Fővárosi Lapok, 1891. október (28. évfolyam, 269-299. szám)

1891-10-08 / 276. szám

ülés előtt fölkeresték gróf Csáky Albin minisztert és sürgős intézkedést kívántak, hogy az igazgató füg­­gesztessék fel állásától; megjegyezték, hogy ellenkező esetben kénytelenek volnának az igazgatót inzultálni. * Tüntetés. Az országház előtt lefolyt tüntetés­nek folytatása volt az esti órákban. Mintegy harminc egyetemi ifjú egy magyar­ utcai vendéglőből felkere­kedvén, a »Magyar Hírlap« szerkesztősége elé vonult s mire odaértek, számuk jóval szaporodott a kiván­csiak serege által. Éltették a sajtószabadságot, közbe Horváth Gyulát, Beöthy Ákost, abcugolták Barosst, a Kossuth-nótát is énekelték. A tüntetőknek a lap szerkesztője válaszolt, megköszönve az ifjúság lelke­sedését. Majd a kereskedelmi minisztérium budai pa­lotája elé akart vonulni a tömeg, de már a Ferenc József-téren a rendőrség szétoszlatta; az ellenszegü­lők közül egy egyetemi polgárt és egy kereskedősegé­det le is tartóztatott. * Zsemlye-árak a régi Pesten. A­­mult század­ban valami pékcsiny alkalmából Pest városa tanácsa megállapította a zsemlye-árakat. A főváros irattárá­ban őrzött 1763-diki zsemlye-árszabás a következő irigylésreméltó tételeket tartalmazza: vajas kifli 1 kr, súlya 7 lat; zsemlye 1 kr, súlya 10 lat; vizes kifli 1 kr, súlya 9 lat; fehér kenyér 5 kr, súlya 3 font 13 lat; fekete kenyér 5 kr, súlya 4 font 10 lat; rozske­nyér 5 kr, súlya 4 font 14 lat. * A gyümölcskiállítás megtekintésére esténként is nagyszámú közönség gyűl. Ilyenkor a redoute kivi­lágított termeit főkép az előkelő hölgyközönség keresi föl és az oldalhelyiség, hol a gyümölcsvásár folyik, egészen megszokott telni. Gróf Bethlen András minisz­ter már három ízben járt a kiállításban. Gróf Mons J. németországi főkonzul, a tárlat megtekintése után, nagyobb gyümölcsszállítmányt rendelt meg. A kiállí­tás e hó 13-dikáig marad nyitva; e napon reggel kilenc órakor az összes kiállított gyümölcs árve­résre kerül. * Öngyilkos őrnagy. Temesvárit Treyer Antal vezérkari őrnagy, ki az ottani Laudon-ezredhez volt beosztva, tegnapelőtt este főbe lőtte magát. Treyer igen kedvelt ember volt a társaságokban s a mellett derék katona. Hosszabb idő óta hátgerincbaj bánta és ismerőseivel szemben gyakran emlegette, hogy te­her neki az élet. Most kezdte volna meg a kért egy évi szabadságot. Az alig 40 éves nőtlen törzstiszt ön­­gyilkossága fájdalmas feltűnést keltett városszerte. Egy levelet hagyott hátra atyjához, ki Bécsben vezér­­hadbiró. * Rövid hírek. A delegációk összehívása november 9-dikére már ma vagy holnap megtörténik. — Esztergom­ban a 26-ik­k számú gyalogezred október 30-dikán nagy ün­nepélyt fe­dez a franciák ellen 1805. október 30-dikán Caldierónál vivott győzelmes csata emlékére; lesz tábori mise, díszlövészet, lakoma és táncestély, melyre a tisztikar meghívja a város és a megye úri közönségét. — Nagy apáca­vita volt kedden Biharmegye közgyűlésén s végül 128 sza­vazattal 94 ellen elhatározták, hogy apáca-ápolónőket hiv­­nak meg a megyei közkórházba. — Udvarhely megye köz­gyűlése elhatározta, hogy a tisztviselők választásának fen­­tartása érdekében feliratot intéz a képviselőházhoz. — Alexandriában egy úri nő minap éjnek idején őrültségi ro­hamban kivitte két éves leánykáját a kertbe és ott elevenen eltemette; mire észrevették, a gyermek már meghalt. — Pest megye közgyűlésén, mely jövő hétfőn nyílik meg, a tárgysorozat nem kevesebb mint 116 pontból fog állani. — Fehér megye közgyűlése jegyzőkönyvileg fejezte ki sajnála­tát, hogy Vajda Ödön zirci apát, elköltözvén a megye területéről, Előszállásról, kilépett a megye törvényhatósági bizottságának tagjai sorából. — A vasárnapi munka­­szünet ügyét mozgató bizottság ma este fél kilenckor az Andrássy­ út 20. szám alatt ülést tart az emlék­irat kidolgozása és a miniszterhez menesztendő küldöttség megválasztása végett.