Fővárosi Lapok 1894. január (1-31. szám)
1894-01-29 / 29. szám
XXXI. évfolyam 29. szám Hétfő, 1894. január 29 •iwUp.*st, Ferenciek tere 4. Előfizetési dij: IMn.................1 Irta ki. $£«CyedeTT« ... 4 — - Mm . . . 8 . — . JSgyen szám 5 kr. Xevjelenik mindennyip , hét főn I. tuuiep ut&n való napon is.FŐVÁROSI LAPOS SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP KÖZLEMÉNYEKKEL A DIVAT ÉS SPORT KÖRÉBÓL. Szerkesztői iroda: Kiadóhivatal, Budapest, Ferenciek-terek. Hirdetéseket és apróhirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és minden fővárosi hirdetési iroda. A Petőfi-társaság nagygyűlése. Budapest, január 29. Fölösleges talán előre bocsátanunk, hogy az a gyönyörű közönség, mely e népszerű irodalmi társaság gyűléseit rendesen látogatni szokta, a tegnapi ünnepélyes nagygyűlésre oly tekintélyes számban jelent meg, hogy az Akadémia díszterme ezúttal is elégtelennek bizonyult. A földszintet ritka szép hölgyközönség tartotta elfoglalva, a háttérben férfiak szorongtak sűrű tömegekben, a karzatokat az ifjúság vette be lelkes rohammal már jóval tíz óra előtt. A később érkezők kincsért se tudtak többé helyhez jutni. Az ünnepélyes nagygyűlést valamivel tíz óra után a társaság érdemes alelnöke, Komócsy József nyitotta meg, emelkedett hangú, szívből jövő, meleg beszédben emlékezvén a társaság nagynevű elnökének, Jókai Mórnak e hób án lefolyt fényes jubileumáról. Azután bemutatta Jókai levelét, melyben 50 éves írói működésének évfordulója alkalmából 2000 koronás alapítványt tesz a társaságnál, melynek kamataiból évenkint szépirodalmi pályadíj tűzendő ki. A közönség Jókai nevének említésénél lelkes éljenzésben tör ki. fia Ezután Endrődi Sándor olvasta fel titkári jelentéseit, az év jelentősebb mozzanatait a következőkben emelvén ki: »Társaságunk úgy tekinthet vissza a lefolyt évre, mint eseményes működése egyik jól termő és jól kamatozó évére. A rendes és mindig igen látogatott havi ülések közül kiemelendőnek tartom a májusit, melyben Társaságunk a »Magyar Hírlap« szerkesztősége által rendelkezésre bocsátott száz arany sorsa felett döntött, megelőzőleg pályázatot hirdetvén novellára és rövidebb költői elbeszélésre. Mindkét kérdésre szépen érkeztek pályamunkák, s köztük — kivált a prózai elbeszélések között — több jóravaló derék munka tűnt fel. A novella koszorúját »Mesemondó« című novellájájával Abonyi Árpád, a verses elbeszélését »Mária« című költeményével Dombay Hugó nyerték el. Maga a társaság is tűzött ki 400 korona pályadíjat abból a pénzből, mely érdemes alelnökének, Komócsy Józsefnek jubileumi költségeiből fennmaradt. E pályázat tárgya: »Adassére elő lyrai költészetünk története 1820-tól napjainkig.« A társaság ereklyetára Petőfi István több kéziratával és verseskönyvével, továbbá Petőfi szüleinek eredeti halotti bizonyítványával gyarapodott. A társaság vagyona az elmúlt évben Bercsényi Béláné Krayl Irma urbe 5000, Wahrmann Mór 500 és Jókai Mór 1000 forintos alapítványaival gyarapodott. Mindezeknél azonban fontosabb és dicsőségesebb volt ránk nézve az az erkölcsi diadal, mely társaságunk nagynevű elnökét, Jókai Mórt érte félszázados írói munkásságának jubileuma alkalmából. E jubileum eszméje és kezdeményezése társaságunk kebeléből indult ki. Jól tudtuk, hogy Jókai nevének nagyon szűk keret volna bármely irodalmi társaság — s a mi harmatcseppnyi fényünk, ha ugyan van ennyi is — gyarló reflektor arra, hogy az ő szellemének nagy égboltját minden ragyogásával visszasugározhassa. Tüneményes egyéniségének impozáns arányát csak egy tükör vetheti vissza istenigazában : az egész nemzet hálája! Mégis e nagy szép ünnep után nem állhatják meg, hogy most itthoni, szerény családi körünkben, ama lelkes napok még mindig rezgő visszhangjaként ne kiáltsuk feléje : »ifjú öregségével, társaságunk állandó díszéül, dicsőséges nemzete még nagyobb dicsőségérel sokáig éljen !« Viharos éljenzés és taps zúgott végig a termen a titkári jelentés lendületes végső mondatai után. Hélfy Ignác orsz. képviselő »A politikai költészetről« tartott igen érdekes előadást. Bevezetésül azt fejtegette, hogy a politika maga nem olyan prózai dolog, mint amilyennek közelről, a pártok erős tusáiban gyakran viharos, indulatos vitákban látjuk; a politikának alapja az emberi lélekben gyökerező nagy hazaszeretet, az emberi érzelmek legszentebbike. A politikai költészetnek pedig célja a hazaszeretet ébresztése és ébrentartása s különösen az újabb idők történetében fényes szerepe van a politikai költészetnek a népek történetében. Az olasz egységet Leopardi és kortársai készítették