Fővárosi Lapok, 1896. július (33. évfolyam, 179-209. szám)
1896-07-01 / 179. szám
.évre 3 írt 50 kr.,egy hóra Iírt 20 kr. ap. hétfőn és ünnep után is. Egyes t.,felyben 4 kr., vidéken 5 kr. Kiadó-tulajdonos: MAGYAR ÍRÓK KIADÓ R.-TÁRSASAGA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Ferencziek tere 4. szám. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalba. 1879. szám, 1896. Szerda, julius 1. ősi Lapok Felelős szerkesztő: Porzsolt Kálmán. Tisztelettel kérjük vidéki t. előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Harasztzörgés. Budapest, június 30. ’-bten tudja, miféle szél fújja azt a hiris harasztot, annyi bizonyos, hogy kásán zörög. Meglehet, hogy nem is en széllel bélelt hirmás, hanem oly okfőkön nyugovó próféczia az .„„.béri általános választás. B pozitive kevesen tudnak is felőle, de nagyon sokan hisznek benne, mint az egyedül lehetséges, természetes megoldásban s innán van, hogy az országnak csaknem minden választókerületében javában megeredt a választási készülődés, egyelőre szemérmesen bujkáló korteskedés. Legelől jár ebben a mozgolódásban a legfiatalabb, még embrgó korát élő, úgynevezett «néppárt». Hivalkodó megcsúfolásával a vasárnapi munkaszünetről szóló törvénynek, az urnák minden napját arra használják föl, hogy egyszerre négy, öt nagygyűlésen ugyancsak «megdolgozzák» a jámbor népet. Valóban nem bírjuk elképzelni, hogy a grófok és papok ezen inkább groteszk, mint komoly és nyomatékos agitátori szereplésének valamely nevezetesebb befolyása lehetne a közelgő általános választásokra. Ezek a hirtelen nőtt «népbarátok» annyit és oly sűrűn lövöldöznek előre, hogy mire igazi ütközetre kerül a sor, nyilván véglegesen elfogy a puskaporuk, amiből különben se valami túlságos nagy és száraz a készletük. Ám arra jó ez az időtlen fészkelődés, hogy tettre ébressze, serkentse a komoly és igazi parlamenti pártokat is. Az ibis madár kurrog, vigyázzatok szegény, meztelen fellakk, mert közelít a nagy és vérszomjas krokodilus, a választás. Teljes őszinteséggel és minden irányban való fesztelenséggel merjük állítani, hogy erre a mementóra ennek a képviselőháznak, nagyban egészben, égető szüksége van. Nem tiszta, helyes és czélszerü az a viszony, mely a választott s a választók között hosszú, abuzus eredménye gyanánt kevés kivétellel ma fönnáll s mely az országos képviselőt kivetkőzteti »országos« jellegéből s illegitim utódjává teszi a néhai való bécsi udvari ágenseknek. Nem gúnynév immár a »Haluska«, hanem rang és foglalkozás. Ha egy képviselő lelkiismeretesen el akarja végezni minden kommissióját, a mivel a rá s az ellene szavazó választói szeretetreméltó meghittséggel elhalmozzák, nagyon mozgékony, felettébb hajlékony s baromi munkaerővel és minden szemérem nélkül való tolakodási és kunyerálási tehetséggel megáldott államférfiúnak kell lennie. Viszontag a választott is a legtöbb esetben igyekszik ezekért a bizalmi terhekért lehető busásan kárpótolni magát a képviselői nimbusz ipari és kereskedelmi, no meg »eszközlői« hasznosítása révén. Ez a kétoldalú üzlet lehet igen kellemes és hasznos az élelmes választóknak s az ügyes választottnak, hanem világosan a közérdek és az ország rovására megy. Ez a kicsinyes, töredékes érdekképviselet flagráns meghamisítása a parlamentarizmusnak. Kiöli az egészséges, természetes pártéletet, elvek harsogó szócsatái helyett suttogó kéz alatti alkudozást csempészve be a politikai közszellembe. Pedig a