ka Róza kisasszonynyal. — Gyöngyösön Makra Géza tar­talékos hadnagy Baltás Ilonka kisasszonynyal, Baltás Ferenc városi főjegyző leányával. — Nagykani­zsán sárvári Unger-Ullmann Sándor kereskedő nőül vette Wágner Aranka kisasszonyt. — Fehértem­plomban Helmbold Károly gyógyszerész oltárhoz vezette Albach Helén kisasszonyt. ** Tanférfiak a hercegprímásnál. Több ma­gyar kath. tanférfi elhatározta, hogy a pápa arany­miséje alkalmából zarándoklatot rendeznek Rómába s felszólítják szaktársaikat a tömeges részvételre. Az e végből alakult bizottság tagjai Esztergomban jártak a herceg-primásnál, ki igen kegyesen fogadta őket. A küldöttség szónoka garamszeghi Lubrich Ágoston egyetemi tanár volt, ki előadta a tervet s egyben kifejtette, hogy a magyar tanférfiak zöme a jubiláns fogadtatások hónapja körül csakis karácsony és újév között rendelkezik szabad idővel. A herceg­­prímás a vállalathoz főpásztori helyeslését adta. ** A felvidék haladása. A »felvidéki magyar közművelődési egyesület« zólyommegyei választmá­nyának, Csipkay Károly alispán elnöklete alatt tartott gyűlésén több érdekes ügy jött szóba. Zólyom-Lipcsén az egyesület május 1-én megnyitja a magyar kis­ded ó­v­ó­t. Dicsérettel kell kiemelni az említett tót község hazafias áldozatkészségét, melylyel arra köte­lezte magát, hogy két év alatt az óvó számára saját költségén teljesen megfelelő új épületet fog emelni. Addig a kisdedóvó ideiglenesen lesz elhelyezve. A télen át Breznóbányán és Zólyomban tartott magyar tanfolyam szép eredménynyel végződött. A választ­mány a szorgalmasabb növendékek részére jutalom­könyveket, a buzgó tanítók részére pedig jutalomdíjat szavazott meg. Breznóbányán pedig a magyar nyelv­ben elért eredmények biztosítására alkalmas magyar művekből népkönyvtárt állít fel. A választmány e célra 80 frtot engedélyezett, a könyvtár szervezésére pedig bizottságot küldött ki. A bizottság kérelmet fog intézni a hazai kiadókhoz és alkalmas könyvek birto­kosaihoz, hogy a tervbe vett könyvtár ügyét alkalmas művek ajándékozásával elősegítsék. A beszterce­bányai szépítő-egyesület megkezdte műkö­dését. Besztercebánya környékét a természet ritka szépséggel áldotta meg. Ha most emberi tervezés és kéz is megteszi a magáét, a város oly regényes pontja, lesz a felvidéknek, melyet bizonyára budapestiek is nagy számmal fognak nyári tartózkodó helyül válasz­tani. Bende ú­­ püspök illő fogadására serényen folynak az előkészületek. A megye és város fogadó bi­zottságot küldött ki. A püspöki a lakot már átalakít­ják. Ez ügyben a napokban Jekelfalussy min. taná­csos járt Besztercebányán. Bende püspök, úgy mondják, a prímástól és számos notabilitástól kisérve, május 22-én tartja bevonulását. ** Halálozások. Pozsonyban tegnapelőtt meghalt Burián István, régebben megyei főügyész, később herceg Pálffy és gróf Károlyi Alajos jogtaná­csosa, élete 72-dik évében. Tagja volt a megye tör­vényhatósági és közigazgatási bizottságainak s ritka buzgalommal, nagy szakértelemmel fáradozott a köz­ügyek előmozdítása körül. Évtizedek óta nem merült föl fontosabb megyei kérdés, melynek megoldásánál ne fáradozott volna s elhunyta igazi veszteség a köz­ügyre nézve. Burián István, szófiai diplomáciai ügyvi­vőnk, édes atyját gyászolja benne. — Rétfalun, Eszék mellett, tegnap nagy részvét közt ment véghez gróf Pejacsevich Péter temetése. A gyászoló család tagjain kívül jelen voltak Bedekovics Kálmán miniszter, gróf