elő, a francia Rouget de L’ Sole, a spanyol Zorilla politikai költeményei nevezetes szerepet játszottak hazája forradalmainak előkészítésében. Gladstone az ír törvényt nem a saját kezdeményezésére csinálta, ennek első apostolai az ír költők voltak s a lengyel Mickieniez dalaiban benne van egy elnyomott nép fájdalomsóhaja s nem lehet tudni, hogy nem lesz-e a sóhajból valaha vihar. A felolvasót élénken megtapsolta a közönség. Károly Antalt már fölléptekor tapsvihar fogadta, mely Petőfi visszatér címü szép költeményének minden szakaszával ismétlődött. A költőnek háromszor is meg kellett jelennie a viharosan éljenző közönség előtt. Szép versét legközelebbről lapunk fogja bemutatni. Vértesi Arnoldnak Rózsika címü érdekes elbeszélését nagy figyelemmel hallgatta a közönség s lelkesen megéljenezte a jeles elbeszélést. Utána Ábrányi Emil következett, aki Dicsérem a könyvet című hatásos költeményét szavalta el. Zárószavai a következők: KORZIKA VIRÁGA. (Francia regény.) Irta: Charles Mercuvel. (Folytatás.) (14) — S mire határozta ön magát ? — Arra, hogy fölfegyverkezem s őrködöm úgy a saját, mint a te biztonságod fölött. Készüljünk védelemre. Ez a harc, ily időben, nagy zajt üt s ha az igazságszolgáltatás meghallja s beavatkozik, a becsület mentve van. A födolog, hogy résen legyen a szemünk. Nem vagyunk-e mi és oly bátrak és ügyesek, mint ellenfeleink ? S a mi helyzetünk kedvezőbb. Megerősítjük a kastélyt s lesbe állítjuk embereinket. Rokonaink és cselédeink számosak. Használjuk föl az időt, amelylyel még rendelkezünk. Ez az én véleményem, Fabrice — s kell-e hozzá tennem: a parancsom! A fiatalember meghajtotta magát. — Nem, atyám, — szólt. A gróf közelebb lépett hozzá. — No, jól van. Nem kérdem többé, hogy mit tettél, — folytatta fölindulástól remegő hangon. Fiorellóék fenyegetnek minket. A Savellik nem szoktak visszariadni. Te fiam vagy. Életedre törnek. Én védelmezlek tehetségem szerint. Mindent megbocsátok neked, érted-e?, mindent. De jusson eszedbe, hogy a gyávának nem bocsátok meg. — Atyám! A gróf megölelte fiát s pár pillanatig a karjai közt tartotta. — S most pillanatnyi veszteni való időnk sincs. A bátorság mellett megfér az óvatosság. Jer és hallgass. Visszatértek a termekbe, hol a vendégek várakoztak reájok. XVII. Beállt az éj. A lelkész, meg a többi vendég távozni készült. A gróf visszavitette őket s don Brando lelkészhez igy szólt: — Barátom-e ön? — Kételkedik ön ? — Egy szívességre kérném. — Szóljon. Ha kell, ma éjjel gyalog elmegyek Bastiáig, ha azáltal önnek szolgálatot tehetek. — Nem gyalog, de kocsin, Ajaccioig. — Ebben az órában ? — Most mindjárt, haladék nélkül. — Miért? — Vigye el Szerénát egyik jó barátunkhoz, Roncone Józsefhez, kinek a bátyja párisi bankár, mint ön is tudja. — Mi történt? — kérdezte a pap, álmélkodva. — Semmi; később majd megmagyarázok önnek mindent. Levelet visz ön Ronconehoz, kinek megírom küldetése célját. S egyik rokonához fordulva, igy szólt a gróf: — Giovanni, fogass be gyorsan a legjobb kocsiba. Egy óra múlva távol kell lenned. Te szállítod el a lelkészt, meg a leányomat. A férfi helyeslőleg bólintott. — Intézkedjél rögtön. Te pedig Francesca, rakj össze mindent, ami a gyermeknek szükséges, egy bőröndbe. — Sokáig lesz távol Szeréna ? — Ki tudja azt ? — szólt a gróf elgondolkozva. A két rokon minden szó nélkül távozott. A gróf minden ajtót gondosan bezárt. — Fiorelloéknak panaszuk van ellenünk, — szólt. — Nem is akarom tudni, igazuk van-e? Ők kijelentették előttünk a vérbosszút s mi nem hátrálunk meg. Fabrice sem ijedt meg, sőt már előre is sejtette, hogy belőle regénybős lesz. Az istenítélet eme módjában azt hitte, hogy előnyben lesznek ők ellenfeleikkel szemben. Különben is azt tartotta, hogy könnyebb a védelem, mint a támadás. Aztán bízott apja ügyességében és erélyében s nem győzte eléggé bámulni azt a hidegvért, melylyel a váratlan újságot fogadta. Csak azt nem tudta elképzelni, ki árulta őt el ? Gondolt Francescára is, de mégsem tett föl róla ily hálátlanságot. A gróf magára hagyta rokonait, megirt egy levelet s aztán fölment ama szobába, melyben Szeréna aludt. A gróf föléje hajolt s nagy elővigyázattal több ízben megölelte. Végre fölébresztette. A leányka meglepetve ölelte meg a nyakát. Az apa pár percig gondolkozott, nagy fölindulásban volt. Nem élt illúziókban ; érezte, hogy az a harc, melyet neki üzentek, veszedelmes lesz. — Mi történt, atyám ? — kérdezte a gyermek. — Öltözzél fel, kicsikém. — Már ? Hát megvirradt ? — Még nem, de Ronconeók várnak Ajaccióba, mulatságra. Szeréna a szemét dörzsölve, kérdé.