Fővárosi Lapok, 1890. szeptember (27. évfolyam, 241-269. szám)
1890-09-01 / 241. szám
laka alatt a református főiskola dalkara énekelt. A plébánia kegyura, herceg Windischgrätz annyira megszerette, hogy mindennapos vendége lett. Sőt újszülött fiacskája keresztelésére is elhívta Galíciába. Mint kassai kanonok, Bubics jobb keze s az egyházmegye sorsának intézője len. Élénk tanügyi tevékenységet fejtett ki, a felső-magyarországi múzeumegyletnek elnöke s a felvidéki magyar közművelődési egyletnek választmányi tagja lett. Mint orsz. képviselőt általán szerették, mit legjobban bizonyít az, hogy midőn püspökké kinevezése megtörtént, egy papképviselő, kit benső barátság és régi ismeretség köt Desewffyhez, az irigység hangján sóhajtott föl a Ház folyosóján: »Boldog Csanádiak!« s örömsugárzó arccal újságolta, a hírt. Ilyen férfi fogja nem sokára elfoglalni Gellért püspök székét. Hazai irodalom, művészet. * Az »Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és képben« című néprajzi vállalatnak Magyarországot tárgyaló része második kötetéből megjelent a 16-dik füzet. Mikszáth Kálmán cikke Szegedről, Szentkláray Jenőé Temesvárról és vidékéről (megkezdve) a legélvezetesebb olvasmányok. Szegedhez számos illusztráció készült. Greguss Imre a nagy árvíz idejéből örökített meg néhány jelenetet, így ő felsége látogatását a szegedi vár bástyáján. Háry Gyula a mai Szeged főbb épületeit rajzolta le, melyek igazolják, hogy Szeged szebb mint volt. Pataky László a legújabbbat, a Tisza Lajos-körút artézi kútját vetette papírra és kofák csoportját. Temesvár lerombolandó vársáncait Háry Gyula, a városligetet a Béga-csatornára néző oldallal Spányi Béla rajzolta a cikkhez, Írás és képek különösen Szegedhez készültek nagy szeretettel. * Ibsenest. A »Kisértetek«, Ibsen drámája, a múlt héten másodszor is színre került Nagyvára- Aton, igen szépszámú közönség előtt. Ez már egymagában is eléggé bizonyítja a darab és előadás sikerét. Különben Ivánfi Jenőnek Osvald olyan alakítása, hogy műsoron tartja ezt a híres, sokat vitatott darabot. * Apróbb hírek. Mikszáth Kálmán egy humoros rajzát közli a drezdai »Magazin«, Kohut Adolf fordításában s »Aus meiner Advokatenzeit« címmel. — A népszínházban mától kezdve az előadások este 7 órakor kezdődnek. — A városligeti arénában mától péntekig rendezik a népies előadásokat, mélyen leszállított árak mellett. — A rákospalotai színkörben, a társulat alsóbbrendű tagjai javára, holnap az »Uzsai gyöngy«-öt adják elő, a budai színkör elsőrendű tagjai közreműködésével. Fővárosi hírek. * Gyászlobogó leng ismét az akadémián, a magyar tudomány nagy veszteségét jelzi: dr. Szabó Károly történettudósunk tegnap meghalt. A magyar történelmi irodalom egyik kiváló jelesét gyászolja az elhunytban, kinek főkép a magyar vezérek korára vonatkozó buvárlatai és művei alapvető fontosságúak. Az Árpádok kora történetének ő volt legalaposabb ismerője. Számos becses munka fogja fentartani nevét, melyet mint a kolozsvári egyetem tanára is tiszteltté tett. Az akadémia már 1858-ban megválasztotta levelező, 1871-ben pedig rendes tagnak. A késő éjjel érkezett távirat csak röviden jelenti a jeles tudósnak Kolozsvárit tegnap délután bekövetkezett halálát, mely annál fájdalmasabban hatott, mert bár az elköltözött már hosszabb idő óta komoly betegséggel küzdött, a katasztrófa közelségét tisztelői nem akarták hinni. A ravatalnál annál nagyobb megilletődéssel kívánnak áldást a kitűnő férfiú emlékére! * A kormányelnök már szeptember 9-ikén érkezik Nagyváradra, hogy jelen legyen ő felsége megérkezésénél, illetőleg fogadtatásánál. Szeptember 11-én Székelyhidon fog