Fővárosi Lapok, 1890. február (27. évfolyam, 31-58. szám)

1890-02-01 / 31. szám

bár, de valóságban mégis mintha csak parázson ült volna a két nő, az örömtől reszkettek, hogy Laczko­­vics a társaságukban volt. Habár folyton egymással beszélgettek is, egyetlen szó sem kerülte ki figyelmü­ket a Pál és Zsófi társalgásából. A társaság további szemlélgetése közben egy nőalak tűnt fel előttem a legtávolabbi sarokban. Az első pillanatban észre sem vettem, most azonban impozánt nőalakot pillantottam meg benne, mélyen kivágott fekete öltözékben, egy rózsával fekete hajá­ban, fáradt tekintettel, mely keveset játszott a tár­sasággal s az egész mulatsággal törődni. A réi tanítónő volt s a Bozsics-család közeli rokona. Meg­lepett, őt ily egyedül ülve látni, a­nélkül, hogy a jelen­lévők különösebb figyelemre méltatnák, mivel ragyogó külseje mellett ez nem volt érthető. Végre kezdetét vette a tánc, mit Pál és Zsófi nyitottak meg. Előttem röpültek el, miközben Pál hangos köszöntést kiáltott felém. Zsófi valóban ingerlő szépség volt, friss, mint egy rózsabimbó. A hosszúkásán kerekded rózsás arcból egy pár nagy, sötétszürke szem gyermekes naivitással bámult felém, mely szemek fénye, majd kék, majd zöldes ércfényben tündökölt. Rózsaszín ruhát viselt, könnyűt, illatost, s ezüst repkénylevelek képezték a díszt. Egész oda­adással táncolt azzal az ártatlan, öntudatlanul vágyó mosolylyal rövid felső ajka körül, mely már kihűlt szívet is képes új lángra gyújtani. Pompás bosszú hajfonata ide-oda kígyózott karcsú alakja körül. Az egész társaság csak őt és Pált nézte, ki egész estén szakadatlanul vele foglalkozott. A két ifjú tanító lelki kínjait e­miatt arcukról lehetett leolvasni. Csak nagy nehezen tudtak Zsófitól egy rövid keringőt nyerni, de ekkor is minden igyekezetük kárba ve­szett, mivel alig hogy felelt hódolati nyilvánításaikra. Arca csak akkor derült fel, midőn ismét a Pál kar­jai között, mint régi jaji ismerősével, bájos mosolylyal ajkain, röpülhetett tova. Az egész mulatság tulajdonkép csak a táncból állott. Bódultak módjára, úgy táncoltak és zenéltek, mintha a tánc munka és nem mulatság lett volna. Legalább a látszat után így kellett ítélni, látva a nehéz izzadság csöppjeit a táncosok homlokán, az át­ázott gallérokat és a felhevült arcokat. Sem a hőség, sem a por, mely sűrű felhőként lebegett a petróleum lámpák körül, csípve a szemet és lerakodva a tüdő­ben, nem látszott a legkevésbbé sem terhesnek a tán­cosok előtt. Végre azonban mégis kifáradtak s a szolga­személyzet alig győzte kielégíteni a sok száraz tor­kot. Ekkor feléledt a társaság. Megkezdték a kocsnt­ A csillagjós elvonulása után föllép egy Laska­­ris nevű polgár, kit sokan követnek. Elbeszéli ez a jelenlevőknek, hogy gonosz ösz­­szeesküvés került napfényre a császár élete ellen. Ma, midőn a palota templomába indult volna, imáját végzendő, akarták megölni. A császár értesülvén, erről, előhívatta a patriarchát s levelet küldött Sku­­tariba a keresztes hadakhoz. A negyedik fölvonás színhelye a császári palota. A császár panaszkodik Irén és Anna előtt az embe­rek hálátlanságáról, melyet »a pokol fekete gyümöl­cseinek nevez. »Milyen undorító a világ, ha a jót, ha a szeretetet csak ármánynyal, csak gyűlölettel viszonozza!