Fővárosi Lapok, 1891. február (28. évfolyam, 32-58. szám)

1891-02-01 / 32. szám

Ezt mondva zsebéből erős hámszarvasbőrből készült szíjat vett elő, melylyel magát szorosan az árbocfához csatolta. Hirtelen még egy nagy világosság támadt az égen. A hó megszűnt esni s a villámok sem cikáztak többé; azt lehetett hinni, hogy a vihar kidühöngte magát, de ez a szünet csak néhány percig tartott. Délkeletről északnak egy szélroham zúgott el s a föltámadt vihar újra, kétszeres erővel himbálta a hajót. A villámok vörösebbek lettek s oly gyorsan követték egymást, hogy a különben szürke ég egyszerre lángszint nyert, még a tenger hullámai is, midőn az »Északi sark« fedélzetére fölcsapódtak, ezernyi csillogó szikrát hánytak s oly titokzatos világosságot terjesztettek, mint ama fénybogarak, melyek nyáron a réteken ragyognak. A havat jeges eső követte; a golyónyi jég borzasztó zajt okozott esésekor. Alexis azonban megelégedett azzal, hogy kámzsáját fölhúzta a fejére, szőrmés sapkája fölé. Egyszerre, egy férfi, mászva közeledett felé. — Ki az ? — kérdezte Alexis meglepetve. — Jó barát, — válaszolta egy hang, melyről Alexis Ledru Henrikre ismert. — De, szerencsétlen ember, egy hullám könynyen lesodorhatja önt. — Biz ez majdnem megtörtént velem az imént, de most már mitől sem félek! S izmos kezével megragadott egy árbocról le-üggő vastag kötelet. — Mily különös gondolat vezette önt ide ily órában s ily borzasztó időben ? — Nem hiszi ön el, — viszonzá a vadász — ha azt mondom, hogy határozott kedvtelésem, arcomat kitartani a jégnek és hideg esőnek , de midőn arról értesültem, hogy ön itt egyedül van s vonakodik födél alá húzódni, azt gondoltam, nem lesz önnek kellemetlen, ha valakivel társaloghat. E pillanatban ismét óriási hab csapódott föl a fedélzetre, melynek egy villám fénye biborszint kölcsönzött. — Csak óvatosak legyünk! — mondta Alexis. A háborgó tenger magasra fölemelte a hajót, mintha annak vesztére esküdött volna s egy hatalmas hulláma amaz árbochoz csapódott, hol a két fiatal ember állt s mind a kettőt elborította habjával. Mikor a hullám elsimult, a vadász bámulva vette észre, hogy az az öv, mely társát az árbochoz szorította, elszakadt s a fiatal ember eltűnt kézzel? Ő maga pedig nem csüggedt egy percre sem, hanem neki fogott, hogy a balkezéből jobb kezet, sőt kezet csináljon. Nehéz, hosszú, kitartó munka volt ez, az erély próbája. Maga mondta egyszer, hogy makacs oroszlánnal viaskodott éveken át, de legyőzte. Pár év múlva tudott már az egy balkezével írni, öltözni, lovat hajtani, vadászni és aztán zongorázni is úgy, ahogy igen sok virtuóz két kézzel sem tud. Liszt mondta egyszer: az a fél kéz fölér hárommal. Aki a balkéz ily bámulatos megerősítését, művészeti specialitássá emelését végre tudta hajtani, az a legritkább példáját adta annak, hogy természetének erős tulajdonsága az erély és kitartás. Teljes bizalommal köszöntjük székfoglalása napján! Szathmáryné asszony jubileuma. A nemzeti színházban tegnap a pályatársak és a közönség meleg ovációkban részesíték a 40 évi, sikerekben gazdag működés után visszavonuló Szathmáryné asszonyt. Mind a két szívélyes búcsúztatásban ki volt fejezve a tisztelet és szeretet, melyet a művésznő magának a színháznál szerzett. A nemzeti színház tagjai fél 7-kor gyűltek össze a színpadon. Midőn a jubiláns művésznő körükben megjelent, hosszas