Fővárosi Lapok 1895. november (300-329. szám)
1895-11-01 / 300. szám
XXXII. évfolyam 300. szám Péntek, 1895. november 1 Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, évre 3 írt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára: helyben 4 kr.,vidéken 5 kr. Politikai és szépirodalmi napilap. Szerkesztőség: Ferencziek tere 4. szám. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 3. szám. Athenaeum épülete. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. Miniszter-válság. Budapest, okt. 31. Kolosszusok buktak már föl egy hangyabolyban; nem lehet tehát csudálni, ha Festetics Andor gróf földművelési miniszter, kit Magyarország oszlopának eddig senki sem tartott, fölbukott a péteri vesztegintézet kérdésében. A bukás is stílszerű. Nagy emberek nagy kérdésekben, kis emberek kis kérdésekben buknak. A világért nem akarjuk tendencziózusan kisebbíteni a volt földművelési minisztert, de amint hatalomra jutásakor senki sem várt tőle korszakos reformokat, úgy távozása sem forgatja föl a politikai helyzetet. Úgy is eléggé föl van már az forgatva. Festetics Andor gróf távozása a földművelési minisztériumból — melyet most már félhivatalosan is beismernek — inkább ■ csak a „személyi hír" jellegével bir s az országra nagyobb fontossággal csak akkor bírna, ha utódja valamely erős és önálló politikus lenne, ki a kormány földművelési politikáját uj irányban, friss erővel vezetné, a mitől azonban nem kell félnünk s a mit nincs jogunk remélni. Hiába tolják előtérbe a péteri vesztegintézet kérdését is, ez a „tárgyi indok" nem tudja kellően leplezni azt, hogy Festetics bukásának is tisztán személyi okai vannak. Kern tudott megférni az államtitkárával, Miklós Ödönnel s ez mint egy új Dugovics Titusz, magával rántotta a mélységbe. Most odalent kibékülhetnek egymással s elmondhatják egymásnak : „Kellött ez nekünk ! ?“ Mint az általános politikai helyzetnek egyik jelensége azonban igen érdekes ez a kettős bukás s annak egyes mellékkörülményei. Eddig a miniszterek szoktak előbb lemondani s velök szokott menni a szolidáris államtitkár. Most előbb lemondott az államtitkár s utána ment a miniszter, aki nem állt szolidaritásban a saját államtitkárával. Érdekes epizód az is, hogy a szabadelvű párt egyik minisztere az ellenzékre megy államtitkárt keresni s kiteszi kormányát és pártját annak a blamázsnak,hogy az ellenzéki képviselőtől visszautasítást kap Erre a miniszter, hogy párthíveit még jobban elkeserítse, a párt egyik legfiatalabb tagját szólítja föl az államtitkárságra, akinél számos méltóbb politikust találhatott volna a szabadelvű pártban is. Ezek a jelenségek csak elkedvetleníthetik a szabadelvű pártot, mely különben sincs valami rózsás hangulatban a Wekerlekabinet bukása óta. Természetesnek találjuk tehát, hogy Bánffy Dezső báró miniszterelnök ideiglenesen maga akarja kezébe venni a földművelési minisztérium vezetését, míg meg nem tud nyerni a tárca elvállalására valamely önálló politikust, ki kabinetje számára erősítést jelentene, mint például Tisza Istvánt. Ha ez nem sikerül Bánffynak s ha csak oly minisztert talál Festetics végleges utódjául, ki a »folyó ügyeket« egyszerűen elintézi, akkor az ország földművelési érdekeinek elhanyagolásán kívül a szabadelvű pártnak még az a különös baja is támad ebből, hogy azok az »agrár« törekvések, melyek tulajdonképen csak a klerikalizmus takarójául szolgálnak, még jobban fognak terjedni az országban. A "FŐVÁROSI LAPOK" TÁRCZÁJA. Lefújtak. —A Fővárosi Lapok« eredeti tárczája. — Irta: Gyarmathy Zsigáné. Tegnapelőtt múlt egy hónapja, hogy Kalotaszeg kékhegyei között a nagy hadgyakorlat bevégződött — lefújtak. És éppen akkor fújtak le három fiatal életnek is. Kettő közülök csak baka volt, s az már tudnivaló, hogy azokat nem szokás emberszámba venni: bakancstalp értékesebb a baka életénél. A baka nem megy emberszámba, azzal úgy kell bánni mint... de hiában töröm a fejem, nem tudok semmi olyat kitalálni, akinek vagy minek az állapotát össze lehessen hasonlítani a bakáéval. Mert például minden ember és állat lehet beteg, de a baka nem, s ha mégis merészel ilyen élvezetben részesülni, akkor bezárják: szimuláns ! Volt egyszer valahol egy jóravaló fiatal baka, annak is eszébe talált jutni, hogy ő most betegesdit fog játszani: — Jelentem alásan, nagyon, nagyon rosszul vagyok. De az ezredorvos érti a tréfát és ráviralt, hogy takarodjék! Ez így ment öt napon keresztül, amikor aztán az orvos méltó haragra