« A császárné nem akarja megérteni. Alexius fölszólítja nejét és leányát, hogy ké­szüljenek a legrosszabbat hallani, mert ocsmány ösz­­szeesküvésnek jött a nyomára. »Az nem most történik először«,­­ mondja Irén, s azzal vigasztalja férjét, hogy hatalmas karja már többször hiúsított meg összeesküvéseket. Alexius feleli: »Az összeesküvők már fogva vannak, azzal együtt, a­ki élőkön áll. Császári jósá­gom és kegyem felülmúlhatlan volt iránta. Ő lányom férje, Bryenn és Nicephor. A gonosztevő! Ő, a kit én a semmiség porából magasra emeltem! O, a kinek az én leányom hitvesi hűséget esküdött!« Anna visszaborzad. »Hogyan ? Férjem akart atyám gyilkosa lenni ?« Irén oltalmába veszi vejét s valószínűnek mondja, hogy csak irigyei rágalmazták. A császár kinyitja a könyvtár ajtaját, melyből kilép Bohemund s megerősíti, hogy az összeesküvési vád nem rágalom. Irén gúnyosan tekint rá s boszosan távozik. De a császár késznek nyilatkozik, hogy a bíró­nak egész szigorával jár el. A siránkozó Anna és Bohemund egyedül ma­radnak a színpadon. Bohemund elbeszéli neki, mi­gatást, a táncterem egyik végéről a másikra kiál­tozva egymásra, éljenezve és köszöntgetve, szóval mindenki mutatni igyekezett, hogy mennyire jól mu­lat. Nancsika az ifjak minden köszöntését ama bi­zonyos édes mosolylyal fogadta, melyből az idegen is kitalálhatta, hogy eladó lánya van. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * A nemzeti színház legközelebbi eredeti új­donsága Csiky Gergelynek »Örök törvény« című szín­műve lesz. Ebből már javában folynak a próbák. Az első előadás február 7-dikére van kitűzve.A darabban közreműködnek Helvey Laura,­­ Csillag Teréz, Lendvayné asszonyok, Nagy Ibolya k. a., Vízvári, Nádai, Szacsvay, Gabányi, Mihályé és Zilahi. *Flammarion legújabb műve, az »U­r­á­n­i­a«, mely a hipnotizmus jelenségeit és a legújabb csilla­gászati, meg fizikai vívmányokat vonzó regényalak­ban tárja fel az olvasónak, erősen hajolva a spiritiz­­mus felé, megjelent magyar fordításban. Francia kiadása nagy feltűnést keltett. Magyarul Légrády testvérek adták ki az eredetinek rajzaival, melyeket Bayard és Myrbach készítettek. A díszes kiállítású könyv kapós olvasmány lehet, bár ne feledjük hipo­téziseinél, hogy tudományos szint váltott regénynyel van dolgunk. Különösen a testetlen világ jelenségei­ről mondottakat fogadjuk egésséges kétkedéssel. De a tudományos fejtegetés oly ügyesen van a regénybe szőve, hogy egy percre sem szűnik érdeklődésünk. A fűzött példány ára 5 írt, a diszkötésű példányé 6 írt 20 kr. A műről, midőn a francia könyvpiac újdon­sága volt, mi is megemlékeztünk érdeme szerint. * »Nemzeti Nőnevelés«, Sebestyénné­ Stettina Ilona szerkesztésében még febr. 1-je előtt jelent meg az idei második füzet. A füzet élén hosszabb mutat­vány olvasható Felméry Lajos kolozsvári egyet, tanár megjelenendő »Neveléstudományi kézikönyvé«-ből. Címe: »A gyermek első felindulásai«, szólva az ér­zelmek és örökölt hajlamok első jelentkezéséről, meg arról, hová visz, ha ezeket engedik a józan ítélet fölé kerekedni. Hampelné-Pulszky Polixéna »Bojtusné- Szögyény Antonia« emlékének szentel meleg sorokat s a cikkhez az elhunyt arcképe is mellékelve van. Donner Lajos »A kedély hatása a fegyelemre a le­ányiskolában« címmel azt sürgeti, legyen a tanító és leánynövendékei közt kedélyes viszony, mert csak ez biztosítja a tanítás sikerét". Péterfi Sándor egy minta-olvasmányt közöl arra nézve, milyennek kép­zeli ő a szülőföld ismertetését az iskolában. A példa »Séta a Gellérthegyre« címet visel. Komáromy La­jos, a miniszteri jelentés alapján, ismerteti »Népok­tatásunk állapotát 1888-ban«. Hazai és külföldi nő­nevelési szemle, tankönyvek bírálata vannak még a füzetben.