Fővárosi Lapok, 1891. október (28. évfolyam, 269-299. szám)

1891-10-28 / 296. szám

kik a gályáról Párisba kerültek és keresetforrás hi­ánya miatt kénytelenek voltak hozzá fordulni; azok, kiket egy-egy kövér zsákmány után üldözőbe vettek s el kellett rejtőzködniök, avagy azok a tolvajnövendé­kek, a kiknek egyelőre még pénzük nem volt, mind­nyájan a » Vig fuvaros«-nál találtak hitelre mene­dékhelyet és élelmezést. Ennek aztán az volt a következése, hogy a­mi jövedelmet az orgazdaság hozott, azt a hitel emész­tette föl. Rigobinnak gyakran kellett tapasztalnia, hogy egy-egy adósát börtönbe hurcolták, kit huzamos ideig táplált, abban a reményben, hogy ez őt majd jelentékeny zsákmánynyal kárpótolja. Olykor egy-egy örökös fogságra ítélés nagyon sok kárt okozott neki, de mind­a mellett újabb meg újabb hitelt nyitott oly fickóknak, a­kiktől szép jö­vőt várt. Rigobin szeretett volna ugyan helyzetével sza­kítani , de a forgalomban volt tőkéit nagyon nehéz lett volna behajtania, meg attól is tartott, hogy va­lamely nagyon szorongatott adósa följelenti, hogy tőle menekülhessen s igy ahelyett, hogy Tourainebe köl­töznek, hová öreg napjaira visszavonulni vágyott, könnyen Toulonban, vagy Rochefortban végezhetné napjait. Nem kell azonban azt képzelni, hogy Rigo­­■bint soha sem hagyta el a türelme. Olykor már meg akarta szüntetni a kényszerhitelt, fölháborodásának a pillanataiban, a minőben volt most is, midőn Alliette csapatjának az elővédje jelentkezett, mely a »Vig fuvaros «-nál keresett menedéket. A szép szőke biztatására Rigobin hajlandó volt valamennyi banditának hitelt nyitni. Ám régóta tét­lenségben voltak ezek, kétségkívül a Soufflard és Le­­sage fogságban léte miatt keveset munkálkodhatva. De azért a banda ivott-evett eleget s adóssága oly •összegre emelkedett, hogy törlesztésére néhány csi­nos lopást kellett volna végrehajtania. — Ezek a lajhárok egészen ítéletnapig is inná­nak itt, a nélkül, hogy dolgoznának, ha munkára nem serkentgetném őket, — gondolta magában az érdemes borgazda. Ily ellenséges érzülettel volt a korcsmáros ■lelke eltelve, mikor belépett Alliette és Soufflard, Le­­sage, Lemeunier, Champenois, az »akasztott« és a kedves Alfréd kíséretében, ki, mivelhogy ellopni való solt nem esett a keze ügyébe, egy mészárszék ajtajáról ,egy nagy ürücombot akasztott le. — Szaporán Rigobin, — kiáltott a szőke le­­­ány, — majdnem meghalunk az éhségtől, vén or­gazda , csinálj nekünk jó vacsorát rögtön! Aztán hátat fordított a fanyar képet mutató korcsmárosnak. íme, mogorva apó, elhoztam a vacsoránkat, melyhez ön egy kis teát szolgál föl nekünk, — szólt Alfréd, az asztalra téve az ürücombot, mely vagy hat font lehetett. A második udvaron, távol az utcától meg a ki­váncsi szemektől a korcsmárosnak volt még egy terme, melyet Alliette bandája igen jól ismert. Itt te­rítették föl a pincérek az asztalt. — Az úr maga fogja majd az első tálat be­hozni, — szólt a pincérek egyike, midőn az asztalt fölteritve távoztak. — Asztalhoz! — kiáltá Levier. Mindnyájan leültek a padokra. Ily izgalmas nap után az étvágy és különösen a szomjúság nagyon erősen jelentkezett a társa­ságnál. — Ej, — szólt Souflard, — ezek elfelejtettek nekünk bort hozni! * Csak két üveg víz volt az asztalon. — Én nem akarok vizet inni! — kiáltott föl Alfréd; — azt mondják, attól a pióca megterem a gyomrunkban. E pillanatban Rigobin lépett be az ajtón. Komolyan tett le Alliette előtt egy lebon­tott tálat. (Folyt, köv.) A tény az, hogy