lobbant, mert ez már mégis szemtelten kitartás! — Be kell zárni! ott majd beleun a tettetésbe. És nagyon hamar beleunt,estvére már halott volt. És volt egyszer valahol egy jóravaló szegény özvegyasszony, aki mikor megkapta az írást egy baka haláláról, elkezdte tépni a baját. .. szegény hátha még a körülményeket is tudta volna! És mit, hiszen akkor sem őrülhetett volna meg alaposabban. És volt egy ezredorvos is — de nem az, akit így megtréfált a szegény baka, hanem egy igazi férfi — arra rárivalt egyszer egy főtiszt: — Orvos úr! Az már sok, hogy nálunk mennyi a beteg mindig ! Mi az oka annak a sok beteg katonának ? — Azt már önnek jobban kellene tudnia mint nekem. Mert én soha sem rendelem, hogy felhevülve a jeges vízbe rohanjanak. Felteszem róluk, hogy ha erre egyszer igazán szükség lesz, majd bele mennek. . . . Nem mondhatta tovább , de annyi éppen elég is volt, mert azt már csak minden ember láthatja, hogy őrült az olyan orvos, aki elhiszi a katonának a betegségét, s azt még gyógyítani is akarja, de duplán őrült, ha a véleményét elmondja egy felebbvalója előtt. Márpedig őrült orvosokat csak nem tűrhetnek a hadseregnél! Akinek csak egy mákszemnyi magához való esze van, az megtiltja a katonának, hogy beteg legyen. És ha néha akad egy-egy olyan tiszt, akinek helyén a szíve, emberséges a bánásmódja, azt sem sokkal jobb szemmel nézik, mint az »őrült« orvost. II. Gyönyörű szeptemberi reggel verőfényében itt is, amott is, köröskörül a hegyoldalakon megmegvillan egy érezfényű, kígyózó szalag; az egyik hegyen sötét fényű a ragyogása, a másikon mintha ezüst pikkelyekkel lenne tele szórva, a szerint a mint ellenség, vagy nem. Az ellenség fehér pántos sipkájával tündöklött a távolból. Tele az egész hegység és mégis az országúton szakadatlanul vonul ezredezred után; az ágyuütegek alatt dübörög a föld és a nép, amint összetorlódva nézi ezt a csoda dolgot, megborzong. Egy takaros menyecske megrázza fehér ingvállas, fehér vállát: — Jaj! hát azzal hűvik az embert? — Nem lüvik már ezentúl Tercsi —, erősíti egy öreg asszony, akiről azt tartják, hogy mindent tud, — nem, nem! hiába meresztitek rám, akár csak egy bagoly, a szemeteket! mert úgy vám az, hogy a király — áldja meg az isten a jó lelkét! — azér’ jőve ide miközénk, hogy jól szélylyel nézzen a falvaiban, s ha kell, rendet csináljon, aztán mikor mindent jól elintéz, akkor leköszön a királyságról, de előbb kiadja parancsolatba, hogy békesség legyen, háború soha több ne legyen. — Oh, hogy az isten áldja, meg! Mindjárt láttam a szép nézéséből, hogy ilyen jó szive van.... De uram isten vájjon merre is van most a szent felsége ? Ötön is felelnek erre a kérdésre: — Bizonyosan a csóvába van. Azok a csóvák pedig összetákolt tábori jelek, néhol egy egy meszes ládára erősített pózna. S akkor éppen egy ilyen meszes ládára volt a gyanú, mintha ostorral hajtott Magyarok Zágrábban. Budapest, okt. 31. A zágrábi zászlósértésről s az ottani magyarok helyzetéről érdekes és eddig ismeretlen részleteket tartalmaz az a levél, melyet egy zágrábi előkelő magyar hölgy írt lapunkhoz s amelyből közöljük a következőket: Olvastam Pázmándy beszédét az itteni dolgokról, és én is bizonyíthatom, hogy az mind úgy van és igaz. Csak az kár, hogy ő a bán személye ellen is fordul, akit pedig hibáztatni mégsem lehet. Azok, akik leghibásabbak: a tanárok és tanítók ama többsége, kik hamisított történelmi előadásokat tartanak gyermekeknek és ifjaknak egyaránt, akik beléjök nevelik a fajgyűlöletet már a zsenge korban. És ezeket nem lehet büntetni? Vájjon nem lehetne a tankönyveket szigorú és alapos vizsgálat alá vétetni oly egyének által, akik a történelmet jól ismerik és magyarul és horvátul egyaránt jól írnak, olvasnak, hivek az igazsághoz és lelkiismeretesek? — S várjon nem lehetne-e az előadásokat olykor-olykor megbízható egyének által, feltűnés nélkül figyelemmel kisértetni ? Amíg az iskolában szívja be a gyermek az irántunk táplálandó titkos gyűlöletet, addig ne várjunk semmi jót. Hogy pedig ott szívja be, annak rövid illusztrálása gyanánt álljon itt ez a kis epizód. Némely magyar család kénytelen kisebb gyermekeit itt iskoláztatni, mert nincs módjában, hogy őket e czélból Magyarországon helyezze el, vagy más oknál fogva nem akar megválni gyermekétől. Egy alkalommal hazajővén az iskolából egy magyar gyermek, oda áll apja elé e szavakkal: — Apám, én szégyenlem, hogy magyar vagyok ! Másnap már repült a fiú a szárnyas keréken