Fővárosi Lapok 1890. április (90-118. szám)

1890-04-12 / 100. szám

nyék kivitelét megkönnyítő egyezmények létre nem jöttek. Mert a­meddig nyugat felé magas védvámok állnak fenn miellenünk, addig földmivelési érdekeink ugyanoly­ védelmet kívonnak kelet felé. * Üdvözlés. A főváros középítési bizottsága tegnap délután, Gerlóczy K. alpolgármester elnök­lete alatt, ülést tartott, a­melyen az elnök bejelen­tette, hogy a második ügyosztály vezetését dr. Nagy Lajos tanácsnok, a harmadik ügyosztályét Kun Gyula tanácsnok vette át, kiket szívélyesen üdvözölt az ülésben és további buzgó támogatásukat kérte a bizottság működésében. A bizottsági tagok a­ két ta­nácsnokot, a­kik egyúttal a bizottság alelnökei, élén­ken megéljenezték. A bizottság hozzájárult a város­ligeti Hungária-út főszakaszának makadamozása tervéhez, mely 12,760 írtba fog kerülni.­­ A közúti vaspálya-társaság zugligeti vonalától a déli vasútig kiépítendő szárnyvasút kérdésében a bizottság azt határozta, hogy e részben a közúti vaspálya-társasá­got újabb ajánlattételre fogja felszólítni. A Nor­ma­f­a közelében létesítendő új út kijelölésére albi­zottságot küldtek ki. A magyar államvasút bemutatta a körvasút vontató síneinek részletterveit, a­melyeket a bizottság több érdekeltnek a színvonal tekintetében benyújtott felfolyamodása dacára, jóváhagyott. A fő­városban felállítandó járványkórház bemutatott ter­vei ellen a bizottság városrendezési szempontból ki­fogást nem emelt Több telekfelosztási kérvény elin­tézése után az ülés véget ért. * A halott becsülete. A déli vaspálya pénz­táránál tavaly novemberben előfordult huszonkétezer forintos sikkasztás dolgára mindig több világosság derül s most már a rendőrség előtt is valószínűnek látszik, hogy Karel Ferenc pénztárnok méltatlan gyanúnak esett áldozatul. A most folyó kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy a szerencsétlen ember ártatlan volt s a sikkasztást Hlavnyai Sándor hiva­talszolga követte el, kinek elfogatásáról tegnap ad­tunk hírt. Hlavnyai ismételt kihallgatás után tegnap megvallotta azt, hogy a Karel által nyitva felejtett Wertheim-kasszából ezer forintot ellopott. De azt állítja, hogy akkor már a pénztár meg volt dézsmálva s a többi pénz hiányzott. Vallomása annyira zavaros és ellentmondó, hogy annak hitelt adni nem lehet. S a rendőrség úgy véli, hogy a büntetéstől való félel­mében nem vallja meg az egész összeget, talán arra is számít, hogy kiszabadulása után birtokába juthat az eldugott összegnek.­­ A közúti vaspálya-társaság tavalyi üzlet­forgalma igen élénk volt. A múlt évben a vasút háló­zatán összesen 17,680,000 ember közlekedett, míg a teherszállítás 828,000 métermázsányi árura terjedt. A bevétel 1,554,196 frt volt, melyből a személyszállí­tásra 1,468,033 frt esik. A vagyonmérlegben az 1888-ról maradt nyereséggel együtt 221,964 frtnyi maradék mutatkozik; a részvényekre 20—20 forint osztalék fog jutni. A társaságnak 329 kocsija és 1166 darab lova van. Mint a közrebocsátott évi je­lentésben olvasható, a társaság által épített helyi ér­dekű vasutak is kielégítő eredményt mutatnak fel. Az igazgatóság a társaság alkalmazottjai érdekében a nyugdíj-alapszabályok módosítását javasolja. * A főváros közegésségügye nem igen jó lá­bon áll. A kanyaró, a gyermekvilág réme, még min­dig uralkodik, bár a betegedési esetek kissé csökken­tek. E hó 2-ától 9-éig újra 199 kanyaró­eset fordult elő, 31-gyel kevesebb, mint az előző héten. A halálo­zási viszonyok azonban nem kedvezőtlenek: a múlt héten 289 ember halt meg és 365 gyermek született a születési többlet tehát 76. Ez év 14 hetében össze­sen 4800 gyermek született, 4638 személy halt meg és így 170 a születési többlet. * A sógorasszony, Lázárné szül. Poór Anna asszony, kinek a lovag-utcában értékes háza van, már