Fővárosi Lapok 1888. október (271-301. szám)

1888-10-01 / 271. szám

Mednyánszky László, ki »Erdei táj«-ával leglelkesebb barátjait is meglepte, az új iskolát mutatja be min­den előnyeivel. Tölgyessy Artur, ki egyre több finom­ságra törekszik, most is közvetlen hatású üde tájké­peket nyújt. Ugyanily finom ecsetű a genre-ban Jend­­rassik Jenő, kinek egy »Gyermek-arckép«-e s egy vallásos tárgyú festvénye sok eredeti vonás által tű­nik ki. Szoborművek a szokottnál gazdagabb számmal láthatók. Ezekről, valamint a képekről is részletes ismertetést adunk s külön méltatjuk a kiállítás nő­festőit, a­kik közül néhány most lép föl először. Őszi lóversenyek. (Első nap.) (—m­—) A hét napra terjedő őszi saison teg­nap élénken nyílt meg. Noha az idő kissé borús volt, sőt verseny alatt többször esett is, közönség nagy számmal jelent meg. A nagy tribune-on ott láttuk a fővárosban tartózkodó mágnásokat teljes számban, míg a szépnem képviselői közül alig néhányat. Az első futás után megjelent az angol trónörö­kös is, ki főúri ismerősei közül többeket megszólított; a trónörökös a nevét viselő huszár­ezrednek ezredesi egyenruháját viselte ezúttal is. A­mi a versenyek eredményét illeti, növelte annak érdekét a német lovak részvétele is. A 4000 frtos díjra két német lovat is nyergettek, de csak egyik juthatott harmadik helyre kilenc versenytárs ellenében. A totalisateur szép osztalékot fizetett a nyerőkre és a helyre fogadóknak is, kik közül a gr. Kinsky »Trudom«-jának hívei 25 frtra 809 frtot kaptak. A futások eredménye ez volt: Gödöllői-díj: 1000 frt. Távolság 1600 méter. Elzáratott tizenkilenc aláírással­ indultak: a Bragan­­cai herceg »Öreglak«-ja, gr. Degenfeld Gusztáv »Moz­donyba, Jékey Albin »Weatherby«-je és br. Sprin­ger Gusztáv »Fidelity«-je. Sima start után,­ egymás mellett haladnak az egyenes pályáig, hol »Öreglak« és »Weatherby« élre jutva, küzdelem után ily sorban érnek célhoz. »Fidelity,« feltartva négy hoszszal, har­madik lett. Kétévesek államdija, 5000 frank aranyban. Tá­volság 950 méter. Indultak: Blaskovics Ernő »Uram­­bátyám«-ja, gr. Erdődy Károly »Yép«-je, ifj. gr. Esterházy Móric »Pistache«-ja, Jankovich Gyula »Herre Kata«-ja, gr. Kinsky Zdenkó »Trudom«-ja, Péchy Andor »Csillagom«-ja, Söllinger Rudolf »Mer­­lin«-je, gr. Stubenberg József »Molly«-ja és gr. Zichy Béla »Galvanic«-je. Sima start után a favorit lovak mind verve jöttek célhoz, »Pistache«, »Trudom« és »Galvanic« után. Totalisateur Handicap, 4000 frt. Távolság 2600 méter. Huszonöt nevezés után kilences mezőny in­dult, melyben álltak: gr. Kinsky Zdenkó »Cintra«-ja és »St. Wolfgang «-ja, Blaskovics Ernő »Hűség«-je, a graditzi porosz királyi főménes »Altenburg«-ja és »Manich­er«-je, Capt. Violet »Biró«-ja, b. Springer Gusztáv »Baboná«-ja, hg Auersperg Ferenc »Schwe­­ninger«-je és gr. Esterházy Miklós »Viceadmiral«-ja. Sima start után erős paceben indul a mezőny »Ma­nich­er« vezetése mellett, a többiek változó szeren­csével utána az utolsó fordulóig, hol »Cintra« és »Viceadmiral« a vezető mellé jutnak s rövid derék­futás után a célnál az első és második helyet bizto­sítják maguknak. Három hosszal hátrább »Alten­burg« harmadik lett. Eladó verseny: 1000 frt. Távolság 1400 méter. Indultak: gr. Apponyi Antal »Barbar«-ja, Blasko­vics Ernő »Talpra magyar «-ja, gr. Degenfeld Gusz­táv »Gerlé«-je, Mr. C. Phipps »Zukunft«-ja és h. Uchtritz Zsigmond »Tikmonyrénye«-je. A versenyt küzdelem után »Tikmonyrénye« nyerte , utána jöttek: »Barbar« és »Talpra magyar.« A nyertest az árve­résen 3050 forinton Frankl Artur főhadnagy vette meg. Welter-Handicap, 1000 frt. Távolság 1400 mé­ter. Az ötös mezőnyben állnak: hg. Auersperg Fe­renc »Game«-je, b. Springer Gusztáv »Badar«-ja, Mr. C. Phipps »Maryella«-ja, gr. Esterházy Miklós »Fragezeichen«-je és gr. Kinsky Zdenkó »St. Gel­­lért«-je. Küzdelem után »Margella« lett első, utána »St. Gellért« és »Fragezeichen.