tartózkodni a kormányelnök és 12-én Debrecenben lesz jelen a királylátogatás alkalmával. Onnét elmegy Aradra a kiállítást megtekintendő, majd leutazik a Vaskapuhoz, hogy megnézze a szabályozási munkálatok megkezdését s viszszamenet Herkulesfürdőben fog egy-két napig tartózkodni. * Lóverseny-sport. A budapesti nyári lóversenyek még alig értek véget, már kezdődik az őszi futtatások sora. Tegnap volt Sopronyban az első s ma lesz a második futtatás, jövő vasárnap pedig már megnyílik Bécsben az őszi meeting, mely tizenkét napra fog terjedni, de három heti megszakítással, mely alatt a budapesti őszi lóversenyek fognak véghez menni. Ezeknek első napja szeptember 25-én lesz, az utolsó október 12 én. Még előbb, szeptember 20-án és 21-én, tartják meg a nagyváradi futtatásokat. A már megtartott versenyek adataiból följegyezzük, hogy az idei magyar győztes lovak élén »Aspirant« áll 41,090 frt nyereménynyel; utána következnek »Lord Ernest« 31,950 írttal, »Prado« 24,105 írttal, »Micsoda« 21,000 írttal és »Villám« 20,962x/2 írttal. »Lord Ernest«-et legközelebb Angliába viszik, hogy ott néhány versenyben részt vegyen. * Alapítvány: Schreiber Ignác m., kir. kereskedelmi tanácsos, nagybirtokos és győri nagykereskedő, Mária Valéria főhercegnő egybekelése alkalmából saját és neje nevére 2000 frtot adott a vörös kereszt-egylet Erzsébet-kórházában alapítandó két ágyra. Ugyanakkor 200 frtot küldött a győri vöröskereszt egyleti választmány pénztárába. A központi igazgatóság e nagylelkű adományt az Erzsébet-kórház márványtábláján megörökíti. Az egylet legmelegebb háláját és elismerését tolmácsolja. * A tanszerkiállítás tegnap délután 16-kor zárult be. Jelen voltak: gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszter és Berzeviczy Albert államtitkár is. A minisztert Péterffy Sándor üdvözölte s egyúttal az egyetemes tanitógyűlés nevében köszönetet mondott a miniszternek erkölcsi támogatásáért. * Személyi hirek. Wekerle Sándor pénzügyminiszter, bőségesen folyván be az államjövedelmek, tíz millió forintot bocsátott a budapesti pénzintézetek rendelkezésére, nagyot könnyítve ezzel a pénzviszonyokon.Küchler Sebők, a karánsebesi törvényszék elnöke s bírói karunk egyik érdemes veteránja, ki közel félszázad óta szolgál, nyugalmaztatásáért folyamodott. — Haynald Lajos bibornok-érsek messzi földről kapott névnapi üdvözlést : Menyhárt László és Czimmermann István afrikai magyar hittérítők küldtek neki üdvözlő levelet Lourenzo-Marquesből. — Báró Splényiné- Blaha Lujza asszony szombaton visszaérkezett fővárosunkba. — Erdélyi Gyula ismert beszélyíre tegnapelőtt a krisztinavárosi templomban tartotta esküvőjét Róza Róza kisasszonynyal. * Lelkészek ünnepei. Beiktató volt az egyik, jubiláns a másik. A budai Szt.Zsigmond-kápolnában tegnap ünnepélyesen iktatták be Vézinger Károly kir. palotai plébánost. A feldíszített kápolnában nagyszámú és díszes közönség jelent meg. Ott voltak a királyi palota tisztviselői is, élükön Szupp várkapitánynyal. A beiktatási szertartás, melyet Bogisich Mihály prépost, budavári esperes-plébános végzett, »Veni sancte«-val kezdődött, mely után a prépost bemutatta a híveknek az uj plébánost, ki Budán, a Vízivárosban született, jelenleg negyvenöt éves s hosszabb ideig káplánoskodott a Józsefvárosban, a belvárosban és Tabánban. Miután dr. Vargha Dezső főszentszéki jegyző felolvasta a királyi kinevezési oklevelet, az új plébános letette a hitvallást. Erre Bogisich prépost emelkedett szellemű beszéd kíséretében adta át Vézingernek az evangéliumot, a kápolna kulcsait és a szentelt olajat, figyelmeztetve őt a szent jobb őrzéséből reá háruló