Fővárosi Lapok 1894. március (60-89. szám)
1894-03-01 / 60. szám
valót ad neki hozományul, legyen nyugodt, a társadalom romlottsága nem férkőzik annak szivéhez soha! SCOSSA DEZSŐ, ORSZÁGGYŰLÉS. — A képviselőház ülése, február 28-án. — Csöndesen, minden nagyobb emotio nélkül foly a tárgyalás. Az átalános mérsékletből ma is legfölebb csak Visontai Soma vált ki, aki megirigyelte Komjáthy tegnapi dicsőségét s habár szelídebben, de ugyancsak ő is a kormány helyett a saját pártját ütötte. Egyebekben pedig alszik az egész Ház. Ugron Gábor azt gondolta, hogy ha mindjárt az ülés végén is, de azért ő mégis életet ölt a Házba. Meginterpellálta Wekerlét, hogy: — A mozgósítással hogy vagyunk ? Ez se sikerült. Wekerle olyan feleletet adott, amivel elejét vette a mozgósítási hírek jövendő terjesztésének. — Egy betű sok, de annyi igazság sincs e hitben . . . Csak annyit engedett meg mindössze, hogy csapataink eléggé gondosan el vannak helyezve. — Hát mégis ! — kurjantották közbe. Aztán ezzel kialudt végkép még a próbálkozás is a lelkesítésre. Az ülés többi, közbeeső részét csak úgy átaludták. Ami különben természetes is. Hiszen ez már kilencedik napja a vitának.* Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Bánffy Dezső báró. Jegyzők: Esterházy Kálmán gróf, Molnár Antal, Bartók Lajos. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor miniszterelnök, Szilágyi Dezső, Csáky Albin gr., Josipovich Imre. Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. A jegyzők jelentése szerint sem az indítvány, sem az interpellációs könyvben újabb bejegyzés nincs. A kötelező polgári házasság, Kováts József kötelességének tartja a javaslathoz szólni, bár a tárgy ki van merítve . . . Elnök: Bocsánatot kérek, de kénytelen vagyok jelenteni, hogy épen az ülés kezdete előtt az interpellációs könyvbe új bejegyzés történt. (Helyeslés.) Esterházy Kálmán gróf jelenti, hogy Ugron Gábor a mozgósítási hírek tárgyában interpellációt jelentett be. Elnök: Az interpelláció az ülés végére marad. Kováts képviselő úrtól bocsánatot kérek a megszakításért. Kováts József: Kérem .. . (Derültség.) Hogy mégis szól a javaslathoz, az csak azért történt, mert indokolni kívánja szavazatát. Hogy a javaslatot megszavazza, ebben rövidító oka az, hogy a javaslat, hiányai dacára, meg fogja szüntetni az uralkodó sajnos, erkölcstelen állapotokat, amelyek egyenesen a többnejűséghez vezetnek és épen azért a javaslat ellen szavazni pirulás nélkül nem tudna. (Helyeslés.) Nincs igazuk azoknak, akik e javaslatnál is a kormány szempontjait mérlegelik és azt mondják, hogy alkalom van, tehát buktassuk meg a kormányt. Hová vezetne ez ? Mi a javaslatot nem a kormánynak szavazzuk meg, hanem a nemzetnek; mi nem a kormánynak teszünk szolgálatot, hanem kötelességünket teljesítjük, mert egy régi elvünket juttatjuk diadalra. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ha elbuktatnák a kormányt, nemcsak a kormányt, de vele együtt eltemetnék a javaslatot is, mégpedig hosszú időre. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) Mert csalódnak azon elvtársaink, akik azt hiszik, hogy a következő kormány ezt a javaslatot benyújtaná. Dehogy tenné ezt! Kerülné, hogy olyan propozícióval lépjen a Ház elé, amely egy megelőző kormánynak bukását okozta. (Helyeslés.) De van egy nyomósabb szempont is. Mit szólnának hozzá a függetlenségi választók, akiket a függetlenségi párt éveken át hitegetett a kötelező polgári házassággal és most, amikor alkalom volna a megvalósítására, akkor épen a függetlenségi párt fordulna e javaslat ellen ? (Helyeslés.) Ez a taktikázás joggal idegenítené el a választókat a párttól. Ezt pedig nem kívánhatja senki. (Zajos helyeslés balfelöl.) Követi a nagy száműzött példáját, aki nem állt boszút kiközösítéséért, hanem rendületlenül megmaradt elve mellett. Megszavazza a javaslatot. (Zajos helyeslés és tetszés a szélsőbalon és jobbfelöl.) Szentiványi Árpád nem tartja jogosultnak a felekezeti álláspontot. Nem helyesli a katholikus nagygyűlést ép úgy, mint a liberálisokét sem , mert mindkettő a szenvedélyekre apellál, azokkal dolgozik és csak a meghasonlást segíti elő. Ezeknek előrebocsátása után kijelenti, hogy ő a kötelező polgári házasság