­­ A mokrini pályaudvaron K. nagy­­kikindai ügyvéd bottal megtámadta Torontál megye egyik orsz. képviselőjét, többször ráütött, aztán az induló vonaton tovább utazott; az affaire okait nem tudják. — Fliegner k. a. berlini kedvelt színésznő Lübenben agyonlőtte magát, sze­rencsétlen szerelem miatt. H­­­m e n. Ray­mond­ Schiller Kornélia kisasszonyt, özvegy harkai Schiller Gyuláné úrnő szeretetreméltó leányát, eljegyezte Frank Libor cs. és kir. vezérkari, jelenleg a 33-dik gyalogezredhez beosztott alezredes Aradon. Szávoszt Emil budapesti nagykereskedő e na­pokban vezette Triesztben oltárhoz Perotti Heléna kisasszonyt, Perotti Gyula tenorista leányát. Örley János, a herendi porcellángyár igazgatója, jegyet váltott Kövess Olga kisasszonynyal, Kövess János veszprémi törvényszéki biró leányával. Székely Emil zalamegyei szolgabiró e hó 3-án tartotta Balaton-Füreden esküvőjét Wild Teréz kis­asszonynyal, Wild Péter leányával. Aradon dr. Hosszú Sándor dévai ügyvéd múlt vasárnap vezette oltárhoz Petkó Aurelia kisasszonyt, dr. Petkó Lázár ügyvéd leányát. Az esketési szertar­tást Metianu püspök végezte s násznagy Hosszú Fe­renc dévai ügyvéd volt, nyoszolyóasszony Hosszú Fe­­­rencné szül. Gapde Borzest úrnő, nyoszolyóleányok 2048 Petkó Anna, Damian Alavici és Moldován Valeria kisasszonyok. — Szintén Aradon, a minoriták tem­plomában ment véghez Steinitzer Imre tekintélyes bir­tokos esküvője Weininger Jenny kisasszonynyal. Nász­nagyok Ottrubay Károly törvényszéki biró és Ortutay Béla földbirtokos voltak. Józan Sándor k­atádfai ref. lelkész jegyet vál­tott Székely Rózsika kisasszonynyal, Székely József csákvári ref. lelkész leányával. Schaller Gusztáv cs. és kir. nyug. főhadnagy jövő hétfőn vezeti oltárhoz Christen Frida kisasszonyt, Christen tanár leányát. Baranyi Menyhért micskei fiatal földbirtokos tegnap tartotta Nagyváradon esküvőjét Lakatos Janka kisasszonynyal, Lakatos Antal Peterdi birtokos leá­nyával. Branca Ascanio olasz közmunkaügyi miniszter e napokban vezette Nápolyban oltárhoz Caracciolo di Forino Anna kisasszonyt. Rómában feltűnést oko­zott, hogy a miniszter nem érte be a polgári frigy­kötéssel, hanem egyházilag is megáldotta a frigyet. Egyház és iskola. * A magyar himnusz a templomban. Az arad­­megyei­ Szépfalun múlt vasárnap búcsú volt. A plébá­nos szép prédikációt mondott, a dalegylet pedig egy­házi énekeket adott elő s végül a »Gotterhalte«-t éne­kelte. Sokan megütköztek, mások a Kölcsey himnusza eléneklését óhajtották, de a plébános, a­ki különben derék magyar ember, nem engedte meg, mert a ma­gyar himnusz nincs az egyházi énekek közé fölvéve, mig a »Gott erhalte« 1851 óta egyházi ének az ural­kodóért.­­ Ez a kérdés már sokszor és sok helyen merült fel s már nem egy helyen megengedték az »Isten áldd meg a magyart« eléneklését. Az egyházi hatós­­gok talán nehézség nélkül megoldhatnák a kér­dést, mert bizonynyal nem lehet semmi akadálya an­nak, hogy magyar templomban a magyar nemze­tért szálljon olyan fenséges dal a magasba, mint a Kölcsey himnusza. * Női kereskedelmi tanfolyam nyílt meg tegnap Nagyváradon. A tanfolyamra, melynek igazgatója Veress Ilona polgári iskolai tanítónő, tanárai pedig az ottani közép- és kereskedelmi iskolák tantestületeiből valók, eddig negyvenöt tanuló jelentkezett. Létreho­zása körül Sipos Orbán tanfelügyelő fejtett ki buzgó tevékenységet. A költségeket a város és a jótékony nőegylet közösen viselik. * A poseni iskolás gyermekek. A lengyelség terjedését Posenben élénken mutatja az, hogy a vá­ros 