^ * Érdekes festmény látható most a közokta­tásügyi miniszter várótermében. Kaulbach egy festménye a 40-es évekből, melyet a nemzeti múzeum számára vásároltak. Báró Prónay Gábort ábrázolja regényes öltözetben, vad szőlővel befutott­ként fedezték föl az összeesküvést. Midőn Tankréd, kit ő levéllel küldött a császárhoz, a palotából kilépett, ismeretlen férfiú közelgett hozzá s titok­teljesen nyújta át neki egy iratot, mely őt meg­­hízta, hogy a partnak valamely távolabb helyén jelenne meg, hol fontos közleményt vehet át. Tan­kréd tehát fölfegyverkezve ment oda, hol be­burkolt férfiúra akadt, ki maga Nicephor volt. Ez közlötte Tankréddal tervét, hogy megölvén Alexiust, önmagát kiáltatja ki császárnak. De ehhez szükséges volna a keresztes vitézek segélye. A terv végrehajtá­sára már minden készen van: a palota őrsége, a patriarcha s a katonák a laktanyákban. S bizalma jeléül átadta neki gyűrűjét. Bohemund megmutatja e gyűrűt, melyre Anna azonnal ráismert. Bohemund hallván Tankrédtől Nicephor tervét, a császárhoz sietett, fölfedezte neki s őt egy földalatti fvcsarnokba vezette, hol az összeesküvők együtt voltak. A császár látta s hallotta őket s mindnyáj­okát börtönbe záratta. Bohemundnak e jelentése után Anna elcsüg­gesztve kíntól és gyötrelemtől, karszékére hanyatlott s mind a két kezével eltakarta arcát. Az ötödik fölvonásban a gyászruhába öltözött Anna ül olvasótermében és siratja a halálraítélt há­látlan férj sorsát. A belépő császárné nagy nehezen rábírja a lá­nyát, hogy fogadja még egyszer Nicephort. »Mit kívánsz tőlem — kérdezi Anna a lesújtott Nicephort — ki a természet szent kötelékeit széttép­ted? Mit kívánsz szerencsétlen nődtől?« »Ne hidd — válaszol Nicephor — hogy éle­temért könyörgök. Egyedüli óhajom ez utolsó órám­ban az, hogy lelkem bűnbánólag, föloldva a bűntől, a mennyekbe szálljon. Én vétkeztem ellened. Gondta­lan, boldog életet esküdtem neked s mégis kimondhat­­lan balsorsba taszítottalak. Nem elégedve meg mind azzal, a mit nekem nyujtál, a lehetlen után tó­falhoz támaszkodva, hóna alatt könyvvel. Egy hátsó ablakból hűsítő italt nyújt egy fiatal leány . A népszínházban ma, szombaton lépnek föl utoljára az orosz dalénekesek. Műsorukat azokból a darabokból állították össze, melyekkel ed­dig legtöbb hatást arattak. Agreneff Nadia kisasszony ma is fog magyar dalokat énekelni. A tegnapi uto­l­só­ előtti hangversenyre ismét szorongásig megtelt a népszínház nézőtere, igen ele­gáns közönséggel. A művészi karénekek most is zajos tetszést arattak, vége-hossza nem volt a tapsnak, újrázásnak. Az »Ej nck­nem!« hajós-dal, az újak kö­zül a zord rabló-dal, a víg népdal változatokkal, a tréfás »Vadkacsa« sat. tetszettek leginkább. Agreneff Nádia k. a. orosz soloján kívűl két magyar dalt is énekelt, még pedig a »Lehullott a rezgő nyárfa« és »Is, is, is« kezdetűeket. Kapott bokrétát a szláv szí­nekben, orosz feliratú szalaggal és falrengető tapsot. A népszínház személyzete »A k­ó­p­é«-ra Konti József új operettejére készül nagyban. A színpadi próbák már javában folynak. A premiere február 7-ikére van kitűzve. * Búcsú a színpadtól. Szegeden szép ün­nepély folyt le a színházban. Nagyszámú distingvált közönség meleg ovációja, a pályatársak őszinte