Fővárosi Lapok 1888. október (271-301. szám)
1888-10-01 / 271. szám
Hétfő, 1888. október 1. 271. szám. Huszonötödik évfolyam, Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre..................................8 frt ■egyedévre ......................4 frt Egyes szám 6 kr. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők."~"...... A „Fővárosi Lapok“ előfizetési fölhívását a 25-dik, vagyis a századnegyedes évfolyam utolsó negyedére ajánljuk a hazai műveit közönség szíves figyelmébe. Minden nap (hétfőn is) megjelenő szépirodalmi és társadalmi napilapunkat dolgozó társak igen széles köre támogatja: kitűnő veteránok s jeles fiatal erők. Vezérelvünk : jó ízlés, nemzeti műveltség, társadalmi haladás. Előfizetési ár: évnegyedre 4 frt, félévre 8, egész évre 16 frt. A postautalványok vagy pénzes levelek e cim alatt küldendők: »A Fővárosi Lapok kiadó hivatalának Budapesten.« Királyok pártfogolja. (Elbeszélés.) Irta Palotás Fausztin. I. Báthy Gábor a levelényi plébános kurtanyakú, kövér ember volt. Ezen lustaságra hajlandó testalkat dacára naponta korán kelt, a reggeli előtt hosszú sétát tett a plébániához tartozó tágas kertben, de legtöbbször a faluban. Szívesen időzött a kerekes-kútnál élénk kedvteléssel szemlélgetve a vízért jövő leánysereget s a beszédesebb menyecskék festői csoportját. Aztán elballagott a kántorhoz, meghitt barátjához, akit mindig ébren talált: megkínáltatta magát egy pohárka ágyas pálinkával, átadta a torony kulcsát a sekrestyésnek, (templomszolga, harangozó egy személyben) ami annyit jelentett, hogy a misére elsőt lehet harangozni, — és mindezen tiszteletre méltó szokás záradékául megsimogatta a kántor alig tizenhárom éves Esztike lányának formás ábrázatát,selyempuhaságú hullámos fürtéit. Tiz esztendeje lelkészkedik Levelényen, a melynek lakói kivétel nélkül szegény telepitvényesek. Az alföld különböző részéből, nagyobb uradalmakból, hol keserves az élet, elpusztult telepitvényes kertészségekből szállingóztak ide, a jobb sors, a szebb jövő reményében. A terület tulajdonosának jóvoltából a részükre kimért hely legmagasabb dűlőjén községet alkottak rövid félév alatt. Mindenik családfő kapott az építéshez elegendő anyagot, sőt pénzbeli segélyt is , vagyis, aki a településsel járó kötelezettségeknek magát alávetette, az új otthon alkotásához szükséges támogatásban részesült. A községházat, az iskolát, a paplakot a földbirtok tulajdonosa Levelényi Menyhért építtette a saját költségén. Aki falut alkot, ennyi áldozat alól magát ki nem vonhatja. A csinos templom csak tavaly épült közadakozásból, állami és szép fejedelmi segélylyel. A falu közepén büszkélkedik, fasoros út vezet hozzá. A kántor lakása a torony északi irányában van , zsindelyes épület, magas ablakával a tér kőfeszületére néz. A plébános reggelenként csak azt szemléli, hogy félre van-e húzva az ablak hófehér függönye ? Akkor nyugodtan kopogtatja meg az üveget s bekiáltja a »jó reggelt« barátságos hangon. A kántor rendesen a konyhaajtóban várja kedves vendégét. Gyöngéd szívélyességgel üdvözlik egymást. Gyermekkori ismerősök, együtt jártak iskolába. Az a távolság, amely egy jövedelmező plébánia tulajdonosát a szegény kántortól társadalmilag is oly szembeszökőn elkülöníti, a köztük való jó viszonyt nem lazította meg. Igaz és benső az, mint a fiatal kor játszi éveiben.. . Enyhe májusi regg van. A plébános szokottnál tovább időzött kertjében, a melynek gyümölcsfái javában virágoztak. Elszomorodva tapasztalta, hogy az éjjel a szeszélyesen változó tavaszi légáramlat ködöt hajtott ide, amelynek mérge — mint azt a sok fonynyadt hajtás mutatja — megölte az éltető nedvet, s parányi hüvelyében megfeketlte a gyümölcs csiráját. Veszteség, amit lehetetlen bizonyos lehangoló érzés nélkül mérlegelni. Ezalatt szinte megfelejtkezett a szokásos látogatásról, de a