Fővárosi Lapok 1893. augusztus (210-240. szám)
1893-08-01 / 210. szám
egész majolikából készül, 11 méter magas lesz, s egész sor szobor és dombormű fogja ékesíteni, így rajta lesz Szt.-István, Szt-László, Szt.-Erzsébet és Szt.-Margit szobra. Ezeket Széchy Antal szobrász mintázta. Az oltár gótstílusban épült és összhangzásban lesz a góthikus főszentélylyel. A régi oltár lebontásánál, mint a kath. Egyházi Közlöny értesül, egy márványlap alatt egész csomó régi arany-, ezüst- és rézpénzre akadtak, melyek jobbára Mária Terézia és II. Ferenc korából valók. A rézpénzek megrozsdásodtak, mert az 1838-iki nagy árvíz elöntvén a templomot, az oltárral együtt e pénzek is vízben állottak. E régi pénzeket a most forgalomban levő pénzek egy-egy példányával együtt befalazzák az uj oltárba, melyet ez évi szeptember 8-án Vaszary Kolos bíboros hercegprimás fog fölszentelni. * Uj bakteriológiai intézet. Hieroniymi belügyminiszter, a belügyminisztérium közegészségügyi osztályával kapcsolatban egy bakteriológiai intézet berendezését határozta el, hogy ezáltal a vizsgálatokat s bakteriológiai ügyeket gyorsan el lehessen intézni. A berendezéssel már annyira előrehaladtak, hogy az intézet rövid idő alatt megkezdheti működését. * Súlyos csapás érte Mihály Józsefet, a kitűnő írót és tanárt, s nejét, született Ambrus Máriát. Szép kicsi fiuk, Miklós,tegnap hosszas szenvedés után elhunyt. * Egy furcsa rendelet. A bérkocsis ipartársulat azt közli velünk, hogy, a főkapitány 28,220. sz. alatt legutóbb kelt rendeletet intézett a két és egyfogatú bérkocsisokhoz, melyben szigorú büntetés terhe alatt meghagyta, hogy a forgalmi torlódások elhárítása céljából jövőben vasúti és hajóállomások, cirkusz, színház és lóversenyhez szállítandó kocsivendégektől a viteldíjat mindenkor már a beszállásnál kötelesek elkérni. Ennek a főkapitányi rendeletnek csak abban az esetben volna érzeménye, ha pótlólag az is kimondatnék benne, hogy a fuvardíjnak előre való kifizetése a bérkocsis nagyságos árak utólagos gorombáskodásának megakadályozása végett rendeltetett el. Ezt az indokolást azonban ki tetszett felejteni a rendeletből. * A szolnoki új kaszárnya építését a Szolnok városi közgyűlés a Grünwald testvérek esztergomi cégre bízta. A megyei közgyűlés megváltoztatta ezt a határozatot és Jirenek és Krausz budapesti cégnek adta ki az építkezést. Ez ellen a város fellebbezett s a belügyminiszter ennek helyt adott és e szerint az építkezés a Grünwald testvérek cégre bízandó. * Megtámadott leányok címmel lapunk vasárnapi számában mi is megírtuk, hogy a Barossutcában szombaton este 3 ember megtámadta a gyárból hazatérő leányokat s tőlük heti keresetüket el akarta rabolni, azonban az arra járók a támadókat átadták a rendőrségnek. A megejtett rendőri nyomozás és kihallgatások után a rendőri sajtóiroda a nagy port felvert ügyben a következő tényállást közli: Az esetnél letartóztatott három ittas napszámos — Wodicska Ferenc, Sáska Miklós és Nováki Ferenc — szombaton, e hó 29-én este Wodicskának Emma nevű, s az irongyárban dolgozó szeretőjéhez indultak, a leány azonban eléjük jött a régi józsefvárosi temetőig. A három leány azzal a panaszszal állott elő, hogy néhány perc előtt két napszámos beléjük kötött, mire az ittas Sáska nyomban arcul ütött egy vele szemben jövő napszámost, abban a hiedelemben, hogy ez bántotta a leányokat. A napszámost a három duhaj legény hatalmasan ütlegelni kezdte, szerencsére azonban arra vetődött néhány honvédgyalogos, s ezek kimentették az ártatlanul bántalmazott embert Sáskáék kezeiből. Az ismeretlen ember erre eltűnt, valamint a leányok is, akik látták, hogy különösen Sáska féktelen kedvében van. Erre a három legény az örömvölgy-utcába tért be, melynek egyik kapuja előtt Sáska meglátta Behinszky Irma 18 éves leányt, a ki elé azzal állt, hogy rá a törvény nevében jöjjön velem.