éljenzés hangzott fel. Beniczky Ferenc kormánybiztos intézett hozzá beszédet, szerencsét kívánva a jubileumhoz, melyet azonban még nem óhajtana végleges búcsúnak. Ő maga is van már negyven esztendeje, hogy Szathmáryné aszony művészetében gyönyörködik. Reméli, hogy még ezután is lesz rá alkalma: ezzel átadta a nemzeti színház nemzeti színű szalagú babérkoszorúját. A pályatársak meleg búcsúszavát Mihályfi mondta el, mire Felekiné asszony átnyújta a személyzet emlékajándékát. Ez arany névjegy-tartó, nagy névjegy alakjában, melynek felhajtott szélére ez van vésve: »Üdvözölnek nemzeti színházi pályatársaid.« Megemlékezett a művésznőről a vidéki színészet is, melynek pályája kezdetén kitűnősége volt. Bényeg 227 Egy kiáltást lehetett hallani: — Egy ember a tengerbe esett! Ledra Henrik a hajó korlátjához futott, a hullámok felé hajolt s egy ugrással a tengerben volt. — Egy másik ember is a tengerbe esett! — kiáltott az őr. — A géppel hátrafelé ! Csónakot a tengerre ! A bödönöket le kell bocsátani! — kiáltotta Tőrrel kapitány harsány hangon. (Folyt. köv.) ^ Hazai irodalom, művészet. * »Budapesti Szemle.« Gyulai Pál folyóiratának februári száma nevezetes államférfius dolgozattal kezdődik, mely huszonhat évvel ezelőtt itt munka, mindamellett ismeretlen maradt egészen mostanig s noha ma már történelmi okmány, mégis folyvást bir időszerű becscsel is, mert az erdélyi románok tulköveteléseivel foglalkozik. Deák Ferenc bölcs dolgozata ez »Erdély uniójáról.« Mivel az uniót a Schmerling nagyszebeni tartománygyűlésén a román és szász képviselők (magyarok távollétében) semmisnek nyilvánították, az unió kérdése az alkotmányos kiegyezés egyik nagy nehézsége lett. E nehézség elhárítása végett Deák Ferenc a sajtó számára irta e dolgozatot, de Sennyey Pál tárnokmester tanácsára elállt attól, hogy közzé tegye, abban egyezve meg, hogy Mailáth György kancellár utján juttatják s az uralkodó kezébe. A becses mű ekkép ismeretlen maradt s újabb időben Kónyi Manó hiába kereste sokfelé a kéziratot, mígnem egy előkelő állású ismerősétől megkapta és most közzé teszi. Teljesen méltó munka ez a nemzet bölcséhez s mindenki nagy érdeklődéssel olvashatja. Az uj füzetben Reményi Antal befejezi »A hadi tengerészetről« irt történelmi vázlatát, Kúnos Ignác pedig »Kisázsiai török népregények« című, irodalmunkban egészen új tárgyú tanulmányt kezd meg, élénken ismertetve a török nép epikai maradványait rabló hősök és királyok vitéz kalandjairól. Jakabffy Ferenc budapesti »Emlékszobrainkról« s azok hibás elhelyezéséről mondja el nézeteit; az Andrássy-szobrot nem tartja az Andrássy-út végére valónak, inkább a Deák-térre az Anker-udvar előtt állítná föl, de nem kolosszális arányban ; különben pedig azt mondja, számára helyet csak akkor kellene keresni, ha a szobrászok elkészítik szabad akaratuk szerinti pályaműveiket. Igen, de a szobrászok meg azt tartják, hogy jó mintát csak akkor csinálhatnak, ha előre tudják, hogy hová kerül a szobruk. A füzetben a szépirodalmat Csiky Gergely nagyon érdekesen fejlődő regényének, »Az atyafiak«-nak folytatása képviseli, gróf Zichy Gézának négy darabból álló, »Fiam emléke« című megható verssorozatával együtt, melyből egyet mai számunk élén közlünk. »A vallás dolgában« 1848-ban alkotott István iroda-igazgató nyujta át, elismerő szavak ki-séretében, az orsz. magyar