harangozó, bedugva borzas fejét a kertajtón, a kötelező tiszteletadás nélkül harsányan felé kiáltott. — Főtisztelendő úr ! az isten szerelmére, hol késik oly soká? A lelkiatya hirtelenében nem gondolhatott mást, minthogy a misére harangozás kiszabott idejét szerencsésen elelmélkedte s a lelkiismeretes férfiú e szabálytalanságot tovább nem tűrheti. Oda nyújtotta a torony vaskos kulcsát. — Nem ezért jöttem, — mondta fúradozva. — Baj van a kántor úrnál. Ilyen borzasztó esetet hallani ... A plébános nem ért rá a kérdezősködésre. Bármulatós fürgeséggel szökött ki a kertből s egy perc alatt tette meg a kántor lakásáig vivő utat. A harangozó kiszolgált baka létére nem hitt vele lépést tartani. A templomtérnek ez az oldala eléggé népes volt már. Az első kisbiró az éjjeli őrök felügyelője kivörösödött képpel magyarázott a kútról ide szaladt fehérnépnek, a harangozó lármájára kicsodált szomszédoknak. Duzzadt nyelvvel szidta éber közegeit. •— Aristomot a gazembereknek, nem pedig községi kenyeret! Azért fizetjük őket, hogy a korcsmában virrasszanak, a rablók pedig barátságosan betörnek a békés hajlékba s meggyilkolják védtelen lakóit. A bekötözött utcaajtó, a deszkával beszegezett ablak, meg ez a nagy csöndesség, mást nem bizonyíthat. A hallgatóságnak bizony a foga vacogott ettől az alaposnak látszó magyarázattól. Ekkor ért oda a plébános. Az erős lihegéstől s az ismeretlen veszedelem érzetétől nem birt szóhoz jutni. Jóságos arcán már akkor is megdöbbenés tükrözött, midőn a csoportot, meg az ablakra szögezett deszkadarabot megpillantotta. A hurokkal mesterségesen bekötött ajtó, a félfákon keresztbe fektetett támasztó rúd pedig leverő hatással volt reá. A jegyzőt, Keketye Pál urat, édes álmából zavarta föl a hih hit, de a községi botos-hadnagyot (a helybeli rendőrfőnököt) nem találták sehol. Éjfélig a nagy korcsmában dőzsölt, de mostanig nem ment haza. Megérdemelné, hogy irigyelt állásából egyszerűen elcsapják. A plébános rövid habozás utánelővette éles metszőkését s az ügyes hurkot egy szeléssel átvágta,a mire árúd leesett, az ajtó pedig nyikorogva magától kitárult. Elsőnek lépett az udvarba, innét erősbödű szívdobogással a konyhába. A bátor kisbíró óvatosan a háta mögé húzódott, míg a kíváncsibb menyecskék az udvar felőli kis ablakon merészkedtek kukucskálni a szobába. Persze ijedtebben csak az üvegről visszaverődő képmásukat látták .... A szoba ajtaja nyitva volt. Az ágyak vetetlenek, minden regényes bútordarab a helyén áll. A kis ablakon beszűrődő világosság nem mutat semmi borzalmast : betörésnek, rablásnak nincs nyoma, a fali óra nyugodtan ketyeg, az almárjom tetején érintetlenek a csinos csészék, emlékpoharak, a kántor egyházi könyvei, a búcsúztatók szinehagyott füzetei. De hát hová tűntek el a lakók, az a talpig becsületeshiggadt gondolkozású ember, csodaszép leánykájával ? Mi történhetett velük ? (Folyt. köv.) Az őszi műtárlat. (Első körültekintés.) (m.) A műcsarnok termei tegnap nyíltak meg újra, egyelőre a műkritikusok számára, míg a nagyközönség mától fogva nézheti meg az őszi kiállítást. A tegnapi bemutatón jelen volt gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter is, Berzeviczy Albert államtitkár és Szalay Imre osztálytanácsos kíséretében. A miniszter, kit Harkányi Frigyes, Keleti Gusztáv, dr. Szmrecsányi Miklós titkár és Telepy Károly műtárnok fogadtak, a kiállítás megtekintése után rövid beszédben fejezte ki elismerését a tárlat sikere fölött s hangsúlyozta a hazai művészet felvirágzásának fontosságát s ígérte, hogy mindig szivén fogja viselni a műcsarnok sorsát. Az összes helyiségek megteltek képekkel, szobrokkal. S e termekben ezúttal a belga művészet majdnem oly gazdagon van képviselve, mint a magyar. Mindjárt az első séta alkalmával szembetűnik e jelenség s ez adja meg a mostani kiállításnak szokatlanabb jellegét. A német