Fővárosi Lapok, 1891. február (28. évfolyam, 32-58. szám)
1891-02-01 / 32. szám
Fiam emléke. Behavazott néma kertben Al a vándor háza, Sötét ablak, havas eresz, Kapuja bezárva. Kandallóban tűz nem pattog, Kém ketyeg az óra, Kongó termek sötétsége Kibámul a hóra. Meg megfogom a kilincset S eleresztem újra, Mért is érzem szivemet oly Szörnyen elszorulva ? Boldog tanyám, kedves házam, El vagy te hagyatva! Elszármazott az a család, Mely faladat lakta. Mint a tolvaj , körül járlak, Ablaknál megállók, S visszanéző lelki szemmel El a múltba szállók : Itt született, e szobában, Anna fényes éjjel, Itt tekintett maga körül Gyönyörű szemével. Emitt lépett legelőször, Bű karoktól óva, Gagyogó kis piros ajkát, Itt nyitotta szóra. S amott, amott van a szöglet, Hol kis ágya állott, Onnan, jaj a szörnyű éjnek, Fel mennyekbe szállott. Itt meg hosszú szőke hajjal Ruhában, fehérben, Kis kereszttel és virággal Parányi kezében, Kiterítve, kiterítve Szivem, lelkem álma. Nincsen házam ! El, el innen, El a nagy világba! Gróf Zichy Géza. --------------------- Egy szenzációs bűneset. (Elbeszélés.) Irta Karczag Vilmos. (Folytatás.) — No ezt nem hiszem. — Egyszerűen ő is csak olyan vak volt, mint sok más férj, a ki legutoljára Az uj intendáns. (Gr. Zichy Géza.) (K.) Ma fog az uj intendáns beköszönteni elébb a nemzeti színház, aztán az operaház személyzete előtt. Őszinte örömmel fogják üdvözölni annál inkább, mert mióta a két intézet fenáll, most fog legelőször kapujukon belépni olyan intendáns, ki a színművészet mind a két ágához nemcsak alaposan ért, hanem tehetségével, szeretetével és munkáival mind a kettőhöz tartozik is. A nemzeti színházban nem egy művét adták elő, köztük már igen fiatal korában »A frenolog« című valóban eredeti tartalmú vígjátékot, az operaházban pedig zeneműveket hallottunk tőle. Ekkér, mint széptanilag képzett és termelő költő, egyaránt a drámáé és az operáé. De épen azért, mert tisztában van a feladat nehézségeivel, nem is hamar határozta el magát arra, hogy a két színház vezetését átvegye. Körülbelül három hónapja már annak, hogy midőn e nehéz, exponált, embernyevő állás betöltésére felszóliták, egy régi író barátjának, kivel e kérdésben eszmét cserélt, azt írta: »Minden intendáns mosolyogva lépte át az operaház küszöbét; én lennék tán a legelső, ki igen komolyan tenném lábamat e küszöbre s nem azzal a meggyőződéssel, hogy mindennek sikerülnie kell. A siker kétséges, mert a viszonyok súlyosak. Roppant munka, önuralom és szerencse kell ahhoz, hogy az operaházból magas színvonalú műintézet lehessen. Négy primadonnával szeretnék ez intézetbe lépni, négy isteni hölgygyel: szerencsével, igazságossággal, bizalommal és lelkesedéssel.« Ezek közül kettő meg van már egyéni természetében : az igazságosság és lelkesedés. Az egyikkel meg fogja nyerni, a másikkal jókedvű munkára serkenti a személyzetet. Azt hisszük, hogy midőn a föladatot több heti megfontolás után elvállalta, megnyerte azt a bizalmat is, melylyel a személyzetre, a közönségre és a sajtóra támaszkodhatik. Csak a negyedik »primadonna« : a szerencse az, mely már külső körülményektől, sokszor esetlegektől függ s néha a lebuzgóbb igyekezet mellett sem érhető el; de bizonyos mértékig, mint a komoly, tervszerű, következetes munka természetes gyümölcse, ez is biztosítható. Példa rá a nemzeti színház helyes munkássága. Azt az intézetet újabb időkben is sok veszteség érte. Igen jeles, alig pótolható tagjai hunytak el, hogy csak egyet említsünk: Halmi, elsőrendű, maguk nemében fölülmúlhatlan művésznők tevékenysége elé vetett vagy korlátot vagy véget a haladó idő, (hisz épen tegnap is volt egy ilyen búcsúzó jubileum;) a sorból kidőltek