1600 német katholikus tanulója közt csak igen kevés akad, a ki németnek vallja magát. A többit len­gyel nyelven kellene oktatni a vallástanra s hogy ezt megérthessék, részt kellene venniök a lengyel­ nyelv tanulásában. A szülők egyre nagyobb számmal os­tromolják az iskolai hatóságokat, hogy gyermekeiket a német-katholikus osztályból a lengyel katholikus osztályba helyezzék át vagy legalább engedjék meg, hogy a gyermekek részt vegyenek a lengyel nyelvi tanórákban. Eddigelé azonban a porosz iskolai ható­ságok visszautasították e kívánságokat, ezzel persze mégsem teszik németté a fiatal nemzedéket, mikor a szülők oly erélyesen beléje oltják a lengyel érzületet. * A király ő­felsége iskola- és templom-épitési célokra a jánostelki róm. kath. hitközségnek 150 irtot, a rendesi róm. kath. és a rónai és szakaszi gör. kath. hitközségeknek pedig 100—100 fit segélyt adott. — A bakonybéli apátság megüresedett székére, hir szerint, Ocsovszky Kázmér, a pápai gimnázium igazgatója, a bencés rend jelöltje. — Miskolcon tegnap a főgimnáziumi tanári kar és ifjúság meleg ovációk­ban részesítette Halmy Gyula tanárt, működése negyed­­százados évfordulója alkalmából. Egyletek és társulatok. * A nemzetközi gazdasági kongresszusok állandó szervező bizottságába megválasztották tegnap dr. Rodiczky Jenő kassai gazdasági tanintézeti igazgatót is. Ez az első eset, hogy Magyarország képviselve van e testületben. Ausztriának három képviselője van a bizottságban: gróf Kolowrat, báró Hohenbruck miniszteri tanácsos és Proskowetz lovag. * A Csokonai-kör emléktáblái. A debreceni Csokonai­kör benyújtotta a városi tanácshoz kérvényét a Komáromi­­háznak és a kismester­ utcai leányiskolának emléktáblával leendő megjelölése iránt. A kör nevezetesen engedélyért fo­lyamodik arra nézve, hogy a Komáromy-házat, melyben gr. Károlyi Sándor kuruc vezér és gróf Pálffy János a császári hadak vezére 1711-ben három hónapon keresztül folytatott tanácskozásokkal készítették elő a szatmári békekötést,­­ továbbá a ref. leányiskola házát, melyben Csokonai Vitéz Mihály született, emléktáblával jelölhesse meg. Ugyanekkor azt is kéri a Csokonai-kör, hogy a város a Komáromy-ház­­nak a színházra és a Cegléd­ utcára néző oldalait vadszőlő­vel vagy repkénynyel futtassa be, a színház előtti vasrács­­kerí­tést pedig építtesse ki egészen a Komáromy-házig. * A szamaritánus egyesület elnöksége, a zord évszak küszöbén, a kórházból kikerülő vagyontalan és a szükséges ruházattal nem bíró üdülő betegek érde-I­kében a könyörületes emberbarátokhoz azzal a kérés­sel fordul, hogy az általuk már nem használt és így teljesen nélkülözhető ruhaneműeket a jelzett célra átengedni szíveskedjenek. Ez adományokat gróf Szapáry Gézánné elnöknőhöz (szép­ utca 6. sz.) kéri küldeni. * A király ő felsége a káptalanfai, nyujthali és lajta­­ujfalusi önkéntes tűzoltóegyleteket egyenként 50 frt, a »Hu­manitás« címü kőbányai jótékony egyletet pedig 80 frt segélyben részesítette. — Az erdélyrészi Kárpát-egyesület 38 taggal megalakította marosvásárhelyi fiókját ; a választ­mány elnöke Nemes Ödön polgári iskolai tanár, titkára Oroszlán István városi tanácsnok és pénztárnoka Márványi Artur lett. — Méhész-egylet alakult Szilágy-Csehiben Pap Sándor járásbiró elnöklete és Mezey Mór telekkönyvvezető igazgatása mellett. — A bécsi ügyvédgyűlés lakomáján gróf Schönborn igazságügyminiszter kilátásba helyezte a szóbeliség behozatalát a polgári peres eljárásban. —­ A debrecen-hajdu­­megyei kör, mely a debreceni főiskolából és Hajdumegyéből ki­került s Budapesten tanuló ifjak közt az összetartást erősíteni, a barátságot nevelni s idővel szegényebb tagjait segélyezni óhajtja, a napokban megalakult, elnöke Pallagi