festők szentimentális genre-jai, biablonszerű tájképei, kicsinyes históriai motívumai helyébe az erőteljes realizmus s a bevégzett technika számos jóravaló alkotását kaptuk. A kétszáznyolcvanegy kép és szobor közül egy dián százat a hazai erők állították ki, míg hetvennégy mű Belgiumból érkezett, a többi pedig az olasz, német, osztrák, norvég, francia és angol képírásról ad mutatót. Lengyelországot, melynek festői az utóbbi években nagyobb számmal keresték föl kiállításainkat, csupán egy művész képviseli: Kozakievicz A. egy kisebb életképpel, melynek címe »Az anya és gyermeke.« Örvendetes dolog, hogy a német irány mindjobban elveszti uralmát nálunk. Még alig hat-hét évvel ezelőtt a bécsi és müncheni műkereskedők jóvoltából teltek meg kiállítási termeink s meg kellett elégednünk a másod- és harmadrendű német festőművészek képeivel, most Párisban és Brüsszelben is állandó bizottság működött, mely a legnevesebb mesterek képeit válogatja össze s küldi el hozzánk. A párisiak már ismételve meglepték közönségünket kiváló művekkel, most a brüsszeli bizottság mutatja be jóindulatát s oly jeles művészek, mint Verstraete és Wautters nemcsak maguk vesznek részt e kiállításban, hanem társaikat is megnyerték ennek, sőt kieszközölték, hogy a belga kormány tizenkét nagybecsű művet engedett át e tárlatunk számára, mely művek az állam tulajdonát képezik. Ezek közt van Carpentier egy rendkívül élethű, nagyobb szabású életképe: »Az idegenek«, mely nagy ebédlő-termet tüntet föl, számos alakkal s ezek közt két gyászba borult ifjú leányt, kik szemérmetesen, zavarral küzdve nézik a sok kiváncsit. A kiállítás igazi remeke, mely messze kimagaslik az összes művek közül Rotta Silvio velencei festőnek »Gályarabok« című képe. Hosszú láncon mintegy húsz gézengúz halad, a szemfüles fegyveres őrök által vezetve. Ahány alak, annyi jellemrajz, oly hű és életteljes s a felfogás oly erőteljével, biztosságával érzékítve, hogy csodálatra ragad. A modern képírás kevés ily mélyreható alkotást mutathat föl. Soká nézi mindenki a felülvilágított teremben. Itt sorakoznak együvé a tárlat más hatásos képei is. A legnagyobb hatást célozta, de el nem érte Someda Domenico, ki óriási vásznon, melyet a sok szállítás már meg is viselt, a »Honok berontásá«-t feste meg. Túléletnagyságú alakok, kik valóságos óriás-lovakon vadul száguldnak. Középütt valószínűleg Attila rohan, mint délceg, ideális szép férfiú, amilyennek nem képzeljük az »isten ostorá«-t, annál visszataszítóbbak a társai, kik puszta megjelenésükkel megfutamíthatták az ellenséget. Itt van Roskovics Ignác egy életnagyságú portrait-képe, »Hollán Ernő altábornagy«, vörös díszruhában. E művet a mérnök- és építész-egylet rendelte meg. Általános érdeklődés tárgya egy »aktuális« képmás. Steiger Gyuláé ez, melyet Benczúr Gyula nála is feltűnő bravourral festett meg. Csányi Gizella, ki mindjobban halad a pastell-rajzolásban, ezúttal igazán jeles »Férj-arckép«-et küldött; Adler Márpedig élethíven mutatja be Bischitz Dávidné úrnőt egy életnagyságú képmásban. A közönség kedvencei, Abry Leon és Verhas Jan, valamint Vertsraete Tivadar néhány kiváló művet küldtek. Ez utóbbinak »Nyári esté«-je költői hangulata s a technikai bevégzettsége által becses. Szem gyönyörködtető színek pompáznak Jochmus Harry egy »Tavaszi idill«-jén, melynek életnagyságú alakjai, mithologiai ifjú és leány, az idomok helyes rajza által válnak ki. Lancerotto Egisto erőteljes színezetű genrerai jó hatással lesznek fiatal képíróinkra, ha tanulni akarnak tőle. És Wenglein József nagyobb tájképe »Áradás után az Inn völgyében« csak oly buzgó utánzókat fog lelkesíteni, mint a müncheni mester Is karképe, mely néhány évvel ezelőtt egész Wengleiniskolát hívott nálunk életbe. A hazai tájképfestők közül Ligeti Antal ezúttal is kitűnően képviseli a régibb irányt, míg báró