Fővárosi Lapok 1893. március (60-89. szám)

1893-03-22 / 81. szám

jak, az a ritka eset állott elő, hogy halottkamrái egészen üresek. Szombat óta új halottakat nem szállítottak az intézetbe, az utolsót vasárnap temették el. — Lopás. Singer Mórné magánzóne 60 frt értékű aranyóráját a Lónyay­ utcában ellopták. A bukottak. — Interwiew a Teleki-pályázat bukottainál. — Tulajdonképen meg sem gondolta az én ked­ves szerkesztőm, hogy micsoda rémületes munkát biz rám, mikor kijelentette tegnap, hogy a Teleki­pályázaton futott és lemaradt szerzőket bármi áron interwievoljam meg. A bármi azt jelentette, hogy ha az életembe kerül is, mert egy- egy pályázatról lemaradt drá­maíró szörnyűbb lehet ama oroszlánoknál, melyek közé Dániel próféta került vala, s a legszörnyűbb dolgok is kitelhetnek tőlük, például egyszerűen megeszik az embert, vagy ami még szörnyűbb, fel­olvassák a darabjaikat. Nehéz sejtelmektől gyötörtetve mentem fel az ülésre, biztosra vévén, hogy a szerző urak tel­jes számban fogják végighallgatni a siri beszédet. És ime, mit kellett látnom: a várt szerzők helyett ott ült a korlát mellett hat kis diákgyerek, két irtó­zatos külsejű, borotvált arcú úri egyén, s egy fé­lénk arcú kis felsőbb leányka. Természetes dolog, hogy a kicsike mellé ül­tem s elragadtatásomnak adtam kifejezést, hogy irodalmi ünnepélyek iránt igy érdeklődik a ser­dült ifjúság is. — Uram, válaszolta a kicsike elpirulva, — ez nem tisztán általános érdeklődés. — Hát? — Egyénileg is érdekelve vagyok. Én is és ezek az urak is, — mutatott a négy diákgye­rek felé ? — Önök szerzők ? Még jobban lesütötte szemét s úgy rebegte :­­az emberek nem szoktak ugyan rebegni, de novel­lákban s versekben utazó kollegáim annyira meg­szerettették már ezt a szót a m. t. közönséggel, hogy minden nyájas érdeklődésre igényt tartó dolgozatban legalább egyszer használni kell.) — Igen. Nagyszerű! Egy csapásra öt legyet, az az öt szerzőt. Azonnal meginvitáltam őket ülés után egy barátságos uzsonnára, a legközelebbi cukrászdába. Le voltak ugyan szegények nagyon han­golva a Rákosi kegyetlenkedései után, hanem azért győzött bennük az uzsonna szeretete. A két utá­nunk kullogó színészforma alak félfüllel meghall­hatta az én maecenási terveimet, s jónak látta ma­gát bemutatni. — Én N. N. vagyok, hősszerelmes a suttyom­­berki színtársulatnál — különben drámaíró — tette hozzá szerényen. — M. M. naturbursch ugyanott. Szintén író. — És pályáztak is ? — kérdeztem tőlük örömmel. — Igen. A fájdalom könnye tolul a sze­membe, ha erre az igazságtalanságra gondolok. Hanem a fájdalom könnye nem potytyant le a kilátásba helyezett uzsonna gondolatára. Sőt mosoly jelent meg a fájdalomba borult arcokon. Bevonultunk egy kisebb cukrászdába. Kug­­lerhez nem valami nagyon illett volna ez a díszes trupp, leszámítva persze a kis hölgyecskét, aki úgy nézett ki köztünk, mint valami kopott verébcso­port közé keveredett kis fess kanári. Az egyik gye­rek a bátyja volt, hát ennek a gardírozása mellett be mert jönni. Az írók ifjú csoportja a harmadik tányér­sü­temény elfogyasztása után elég derült hangulatba jött. Az interwiew alkalmas időpontja elérkezett. Őszinte vallomásokat tettek. Kisült, hogy valósá­gos bűnszövetkezetet képeznek. Múlt évben a pá­lyázat kihirdetésekor mindnyájan a hatodik gim­náziumba jártak, a »Poetiká«-t tanulták s ez in­spirálta őket az Írásra. Elhatározták, hogy fognak írni hat darabot, s biztosra is vették, hogy egynek el kell vinni a dijat, s akkor azután majd csinálni fognak a nyert pénzen egy írói kört, a Teleki-kört- Kibérelnek egy szép helyiséget, rendezni fognak estélyeket, irodalmi uzsonnákat és kalábriás kompániákat. És ime, most vége a szép tervnek! — Pedig higgye el, uram, hogy olyan jó da­rabok voltak, a­miket irtunk. Az egyiknek olyan felséges thémája volt: egy borbély legény belo­pódzik, mint házi nevelő egy grófi családhoz — ott beleszeret a comtesse, s mikor már-már oltár elé kerülnének, kisül a csel, s a borbély