« A megrémült leány sikoltásaira annak anyja is elesietette Sáskát, a ki a leánynyal erőszakoskodott, arcul ütötte. Sáska most mind a két nőt a földre rántotta. Ekkorra azonban az utcán járók oda siettek s Sáskát társaival együtt átadták az odahívott rendőrségnek. Sáskánál 16 frt 94 kr. volt, melynek eredetét ki tudta mutatni. A rablási szándék egyáltalán ki van zárva s az eset nem is a népes Baross-utcában, hanem a járatlan mellékutcában történt. A három duhaj legény ellen a vizsgálat folyamatban van. * Villamos vasút Pozsonyban. Levelezőnk írja nekünk, hogy a régi koronázó városban állandó a panasz, hogy nincs lóvonata vasútja. Most aztán egyszerre villamos vasutat kap. Hármas konzorcium vállalkozott rá, hogy kiépítteti a vonalat, amire a kormány már megadta az előleges koncessziót. A terveket Domokos Albert mérnök készítette, most nyújtják be őket a minisztériumhoz, az építési engedély megszerzése végett. De sok függ még a várostól is, hogy a vasút létrejöhessen. Ha t. i. a városi közgyűlés megengedi, hogy központi villamos telepből bizonyos mennyiségű villamosságot nyilvános és magánépületek számára átengedhetnek világításra, akkor egy előkelő cég elvállalja a pénzügyi kötelezettségeket és a pályát kiépítteti. Az illető cég a költség hetven százalékát maga fedezi, a többi harmincat (mintegy 120,000 forintot)aláírás útján szerzik be. A vasút összes költsége 450,000 frt. A város közgyűlése közelebb határoz ez ügyben. * Nincs milliós hozomány. Pár hét előtt az a hír terjedt világgá Olaszországból, hogy a tönkrejutott Borghese Pál hercegnek legidősebb fia, Scipio herceg elveszi Vanderbiltnek, az amerikai krézusnak leányát, 80 millió líra hozománynyal. A táviratok annak a hírét is meghozták, hogy az anyahercegnőt, unokája jó házasságának hírére, szélhüdés érte. Ha e fölött érzett örömében s nem a mesalliance fölött érzett bosszúságában érte a szélhüdés, akkor ez teljesen kárbaveszett szélhüdés volt, mert Scipio herceg nem a milliomos Vanderbilt családból házasodik. Sem Cornelius, sem William Vanderbiltnek nincs eladó leánya. A herceg menyasszonya tehát valamelyik más Vanderbilt családból származik. * Rövid hírek. A Pasteur-intézetből. A Pasteurintézetben julius hó 15-étől augusztus hó 1-éig összesen 50 új beteget vettek föl s ez idő alatt ugyanennyit bocsátottak el. Az intézetben eddig 2171 beteget gyógykezeltek s ezek közül az intézetet 2120 hagyta el s igy jelenleg ápolás alatt 51 áll. A napi oltások száma 45—50 között ingadozik. — Népesedés a fővárosban. A lefolyt héten a fővárosban élve született 344 gyermek, elhalt 265 személy, a születések tehát a halálozásokat 79 esettel múlják felül. — Véres verekedések. Nagy István kocsist az éjjel ismeretlen tettesek a külső váci uton véresre verték. Most a Rókus-kórházban ápolják. — A hajtsár-uton Bakk István munkás Fábián András napszámost, verekedés közben, fején és karján összeszurkálta. A mentők a sérültet a Rókusba vitték, a tettest a rendőrség letartóztatta. — Ittas emberek balesete. Kadlusz János munkás, ittas állapotban, a Viktória hajógyárnál elbukott s súlyos sérüléseket szenvedett. A János-kórházba vitték. — A VII. kerületi kapitányság udvarán ma egy 30 év körüli, teljesen részeg, süketnéma ember elesett s súlyos sérüléseket szenvedett fején. A mentők a Rókus-kórházba szállították. — Összeégett gyerek. Lázer Ferenc asztalosmester Ilona nevű 2 éves leánykája, szüleinek József utca 71. számú lakásán gyufával játszadozva, meggyújtotta a ruháját. A kis leány életveszélyes égési sebeket szenvedett. Ötödik felvonás- Áhitatos, csendes éjszaka. Holdnélküli, felhőtlen éj, a melyben remeg a világ, s a melyben elvész a fogalom a térről. Az a csillagfelhő nem ér véget ott fenn. Lássátok, a reszkető fényes por leér idáig s tovább folytatódik a mélybe. Itt van. Ki ne nyújtsátok kezetek, lehorzsolhatnátok a szép kasszióporát. Eszméletünk se bolygassa a végtelent. Nem éri föl. Aludjunk, mint ahogy alszik a vidék. Messze a parttól, hol az urasági földek mesgyéje kezdődik, az akácsorok alján, a pázsiton, magányos ember fekszik. Nagy posztókendőt terített a határárok szélére s elterült rajta. Egyik lábát térdben behajtva fölhúzta, jobb kezét meg a feje alá tette s felnéz az égre. Tekintete belemerül ebbe a sziporkázó, mozdulatlan portengerbe; gondolatai ott bukdácsolnak az apró-cseprő fénypontok, kisebb-nagyobb világmorzsák között. Van-e ott hasonló ehhez ? Megmozdítja a fejét s egyenesen fölnéz. Függélyesen föl az égbolt közepébe. Ott pici csillag hunyorog. Pici, mint gombostűfej. És az is egész világ. Kik lakhatnak ott ? Tökéletes lények, mint itt lenn. Lehet, valamelyik tudósuk épen ide irányította a