Szabadka nem igen törődik a rossz hitével. Ez minden esetre nagy baj, de még­sem olyan nagy, mint a­milyennek az első tekintetre látszik. Szabadka már megszokta a sok igaztalan támadást, így nem csoda, ha nem sokat hederít rája, hanem filo­zófiai nyugalommal folytatja eddigi útját. Hogy azon­ban minden félreértésnek elejét vegyem, két pótló megjegyzést kell tennem. Az egyik az, hogy igazta­lannak tartok minden olyan támadást, mely tekintet nélkül a felebaráti szeretetre, embertársainak gyön­géi ellen irányul. A másik megjegyzésem pedig, az hogy Szabadkán csak egyetlen egy filozófiai iskola tudott gyökeret verni: az Epikurusé. De ez iskola azután erős, tápláló talajra akadt. Mielőtt az általánosságokból a részletekbe té­rek át, még egy általános megjegyzést kell tennem. Természetes, hogy a sok támadás közül, mely Sza­badka ellen volt intézve, nem mind a gyönge oldalát találta, így például szemére vetik, hogy hazafiatlan, hogy nem áldoz közművelődési célokra. Ezt a vádat azok hiszik legkevésbbé, a­kik felhozták. Politikai korteseszköznek használták. S ha ez a csúf eszköz nem is vezetett a kívánt célhoz, annyi eredménye még­is volt, hogy sokan, persze csak azok, a­kik Szabad­kát csupán hite után ismerik, elhitték. A valóságban Levés város van az országban, mely Szabadkánál ha­zafiasabb volna. Talán egy sincs. S még csak arra sem akarok hivatkozni, hogy Szabadka lakóit csak a múlt század közepén telepítették be Dalmáciából. Az ilyen hivatkozás sok mindenféle összehasonlítást pro­vokálna, Szabadka és más városok, például Temesvár ,Pozsony, Mosony és mások közt. Az ilyen összehason­lítás pedig méltán háboríthatná fel a szabadkai bá­­nyoknak hazafias önérzetét. Pedig ez az összehasonlí­tás nem is sántítana. A bányák fővárosát is ugyan úgy körülveszik idegen ajkú községek, mint Temes­várt vagy mint Pozsonyt. Azzal a különbséggel, hogy Temesvár, Pozsony már évszázadokkal ez­előtt első rangú szerepet játszott hazánknak történetében. Sza­badka szerb ajkú lakossága eléggé dokumentálta ha- * Csillagászati enquéte. Ismeretes, hogy a köz­­oktatásügyi miniszter enquétet hívott össze az orszá­gos csillagvizsgáló-intézet felállítása érdekében és a meteorológiai intézet felépítése s jobb helyre való át­helyezése tárgyában. Az enquéte már együtt van, il­letőleg össze van állítva s a következő 11 tagból áll: Elnök báró Eötvös Lóránt; tagok dr. Erősich Izor és dr. Kondor Gusztáv az egyetem részéről, Szily Kálmán és Kruspér István az akadémia, dr. Kon­koly Miklós és Kurländer Ignác a meteorológiai in­tézet, Heller Ágost, dr. Kövesligethy Radó és Got­­hard Jenő a természettudományi társulat s végre dr. Lakits Ferenc az orvosok és természetvizsgálók ré­széről. Feltűnő az a körülmény, hogy az enquéteben szakcsillagász tulajdonképen csak 5 van, a többi fizi­kus és geometra. Ezt csak azért említjük, mert emlé­kezünk reá, hogy a nyolcvanas évek elején is volt egy halvaszületett enquéte ugyanez ügy rendezése végett s annak pláne csak 2 csillagász tagja volt. Igen üd­vös lenne, ha az enquéte tagjainak sikerülne oly arányban javítani az ügy menetén, a minő arányban az előbbi enquéte óta a csillagászok száma szapo­rodott. zafiasságát 1848-ban, mikor fegyverre kelt a Bácskát pusztító szerviánusok ellen. És eléggé bizonyította azzal, hogy Pest után ő építette az első állandó ma­gyar színházat az országban. Azt mondják, hogy ebbe a színházba nem igen jártak, sőt máig is, tekintettel arra, hogy Szabadká­nak hetvenezer