Gyula, al­­elnöke Varga Emil. Sport. * A mürzstegi udvari vadászatok. Ferenc József ő felsége és a szász király tegnap délelőtt Mürzu­­schlagba mentek és délután Radmerbe rándultak. Ő felsége szombaton tér vissza Bécsbe. Az udvari vadá­szatok második napja kedvező eredménynyel végző­dött. Albert szász király és a toszkánai nagyherceg három-három szarvast lőttek és Lipót bajor herceg is terített le egyet­. * A budapesti őszi meeting mai, hatodik nap­ján a nagyobb díjak egész sora kerül eldöntésre. A hat futam közül csak kettő 1000 frtos. Egyik a sor­ban első nuzsery-handicap, melyért is ló indulhat s a dij alkalmasint a Geist G. »Tovább«-jának jut, melylyel szemben még a Péchy Andor »Bérlő«-jének vannak esélyei; meglepetést a gr. Degenfeld G. »Ci­­gánybáró«-ja okozhat. Ezután következik a nemzet­közi dij, 7000 írttal az elsőnek, 1000 írttal a máso­diknak és 250 írttal a harmadiknak. Tizenegy ló van nevezve s ezek közt a báró Uchtritz Zs. »Achilles II«-je a határozott favorit; mellette még a gr. Zichy B. »Garlic«-jének és a Capl. Violet »Aranykájá«-nak vannak hívei. Az 5000 frankos díjra, melyért négy éves és idősb lovak futhatnak, csak három nevezés tör­tént; a győztest a gr. Hunyady Imre »Weater«-jében sejtik, ha ugyan a Jakabffy Tódor »Merryman«-je eléje nem kerül. A kétévesek államdíjáért (5000 frank) nyolc ló van indulásra jogosítva; legtöbb kilá­tással a Jankovich Gyula »Híres«-e, aztán még a gr. Esterházy M. »Correcticus«-a és a gr. Apponyi An­tal »Feo«-ja. A 3000 frtos kerepesi akadályverseny­­díj (500 frt a másodiknak) hat lovat szólíthat a starter elé; leggtöbben a Schawel J. »Lady Anna«­­jának győzelmét várják, melyet azonban a báró Er­langer L. »Jós«-a, vagy báró Kotz ezredes »Invest­­ment«-je kétségessé tehet. Végül a kétévesek 1000 frtos claiming-stakesje következik; a kilenc nevezett ló közül valószínűleg a gr. Erdődy K. »Derék«-je vi­szi el a díjat, ha ugyan a D. W. F.-szövetség »Mar­­den Boy«-ja el nem vitatja, vagy a Pulay Kornél »Mascarill«-ja meglepetést nem okoz. A verseny dél­után 2*/4 órakor kezdődik. * Agarászat. Abaúj megyéből a napokban aga­­rász-társaság rándult át Szabolcsba és Gáva körül három napig agarászott igen jó eredménynyel. A kirándulók Szakraida János vendégszerető házában a legszívesebb fogadtatásra találtak. A társaságban két hölgy is volt, Rodiczky Jenőné úrnő Kassáról és Tolnay Ida k. a. (az orsz. képviselő leánya) Budapest­ről ; mind a kettő nagy kitartással vett részt a társa­ság szórakozásában. Az agarászatot Csány körül foly­tatták. Halálozások. Matskási Péter erdélyi nyugalmazott főposta­mester, Kolozsvártt meghalt, élete 88-dik évében. Parnell, két évtizeden át a függetlenségi párt hatalmas vezére, Briktonban tegnapra virradó éjjel váratlanul meghalt. Egy-két évvel ezelőtt a hír mély gyászba borította volna egész Írországot s méltán gyászolhatnák az írek ma is nemzeti törekvéseik leg­kitűnőbb bajnokát; a ravatalnál talán el is felejtik azt a gyűlölködő viszályt, mely egy év óta dúl köz­tük. Parnell volt az, ki az íreket újra oly tényezővé tette, melylyel az angol kormánynak, parlamentnek számolnia kellett. Körülbelől húsz éve, hogy meg­kezdte az ősrégi harc újabb folytatását, célul Írország külön parlamentjének helyreállítását és a nagy nyo­morral küzdő földmíves nép helyzetének javítását tűzve ki. Bár ő maga jómódú birtokos volt és protes­táns, kit tehát személyi érdekei inkább az angolokhoz vonzhattak volna, rövid idő alatt meggyőzte az íreket törekvései őszinteségéről s oly népszerűségre és befo­lyásra jutott, hogy­­Írország koronázatlan királyás­nak nevezték el. A parlamentben szorosan fegyelme­zett párt élén folytatott újra meg újra nagyszabású

Next