elvét mindig helyeselte, de nem gondolta, hogy mikor az erre vonatkozó javaslatot beterjesztik, akkor a legfontosabbról, a házasság megkötőjéről, az anyakönyv vezetőjéről szó sem lesz benne. Ez a tényleges helyzet. (Helyeslés balfelöl.) Ez az általános szempont. De felekezeti szempontból sem talál a javaslatban megnyugvást. A protestáns papok jövedelmét 25°/0 erejéig megcsappantja a javaslat, anélkül, hogy a kormány gondoskodott volna kárpótlásról. A teher vissza fog ismét a protestánsokra esni, azoknak kell a differenciát viselni, mintha nem volna elég teher rajtuk eddig is. (Helyeslés balfelől.) Ami a vallás szabad gyakorlatáról szóló javaslatot illeti, a felekezetnélküliséget soha életében megszavazni nem tudná (Helyeslés balfelől.) Ennek a felekezetnélküliségnek az lesz az első következménye, hogy rövid idő alatt a bomba nálunk is úgy fog ropogni, mint a franciáknál. (Helyeslés balfelől.) ő is azt vallja, hogy az egész jelenlegi állapot az elkeresztelési rendeletből következik. De ha liberális volt ez a rendelet, hogy merik liberálisnak mondani a rendelet szülő okának, a 1868-iki törvénynek módosítását ? (Helyeslés balfelől.) Azt látja, hogy a béke megvalósítására legjobb az Apponyi módszere, ezért azt fogadja el. (Helyeslés balfelöl.) Elnök jelenti, hogy Polónyi Géza reflektálni óhajt Komjáthy tegnapi felszólalására, amely alatt ő nem volt jelen. (Halljuk!) Polónyi Géza kijelenti, hogy Komjáthy az ő álláspontját részben félreértette, részben pedig félremagyarázta. Midőn erre reflektál, nem fog esni abba a hibába, hogy saját pártja ellen polemizáljon. Ő úgy teljesíti kötelességét, amint legjobb meggyőződése parancsolja, ezt teszi a jelen esetben is. És épen ezért megengedheti magának azt, hogy Komjáthy támadásaira ne feleljen. (Helyeslés a szélsőbalon.) Visontai Soma kijelenti, hogy Pongrácz Károly gr. és Polónyi álláspontját, amelylyel a zsidókat ütik, nem bántja, legyen nekik kedvük szerint. Csak azt jegyzi meg, hogy jóllehet »A Hugonották«-ban a katholikusok és protestánsok verekedéséhez a zsidók csinálják a muzsikát, de helytelen volna, hogy ebben a muzsikában a taktust a zsidók hátán verjék el. (Zajos derültség.) Magáról a javaslatról szólva, kijelenti, hogy azt tartózkodás nélkül elfogadja. Egyben kifejezést ad azon meggyőződésének, hogy helytelenül cselekszenek azok, akik e javaslat ellen foglalnak állást, holott e párt elvei alapján jutottak be a törvényhozásba. (Helyeslés a szélsőbalon és jobbfelől.) Egészen természetes, ha most leomlanak a pártok között a válaszfalak, hisz a javaslatokat évtizedek óta áhítjuk. És ha ez a párt többségével csoportosul a javaslatok körül, hű zászlójához, amelyre a hamisítatlan nemzeti haladás van írva. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ha a nemzeti párt taktikázik, ám tegye. Nem állunk vele egy alapon s nem vallja a mi elveinket. Nem vallhatjuk mi sem az ő megalkuvásukat és politikai reputációnk érdekében meg kell szavaznunk a reformot. (Zajos helyeslés.) Szapáry azt mondja, hogy nem lehet az ellenzékkel konkurálni és afelé licitálni és ezt a nemzeti párt tapsolja. Ez azt jelenti, hogy ellenzéktől nem szabad soha semmi javaslatot sem elfogadni. Hát ezt helyesli a nemzeti párt ? Na hát ehhez nem járulhat a függetlenségi párt. (Zajos helyeslés a szélsőbalon) A javaslatot már csak azért is el kell fogadni, mert a nemzetiségek olyan nagyon agitálnak ellene. (Helyeslés.) A horvátok miatt táplált aggodalmak alaptalanok, mert a horvátok is átveszik a kötelező polgári házasságot. Visontai Soma: Amikor Veszter a javaslatot a magyarság törvényjavaslatának tüntette fel, bizony nagyon erősen felzúdultak ellene. Épen ma kaptam egy sürgönyt kerületemből, Új-Vidékről, melyben szerb választóim az összes szerb lakosok nevében arra kérnek németül, hogy a javaslat ellen szavazzak. Thaly Kálmán: Nem tartozunk németül tudni! Polónyi Géza: Szóval, az újvidéki mandátum nem jól áll! (Élénk derültség.) Rosenberg Gyula: De a szoboszlói sem! (Élénk derültség jobbfelől.) Visontai Soma a javaslatot örömmel szavazza meg. (Zajos éljenzés.) • Szalay Imre a javaslat ellen beszélt. Argumentációját elsősorban a kormány iránt való bizalmatlanságra alapította