kötelességekre. Végül megáldotta a plébánost, ki a király ő felsége, Simor János bibornok-hercegprímás és Bogisich prépost iránti hálájának adott kifejezést s azutánegyházi szónoklatot mondott. A beszéd befejeztével nagymisét celebrált. A ferencvárosi templomban Kurz Vilmos plébános ülte meg negyedszázados jubileumát. Ez alkalomból a ferencvárosi templomban délelőtt 10 órakor ünnepi istentiszteletet tartottak, melyen nagyszámú hívő vett részt. A templomot feldíszíték, a bejáratot zöld gályákkal és virággal ékesítették, úgyszintén a belső részt is cserfalevelekből és virágokból font koszorúkkal s déli növényekkel diszítették. A nagy zenés mise, melyet a jubiláns mondott nagy papi segédlet mellett, délelőtt 10 órakor kezdődött. A mise alatt hat ferencvárosi polgár sorakozott az oltár két oldalánál, kezükben égő gyertyákkal. A templomi kar Hanisch Nép. János »Te deum«-át énekelte, ezután pedig Hanisch nagy miséjét adta elő a vegyes kar. A mise betétéül Bogisich Mihály prépost budavári plébánosnak egy régi Mária-énekét, Sainti-Saens »Inviolata«-ját és Saar Lajos » salulutaris hostia« kezdetű énekét adták, melyben a magánrészt Jakabné Etelka úrnő énekelte. Jelen volt az istentiszteleten a 9-dik kerületi elöljáróság testületileg, dr. Czobor Béla, a Szt.Vincéről nevezett apácák s a Ranolder-intézet apácái növendékekkel, a Máriatestvérek sat. Mise után a jubiláns emelkedett szellemű szent beszédet mondott. * Rövid hirek. A nemzeti muzeum könyvtárát ma újra megnyitják, úgy szintén az akadémiáét is. — A kegyesrendiek kápolnájában tegnap nagy számú közönség jelenlétében ülték meg a rend alapitójának, kalazanti szent Józsefnek emlékünnepét. Kanovics Béla józsefvárosi esperes-lelkész mondott szentbeszédet, aztán nagymisét. — Az időjelző intézetek jóslása szerint a legközelebbi napokra szeles, hűvös időjárás várható. — A bazilika-sorsjegyek tizenegyedik húzása ma délután három órakor lesz a közoktatásügyi minisztérium tanácstermében. — A Fodor-féle vívóterem tegnap délben sokak jelenlétében nyílt meg, a tőrvívást Micheaux Gyula párisi vívómester tanítja. — A hivatalos lap tudatja, hogy az olasz vasutak által közvetítendő s három kilogramm súlyt vagy ezer frank értéket meghaladó avagy terjedelmes postacsomagok számára az olasz vasútra nézve új, az eddigieknél részben olcsóbb dijak lépnek életbe s ilyen csomagok 200 frzig utánvétellel is terhelhetők. — A 1771 budapesti munkáskörben beszéddel, szavalatokkal ülték meg Lassalle halálának évfordulóját, az ünnepélynél azonban nem voltak valami sokan jelen. — A villamos vasút néhány ellenőrét egy Stein nevű vendéglős meg akarta vesztegetni, hogy hunyjanak szemet, ha a kocsivezetők, köztök az ő fia, már elhasznált jegyeket másodszor is eladnak , de az ellenőrök följelentették a dolgot s az ügy már a bíróságnál van. Vidék. ** Készülődés Székelyhidon. Székelyhidra és környékére mától kezdve a naponként számos vonat szállítja a temérdek katonaságot. Az egész vidéken nagyban készülődnek a király ő felsége és a többi előkelő vendégek méltó fogadására. A vasútállomási épületeket, különösen Diószegen és Székelyhidon, díszítik, javítják s a vendégek részére a ki- és beszállásra külön pavilonokkal látják el. Mindenütt, a merre a hadgyakorlatok lesznek, igazítják az utakat s számos hidat egészen újonnan építettek. Négy diszkaput is állítanak fel s a gróf Stubenberg-kastélyhoz, őfelsége lakhelyéhez vezető dombos utat alapjából újonnan készítik. A király lakosztályában serényen dolgoznak. Tulajdonosa átköltözött egy gazdatisztje házába. Legközelebb 24 ló és nyolc udvari kocsi is érkezik oda. Az udvar kibérelte ezer