lakója van, csak gyéren látogatják. Cest an autre affaire. Az osztriga sem születik mind­járt ostendei osztrigának. Előbb nevelni kell. Az em­bert is előbb nevelni kell. A dalmáciai bunyó magával hozta nyelvét, szokásait, erkölcsi felfogását s ezekből az ember csak nehezen vedlik ki. Hogy uj hazáját megtanulja lángolan szeretni, ahhoz elég volt három uj nemzedék. Hogy elfeledje régi nyelvét és szokásait ahhoz kevés volt. Hagyjuk békében felnőni a mai uj nemzedéket s látni fogjuk, hogy Szabadkán harminc év múlva nem fognak más szót hallani a magyarnál. Az ifjabb nemzedék már ma sem beszél más nyelvet. A­mi pedig az erkölcsöket illeti, idővel azok is fino­mulni fognak. Ez a processzus a természetes. Láthat­juk Elzász-Lotharingiában is. Az elzásziak két év­század alatt lángoló francia hazafiak lettek, de azért máig is többet beszélnek németül, mint franciául. Er­kölcseikben pedig egészen németek maradtak. Ha tehát Szabadkán nem igen járnak a fényes színházba, annak egyik oka az, hogy a felnőttek kö­zül még sokan nem igen értik a magyar nyelvet. A másik és első rangú oka pedig az, hogy az összes la­kosságnak még nincs annyira finomult ízlése, hogy a színházban mindnyája szórakozást találjon. In­kább elmennek a korcsmába egyet inni sat. De hiszen éppen ezt vetik a szemükre. Nem ke­lek védelmükre. De mielőtt rájuk dobom az első kö­vet, be akarom várni a választ arra a kérdésre, hogy nagyobb bűnt követ e el az, ki a szabadkai homokbuc­kákon termett bortól gurul az asztal alá, mint az, a­ki a »Blaue Katz «-ban vagy valamelyik más zenge­­rárban pezsgőtől részegszik le. A­mi pedig azt illeti, hogy a város nem sokat áldoz művelődési célokra, hát éppen ez a szemrehá­z 2201 Tudomány és irodalom. * Új szakfolyóirat. A »Magyar Orvosi Archí­vum«. című szakközlönyből, mely Bókas Árpád, Klug Nándor és Portik Ottó egyetemi tanárok szerkesztése és a közoktatási miniszter támogatása mellett indult meg, előttünk fekszik az első füzet. Címlapján a mun­katársak hosszú névsorát találjuk, közte orvosi tudo­mányunk és szakirodalmunk számos kiváló munkáját. A cikksort dr. Lechner Károly kolozsvári egyetemi tanár dolgozata nyitja meg »Adalék az általános neurosisok alapján kifejlődő kóralakok ismeretéhez« címen. A cikkíró beszámol megfigyeléseiről, melyeket e kóros folyamatokra vonatkozólag tett és melyek alkalmasak az idegkórok lényegét megállapító fogal­mak kibővítésére. Dr. Kossa Gyula egyetemi tanár­segéd antagonisztikus morphin-tanulmányairól ir. Dr. Klug Nándor egyetemi tanár egy cikkben kimu­tatja, hogy a gyomor fedősejtjei a sósavon kívül a pepsint is készítik. Dr. Preusz Kornél egyetemi tanár­segéd útmutatással szolgál arra nézve, mikép tartan­dók a phosphorsav kiválasztására vonatkozó vizsgá­latok. Dr. Bollinger Gyula a hüdött ízületek sebé­szeti rögzítését magyarázza, dr. Jendrassik Ernő pe­dig a geometrikailag szabályos baktérium-kolóniákat mutatja be. Ez az első füzet tartalma: Komoly tár­gyak alapos kutatása és gondos feldolgozása. A »Ma­gyar Orvosi Archívum« évfolyamonként 6 füzetben, összesen körülbelül 24 nyolcadrét évnyi terjedelemben fog megjelenni. Az évfolyam előfizetési ára 10 frt. A folyóiratnak egy másik kiadása a külföld számára készül német-francia nyelven és ezt a Bergmann-cég adja ki Wiesbadenben. * A debreceni Csokonai-kör választmánya a napokban ülést tartott Vértessy Arnold elnök elnöklete alatt. Az elnök örömmel jelenti, hogy a tagok szép számmal szaporodtak. Puky Gyula kir. táblai