vagy tizenöt éve távol, Klosterneuburgban él. Háza gondviselését sógornőjére, Poór Károlynéra bízta. Hosszas távollétét Poórné és ennek veje, Ada­­movics János, furfangosan kieszelt csalásra használ­ták föl. Azon kezdték, hogy Adamovics, kinek Új­pesten gőzmalma van, vagyonosabb kereskedői kö­rökben, családoknál is úgy mutatta be anyósát, mint Lázárné háztulajdonosnőt. Mindig többen-többen is­merték e néven, sőt a lovag­ utcai házban is már min­denki csak a tulajdonosnőnek ismerte. Ekkor előké­szítvén a tért, kölcsönöket kezdtek fölszedni egyesek­től és pénzintézetektől, ezek közt a fővárosi egyesült takarékpénztártól, hol váltóra, hol bekeblezésre. Semmi akadályra sem találtak, mert a vagyonos ház­tulajdonosnő irta alá a váltókat s akárhány tisztes tanút kaptak, kik az ismeretség révén jóhiszeműleg teljesítették azt a formaságot, hogy a háztulajdonosnő személyazonosságát bizonyították. Ily módon körül­belül 40,000 frtot szedtek föl s még folytatták volna a csalást, ha egyik úri­ember, ki szintén mint sze­mélyazonosságot bizonyító tanú szerepelt, nyomára nem jön, hogy a­kit ő Lázárnénak és háztulajdonos­nőnek ismert, az Poórné és csak házfelügyelőnő. Azon­nal jelentést tett a rendőrségnél, mely Adamovics Jánost és Poórnét letartóztatta. Adamovics azzal próbált védekezni, hogy Lázárné, az igazi háztulaj­donosnő, meghatalmazta őt ilyenféle manipulációkra. A táviró napjaiban ez a védekezés persze nem tart­hatott sokáig, mert a Klosterneuburgba intézett kér­désre mihamar megjött a távirati hivatalos válasz, hogy Lázárné semmit sem tudott e kölcsönökről s nem hatalmazott meg senkit, hogy nevében adóssá­got csináljon. A sógorasszonyt és vejét tehát átadják az ügyészségnek. * Sikkasztó postafőnök, Drach Ferenc érsek­­újvári volt­ postafőnök és tartalékos főhadnagy ellen több rendbeli postasikkasztás és pénzes levél kifosz­tás miatt emeltek vádat. Midőn sikkasztásainak nyo­mára jutottak, Drach öngyilkosságot kísérelt meg és súlyos sérülést is szenvedett, de később felépült. A sikkasztó postafőnökre a pozsonyi törvényszék súlyos büntetést szabott, melyet azonban a kir. tábla más minősítéssel három évi fegyházra szállított le. A kú­ria tegnap két évi fegyházban állapította meg a vád­lott végérvényes büntetését. * Rövid hírek. A képviselőház jövő kedden a naszódvidéki erdőkre vonatkozó törvényjavaslatok tár­gyalását kezdi meg, aztán egyéb kisebb javaslatok kerül­nek napi­rendre addig, míg a bizottságok a királyi tábla szétosztásáról szóló törvényjavaslatról beterjeszthetik jelentésöket.­­ A honvédségi törvény végrehajtása iránt a honvédelmi miniszter már kiadta a rendeletet, ezentúl nincsenek féldandárok, hanem honvéd-gyalogezredek s a szabadságolt állományú tisztek tartalékos tiszteknek neveztetnek.­­ A Szent Imre-egylet ma este félhétkor saját helyiségében ülést tart s felolvassák Valde Gama marquisnak 1848-ban »Egyház és forradalom« cimmel elmondott beszédét, melyet a gróf Zichy János fordított le. — A belügyminiszter megerősítette a nagy­körúti villamos vasútra vonatkozó szerződést s igy az engedélyokmány kiadása rövid idő alatt megtörtén­hetik. — Az Újépület kisajátítása céljából még tavaly elrendelték a hivatalos becslést, de a kinevezett becsü­sök ezt máig sem teljesitették s a budapesti törvény­szék legutóbb már megtagadta a további halasztást és kívánja a késedelem igazolását. — Elhunyt Budapesten Déry Józsefné szül. Szabó Anna asszony, posta- és távirótiszt neje, élete 23-dik évében s temetése tegnap délután ment véghez. — A »Fonciére« biztositó társaság igazgatósága 5°/0 osztalék kifizetését fogja a közgyű­lésnek ajánlani. — Gyermek-előadás lesz jövő vasárnap a városligeti színkörben s a »Hófehérke« című varázsrege kerül színre. — A kir. tábla fegyelmi tanácsa hivatali kötelesség