Fővárosi Lapok 1895. november (300-329. szám)

1895-11-01 / 300. szám

XXXII. évfolyam 300. szám Péntek, 1895. november 1 Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, évre 3 írt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes szám­ára: helyben 4 kr.,­­vidéken 5 kr. Politikai és szépirodalmi napilap. Szerkesztőség: Ferencziek­ tere 4. szám. Kiadóhivatal: Ferencziek­ tere 3. szám. Athenaeum épülete. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban.­­ Miniszter-válság. Budapest, okt. 31. Kolosszusok buktak már föl egy hangyabolyban; nem lehet tehát csudálni, ha Festetics Andor gróf földművelési mi­niszter, kit Magyarország oszlopának eddig senki sem tartott, fölbukott a péteri vesz­­tegintézet kérdésében. A bukás is stílszerű. Nagy emberek nagy kérdésekben, kis em­berek kis kérdésekben buknak. A világért nem akarjuk tendencziózusan kisebbíteni a volt földművelési minisztert, de a­mint hatalomra jutásakor senki sem várt tőle korszakos reformokat, úgy távo­zása sem forgatja föl a politikai helyzetet. Úgy is eléggé föl van már az forgatva. Festetics Andor gróf távozása a föld­­művelési minisztériumból — melyet most már félhivatalosan is beismernek — inkább ■ csak a „személyi hír" jellegével bir s az országra nagyobb fontossággal csak akkor bírna, ha utódja valamely erős és önálló politikus lenne, ki a kormány földművelési politikáját uj irányban, friss erővel vezetné, a mitől azonban nem kell félnünk s a mit nincs jogunk remélni. Hiába tolják előtérbe a péteri veszteg­­intézet kérdését is, ez a „tárgyi indok" nem tudja kellően leplezni azt, hogy Festetics bukásának is tisztán személyi okai vannak. Kern tudott megférni az állam­titkárával, Miklós Ödönnel s ez mint egy új Dugovics Titusz, magával rántotta a mélységbe. Most odalent kibékülhetnek egymással s elmondhatják egymásnak : „Kellött ez nekünk ! ?“ Mint az­ általános politikai helyzetnek egyik jelensége azonban igen érdekes ez a kettős bukás s annak egyes mellékkörül­ményei. Eddig a miniszterek szoktak előbb lemondani s velök szokott menni a szoli­dáris államtitkár. Most előbb lemondott az államtitkár s utána ment a miniszter, a­ki­­ nem állt szolidaritásban a saját államtitká­rával. Érdekes epizód az is, hogy a sza­badelvű párt egyik minisztere az ellenzékre megy államtitkárt keresni s kiteszi kor­mányát és pártját annak a blamázsnak,hogy­­ az ellenzéki képviselőtől visszautasítást kap Erre a miniszter, hogy párthíveit még job­ban elkeserítse, a párt egyik legfiatalabb tagját szólítja föl az államtitkárságra, a­kinél számos méltóbb politikust találhatott­­ volna a szabadelvű pártban is. Ezek a jelenségek csak elkedvetlenít­hetik a szabadelvű pártot, mely különben sincs valami rózsás hangulatban a Wekerle­­kabinet bukása óta. Természetesnek talál­juk tehát, hogy Bánffy Dezső báró mi­niszterelnök ideiglenesen maga akarja ke­zébe venni a földművelési minisztérium vezetését, míg meg nem tud nyerni a tár­­c­a elvállalására valamely önálló politikust, ki kabinetje számára erősítést jelentene, mint például Tisza Istvánt. Ha ez nem sikerül Bánffynak s ha­­ csak oly minisztert talál Festetics végleges utódjául, ki a »folyó ügyeket« egyszerűen elintézi, akkor az ország földművelési érde­keinek elhanyagolásán kívül a szabadelvű pártnak még az a különös baja is támad ebből, hogy azok az »agrár« törekvések, melyek tulajdonképen csak a klerikalizmus takarójául szolgálnak, még jobban fognak terjedni az országban. A "FŐVÁROSI LAPOK" TÁRCZÁJA. Lefújtak. —­­A Fővárosi Lapok« eredeti tárczája. — Irta: Gyarmathy Zsigáné.­­ Tegnapelőtt múlt egy hónapja, hogy Kalota­szeg kékhegyei között a nagy hadgyakorlat bevég­­ződött — lefújtak. És é­ppen akkor fújtak le há­rom fiatal életnek is. Kettő közü­lök csak baka volt, s az már tudnivaló, hogy azokat nem szokás emberszámba venni: bakancstalp értékesebb a baka életénél. A baka nem megy ember­számba, azzal úgy kell bánni mint... de hiában töröm a fejem, nem tudok semmi olyat kitalálni, a­kinek vagy minek az állapotát össze lehessen hasonlítani a bakáéval. Mert például minden ember és állat lehet beteg­, de a baka nem, s ha még­is merészel ilyen élvezetben részesülni, akkor bezárják: szimu­láns ! Volt egyszer valahol egy jóravaló fiatal baka, annak is eszébe talált jutni, hogy ő most beteges­­dit fog játszani: — Jelentem alásan, nagyon, nagyon rosszul vagyok. De az ezredorvos érti a tréfát és ráviralt, hogy takarodjék! Ez így ment öt napon keresztül, a­mikor aztán az orvos méltó haragra