« Gátverseny-Handicap, 1000 frt. Távolság 2800 méter. Indultak: Capt. George »Amethyst«-je, gr. Kinsky Zdenkó »Montbar«-ja, gr. Esterházy Miklós »Verschwender«-je és hg. Esterházy Pál »Murillo«-ja. »Montbar« az indítás után mindjárt nagy térelőnyt szerezve, tetszés szerint nyer. »Amethyst« második a célnál, utána »Murillo.« Lótenyésztő mezei gazdák versenye: 530 frt. Tá­volság 2400 méter. Hatan indultak, első díjat ka­pott Balinkó József somogymegyei gazda, a másodi­kat Balázs János vitte el, a harmadikat Krell István. Ezzel a verseny 1/26-kor végződött. Holnap dél­után 1/43-kor ismét lesz verseny. — : -- ■ ~ A szerelem halottja. (Francia elbeszélés.) Irta C. CaSSOt. I. Az északkeleti szél erősen fájt. A tenger há­borgott s a hullámok tompa zajjal csapdosták a szír­­eket. Sötét felhők zárták el a láthatárt. Semmiféle emberi nesz nem zavarta e magányt. Mintha a halál terjesztette volna ki uralmát a föld és tenger fölött, eme zord költészettel áthatott légkörben. Noha a hó nagy pelyhekben hullt, mindamel­lett három férfi, kiknek egyike vörös álarcot viselt, ott kucorgott ama meredek, sziklás part tövében, mely fölött szürke színű, kerek tornyokkal díszített középkori kastély emelkedett, a melyet az emberek, egy legenda után, Királykeselyű-várnak neveztek. — íves, — szólt halkan a vörös álarcos férfi, — bizonyos vagy-e te abban, hogy a gyermek abban a szobában hál? — s ujjával amaz ablakok egyikére mutatott, melyek a meredélyre nyíltak. — Annyira bizonyos vagyok, mint abban, hogy most önnel beszélek. A báróné hálószobája a másik oldalon van. íme, most üti a kilencet a kastély órája ; néhány perc múlva látni fogja ön a világot a Klára kisasszony szobájában. — Te a báró cselédje lévén egykor, ismered az okot, mely engem e lépésre ösztönöz. Te breton vagy s a bretonok tiszteletben tartják adott szavukat, jusson eszedbe a fogadásod. Menjünk, vezess minket. Ez az ember el volt szánva, utat törni magá­nak a kastélyig, még oly helyeken át is, melyek le­győzhetetlen akadályoknak látszottak s melyeken áthatolni csak nagy vakmerőséggel és ügyességgel lehetett. Elrabolni a fiatal Chaulaing Klárát zajtalan, a nélkül hogy egyetlen cseléd is észrevegye, a nélkül hogy valaki tanúja legyen a diadalának, — ez volt az a vállalkozás, melyre a vörös álarcos szánta magát. Kis, könnyű bárkát szerzett, melyen ők a szir­­tek közt egy kis öbölig evezhettek. Vas sodronykötelek egyenkezűleg voltak kife­­szítve egyik szirtlaptól a másikig, a­melyeken egymás mellé helyezett deszkák szolgáltak híd gyanánt egyik sziklától a másikig. Eme három emberi démon minden nagyobb nehézség nélkül megkezdte a fölfelé menetelt. De az út csakhamar veszélyesebbé vált. A lépcsőkül szol­gáló sziklák távolabb estek egymástól s a hézagok közt a szem borzasztó meredélyeket láthatott, me­lyeknek a tövében a tenger hullámai tajtékban tör­tek meg. Csak a gyűlölet meg a boszúvágy tette érthe­tővé eme vakmerő kísérletet, mely hidegvért, kitartó erélyt követelt ezektől az emberektől, kik ha meg­szédülnek, menthetetlennül a mélységben vesznek el. Lassan, rendkívül nagy elő­vigyázattal halad­tak előre, figyelve minden legcsekélyebb neszre. Végre elérték a terrászt, melyre két üvegajtó nyílt, minden rácsozat nélkül. Ez a terrász minden oldalról hegyes sziklákkal volt körülvéve. A szándékolt rablás egyszerű volt, csupán az üveget kellett betörni, a tolózárt félre vonni, hogy behatolhassanak. A vörös álarcos férfi rosszul számította ki az időt és nagyon korán érkeztek föl. Elrejtőztek a természetes védfalak mögé, me­lyeket a kastélybeliek bevehetetleneknek véltek s az éji kalandorok ott várakoztak. A