öngyilkos lesz. Igaz, hogy ez nem vígjátéki vég, de hát nem is kellett volna éppen öngyilkosságot elkövetnie — változtathattak volna rajta. De persze az in­trikának áldozatul kell esni. Ki is az a Bérezik, aki a díjat nyerte ? A mi gimnáziumunkban nincs is olyan nevű fiú. Megnyugtattam a szónokot, hogy talán más gimnáziumba jár. — No ennek örülök, legalább nem realista. Úgy ki nem állhatom azokat, a­kik a reálba járnak. Mikor azután elvállásunk előtt(a fiatal drá­maíróknak sietni kellett haza, mert másnapra sok volt feladva a latinból) kérdeztem tőlük, hogy nem verte-e le őket ez a "bukás, egy szívvel s lé­lekkel harsogták, hogy legkevésbbé sem. Legköze­lebb megint pályázni fognak. Az én két színészem ezalatt túlságosan vilá­gos kedélyállapotba jutott. Egy nagy üveg Cog­nac üresen tátongott előttük. Lehetetlen volt őket megintervievelni. Nem tudtak beszélni. Hanem dadogva kijelentették, hogy holnap meg fogják írni levélben a nézeteiket a bukásukról. Most fe­lelet helyett igen bambán vigyorogtak. Ma azután ritka szavatartással irt nekem a két pályázó. Még pedig közös levelet, mely igy hangzott: »Betses urram! Mi­után tegnap nemm tuttung beszélni úgy beraktung — hát máma nyilvánkozunk meg önek. Igeniss mink irtunk két komódiját a IV et meg az V öt — mondhatjuk hogy naszszerü dógok vannak bennük — de persze é kellettett búgnunk mer nem vót protekcijónk. Máma menénk haza ha vóna­pízünk. Kügyjön öt pengőt megküdjük köszönettel...« íme, kedves szerkesztő úr, ezekben beszámol­tam interviewjaim eredményével, s egyszersmind van szerencsém szíves figyelmébe ajánlani a ma­gyar drámairodalom érdekében tett következő kiadásaimat: 100 darab sütemény . . . . 6 frt két üveg cognac...............12 » nemzeti kölcsön............... 5 »­23 frt Tisztelettel Julius. — 687 — IRODALOM. Nevelőben. (Regény, irta Madzsar Gusztáv. Budapest, 1893. 8­ adr. 216­­.) Úgy tudjuk, ez már negyedik önálló kötete a szerzőnek, ki Rudnyay Kálmán néven évekkel előbb lapunkban is dolgozott, könyvbírálatokat és elbeszélé­seket írva nekünk. Elbeszéléseit három vagy négy éve adta ki egy kötetben, most regénynyel köszöntött be. Van kötetének egy becses tulajdonsága, olvastatja magát. S ezt annak jeléül tekintjük, hogy folyamatosan és könnyen tud elbeszélni. Mint a jó mesélő, kinek ajkáról simán és keresetlenül pörög a szó, Madzsar elő­adása is természetesen folyik. Az elbeszélés folyamatos­sága, ma már kiesett a divatból s igy valamelyes ré­giesség ömlik el a Madzsar hosszú mondatain, körül­ményes leírásain, fejtegető beszédein is. Úgy látszik, mintha egyenes utódja lenne az ötvenes évek regény­íróinak, de csak abban, a­mit általánosságban előadásá­ról mondottunk. Ha valaki ezt félreértené, eszébe kell juttatnunk, hogy a mai rövidségre, vagy drámaiságra hajló párbeszédekbe öntött, rövid sorokban siető elő­adási modorra senki sem mondotta még ki a föltétlen elismerő ítéletet: ízlés és iskola dolga, kinek melyik tetszik. Csak az bizonyos, hogy mind a két módon ír­tak és írnak jó regényeket. E külső, inkább technikai adomány mellett van másik adománya is: érzi a lelkiállapotok rajzolásának szükségét. Ma ez csak per summos apices szokott tör­ténni, ő részletesen elemezve ír le egy-egy helyzetet. A törekvést siker nem mindig koronázza, mert sokszor többet beszél, mint kellene, így ellenmondásokba keve­redik, mint a 127. lapon, vagy ismétlésekbe esik, mint a 89. lapon, a­hol Jolán megfigyeléseit mondja el újra. A­mily simán folyik tolla alól a szó, és oly bőséggel omlanak mondatai, s igy könnyen elragadja őt a be­széd árja. t'WffIRPHI­­ * .. A regényben egy romantikus izű történet van földolgozva. Színhelyéül, környezetéül és keretéül egy nevelőintézet szolgál. De megírjuk azonnal, hogy a ke­ret és az esemény között, a környezet és a személyek jelleme között, a színhely és az alakok között nagyon gyenge a szerves összefüggés. Ez a kis történet ép úgy lefolyhatott volna akármely helyen, a­hol tíz-tizenöt