lobbant, mert ez már mégis szemtelten kitartás! — Be kell zárni! ott majd bele­un a tette­tésbe. És nagyon hamar bele­unt,­estvére már ha­lott volt. És volt egyszer valahol egy jóravaló szegény özvegyasszony, a­ki mikor megkapta az írást egy baka haláláról, elkezdte tépni a baját. .. szegény­ hátha még a körülményeket is tudta volna! És­ mit, hiszen akkor sem őrülhetett volna meg alapo­sabban. És volt egy ezredorvos is — de nem az, a­kit így megtréfált a szegény baka, hanem egy igazi férfi — arra rárivalt egyszer egy főtiszt: — Orvos úr! Az már sok, hogy nálunk mennyi a beteg mindig ! Mi az oka annak a sok beteg katonának ? — Azt már önnek jobban kellene tudnia mint nekem. Mert én soha sem rendelem, hogy felhevülve a jeges vízbe rohanjanak. Felteszem ró­luk, hogy ha erre egyszer igazán szükség lesz, majd bele mennek. . . . Nem mondhatta tovább , de annyi éppen elég is volt, mert azt már csak minden ember láthatja, hogy őrült az olyan orvos, a­ki elhiszi a katonának a betegségét, s azt még gyógyítani is akarja, de duplán őrült, ha a véleményét elmondja egy felebb­­valója előtt. Már­pedig őrült orvosokat csak nem tűrhetnek a hadseregnél! A­kinek csak egy mákszemnyi magához való esze van, az megtiltja a katonának, hogy beteg le­gyen. És ha néha akad egy-egy olyan tiszt, akinek helyén a szíve, emberséges a bánásmódja, azt sem sokkal jobb szemmel nézik, mint az »őrült« orvost. II. Gyönyörű szeptemberi reggel verőfényében itt is, amott is, köröskörül a hegyoldalakon meg­megvillan egy érezfényű, kígyózó szalag; az egyik hegyen sötét fényű a ragyogása, a másikon mintha ezüst pikkelyekkel lenne tele szórva, a szerint a mint ellenség, vagy nem. Az ellenség fehér pántos sipkájával tündöklött a távolból. Tele az egész hegység és mégis az országúton szakadatlanul vo­­nul ezred­ezred után; az ágyuütegek alatt dübö­rög a föld és a nép, a­mint összetorlódva nézi ezt a csoda dolgot, megborzong. Egy takaros me­nyecske megrázza fehér ingvállas, fehér vállát: — Jaj! hát azzal hű­vik az embert? — Nem lüvik már ezentúl Tercsi —, erősíti egy öreg asszony, a­kiről azt tartják, hogy mindent tud, — nem, nem! hiába meresztitek rám, akár csak egy bagoly, a szemeteket! mert úgy vám az, hogy a király — áldja meg az isten a jó lelkét! — azér’ jőve ide miközénk, hogy jól szélylyel néz­zen a falvaiban, s ha kell, rendet csináljon, aztán mikor mindent jól elintéz, akkor leköszön a király­ságról, de előbb kiadja parancsolatba, hogy­­ békes­ség legyen, háború soha több ne legyen. — Oh, hogy az isten áldja, meg! Mindjárt láttam a szép nézéséből, hogy ilyen jó szive van.... De uram isten vájjon merre is van most a szent felsége ? Ötön is felelnek erre a kérdésre: — Bi­zonyosan a csóvába van. Azok a csóvák pedig összetákolt tábori jelek, néhol egy egy meszes lá­dára erősített pózna. S akkor éppen egy ilyen me­szes ládára volt a gyanú, mintha ostorral hajtott Magyarok Zágrábban. Budapest, okt. 31. A zágrábi zászlósértésről s az ottani magya­rok helyzetéről érdekes és eddig ismeretlen részle­teket tartalmaz az a levél, melyet egy zágrábi elő­kelő magyar hölgy írt lapunkhoz s amelyből közöl­jük a következőket: Olvastam Pázmándy beszédét az itteni dol­gokról, és én is bizonyíthatom, hogy az mind úgy van és igaz. Csak az kár, hogy ő a bán személye ellen is fordul, a­kit pedig hibáztatni még­sem lehet. Azok, akik leghibásabbak: a tanárok és ta­nítók ama többsége, kik hamisított törté­nelmi előadásokat tartanak gyermekeknek és ifjaknak egyaránt, a­kik beléjök nevelik a fajgyűlö­letet már a zsenge korban. És ezeket nem lehet bün­tetni­? Vájjon nem lehetne a tankönyveket szigorú és alapos vizsgálat alá vétetni oly egyének által, akik a történelmet jól ismerik és magyarul és horvátul egyaránt jól írnak, olvasnak, hivek az igazsághoz és lelkiismeretesek? — S várjon nem lehetne-e az előadásokat olykor-olykor megbízható egyének által, feltűnés nélkül figyelemmel kisér­tetni ? A­míg az iskolában szívja be a gyermek az irántunk táplálandó titkos gyűlöletet, addig ne vár­junk semmi jót. Hogy pedig ott szívja be, annak rövid illusztrálása gyanánt álljon itt ez a kis epizód. Némely magyar család kénytelen kisebb gyer­mekeit itt iskoláztatni, mert nincs módjában, hogy őket e czélból Magyarországon helyezze el, vagy más oknál fogva nem akar megválni gyermekétől. Egy alkalommal hazajővén az iskolából egy magyar gyermek, oda áll apja elé e szavakkal: — Apám, én szégyenlem, hogy magyar vagyok ! Másnap már repült a fiú a szárnyas keréken

Next