megszegése miatt feddésre ítélte Dingha Árpád nyitrai aljárásbirót, ki a neki kiosztott ügydara­bokat több havi, sőt egy évi késedelemmel intézte el. 739 Vidék. ** Szegedi nők kézimunkái. A szeged-bel­városi templom restaurálásához gyöngéd női kezek is hozzá fognak járulni. A nagy díszszel helyreállítandó templom oltárainak fölszereléséhez 16 oltárpárnát és 8 oltártemítőt Szeged hölgyei fognak készíteni. Az ügyet Szabados János helyettes polgármester fölké­résére a nőegylet lelkes elnöknője, özv. Wéber Györgyné úrnő vette kezébe, ki a hölgyeket már leg­közelebb össze fogja hívni, hogy a kivitel és a munka fölos­ztása tekintetében értekezzenek. Oltárpárnák ké­szítésére már eddig is több úrhölgy vállalkozott, kü­lönösen a főoltár párnáit és térítőjét kívánják a höl­gyek kiváló diszszel előállítani. Szeged hölgyeinek vallásossága és nemes föllendülése bizonyára ver­seny tárgyává fogja tenni a közreműködést, melyet mindenki keresve keres. És igy legméltóbb befejezést nyer a belvárosi templom restaurációja a női tündér­ul­jak által., ** Üdvözlés és elismerés. Nagyvárad városa törvényhatóságának közgyűlése Rádl Ödön bizottsági tag indítványára feliratilag üdvözölte az új miniszterelnököt és minisztertársait. Biztosítja az új kormányt a város készséges támogatásáról. A közgyűlés élénk éljenzéssel fogadta Rádl amaz indít­ványát, hogy Tisza Kálmánnak visszalépése alkal­mából 15 év alatt kifejtett, nagy horderejű állam­­férfiúi és honfiúi működéséért a város közönsége ne­vében feliratilag benső elismerést és hálás bizalmat szavazzanak. ** Főispán a leányiskolában. Gróf Majláth György főispán, ki nagy figyelmet fordít megyéje műveltségi állapotaira, a napokban meglátogatta az esztergom-vizivárosi leányiskolát, mely apácák veze­tése alatt áll. A leányiskola egyike a legrégibbeknek az országban és kitűnő hírben áll. A főispán tüzete­sen megszemlélte az intézet helyiségeit, megnézte a növendékek kézimunkáit és rajzait s végül meghall­gatta rögtönzött szavalati és zene-előadásukat. Távo­zása előtt teljes elismerését nyilvánitá a főnöknő, Remigia nővér előtt. Neje nevében pedig 50 forintot adott át az intézet templomára. ** A volt­ államtitkár nyilatkozata. Tibád Antal belügyi volt­ államtitkár, mint említettük, meglátogatta választókerületét s tiszteletére Székely- Udvarhelytt lakomát rendeztek. Török Albert alis­pán mondott felköszöntőt Tibádra, ki aztán rövid beszédet mondott, mely most egy kis találgatásra ad okot politikai körökben. A volt­ államtitkár ki­jelente, hogy vagy állását, vagy elveit föl kellett adnia, ő tehát állását hagyta el és elveit tartotta meg, mert a hatalmat nem azért akarta leírni, hogy ragyogjon, hanem hogy a közjónak használjon. Ez újabb felszó­lalásban a szabadelvű eszméknek a középosztály ál­tal való diadalra juttatását hangoztatta s Szilágyi Dezsőt éltette, mint ez eszme személyesitőjét. — Egyik nagy lap sajnálja, hogy Tibád Antal nem mondta meg világosabban, melyek azok az elvek, melyeknek feláldozását kívánták tőle, mert a köz­­igazgatási reformok kodifikálásával, hir szerint, to­vábbra is Tibád Antal van megbízva. ** A debreceni kaszinó derék egyesület, áldoz irodalmi és művészeti célokra is. Közgyűlése minap volt, Karap Mór elnöklete alatt. Tagjainak száma 401, vagyona 13,700 frt 30 kr. A tavalyi bevétel 10,237 frt 6 kr, a kiadás 8925 frt 5 kr volt s igy 1312 frt 1 krra ment a pénztári maradvány. Az egy­let könyvtára 2220 kötetből áll, járatott 30 magyar, nyolc német és két francia lapot, melyekre összesen 502 frt 62 krt költött. A Kazinczy-alapitvány tőkéje 3296 frt 15 fr, miből a főiskolánál pályadijakra 150 frtot adtak ki. A Boka Károlynak emelt síremlék költségeiből fenmaradt 69 frtot addig kamatoztatják, mig 100 frtra nem nő s akkor a zenedénél helyezik el »Boka