vihar dühöngött s a sötétség egyre növeke­dett. Egy óra múlva világosság hatott ki a szobából. Üde nevetést és csattanó csókokat hallottak. A re­dőny szétnyílt. Bájos kis szőke tűnt föl az ablaknál. A tenger moraja a szél üvöltésével vegyülve, kétségkívül megijesztette a gyermeket, ki elfutott az ablaktól. — Ez Klára kisasszony, — súgta Ives a vörös álarcos fülébe. — A nevelőnő is az ő szobájában hát, annál rosszabb rá nézve! Elhallgattak. A szél kavarta a havat s a három férfi ott vesz­tegelt a szirtekhez lapulva. A hó csakhamar belepte őket s az egyik panaszkodott, hogy a hidegtől meg­dermedtek a tagjai. A vörös álarcos csöndre intette. Az ablak már régóta ismét elsötétült. Az egész kastély álomba látszott merülni, de a vörös álarcos mit sem akart végezni, csak éjféltájban. Chaulaingné asszony, a­nélkül hogy megtudta volna magának magyarázni, miért, azt akarta, hogy Klára nála háljon, a vihartól való félelemben kereste okát aggódó gyöngédségének. Chaulaing úr azonban tudva, hogy neje gyön­gélkedik, lebeszélte őt. Az anya a szobájába kisérte leányát s levet­­kőztetésénél segített a nevelőnőnek. Pillantva leült az ágy fejéhez is, gyöngéden simogatva a gyermek kezecskéjét. Csak akkor távozott mellőle, mikor észre vette, hogy elaludt. A nevelőnő, az úrnő távoztakor szintén le­feküdt. A folyosón a szél zúgása megrezzentette a bá­rónét s hallgatózott. — Úgy tetszik, mintha valami szokatlan zajt hallottam volna ... de hát ez a szél. Én nem tudom, mily előérzet gyötör ma este, úgy rémlik előttem, mintha valamely veszély fenyegetne minket. Oh, mily bohó vagyok én!. Végig vonta homlokán a kezét, széttekintett s végre belépett a szobájába, melynek ajtaját csak ak­kor csukta be, midőn egy ideig még hallgatózott. — Mennyire ideges vagyok én ! — susogta a báróné, szemét Klárának az arcképére vetve. — Ked­ves gyermek! . . . . De miért is érzékenyültem én eny­­nyire el ? Istenem, védd leányomat! Eme fohász után a báróné levetkőzött s le­feküdt. Férje már több mint egy óra óta aludt. De ő még mindig hallotta ütni az órát; hallott tizet, fél tizenegyet, háromnegyed tizenegyet is megszám­lált még. Végre azonban elszenderült, úgy tetszett neki, mintha álmában szivszakgató sikoltozást hallott volna, melybe leányának a neve is vegyült. Eölegyenesedett az ágyában. A veríték gyön­gyözött homlokáról. —­ Vajjon álom volt-e ez ? — Azonban leányának a szobája felől hörgést hallva a báróné, álmából tökéletesen kiocsudott. Éji köpenyt vetve a vállára, mezítláb rohant a Klára szo­bájába. A hörgés halkabbá vált. A báróné megnyi­totta az ajtót s visszahökkent, midőn Brigittát véré­ben fetrengve megpillantotta, ki a kis ágy felé nyújtva karját, jelek által tudatta, hogy a gyermeket elra­bolták. — Leányom ! leányom! —sikoltott föl az anya. — Hol van a leányom ? Visszatért Brigittához, ki egyetlenegy szót sem tudott szólni. — Segítség! segítség! Brigittát meggyilkolták s gyermekemet elrabolták! A báróné összerogyott, elájult. II. Chaulaingné asszony kiáltását meghallotta a báró. Hirtelen fölkelt, sietve felöltözött, kezébe ra­gadt egy vadászkész s ép akkor rohant ki a terraszra, mikor a vörös álarcos a mellvédeken átkelt. Chaulaing utána ugrott. — Megállj, rabló, — kiáltott a báró fölemelve fegyveres kezét. — Vissza, báró úr! A két férfi egymást méregette a szemével. A rabló szeme szikrázott az álarcon át. A báró fölismerni vélte e hangot; keze lankad­­tan ereszkedett le. Chaulaing, uralkodva felindulásán, egy hirte­len mozdulattal galléron ragadta ellenfelét s óriási erővel az üvegajtó felé vonta. A báróné a talajon elterülve feküdt a meggyil­kolt Brigitta mellett. A Klára ágya üres volt. A gyermek ruhái, cipői a padolaton szerte hevertek. A kék selyem takaró eltűnt. (Folyt. köv.) 1990 —

Next