hazafias, egészséges, komoly pártküzdelmekre épen a magyar parlamentarizmusnak nélkülözhetetlen szüksége van. Ez a kritériuma az eleven, erőteljes közszellemnek, annak az önzetlen, nemes érdeklődésnek, amivel minden szabad polgárnak kellene viseltetnie a közügyek intézése iránt. Ennek persze nem a mostani visszás gyakorlat az útja, módja. Bárcsak akadna egy, két bátor, becsületes és tekintélyes férfiú, aki nyíltan kirukkolna a választás előtt azzal a hitvallással : — Nem ígérek választóim A „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRCZÁJA. -- acMBc—sasa t -■ ■ij- --------■- ....... 8 "" — a ess»y Egy sír. (Nem halálának évfordulóján.) Hogyha azok, akik nekünk E földön minden valának, Úgy, a mint itt birtuk őket, Test’s lélekben távoznának. Tán némi vigaszt nyújtana Lelkünkben az a gondolat: Hogy az égben várnak reánk, És nincsenek a föld alatt. De a temető s az abban gyakran látható sirhalom, adannyiszor megújuló inat, keserv és fájdalom, ránk folyvást olyan közel, ’■gis mindig olyan távolyilhatlan sebet alkot .vünknek fájdalmából. Indes emlékeim között ,valólag mindég fennáll i. sirhalom, a mely alatt Szivünk csak port s hamvat talál. Feledhetlen nem! sírodat Pusztulni mégsem engedem, Bár jól tudom, hogy lelkedet Ott soha fel nem lelhetem. Lauka Gusztáv. Az ítélet. — A Fővárosi Lapok eredeti tározója. — Irta: Bede Job. Vidéken a rendőrkapitány hivatalában toltam az időt. Erősen kánikula volt künn a júliusi napok legjavából, délután négy órakor. Az események megállottak, az egész város nyugalmas volt és új akta egy sem akadt a főkapitány asztalára. Hát pipáztunk és beszélgettünk. A főkapitánynak egy fogadott fia volt, aki katonásdit játszott a szobában és kellemeztette magát az apja előtt, aki néha ölbe kapta a gyermeket és össze-vissza csókolta piros orczáit. A függönyök mögül elvétve betévedt egy-egy napsugár és csíkokat rajzolt a falra, a szőnyegekre és az íróasztal téntatartóira. A gyermek tükörüveggel igyekezett felfogni a napsugarakat. Talán a hivatalos idő így telt volna el, ha kívülről most zavart hangokat nem hallunk. — A főkapitány úrral kell beszélnünk, csak ő igazíthat a dolgunkban, hallatszik egy férfihang. — Nem lehet. Mondom ügyvédhez tartozik Lapunk mai száma 12 oldal, vagy járásbírósághoz, vagy törvényszékhez menjenek. A nélkül is el van foglalva a főkapitány úr, feleli egy írnok. — De beszélünk vele, akár ide tartozik, akár nem. Van szive a főkapitány úrnak, majd eligazítja a mi dolgunkat. És előre tolakodva bejön a hivatalba így kopottas ember, tiszta öltözetű sovány asszony és egy szőke hajú üde lányka, most fejlődő gyermek, nyolcz-tíz évesnél nem idősebb. Bejönnek és megállanak. Elől az ember. A szemeiből félig szégyenkezés, félig makacsság látszik, egészben azonban állatias kifejezése jan. A mozdulatai idegesek. A kezei reszketnek és tagoltan beszél az izgatottság miatt. Utána az asszony. Még nem idős, hanem már nem fiatal. De az arcza jóságos és a tekintete szelíd. Az asszony ruháiba fogózkodik a gyermek és a kötényével eltakarja a kis arczáját. Józsi, a főkapitány nevelt fia, félrehúzódik a pamlag szögeletébe és hallgatag ,nézi a társaságot, neki ilyenkor nem szabad megzczanni sem. A férfi kezdi a beszédet. Rekraten és zavarral szól: — Engedelmet kérek, főkapitány úr. A nevem Kémer Pál, czipőfoldozó vagyok a sánczfillautczában. — Ismerem a nevét régebbről. Szokott éjszakai botrányokat csinálni korcsmákban. No, mi baj?