Károly-alapitvány« név alatt. ** Hymen, Tiszafüreden Sárközy Gedeon debreceni kereskedő jegyet váltott Pásztor Irén kis­asszonynyal, Pásztor Béla földbirtokos leányával — — Pankotán Réz J­ózsef dévai kir. mérnök elje­gyezte Holmajer Vilma kisasszonyt, özv. Holmajer- Izsaáky Julia földbirtokosnő leányát. — Szamos­­ujvártt Gálffy Ferenc vasúti tisztviselő jegyet váltott Bartalis Erzsébet kisasszonynyal, Bartalis Miklós ref. lelkész leányával. ** A püspöki vagyon átadása. A Csanádi püspökség vagyonának átadását csütörtökön kezdték meg. Jelen voltak Dessewffy püspök képvise­letében Jekelfalussy Lajos miniszteri tanácsos, a püs­pök rokona és Rytka kassai ügyvéd, a közoktatási minisztérium részéről Rédly Sándor, a káptalan ré­széről Dobó Miklós és Speth Károly kanonokok. A bizottság ezúttal megvizsgálta a püspöki palota res­taurálására vonatkozólag Reitter építész által kidol­gozott terveket, melyeknek végrehajtása 30.000 fo­rintot fog igényelni. Mivel azonban az új püspök már május végén ünnepélyesen bevonul székhelyére, egye­lőre csak a legszükségesebb tatarozásokat végzik a palotán. Az átvételi bizottság tiszteletére Németh József felszentelt püspök ebédet adott. ** A kecskeméti affaire tárgyában most fo­lyik a vizsgálat egy vegyes bizottság előtt, a kecske­méti Rudolf-kaszárnyában. A vegyes bizottság össze­hívását a polgármester kívánta, a budapesti hadtest­parancsnokság kijelente, hogy nincs kifogása , hogy a bizottság katonai tagjai csütörtökön Kecskemétre érkeznek. A bizottság tagjai polgári részről Bodrossy törvényszéki bíró, Horváth Béla kir. ü­gyész és Bre­­zanóczy törvényszéki jegyző, katonai részről pedig két auditor és az ottani ezred egy tisztje. Csütörtökön délután a bizottság csakugyan meg is alakult és azonnal megkezdő a vizsgálatot. Először gróf Csáky tiszthelyettest, azután Behr Dezsőt hallgatták ki. Ma a tanukra kerül a sor. Behr 18 tanút nevezett meg, kik a gróf és Behr közt lefolyt jelenetet végig­nézték s látták, mikor a tiszthelyettes megfutamo­dott. Tegnap Behr a jelenet előzményeit is elmondta, azután áttért a véres szcénára. A fontosabb tanuk Schinder Károly, ki fölvette a Csáky sapkáját, me­lyet Behr ütött le a botjával, továbbá Sebastian tör­vényszéki biró és Füvessy, Bakos és Csillagh kecs­keméti polgárok, kik mindannyian látták, mikor Csáky elfutott a színhelyről. Gróf Csáky azt igyek­szik kimutatni, hogy volt oka Behrt inzultálni. — A képviselőháznak a szünet utáni első ülésén, hir sze­rint, a kecskeméti képviselők egyike interpellálni fog ez ügyben. Ha Ugrón Gáb­or nem jelenhetnék meg az első ülésre, dr. Horváth Ádám fog interpellálni. A kinos affaire további lefolyása iránt Kecskeméten az egész lakosság körében élénk az érdeklődés. ** Elektrolyt-réz. E névvel azt a tiszta rezet jelölik meg, melyet ezüsttartalmu ércekből elektro­mos áram segélyével nyernek. Most a felső magyar­­országi bányaegyesület István-hutárában, Szepes­­megyében olvasztó műhelyt létesített, melyben az említett rendszer szerint nyerik a tiszta rezet. E mű­helyt az igazgatótanács jövő hétfőn nyitja meg a bányahatóság jelenlétében. Szakkörökben e műhely létesülése élénk érdeklődést keltett, mert hazánkban villamos áram segélyével még nem állítottak elő ezüstartalmú ércekből tiszta rezet és ezüstöt. Az ösz­­szes gépek hazánkban készültek, az áramfejlesztő gépek a Ganz-féle gyárban. ** A pozsonyi dinamit-lopás összefüggésben látszott lenni a bécsi zavargásokkal, sőt ily értelem­ben magyarázták is. De most a pozsonyi rendőrség, megnyugtatásul kijelenti, hogy a lopott dinamit gyenge minőségű, legfeljebb földrészlet robbantására alkal­mas. Tolvaja alkalmasint valami kőbányában akarja értékesíteni. ** A kivándorlás Romániába nem szűnik az erdélyi oláh falukból. Bizonyos, hogy a már többször

Next