Fővárosi Lapok 1894. január (1-31. szám)

1894-01-07 / 7. szám

Biharban a Tolvajkő porfir sziklái szerte szórtan hevernek; azt tartja felölök a nép, hogy megkövesült ördögök, kik lakodalmat ültek ott, de egyikök elég negédes volt, hogy befalta az égnek arra átmenő postáját, egy kis bárányfelhőt. Villám csapott erre közéjük és megdermesztette őket, akiknek pedig sikerült a közel oncsászai barlangba menekülniök, azok csontjai ott vannak elterítve a barlang fenekén. Hont megyében a szántói vízforrások közt lugzó alakú üreg van, fölötte emberforma kőszikla, alatta pedig kénesvíz buzog: a nép rege szerint lugzójával együtt kővé merevült asszony az, ki Luca napján lugozni mert. Egy kemence alakú szikláról s a benne elszórt kerek kövekről pedig úgy szól a népmonda, hogy egy másik aszszony kővé merevült kenyerei azok, mert szintén Luca napján akart sütni. A köröndi Hollókő sziklatömb felől azt tartja a rege, hogy tündérek ejtették el, midőn és idején Tartódra akarták szállítani. Felőle Orbán Balázs is szól. Más verszió szerint Tartód rossz tündér számára vasrúdon hozták azt a követ cselédei a végből, hogy vele Firtosnak, a jó tündérnek várát összezúzzák. A lublói hatalmas szikla eredetét úgy fejti meg a rege, hogy hajdan Lubló lengyel lovag jött oda híveivel messze földről s a Poprád völgyén uralkodó magas hegycsúcson akart várat építeni. Mivel lassan ment a munka, a gonosz lelket hívta segédül, alig kötötte meg vele szerződését, csakhamar kész lett a vár. Lubló lovagot azonban nem hagyta nyugodni benne lelkiismerete, szőrcsuhát öltött és klastromba ment. Erre a felbőszült sátán sziklát kapott föl, hogy romba döntse vele az új várat, de megszólalt a szentelt harang, megtörte szavával a gonosz hatalmát, kiesett kezéből a nagy kő és legurult a Poprád völgyébe, ahol még ma is fekszik. A Cservena hóra (Vöröshegy) elnevezés onnan származott, hogy a néprege mondása szerint angyal és ördög viaskodott annak oldalán egymással és annyira véresre verte a jó szellem büntetéskép a gonoszt, hogy megfestődött tőle a hegy lejtőinek ma is vörös agyagtalaja. Feldolgozta ezt a legendát Tompa Mihály (Regék, beszélyek 1852. 295—304.) Az ó-tátra-füredi savanyuviz forrása környékét rege szerint azon oda menekült lakosok kifolyt vére festette vörösre, kiket ott a tatárok kegyetlensége elért és fökoncolt. A tordai hasadék mondája Szent László királyunk nevéhez fűződik. Midőn ugyanis Erdélyben a kunok portyázó csapatait a hős király hevesen üldözi és visszafordultában azt veszi észre, hogy társai elmaradoztak, s a kunok egyik csapata egészen nyomában van: menekvésre gondol, de a lova fáradt, az ellenség pedig közel. Ekkor Istenhez fohászkodik s íme szétvált a hegy közte és üldözői közt, azok álmélkodva nézik a csodát, a megmenekült László pedig leborulva ad hálát szabadulásáért. E monda más változatban is forog Garay és Tompánál, mondja Pintér Kálmán. (Tudósitvány a kegyes tanitórendiek budapesti főgymnasiumáról 1891—2. 19.) A Retyezát sajátságosan lemetszett alakját úgy magyarázza ki a nép regéje, hogy Erdély földének egykoron hatalmas fejedelme felosztotta országát fia és leánya közt. Midőn örökségök ki akarták mérni, fölment a fiú a Retyezátra, a leány pedig a Hargitára; de amint látta, hogy a szebb a bátya osztályrésze, irigységből óriási ekét hajított feléje, lemetszette vele a hegy csúcsát és azért románul ma is legyalult (rét jezat) nevet visel az. A nagy-harsányi hegy eredetéről igy szól a monda: Vén bánya lakott ott egykoron, kinek Harka nevű szép leányát feleségül kérte a sátán; bele is egyezett az anya, de a vonakodó leány azt kötötte ki, hogy vőlegénye szántsa föl egy tyúkon és egy kecskén a harsányi hegyet egy éjszaka. Az utolsó barázda megvonásával sietett már a gonosz lélek, midőn föltalálta magát a megszeppent lány és hangos torkú kakast utánozva hajnali kukorékolt ; erre az ördög bosszúsan hagyta abba a szántást, egyik saruját Beremend felé dobta, a másikat Siklós felé s a belőlök kihullott homok növesztette föl ott a másik két kisebb dombot. A harsányi nagy hegy pedig olyan külsejű ma is, mintha 9/10 részében föl volna szántva. A bihari Sárkány barlang tulajdonkép csak fülke a sziklában. Ott a rege azt mondja, hogy egykor barlang volt — és sárkány lakta és neki évenkint a vidék legszebb leányát kellett áldozatul adni. Találkozott azonban végtére legény, ki fejszéjével levágta a sárkány fejét, mikor a szörnyeteg épen az ő menyasszonyát akarta a barlangba hurcolni. Fájdalmában a sárkány olyan végvonaglásba esett, hogy összeomlott miatta a barlang