helyét nem lehet egyhamar betölteni, mert a dráma nem toborozhat külföldről, mint az opera, csak a színi iskola és néhány magyar színpad adhat neki új erőket, melyek közül a legjobbaknak is sokáig kell fejlődniük, nőniek, és mégis — helyes vezetés és jó felhasználás, kapkodás nélküli céltudatosság mellett, a nemzeti színház folyvást virágzik, a miben voltakép annyi a szerencse, hogy van oda termett igazgatója. És ez szerencse az új intendánsnak is, mert — mint levele mutatja — csupán az operaház az, mely neki gondot és töprengést okozott, midőn az intézetek átvételére felszólították. És az operaháznak is mindenekelőtt azt a szerencsét óhajthatjuk, hogy hasonlag oda termett műigazgatót kaphasson. Természetes, ha ilyet kaphatott volna pár évvel ezelőtt, akkor valóban meg is szűnhetnék az intendánsi állás szüksége, mert két jól működő műigazgató mellett — amint mi ezt mindig vallottuk — a főfelügyelet és ellenőrzés könnyű szerrel, előnyösen lenne gyakorolható a kormány (kivált a közoktatásügyi minisztérium,) valamely jóízlésű és az ügy iránt mély érdeklődéssel bíró közege útján is. El kell azonban ismernünk hogy midőn csak az egyik műintézetnek van olyan mozgató főkereke, mely a fejlődést, haladást biztosítja, akkor még mindig szükség van intendánsra, de természetesen olyanra, aki teljesen szakértő, mert feladata ily helyzetben nem csupán a főfelügyelet és ellenőrzés, hanem a fogyatékos műigazgatás kiegészítése is, ami csak szakértés és az ügy iránti lelkesedés birtokában foganatosítható. Mivel ez a két jó tulajdonság gróf Zichy Gézában megvan, azért remélhetjük működésétől a legjobbat s üdvözölhetjük őt beköszöntése napján a legmelegebben. A dolgok állása és kényszere hozza magával, hogy csupán intendáns ő ma még csak a nemzeti színháznál lehet; ott elég, ha lelkiismeretes főfelügyelő lesz , de az operaházban egyszersmind egy kapkodás, egyoldalúság és szeszély nélküli komoly, következetes munkát kell meghonosítnia. Olyan intendánsunk már volt, ki művészeti tekintetben az operaház estéit érdekesekké, vonzókká, változatosakká tudta tenni, de olyan nagy áron, melyet a segélyező állam pénzviszonya nem birt volna el több esztendőn keresztül. Volt olyan is, ép a most távozó, ki kormánybiztosi erélylyel fogott hozzá a takarékosság érvényesítéséhez, de mivel az esti bevételek fokozása nélkül, folytonos redukciók által bírta ezt csak elérni, az intézet művészeti színvonala alászállt, amit egyedül maga nem vett észre, mivel általában a művészeti ügyek becslésében nincs jártassága. A törlő ön sikeresen dolgozott a kezében, s el kell ismerni, hogy utódjára sokkal rendezettebb pénzügyi helyzetet hagy, mint a minőt ő elődjétől átvett; de mert — mint már beköszöntő beszédében is férfias nyíltsággal maga bevallá:a művészetekhez nem ért: olyan csonka, hiányos személyzetet és alább szállt játékrendet hagy maga után, melyet nem kis munka lesz kiegészitni, vonzóvá tenni és magasabbra emelni. Egyoldalú, csupán pénzügyre tekintő vezetés épp oly . . . Vasárnap, 1891. február 1._____________32. szám._____________Huszonnyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: —■ A ____ Előfizetések —f=r?3 TIATTk DACiT T I1}A 1F H=k Egy03 szem 6 kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. küldendők! k^7.T::s J. vVilIlUöl LiirUJi tudja meg veszedelmét s néha meg se tudja. Olyan forma az édes, mint hogy a sötétben állók mindig látják azt, ami tűz körül a világosságban történik, de akik a tűzhöz legközelebb állanak, a körülöttök történtekről mit sem tudnak, mit se látnak meg. — Vájjon elitélik-e szegény Kerencseit? — Minden valószínűség szerint él. Úgy hallom, hogy a bűnjelek között van egy véres tőr is »K. L.