szinész-egyesület koszorúját. A kolozsvári színház ezüst babérkoszorút küldött, arany szalaggal, melyet nevében Zilahi Gyula nyújtott át. Rátonyi Ákos az orsz. színész-iskola, Follinus Aurél a népszínház koszorúit adták át, amivel az emlékek átnyújtása véget ért. A művésznő ez ovációk alatt csak némán, megindultan állt, a meghatottságtól szóhoz sem tudott jutni. Csak kézszoritással és barátnői öleléssel fejezte ki köszönetét. Ezalatt érkezett meg gróf Zichy Géza, az uj intendáns is, ki pár szives szóval szintén aj üdvözlőkhöz sorakozott; Fenyvessy Ferenc orsz. képviselő pedig a nemzeti színház nyugdíjintézete gratulációját adta át. A színpadon lefolyt ovációnál a nemzeti színház és opera tagjai, a népszínház küldöttsége, a színész-iskola növendékei, hirlapírók s néhány műbarát voltak jelen. A művésznő öltözője, hová az ajándékokat vitték, folyton el volt lepve látogatókkal, mindenki sietett személyesen is gratulálni. A közönség ajándékát, melyre lapjainknál most foly a gyűjtés, majd csak később nyújtják át. A színpadon, tehát zárt körben rendezett ovációt, nyomon követte a másik, a közönség által nyújtott zajosabb, »A mama«, Szigligeti Ede még ma is hatásos vígjátéka került színre, melyben özv.Mogoriné, az uralkodni vágyó és bajszerző anyósok e magyar prototipje, a művésznőnek legkitűnőbb szerepe. Amint leányaival, mindjárt a második jelenetben, megjelent a színen, kitört a hosszas, folyton erősbülő taps. S ha később a színpadra lépett, vagy onnan távozott, megújult ez ováció, mely a felvonások után gyakori kihívásban nyert folytatást. A művésznő »mamá«-ja a régi közvetlenséggel hatott. Sokszor megkacagtatta a nézőket, úgyszintén Újházi, peckes agglegénye (Szegfű ügyvéd) és Vízvári konfidens komornyikja. Az egyetértésükben megzavart házasfeleket, Nádai és Szacsvayné asszony, a fiatal szerelmes párt Mihályfi és Csillag Teréz asszony játszták élénken, így az est jubiláris és élvezetes is volt. 20-ik törvénycikk keletkezésének és vitáinak történetei (A. P. betűk alatt,) igen értékes dolgozat, mely közérdeklődésre számíthat ma, midőn a felekezeti érzékenység mindinkább előtérbe lép. A vallási jogegyenlőség és viszonosság, melyet nálunk e törvényben formuláztak először, ma sem testesült még meg a maga teljében. Mudrony Pál ismerteti »A gazdák szövetségét az egyesült államokban.« Az »Értesitő«-ben Ballagi Aladárnak közfigyelmet ébresztett »Colbert«-je, dr. Dollinger Gyulának »Az ifjúság testi neveléséről« készített jeles orvosi jelentése (Imre József tollából,) dr. Bánfi Zsigmondnak »Alkeste és a misanthrópia« című Moliére-tanulmánya, (Haraszti Gyula által) s a »Nemzetgazdasági irók tárá«-nak első kötete (Smith Ádám alapvető munkájának megkezdése) vannak ismertetve, bírálva. Még egy bíráló tesz megjegyzéseket Daday Jenő észrevételeire, melyekkel a myriopodákról irt magánrajzát védte, s végül »nyílt levél« alakjában egy erős tollú bíráló, Spectator névvel, szól a Jászai Mari asszony »Elektra «■ járól. A művésznő ez ábrázolása olyan divatba hozott egy antik tragédiát, hogy egy héten háromszor is előadták, a jegyek előre elkelnek, a művésznőt elhalmozzák tapssal, dicséretekkel, s aranykoszorút is nyújtanak át neki, de a bíráló ezt az elragadtatást a »közízlés megtántorodásá«-nak nevezi. Jászai Mari tíz évvel ezelőtt az Antigone alakításában, a művészi szépre törekedett, míg