Fővárosi Lapok, 1895. augusztus (32. évfolyam, 208-238. szám)

1895-08-01 / 208. szám

XXXII. évfolyam._______ 208. szám. Csütörtök, 1895. augusztus 1. Fővárosi Lapok Egész évre 14 frt, félévre 7 frt,14 évre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. . . . szerkesztőség: Ferencziek­ tere 4. szám. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Fotitikai ÉS SZépirodalfilm­a lap. Egyes szám­ára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr.________________________________________________________Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. Emberbaráti jótékonyság. Budapest, jul. 31. Sokat szidják és méltán korunkat, külö­nösen a századvégi időszakot nem egy olyan tulajdonsága és jellemvonásáért, melyért bizony nem bővülünk, melyet bizony nem igen nagyra becsülünk. Látunk ugyanis erős retrográd irányza­tokat egyenesen a középkor felé; a közer­kölcsök, a soliditás, a jellembeli nemes tulaj­donok erős megfogyatkozását; látunk sok szédelgést, chajlatánságot, stréberséget, sivár önzést, az anyagisághoz való lelketlen tapa­dást s ezzel karöltve teljes érzéketlenséget a nemesebb, magasabb, eszményibb magán és nemzeti életczélok iránt; és látunk sok-sok más selejtes és visszataszító tulajdonságot és jelenséget, melyek miatt az undor és ide­genkedés egy nemével fordulunk el korunk­tól, — a múltban keresve üdülést és meg­nyugvást, a múltban, melyet rendesen jobb­nak szoktak tartani a jelennél. Ámde ez csak egyik oldala az éremnek. Nézzük a másikat is. A­mi a másikon van, az alkalmas arra, hogy kibékítsen minket mind­azzal, a­mit napjainkban silánynak, selejtes­nek és visszataszítónak látunk és tapaszta­lunk. Látjuk itt társadalmunk jobb, nemesebb felének lélekemelő munkálkodását, önzet­len áldozatkészségét. Csak a­mi az emberbaráti közjótékony­ság terén történik, alkalmas arra, hogy meg­­nemesítse korunk blazirt zord arczulatát. Mindazon kívül, a­mit e téren az á­ll­a­m, az egyházak és polgári községek részint törvényes kötelesség fejében, részint jóval azon felül tesznek és áldoznak, nagyon tiszteletreméltó rész jut ki magán egyének­nek és egyesületeknek, szóval a társa­dalomnak. Nagy summákra megy az fel, a­mit a társadalom évenként ily czímen áldoz pénz­beli és természetben való adományokban, nem is számítva a munkába és időbe kerülő cselekvőleges közreműködést. Éppen ezért nagy érdekű és igen tanul­ságos volna, ha az ezredéves kiállításon sta­tisztikai adatokkal kimutatnák, hogy mit áldoz évenként a hazai társadalom közjóté­konysági, humanisztikus czélokra. Szükséges volna ez részint erkölcsi elismerésül mind­azoknak, kik e nemes irányban áldoztak és fáradtak, részint pedig buzdításul másoknak. A közművelődésünk emez ágazatában mutat­kozó áldozatkészség és köztevékenység azért is bírja különös rokonszenvünket és tisztele­tünket, mert itt nem nézik az anyanyelvisé­­get, vagy valamely felekezethez, avagy társa­dalmi réteghez való tartozást, hanem nyújt­ják a segélyt és támaszt azért, mert segélyre és támaszra szoruló emberről van szó, minden más melléktekintetek nélkül. Leomlik itt minden más válaszfal ember és ember között, csupán egy különbség támad: a segélyezettek és segélyzők közötti, de ezt a két tábort is egyesítik az emberszeretet, a humanizmus erős kötelékei. Olyan sajátságos különbség tehát ez, mely inkább egyesít, mint elválaszt. Hogy a humanisztikus czélú társa­dalmi áldozatkészség és köztevékenység is — bár ez egyenesen czélbavéve nincs, a vég­eredményei legnagyobb részében a magyar államiság s a magyar nemzet javára válik, ez csak szerencsés véletlen és mellékkörülmény, a­mi semmit sem von le azok érdeméből, kik e téren áldozatkészség és közreműködés czí­­mén érdekelve vannak, sőt ellenkezőleg csak fokozza érdemességüket. Nem lehet pénzben kifejezni ama jóté­konyság hatását, melyet példa a Jósziv-egye­sület, a szegény iskolás gyermekeket felru­házó és tápláló egyesületek, vagy a budapesti szünidős gyermektelep-egyesület gyakoroltak és gyakorolnak. A­mi ez utóbbit illeti, igen szerény, de lelkes kezdeményezés után ma 36.000 frt vagyont mutat ki s 13 év alatt kevés híján 3000 szegény fővárosi gyermeket részesített a vidék különböző pontjain a nyári üdülés jótéteményeiben. Ezen egyesület nemes, emberséges törekvése a fővárosi tár­sadalom körében élénk viszhangra találván, míg 1884-ben 21 gyermeket volt képes üdü­lésre küldeni, 1894-ben már 595-öt részesített ilyen jótékonyságban. Áldás és elismerés kisérje azokat, kik ily nemes czélokért hevülnek, buzgólkodnak és azokat anyagilag támogatják! Veridicus. fl „FŐVÁROSI LAPOK“ TÜRCZÜJfl. Nagy gondok. — A »Fővárosi Lapok« eredeti tárczája. — Irta: Gaal Mózes. Még minden a régi, szépen fehérre meszelt a fal, lomhán nyújtóznak végig a nagy ivó­szoba falai mellett a gyakori surlást szenvedő padok, a söntés deszkái szenvedtek az oláh vitézségnek miatta, hanem a helyesírási hibákkal teljes c­ég és tilalom­tábla már alig fakulhatott azóta, hogy utójára itt jártam. A mi szobánk képei is mind a régiek, csak a »Rudolf trónörökös a ravatalon« látszik új szerzeménynek. Egyébiránt békességgel megfér a :»Házig áldás« és egy svájczi tájkép szomszédságában. Minden a régi, csak a legrégibb, a ház öreg gazdája nincs sehol. A keretbe foglalt gyász­­jelentés ott függ az almárium mellett a falon; a fekete betűk rideg közönyösséggel hirdetik, hogy meghalt 85 éves korában végelgyengülésben. Úgy van, úgy. Többé már nem ül a kocsma előtt a ka­­lóczán, nem szipákol mértékletes lassúsággal és gyufa-fogyasztó pazarlással esti szürkületben, fehér inge-ujja nem lobog, ha megindul az esti szellő, hogy legyezgesse naptól barnult arczát, s pajzán tréfával kisurintsa a meggyújtott kénköves fejű gyufát. Az élet itt körülöttünk csaknem olyan csön­des, mint a néma öreg lakása a borczai temető akáczfája alatt. A kocsma vasárnapi lármája s mintha elköltözött volna innen, az a zavaros lárma, melynek felgerjesztésére annyira alkalmas a spiritus-keverék, melynek közönséges neve: pálinka. Szelíd itt minden elkezdve a kegyelemke­nyerét rágicsáló sárga macskától a flegmatikus bivalyig, mely ez idő szerint elsőrangú kedvelt­je az én tizenegy hónapos fiacskámnak. Mit törődnék ez a hatalmas négy­lábú barom avval, hogy fel­ültetjük hátára a fiacskát ringatván abban az illúzióban, hogy a legszilajabb arab mént nyer­­geli meg. A házi kakas szigorúan megtartja a tilalmat, hajnalban is mérsékelten kukorékol, a három házi kutyát pedig minden érzetlen böffentésért agyon­­ütéssel fenyegetik miattad, alvó fiacskám. Ha pedig éjjeli órán a te torkodból szalad ki egy-egy harsány kiáltás, nosza talpon vannak mind, s tudakolják, hogy várjon mi lelhetett téged ? Összeül a tudós konzílium, s jogérvényesen meg­állapítja, hogy az oláhok megigéztek, s nyomban készül a kuruzslás ellen való szenes­ víz.­­Édes fiam, ennél áldottabb italod sem lesz soha az életben, mert vájjon aggódóbb szeretet nyújt-e italt neked valaha? Hja, ez a te nagyanyád túlságosan lágyszívű teremtés. Ha egy kissé félre görbül a szájad, nem leli a helyét, oda rak eléd egy egész kenyeret, hogy vájkáld szorgalmas ujjacskáddal a belét, mint holmi professionatus egér ; minap neked külön sütött egy jókora kalácsot, s teljes apai tekintélyem latba vetésére volt szükségem, hogy egy rúd szalá­mit meg ne etessen veled. Egyébiránt bőséges aratásod van. Minden oláh atyafinak fejéről leveszed a kalapot s a föld­höz csapod. Úgy magyarázzák a családi konferen­­cziákon, hogy majdan nagy úr lesz belőled, ki előtt minden teremtett kétlábú állatnak kalapot kell emelnie, pedig az is meglehet, hogy a kalap­ipar fejlesztése lészen jövendő hivatásod. Minden reggel eléd járul a legélelmesebb házi kutya: »Vitéz«, s alattvalói alázattal meg­nyalja a lábadat. Élelmes egy kutya, mondhatom, mert ebéd idején a legpompásabb liba-czombot, min­t nagymamás szeretet valaha unokának a ka­csájába nyomott, ő szedi el ritka ügyességgel, s ha ráadásul a kis zsíros kacsát is megnyalogatja, az bizonyára nem a kacsának, hanem a zsírnak szól. Érdekel minket a csodás nagy világ is, az ő változatos eseményeivel, így lázas izgatottsággal vesszük a hírt, hogy az Ouuczék tyúkját Beksza Ilia egy kővel szinte agyon hajigálta. Szegény tyúk, nagyon kötelesség­­tudó volt teljes világéletében, s ritkán múlt el nap, mikor ő egy-egy tojással ne járult volna a kicsiny háztartáshoz. Két napig nyugtalanít, hogy »Buzsi« a derék bivaly túlságosan sok luczernát evett, s felváltva hajtjuk őt emésztési séta-futtatásra, s bizony őszin­tébb várakozással nézünk az eredménynek elébe, mint a turf verseny­ fogadói. Miért is említeném, hogy a szomszéd, kuko­­ricza-pattogtató özvegyasszony leánykája megijedt a kutyától, s szegénykének már szentelt gyertyát adtak a kezébe, merthogy szinte halálra vált. Per­sze, hogy a nagymama mindjárt erős húslevest küldött neki, szegény ártatlannak. A jövő évi költségvetés. Budapest, júl. 31. A pénzügyminisztériumban most állítják egybe az 1896. évi költségvetést. Még csak a pénz­ügyminiszteri tárcza költségvetésének megállapí­tása van hátra, a többi minisztériumé már mind teljesen elkészült és a pénzügyminisztériumnak meg

Next