Khuen-Héderváry Károly bán, Szerém­­megye küldöttsége s igen nagy részvevő közönség. Eszéken számos házon gyászlobogó lengett. — Pakrácon tegnap meghalt Gruics Nikanor pakráci görög-keleti püspök és belső titkos tanácsos, 78 éves korában. Baranyamegyei születésű volt, Pécsett tanult s néhai Szepesi püspök többször kitüntette. Az­ 1848-diki szerb mozgalmakban,mint Rajacsics patriar­­cha titkára, jelentékeny részt vett. Pakráci püs­pökké a hetvenes években lett. Irodalmi téren is működött s »Szent Sebők élete« című eposzt irt. — S­of­ronyban e napokban elhunyt Mur­­mann Ágost, az osztrák Ferdinánd-északi vasút nyugalmazott felügyelője, élete 76-dik évében s temetésén a győr-soprony-ebenfurti vasút tisztikara testületileg jelent meg. — S­á­r­b­o­g­á­r­d­o­n meghalt Somody István mérnök, megyebizottsági tag, 83 éves korában. — S­e­p­s­i-S­z­e­n­t-G­y­ö­r­g­y­ö­n özv. gidó­­falvi Gidó Pálné asszony, élete 64-dik évében. —• Miskolcon Istvánffy Ferenc városi hivatalnok, 34 éves korában. — Aradon Kovács József közbecsü­­lésben állott polgár, a városi árvaházi bizottság tagja, 71 éves; ugyanott özv. Bettelheimné született Hirschl Teréz asszony, 58 éves. — Léván Pazár Károlyné,szül. Danielisz Ernesztina asszony, 42 éves. ** Tűzvészek. Az ország minden részéből csa­patosan érkeznek a szomorú hírek tűzi veszedelmek­ről. Minden napra jut több is. Mint kissé elkésve írják, K­a­c­k­ó n is szomorúan végződött a húsvéti ünnep. Másodnapján kigyult egy csűr s minthogy hirtelen forgószél is támadt, a lángok gyorsan elharapództak. Kilenc telek épületei hamvadtak el s tizenkét család maradt hajlék és kenyér nélkül. A babonás lakosság, a­helyett hogy oltáshoz látott volna, vörös zászlóval s kereken hordott szitával akarta elriasztani a veszedel­met. Jó szerencse, hogy a szomszéd kaplonyiak, mint­egy ötvenen, Govrik Ferenc biró vezetése alatt meg­jelentek s oltáshoz fogtak.­­ A zempléni T­á­­­y­a községben meg a múlt hét minden napján tűz volt. Naponként délután két óra tájban gyűlt ki egy-egy ház. A tűzoltók, kiket Crassé Andre angol születésű földbirtokos tanított be, mindannyiszor gyorsan ki­vonultak s elejét vették a nagyobb bajnak. Végre a szombati tűznél elfogtak egy parasztot, a ki beval­lotta, hogy mindannyiszor ő volt a gyújtogató. Ha­­ idején el nem fogják, az egész községet fölgyujtja; úgy látszik, mániája a gyújtogatás. — Várpalo­tán szintén gyújtogatás történt. Egy par­asztsuhanc összeveszett szüleivel s gonosz hevében alvó szüleire gyujtá a tetőt. Nemcsak a ház, hanem a szomszéd épület is elhamvadt. A gonosz fiút elfogták. — Kisebb-nagyobb tűzi veszedelem volt továbbá Bi­h­­a­r m­e­g­y­e több községében is, így Széplakon, Laápon, a nagyméhesi pusztán, Vasadon és Konyáron. ** Vidéki hírek. Károly Lajos főherceg és neje kedden Fiumében József főherceg vendégei voltak, aztán látogatást tettek az operában s tegnap visszahajóztak Lussingba. — Szegeden Matzner Alajos őrnagy, a katonai hadkiegészítő kerület népszerű parancsnoka, jövő hétfőn üli meg szolgálata negyven évi jubileumát; ugyancsak Szegeden már megkezdték az artézi kút fúrásának mun­kálatait. — Pozsonyban Heiler Károly püspök-plébános, a polgárság örömére, visszavonta lemondását. — A nagy­­tapolcsányi kaszinó elhatározta, hogy a hazai gyártmányú ruházati és egyéb iparcikkek bevásárlási forrásaiból mintákat szerez be, közszemlére teszi ki s általában oda fog hatni. -no —­i u­o —

Next