« monogrammal. Mindenki tudja, hogy ez a Kerencsei tőre. — No, én csak azt az egyet mondhatom neked, hogy ha igaz a Kerencsei vallomása, ha csakugyan téves nyomokon haladt a vizsgálat, ha ő bízott neje hűségében, hitt annak a szerelmében, ha megsiratta elvesztését és áldotta emlékét, akkor az, amit a törvényszék a mai tárgyaláson annak a szegény embernek szívével, lelkével, agyával, érzelmeivel csinált, az valóságos állatkínzás. Erővel elhitetni akarni egy szerető férfiúval azt, hogy asszonyod, feleséged, hitvesed, a kinek lelke oltárod volt és a ki most lent porlad a sirban s mennybe szállt lelkével melletted őrködik sötét börtönöd magányában, — az a nő életében romlott volt, lelkében hamis, testében mételyes; megcsalta a világot s megcsalt téged is, mikor ölelt, mikor csókolt, mosolygott és hizelgett. — No, hát tisztelem azt a bíróságot, mely úgy akar büntetni, hogy még mielőtt kimondhatná a bűnöst s ítéletet hozhatna, már előbb mint valami vad középkori tigrisszivű inquizitor, kínzó kamrába hurcolja a vádlott lelkét s ott darabokra szakgatja, tépi irgalom nélkül, kíméletlenül._És no,ez sehogy se jól van így, s nagyon nagyon sajnálom azt a szegény agyonkínzott, meggyötört Kerencseit. Az éjjel nem fogok tudni aludni, annyi mindenféle gondolat háborog az agyamban. Imádkozni fogok azért a szegény emberért. * Körülbelől nyolc nap múlva izgatottan, arcomból kikelve jöttem haza kis feleségemhez. Az ajtót gyorsan rántottam fel s idegesen csaptam be magam után, úgy hogy a feleségem szótlan maradt ijedtében s némán, de kérdőleg tekint reám.. Csak pár másodperc múlva szólt: — Mi az ? Mi történt ? — Szörnyű dolgok történtek. Olvasd. Kabátom zsebéből hírlapot vontam elő s odaadtam, hogy olvassa. A harmadik kolumnára fordítottam. Ott volt leírva a szenzációs esemény. Feleségem mohón f elrémülve olvasta a következő hírlapi közleményt: »A hitves gyilkossági bűnperben, a Kerencsei Géza bűnperében szenzációs fordulat állott be, mely ép úgy meg fogja lepni az olvasókat, mint a mily meglepetést bírói körökben s magánál az illetékes törvényszéknél keltettek. Fájdalom azonban, a szenzációs fordulatok oly fájó eseményeket is szültek, melyek nemcsak városszerte, de az egész országban is, merre résztvevő szívek laknak, megdöbbenést és őszinte sajnálkozást fognak kelteni. Olvasóink tudják, hogy a Kerencsei ügyben a múlt héten megtartott végtárgyalást el kellett napolni, mert a vádlott a felhalmozott bűnjelek hallatára, melyek mind ellene látszottak szólani, ■— hirtelen rosszul lett, elvesztette eszméletét és azóta gondos ápolás mellett a börtön kórházában ápolják. Alig két napja, hogy annyira jobban érzi magát, hogy sétákat is tehet. A végtárgyalás folytatását e hó utolsó napjaira tervezte a törvényszék. Ma azonban, mint már említettük, meglepő fordulat állott be a hitves-gyilkossági perben. A kora reggeli órákban Bécsből érkező rendes személyvonattal egy 30-32 éves, csinos külsejű idegen érkezett városunkba. Bajusza, szakálla leborotválva s nagy, széles karimájú kalapot viselt fején. A 873-dik számú kétfogatú bérkocsiba ült s egyenesen a törvényszéki palotába hajtatott. A bérkocsis jó sebesen hajtott, mert az izgatott, különös külsejű ember láttára maga is zavarba jött és vagy valami detektivnek képzelte, vagy más nagyjelentőségű eseményt sejtett. A törvényszéknél az őr az éjjeli biztoshoz utasította s tágra nyílt szemekkel nézett utána. Gonosztevőnek, vagy őrültnek gondolta. Az idegen bénított az inspekciós tiszt szobájába. A tiszt úr felöltözködve szundikált egy kopott divánon ; az íróasztalon egy gyér petróleum-lámpa világított vöröses fényével. A zajra az ébren alvó biztos fel-