forinton a kaszinót és a fürdőt is, hol a marsall-táblát fogják tartani. Klobusitzky Béla monospetri kastélyában Albrecht főherceg fog lakni. Ott lesz báró Beck táborszernagy, vezérkari főnök is és a vezérkar. Diószegen gróf Zichy Ferenc kastélyában József főherceg fog megszállni. A kastély tőszomszédságában lévő plébániatemplomban e hó 14-én Schlauch Lőrinc püspök alkalmasint mond misét ő felsége és a főhercegek jelenlétében. Margiton hasonlókép folynak a készülődések. A környék értelmisége igazi magyaros vendégszeretettel várja a vendégeket. Számosan díjtalanul ajánlották fel lakásaikat az előkelő vendégeknek, pedig nincs az a zug, melyre ne akadna e hó 10—16-ára a sógorság, ismerősök, jó barátok soraiból temérdek aspiráns. ** Bucsú-meeting. Sopronyban tegnap volt a lóversenyek első napja s ma lesz a második s egyelőre utolsó nemcsak ez évre, hanem hosszú időre. A sopronyi versenypályát, mely tizenhét éven át virágzott, a bécsi jockey-klub támogatta, de a totalisateur megrendszabályozása következtében e klub nem segélyezheti többé a régi módon a vidéki pályákat s igy a sopronyi is megszűnik, ha csak a magyar lovaregylet föl nem karolja. A tegnapi futtatásnál igen nagy közönség volt jelen s különösen a kétévesek 10,000 frankos dijáért folyt verseny keltett élénk érdeklődést. E jelentékeny díjat a Col. Anthony »Gigerl«-je nyerte, második a báró Springer Gusztáv »Orvis-je lett. Az 1000 frtos Festetics-díjat a Col. Anthony »Blackberry«je, a 3000 frankos dijat gróf Esterházy Miklós »Puppenfee«-je, az 1000 forintos Ilona-díjat Col. Anthony »Orphan«-ja nyerte. A gátversenyben (1000 frt) gróf Esterházy Miklós »Notabene«-je, az 1500 forintos Erdődy akadályversenyben pedig gr. Kinsky Zdenko »Schönbrunn«-ja érkezett elsőnek. ** Hymen, Lugoson dr. Katona Béla királyi ügyész jegyet váltott Bésán Kornélia kisaszszonynyal, Bésán Mihály királyi közjegyző leányával. Gödöllőn Máthé Béla magyar államvasuti tisztviselő eljegyezte Mayer Hana kisasszonyt, Mayer Rikhard magyar államvasuti igazgatósági tisztviselő leányát. ** A kolozsvári pártgyűlés. Az erdélyrészi függetlenségi párt tegnap tartotta Kolozsvárit gyűlését. Közönség nagy számmal volt jelen, sokan a vidékről is, az orsz. képviselők közül pedig :Bartha Miklós, Hoitsy Pál, Molnár József, Ugrón Ákos és Győrffy Gyula. Ugrón Gábor, kinek tiszteletére a megelőző este fáklyászene is volt, nagy beszédet mondott, melyben azt fejtegeté, hogy ő nem új programmot hirdet, mert az 1848-diki törvényhozás kimondta az önálló magyar külügyet és hadügyet; az 1867-diki kiegyezést nem csinálták kellő óvatossággal; törekedni kell, hogy a magyar nemzet szabad legyen és független. De az alap és sarkpont a personal-unio sa 48-as irányt meg kell tisztítani a 49-estől. Ugrón élesen polemizált Herman Ottó és azok ellen, kik nem merik nyíltan megvallani irányukat, mert félnek a magyar nép józanságától; ez évben meg akarták ünnepelni ápril .14-dikét s dr. Károlyi Gábor lett volna az elnök, Ábrányi Emil ígért verset. Ugrón és Irányi megakadályozták a tüntetést Fejtegette Ugrón azt ist, hogy a delegációt, bár helytelen itézmény, egy ideig az ellenzék is kénytelen volna megtartani s a külügy, hadügy önállósítása csak fokozatosan történhetik meg. Végül indítványozta, mondják ki, hogy az erdélyrészi függetlenségi párt a personalunió alapján áll s fentartja 1881-diki programmját, a szervezkedést pedig megyénként és városonként mielőbb megkezdi. A javaslatot éljenzéssel fogadták el. Azután Bartha Miklós beszélt a közigazgatás államosítása ellen, indítványozva, hogy keressenek érintkezést a más pártbeli municipalistákkal. Ezt *