belseje sőt magát is oda temette, csupán a földalatti üreg szábája maradt fönn a mai napig emlékül. A csodás cseppkőképződmények úgy alakultak ki az aggteleki barlangban, hogy a Baradla hegytetőt egykor aranyfödelű vár koronázta, benne pedig hatalmas rabló lakott, ki összes kincseit a vár pincéiben halmozta föl; oda ajánlotta mindezt a szép leánynak, kit elrabolt, hogy őt szeresse, — de annak vőlegénye varázshoz segítségével kőoszlopokká merevítette a rablót és zsoldosait, menyasszonyát pedig megszabadította. Néprege keletkezésére nyújtott alkalmat az aggteleki barlangban az a vágány is, melyet »szekérút« vagy »kerékvágásnak« neveznek és mely a járókelők taposása meg a lehulló kövér mészcseppek le-lelocscsanása dacára sem enyészik el. Pedig nem hihető, hogy talyiga vagy szekér járásától származnának azok a bevágások, mondja Dr. Hunfalvy János. (Baradla, az aggteleki barlang 1877. 9.) Földolgozta Tompa Mihály a »Barlang lelke« címü regéjében. Mondás elem az is, mit Jósika Miklós az »Abafi«-ba beszőtt Villám regényhőséről, hogy szekerén vonult be a Csettye Boli barlangba és útnyomataiglan sem veszett el. A Gserna folyó mentén, hol az út a mehádiai híd felé kanyarodik, Jorgován (Herkules) lova patkójának a nyomát mutogatják a kőben, mert ott ugratta át a regehős a folyót, midőn egy szép hajadont a sátán körmei közül megszabadított. Torna megyében a szádelői völgyben Attila lova patkójának nyomát látja a nép a sziklán, más változat azt a hun király fiától, Dengcsicstől származottul tartja. Szent László király lova azonban a népregék szerint több helyütt hagyott nyomot, ilyen van Torda város területén egy hordezőn. Brassó mellett a Czenk hegyen Salamon király lova patkója helye maradt fönn; eredetét Hunfalvy Pál a néprege után úgy mondja el, hogy erre indult a király a görög császár ellen haddal, de mielőtt a tömösi szoroson kiment volna, elásta koronáját. Csatát veszítve Tirnovába menekült a bolgár cárhoz és segítségadásra kérte; meg is tette volna, de nem volt rá való pénze. Eszébe jutott ekkor Salamonnak, hogy elásott koronájából egykét drágakő is nagy kincset ér, elindult tehát fölkeresésére; hosszú bolyongás után a húsvétot követő kedden föltetszik végtére előtte a Tompahegy a mai Czenk, de nagy mélység tátong előtte s annak megkerülése hosszú lenne, neki ugrat tehát lovával a király és ott marad annak a patkónyoma a kőben. E mondába nyilván a végből szőtte be a népköltészet a szent koronát, hogy vele Brassónak Corona, Kronstadt nevét kimagyarázhassa. Késő Ensel Sándor azt mondja, hogy a város mellett álló Brassóba nevű hegy adott neki nevet; címerében azonban olyan koronát visel, melyen fagyökér van keresztül húzva, mert építésekor koronás fagyökeret találtak ott a föld gyomrában. Hunfalvy János ellenben úgy szól, hogy a monda szerint a helyen, hol ma a brassói városháza áll, len termett egykor s annak szálai korona alakra fonódtak össze, miért is a város czimerét máig is korona képezi. Hanusz István: Renaissance-Mtorzat. Faragott asztal, mahagóni és ébenfából, egész alakokkal és fejekkel. Magas hátú szék, faragott ébenfa- és gyöngyház-berakás. Tükör, mahagóni és ébenfából. 65 DIVAT. (Monaszterly és Kuzmik utódai divatterméből.) Vonzóbb alakot ritkán öltött a női hiúságot és tetszvágyat kisértetbe vivő divat mint ez idén. A szövetek szépsége, a csipkék gazdag mintázata, a divatos szőrmék kéjes lágysága, a szabás és szinvegyülök artisztikus tökélye s az egyre finomodó ízlés összejátszanak, hogy minden egyes öltözékből egy-egy érdeklődést keltő »képet« alkothasson a művész, vagy művésznő. Mert ma már valósággal művészet számba megy az a tudás és találékonyság, melylyel egyes nagy faiseurök és faiseuseök alkotásain találkozunk. A széles sávolyokba osztott kétszínű selymekből (például fehér moire fekete atlasz csikókkal,) kerülnek ki a grand-style-öltözékek. Halvány rózsaszín moliée sávniszöld, vagy aranysárga hasonló szélességű atlasz csíkkal a legművészibb színhatást szüli. Ezeket a pompás rendesen sima uszályos aljú ruhákra használják, míg a derék mousseline de soie-val és régi point de Venise-el, vagy antique léghímzésszerű sárgás csipkével épül. A méternyi vagy másfélméternyi széles moire miroitée, a kelmén elszórt nagy fényszemekkel, ezüstszürke vadrózsaszínben, niszöldben vagy szalmasárgában, meg............................... . . . . . . lepő hatású, s reá már csak tompító dísz alkalmazható ■ egy mahagóni fából. A díszítmények, faragványok mind ... . . ében fából valók. Az ágy fejénél a ház címere: csipke, tüll vagy mousseline soie.