sze­­retete mellett búcsúzott a színpadtól Beődy Gá­bor rendező. A magyar vidéki színészet egy érdemes, derék harcosa vált meg a színpadtól, melynek 34 éven át mint színész, rendező, igazgató, művezető és for­dító mindig becsületére vált. Öreg napjaira a budai várszínház gondnokává nevezték ki. Bucsúfellépte »A cigány«-ban volt, mely alakítása a budai várszínház­ban, a Feleki-nera alatt, méltán vált híressé. A bucsú-est elején a társulat nevében Makó Lajos igaz­gató intézett hozzá pár meleg búcsúszót, majd felgör­dült a függöny és a színpadon állt az egész személy­zet. A zenekar tussal, a közönség riadó tapssal és éljennel üdvözölte az ünnepeltet. Kovács Lajos mon­dott búcsúztatót, kiemelve Beődy érdemeit, mire Beődy ékes szavakkal, meghatottan válaszolt. Ekköz­­ben átadták a búcsúzó rendezőnek a pályatársak ér­tékes szép emléktárgyát, a társulat s a közönség ko­szorúit. »A cigány« előadása ünnepi hangulatban folyt le és különösen Beődy, meg Cserni Berta k. a. (Rózsi) kaptak sok tapsot. Az előadást társas vacsora követte a távozó tiszteletére. * »A turin-párisi kirándulás.« címmel Dolinay Gyula összeállításában egy 192 oldalra terjedő kötet jelent meg, mely a tavalyi párisi világ­tárlatra tett kirándulás emlékeit eleveníti fel. A könyvben olvasható, mikép történt a kirándulás szer­vezése, miféle látnivalók tárultak fel az utazás köz­ben a kirándulók előtt, hogy folytak le Kossuth Lajosnál a lelkes jelenetek. Hosszabb leírását, találjuk a könyvben Páris városának és a kiállítás­nak, közölvék az egyes alkalmakkor mondott beszé­dek és nem hiányzik a munkából a lakomák menüje és a zenekarok műsora sem. A könyvben olvasható útleírások K. Nagy Sándor nagyváradi törvény­­széki bíró tollából valók. A kiadvány főleg azokat érdekelheti, kik a kirándulásban résztvettek. Az első rekvém s most merényletemért iszonyúan lakolok. Téged búsitottalak, azért csak téged kérlek, vess utolsó utamra egy vigasztaló tekintetet. Feledkezzél meg az emberről, kit kárhozó kisértete a vész örvé­nyébe döntött.« Anna szótalan. Nicephor távozni akar, de neje visszatartja. Érzi, hogy szive megreped. Nicephor megöleli őt s mondja: »Oh mennyi balzsamot csöpögtetsz az én sze­gény szivembe ! Mennyi fényt árasztasz börtönömnek homályos vadonába! Most, édes Annám, bátran né­zek a halál szemébe.« »Nicephorom, — válaszol Anna, — neked nem szabad meghalnod. Én atyám lábaihoz fogok borulni s könyező szemekkel könyörögni. Jó szive, nemes lelke irgalmas lesz irántunk.« Nicephor ezt nem helyesli s neje karjaiból ki akar bontakozni. Ebben a pillanatban belép a császár s fölszó­lítja Nicephort, hogy mint atyagyilkos és áruló ké­szüljön a halálra. A megjelenő Irén inti a császárt, hogy ne ha­markodja el az ítélet végrehajtását. Ő is érezte haj­dan, miként mardosák szivét a bánat irtózatos kígyói, mivel rágalmakra hallgatván, fiát Crispust, a bakó pallosának adta át; de később kétségbeesésében sír­kövére ezt a föliratot vésette: »Kedves fiam emléké­nek, kit őrültségemnek föláldoztam.« Ez az emlékezet s a térdeinél könyörgő lányá­nak zokogása megindítja a császárt és a meg­bocsát. Ekkor belép a császár kamarája s jelenti, hogy a keresztes hadak Skutari táborából Palaestina felé indultak. Ez a darab tartalma. Úgy igyekeztem elmon­dani, hogy abból mindenki maga vonhassa le a kriti­kát, a­mi — kivált drámaiság szempontjából — nem­ is nehéz. 223 * Télfy Iván.

Next