Elektrájában kevés az egyszerűség, sok a túlcsapongás. Mozgása, arcjátéka, hangjának erőltetése és rohamossága, mely érthetlen hangzavarrá tolul össze, az egyszerű szépnek határain kívül esnek. Sarah Bernhardt merész fogásait és különcségét követi, csakhogy az ő finomsága és karcsúsága nélkül. Ezeket mondja a bíráló, mit a szerkesztő még azzal told meg, hogy a jellem felfogásában is van hiba, mert az elkeserült s boszúvágytól vezetett Elektra még legerősb felindulásaiban sem hóbortos vagy elvadult, hanem csak érzéseitől elragadott királyi nő, aki soha nem vetkőzik ki egészen nőiségéből. * Az operaházban tegnap Schläger Antonia kisasszony, a bécsi operaház tagja, lépett fel mint vendég, a »Troubadour« Leonora szerepében. Hosszú idő után így vált ismét lehetségessé egy igazi opera-előadás. Ez a Leonóra olyan, aminőnek hallani szeretjük: énekben és játékban drámai,izrelitve az. A művésznő erős hangja, mely különösen a középfekvésben igen kellemes, uralkodik az egész ensemblen, könnyen gördülő futamai kitűnő iskolára vallanak. Magas hangjai azonban tegnap, talán az út fáradalmai miatt, kissé tompán hangzottak. Első nagy áriája után valóságos tapsvihar keletkezett. A »Miserere«-t kifejező játékkal is emelte. A felvonások után ismételten kihívták. P r é v o s t (Maurice) jó kedvében volt s bravourral énekelt, a strettát a lebocsátott függöny felhúzása után újra el kellett énekelnie. Henszler Helén asszony elég kifejezéssel énekelte Azucenát. Ha nem olyan rossz énekű, kopott Az arcoi új vasút. (Mori-Riva.) Eddig Arcoba, a mell- és idegbetegek e téli menedékhelyére, valamint Rivába is, csak kocsin lehetett jutni. Épp ezért sokan le is mondtak az oda utazásról s mentek inkább máshova, hol maga a gyógyhely is vasúti állomás. Most már Arco is, Riva is az, mert január 28-dikán megnyitották ünnepélyesen az új vasutat, melyet áprilban kezdtek építeni. Nem hosszú, csak 241 kilométernyi vonal s keskeny vágányú, mint a bosnyavölgyi. De sok munkát adtak a hegyi nehézségek s a nagy emelkedés. Az egész — a járművekkel és az alkotott tartalék-alappal együtt — közel egy millióba került. Az insbruck-veronai vonal Móri nevű állomásánál indul ki, az Ets vizén Ravazzone mellett hídon fut át s csakhamar eléri a spárga termeléséről hires Mori falut, melynek kis templománál van a megálló hely. A pálya ezentúl hegyektől szűkre szorított völgyben folyvást emelkedik. A látvány pompás. Látjuk Loppiónál a tavat, sziklaszigetével, a sötétzöld víztükrön egy vitorlás hajóval. Majd magas hegyek közt az ősidőkben történt bércomlás sziklái és törmelékei közt visz fölfelé a pálya, a vízválasztóra. Ez a vasút legmagasb pontja: 270 méter. Attól fogva ereszkedünk lefelé Nago állomásra, mely mellett vár fekszik. Balra a Monte-Altissimo hóval födött orma (2070 méter magas) felhőkbe takaródzik, alatta a régi Penedal vár omladéka. Lábunk alatt a Sarca kígyózó ezüst vizszalagja s aztán a Garda-tó kék tükre, részben hegyektől övezve s partján egy vidám halászfalu: Torbole, hol valaha Gőthe is szeretett irogatni. A völgy átjáró, melyet leirtunk, Sorbole velencei mérnök egy csodálatos vállalatáról lett történelmi emlékűvé. Rég történt, 1340-ben, hogy ő Riva bevétele végett az Adrián horgonyzott flotilla huszonöt kisebb és öt nagyobb hajóját az Ets folyón egész Mori-ig tudta fölvinni, ott szekérúton tolatta .