elnök alapító­ tagságát éljenzéssel vették tudomásul. Bejelenti továbbá az elnök, hogy Szabolcska Mihály költeményei elkészültek és lehetne expediálni is az előfizetőknek, noha a gyűjtőívek még csak most érkeznek vissza. A szétküldést november hó 15-én kezdik meg. Fel­olvasták ezután a kaszinónak általunk már ismertetett át­iratát, melylyel a Kazinczy-pályakérdések rátűzését a Csokonai­­körre szeretné bizni. A választmány az átiratot örvendetes tudomásul vette és átadta az irodalmi szakosztálynak. Ezután a november 17-diki Csokonai-emlékünnepély pro­­grammját állapították meg. A kis-mester-utcán áll az a ház, hol Csokonai született és most iskolául szolgál. Ezt meg fogják jelölni egy táblával, melynek felirata a következő lesz: »E házban született Csokonai Vitéz Mihály 17­73. nov. 17-én.« A tábla elkészíttetése iránt intézkedtek. Az ünne­pély programmja a következő: nov. 17-én délután három órakor a születési háznál a főiskolai énekkar énekel, követ­kezik az emlékbeszéd, tartja Vértessy Arnold elnök. Utána a főiskolai énekkar újra énekel. Az ünnepélyre a városi hatóságot is, mint háztulajdonost meghivják. Hasonlólag meghivatnak a tanintézetek és a nagy­közönség is. Este ünnepélyes felolvasás lesz s ezzel kezdődik meg az idei felolvasások ciklusa. Az elnök megnyitó szavai után felolvas­sák Szabolcska Mihály ódáját. A felolvasást Csokonairól Géressy Kálmán tartja, az irodalmi szakosztály elnöke; következik aztán Komlóssy Artur felolvasása Csokonai nyár a legigaztalanabb valamennyi között. Van a vá­rosnak külön színházi pótadója, városi főgimnáziuma, városi tanítóképző intézete, városi zeneakadémiája, városi magasabb fiú- és leány polgáriskolája és vagy tizenkét elemi iskolája. A tény az, hogy aránylag még Budapest sem hoz olyan nagy áldozatokat a nevelés ügyének, mint Szabadka. Hogy ennek a nevelésnek miért nincsen még a köznépnél nagy látszatja, annak okát már elmondtuk. Minden­esetre azonban bizonyos haladás már észlelhető, így például tavaly egy dús­gazdag fiatal bányó faképnél hagyta Ilkcáját s meg­szökött egy kardalnoknővel. Tagadhatatlan, hogy Szabadka minden tekin­tetben nagy léptekkel halad előre. Pedig nagy kárára van a szomszédos Szeged. Volt például a városnak vasúti üzletvezetősége, de Szeged addig siránkozott, hogy üresek a házai, a­míg végre áttették oda ezt a nagy hivatalt. Mikor a királyi táblát decentralizálták, akkor fekvésénél fogva Szabadkát inkább megillette volna egy királyi tábla, mint Szegedet. De Szegednek gazdasági okokból szüksége volt rája. A dúsgazdag Szabadkának, mely az országnak leggazdagabb vá­rosa, nagyon mindegy volt, hogy egy évben nyolcvan­­ezer forinttal többet vagy kevesebbet költenek el benne. De művelődési szempontból nem volt mindegy. A­ki tíz év óta nem látta Bácsországnak met­ropolisát, — habár Zombor a megyei székhely, azért mégis csak Szabadka a fővárosa ennek a rengeteg megyének, a­melyet három főispán kormányoz, (a zombori, a szabadkai és az újvidéki) — az nem ismer a városra. Tíz évvel ez­előtt térdig érő sár borította az utcákat. A városházban folyton készenlétben állt egy tucat ló, hogy kirántsa azokat a tengelyen felülig a sárba sülyedt üres kocsikat, melyek a városháza előtt akadtak el. A főtéren nádfedelű viskók álltak s a Mária­ Terézia idejében épült városháza és főgim­názium volt az egyetlenegy emeletes ház. No meg a Vermes és Jakabcsics-féle házak. Ma már az egész piacot paloták díszítik, új fényes utcák keletkeztek.

Next