és két mesével is illusztrálta a maga aggodalmait. Az első mesében a trójai faló szerepelt, amelynek gyomrában a pusztulást vitték be Trójába ; a kormány is ennek a pusztulásnak az anyagát akarja a pártokba csempészni. A második mesében a hollóról és a rókáról beszélt és arról a sajtról, amelyet a róka ravaszul csalt ki a holló csőréből. Mindebből azt következtette, hogy neki legnagyobb ellensége a kormány. Thaly Kálmán Bécsre célozva, fölkiáltott: — Nem azt mondja Kossuth! — Hát ha a király minket hívna hatalomra, az ellenség ellen indulnánk-e előbb, vagy a zsinórokat fejtenék le előbb a katonák ruháiról? — kérdezte Szalay. — Én a zsinórokat fejteném le! — vágta vissza Thaly. — Negyvennyolcban pedig a német kommandó- 507 * az utolsó morzsikát is felcsipegeti öléből, mint egy kis madár. — Most pedig takarodjál haza, s mondd meg apádnak, hogy nagyon rosszul számított! — kiáltott aztán reá, s úgy akarta, hogy hangja haragosan szóljon. De Rózsika most már nem riadt meg. Barátságosan pislantott az öregre. — Apa beteg — csevegett vidáman — apához nem szabad beszólni, és anyuska mindig sír. De holnap eljön nagyanya és hoz nekem valamit. Valami jót. Nagyapa is eljön, ugyebár, és akkor apa felkel az ágyból, és meggyógyul, azt mondta anyuska! Nem megyek, érted ? — riad fel Simon mester. — Nem akarok tudni rólatok semmit. Takarodj haza! Rózsika csak annyit értett meg, hogy menjen haza. Engedelmesen lemászik a székről, s indulni akar. De előbb szépen odamegy s kezet csókol, megköszöni a vacsorát, úgy mint otthon szokta. A mester hirtelen elkapja kezét, s valahogy olyan furcsán kezdi magát érezni. Leveszi a kendőt a kályháról, hová száradni terítette volt ki, s a gyermekre akarja adni. De sehogy sem tud boldogulni. — Olyan hideg van künn — mormogja magában, s háromszor is körülbonyálja, de a kendő csak megint leesik. Hiába, nagyon ügyetlen volt az ilyesmiben. — Utoljára ölébe ülteti a gyermeket, s amint ott takargatja, bonyálgatja. Rózsika, a hidegtől és fáradságtól elálmosodva, egyszerre lehunyja a szemeit, fejecskéjét odahajta a mester vállára és szépen elalszik. Simon mester csöndesen tartja ölében a gyermeket és világért meg nem mozdulna. — Mit tegyek most? — gondolja magában. — Felköltsem álmából, s kikergessem a hidegbe egyedül ? Hiszen haza nem talál!.. De hát bánom is én ? .. Megvárom, amíg fölébred, aztán elküldöm. Hadd fagyjon meg az utón. Megérdemelnék, hogy sohase kerüljön haza. Hogy is lehettek olyan szívtelenek, kiküldeni ilyen időben ! Hirtelen félbeszakítja gondolatait. Eszébe jut a múlt. Hát , hogy tett? .. Szánta-e a fiát elűzni, télnek idején sötét éjszaka ? .. Igen, épen ebben a szobában történt . . . Évek, hosszú évek teltek el azóta. A szobában semmi sem változott meg. Ugyanazok a megfakult fametszetek a falon, ott a nagy almáriom a szögletben, s az asztal körül a festett faszékek. Csak az asszony gondos keze hiányzik mindenütt... És mintha még most is hallaná elfojtott zokogását, s az ajtó vontatott csikorgását, midőn a távozó fiú örökre becsapta azt maga után ... És azóta valaha nyújtott-e neki a bocsánatra legkisebb reményt is?.. Nem-e könyörtelenül megőrizte haragját ellene az utolsó pillanatig? .. Igen, az utolsó pillanatig, mert bizonyára nem ok nélkül küldték utána ezt a gyermeket most. Fia súlyos beteg és látni óhajtja őt. Talán az utolsó, hosszú útra készül most és szeretne kibékülni vele és magával akarja vinni bocsánatát. Azért jött utána a gyermek, az ártatlan gyermek, ki nem oka semminek és ki nem vétett semmit, mint a béke, a bocsánat, az engesztelődés fehér galambja, hogy kézenfogva vigye őt magával . .. Simon mester hatalmas, széles melle sebesen emelkedik nehéz lélekzésétől. Vastag, vörös nyakát lehajtja az alvó gyermek fölé. De hirtelen fölkapja fejét, s erős alakja megrázkódik, mint egy ütéstől. — Az Isten, hogy ha már késő volna!. . Hirtelen föláll, kalapját fejére nyomja, bundáját félkézzel nyaka köré keríti, félkézzel — mert másik karjában óvatosan tartja az alvó gyermeket. — Miképen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek ... — mormogja halkan és beburkolózva bundájába, az alvó gyermekkel karjai között kilép a havas, fehér éjszakába ...