ember, egymásra van utalva. Ha a színtér jellemzésé­ben kínálkozó alkalmat meg tudja ragadni, s az inté­zetről, mint a magáéról Copperfield Dávid, bármilyen irányú rajzot tud adni, vagy ha, az erre megkezdett vázlatot kidolgozza, elfogadnák az összeköttetést. De mindegy. A regény egy magán nevelőintézet igazgatójának menye és egy tanár között fejlődött sze­relem rajza. Hedvig tékozló, durva, általában férfiatlan ember, s embertelen férfi felesége, s a tanár egy rokon­szenvesen rajzolt fiatal ember. Kettő közül nem nehéz választani, s nem értjük meg, Hedvig mért ragaszko­dik ahhoz az emberhez, a kit nem becsül és nem szeret; mért habozik annyi ideig, hogy a tanár ajánlatát el­fogadva, törvényes elválasztás után a tanár felesége legyen. Ez a megoldatlan kérdés ott borong a regény­nek meséjében s mintha beárnyékolná a tisztábban raj­zolt alakokat is, kik közül Jolánkát kell kiemelnünk. — rd — * Az Egyetemes Közoktatásügyi Szemle 3-dik száma rendes rovatain és tudományos cikkein kí­vül két ízben foglalkozik kulturális politikánk egyik legakutabb jellegű kérdésével: az egységes középiskolával. Az egyik czikk a közoktatásügyi minisztériumnak az országos közoktatási tanács­hoz leküldött rendeletét adja, hogy a tanács az egységes középiskola tanulmányi rendjére javas­latot terjeszszen elő, s ehhez a rendelethez kidolgo­zott tanulmány van csatolva, mely a minisztérium véleményéül tekinthető. A másik cikkben a szer­kesztő, Jancsó Benedek fejtegeti az új középisko­lának a magyar kultúrához való viszonyát. Művészetek. * A nemzeti színház pénteki premierje Kar­­czag Vilmos »Lemondás« című színműve lesz, melyben a főszerepeket következők játszák: Sz. Prielle Cornelia, Márkus Emilia, Csillag Teréz, Boe­r Emma, Újházi, Mihály­fi, Bercsényi, Zilahi, Somló.­­ A darab főpróbáját csütörtökön délelőtt tartják meg. * Az utolsó concert populaire, szám szerint a 20-dik, jövő vasárnap lesz a Vigadó nagytermében. Ezen a hangversenyen Reichmann Tódor, a bécsi udv. opera baritonistája és a Brancsevics-féle vonósnégyes­társulat működnek közre. Reichmann néhány klasszi­kus dalon kívül Wotan Abschiedjét és a Säckingeni trombitás búcsúdalát énekli. * A Bajazzo, Leoncavallo dalműve, mely nem­sokára operaházunkban is színre kerül, a mün­cheni udv. színházban rendkívüli sikert aratott. A címszerepben Vogi Henrik, a Bajazzo nejének szerepében pedig Drechsler k. a. jeleskedett. A da­rab — semmi kétség — állandóan műsoron fog maradni. * Színészet Kőbányán. Jáni János kőbányai színtársulatánál szerdán és csütörtökön a »Szülé­szeti gyakorló iskola« vendégszerepel. Az intézet műsorának legjobb darabjai kerülnek előadásra. * Szlavianszky Nádia orosz daltársulatának búcsu-hangversenye szombaton, e hónap 25-én dél­után lesz a Vigadó nagytermében »népszerű« helyárakkal. A hangverseny fél 5 órakor kez­dődik. * A nemzeti színház nyugdíjintézete javára e hónap 29-én az operaházban előadást rendeznek. A Vén bakancsos és fia a huszár című népszínmű kerül előadásra, melyben Küry Klára Lidi szere­pét játsza. A többi szerep a nemzeti színház első­rendű tagjainak kezében van. Az érdekes előadás iránt máris igen nagy az érdeklődés. * Az orsz. zeneakadémia e hó 24-én, pénteken, esti fél 8 órakor tartja harmadik nyilvános hang­versenyét az intézet dísztermében. Ez kamarazene­est lesz Popper Dávid tanár vezetése alatt. A nö­vendékek Haydn és Beethoven c-dur quartettjeit és Schumann es-dur vonósnégyesét adják elő. * Csökönyös baritonista. Maurel francia bari­tonista, ki Verdi Falstaffját megteremtette, mint ismeretes, vonakodott ezt a szerepet Berlinben énekelni. Most megtoldta álláspontját azzal a ki­jelentéssel, hogy Falstafft Rómában a német csá­szári pár tiszteletére tervezett díszelőadáson sem énekli. * Hangverseny: Somogyi Mór zongorázó pénte­ken, e hó 24-én, este fél 8-kor adja hangversenyét a Vigadó kistermében. Scarlatti, Bach-Taussig, Beetho­ven, Schumann, Schubert, Chopin, Groldmarck és Liszt

Next