látcsövét, épen ide, a szemébe, a homloka közepébe, és lehet az is, a tudományuk annyira haladt oda fenn, hogy az a tudós most áthat koponyáján, de a velejébe, apróra boncolgatja gondolatait és számit. Felkönyököl a jobb kezére s a ballal dörzsölgeti a halántékait. Melléből mély, száraz köhögés tör elő, mely szinte elfojtja s a fejébe kergetik a vért. Vájjon látja-e ott az a tudós ezeket a kis lényeket itt a mellében, melyek lassan fölemésztik tüdejét ? Látja. Ő már talán ki is számította, mikor vesz ki ettől a kis növényféregtől az emberiség, aztán az állatvilág, végül az egész növényzet. És a föld akkor repülni fog az űrben ember nélkül, élettelenül. Nagy, gömbölyű, lakatlan sivatag lesz az, mint az izsáki környék. Hidegen, fénylő, puszta csillag rideg éjszakában. — Óh, Páris! A távolból halk, elhaló dal szólal meg s hozza hosszan, bánatosan: »Cserebogár, sárga cserebogár« — — megható, bus magyar hangok. A fekvő izgatottan arcra fordul s szétterjesztett kezekkel belemarkol a fűbe és a dallal együtt sóhajtja : »Sem nem kérdem sokáig élek-e.« Gondolatai odaröppennek a nagy, félhomályos gótablaku hálószobába, hol a magas előkelő asszony könnyezve vett búcsút tőle s összekulcsolt kezekkel kérte: — Ne menj, fiam, maradj itthon, nem kell neked több nevelés, jó vagy így is akármi gazdag leánynak. Az ő vágyai csak a fia kiházasításáig terjedtek. — Gyenge vagy te, félek, félek — és zokogva ismételte — féltelek, én egyetlen árvám. Nem maradt, ment. És ott volt évekig. Ott pedig hamar feledni ezeket az egyszerű tájakat, egyszerű embereket. Igen ritkán, nagyon elmosódottan jutott eszébe a könnyező, érzékenykedő anya. Már az arcát is kezdte feledni a jó fiú , a hazai tájról meg csak nagyon általános fogalmai voltak. Egy ízben megküldte neki az anyja az új arcképét. Már hat éve nem látta. Öreges, gondterhes, törődött arc, tört szemekkel tekintett reája. Alig ismerte meg. Ez még inkább megzavarta képzelmét s szinte elmosta minden emlékét. Hiába hívták haza az egyszülött örököst. A méltóságos asszony beteg, aztán nem jó ha a nagy jószág így marad tovább. Felét sem hozza be. Akkor sem jött, amikor azt táviratozták, hogy a méltóságos asszony hirtelen rosszul lett, azután, hogy nagyon rosszul van, azután, hogy halálán van, azután, hogy meghalt. Nem ment. Félt, otthon fogják marasztalni azok között a rettentő mocsarak és unalmas szántóföldek között. Nagy szemeket meresztett, mikor az orvosa bizonyos napon azzal a tanácscsal lepte meg, hogy menjen haza, oly sietve, amint csak teheti és soha vissza ne térjen többé. Megtette. Nem halt meg mindjárt az első évben. Öt év óta van itt. Eleintén nem tudott eleget csudálkozni magamagán, hogy bírhatta ki e rettentő egyhangúságban. De mindig talált itt-ott valamit, ami lekötötte figyelmét. Először a szobákat barangolta végig; felkutatta az apró-cseprő, ósdi emlékeket, könyveket, képeket; lapozgatott a régi albumokban ; a könyv- és levéltárban elmerengett a poros akták fölött. Mikor aztán lefogta figyelmét a nagyszerű napfelkelte, a szűzies reggeliség, mely arcára az ártatlan-ság pírját varázsolja; a végtelen róna ragyogó harmatszőnyegével s az ezüstös délibáb libegő hullámaival és a holdas est, a mint nesztelenül reszket a lápvizek felett, mikor a homokpuszta beláthatlan hajlásaiban gyönyörködött s fürdött a sós tavakban; mikor elterült a buja fűben, vagy elmerült a görbehátu Tisza habjainak szemléletében és föltekintett a bárány felhős égre, mely óriási boltozatát hatalmas hajlásban emelte a végtelen vidékek sásmezei fölé, akkor nagyot sóhajtott és csudálkozott, hogy ő ezt eddig nem ismerte s megvetette holmi test- és lélekölő léhaságokért. De semmi sem kötötte úgy le, mint a nyári és az ő ezerféle titokzatos hangjaival, rezgő csillagaival, altató szellőjével. Ilyenkor elhagyta a kastélyt s kigyalogolt a határra. Itt az akácok alján elterült a pléden, s fölmeredt az égre. Szivarszó mellett hallgatta a természet nyáréji vajúdását, az élet érési korszakát, az ernyedést, a melyben benfoglaltatik az ő lassú, de biztos sorvadása is. Mikor ruganyos léptekkel haladt végig az udvaron, vagy ügyesen ülte meg a lovat, akik utána néztek, azt hitték, még nem szakadt meg az ősi névsor, még nem. Pedig ez az élet oly nehéz volt neki. Már 1702